Mosolyogva figyelem, ahogy Lacey szemeiben lángra lobban az izgatottság. Csak úgy csillognak a szemei, mint mikor egy kisgyerek megkapja élete első nagy ajándékát. Egyszerűen nem tudok nem mosolyogni rajta. Jó látni, hogy a mágia ennyire lázba hozza és hogy az érdeklődése nem lankadt a késésem ellenére. Hogyan is lankadhatna? Lacey még csak most kezd megismerkedni a varázserejével, most fedezi fel, hogy mi az, amire képes és mi az, ami veszélyes lehet számára. Bár ő egy nagyon erős és tehetséges kis boszorkány, jó lesz, ha odafigyel magára és nem használ olyan varázslatokat, ami a természetnek nem tetszik és megbüntetheti érte. - Ennyire izgatott vagy? – kérdezem tőle kedvesen, mosolyomat pedig kiszélesítem. Látom, hogy nem biztos magában, az izgalomtól kevésbé olyan magabiztos, mint amilyen valójában. Pedig semmi oka kételkedni magában. A legutóbb is hiba nélkül ejtette ki a varázsigét. - Tudom, hogy mire gondolsz, nem vagy egyedül ezzel az érzéssel. Amikor én kezdtem… a temetőkben a holtakat sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint az élőket. – mosolygok rá kedvesen. Valóban tudom milyen furcsa ez az érzés, ami átjárhatja őt. A boszorkányokat furcsa kapcsolat köti a holtakhoz, főleg a halott boszorkányokhoz. Olyan, mintha a holtak támogatnák az esetlen, tapasztalatlanabb boszorkányokat, de még azokat is, akiket a jó cél vezérel. Lacey pedig nagyon szerencsésnek tudhatja magát, ha a holtak pártfogolják. – Na, gyere, fogd meg a kezem és mondjuk együtt. – Két kezemet felé nyújtom és várom, hogy megfogja. Én már ugyan nem tudok varázsolni, azóta nem, hogy visszatértem a halálból, de talán megnyugszik ettől és gond nélkül elismétli az igét. – Nyugalom, menni fog. – küldök felé egy bíztató mosolyt. - Készen állsz? – Míg a válaszára várok, tekintetemmel az arcát kutatom, míg nem megállapodok szemeim, melyek még mindig csillognak az izgalomtól. Veszek egy mély lélegzetet és lehunyom a szemem. Tudom, hogy ő is ugyan ezt fogja tenni, hiszen ez segít a koncentrálásban. Mélyen beszívom a levegőt, egy kicsikét bent tartom, aztán lassan kieresztem. Ezt elismétlem még egyszer, mielőtt elmondanám az igét. - Ex Spiritum In Taculum, En Terrum Incendium, Phasmatos Salves A Distum! - ejtem ki tisztán és határozottan a szavakat aztán újra elismétlem és várom, hogy Lacey is csatlakozzon hozzám. Hiszen itt most neki kell varázsolnia, nem pedig nekem. Amikor végre meghallom hangját, együtt ismétlem el vele az igét, mindezt addig, míg a gyertyák körülöttünk égni nem kezdenek. Kinyitom a szemeimet, s a kis boszorkányt kezdem el figyelni. Nézem, ahogy kiejti az ige szavait és, hogy mennyire koncentrál a siker elérésére. Jól csinálja, tehetsége van hozzá.
Hello darling, call me by my name
Lacey Hastings
I'M A MAGIC WITCH
❦ Hozzászólások száma : 20
❦ Join date : 2014. Mar. 02.
❦ Age : 27
❦ Tartózkodási hely : •• amerre kedvem tartja ••
❦ Job/hobbies : •• tanuló vagyok ••
Tárgy: Re: Kripták Szomb. Nov. 22, 2014 8:19 pm
bonnie & lacey
please help me, HELP me!
Pusztán csak hónapok óta tudom mi is vagyok igazából. De azt hiszem egész jól kezelem... hogy is mondjam... ezt az egészet. A varázsigéket, a természetfelettieket és... tudom csúnya így kimondani, de Bonnie-t is. Mármint ő egy igazán édes és kedves lány, de akkor is furcsa, még csak kimondani is, hogy ő a kapocs a túlvilág és az e világ közt. Sőt... még csak 17 éves vagyok. Még az is "törvénytelennek" tűnik, hogy tudom mi az a túlvilág. Meg, hogy én mi is vagyok. És, hogy mit is kérnek tőlem számon. Most is. Jelen pillanatban. Nyeltem egyet izgalmamban, mikor Bonnie kérdésével illetett. Persze, hogy tudom mi az ige, de túlságosan izgulok. Félek, hogy valamit elrontok előtte, vagy esetleg valami rosszul sül el és fájdalmat okozok neki, vagy netalán magamnak. De kárt sem akarok tenni ebben a csodálatos kriptával, aminek a gyászos, ugyanakkor ünnepélyes hangulata annyira magával ragadott. - Elmondanád még egyszer? Csak a kiejtés miatt.... - kérdeztem kicsit félénken. Majd léptem egyet hátra, hogy még jobban átlássam ezt a hátborzongató helyet. Ami nem tudom miért, de vonzott. És ahogy szépen lassan kezdtem fellazulni, úgy éreztem a hely energiáját, spirituszát, sőt már hangokat is hallottam a fejembe, amik feleannyira sem voltak félelmetesek, mint korábbi, gyötrő álmaimban. - Tudom, biztos furcsán fog hangzani, mert ugye ez egy temető, de... számomra ez a hely annyira élő. Mintha az itt nyugvók egy része még mindig a világ ezen részén maradt volna. Ugye te is így érzed és nem csak nekem "mentek el otthonról"?! - néztem körbe még egyszer és csak remélni tudtam, hogy érti miről beszélek, és, hogy mire is gondolok. Hisz a hely külleme teljesen más képet festett, mint a "jelleme", amit -most már tudom-, hogy csak én, egy boszorkány érezhet ilyennek. Ilyen... élőnek.
Temető… már megint itt vagyok. Számomra már egészen megszokott, hogy a legtöbb szabad időmet itt töltöm, vagy azért mert nyugalomra vágyom, a holtak csöndjére, vagy pedig azért, mert mindig van egy-egy kis boszorkány, akinek szüksége van a segítségemre, az útmutatásomra. Ez utóbbi mondja el remekül, hogy most mit keresek már megint itt. Egy kis boszorkány, aki még csak most kezdi el felfedezni a benne lakozó erőt, kért fel arra, hogy segítsek neki. Én meg hát, örömmel teszem. Szívesen segítek a kezdő boszorkányoknak, elvégre, ha nem tudják mire képesek és az erejüket csak a szórakozásra használják, több kárt okozhatnak – még magukban is -, mint hasznot. Tudom, hogy kések, hogy nem jeleztem vissza Lacey-nek, amitől ő több mint valószínűleg most kétségek közepette fagyoskodhat valamelyik kriptában, már ha közben nem gondolta meg magát és ment haza. De dolgom volt, össze kellett szednem magam. Nem olyan régen még én is a halottak sorait erősítettem és most, hogy megint élek, még vissza kell szoknom. Vissza kell találnom magamhoz, amin ez a horgony dolog sem segít túl sokat. A holtak jönnek és mennek, én pedig pokoli kínokat élek át abban a néhány másodpercben, míg átsegítem őket a túlvilágra. Nem kívánom másnak ezt az érzést. De nekem ki kell bírnom, meg kell fizetnem az árat, hogy újra a barátaimmal lehessek. S bár jobban értékelném, ha kevésbé fájna, legalább hamar túl vagyok rajta. Fázósan húzom össze magam körül a kabátot, s átölelve saját magamat dörzsölgetem végig a karomat. Annyira lehűlt a levegő így estefelé, hogy látom magam előtt a leheletemet, hogy ahogy kifújom a levegőt. Lassan, de céltudatosan helyezem egyik lábam a másik után, ahogy haladok egyre közelebb és közelebb a találkozó ponthoz. A sötétben nagyon oda kell figyelnem, hogy semmiféle kiálló dologba, fának a gyökerébe ne botoljak el és terüljek hasra a sírok között. Pedig meg kell hagyni, szép és eléggé látványos belépő lenne. Arról nem is beszélve, hogy megérdemelném ezt a fantasztikus esést már csak azért is, mert nem írtam vissza Lacey-nek, de főleg a késés miatt. Pár méter után, már a kripta előtt ácsorogva, körbenézek, hogy van-e itt még valaki rajtunk kívül, s meggyőződve róla, hogy a temető teljesen kihalt – már ha fogalmazhatok így egy temetővel kapcsolatban - elindultam lefelé a kripta mélyére, hogy füst szaga fogad. Olyan, mintha valaki éppen most oltott volna el egy gyertyát, vagy mécsest. Ráncolva egy kicsit az orrom, de azért lemerészkedtem, ahol már meg is pillantotta kis tanítványom. - Ne haragudj a késésért. – húzom el a szám bűnbánóan, barna, csillogó szemeim is megbánásról árulkodnak. – Remélem azért nem ment el a kedved a gyakorlástól. – teszem hozzá, miközben könnyed mosolyt varázsolva az arcomra rápillantok, aztán körbenézek a kriptában. Kissé sötét van idelenn, ráadásul legalább két fokkal esett a hőmérséklet, mint fent. Ez megmagyarázná az előbb érzett füst szagot, ugyan is arra gondolnék, hogy Lacey talán tüzet próbált varázsolni. - Lacey, mit szólnál hozzá, ha meggyújtanánk néhány gyertyát? – kérdezem, ahogy a kabátom zsebeibe nyúlok és előveszek két nagyobbat és négy kisebbet. – Ugye emlékszel az igére? - Sejtelmes nézés, a szám sarka pedig szinte magától görbül mosolyra. Közelebb lépdelek Lacey-hez, átadok neki három gyertyát, a másik hármat pedig én magam helyezem el körülöttünk, hogy ne is legyenek túl közel hozzánk, de még érezhessük a belőlük áradó meleget. Nem szeretnék idelenn fagyoskodni, ahogy azt sem szeretném, hogy Lacey fázzon. Szegény így is majd megfagyhatott, míg rám várt. Az viszont tetszik, hogy nem lankadt a lelkesedése és most is úgy csillog a szeme izgalmában, mint az első beszélgetésünk alkalmával, amikor felajánlottam neki, hogy taníthatom.
Hello darling, call me by my name
Lacey Hastings
I'M A MAGIC WITCH
❦ Hozzászólások száma : 20
❦ Join date : 2014. Mar. 02.
❦ Age : 27
❦ Tartózkodási hely : •• amerre kedvem tartja ••
❦ Job/hobbies : •• tanuló vagyok ••
Tárgy: Re: Kripták Szer. Okt. 22, 2014 7:14 pm
bonnie & lacey
please help me, HELP me!
Temető. Kripták. Hátborzongató és sivár helyek. El sem hiszem, hogy egy 17 éves lánynak ilyen helyekre kell járnia. És ezen átlagosításba sajnos én is bele tartozok. Jó persze értem én, hogy ez egy „szent hely”, de akkor is. Itt halott emberek, az, az –nem tudok szebben fogalmazni…- hullák alszanak a koporsók mélyén, amitől kiráz a hideg. Még tegnap küldtem Bonnienak egy sms-t és csak remélni tudom, hogy eljutott hozzá, hisz vissza nem jelezett. Abban kértem meg, hogy ma este találkozzunk itt, de már félórája várok ebben a hidegben itt, de semmi nem történt. Vagyis csak annyi, hogy segítettem egy néninek megmetszeni a rózsát, amit a férje sírjára vett, de túl hosszú volt a szára az agyagvázába így kiesett mindig. Szegény nőnek annyira remegett a keze, hogy a metszőolló mindig rossz helyen járt és meg sem közelítette a tüskés szárat. Így hát nem tudtam nem segíteni neki. De hát már azóta is eltelt vagy 10 perc és a nénike már biztos jó úton van hazafele, hacsak nem a szemközti házban lakik, hisz akkor már a lakása melegében lehet. Meleg. Valami melegségre most nekem is szükségem van, mivel ez a nyitott kripta nagyon, de nagyon szellős és a hideg őszi szél lassan már lefagyasztja a lelkesedésem és a kedvemet is, ami jelenleg itt tart engem. Milyen jó lenne csak egy apró kis láng. Csak egy nagyon kicsi, ami felett meg melegíthetném a kezemet. Akár csak pár percre, majd mielőtt még megjön Bonnie gyorsan eloltanám. Talán képes vagyok rá… hogy is szólt a varázsige? Fesmatos..?! Nem… a kiejtésem abszolúte csapnivaló. Ne szórakozzunk már. Inkább csak lehunyom a szemem és rá gondolok. Talán az is elég lesz. A remény hal meg utoljára… de biztos nem én, ha most nem gyújtok meg itt valamit, de nagyon gyorsan. A tekintetem még utoljára átjárta a kripta minden kis szegleltét, hogy keressek valami gyorsan éghetőt, ami nem lenne olyan nagy veszteség, majd megállapodott egy régi szőnyegen, ami lehetett már vagy 20 éves lehet, mivel erősen foszlásnak indult. Csak a feladatra koncentráltam, olyan annyira, hogy éreztem ahogy a homlokomon a ráncok egyre kuszábbak lesznek, majd kezemet kicsit előre emeltem a szőnyeg felé és aprót felnyögtem mikor valami komoly és enyhén fájdalmas érzés fogott el, de a szemem még mindig csukva volt. Meg kéne próbálnom azt az igét, amit Freya mondott nekem és amiről Bonnie gyorsan le is beszélt. Nem tudom, mit tegyek mivel életembe most először szorultam két tűz közé, csak abban vagyok biztos, hogy a fájdalom, amit most érzek ahhoz vezethető vissza, hogy éppen az elemekkel mesterkedek. Ami talán nem jó jel. Abba kéne hagynom mielőtt… És ekkor megéreztem a meleget, amit a tenyereimtől kezdve áradt szét az egész testembe. Szememet lassan kinyitottam és boldog, valamint elégedett mosolyra húztam ajkaim mikor megláttam az előttem lévő kis tűzgolyót. A karajimat magam előtt összefontam, majd még egy pár másodpercig élveztem a kellemes meleget. Ekkor hallottam meg lépteket fentről. Bonie. Biztos ő az. De ezt nem láthatja meg, hisz… arról nem volt szó, hogy már most ekkora varázsigéket vetek be. Gyorsan eloltom a szőnyeget, majd megfordulok a lépcsővel szembe. Kezeim ismét összefonva pihennek magam előtt és így várom, hogy a lány leérkezzen a kriptába. - Örülök, hogy ideértél. - mondom egy kis mosollyal az arcomon és olyan lelkes vagyok, mint a kisdiák élete első tanóráján.
Nem értem, az emberek miért rettegnek a haláltól, hiszen olyan békés, olyan könnyed. Eleinte ugyan nehéz, hogy meg kell válnod mindentől, mely korábban az életet jelentette számodra, de utána… Egyszerűen csak beletörődsz az egészbe és elfogadod, hogy már nincs tovább. Mondhatni, nekem már sikerült elfogadnom, hogy az élet számomra véget ért, s hogy a barátaimmal nem beszélhetek többé, nem zárhatom őket könnyed ölelésbe és nem vigasztalhatom őket, ha baj van. Az, hogy én figyelhetem őket, s Jeremy segítségével telefonon tarthatom velük a kapcsolatot, nem ugyanaz, mintha még mindig köztük lennék. Nekik fogalmuk sincs róla, mi lett velem. Nem tudnak róla, hogy meghaltam, hacsak Jer el nem mondta nekik, bár én nem hiszem. Szerintem Elena és Caroline valahol mélyen érzik magukban, hogy valami nem stimmel, hogy valami rossz történt. Istenem az én drága barátnőim… mennyire hiányoznak nekem! Hiányzik az ölelésük, a közös pillanatok, a rengeteg pletyka és nevetés, na és persze az átbeszélt éjszakák. Minden hiányzik, ami csak hozzájuk kötött. Egy könnycsepp gördül végig orcámon, egész az államig, ahonnan lepottyanva a porba hullik. Tekintetemmel nyomon követem a kis cseppet, s figyelem, hogyan hagy nedves mintát a földön. Lassan csúsztatom jobbomat az arcomhoz, hogy megtörölhessem arcomat és szememet. Nincs is jobb és alkalmasabb hely eme dolgokról töprengeni, mint egy temetőben, a kripták közelében, síri csendben ülve, teljesen egyedül. Mert hát, egy sírdogáló szellem abszolút nem furcsa jelenség egy ilyen helyen, pláne úgy, hogy ha volna itt valaki, még az sem láthatna. Apropó valaki… léptek zaja töri ketté a temető csendjét, mely, mintha csak egy üveg tört volna darabokra, csörömpölésként hat a néma csendben. Kíváncsian fordulok a hangok irányába, de egyelőre még semmit sem látok az érkezőből. Csak hallom közeledő lépteit, ahogy a nem sokkal mellettem a kripták takarta sírok között cikázik. Ám a léptek még mielőtt ideérhettek volna, abbamaradnak és egy pillanat erejéig, újfent csend telepszik a temetőre. Aztán már csak a csettintést hallom, majd a holtak suttogását, melyet a szél repít szárnyain. Végül pedig; nyomasztó csend. Egészen kísérteties jelenség volt, már ha szabad így fogalmaznom jelen helyzetemben. Kíváncsian indulok el abba az irányba, ahol vélhetően az a valaki tartózkodik. Útközben megkerülök pár kriptát, s még így szellemként is ügyelek rá, hogy végig takarásban maradjak. Ott van! Háttal van nekem, az egyik sírkövön ücsörögve nézeget valamit, innen egy könyven tűnik. Azt hihetné az ember, hogy egy halott családtagjának vagy ismerősének olvas fel sorokat a könyvből, de ebben az esetben nem egyenest a sírkövön ücsörögne. Szóval valami sokkal érdekesebb dolog miatt van itt a férfi. Merthogy az volt, ráadásul van benne valami… megmagyarázhatatlan. Közelebb megyek hozzá kihasználva, hogy szellemként egész addig nem láthat meg, míg én azt úgy nem akarom, s nem teszek az ügy érdekében. A következő pillanatban már a férfi vállánál álldogálok, átkukucskálva a válla fölött, egyenesen a könyvének lapjait kémlelve. - Boszorkány… - suttogom a férfi füle mellett, amit talán meg is hallhatott. Jól éreztem, hogy valami nem egészen tiszta a férfival kapcsolatban, a könyvben varázsigék sorakoznak fel sorban, azonban a nyelvezetét nem ismerem. Sokkal régibb, ősibb annál, mint amit én használtam életemben. Kíváncsiság kúszik a bőröm alatt, szeretnék többet megtudni erről a könyvről, hogy miért nem értem. De legfőbbképpen az érdekel, hogy miféle varázslatokat tartalmazhat…
❦ Job/hobbies : mások megsegítése, információ kereskedelem
Tárgy: Re: Kripták Kedd Júl. 15, 2014 12:50 pm
Bonnie & Magnus
váratlan találkozás egy túlvilágival
Mi lehetne kellemesebb egy magányos sétánál akkor, amikor az ember magányra vágyik? Az én esetemben pontosabb lenne a boszorkánymester megfogalmazás, de erre az apróságra jelen esetben nem adok. Három nap telt el azóta, hogy Mr... Mr... a fenébe! Megint elfelejtettem a nevét! Valamelyik égtájjal volt kapcsolatos, de már arra sem emlékszem melyikkel. Te jóságos ég! Ezért nem szabad nekem bemutatkozni, mert ríttig elfelejtem az illető nevét. Ha pedig arcot is cserél... nos, akkor felelősséget nem vállalok a megszólítási módjaimért. De hát én ilyen vagyok. Felvállalom a gyengeségeimet, legfőképpen az erősségeimet. Nálam jobban senki sem rendez bulit. Ezzel pedig hiába akarsz vitatkozni, nem tudsz. Fogd fel, nem tudsz. Úgy van ahogy én mondom. Hosszú életem során ha megtanultam valami fontosat az, az emberek kiismerése volt. Ahogy figyeltem a halandókat egyre több dolog vált világossá a számomra. Bizonyos értelemben ostobák... sok értelemben. De ők azok a lények, a halandó emberek és azok a boszorkányok - közéjük sosem fogok tartozni - akik megtanultak küzdeni a szeretteikért és a vágyaikért. Nem adják fel. Vakmerőek és bizony sokkal több tisztelni való van bennük, mint például teszem azt egy halhatatlan vámpírban. Sose szerettem őket. Csak néhányuk érdemli meg a tiszteletemet és azt, hogy ne utáljam őt a többivel együtt. De térjünk vissza erre a kellemes, napsütötte és csak enyhén borult délutánra. Egy nagy, vastag könyvvel a kezemben sétáltam végig a temetőn. Úgy gondoltam, hogy itt magányosan és békésen tanulmányozhatom a varázskönyvet. Igen, egy varázslatokkal teli könyv amit egyszerű ember elolvasni képtelen. Hogy őszinte legyek még egy boszorkány sem tudja elolvasni addig, amíg meg nem szünteti a könyvön lévő bűbájt. És mivel rólam van szó, ez teljességgel csaknem lehetetlen feladat. Természetesen a saját bűbájomat eltudom távolítani, hogy olvashassak. Nem mintha olyan nagy szükségem lenne egy varázskönyvre ahhoz, hogy varázsoljak. Már legalább hétszer végigolvastam, mégsem tudom fejből az összes igét. Nincs is rájuk szükségem. Valahogy mégis, mindig a kezem ügyébe kerül ez a könyv. Ha épp nincs érdekesebb olvasmány ez is megteszi. Hogy ne tűnjek ki egy temetőt látogató halandó szemében a "tömegből", egy fehér ing fölé fekete zakót és nadrágot vettem fel, egy szintén fekete elegáns cipővel. Végigsétáltam a sírok között. Látszólag senki sem tartózkodott a temetőben. Elhagyatott és magányos volt. Az egyik legjobb dolog. Csak a holtak álmodták örök álmukat. Tökéletes. Jó magam a kripták rejtekébe húzódtam. Az egyik márvány sírkő előtt álltam meg. Nem tudom ki fekszik benne, de őszintén szólva nem is érdekel. Csak nem fog felkelni a sírjából, hogy rám szóljon; "hé haver, ne ülj már rám, köszi!" Csettintettem szabad kezemmel. Ujjaim között halvány, alig látható kék fény kezdett el játszani, majd az előttem lévő sírkőhöz kúszott a levegőben. Mint egy kis szellő letisztította a követ, aztán szertefoszlott. Ezután már kényelmesen és nyugodtan letudtam ölni a fehér márványkőre. Egyik lábamat kényelmesen a másikra helyeztem. Feloldottam a könyvet védő bűbájt, végül pedig nyugodtan olvasni és lapozgatni kezdtem a kizárólag tapasztaltabb és idősebb boszorkányok által elolvasható nyelven íródott sorokat.
Most a Young Blood frpg oldalára tévedtél. Reméljük, hogy az oldalunk elnyeri a tetszésedet, hiszen itt biztosan nem fogsz unatkozni. Ezen a helyen tényleg csak a fantáziád szabhat határt, illetve ha valami egyedi ötlet merül fel benned a karaktereddel kapcsolatban ne habozz! Mit is rejt ez az oldal? Sok-sok izgalmat, illetve kezedbe adja Mystic Falls és New Orleans városát, hogy te alakítsd az ottani lények, emberek életét, de akár azt is mondhatnám, hogy a város életét. Ne feledd itt semmi nem az aminek látszik, mert itt minden árnyékben egy "démon" lapul, aki vagy jót akar cselekedni, vagy pedig a poklok poklát járatni veled. Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz velük és te magad alakísd a jövődet? Akkor ne habozz, itt a helyed! Ha ez se lenne elég, akkor még egy dolgot elárulok neked. Mindenegyes széllel egy újabb jövevény érkezik a városba, hogy az ott élők amúgy se unalmas életét még jobban felbolygassa. Bármiben segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan keresd fel az egyik staff tagot, hiszen szívesen segítünk neked. Minden kedves kezdőjátékost is szívesen látunk az oldalon, mivel itt nem "tévedhetsz el". Légy részese a mi kis kalandunknak! A döntés a te kezedben van... Mi szeretettel várunk téged. (;
Oldal alapítása: 2013. december 20.
Belépés
Fecsegõ-tipegõ
ahol mindig beszélhetsz...
Jelenlévõk ..
Akik a város életét színesítik.
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (79 fő) Vas. Szept. 29, 2024 2:39 pm-kor volt itt.
Bejelentéseink
Ami az újságok címplapján is megtalálható.
❦ Oldalunk több mint fél éves fennállásának, illetve nagy időugrásának köszönhetően gyönyörű új külsőbe öltözött, ami ezúton is köszönünk Kenzynek! <3
❦ Az oldalon jelenleg semmilyen faji- illetve nemi korlátozás nincsen. Szívesen látunk mindenkit! (:
❦ Egyre több sorozatbeli, keresett karakter, illetve most már canon karakterek is keresik a megalkotójukat. Amelyik az adminok fejéből pattantak ki. Bármivel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor keresd a hirdetőt vagy pedig az adminokat.
❦ A sorozatbeli karakterek listája a sorozat adásaival folyamatosan frissül, bővül, de ha van olyan karakter, aki nálunk nincs feltüntetve és a státusza az oldalon szabad, akkor ne habozz! Mindössze jelzésképpen egy pm-et kérünk tőled! (;
❦ Továbbra sincsen megkötött szószám, illetve sorok száma sincsen meghatározva. Eddig nagyon szép hsz-ek születtek és reméljük a továbbiakban is ilyen szép olvasmányokkal lesz tele az oldal. Szóval ilyen téren abszolút szabad minden!
❦ Különböző nemi beállítottságú karakterek érkezése sincs betiltva az oldalon, valamint a felnőtt tartalmú játékoké sincs, pusztán az utóbbinál arra kérünk titeket, hogy ezt tüntessétek fel a reagok elején.
❦ Valamint, köszönjük szépen minden egyes tagunk maradását, illetve aktivitást, mert nélkületek az oldal nem működhetne. Tovább jó szórakozást kívánunk mindenkinek és sok izgalmat. (;
3>
Újdonságok
legutolsó üzenetek
» Heart of Europe pötyögte Rebekah Mikaelson Kedd Márc. 17, 2015 5:04 pm
» Szent Johanna Gimi pötyögte Rebekah Mikaelson Vas. Márc. 15, 2015 3:35 pm
» City of Fallens pötyögte Rebekah Mikaelson Hétf. Márc. 09, 2015 2:44 pm