Big bad Wolf

[i]

Hayley Marshall & Jace Weston

"Az idő múlása feledteti a dolgokat, de ez vajon mikor jön el?"[i]

Életem jelentős irányt vett azzal, hogy Heather megjelent, hisz egyrészről teljesen felkavart gondolatilag, míg másrészről érzelmeket csalt ki belőlem. Miért tudott annyi év után érzelmet csalni belém? Miért tudta a jelenlétével felzavarni a belső lényem? Miért tette ezt velem, és én.. én mégis miért érzek? Már rég el kellett volna mindent felednem.. már rég nem kéne éreznem semmit sem.. oly sok idő telt el, és év.. oly sok minden, és én mégis ezen dolgok ellenére érzek, de kérdem én; Miért? Mi értelme az érzelmeknek, ha csak fájdalmat bírnak okozni nekem? Egész lényem bele pusztult azon kínokba, amelyeket megéltem, és erre íme lássunk csodát újból érzek. Ez ugye egy rossz vicc, vagy egy álom, amelyet annak jeléül kell megélnem, mert álmodom, ugye? Nem akarom valóságnak betudni azt, hogy én újra.... nem az nem létezik! Csupán csak egy érzéstelen gyilkos vagyok, egy bunkó tuskó, akinek semmilyen értéke sincsen.. aki kegyetlenül öl meg másokat, akinek nem számítanak az értékek, akinek senki sem számít! Nem fogok, és egyszerűen nem is akarok megváltozni, sőt miért is tenném meg? Azért, mert egy nő kihozza belőlem azt, amit sohasem hittem volna? Egy nőért tenném meg a lehetetlent? Nem.. nem fog befolyásolni, meghatározni, avagy körül írni! Az maradok, aki vagyok, sőt annak kell lennem, aki valójából voltam eddig is, hisz nem lehettek más.. nem változhattok meg egyetlen egy személy miatt, akinek csak a múltamban volt szerepe..
Nem vagyok New Orleansi, csak ide jöttem, hisz muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet egy olyan helyen ahol senki sem ismer, ahol senkinek sem tartózom magyarázattal, vagy pediglen beszámolóval. Itt senki sem kérhet számon, avagy senki sem vághat semmit a fejemhez, mert nem ismer egyetlen egy ember, vagy természetfeletti sem. Csupán gondolkozni akarok, vagyis szeretnék, de nem lehet, mert belebotlottam egy farkas hölgyeménybe, aki közölten utál, amit nem csodálok, hisz a vérfarkasok, és a vámpírok közt gyűlölet van.. de ezt nekem miért kellene megtűrnöm? Miért kéne gyűlölnöm eme személyt? Sohasem voltam a vérfarkasok ellen azon ok ellenére, hogy állítólag gyűlöli a két faj egymást, sőt mindig is jó viszonyt ápoltam velük, ha épp nem estek nekem, de gyilkolni csak is embert szoktam.. az ő életük a valósan jelentéktelen!
-Nem kell semmilyen következtetést levonni..-Cáfolom meg szavait.-Én nem gyűlölöm önt, sem a fajtáját, és csupán gondolkozni akartam, de pont önbe botlottam a sétám során.. most pedig, ha megbocsát.. tudja nem szokásom gyűlöletet kelteni másban szándékon kívül, ezért pedig ideje távoznom. További kellemes örömteli szórakozást.-S ezzel már tovább is álltam arról a helyről. Elindultam azzal a tudattal, hogy itt hagyom eme nőt, és eme helyet egy pillanat alatt, de hirtelen az "állj" szóra megálltam.. Mégis mit hisz parancsolhat nekem, és majd megrémülök a szavaitól?-Utálom, ha utasítanak.-Fordulok vissza felé hirtelen.-Még egyszer ilyet ne tegyen..-Rázom meg a fejemet.-De mégis miért maradjak? Miért kéne maradnom?-Pillantok rá komolysággal, miközben felvont szemöldökkel várom a válaszát.

Hayley Marshall & Jace Weston

Mély levegőt veszek, és próbálom az élet jó oldalát nézni, miszerint nincsenek érzelmeim, és csak álmodom ezt az egész őrültséget. Néha tényleg jobb lenne álomnak képzelni mindent, és végezetül felébredve csak azon kapni magam, hogy lám csak ember vagyok, és ez az egész világ.. élet sosem volt valóság, csak egy puszta képzeleti szülemény, amely csak az álmaimban okozott fájdalmat, ürességet, magányt, kínt, és szenvedést, míg itt a való életben nem.. de fel kell élednem ebből a gondolatmenetből, hisz a valóságban semmi sem ilyen könnyű. Miért is lenne ilyen egyszerű, nem? Akkor túl könnyed menetté válna minden, és egy csapásra megszűnne a kínok kínja.. Újabb mély levegő vétel, miközben sétálok előre az adott úton, és gondolataimat próbálom rendezni. Most már olyan irányba, hogy ne kelljen többé arra gondolnom, hogy fáj.. mert mi fájna nekem? Semmi! Minden érzelmet kiiktattam magamból, és kész! S Heath sem érdekel, csak puszta véletlen találkozás volt.. annyi év után, de az érzelmeim megszűntek vele kapcsolatban.
Nem érzek, nem érzek, és nem érzek. - Ismétlem gondolatban egymás után, csak eme két szót, és egyre erőteljesebben tudatosítom magamban, hogy ez így is van, de mintha mégsem hinném el. Az eszem azt akarja így legyen, a szívem meg vetekedve meghátrál, és azt mondja én igenis érzek. Miért kell bonyolítani ezt folyton? Miért nem téphettem ki a szívem? Ja, mert akkor meghalok, és én pedig még élni szeretnék.. legalább is egy darabig még igen, hisz nem mostanra terveztem el a halálomat. Még túl fiatal vagyok a halálhoz. Ezen gondolatomra elmosolyodok halványan, és most már ésszerűen figyelem az előttem lévőú utat, hisz nem szeretnék valami váratlan meglepetésben részesülni, pl. abban, hogy neki megyek valakinek, vagy rám támadnak, vagy mit tudom én.. a lényeg az, hogy fel tudjak készülni egy rögtönzött kivédésre, amint úgy adódik a helyzet, és szerintem semmi kétség sincs afelől, hogy nem sokára megérkezik valaki a társaságomba.. már jó pár km-es körzetből kiszúrom a lépteket. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy itt New Orleansbe is járkál mindig valaki az erdőben.. lassú levegő kifújással nyugtatom meg magamat, miközben hallgatom a lépteket, majd ahogy egyre közelebb ér megérzem, hogy farkas. Ez a mai nap vicce ugyebár, nem? Miért pont egy vérfarkas, ennél jobbat már nem is lehetett nekem volna társaságnak kitalálni, esküszöm! Kissé ideges leszek, de azonnal nyoma veszett lesz ez az érzelem, ahogy megpillantom a nőt.
-Tudtommal az erdőben szabadon lehet sétálni, nem? Vagy magadénak érzed?-Kérdezem cinikusan.. majd javítok a stílusomon.-Egyszerűen semmi kedvem nem volt épp megzavarni téged, sem mást, és ha akarod már itt sem vagyok.. egyszerűen csak sétáltam, oké?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm rápillantva, majd mellé lépek.-Nos.. akkor, hogy ne zavarjam szerény személyedet, ezért tovább is állok, nem szeretném kivívni az utálatodat, és nincs kedvem egy összetűzéshez sem. Örültem, hogy láttalak.-Zárom le ezzel a mondandómat, és folytatom lassan az utamat, persze csak ha tényleg azt akarja, hogy elmenjek.. én megindulok, de hogy távozom-e az rajta áll, és nem én rajtam..

Hayley Marshall & Jace Weston

"Az életnek két oldala van; egy jó, és egy rossz, amik persze mindig jelen vannak, és szerepet játszanak, csak a kérdés az; hogy melyiknek engedünk?"

Összezavarodtam azon nap óta, amikor találkoztam Heatherrel. Egyszerűen ennek nem kellett volna így történnie! Most mindent megint kezdhettek előröl.. az érzelmeim kiiktatását, az érzéstelenség látszatát, a kegyetlenség felvételét, és a gonoszság gyakorlatát. Szívverésem felgyorsul, amint eszembe jut az a csók, azaz ajándék.. oh, hogy nekem dobog a szívem? Annyi év után mégis hogyan lehetne ez lehetséges? Hisz anno ott, és akkor amikor vámpír lettem meghaltam, és nem a semmitől, hanem valakitől. Ez lettem egy vámpír, aki kiélvezheti az élet adta lehetőségeket, aki kedvére szórakozhat másokkal, és akinek nem kell foglalkoznia az elvett életekkel. Gonoszkodhattok, élhettek, kegyetlenkedhettek, és emellett azt igézek meg, akit csak akarok, azt ölök meg, akit csak szeretnék. Én döntök életek felett, én adhattok egy-egy halandónak örök életet, ha én úgy kívánom, persze ezen alkalmak esete kétszer fordult elő, de a kettő közül, csak egy személy élte túl, a másik meghalt a hülyeségétől.. ha hallgat rám, ha hagyja, hogy tanítsam, akkor nem így történt volna, de neki persze a saját feje után kellett menni, mert ő akart lenni a macsó.. na tessék; megkapta - meghalt..
Az életem két részre bomlott, és közülük a második szakasz mutatta meg nekem azt, hogy milyen is az eredeti valós, és igazán élvezetes élet. Lehet kifogásolni, és támadni engem, hogy én ugyan régebben nem ilyen voltam, és hogy változzak meg.. nos nem mindenki kérne meg erre, csak azok, akik akkoriból ismertek, de hiába mondanák nem tenném meg. Ez az eredeti valós önmagam, amelyet adhattok magamból, amelyet nem kell elnyomnom csak úgy titokban. Ezt felvállalhatom, beismerhettem, és így állhatok ki bárki elé, aki elé csak szeretnék! Nem kell megjátszanom magamat, mert ez vagyok, ez leszek, és persze ennek maradok meg. Lépteim lassúak, nos.. most a megszokottól eltérően nem Mystic Fallsban vagyok, hanem New Orleansben, és eme utcákat járom, vagyis egyenlőre még csak a külterületi tájakat, mert most nincs valahogy kedvem ahhoz a borzasztó sok emberhez. Idegesítőek lennének, és csak arra vetemednék, hogy egyet megkínozzak, egyet megöljek, egynek a vérét vegyem.. nem, és nem, most nem lehet. Le kell higgadnom, józannak kell lennem, és össze kell magamat mielőbb szednem, mert csak úgy érhettem el azt, hogy újra a régi kerékvágásba induljon el az életem. Muszáj annak lennem újra, aki vagyok, mert ha ezt nem teszem meg mielőbb, akkor csak egy érzelmes fiú leszek.. egy érző srác, akit meg lehet sebezni bármikor. Na nem!
Az erdőbe érve sétálok a fák között egyre beljebb, és beljebb mit sem törődve azzal, hogy eltévedhettek. A lényeg egy; megkeresni önmagamat, megtalálni az elmémbe azt, aki voltam. Figyelek a hangokra, és a tájra is, de eközben mégis a gondolataimba révedek, mintha azok lennének a megmentőim, de mégsem segítenek át ezen, csak töröm a fejem, hogy mit is tehetnék most jelen esetben. Lassú, halk léptekkel megyek a kijelölt cél felé, míg utamat a napfénye világítja be, és gondolataimba önmagamat keresve, haladok valamerre, amerre a lábam visz.

// A beígért kezdő, remélem megfelel

***