Erős érzelmek sokasága lengi körbe a belsőmet, a lelkem eme érzelmi pontokban keres megnyugvást, én magam pedig kapaszkodott, hogy ne érjen eme pont véget sohasem. Hiszek, remélek, akarok.. most először engedtem az érzelmeknek, melyeket a vadászi létem miatt elnyomtam mélyen magamban. A sok csalódás, fájdalom, kín, és szenvedések sorozatainak árnyalata nyomta el bennem az érzéseket mélyre, hogy a lelkem ne gyötrődjön, s égetődjön fel a rengeteg fájdalom okozta seb miatt. Úgy értékeltem így helyes, így hát érezni sem akartam, de ahogy Sédric belépett az életembe mindez megváltozott. Ő lett az egyetlen értelme a nyomorú sorsomnak, és a boldogságom forrásává is ő maga vált, ahogy ártatlan, tüneményes, s teljesen tiszta lelkével elfeledtette ezt a sok múltbeli cselekményt, s a közelében szinte elszálltak a gondolataim egészen messzire; tova innen egy álom világba, ahol minden szép. Ő vele könnyebbnek tűnik az élet, vidámabbnak, élettel telinek, ő általa egy új fogalmat ismertem meg, mely önmagában már csodálatos jelenség, de a közelében mindez csak fokozódik egyre inkább a végtelenség felé. -Nem vagyok az érzelmek mestere, ez eddig mélyen elnyomtam magamban, s úgy érzem sok kell még ahhoz, hogy teljesen kifejező értékű tettekkel is bizonyíthassam, hogy mindaz, ami bennem él az valódi irántad.-Suttogom a szavait követően, s bár halk szavak, mégis kivehetőek. Tudom nem vagyok egy nagy értékű ember, s tán meg sem érdemeltem sohasem, hogy szeressenek, hogy törődjenek velem. Átvertem, kijátszottam, csak mert a bizalmatlanságom felém kerekedett, s a következőekben nem tudom mi lesz.. nem tudom, hogy képes-e még bennem bízni. A szerelem sok mindent elbír, de a szív megszakad.. megszakad, mert fájdalmat okoznak neki. Én nem akartam ezt tenni vele, de képtelen vagyok kifejezővé válni.. képtelen vagyok úgy hirtelen érzelmeket mutatni, amikor is eddig a semmibe vetettem őket, s még ha mutattam is valamit az is a fájdalom egy gondolatnyi sorát tükrözte a néző elé. -És sohasem akarlak elveszíteni..-Teszem hozzá nagyon halkan kérdésére felelve ezáltal, ahogy úgyszintén ajkaiba suttogok. Mélyen nézek a szemeibe, melyek rabul ejtenek, mintha minden pillantása azt akarná, hogy a rabja legyek, hogy minél tovább nézem őt. A csillogó tekintetét, az édes mosolyát, a külsejét, hogy minél közelebb legyek hozzá, s hozzábújjak lassan, majdan átöleljem őt. Vágyom arra, hogy ez a pillanat álljon meg itt, és most. Őrültség.. őrültség érezni, mégis felszabadító, erőteljes, kitörő, mámorító.. Alig merek levegőt venni a közelébe, hisz még az is elakad, eláll a bűvölet hevében. Szívdobbanásaim erőteljesek, hevesek, mintha ki akarna ugrani a helyéről. -Talán..-Válaszolom édesen játékos hangon, ahogy elmosolyodom, és figyelemmel követtem a tettét. Váratlanul ér, ahogy hirtelen felkap az ölébe, és elindul velem. Csókját viszonozom, ahogy ő eközben leoltja a lámpát. Lassan karolom át a nyakánál, ahogy közelebb vonom magamat hozzá, és így préselődöm egészen a ruhájához.
Vajon tényleg ilyen a szerelem, ilyennek kell lennie? Ennyire mély, erős, felemelő, boldog érzésnek? Soha nem voltam szerelmes, ezért is nehéz megfogalmaznom vagy beszélnem róla, hiszen eddig csak elképzelni tudtam, de ez, amit most érzek ez annak a közelében sincs, ez jóval több annál. Mindenféle regények hosszú sorokon keresztül írják le ezen érzés ismertetőit, filmek százai próbálnak rá példát statuálni és most, hogy itt vagyok és érzem rájöttem, hogy mindenki azt hiszi, hogy volt már legalább egyszer szerelmes, mindaddig, amíg valóban az nem lesz. Ostoba kis pillangókról beszélnek a gyomorban, de az én gyomromban ezek helyet mamutok táncolnak, a szívem gyorsabban zakatol egy sebes vonatnál, az agyam kikapcsol, mintha a legnagyobb sokkhatás érné, a bőröm felizzik, mintha folyamatosan hevítenék, a levegőm pedig úgy fogy el, mintha épp a halálhoz közelítenék. Igen belehaltam a szerelembe és ahelyett, hogy lebegnék, én magam repülök ezzel az érzéssel, ezzel a nővel, ebben az időben.
- Tán túlzásnak ítéled meg, én mégis így éreztem.. - eresztem el egy pillanatra az ajkát, hogy válaszolni tudjak számára, de abban a pillanatban, hogy csak ennyire távol kerülök tőle, máris a mélységes hiányérzet veszi át felettem a hatalmát, a szívemben pedig valami magas tűz lobban fel, talán ez táplálja az érzést vagy érzés táplálja a tüzet? Minden egyes levegővételemmel egyre többet és többet szeretnék kapni az illatából, minden pillantással közelebb szeretném látni szemének csillogását, minden érintéssel többre vágyom, csak rá, csak őrá. - És? - suttogom, az ajkai közé, ahogy a szemeivel szinte felperzseli a már amúgy is magasan izzó bőrömet, mindezt pedig egyetlen pillantásával érte el nálam, mi mindenre lehet még képes az előttem olyan közel álló nő, ha csak pillái rebegésével ezt váltja ki belőlem. - Talán nem itt kellene folytatni. - lépek ismét az irányába, hogy a fülébe suttogjak, majd egy hirtelen mozdulattal kapom a kezeim közé és mivel már tökéletesen ismerem a járást a lakásában, elindulok vele a szobája felé, ahogy újabb csókban részesítem. Magabiztos lépteimmel haladok előre, míg vállammal óvatosan nekidőlök a falon lévő kapcsolónak, amely leoltja a lámpát a nappaliban, hiszen erre itt már azt hiszem nem lesz szükség.
Elsuttogott néma szavak felhangzása, feltörő lágy érzelmek hulláma, bolondító ígéretek teljesülésének álma, mély emlékképek túlnyomó többsége, egy ígéretes jövőkép felderengése, egy pusztulóan romló múlt, egy jelenlegi helyzet, mely íme jellemez. Romlandó, elhervadó, meghanyatló, eltiportan sárba ítélendő, a padlóra lökhető gondolatsorok kellegének átokverte kínjai közé vethető emlékek, melyekre emlékezni a fájdalmasabbnál is fájdalmasabb, ahogy a képek a szemeim elé kerülnek, ahogy én magam megtudom mi volt akkor, és ottan abban a helyzet pillanatban. Rég elvetettnek hit dolgok, a múltban felébredő jelenségek, a homályba tüntettet mozaikdarabkák, melyeket össze sem lehet ragasztani. Pontosan tisztán, lecsiszoltan, értéktelenül, mégis csillogóan emlékezetes ama részlet foszlány, amit megpróbáltam ez eddig mélyen magamban elrejteni. Minden egyes érzelmet hanyagoltam, csak hogy erősnek tűnjek, kíméletlennek, s gonosznak, sőt ezáltal úgymond magamat akartam védeni, mert aki belépett az életembe az mindig okozott valami komolyabb sérelmet a lelkemben, mely aztán lassan felemészteni szeretett volna. A múltam maga a homályosabbnál is rosszabb közérzetet okoz, hisz semmit sem lehet rólam tudni, s mit ér a nevem, ha utánam kutatva bárki semmit sem talál, s vajon miért is nem talál? Mert nem így hívnak valójából, mert nem Ashlyn Brooks vagyok, hanem Elsa Wilson. Ezen nevemet pedig senki sem tudja magamon kívül, hisz amiket megéltem az a merő pokolnak a gondolatánál is rosszabb, persze vannak borzalmasabb élmények is, de nekem ezen élmények mélységesen fájtak. Örökre pecsétet nyomott a lelkemre ezen szakasz, belém éget, megsebzett, elnyomott, s majdan a porba nyomott újra, és újra, míg csak elmehetett az ő maga szintjén a végsőkig. A múltam rémálom, borzalom, szörnyelem, ijesztő jelenségű gondolat, félelemmel telt sorozatú videó, rémületet adó kárhozat.. Elnyomtam, s ennek így is kellene maradnia, de annyira őszinte akarok lenni ehhez a férfihez, hogy az szinte az őrületbe kerget, holott a felfedném mindezt csak a sajnálkozás lenne, mellyel illethetne, nem.. nem szabad beszélnem, csak mélyen el kell ásnom magamba, hisz az én problémám, csak én érzem, csak nekem fáj, és senki másnak.. A közelségének gondolata megbabonázz, szikrát gyújt a halottnak vélt szívembe, melyből próbáltam minden érzelmet kiölni. A jelensége olyan dolgokat vált ki belőlem, amit még sohasem tapasztaltam az életem telése alatt, olyan lehetetlennek tűnőt nyújt, hogy kezdem azt gondolni ez maga egy álomszerű cselekmény. Beleremegek abba, ahogy megérint, abba ahogy a közelembe van, abba hogy ennyire valóságos, csodálatos, és hihetetlen. Csókja az ajkamat égeti, a szívemet melengeti, a lelkemet felperzseli, magával ragad, és kiszakít eme őrült gondolatú világból, mely már-már megkínzott volna gyötrelmesen engemet. Olyat vált ki belőlem, Sédric, amit soha senki más, hisz ennyire közel nem álltam még senkihez, s ennyire közel sem engedtem magamhoz senkit. Nem akartam, hogy elmenjen, hogy mindennek vége legyen, s ne lássam őt, hogy ne halljam édesen játékos szavait, mely a maga tiszta lelkéből megfoganva szólal fel utat törve leperegve ajkain, s elmémbe égődve ezáltal teljesen káprázatos módon. Olyan csodálatos teremtés, annyira édesen figyelmes, udvarias, annyira megtört lélek, s mégis minduntalan ártatlan ő maga, hisz nem tehet arról, hogy ebbe a világba született meg. Gyermeki énje annyiszor előjön, ahogy nem ért dolgokat, mégis olyan szinten érett, okos, és helyén való, ahogy viselkedik, cselekszik. Szinte észre sem veszem, hogy mennyi gondolat átsuhant az elmémen, miközben az idő elszállt felettünk. Végül abba marad a csók, hisz megszakítja, s szinte csak most tűnik fel, hogy már-már a karjaiban tart. Zihálva veszem a levegőt, ahogy homlokát az enyémnek támasztja, majdan megszólalva elmond egy mondatot. -Ez azért túlzás, szerelmem.-Ejtem ki egy apró mosollyal az arcomon, ahogy a kék színű mélységesen gyönyörű szemeibe nézek ezáltal. Hosszú percek telnek el, ahogy mélyen szívom magamba az illatát, mely megbabonázz, mely magával ejtően hat rám.-Annyira szeretlek, és...-Akadok meg a mondandóm közbe, ahogy ő előre lép én pedig ezen által hátrébb, és ajkaival tapasztja be az ajkaimat. Viszonozom a csókját, mely annyira lágy. Szájának a bőre puha, bársonyos tapintású. Kezeim végig csúsznak a hátán, ahogy végül a bal kezemmel a hajába is túrok, így simulva hozzá egészen közel.
Azt hiszem hiba volt ide jönnöm, azt hittem, ha elmondom neki, ami a lelkemet nyomja, ami bánt, ami fájt, ami csalódást okozott, akkor majd annyival megkönnyebbülök, ehelyett azt érzem, hogy milliónyi rabláncot pakoltak rám és még nehezebb lett minden, abban a szent pillanatban, amikor a szívem ketté hasadt. Nem tagadhatom hát tovább az érzést, amely olyan mélyen beleivódott az elmémbe, amely ott csordogál az ereimbe, amely ott mászik a bőröm alatt és amely oly hosszú idő után most először megdobogtatta a rideg szívemet, melyet annyira megkeményítettem, hogy a legerősebb szikla is hiába kelt volna vele versenyre, bizonyosan alul maradt volna. De ez az érzés, amely minden egyes pillantással, szóval vagy lélegzetvétellel erősebb lett bennem, most ez teszi olyan nehézzé az életem további részét, hiszen ha most kilépek azon az ajtón, akkor soha többé nem jöhetek vissza, soha többé nem láthatom őt és soha többé nem kereshetem a társaságát, néha indokolatlanul, néha teljesen szánt szándékkal. Nem gyönyörködhetek a szeme csillogásában, az ajka által formált mosolyban, nem hallhatom csilingelő hangját, nem érezhetem mámorító illatát és nem láthatom játékos, ugyanakkor vonzó és nőies mozdulatainak sorát. Akkor ez mind, mind megszűnik számomra és mintha a szívemet szakítanák ki ezzel a helyéről és vetnék éhes keselyűk elé, mely holtában is elevenen dobogna csak őérte. Tán igaz a mondás: " Kitépnélek a szívemből, de félek, hogy elvérzem! " Elment az eszem, beleszerettem abba a nőbe, aki ugyanúgy bizalmatlanságot mutatott felém, ugyanúgy átvert és ugyanúgy elárult, miért érzem mégis azt, hogy képtelen vagyok kilépni azon az istenverte ajtón. A kezemet lassan helyezem a kilincsre, de csak szorongatom még csak meg sem próbálom kinyitni azt, nem hallani a zár kattanását, mert nem csinálok semmit, csak állok egy helyben, mintha lábaim göykeret vertek volna éppen ezen a helyen. És csak várok és várok. Hogy mire? Hogy a viszonzatlan szerelmem megtestesítője, a nő, akibe észrevétlenül habarodtam bele, azt mondja nekem, hogy ne menjek. Azt akarom, hogy állítson meg, azt akarom hogy marasztoljon, ha csak egy pillanatig is, bár jól tudom ez lehetetlen. El kell menned, Sédric. Óvatosan nyomom le a kilincset, amikor a gondolataim legmélyéről zavar fel a hangja, amely arra késztet, hogy megálljak és ismét felé forduljak, hogy újra láthassam arcának minden apró kis vonását, azokat a vonásokat melyek gyakorlatilag az életem értelmét adják, miután másom sincsen rajta kívül.
Ahogy hozzám ér és megragadja a kezem, valami megmagyarázhatatlan és furcsa érzés tesz a rabjává, a szemeim önkéntelenül is csillogóbbá vállnak mint eddig, azt kívántam, hogy ne engedjen el és ő most itt áll előttem és azt kéri maradjak. - Igen, te?- kérdezek rá, ahogy látom bizonytalanul keresi a szavakat, de amikor kimondja, amit talán titokban az én szívem mindig is szeretett volna, az valami varázslatosan csodás érzés, elképesztően felszabadító, csodálatos, azt hiszem még sosem éreztem ilyesmit, soha egyetlen egy pillanatban sem. Egészen olyan mintha újjászülettem volna. Megpróbálnék számára választ adni, vagy mondani valamit, de helyettem is cselekedve szinte az ajtóhoz présel, ahogy ajkaink végre eggyé olvadnak össze, amitől parázsló érzés borzongat végig egész testemben, egészen a fejem tetejétől a lábam legkisebb ujjáig. Óvatosan viszonozom csókját, ahogy kezeimet lassan a derekára csúsztatva átkarolom, majd egyik kezem játékos mozdulatával simítok végig a gerince mentén, végül a haja alá, a nyakára helyezem a tenyerem, ezzel is támasztékot adva neki, miközben a másikat továbbra is a derekán pihentetem. Egy pillanatra elhajolok tőle, hogy homlokom az övének dönthessem, ezzel pedig talán mindketten kiszabadulva a heves csókból levegőhöz juthatunk. - Én végig azt hittem, hogy ez viszonzatlan marad örök időre. - mosolyodom el, ahogy a szemeibe tekinthetek egészen közelről, majd pár percig csak nézek rá, aztán előre lépve mozdulásra késztetve őt is csókolom megismételten, hiszen gyermeki lelkemben feléledt a lappangó és tüzes férfi. Óvatosan mozdulatok ezek, mégis sok mindent elmondhat és bár eleinte el akartam menni, talán mégsem tudtam volna megtenni soha. Mert itt akartam maradni, pontosan így, a karjaiban.
Vétkeztem azzal, hogy kutattam utána. Hiba volt belátom, s már sajnálom, hogy ilyen lépésre folyamodtam vele kapcsolatosan, de egyszerűen nem bírtam megállni.. annyiszor becsaptak, átvertek, s kijátszottak már engemet. Most viszont, amikor lenne egy alkalom, amikor őszinte velem valaki, akkor elszúrom rögtön azzal, hogy olyat teszek, amit nem kellene. Én mélységesen sajnálom, soha semmi miatt nem éreztem még ekkora bűntudatot, mint emiatt. Végtelenszer elmondanám neki, ha ez megoldana mindent, ha ezzel visszakaphatnám az előzőleg kialakult kapcsolatunkat.. Mélyen felsóhajtok, és bár mindent felhoztam, amit lehetett, mégis úgy érzem, hogy ezzel csak rontottam a helyzeten. A vétkemre nincs bocsánat, és soha nem is lesz, hiszen csupán illúziót kergettem azzal, hogy valakit akartam magam mellé, amikor is köztudott, hogy mindenkit elüldözök, hogy mindenkit megbántok, s ezáltal megalázok érzelmileg. A földbe tiportam mindazt, amit képviselt; azt az ártatlan lelkét, azt a tisztaságot, és magát az egész csodálatosan gyönyörű természetét, amelyet előadott mind annyiszor. Én hülye, én barom.. én nem normális.. mindent elszúrtam, s ezzel elvesztettem egy tiszta, és nemes lelkű embert, aki még ráadásként őszinte is volt. -Tudom, hogy nem lehet helyrehozni, és hogy a sajnálat sem segít.-Mondom neki szavait követően, ahogy figyelemmel kísérem a bizonytalanságát, és azt, ahogy felém közeledik ezáltal.-De akkor is bocsánat.. talán ez egy olyan tett volt, ami örökre szóló, de szeretném, ha tudnád ez a legjobb. Én nem vagyok emberek közelébe való, s ezzel nincs mit mondanom már..-Hajtom le a fejem egy pillanatra, ahogy megrázom mindeközben. Ártottam neki, tönkretettem, s eme terhet sohasem moshatom le a lelkemről, de miért.. miért fáj mindez ennyire? Miért érzek ekkora bűntudatot emiatt? Miért fáj őt így látni ebben az állapotban? Mi ez? Nagyot nyelek, ahogy megemelve a fejemet rászegezem a tekintettemet, és mélyen nézem őt. Minden pillantás szinte fájdalmas.. hogy tehettem meg ezt? -Én nem akarom senki mással..-Akadok meg a beszédemben, hisz Sédric elég közel kerül hozzám. Tekintettem őt fürkészi, ahogy megérteni próbálnám, de nem értem miért csinálja ezt. Minek jött ide, s miért nem megy el.. Hirtelen váratlanul ér, ahogy egy puszit nyom az ajkaimra, hisz összeér a szánk. S nem tudom kölcsönös e, de valamiért a szívem váratlanul megdobban, s ahogy kimondja a búcsúzást pokoli teherként nehezedik rám a fájdalom. Szemeibe nézek mélyen, s csak ekkor jövők rá egyetlen egy dologra, mely ez eddig sohasem történt meg velem. Figyelem, ahogy az ajtóhoz indul meg végül.. s csak tétlenül állok néhány pillanatig, ahogy nézem őt.-Sédric, várj..-Szólalok meg hirtelen határozatlanul, ahogy utána futok, s egy pillanat alatt megfogva a karját húzom vissza magamhoz őt.-Én..-Nézek a szemeibe, ahogy egészen közel kerülök hozzá eközben.-Én szeretlek..-Suttogom az ajkaiba, ahogy megcsókolva az ajtónak nyomom mindeközben őt. Végre kimondtam, s most először tényleg szerelmes vagyok..
Hello darling, call me by my name
Sédric Carter
I'M A MAGIC WITCH
❦ Hozzászólások száma : 17
❦ Join date : 2014. May. 30.
❦ Tartózkodási hely : I'm on the highway to hell.
❦ Job/hobbies : You are the next.
Tárgy: Re: Ashlyn lakása.. Csüt. Okt. 30, 2014 10:12 am
Ashlyn & Sese
Azt hiszem ez már csak így van az életben, egy örökös korforgás megvetett rabláncain pördülve táncoló személyek vagyunk és tapasztalok és hibák ellenére is bizalmat mutatva löknek minket a porba, hisz a körfogás minden időben próbára tesz minket. Ha megtanulsz bízni, bizonyosan előfordul majd az, hogy akitől nem várnád az fogja a kést megforgatni a mellkasodban, amikor a földre esel. Mégis van ebben valami egészen meseszerű és tanító jellegű dolog, figyelmeztet minket előre, hogy meg fog történni a baj, hiszen nem véletlenül vagyunk bizalmatlanok, nem véletlenül félünk kitárni a szívünket másoknak, mert azzal az esetek többségében visszaélnek. Mély és fájdalmas sóhaj szökik fel a tüdőmből ismételten halkan elszaladva, ahogy a tekintetem a lány arcvonásain pihentetem meg, hallgatva megbánó szavait, mégis egy dolog dübörög bennem, hogy bántották a lelkem és ehhez nem elég azt mondani, hogy sajnálom, hisz annyi mondat, annyi szó szaladhat el, arra nincs garancia, a tettek, talán néha még azok sem bizonyíthatnak.
- Ezt ne! - szakítom hirtelen félbe, ahogy hallgatom folyamatosan a felém intézett szavait, majd közelebb lépek. - Sajnálattal nem megyünk semmire. Talán ha eltöröd a kedvenc tányérodat és sajnálni kezded azzal sem vagy előrébb. Bocsánatot kérhetsz tőle, de attól még törött marad. És... tulajdonképpen nem történt semmi, csak amire számítanom kellett volna. - nézek egyenesen a szemébe, ahogy óvatosan, ugyanakkor egészen bizonytalanul teszek néhány lépést az irányába, hogy ha már azt mondtam nem maradok sokáig és ő is megemlítette ideje mennem. Igaza van, talán kezd számára kényelmetlen és kellemetlen lenni a szituáció, már csak azért is mert fény derült erre a dologra és nem hinném, hogy ezen az estén erről szeretett volna beszélgetni, főleg nem velem. De nem kell aggódnia, tulajdonképpen már nem kell elviselnie sokáig a jelenlétem. - Remélem egyszer valaki mással, jobban fogod csinálni. - nézek rá, majd mikor már egészen közel értem hozzá, odahajolok, hogy egy búcsú csókot nyomjak az arcára, amely egészen közel kerül az ajkaihoz, talán össze is ér az enyémmel és abban a pillanatban hatalmasat dobban a szívem. - Jó éjszakát, Ashlyn. - mondom halkan még mindig közel tartva az arcom, majd percek hosszú sora alatt bámulok a szemeibe, igen ezt az érzést már tapasztaltam, amikor vele vagyok mindig ezt érzem, de jól tudom, nem lehet és valószínűleg viszonzatlan. Ezért pedig erőt véve magamon az ajtó elé lépek, hogy lezárjam végre ezt a kudarcba átfordult éjszakát.
Képtelen voltam megnyílni bárkinek is, pedig én igazán próbálkoztam, de amikor erre került volna sor, akkor mindig jött valami váratlan érzet, s tán ez volt maga a bizalmatlanságom jele, mely vészjóslóan közölte; "ím ennyi volt, ne bízz, ne higgy, hisz lehet, hogy átver". Szavakkal játszottam, s érzéseket nyomtam el, úgy téve, mint aki boldog, mint aki képes az lenni, így feledkezve meg minden személyes probléma sorozatról, mely engem ért. Könnyebb volt meghúzódni a veszekedések elől, könnyebb volt jelmezt ölteni, mintsem önmagamat adni; a valós énemet, mely oly mélyen el van mindez eddig rejtve. Nemcsak önmagamnak okoztam annyiszor fájdalmat, hanem másoknak is, s ezzel teszek tönkre megannyi embert, kapcsolatot, s érzéseket. Hiheti az ember, hogy önző vagyok, hogy másra nem gondolok, de mindvégig számításba vettem a másik félt is, mindvégig tudtam, hogy milyen következményei lesznek ennek. Igen, számoltam vele, hogy fájni fog neki, hogy néhány információt megnéztem róla, hogy kutatni mertem utána.. én sajnálom őszintén, s mélyen, de a bizalom belőlem tán kiveszett, vagy nem tudom magam sem. Amikor azt hiszem képes vagyok megnyílni, mégsem mondok semmit, amikor azt hiszem bízok a másikban, akkor derül ki, hogy nem. Jogomban állt-e ezt tenni vele? Nem, semmi sem volt számomra megengedett lépés sor, de... erre nincs mentségem. Vétkeztem, hibát hibára halmoztam, s íme elvesztettem egy tiszta lelkű embert, amit már régen észrevehettem volna. Ostoba voltam, naiv, és hülye.. s hogy fáj-e nekem mindez? Igen, fáj. De mit számít, amikor is én bántottam meg a másikat; jelen helyzetben: Sédricet? Talán sohasem kellett volna megismerni, talán sose kellett volna egy ilyen embert maga mellett tudnia, mint amilyen én vagyok. A sors játszmája csupán, hogy ennyire szerencsétlen vagyok a helyzetekhez mérten, s bár magam alakítom a sorsomat, s a végzetem jogának fent álló döntését, mégis képtelen vagyok arra, hogy a már megszokott életem hobbijait, avagy rögeszméit félre lökjem. Túl sokat éltem meg, túl sokat tapasztaltam, s lám végül elvesztem, elvesztem egy átoksúlya alatt. Összeroppantam, nem bírtam sose azt nézni, ahogy szenvednem kell, s a fájdalmaim sorát úgy fogtam fel, mintha boldog lennék, mintha ez nekem meg se kottyanna. S tán ez volt a hiba? -Nem, ez nem hazugság. A vétek vétek marad, a súly pedig teherként nehezedik majd mindig a lélekre, hisz azok, akik vagyunk ezt mutatják. Én hibát hibára halmozok, az életeket elrontom, az embereket tönkre teszem. Sosem voltam képes arra, hogy változzak, lehetséges lehetne, de nem teszem.. s tudod miért? Mert épp elég volt a szánalmas életem sora. Sajnálom, ez van.. ilyen vagyok egy pokol maga, ki elrontott valamit.-Fújom ki nehézkesen, mégis halkan a tüdőmben tartott levegőt. Visszakozhatnék, de értelmetlen lenne, amit megtettem, azt megtettem, s megváltoztathatatlan marad. -Sajnálom, érted? Sajnálom!-Emelem meg a hangomat némileg, majd megrázom a fejem.-Szégyellem magam, amiért nem álltam eléd, és nem kérdeztem meg.. de.. én eleve mindig is elvoltam cseszve. S lám csak egy ember vagyok, hidd el nem élvezem, hogy fáj neked, hogy másoknak is fáj, ha csalódást adok..-Hirtelen hagyom abba, hisz mit ér bármely szavam, mely hazugságnak tűnik? Gondolatok, szavak, érzelmek.. mit érnek ezek bennem? Az én szenvedésem jelentéktelen, amikor is én magam vagyok a kárhozati személy, ki eme embernek; eme jó léleknek hazudott. Megbántottam, s most ezért is vezeklek. -Nem kell megbocsátani.. tudod az a legjobb, ha elfelejtesz. Benne volt a pakliban, hogy mikor is bántalak meg, s lám most jött el ez a pillanat. Én nem akartam, de... mindegy is. A szavaim puszta szavak, melyekben nincs bocsánatra méltatott jelenség, s épp ezért sem vagyok képes arra, hogy emberi társaságot érdemeljek. Ezért is jobb nekem egyedül.-Sóhajtok fel mélyen. Hallgatom a szavait, amiket mond. Mélyen bántanak, hogy ezen kellett keresztül mennie, s ennek tetejében még én is elszúrtam a dolgot. "Sajnálom". Suttoghatnám, de hang sem jön a torkomra, csak figyelem őt, ahogy szembe kerülök vele, ahogy közelebb jön felém.. Ahogy meghallom a mondatát ösztönösen lépnék felé, de inkább nem. Még mélyebben fáj, hogy ezt okoztam neki, s lám jobb lesz neki nélkülem. Sokkal jobb lesz neki, ha eltűnök az életéből örökre.-Sajnálom.-Mondom halkan, majd oldalra tekintek.-Nem érte meg, semmi sem érte meg.. mint mindig sose marad semmi logikus.-Hajtom le a fejem, majd összeszedve magamat ránézek.-Azt mondtad nem maradsz sokáig, akkor itt az ideje, hogy menj. Semmi értelme ennek. Már megtudhattad mennyire rossz ember vagyok.. én.-Nyomatékosítom a szavaimat kissé megemelt hangszínnel, de koránt sem ordibálok, csupán közlöm, hogy az a legjobb, ha távozik, hisz nem éri meg velem időt tölteni, nem éri meg velem foglalkozni. Csak szenvedést adok; fájdalmat, s kínt.. többé pedig senki életét sem rontom el, ezt megígérem.
Hallgatom az elém vetett szavak sokaságának elhalását, míg gondolatim teljesen máshol, egy másik világban járnak, ahol nincs helye érzések okozta csalódásoknak, ahol nincs helye lelkek találkozásának vagy összetört szívek darabkáinak csilingelésének. Nincsenek itt semmi igazán, vagyis talán pontosan ez, a semmi, melyet eddig tápláltam, melyet eddig a pillanatig nyugodtan őrizhettem, mellyel nyugodtan eltakarhattam magam, álarcot, pajzsot ölthettem fel, mindig megmentette gyarlóságok mocskolta gyermeki szívem tisztaságát, hiszen fogta és elvetette az összes emberi mivoltok okozta káoszt. Szavak nem hagyják el a torkom, tüdőmből mindösszesen hangtalan sóhajok sokasága szalad tova, amikor is lehunyom a szemem és eddig feszes és határozott tartásomból, összeroskadt és megtört ember képben tetszelgek, míg arcomról eltűnik a ridegség és érzések megannyi sora költözik arcom vonásaiba, míg szemem csalódottságtól csillan fel. - Hát igaz. - köszörülöm meg végül érces torkom, hogy percek hallgatása után végül magam is megszólalhassak és ne csak hallgassak, mint a legostobább ember ezen a földön, még akkor is, ha jelenleg úgy érzem magam. Az okos ember mások hibájából tanul, az ostoba pedig még a sajátjából sem, azt hiszem ez pedig rám tökéletes elmondható jelen helyzetben. Mikor még fiatal voltam, gyerek, annyira egyszerűnek tűnt ez az egész világ, nem láttam rossznak, sem pusztulónak, vagy gonosznak, gyötrelmekkel telinek és éjszakákon át kívántam azt, mikor álom nem lepte meg szembogaraim, hogy bárcsak visszakaphatnám azokat az estéket, amikor mindösszesen annyit kellett tennem, hogy másnap kora virradóra felébredjek. - Egy pillanatra azt kívántam, hogy bárcsak legyen hazugság ez az egész. - emelem fel rá a tekintetem, hiszen eddig a nappalijában elterülő szőnyeget tanulmányoztam behatóbban, mintha lenne benne bármiféle érdekesség azon kívül, hogy szép mintája van.
- Azt emberek néha azt hiszik, hogy azért mert sokat csalódtak még joguk van mást is csalódásra késztetni, nem tudom talán azért, hogy egy kis elégtételt nyerjenek. Egyenesek nem is tudják, hogy egész világot összedöntenek másokban. - nézek egyenesen a szemébe, a pillantásaimban ott ül az a kicsi gyermek, aki még mindig nem érti ezt a világot, aki bár az elmúlt évek alatt nagyon sok mindent megtanult, megélt és tapasztalt, annak ellenére sem kapott választ az igazi kérdéseire, talán soha nem is fog, hiszen azt a kort, amikor ezeket bárki is megválaszolhatta volna, egyszerűen kiszakították az életéből. - Nem mondtam, hogy nem jár érte bocsánat, de ahogy látom te nem úgy gondoltál erre, mint én. Én megnyíltam neked, talán nem mondtam el mindent, de lehet azért, mert még időre volt szükségem. - sóhajtok egy hatalmasat, majd lassan sétálgatni kezdek a lakásban és körbeszemlélődve hallgatásomba burkolózok és percekig ki sem mászom belőle, úgy nyel magába a sötétség, mintha csak ólomsúllyal húznának lefelé, mintha rabláncaim immáron soha többé nem vethetném le és súlyai mindörökre megbélyegeznének. - Én sem tudok családot varázsolni magamnak, bármennyire legyek is erős, mert a halált kísérteni nagyon veszélyes, pedig elhiheted hogy én sem erre vágytam annak idején. Szülők nélkül, egészen vad és kegyetlen nevelőszülőkkel, majd mikor kiszakítanak az addig elképzelt legkegyetlenebb pokolból, belöknek az igazi ragadozók közé. Másom sincs csak az anyám, aki hűségéről biztosította azt a pöffeszkedő hibridet, arra viszont talán nem gondolt, hogy ez így nem teljesen van rendben. Legalábbis részemről, de nem igazán volt beleszólásom, mert mindig is engem akart védeni. Bár nem érzem, hogy ettől nekem biztonságosabb volna, mert helyette azt érzem, hogy elvesztettem az egyetlen személyt, aki a családom. Egyedül vagyok Ashlyn, és lehet, hogy neked nincs senkid... - fordulok feléje, majd egyenesen az a szemébe nézve veszek egy mély levegőt, néhány lépést téve felé ezzel is átszelve a köztünk lévő távolságot. - De nekem te ott voltál. És én ostoba azt hittem ez kölcsönös. - mosolyodom el kínomban, ahogy ismét a padlóra sütöm a tekintetem, mert eléggé kellemetlen a helyzet. - Mond legalább sokat megtudtál? Vagy többet, mint amit én elmondhattam volna? Megérte így neked? - teszem fel a kérdéseket a számára, ahogy a pillantásommal szinte már lyukat égetek a szőnyegének egy pontjára.
A hozzászólást Sédric Carter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 30, 2014 9:46 am-kor.
A bizalom hatalmas szó, főleg akkor, ha az életedben sohasem tudtál megbízni senkiben, ha sosem hittél a puszta szavaknak. Nagyon értékes tulajdonság, melyet rengetegszer kijátszottak nálam, s talán most az egyszer hihettem volna, de képtelen voltam rá, amikor is mindig hazudtak nekem, ha a sorsom egymást követően ismételgette önmagát. Rendben, bűnt követtem el, nem tagadom, és jogosan megérdemlem bármit is kapok, de erős túlzás azt hinni, hogy ő nem kételkedett bennem, hogy ő tökéletesen bízott bennem, s hitt nekem ezen által. Talán kíváncsiságom sosem jutott volna el eddig, ha nem lenne könnyed dolgom, ha nem a nyomozói szakmát vallanám.. így minden egyszerűbb volt. Pár nettes dolog, pár nap kutakodás, és lám egy kis információt kaptam arról a személyről, akinek az imént ajtót nyitottam. Arcáról düh sugárzik, amelyet néhol megértek, de mint mondtam ő sem hihetett nekem csak úgy. Persze ő nem vájkált a magánéletembe, de ember vagyok.. hibázhattok. Nekem nincs tehetségem boszorkányságra, hogy a szeretteimet életre keltsem, hogy az életemet jó útra tereljem, vagy hogy egy csettintésre mindent megkapjak. Az emberi sors szörnyű, nekem nincs a kezemben semmi.. azonkívül, hogy fájdalom. Oly hosszú ideje cipelem magamban eme terhet, s úgy érzem most az a bizonyos fonál elszakadt. Rájöttem számomra senki sem lehet kellően fontos, hisz mindig elrontom a dolgokat, hisz mindig mélységes fájdalmat okozok a másik félnek, miközben hibát hibára állítok fel. Bűntudatot érzek, de jogomban sem áll megosztani vele, hisz valahol mélyen megérthetne, de hát a saját magunk fájdalma mindig hatalmasabb, mintsem a megértés fogalmának gondolatsora, s így képtelen vagyok elmondani neki a szemszögemet, amely által megutál, amely által elutasít, s így megmentheti magát tőlem; ettől a nyomorult embertől, akit én személyesítek meg. Sóhajtok egy mélyet, ahogy végül ellököm magam a faltól kissé megközelítem a nappalit, majd a bejáratnak dőlve szemlélem Sédricet, akiről szinte minden gyűlölet egyvelege süt. Utálhat engem, nem csoda.. -Nem kell megmondanod milyen legyek a saját lakásomban, szóval ha nem tetszik a vér látványa nem kell engem bámulni.-Jegyzem meg az első átfutó gondolatomat, majdan kifújom a tüdőmben tartott levegőt. Nem veszíthettem el az önkontrollt magam felett, hisz nem lehettek sértődött fél, amikor is ő az, akit mélységesen eltiportam. Én sosem voltam lényeges, és soha nem is leszek.-Ahogy akarod.-Bólintok egyszerűen normális hangvételbe beszélve, és egy pillanatra magam is elhiszem, hogy mindennek így kell lennie. Előbb-utóbb a kis titkaimért gyűlölt volna meg, de így végre elszakadhat tőlem, és egy boldogabban telt élete lehet; nélkülem. Nem is tudom miért kezdtem el pont hozzá kötődni.. őrültség a gondolata is mindennek, amikor tényszerű, hogy nem szabadna érzelmeket vallanom vadászként. Nem érezhetnék, hisz mindez tompítja a vadász érzetem, és mint minden vámpírölőnek érzelemmentesnek kell lenni a természetfeletti világgal szemben. Tekintettemmel végül a nappalit pásztázom, s próbálok valami ésszerű dolgot felhozni a mentségemre, de eme tettemre semmi magyarázat nem szolgálhat mentségként. Hibáztam, vétkeztem.. bűnhődnöm kell, mert megérdemlem. Vétkes vagyok, átkozott, és halálra ítélhető.. -Egy hét sem telt el szinte azóta, hogy elkezdtem.-Mondom bevallva az igazat, de ha nem hisz nekem, akkor ennyi. Nem érdekel, ő sem bízik, én sem bízok.-Nincs mentség a vétkemre, hibáztam, és megértem jogosan a dühödet, amit az irányomba táplálsz. Ember vagyok, aki hibázott.. Annyi fájdalom ért már az élet folyamának telése alatt, hogy mostanra képtelen vagyok a bizalomra, amit most nálad el is játszottam.-Tekintek rá.-Sajnálom, de mindez gondolom nem számít. Tehát azért tettem, mert nem tudok hinni, bízni, avagy remélni. Nekem nincs mágikus hatalmam. Nekem nincs semmim, és senkim!-Szögezem le, ahogy megindulok az ablak irányába, majdan kitekintve rajta a tájat szemlélem.-Nem vagyok boszorkány, hogy varázsoljak magamnak családot, azaz felkeltsem azt, aki halott.-Nyomatékosítom meg azt a tényt, hogy továbbra sincs senkim..-Gondolom erre tértek volna ki a kérdéseid.. hogy miért tettem, hogy hogyan képzeltem ezt, hogy mi volt ebben a jó.. úgy gondolom ez bőven válasz értékű volt.-Zárom le ezzel a dolgot egyenlőre nyugodtan, és semmi hevesség nincs a viselkedésemben, hisz elfogadtam, hogy én vétettem.
" Annyira ostoba vagy Sédric, mérhetetlenül ostoba. " Hallom a belsőmben felcsapó szitkozódó, erős és dühös, de leginkább csalódott hangot, ahogy keringőzve szaladgál az elmém mély pontjáról feltörve. Mégis mi a fenét gondoltam? Miért is hittem, hogy ő majd más lesz, hogy benne megbízhatom, hogy előtte nem kell titkokat őriznem? Miért? És most? Mégis ide jutottam, hogy átvert és kijátszott, magam pedig újra és újra csak szidni tudom valómat, mert már arra gondoltam, hogy megosztom vele a Marcel dolgot. Erre mi történik, nem kell megvárnom míg képes vagyok megnyílni feléje, mert neki az első dolga, hogy utánam nyomoztasson és bizalmas információkat derítsen ki rólam, mindezt azt én tudom nélkül, a hátam mögött. Sosem gondoltam volna, hogy valamely érzés képes lesz mélybe taszítani, de ez most sebeket tépett fel a lelkemben és újabb kínokkal látta el a szívem, melyet csak előtte tártam fel, csak neki nyitottam ki, hiszen előtte levettem az álarcom, eldobtam a páncélom, mert... Ostoba vagy, Sédric! Idegesen toporzékolok az ajtaja előtt és úgy fújtatok, mint valami dúvad, aki épp támadást készül indítani, de végül csak egy kellemetlen sóhaj szakad fel a tüdőm legmélyéről, mely a torkomon keresztül szökik meg a világba. - Mit is hittem! - tartom a kezem ismételten az ajtóra, hogy újra kopogni kezdjek, de helyette hátrább lépek, mivel úgy érzem, ha eddig nem nyitott ajtót, akkor eztán sem fog, bizonyára nem tartózkodik most itt, én pedig nem akarok órákat várni, most nem, már nem. Képtelen vagyok ezt feldolgozni, azt, hogy ezt tette velem, ha kétségei voltak, miért nem állt szemtől szemben elém, hiszen kész voltam vallani, de mégsem tette. Mintha én lennék az ellensége, ez fájdalommal tölt el, mely az arcom minden egyes kis szegletébe ki is ül, ha így folytatom tovább, minden bizonnyal előbb fogok megöregedni, mint bárki más, noha az édesanyám jó időre elintézte, hogy előrelépésem legyen az időben.
Persze, talán vele is meg kellett volna beszélnem, de olyan ritkán látom, főleg amióta hűséget fogadott a kicsinyes és nagyképű hibridnek, azóta minden kis szavára ugrani kell, mert az uraságnak újabban semmi sem felel meg, hiszen a városi zűrzavar kilencven százalékban az ő műve, állítólag nagyon megorrolt a családjára. Nem mintha ez engem foglalkoztatna, de az anyám szempontjából még sem ez a legkényelmesebb helyzet, de talán ha a hibridet belevonnánk a Marcel ügybe...nem, nem. Marcel-t én fogom a saját kezeimmel elintézni, elég erős vagyok hozzá és az utóbbi pár évben kiválóra sikerült fejlesztenem a képességeim, most már nem egyszerű boszorkány vagyok, hanem boszorkánymester. Éppen távozóra fognám, amikor bentről halk léptek zaja veri fel a csendet és várva vártan megnyílik az ajtó, melynek hangjára ösztönösen fordulok vissza és látom meg Ashlyn-t az ajtóban ácsorogni, vérben forgó öltözetben. Pár percig csak nézek rá, majd iramosan lépdelek felé, amikor megállok előtte és egyenesen a szemébe nézhetek, tekintetemből bizonyára kiolvasható, hogy mennyire dühös vagyok. Azonban ösztönös mozdulattal lépek tovább mindenféle magyarázat nélkül, egyenesen a nappali közepéig, ahol mondatára fordulva meg, állok előtte. - Előbb talán fürödj le, tiszta vér vagy és amint látom a lakásod sincs jobb állapotban. - válaszolom neki tény közlően, mindenféle érzelemtől eltekintve. - Bár nem igazán terveztem sokáig maradni, szóval inkább egyszerűbb lesz ha válaszolsz a kérdéseimre. - nézek rá, miközben megannyi gondolat és érzés kavarog bennem. - Mióta csinálod? - kérdezem és azt hiszem nem kell sokat gondolkodnia azon, hogy mire is célzok pontosan.
A hozzászólást Sédric Carter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 30, 2014 9:48 am-kor.
Vér folyik végig a bőrömön, a ruhámon, és a tükrön, amely nem rég még színtiszta képet mutatott a látványról, de immár csak vörösben pompázik, ahogy a padlóra hull alá cseppenként, s ezáltal egy kisebb tócsát alkot maga után. A fehér pólóm élesen magába szívta a nedűt, így téve színessé magát. Halk kopogó hangritmusa játszódik le a jelenetnek, ahogy hallgatom, mintha éppen egy zenét csodálnék; a vér alá hullásának szólamos játszmáját, mely egyre inkább egyetlen felvett tempót diktál. Veszek egy mély levegőt, ahogy leguggolok az áldozatom mellé, és végig nézek rajta. Élettelen test, csupa vér, semmibe révedő tekintet, amelyből a fény is elveszett örökre. Abban a pillanatban, amikor megöltem; élveztem, és eme tudat egyszerűen felemésztve kínozz belülről.. mégis hogyan süllyedhettem le erre a szintre? Hogyan juthattam el ezidáig? Óvatosan megemelem a testet ezáltal magamhoz véve, ahogy a hátsó ajtón át viszem ki a kertbe. Egy mozdulattal dobom bele a gödörbe, ahogy az éjszakai paletta rám vetíti a fényét. A Hold, és a csillagok ragyogása tölti be eme hűvös, de értékkel telt estét. A bűneim száma végtelen, és nem tudom már megfizetni sem azt, hogy mindez eltörölhetővé váljon. Elásom gyorsan majd vissza bemegyek a lakásba.. fel az emeletre a vendég szobába. A kezembe veszem a gyilkos fegyvert; a kést, ahogy alaposabban szemügyre véve vizsgálgatni kezdem azt. Emlékszem minden mozdulatra; a félelmére, a könyörgésére, a szenvedésére, a halálára, majd mostan az életlenségére. Mérhetetlen az a fájdalom, amit érzek jelen esetben, hisz szörnyű az, amit elmertem követni. Ez nem emberi; én magam nem vagyok ember immár, csak egy kegyetlen gyilkos, aki ártatlanokat öl meg. Ezrek halála szárad a lelkemen, mint valamely súlyos pecsét terhe, mely szűnni nem akaró érzést biztosít a számomra. Vajon örökre ezen érzéshez leszek láncolva? Hirtelen rezzenek össze, a kezemből még a kés is kiesik.. valaki kopogott az ajtón. Ki az ilyenkor? Ha csak nem ama vétkemre derült fény, de hát mi rossz van abban, hogy utána néztem a múltjának? Felsóhajtva hirtelen kapok elő egy anyagdarabot majd feltörlöm vele a padlót, aztán letörölve a tükröt megyek le a nappaliba ahol is a kukába dobom a fehér ruhát. A késre nézek egy pillanatra, majd az ajtóra. Hirtelen dobom ki ezt is a kukába, aztán a pólómra pillantok.. volt már ennél nagyobb bajom is az életem során, szóval reménykedve, hogy valami teljesen vadidegen áll odakint megyek az ajtóhoz. Lenyomva a kilincset kinyitom, de csalódnom kell, hisz aki ott áll az nagyon is ismerős személy; Sédric. Ő ilyenkor minek jött mégis ide ilyen kései órán? Rátekintek nem is foglalkozva azzal, hogy csupa vér vagyok. Arcom vonásai semlegesen hatnak, ahogy a szemeimben egyetlen érzelem csillan meg; az üresség egyhangú képe, mely akár a szívtelen embereket is ráinti arra, hogy szánalmat érezzenek irántam, de még ezt sem érdemlem meg.. semmit azok után, amiket vétkeztem. Veszek egy mély levegőt, majd arrébb állok az ajtóból, hogy bejöhessen rajta. Mozgásom kissé erőtlen, ami nem csoda, hisz sokkoltak az események. -Nos.. mi az, amit vétkeztem? Mond, és legyünk túl a mai napon.-Zárom be utána az ajtót, ahogy végül a falnak dőlök, és a nappalit szemlélem.
Vannak dolgok, amiket az ember nem kerülhet és azt hiszem ezek közé a dolgok közé tartozik az, hogy egy olyan személyről akiben lassan, de biztosan kezdünk megbízni, valami oknál fogva bizonyos dolgokat elhallgat előlünk. Bizonyára, ha a saját magánéletének egy apró részlete nem kapcsolódna immáron így az enyémhez, akkor sokkal könnyebben figyelmen kívül tudnám hagyni azt is, hogy át lettem verve, bár lehet, hogy ez mégis csak erős kifejezés arra, amit most érzek vagy éppen a helyzetről gondolok. - Mit akarsz tenni? - hallom meg a félve feltörő hangot, ahogy jó szokásomhoz hívem, a tornyosuló épület tetején ácsorogva szemlélem a lenti parkban átsuhanó egyéneket, kik között akadnak emberek, vámpírok, farkasok, boszorkányok, hibridek és még ki tudja, hogy micsodák, én már itt igazán semmin sem lepődök meg. Azonban én most egy személyre várok, akit az elmúlt évek alatt mindig innen a messzi távolból köszönthettem, hiszen szinte minden egyes éjjel meglepte a sötétséget azzal, hogy ugyan arra a kis régi padra ült le, hogy szemeivel kövesse, ahogy az égboltról lehullanak a tüzes csillagok. - A te dolgod itt véget ér, a többit intézem. - emelem meg a fejem és egy picit balra fordítom, hogy sandítva végig nézhessem a vállam felett, ahogy a férfi távozni készül, majd végül el is tűnik az éjszaka leple alatt, mintha soha nem is találkoztunk volna.
Ezeket a találkozókat egyébként is jobban szeretem úgy intézni, hogy senki ne tudjon róla, mert az utóbbi pár év alatt azért sikerült elsajátítanom bizonyos dolgokat és nagyon sok mindent megtanultam az emberekről is, a bizalmam azonban mindig is ingatag lábakon nyugodott, talán ezért is érzem azt, hogy valahol számítanom kellett volna arra, hogy megpróbálnak kijátszani, nem ez lett volna ugyanis az első eset. Az, hogy bizonyos érdekek miatt szinte mindenki magasztos beszédek közepette erre és arra hivatkozva esküszik, hogy nem akart átverni, de még sem mondhatta el a rejtegetett információkat, az engem már nem hat meg, főképpen úgy, hogy ha végül így is meg úgy is megtudtam volna. Így aztán felmerül-e a kérdés, hogy nem lett volna jobb, ha az ő szájukból hallom? Most vajon így jobb-e? Minimális düh ragadja meg a szívem, pontosan abban a pillanatban, ahogy a óhajtott személy megjelenik a látótávolságomba kúszva, majd lassú léptekkel indulva foglal helyet a padon ismét, azonban most először nem is törődve vele fordítok hátat és sietős léptekkel hagyom el az épület tetejét, egy hosszú és sötét lépcsőn lefelé cikázva. Amikor kilépek a hátsó sikátori részhez, megcsap a hideg levegő nyirkossága és ahogy balra fordulva elindulok, a hosszú bőrkabátom susogva csapja le a szelet a lépteim nyomán, miközben idegesen játszadozom az ujjamon lévő pecsétgyűrűvel, amit nagyon régen még gyermekkoromban kaptam. Némi varázserővel bíró dolog ez a kis tárgy, bár engem teljesen másra emlékeztet, eszembe sem jutott még soha, de soha használni, mert valahol ez jegyzi tiszta gyermekkori énem történéseit. Ahogy a megadott célhoz érek, határozott léptekkel fordulok Ashlyn lakásához, majd az ajtóhoz lépve erőteljes ütéseket mérek rá, hogy a hangzásra azonnal megjelenhessen a keresett személy.
A hozzászólást Sédric Carter összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 30, 2014 9:50 am-kor.
Hello darling, call me by my name
Tatia Petrova
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 457
❦ Join date : 2013. Oct. 20.
❦ Tartózkodási hely : † Mystic Falls †
❦ Job/hobbies : † Blood-suck †
Tárgy: Re: Ashlyn lakása.. Vas. Aug. 17, 2014 12:13 am
Időugrás után...
Hello darling, call me by my name
Stefan Salvatore
LOOK OUT!! I'M A VAMPIRE
❦ Hozzászólások száma : 887
❦ Join date : 2014. Feb. 24.
❦ Age : 177
Tárgy: Re: Ashlyn lakása.. Pént. Aug. 08, 2014 1:38 pm
+18 Nem értem önmagamat, a tetteimet, sőt semmit sem, ami jelenleg övez. Olyan ez, mint egy dolog, amire egyszerre vágyom, de mégsem kellene, hisz valljuk be egy vámpír, és én.. nos két külön fogalom; már csak abból adódva, hogy vadászom rájuk, és a leggyűlöltebb fajnak tartom őket, s erre tessék! Megteszem életem legnagyobb őrültségét, hogy összejövők vele, vagyis ez csak egy közös együttlét, amelynek akadálya nincs, de hogy annyi idő elteltével így a karjaiba omlok; most talán minek gondolhat engem? S egyáltalán érzek-e valamit az irányába? Hisz egyszer azt érzem igen, míg máskor nem, de az egész zavaros, ahogy a közelemben van, ahogy ez történik. Élvezem ez tagadhatatlan, és meg van köztünk egyfajta testi vonzalom, de ő érez irántam; szerelmet, és én meg nem vagyok az a fajta személy, aki ezt mások ellen fordítaná, s még ha vámpír is, akkor sem szabadna átvernem. Ez csak egy puszta szeszély lehet, vagy már magam sem értem.. nekem ehhez idő kell, míg az agyam összerakja a képet, és helyre áll minden. Jelenleg úgy biztos a dolog, hogy össze vagyok zavarodva, hogy ez az egész homályosan dereng fel a szemeim előtt, hisz nem érzem biztosnak, hogy helyesen cselekszem. Talán azt hiszi, hogy egy könnyen megkapható nőcske vagyok emiatt, vagy hogy csak pusztán kihasználom, ahogy reményt keltek benne lángra. Magam sem értem miért teszem ezt, avagy mi vezérel, de belül minden egyes szívdobbanásom azt említi, hogy érzek valamit, és ez nem puszta véletlen, mintha ő hozzá lennék kötve, mintha a létünk egybe akarna forrni. Minden egyes lépésemnek következménye lesz, és tudom jól, hogy én nem szeretem; nem vagyok belé szerelmes, vagy talán ki tudja.. úgy összezavart a jelenléte. S hogy nem vagyok képes megölni, csak hab a tortán. Egy vadász, aki egy vámpírt megkímél, nos ez lehet a nap sztorija, hisz ezt tettem meg jelenleg. Hagytam annyiban a dolgot, és ott kötöttünk ki, amire nem is gondoltam először. Lám a mai nap meglepetése, amire álmaimban sem gondoltam volna, de most mégis megtörtént, és ez talán nem oly annyira véletlen eset. Élvezem a csókjait, az érintéseit, és azt, hogy ennyire közel van hozzám. Szinte leírhatatlan, hogy mennyire vágyom rá. Kezeim néha végig futnak a hátán, az oldalán, vagy csak a felsőtestén, ahogy ezáltal gyengéden viszonyulok hozzá, és ehhez az egész helyzethez. Néha viszonozom a csókjait, amivel illet, vagy csak hagyom, hogy kényeztessen. Lassacskán eltűnik rólam minden ruha, ahogy Kolon sem marad semmi, hisz én is leszedem róla azt, ami felesleges. Végül ruha nélküliekké válunk, és ezáltal ott a lehetőség arra, hogy megtörténjen az, aminek meg kell történnie, vagy visszakozhatnék, de értelmetlen, amikor vágyom rá. Sokkalta nagyobb erő ez, mint hogy képzelni, vagy hinni merné bárki is. Végül csókkal illet, amelyet hevesen viszonozok, és mindinkább fokozom ezt, ahogy kifejezem a vágyaimat, sőt az ösztöneimet, amelyek jelenleg vezérelnek. Bal kezemet a hajába túrom, majd lassan, sőt gyengéden kezdek lefelé haladni, ahogy végig simítom azt, majd a hátát, és a derekánál állítom meg a kezemet, míg a jobb kezemet a felsőtestére csúsztatom. Végül hirtelen cserélek vele helyett, hogy én kerüljek felülre, és ő pedig alulra kényszerüljön. Hajam ráomlik a vállára, míg én szépen elhelyezkedve rajta ülök rá a csípőjére, míg két kezemmel megtámasztom magamat az ágyon. Apró, és lágy csókokkal illetem a nyakánál először, majd fokozatosan haladok lefelé a vállához, majdan a felsőtestére is adok néhányat. Egy laza mozdulattal megemelve a fejemet hajolok közel hozzá, ahogy a szemeibe tekintek mélyen, majd lassan lehunyva azokat csókolom meg őt, míg szorosan hozzásimulok ezáltal kiélvezve az ő csodálatos közelségét, amelyet nem mindennap tudhatok a magaménak. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de a mozdulataimba, és a tetteimbe jóval több van, mint amit én valaha is gondolni mertem volna..
Nem hittem volna, hogy ez a nap ilyen váratlan fordulattal fog végződni. Igaz, nekem ilyenen nem kéne meglepődnöm, hiszen eddig amelyik nővel voltam, nem kellett még a küszöbig sem eljutnom, de már hámozták le rólam a ruhámat mohón. De azoknak a nőknek soha nem fért a fejükbe sem, hogy én nem ember vagyok, ezért eléggé bátran kezeltek engem. Bár a végén minden vérben állt, hiszen nagyon szerettem aktus közben lecsapolni kedves partnereimet. De persze, akit szeretünk, azt soha nem vagyunk képesek bántani. Sok félkegyelmű azt hitte rólam, hogy ki vagyok kapcsolva, ez okból Tatia is, aki bedőlt ennek, pedig aztán nem, nem voltam kikapcsolva, leszámítva hogy bármennyire is akartam. De aztán rá kellett jönnöm, hogy ha kikapcsolom magamat, nem változik semmi, hiszen az én jellemem amúgy is kiszámíthatatlan. Meg... nem szenvedek, hogy kikapcsoljak. Én boldog vagyok, már megnyugodtam ebben a pár hétben, amikor kimásztam a koporsóból. Klausra már abszolút nem vagyok bogaras. Mára már csak röhögök, hogy boszorkányokat akartam ellene gyűjteni bosszúból, hiszen akkora volt a dühöm, hogy megbírtam volna őt ölni! A boszorkányok teljesen kicsinálták volna, de aztán végül is ott maradtam, hogy Klaus mellé állok, viszont nem akarok csatlakozni a Mikaelson testvéreim közé, mert én nem tartozom bele ebbe az örökkön örökkés dologba. Nekem volt annyi eszem, nem úgy, mint kedves kis bátyáimnak, és nővéremnek. Azok benyelték rendesen a karót, én pedig nem igen éltem igazán boldogan, viszont abban a kétszáz évben tiszta fitt voltam. Legalábbis szabadnak mondhattam magamat. Ashlyn szavain egy buja mosoly keletkezett félajkamra, s ajkait kóstolgatva elhagyom, s forró nyakánál térek ki, vándoroltatom aprólékos leheletnyi csókjaimat, éppen, hogy nem harapdálom kéjelgően. Rajtam már abszolút nem volt egy szövetdarab sem, így jobbnak láttam, ha Ashlynt is megszabadítom ezektől a szexis ruháktól. Vágyakozó érzelmek egyvelege öntött el, melyről a pajkos grimaszaim is árulkodtak. Már csak a rövid fenék alá érő rövidnadrágja volt rajta, s ezenkívül még a fehérneműje, hiszen már a pólót mohón szaggattam le róla. Hajamban érzem ujjai vad szorítását, s derekamnál forró, tüzes érintését. Én válla mellett tenyeremmel tartottam magamat, a másikkal pedig háta alá nyúlok lassan, szinte már nem veszi észre, hogy fekete csipkés melltartóját akarom kicsatolni. Az ilyen soha nem ment nekem, az mindig is a nők dolga volt, de most nekem kell megtennem. Ujjaim precízen, némi ügyességgel kikapcsolták eme csodás kebleket tartó fehérnemű kapocsait, s végül a ruhadarabot könnyedén dobom le az ágyról, miközben most már Ashlyn édes, vad ajkait ízlelgetem mohón, néha beleharapva alsó ajkaiba. Meztelen felsőteste még inkább adott egy olyan löketet, hogy még inkább kívánom... Felsőtestét kezdem csókolgatni, ahol még egykor felső fehérneműje volt, s egyre lejjebb haladok fokozatosan, míg két tenyeremmel támaszkodva már nadrágja két oldalánál csúsztatom be két mutatóujjamat, s azt egy rántással letépem róla szinte, míg már csak fekete alsóneműje volt már csak rajta. Bal combja belsőfelét kezdtem csókolgatni, s gyengéden beleharapok párat. Újra két ujjaimmal húzom le alsóneműjét, s az végigsimul combján miközben lassan lehúzom róla, míg lábához ért, el is hajítom az ágyról az alsó fehérneműt. Most már mindketten teljesen meztelenek vagyunk, már csak egy dolog lenne hátra, de még hagyok neki időt, hogy ha csak felőle puszta szeszély lenne, akkor még megtudja magát gondolni, ezért nem látok neki az egésznek, hanem ajkaim felcsusszannak az övére, s azt gyengéd, óvatos csókokkal kényeztetem, némi lengésekkel végezve. Bal tenyeremet feje mellé helyezem, s belesüpped a párnába, a másik tenyeremben pedig Ashlyn haja van, ahogyan vadul belemarkolok. Beleszerettem.
• Music: Tonight • Note: Ne haragudj a késésért • Words: s.k.h.
+18 Nem vagyok normális, de komolyan.. hogy vagyok képes összeállni egy vámpírral? De mégis olyan jól esik, hogy a közelemben van, hogy valaki törődik velem, avagy színjáték lenne ez a részéről, hogy megszerezzen magának, s aztán pedig ott hagyjon? Tudom, hogy nem helyes feltételezés, de mégis mit tegyek, amikor annyi mindenki vert már át az életem során? Most pedig, amikor azt ejti ki a száján, hogy szeret.. valamit megindít bennem, de mégis kétely lakozik a lelkemben, viszont mégis erősebb a vonzalom, mintsem az, hogy törődjek ezen dologgal. Talán idővel megbékélek vele, vagy nem tudom.. Hideg van kint, és nem szeretném, hogy megfázzon.. most komolyan ilyen indokkal akarom itt tartani őt? Még ő is nevetne rajtam, amiért ilyen őrültségeket találok ki.. Elmosolyodok a csók közben, de mégis folytatom, és minden egyes érintését, sőt csókját élvezem a jelenetnek. Kezeim eleinte a hátán tartózkodnak, majdan lassan felcsúsznak egészen a nyakáig, ahol megpihentettem őket. Végül leszedem róla a felül lévő ruháit, hogy a felsőteste szabaddá válhassék. Újból megcsókolom vadul, és egészen úgy, hogy szinte magam is meglepődöm, hogy mennyire vágyom.. rá?! Kezeimet a mellkasára helyezem, és finoman végig simítom őket rajta, ahogy eléggé közel vagyok Kolhoz. Elönt egyfajta izgalom, vágy, és érzések had sorozata, mely arra késztet, hogy ennek ne vessek véget, hisz folytatni kell.. muszáj folytatódnia. Nem értem, hogy minek érzek erre késztetést, vagy hogy mi vonz ehhez az ismeretlen vámpírhoz, de csak annyi biztos, hogy minden egyes szívdobbanásom elárulja, hogy mennyire megbabonáz a közelsége, a látványa, és ő maga. Hagyom, hogy áttérjen a nyakamhoz, majd leszedje rólam a felsőmet. Egy cseppnyit sem ellenkezek, sőt még magam is rásegítek erre, hogy mielőbb lejöhessen rólam az a fránya szövetdarab. Újra átölelem őt, ahogy közelebb húzom magamhoz amennyire csak lehet. Egyszerűen élvezem azt, hogy ennyire közel lehet hozzám. Végül elkezd felállni, és én arra kényszerülök, hogy a dereka köré fonjam a lábaimat, amit meg is teszek, és eközben el is nevetem magamat, ahogy megindul velem együtt az ágyhoz. Élvezem, ahogy a mellkasomat kezdi csókolgatni, de mégis mosolygok egyetlen egy dolgon.. -Szerencse, hogy elbírtál..-Röhögök, ahogy végül az ágyon kötök ki. Fekvő pózba kerülök, ahogy ő pedig felém. Mohón csókolom meg, miközben a dereka köré fonom a karjaimat, és így húzom le magamhoz egészen közel, miközben egy pillanatra sem szakítom meg a csókot. Nem hittem volna, hogy ebből a megjelenéséből ez fog kisülni, de lám.. itt tartunk, és még karót sem tartok magamnál, ami roppant különös lehet. Végül elkezdem a nadrágján az övet kicsatolni, majd ezt követően kigombolom, és legvégül lehúzom a cipzárt, ahogy lassan elkezdem leszedni róla a nadrágot. Nagy nehézségek, és küszködések árán sikerül róla lehúzni, míg bal kezemet a hajába csúsztatom, és a jobb kezemet pedig a hátára helyezem vissza.-Vágyom rád.-Suttogom az ajkainál, ahogy félbe marad ezzel a csók. Magam sem hiszem el, hogy ezt képes voltam kimondani.. végül mély levegőt veszek, és egy újabb csókot kezdeményezek, ami eléggé vad, szenvedélyes, de mégis egyszerre lágy, sőt már-már gyengéd. Szeretném kiélvezni ezt az alkalmat, ha már így adódott, és talán a végére átértékelődik bennem az, hogy mégsem lenne érdemleges a halála nekem.. Talán nem is akarom őt megölni, hisz valami láthatatlan kapocs összeköt bennünket; egy varázslat, egy érzelem.. de az nem lehet, hogy szerelmes legyek belé, avagy mégis?
Figyelem, ahogyan elém csúszik le a földre, térdére ráhelyezkedve. Csak elmosolyodom pajkosan, hiszen érzem közöttünk a lángot, mely hirtelen kapott lángra köztünk. Nem teszek jót, én is tudom. Ilyen ésszel elmehetek sült krumplinak esküszöm. Nekem elment az eszem? Egy olyan vámpírvadászba szerettem bele, aki minden áron mindig mindenhol az életemre tör, és kitudja, hogy nem-e ilyenfajta próbálkozással akar magához vonzani, és megölni? Kinézem belőle, senki se haragudjék rám emiatt! A lány nagyon ravasz, és ilyen próbálkozásokkal elcsavarni a fejemet... mintha már régóta ismerne, mintha tudná, ilyennek soha nem állnék ellent. Kitudja? De egye kukac... csináljon velem amit akar, én akkor is szeretem őt! Szavaiból kiindulva azonban nem úgy szűröm le a helyzetet, hogy át akarna verni. Az arckifejezése, és a halk suttogása, nem árulkodik olyan célra, hogy végezni akarna velem. Nem. Megilletően figyelem őt, minden mosoly elsuhanva arcomról, s tenyeremet újra ráhelyezve finom tapintatú arcára, simítom végig hüvelykujjammal. - Én szeretlek téged. Tudom, és érzem is! - Mondom olyan halk, és szelíd hangnemben, akárcsak ő nekem az iméntiekben. De, mire folytatni akartam volna a mondanivalómat, hirtelen kap vadul ajkaimra, és tüzesen kezd csókolni balzsamos érzésű finom ajkaival. Alsó ajkaira rágtam ekkor lágyan, csak úgy olyan pajkosan, s vadul, akárcsak ő. Éreztem a nyakamon jéghideg érintését, s a hideg minden testrészem porcikáján végigfutott. Az én tenyereim pedig újból fenekeinél járkáltak, így biztosítva hogy közelebb legyen hozzám. Ajkaim lecsusszantak nyakához, néha vadul beleharapva aprókat, s már ebből kiindulva is eléggé fel vagyunk izgulva. Csókjai hirtelen maradtak abba, mint ahogy az enyémek is, s pulóveremet, és a pólómat is lekapja rólam azonnal, míg már csak izmos testalkatom látszódik meg. Újra ugyanazzal a vad csókkal boldogít, melyet szintén viszonozok játékosan, párszor felsóhajtva a vágytól. Ashlyn nagyon bátor, mit ne mondjak. Biztosan tudja, hogy egy vámpír aktus közben gyakran megszokja csapolni partnerét. Én is hasonlóképpen szoktam csinálni, hogy ha előtte nem ölöm meg. De mint tudjuk, akikkel azt tettem, semmit sem éreztem irántunk. Ashlynnel hogy ezt tegyem... meg sem fordulna a fejemben! Azonban ilyenkor sem lehet letagadni a fajunkat. Szemem alatt halvány szürke erek duzzadtak ki, egyre inkább lenyúlva arcomra. A szemeim csukva voltak, de azonban éreztem, hogy az arcom kezd feszülni az erek miatt. Nem törődtem vele, hiszen eddig semmi olyan szándék sem vezet, ami káros lenne Ashlynre. Ez azért van, mert nem éppen nyugodt állapotomban vagyok.
Felsője alá csúsztatom két tenyeremet oldalánál, végighúzva egyre feljebb csípőjénél, míg nem a melltartója alá érnek ujjaim, s kihámozom a ruhájából, azt pedig mellé terítve, s már csak a fekete, szexis csipkés melltartójában tündököl. Tűzforró nyakát kezdem el csókolgatni, miközben dereka táján járnak tenyereim. Miközben felállok, hogy átrakjam az ágyra, magamhoz fogom, míg kényszerítem hogy lábai átkarolják derekamat, s továbbá már csak mellkasi tájon csókolgatom. Lehet, azt gondolja hogy nem fogunk jót tenni. De ugyan! Ki tudná meg? S ha kell, én bátran fel is vállalnám, hogy ő már az enyém, senki másé. Lehet hogy felőle ez csupán csak egy puszta szeszély, de én tudom biztosan, hogy szeretem őt! Az erek még mindig nem moccantak arcomról egy csöppnyit sem, ugyanúgy ott maradtak, s bízom benne, hogy eltűnik egy idő után, ugyanis nem szeretném halálra ijeszteni a képemmel. Lassan emelem le ferdén az ágyra. A hideg kirázott az izgalomtól, de azonban még is tűzforróak voltunk. Alsó, s felső ajkait ízlelgettem, miközben óvatosan háta alá nyúltam, hogy leemeljem, míg én maradtam felül, és nem mertem nekikezdeni, mert a végén még meggondolná magát, és egy nagy pofon csattanna az arcomon, rosszabbig esetben pedig szívembe a karó.
Megj; Nincs aktus még, viszont kiraktam hogy 18, mert ez már nem annyira arcpuszi, sem rendes smaci xD
Nem értem, hogy miért, avagy milyen módon kezdtem el érzelmet táplálni iránta, de lám ez is megtörtént. Sohasem hittem volna, hogy egy vámpírhoz is fogok tudni egy napon vonzódni, pedig be kell valljam, hogy tiszta szívemből gyűlölöm őket, de őt mégsem tudom, mintha megbabonázna a jelenléte, a jelleme, avagy csak egyszerűen ő maga.. nem is tudom. Mély levegőt veszek, és az italba fojtom a vágyamat, de nem megy.. nem tudom csak úgy egy rögtönzött gondolatra elfojtani, pedig bevallom, hogy nagyon is jól jönne, ha ily egyszerű lenne. Jól esően, de mégis kaparó érzéssel folyik végig a torkomon, ahogy nem sokára meghallom, hogy az újdonsült vámpír utánam jön. Nem elég, hogy természetfeletti, és a leggyűlöltebb fajba tartozik, amit megvetek, de még ráadásként ősi is, akihez tiszta, s már-már értelmetlen érzelmekkel fűződőm, avagy kötődőm. Halk sóhaj hagyja el a torkom, ahogy végül levéve magamról a dzsekit, és elfogyasztva az italt végül leülök az ágy szélére mit sem foglalkozva Kollal, pedig minden belső hangom azt súgja, hogy ne hagyjam elveszni a lehetőséget, s ez nem csak egy egyszerű kaland lesz.. ugyan már! Én nem szeretem őt, ő meg nem szeret engem, bár eléggé illedelmes egy pasi. Jó pont az is, hogy igazán jól néz ki.. na merre kalandozom már el? Megrázom a fejemet, és próbálok kizárni mindent, de nem megy, hisz hirtelen előttem terem, majd leguggolva a kezei közé fogja az arcomat, és bár gondolom csókra várna, de mégsem történik meg köztünk ez, hanem figyelem őt, és mélyen a szemeibe nézek, ahogy végül meghallok egyetlen egy szót, amelyen még magam is meglepődök. Szeret? Engem? Egy könnycsepp folyik végig akaratlanul is az arcomon, hisz nekem soha senki sem mondta még ezt.. mindig is magányos voltam; egyedül éltem, erre tessék lesz egy pasi jelöltem, akinek a faja nem szimpatikus, de ezzel meg lehet békélni.. Elvesztve a fejemet csúszok le az ágyról egészen elé, ahogy kezeimet a nyakára helyezem, majdan közelebb vonom őt magamhoz, bár egyenlőre nem csinálok egyebet, csak ennyit.. megőrültem ez nyilvánvaló tény! -Nem mondhatom azt, hogy szeretlek, mert.. mert nem vagyok ebben biztos, de annyit tudok, hogy valamit érzek irántad, hogy vonzódom hozzád, pedig nem kellene.-Suttogom az ajkaiba, ahogy egész közel hajolok hozzá.-Soha senki.. nem szeretett még, szóval nem tudom, hogy milyen a szeretet fogalma, de akarlak magamnak.-Hangom továbbra is suttogott szavakból áll, majd egy hirtelen mozdulattal megcsókolom. Immár minden érzelmem, és vágyam benne van, ahogy megsimogatom a nyakát, majd a bal kezem végig csúszik a hátán egészen le a derekáig. Nem sokára pedig mindkét kezemet a mellkasára helyezem. Vadul csókolom, ahogy egyre jobban, és jobban hozzásimulok, s bár nem értem miért is teszem, de minden vágyam az, hogy megszerezhessem magamnak. Egy pillanatra megszakítom a csókot, ahogy a szemeibe nézek, majdan egy azonnali mozdulattal leszedem róla a szürke pulóverét, és ezt követően a pólójától is megszabadítom. Újból megcsókolom végül, ahogy a hátára csúszik a jéghideg kezem, és bármi is történjen jelenleg nem bánom eme lépés sorozatot egy kicsit sem..
A csókjai teljesen elbűvöltek. Szenvedélyes volt, lassú, de azonban még is olyan vad. Jobb tenyerem szőke, göndör hajtincseibe csusszantak, bal tenyerem azonban még mindig nem mozdult el formás fenekétől. Már tudtam jól, hogy a lány érez valamit irántam, és biztosan ő maga is tudja, hogy ez az érzés kölcsönös, talán még jobban is a részemről. Én szeretem őt, és ez nem is csak egy puszta szeszély. Bár tudom, egy ősi soha nem tud megszeretni igazán valakit, de én képes lettem rá, és sikerült! De a lány New Orleansban él. Ezzel a csodás csókkal bebizonyosodott, hogy érzünk egymás iránt valamit, amit még talán mi magunk sem tudunk megfogalmazni, hogy mi lehet az. De azt tudom, hogy az én részemről nem pusztán bolondság, hanem tényleg őszinte. Eddig minden nővel szórakozgattam csak, és a végén megöltem őket. Egy ősi már csak ilyen, de most valami ebben a pillanatban minden megváltozott. Pedig soha nem akartam szeretni senkit sem! Most pedig sikerült...taps. Éreztem hátamon érintését, és amikor a pólóm szélét megragadta, egy pillanatig úgy éreztem, hogy lesz köztünk ennél több is, bár így először nagyon nem akarnám, hiszen a lány tiszta szívéből gyűlöl. Vagy talán annyira mégsem? A szívemben most először lepett el valami jó érzés, és nem a gonoszság, sem az önteltség. hanem valami olyan, ami pozitív érzéseket bocsájt. Pólója alá nyúltam derekához, s megéreztem forró testét, szinte már biztos voltam benne, hogy megtörténik az a bizonyos dolog nemsokára, de aztán hirtelen engedte el ajkaimat. Hagytam, természetesen, hiszen talán hirtelen fellángolt, és aludt ki ugyan úgy. Nem akartam semmire sem kényszeríteni, sem a csókra, se semmi másra, csupán csak bocsánatot akartam kérni a múltkoriért. De lám, eme csodás dolog történt belőle... Hallgatom lágy suttogásait, arcom pedig elszelídül a vadságából. Bár arcomon az izgatottság miatt hirtelen hálózták be az erek, így alig láthatóan elfordultam, hogy ne lássa azt, hogy valójában még mindig nem ember vagyok. Megpróbálom eltüntetni ezeket a rossz vonásokat az arcomról, és aztán újból megfordulok, de a lány azonban már a szobájában volt. Egy nagy levegőt veszek, még utoljára ujjamat végighúzom arcomon, hogy biztos -e, hogy eltűntek az erek, aztán megindulok az ajtó felé, mely félig nyitva tárt. Belépek, és egyből az alkohol üti meg az orromat. - Ne igyál...- suttogom én is halkan, midőn ő beszél az előbb ilyen halk hangnemben. Nem jó az ivászat, bár én inkább nem szólok semmit, aki Tatia előtt itta le magát a sárga földig. Ledobja magáról a dzsekijét, és végül vállai meztelenné lettek. Keblei még inkább látszódtak, bár próbáltam tekintetemet az arcára helyezni. Elé sétálok, és elé guggolok könnyedén, és sápadt porcelánszínű arcára temetem két tenyeremet, hogy újból megcsókolhassam. - Szeretlek!- Mondom ki végül érzelmesen ezt a csodás szót, melyre soha nem emlékszem, mikor mondtam utoljára. Talán soha nem mondtam még senkinek sem...
Hello darling, call me by my name
Ashlyn Brooks
YOU'RE A VAMPIRE?! I'M A HUNTER
❦ Hozzászólások száma : 21
❦ Join date : 2014. May. 27.
❦ Age : 36
❦ Tartózkodási hely : ł New Orleans..
❦ Job/hobbies : ł Nyomozó, gyilkos, és vadász..
Tárgy: Re: Ashlyn lakása.. Szomb. Május 31, 2014 9:10 pm
Kol Mikaelson & Ashlyn Brooks
"Hiba az, amit teszek.. nagy hiba.."
Én nem értek már semmit sem, hisz öszezavarodtam teljesen, s már csak abból kifolyólag is, hogy ezt művelem, és ezt érzem jelen esetben. Mintha valami láthatatlan erő vonzana hozzá, mintha minden szívverésem érte szólna.. szerintem én megőrültem. Viszont mégis olyan jó érezni magamhoz közel, ajkait az ajkaimon, és azt, hogy vele lehettek. Fejvesztve rohanok előre az ismeretlenbe, melynek a kijelölt útja homályos, de mégis úgy érzem, hogy helyesen cselekszem. Szívverésem hevessé válik a közelében, miközben a hideg is átjárja a testemet, ahogy megérzem magamon az érintését. Ashlyn most lettél őrült teljesen! Utálom a vámpírokat, sőt őket a legjobban, és mégis most egy olyannal kezdtem, főleg egy ősivel, akit még megölni sem tudok, pedig egy karót érdemelne a szívébe, hogy távozhasson a túlvilágra. Megérdemelné, hogy megkapja, mégis kiesett az a kezemből.. a jelenléte megbabonázott oly annyira, hogy most sem tudom elereszteni, pedig el kellene, mert ez így nem folytatható. Egyre hevesebben, és hevesebben csókolom, mintha vágynék rá, mintha akarnám, hogy az enyém lehessen végre. Bal kezemet a hajában tartom, ahogy még közelebb vonom magamhoz, és testéhez nyomom a testemet. Jobb kezemmel pedig végig simítok a hátán, és a derekánál állítom meg végül, ahogy megfogom a pólója szélét, bár nem tervezek egyenlőre semmit, mert tisztában vagyok vele, hogy azt nem szabad.. Nem tehettem meg, hisz eleve őrült tett. Hirtelen hagyom abba a csókot, ahogy arrébb megyek Koltól, és úgy nézek rá végezetül. -Nem, nem... ezt nem lehet. Nem szabad.-Suttogom magam elé, ahogy az ajtóig sétálok, és Kolt szemlélem, akinek a jelenléte érdekes módon erősen vonz magához. Végül hátat fordítok neki, és belépve a szobába az éjjeli szekrényhez lépek. A kezembe véve az üveget pedig meghúzom az italt. Újra akarom őt érezni.. újból erősen iszom az alkoholból, és nyugodt akarok maradni, de nem megy ez nekem. Arra várok, hogy talán utánam jön, és folytatjuk?! Miért vagyok ennyire naiv? Leveszem magamról a felsőmet, amit oldalra dobok, így egy atléta marad rajtam, ahogy megiszom az egész whiskyt, majd egy halk sóhaj keretében magam elé bámulok üres tekintettel.
// Elnézést, hogy rövid a következő hosszabb lesz <3
Hello darling, call me by my name
Kol Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 135
❦ Join date : 2014. May. 10.
❦ Age : 1028
Tárgy: Re: Ashlyn lakása.. Szomb. Május 31, 2014 5:38 pm
“Kill me! I'm a monster!” Ashlyn & Kol
Hallom a szekrénycsapásokból, hogy némi ruhát, és gondolom karót húzott ki, hiszen a tudtomra adta, hogy számítsak az elkövetkező pillanatokra. Ugyan...! Úgy sem fog leszúrni, ismerem már annyira. Már megtette volna régen. A lányt szeretem, talán ezért gondolom róla, hogy képtelen lenne megölni. Persze... mások nevében nem illik beszélni, így nem is mondom, hogy nem teszi meg. Megérdemelném a sorsom, de a minap döntöttem el, hogy nem szeretnék meghalni. Az öngyilkosok mindig meggondolják magukat az utolsó pillanatban, így én magam is ezt tettem. Egy szörnyeteg lettem.
Az ajtó előtt állok, bár eszembe sincs kukkolni. Én tiszteletben tartom Ashlynt, főleg azért; mert szeretem. Nem tudom mi fogott meg benne, pedig nem volt egy olyan pillanatunk sem, amikor felcsillant volna mindkettőnknél a vonzódás jele. Egyszer sem volt olyan, de még is annyira megkedveltem őt! Vonzódok hozzá. Hallom, hogy a nevemet suttogja a bocsánatkérésem után. Igen... talán én sem mondtam volna mást, én is csak a nevemet emlegetem, mellé pedig azt, hogy ; elment a maradék eszed is. Ujjaim egymásba kulcsolódnak zavartan, hiszen nem tudom, hogy mit is mondhatnék neki. Magam idejöttem, de nem tudok rá indokot mondani. Azaz de, tudom miért jöttem ide, de nem csak bocsánatot szerettem volna kérni tőle, hanem azért is, hogy elmondhassam neki őszintén, hogy mennyire szeretem őt. És érezze magát megtisztelve, mert soha nem szerettem senkit sem! Kétszáz évet éltem igazán, és soha nem szerettem bele senkibe sem. Magam is meglep ez az érzés, melyet produkálok, és tudom, hogy nem csupán egy múló szeszély, hanem tényleg megtaláltam az igazit! Harcolni fogok érte! Mire észhez térek, a szép hölgy kinyitotta az ajtót, és mit ne mondjak... szépen, s csinosan öltözött fel, bár engem nem zavart volna, hogy ha nem is öltözik fel... De erre természetesen felvillan az a fránya karó. Úgy sem szúr le, hiszen már alapból nem úgy viselkedett velem, hogy most mindjárt vérre menjen a játék. - Én....- mondom hirtelen zaklatottan, bár nem tudtam volna befejezni. A szabadon lévő tenyerével mellkasomhoz ér egy határozott mozdulattal, bár ekkor kirázott a hideg. Nagyot nyelek, amikor hátamon érzem a hideg téglafalt, s hirtelen egy rossz fiús nézet szökött arcomra. Amolyan pajkos? Hallgatom szavait, bár a karóról le sem veszem elszánt tekintetemet, hogy ha egy kicsit elmozdul, akkor kitépjem a kezéből. Hiába szeretem, hogy ha az életemre tör. Minden nővel úgy voltam, hogy a világ végére is képes lettem volna értük elmenni, de a visszajövetel az kérdéses lett volna. - Ne beszélj hülyeségeket...- suttogom oly nyugtatóan, és halkan szavaira. Ne mondja azt, hogy meg kellene neki halnia... ugyan! Ő az, aki nem érdemelné meg a halált. Ő nem. Nem is értem, hogy miért mondja ezeket. Látom, hogy össze van zavarodva, és a karót kiejti apró kezéből. Ekkor gyönyörű bogárszemeibe tekintek, mely olyan szép volt, s ámulatba ejtő. Mintha álmodnék, de érzem; ez a valóság. Szavaiból kisuhant, hogy nyertem. Még is, miben? Nem harcoltam én soha. Éreztem ajkai leheletét, és olyan jó volt. De aztán megérzem először alsó ajkaimon, s utána felső ajkaimon balzsamos, puha ajkait, és én is viszonozom a lágy, de azonban pajkos csókjait. Nem értettem, hogy mi ütött a lányba. Az előbb karókkal fenyegetőzött, most meg édesen csókol. Hajamban megéreztem kellemes tapintását, s egyszerre húztuk egymást magunkhoz közel. Szemeimet lehunytam, akárcsak ő, és élveztük egymás kölcsönös, hosszas csókját. Nyakához érintettem az egyik tenyeremet simogatva, a másik pedig farzsebébe csusszant be, midőn éreztem feneke kellemes érintését.
Hello darling, call me by my name
Ashlyn Brooks
YOU'RE A VAMPIRE?! I'M A HUNTER
❦ Hozzászólások száma : 21
❦ Join date : 2014. May. 27.
❦ Age : 36
❦ Tartózkodási hely : ł New Orleans..
❦ Job/hobbies : ł Nyomozó, gyilkos, és vadász..
Tárgy: Re: Ashlyn lakása.. Szomb. Május 31, 2014 12:47 pm
Gyűlölöm az embereket, a természetfelettieket, és mindent, avagy mindenkit, ami ezen világon körbe vesz engem. Legfőbb képen a vámpírokra irányítom az utálatomat, hisz egykoron egy ilyen lény végzett a szemeim láttára a családommal. Sohasem beszéltem erről senkinek sem, mert értelmetlen, sőt felesleges. Csendes bosszút, hadjáratot, avagy harcot vívok azért, hogy a gyilkost megleljem. Muszáj annyi év után valamire jutnom, de semmi, mintha minden arra menne ki, hogy én azt a vámpírt sohase találhassam meg. Ezen háborút folytatott utam során váltam egy vérszomjas kegyetlen vadásszá, aki nemcsak természetfelettieket, de emberek sorainak százait is megöli, csak azért, mert élvezi, hogy ölhet.. Egyszerűen imádom, hogy a vér ellepi néha a testem, hogy érzem, hogy a kezeim közt hal meg egy-egy szánalmas emberi lélek, és nem sajnálom őket kicsit sem. Ölök megbízásra, vagy csak a magam szórakoztatására, s ez mindig kérdés függő dologgá válik, hisz hol felrendelnek, hol pedig én mozgósítom magamat. Arcomra egy kegyetlen mosoly szökken, ahogy a ruháimra siklik a pillantásom. Minden gondolatom az ölésről szól, arról, hogy egy megrögzötten kegyetlen, sőt elmebeteg gyilkos vagyok, aki nem képes mást csinálni; csak ölni.. Hallom az ifjú uraság szavait a fülemben, amiket még nem régiben mondott ott lent nekem. Eléggé bátor egy pasas, hogy ide mert jönni, és azt mondja, hogy bármivel jöhettek ellene. Tetszik ez a stílus, és van benne valami.. valami leírhatatlan. Azt hittem soha többé nem fogom őt látni erre pedig lám belép az életembe; a házamba, és beszélgetni akar, de hogy minek.. kérdéses. Mélyen felsóhajtva sétálok a szekrényhez előkeresve egy karót, amit az ágyra dobok végül, majd leszedve magamról a törölközőt szárazra törlöm a bőrömet vele, és bedobom a fürdőbe a szennyes közé az anyagdarabot végezetül. Magamra kapom sorban a ruhákat, majdan teljesen felöltözve sétálok a fürdő irányába, de ekkor Kol megszólal.. az ajtóm előtt?! Sohasem hallottam még vámpírtól azt a szót, hogy bocsánat, s főleg nem úgy, hogy nekem mondja. Talán egyfajta szinten meg is hat, de.. de miért mondja ezt? Összezavarodottan indulok meg a szoba ajtajához, ahol végül megállok. Légzésem, és szívverésem kivehetővé válik, ahogy hirtelen a nyugodt tempóból zaklatottá válik. -Kol..-Suttogom magam elé alig hallható hangon, ahogy végül megindulok az éjjeli szekrényemhez, majd előveszek egy üveg whiskyt, amit felbontok, és amelybe végül beleiszom. Minden egyes kortya égeti a torkomat, és jól eső érzést nyújt a számomra. Végül mély levegővétel közt leteszem az üveget, és az ágyról felvéve a karót megyek az ajtóhoz, amit kinyitok, míg megemelve a kezemet Kolra tartom a jól kihegyezett fadarabot.-Mit akarsz? Miért nem hagysz békén?-Emelem meg a hangomat, ahogy közelebb lépek felé, és kérdően fúrom a tekintettemet az övébe. El sem hiszem, hogy behívtam a házamba, és most jelenleg azon kell lennem, hogy mielőbb eltűnjön innen, mert megölni úgy sem tudom, sajnos, pedig megtenném nagyon szívesen. Szabadon lévő kezemmel megérintem a mellkasát, és elkezdem tolni a fal irányába, ahogy megindulok vele együtt, míg nem sokára már azon kapom magam, hogy a falnak nyomom a kezem által.-Ugyan olyan vagy, mint a többi.. egy vámpír, viszont.. viszont meglepett a bocsánatkérés, ami számomra érthetetlen helyzet jelen esetben. Bár jobb lenne, ha mostanra halott lennék talán, akkor nem történne ez.-Beszélek értelmetlenségeket össze-vissza, egyszóval.. kiterítem a lapjaimat, amiket eddig megtartottam magamban; gondolatban. -Én..-Suttogom magam elé, ahogy a szemeibe nézek, és végül nem tudom miért, de a karó kihull a kezem közül, én pedig ösztönösen közelebb hajolok a férfihoz, akit ezidáig szánt szándékkal megakartam ölni, de most mégsem teszem, mert képtelen vagyok rá.-Nem tudom milyen játszmát űzöl, de most az egyszer nyertél..-Suttogom nem olyan messze az ajkaitól, majd lehunyva a szemeimet megcsókolom őt. Nem tudom, hogy mi a franc ütött belém, de annyira vonz a jelenléte, és ő maga, mintha.. jelentene nekem valamit. A csókom lágy, de mégis egészen vad, miközben a jobb kezemmel átölelve közelebb húzom magamhoz, és a másikkal a hajába túrok.. Én őrült vagyok, de komolyan!
Hello darling, call me by my name
Kol Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 135
❦ Join date : 2014. May. 10.
❦ Age : 1028
Tárgy: Re: Ashlyn lakása.. Pént. Május 30, 2014 5:29 pm
“A szerelem nyila sohasem kérdezi, kit vegyen célba.” My Love & I
Nem szeretnék visszatérni New Orleansba. Számomra az élet Mystic Fallsban van, nem pedig ott! Megszűnt számomra az érzés, hogy bosszút indítsak Klaus ellen. Még is... lenne is értelme? Nem! Én oda már nem térek vissza többé. Soha. Számomra megszűnt a Mikaelsonokkal való kapcsolat, jobban mondva a testvéreimmel való viszony. Ők élik az életüket, én pedig nem szeretnék belefolyni, különben elvérzem mellettük. Klaus, Elijah, Bekah... ők boldogok együtt. Nem szeretnék velük élni, és ezt majd egy levélben nyomatékosítom is nekik. A New Orleansi lakásomban még elvégzem az egyik boszorkány taníttatását, és utána pedig a boszorkány nevére iratom a házamat, hogy vigyázzon rá, míg én Mystc Fallsban leszek. Mystic Falls az otthonom. Itt születtem, és itt is szeretnék meghalni. Megtaláltam a boldogságot, mert ráébredtem, beleszerettem egy lányba. Ashlyn.... Tudom, hogy utál engem, bár erős oka van rá, hogy ezt tegye. Megértem.
Az érzéseim ki voltak kapcsolva, míg amikor megláttam, kialakult bennem egy különös érzelem iránta, melyet a gyűlölet, és a kegyetlenség tett számomra láthatatlanná. Nemrégen sikerült visszaölnöm magamba az érzelmeket, így most már mindent értek. Beleszerettem a lányba még akkor is, ha az életemre tör. Valamiért másabb, mint a többi. Nem menekült el tőlem, mikor már majdnem megöltem volna őt. Szerencséjére ő gyorsabb volt nálam, így a szívembe döfött egy karót, mely talán ha 10 percig tartott le. Addig el tudott menekülni, hiszen tudta, csak az ősi karóval tud megölni, nem pedig egy frissen bújt fának a darabjával. Azért fogott meg talán az ő személye, mert tudom magam is, hogy soha nem lehet az enyém. Az esélyem egyenlő a nullával, azaz a mínusz végtelenig halad az esélyem; tehát semmi. Az életemre fog törni, nem pedig a szeretetemre, vagy a szerelmemre? Képtelenség lenne! Még azt sem érdemelném meg, hogy gyűlöljön. Hallom, hogy behív. orrom összes érzékét megérintették a friss, édes alkohol illat. Csak nem iszik az én cicusom? Behívott, tehát, de gondolom úgy, hogy abszolút nem tudja, hogy kit engedett be a házába. A legkórottabb ősit számára. Belépek, s hidegvérrel hagyom hátra magam mögött a tetemet, már-már el is felejtettem, hogy megöltem egy embert. El sem hiszem, hogy valaha is tudok újra szeretni. Számomra a nőknél az alakjuk, és az arcuk fogott meg. Az érzéseiket nem vettem figyelembe soha. Ha valamelyik pedig nem engedelmeskedett, azt azonnal megöltem. Kegyetlen voltam, hiszen egy perverz ősi voltam, akinek ki voltak kapcsolva minden érzései. Ez már csak rám vall(t)... Körbenézek, és teljesen sokkolóan ért a ház rendezettsége. Nem gondoltam volna, hogy eme háznak egy vadász a tulajdonosa, főleg hogy a tulaj milyen csinos is! Az asztalhoz lépek, mikor meglátom a kiivott pohárból az alkoholt. És aztán szinte eszi le a fejemet, jön elém Ash, és fenyegetőzik a karókkal. - Nyugi, vadmacska! - Emelem fel karjaimat, és két tenyeremet felé szegezem, bár ugyanolyan pofátlanul, mint ahogy azt ő is odavágta nekem. Karókkal fenyegetőzni.. egyszer összejött neki, de most nem engedem! - Nem azért jöttem, hogy utána elfussak. Jöhetsz karókkal, vagy amivel éppen akarsz, csak...- mire folytattam volna, addigra már elviharzott átöltözni. Nem néztem rá félmeztelen testére, mert akkor biztosan rossz benyomása lenne rólam. De az biztos, megjegyeztem ezt a pillanatot. Még így is milyen kívánatos, te jó isten...! Megvártam, míg a szobájában átöltözik.
Bátor egy csaj, megmondom! Itt meri hagyni egy ősire csak egy percre is a nappalit? Honnan veszi, hogy jó szándékkal jövök? Persze, ez csak egy kivételes alkalom, szinte már kalendáriumba illő dologért jövök. - Csak bocsánatot szeretnék kérni a múltkoriért.- Jelenek meg gyorsaságomnak köszönhetően Ashlyn szobájának az ajtaja elé. Most először kértem valakitől is bocsánatot az ezer évem alatt... csoda. magam is meglepődök, és csak állok ott, mint egy darab idegbeteg, várva, hogy végre kijöjjön, és remélhetőleg ne karóval fogadva üljünk le beszélni, vagy hasonló. Nem tudom, hogy mit mondhatnék a múltkori után, de azt tudom, hogy csak azt mondhatom neki; bocsánat!
Hello darling, call me by my name
Ashlyn Brooks
YOU'RE A VAMPIRE?! I'M A HUNTER
❦ Hozzászólások száma : 21
❦ Join date : 2014. May. 27.
❦ Age : 36
❦ Tartózkodási hely : ł New Orleans..
❦ Job/hobbies : ł Nyomozó, gyilkos, és vadász..
Tárgy: Re: Ashlyn lakása.. Pént. Május 30, 2014 2:43 pm
Szívem szabályos szívverése az egyetlen egyedüli hangforrás eme üres lakásban. Jelenleg Mary elment bevásárolni, és miután hazajön azt mondta elvégzi a takarítás kintre eső részét. Remek alkalmazott, és szándékomban sem áll meggyilkolni, mint azokat, akik az áldozataimmá válnak. Veszek egy mély levegőt, és nyugtázom, hogy rendkívülien jól jön, hogy nincs itthon jelen esetben. Ugyan tudja jól, hogy nyomozó vagyok, és azzal is tisztában van, hogy emellett gyilkos is, és egy szót sem szokott szólni emiatt, de akkor is megkönnyebbülés, ha nem lát így.. tiszta véresen. Becsukva magam mögött az ajtót végül felsétálok az emeletre, és a szobám felé veszem az irányt. Lépteim lassúak, és már-már fáradtnak tűnhettek, sőt talán az is vagyok, hisz napok óta nem aludtam.. csak nyomoztam, és vadásztam, ami valljuk be egy huzamban néha már kimerítő bír lenni, de nem panaszkodom, hisz mint vadász ez az életem értelme, avagy lényege. Beérve a hálóba leszedem magamról a véres pólómat, miközben besétálok a fürdőbe, majd a szennyesbe dobálom az összes ruhát, amit szépen egyesével leszedek magamról. Végül pedig megnyitom a csapot, és beállok a zuhany alá. Behunyom a szemeimet, és élvezem, ahogy a vér végig folyva a testemen távozik rólam a lefolyóba, ugyanakkor a meleg víz hatására felfrissülök, hisz nem volt kint valami észveszejtő meleg, sőt mi több, mintha az idő is érezné, hogy néha hideget kell elhoznia magával. Hátamat végül a jéghideg csempék sokaságának döntöm, és ezáltal átjár egyfajta ridegség érzet, amely kimondottan kiűzi belőlem az álmosság fogalmának a gondolatát is. Nem sokára ajtó csapását hallom lentről gondolom megjött Mary, és nem sokára hozzá is kezd a takarításhoz, ha minden igaz, bár kicsit sem tűnik nyugodtnak a hangokat ítélve. Felsóhajtva végül lemosom magamról a maradék vért, és ezáltal kihasználom a tisztálkodás lehetőségét, így immár minden vérnek annyi lesz, pedig élvezem, ha csupa vér borít be; egyszerűen mámorító, sőt mi több édes élmény.. Arra eszmélek fel hirtelen, hogy lentről hangok szűrődnek fel, bár nincs éles hallásom, de ezt még kiveszem.. Nyilván vendég érkezhetett, bár hogy ki.. magam sem tudom. Megfogok egy törölközőt oldalról, miközben elzárom a vizet, majd kilépve a zuhanykabinból magam köré csavarom a törölközőt, és mit sem törődök azon ténnyel, hogy meg sem törölköztem.. szinte csorog lefelé rólam a víz. Elsétálok a szoba ajtajáig, amelyet kinyitok, ezáltal kilépek a hosszú folyosóra, ahol is egy asztalhoz sétálok, amelynek az oldalánál megállva nézek körbe a helyiségben, mintha valami szokatlan történne ebben a házban. Gondolom Mary nem sokat törődhet jelenleg a vendéggel, ezért elindulok a lépcső felé végül ahonnan hangosan leszólok az adott illetőnek, hisz hogy néz már ki az, hogy szerencsétlen kint várjon rám. -Kérem fáradjon beljebb, és érezze magát otthon.-Emelem meg a hangomat, miközben visszasétálok az asztalhoz. Megemelem ott a whiskys üveget, és töltök belőle a pohárba, majd meghúzom azt. Az alkohol végig kaparja a torkomat, amely kifejezetten jól esik számomra. Szinte leírhatatlan eme érzés. Végül lassan kortyolgatva megiszom, és megfeledkezve a ruha felvételről indulok meg lefelé a nappaliba. Hajam vizesen borul rá a vállaimra, és egyaránt a törölközőre, míg a testem is tiszta vízben pompázik.. nem volt időm semmire.. mint mindig, hisz lusta vagyok, bár ez azért erős túlzás rám nézve.-Sajnálom, hogy meg várakoztattam.-Szólalok meg, ahogy leérve az adott illető elé sétálok, de amikor észreveszem menten dobok egy hátast. Ez meg, hogy az Istenbe kerül ide? Én meg még behívtam a házamba, remek! Megrázom a fejemet, és keresztbe teszem a karjaimat a mellkasom előtt, ahogy mélyen a szemeibe nézek, és csak ekkor esik le, hogy egy szál törölköző van rajtam.-Nem tudom, hogy minek jöttél, de most várnod kell.. addig is válasz magadnak egy karót..-Hangom áttetszően gúnyos, ahogy megindulok visszafelé a szobám irányába.-Ha majd felöltöztem lejövők addig se rohanj sehová.. még a fejedet le kell szednem.-Hangom kellően cinikus, ahogy határozott, és egyben gyors léptekkel megindulok a szobám irányába. El sem hiszem, hogy az a szemét képes volt ide jönni, de legalább hamar betudhatom a fejét a kellék táramba.. Idegesen nyitom ki az ajtót, majd belépve a szekrényhez sétálok, és kikeresek pár ruhát. Olyan karót fog magában érezni, hogy még azt is megbánja, hogy megszületett.. Szemtelen.. és még én hülye behívtam a házamba ezt az ősit. Megrázom a fejemet, ahogy kiszedve magamnak pár ruhadarabot az ágyra dobálom, majdan felsóhajtok. Úgy látszik valaminek mindig lennie kell. Végül pedig megindulok az ágy irányába, hogy átöltözhessek..
Most a Young Blood frpg oldalára tévedtél. Reméljük, hogy az oldalunk elnyeri a tetszésedet, hiszen itt biztosan nem fogsz unatkozni. Ezen a helyen tényleg csak a fantáziád szabhat határt, illetve ha valami egyedi ötlet merül fel benned a karaktereddel kapcsolatban ne habozz! Mit is rejt ez az oldal? Sok-sok izgalmat, illetve kezedbe adja Mystic Falls és New Orleans városát, hogy te alakítsd az ottani lények, emberek életét, de akár azt is mondhatnám, hogy a város életét. Ne feledd itt semmi nem az aminek látszik, mert itt minden árnyékben egy "démon" lapul, aki vagy jót akar cselekedni, vagy pedig a poklok poklát járatni veled. Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz velük és te magad alakísd a jövődet? Akkor ne habozz, itt a helyed! Ha ez se lenne elég, akkor még egy dolgot elárulok neked. Mindenegyes széllel egy újabb jövevény érkezik a városba, hogy az ott élők amúgy se unalmas életét még jobban felbolygassa. Bármiben segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan keresd fel az egyik staff tagot, hiszen szívesen segítünk neked. Minden kedves kezdőjátékost is szívesen látunk az oldalon, mivel itt nem "tévedhetsz el". Légy részese a mi kis kalandunknak! A döntés a te kezedben van... Mi szeretettel várunk téged. (;
Oldal alapítása: 2013. december 20.
Belépés
Fecsegõ-tipegõ
ahol mindig beszélhetsz...
Jelenlévõk ..
Akik a város életét színesítik.
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (82 fő) Szomb. Nov. 23, 2024 5:59 am-kor volt itt.
Bejelentéseink
Ami az újságok címplapján is megtalálható.
❦ Oldalunk több mint fél éves fennállásának, illetve nagy időugrásának köszönhetően gyönyörű új külsőbe öltözött, ami ezúton is köszönünk Kenzynek! <3
❦ Az oldalon jelenleg semmilyen faji- illetve nemi korlátozás nincsen. Szívesen látunk mindenkit! (:
❦ Egyre több sorozatbeli, keresett karakter, illetve most már canon karakterek is keresik a megalkotójukat. Amelyik az adminok fejéből pattantak ki. Bármivel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor keresd a hirdetőt vagy pedig az adminokat.
❦ A sorozatbeli karakterek listája a sorozat adásaival folyamatosan frissül, bővül, de ha van olyan karakter, aki nálunk nincs feltüntetve és a státusza az oldalon szabad, akkor ne habozz! Mindössze jelzésképpen egy pm-et kérünk tőled! (;
❦ Továbbra sincsen megkötött szószám, illetve sorok száma sincsen meghatározva. Eddig nagyon szép hsz-ek születtek és reméljük a továbbiakban is ilyen szép olvasmányokkal lesz tele az oldal. Szóval ilyen téren abszolút szabad minden!
❦ Különböző nemi beállítottságú karakterek érkezése sincs betiltva az oldalon, valamint a felnőtt tartalmú játékoké sincs, pusztán az utóbbinál arra kérünk titeket, hogy ezt tüntessétek fel a reagok elején.
❦ Valamint, köszönjük szépen minden egyes tagunk maradását, illetve aktivitást, mert nélkületek az oldal nem működhetne. Tovább jó szórakozást kívánunk mindenkinek és sok izgalmat. (;
Újdonságok
legutolsó üzenetek
» Heart of Europe pötyögte Rebekah Mikaelson Kedd Márc. 17, 2015 5:04 pm
» Szent Johanna Gimi pötyögte Rebekah Mikaelson Vas. Márc. 15, 2015 3:35 pm
» City of Fallens pötyögte Rebekah Mikaelson Hétf. Márc. 09, 2015 2:44 pm
Kezdőlap 
Szer. Nov. 05, 2014 8:03 pm
• Words: s.k.h. 
