Pince



 

Megosztás
 

 Pince

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hello darling, call me by my name
Tatia Petrova
Tatia Petrova

HEY DEAR, I'M A ORIGINAL

❦ Hozzászólások száma : 457
❦ Join date : 2013. Oct. 20.
❦ Tartózkodási hely : † Mystic Falls †
❦ Job/hobbies : † Blood-suck †

Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeSzomb. Aug. 16, 2014 11:18 pm

Időugrás után...

Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Vendég
avatar

Vendég


Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeVas. Jún. 01, 2014 2:52 pm


Bonnie Bennett & Amara Petrova


"Az élet kínzás.. hatalmas nagy pokoli kínzás.."


Az egész élet egy szörnyű kegyetlen kínzást adó létezés, s ezt jól tudom, mivel kétezer éven át folyton folyvást szenvednem kellett. A sors megedzett, és elvette tőlem a normális élet lehetőségének az apró kis reményét is. Tessa elintézte, hogy egy ládába legyek bezárva, egyszóval.. én legyek a túlvilág, és az e közötti világ átjárója. Minden egyes szellem, avagy meghalt lélek rajtam keresztül közlekedett, amely nekem annyi éven át kínzó fájdalmat okozott. Néha-néha már képtelenség volt elviselni.. s ezt kétezer évig tűrni? Kínzás.. kegyetlen kínzás volt, mely gyötrelmet nyújtott nekem, s mely nem engedett szabadulni egyetlen egy pillanatra sem. Lehet megvetni, avagy csodálkozni rajtam, de minden vágyam az, hogy végre annyi történés után meghaljak, hogy ne keljen tovább szenvednem, hogy ne keljen ezt éreznem.. nem akarok megveszni, avagy elveszni a végtelenségbe. Megőrjített már az annyi időn át tartó pokoli lét kárhozat, és épp ezért kell eldobnom a szánalmasnak vélt életem, hisz szeretnék békességet, nyugalmat, és áldást.. nem pedig szenvedést, kínt, és fájdalmat.. Ha azt mondom, hogy elegem lett ki hiszi el? Ha azt mondom, hogy feladtam ki ért vele egyet? Úgy se kellek én ide, hisz mennyien vannak még emberek... sokan.. nagyon sokan..
-Lehet, nem tudom.. csak azt érzem, azt akarom, avagy azt szeretném, ha meghalnék. Semmi egyéb kívánságom, avagy végtelenségbe törekvő vágyam sincs. Csupán.. ennyit kérek, vagy ez oly nagy kérés lenne a részemről? Annyi év után kijár nekem a.. halál.-Nagyot nyelek, ahogy végül felsóhajtva a falat kezdem el nézni. Mindig is ellenkezni fogok azon elvvel, hogy éljek, hisz a gyötrelmek sokasága legvégül ide sodort.. a halál egyszerű kis vágyába, amelyet mindennél jobban szeretnék végre megkapni, s lehet, hogy őrültség, de én ezt szeretném. Az élet számomra szörnyű, s kegyetlen, de nem azért, mert annyit éltem itt, hogy elegem lett, hanem azért, mert mint horgony; úgy kellett léteznem. Minden egyes apró kívánság, melyet kétezer év töredék ideje alatt kértem nem teljesült, ezért legalább ez az egyetlen egy legyen már az, amely valóra válik végre, és valahára, vagy ha nem is, akkor.. nem tudom mit teszek, de nem akarok, és nem is fogok életben maradni.. ebben teljességgel biztos vagyok.
-Jó legyen?-Kérdezek vissza suttogva, bár inkább magamtól, mint tőle, miközben bólintok a szavaira. Jó csak akkor lesz számomra bármi is, ha már nem élem eme keserves sorsomat, viszont amíg a szívem dobban, és én lélegzem addig átokverte minden egyes itt töltött percnyi időm..-Rendben, menj csak nyugodtan.-Mosolyodom el kedvesen, ahogy ráemelve a tekintettemet őt kezdem el figyelni végül.-Örülök én is, hogy ismerhetlek.. jó szórakozást még szellemként, és hidd el nem sokára már ember lehetsz.-Mondom számára közölve a tényt, ahogy utána nézek, és amikor ő eltűnik, akkor én elmozdulva a faltól a földre fekszem. A jéghideg talaj érintése kiráz engem, és a testemen végig fut teljességgel, ahogy a fent lévő falat kezdem el nézni. Sohasem voltam jó, hisz már azóta bűnt követtem el, hogy beleszerettem Silasbe.. s már csak azért is, mert Tessával ellenkeztem, ami a lehető legnagyobb hiba volt a részemről.. Felsóhajtva veszek egy mély levegőt végül nyugtatásként, és lezárva a szemeimet várok.. várok a halálom pillanatára.
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Bonnie Bennett
Bonnie Bennett

I'M THE ANCHOR, I'M THE KEY

❦ Hozzászólások száma : 31
❦ Join date : 2014. Jan. 03.
❦ Age : 32
❦ Tartózkodási hely : Mystic Falls

Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimePént. Május 30, 2014 4:39 pm

The Anchor and The Ghost


"I'm dead, and you can see me. But how can this be?"

Még mindig iszonyú hallani, hogy ez a lány, ez az eredeti, a legeslegelső hasonmás ennyire, s még ennél is jobban csak és kizárólag a halál és a megbékélés után vágyódik. Nem akarok és nem is tudnám magamat a helyébe képzelni, de sejtéseim azért vannak, hogy miféle kínokat élhetett át ez idáig ez a lány. Amara egy különleges hasonmás… bátor, kitartó, erős és mégis annyira törékeny. Törékenyebb, mint bárki, akit ez idáig csak ismertem. Legalább is, ami a lelkieket illeti. Bár, kétezer év után, talán én is csak árnyéka lennék régi önmagamnak, én is pont olyan megtört és fáradt lennék, mint amilyen Ő. De az is lehet, hogy az évek megedzenének… ki tudja? Most nem is lényeges.
- Én semmiről sem szeretnélek téged lebeszélni. – válaszolom csendesen. – Igazából, teljes mértékben megértelek téged. A halál békés, csendes és szokatlanul nyugodt. Legalább is, számomra szokatlanul nyugodt. – mosolygok rá kedvesen. – Mindössze csak arra szeretnék kilyukadni, hogy talán az életben is meglelheted még a lelki nyugalmadat, a boldogságod, talán még a békét is. – Tényleg, szerintem van esély rá, hogy még az életben megkaphassa, amire hőn vágyik. Bár talán az élete sosem lehet nyugodt egy olyan valaki oldalán, mint Silas… de mindkettőjüknek kijár a boldogság. Még annak az átkozott boszorkánynak is, aki megölte az édesapámat. Ez ugyan sosem leszek képes elfelejteni, vagy megbocsátani neki, de ennek ellenére képes vagyok megérteni, hogy miért tette, amit tett. Sokszor mondják, hogy „a cél szentesíti az eszközt”, ár pedig itt a cél a szerelem, az ő esetében Amara megtalálása volt, az eszköz… nos a gyilkolás. Ha most Amarát elveszítené… ki tudja, hogy miféle őrültségeket követne el és különben is, ők egymásnak lettek teremtve. Ők is, ahogy a többi hasonmás is a másiknak lett elrendelve. Hasonmásokról jut eszembe… most már ideje lenne mennem. Látni szeretném még a barátaimat, mielőtt egy kis időt a nagyim társaságában töltenék el. A nagyival is beszélni szeretnék és minél több időt eltölteni vele, mielőtt eljön az idő és én újra csak az élők közé kerülök. Meg kell ezt beszélnem vele, meg kell kérdeznem róla, ki kell kérnem ezzel kapcsolatban a véleményét, de a döntésemen nem másítok. Horgony leszek.
- Hálás vagyok neked Amara. Kívánom, hogy bármit is tartogasson számodra a jövő… az csak jó legyen. – mosolygok rá kedvesen, miközben felkászálódom a földről. Megigazgatom magamon a ruhát, majd a hajamat is helyre teszem. Amint megint élő leszek, esküszöm levágatom a hajam… kezd elegem lenni ebből a hosszúságból… - Most mennem kell. Örülök, hogy végre megismerhettelek, Amara. – Azzal már hátat is fordítva neki, szép lassan kisétálok a pincéből, ki a házból, egyúttal el innen, messzire…

tag: Amara *.* | words: 426 | notes: NAGYON KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT, DRÁGA! Love You



▲▲▲
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Vendég
avatar

Vendég


Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeSzer. Ápr. 16, 2014 4:22 pm


Bonnie Bennett & Amara Petrova


"A halált akarom! Ezt miért nehéz megérteni..?"


Az életem a legnagyobb kegyetlenségre lett ítéltetve, hisz ez, amit meg kellett élnem minden, csak nem örömteli élet. 2000 évig bezárva lenni egy ládába, és kővé dermedve élni, sőt úgy, hogy te vagy a horgony, és rajtad kelnek át a szellemek, nos.. nem kellemes. Érezni a kínt, a folytonos szenvedést, és azt a fajta fájdalmat.. szörnyűen pokoli érzés. Egyszerre felemésztő, és elégető dolog, hisz mégis ki az, aki szépen csendben tűrni bírja ezt? Akinek eme lét nem fáj? Voltaképpen erre a sorsra ítéltettem Bonniet jelenleg, de valahogy nem keríttek ennek nagy dolgot. Vagyis de.. mert nem érdemelné meg, de ő akarta az életet, és e mellé csupán kapott egy kiváltságos fájdalmat, de semmi gond nem lesz. Túléli majd erős, és mellette ott lesznek a barátai, míg mellettem senki sem volt.. csak az a szép kis doboz, avagy legyen láda, amelybe be voltam oly sokáig zárva. Veszek egy mély levegőt, és eközben élvezem a falból áradó hidegséget, mely megnyugtatva adja azt, hogy nincs okom pánikra. Megkapja az életét, és jól teszem azt, amit teszek, de hát mióta vagyok én ennyire kegyetlen? 2000 év sok mindent kitöröl egy emberből, ugyanakkor sok mindent hozzá is tesz. A fájdalom teljes egyvelegét érzem magamon, és tudom, hogy nem kellemes. A poklok poklát járom már meg mióta, és úgy érzem, hogy ebből elég, ezért is szeretném oly annyira megszállottan - őrülten - a halált. De hát ez így helyes, nem?
-Meg kell halnom.-Suttogom magam elé a szavai után.-Ezt te nem érthetted, Bonnie.. 2000 év magány, bezártság, és őrület! Csak a halál adhat egyedüli forrásként megváltást, ha ez nem történik meg, akkor teljes mértékben őrültté válok.. és ki tudja mi lenne belőlem.. csak nyugalmat akarok.-Mondom komolyan a szemeibe nézve. Szavaim őszintén hangzanak fel, és ugyanakkor komolyan. Amit mondok azt úgy is gondolom, és ezen a döntésemen semmi, sőt senki sem változtathat rajtam kívül! De hát úgy is meghalok majdan, szóval.. erről igazából ennyit.
-Ne akarj lebeszélni erről, Bonnie.-Nyomom meg a mondandómat, hogy jobban megértse a jelenlegi felállási pontot.-Csak áldást akarok, nyugalmat, és békét.. nagy kérés?-Hirtelen kiakadva teszem fel a kérdést kissé költőire véve. Nem hiszem el, hogy mindenki csak azt tudja mondogatni, hogy ne halj meg.. hogy élj, mert neked élned kell. Majd én eldöntöm, nem? Akkor ezzel le is zártam.-Tökéletesen jó lesz nekem odaát.. ott legalább nincs magány.-Bólogattok a szavaimra, mintha helyeselném az állítást, de voltaképpen magamnak erősítem meg, míg nem hirtelen abbahagyom.-Nem sokára már rajtad lesz ez a horgony dolog, és akkor életre kelve a barátaiddal lehetsz.-Mosolyodom el őszintén, de a mosolyom mögött ott van a gondolatmenetem, miszerint most megfogja tudni, hogy nem csak ezt kapja meg, hanem a szenvedést is, ami nem hiszem, hogy oly annyira a kedvére lesz.
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Bonnie Bennett
Bonnie Bennett

I'M THE ANCHOR, I'M THE KEY

❦ Hozzászólások száma : 31
❦ Join date : 2014. Jan. 03.
❦ Age : 32
❦ Tartózkodási hely : Mystic Falls

Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeVas. Ápr. 13, 2014 10:22 am

The Anchor and The Ghost


"I'm dead, and you can see me. But how can this be?"

Hihetetlen érzés Amara szájából hallani, hogy immár tényleg a barátaimmal lehetek. El nem mondhatom mennyire hálás voltam neki, azért, hogy ő van, hogy elmondott mindent, amit tudnom kellett erről az egészről. Jó volt tudni, hogy azért nincs semmilyen hatalmas feladatom a horgonyságot illetően. Megnyugtató volt a tény, hogy a szellemek majd csak úgy jönnek és mennek, teszik a dolgukat, én meg csak úgy vagyok és biztosítom nekik az átkelőhelyet, az-az magamat. De minden boldogságom ellenére, nagyon is aggasztott az a tény, hogy Amara meg fog halni. Nem akartam, hogy meghaljon. Tudom, megértem, hogy kétezer év hosszú idő, ráadásul ezt mind egy ládában, kővé dermesztve töltötte. Én elhiszem, hogy ez nehéz volt és megértem, hogy belefáradt. De szerintem nem a halál erre a megoldás. Tudom, hogy van valaki, akinek Amara igen is számít, és igen is akarja, hogy továbbra is életben maradjon. Én pedig hiába gyűlölöm azt a valakit a világon mindennél jobban, meg tudom érteni, hogy minden rosszat, amit tett, csak Amaráért tette.
- Az sem zavar téged, hogy a haláloddal fájdalmat okozol valakinek, aki eddig is azon fáradozott, hogy együtt legyetek? – teszem fel ezt az egyszerű kérdést, melynek a megválaszolása bizony már most nehéz diónak látszik. Nem akarok én beletrappolni az életébe, de ez elgondolkoztató. Komolyan mondom, én még nem láttam olyan szerelmes párt, akik kétezer év után is így éreztek egymás iránt. Erre tessék! Az egyik véget akar vetni az életének. – Ne érts félre, engem aztán nem zavar, ha fájdalmat okozol neki, szerintem meg is érdemelné. De! Szeretitek egymást. Már pedig… - elhallgatok egy pillanatra, míg át gondolom mit is akarok tulajdonképpen mondani. – azt hiszem, a szerelmet mindenki megérdemli. Neked pedig ennyi év után ez bőven kijárna. Még így is úgy érzel, hogy jobb lenne neked a túloldalon? – kedvesen csend a hangom. Őszinte kíváncsiság és együttérzés lappang a tekintetemben és a szavaimban. Valóban érdekel, hogy milyen vég vár ezután Amarára. Szívem szerint én nem hagynám, hogy véget vessen az életének, pedig még csak most ismertem meg. De nem avatkozhatok bele és nem is fogok, bármi legyen is a döntése. Mindeni a saját maga életének a kovácsa. Ha ő tényleg fel akarja adni, akkor ha törik, ha szakad, de meg fogja tenni. Az igazi kérdés tehát itt nem az, hogy most úgy gondolja-e, hogy meg akarja tenni, hanem, hogy mindent összevetve, komolyan véget szeretne-e vetni az életének, hátrahagyva azt, aki tényleg fontos neki?

tag: Amara *.* | words: 394 | notes: Sry, ez nagyon béna lett :/ :



▲▲▲
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Vendég
avatar

Vendég


Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeSzomb. Ápr. 05, 2014 3:30 pm


Bonnie Bennett & Amara Petrova


"Az élet kiszámíthatatlan.."


Az élet nem a legkönnyebb dolog a világon, főleg ha szenvedéssel telik, és mindvégig a kínok kínját éled meg. A szíved összeroppan, a lelked feladja, és maga a léted értelmetlenné válik. 2000 éven át voltam egy kővé dermedt szobor, aki be volt zárva egy ládába, és nem mellesleg rajtam sétáltak át a halottak lelkei. Olyan kínzó gyötrelmet kellett éreznem, mint még azelőtt sohasem, hisz Tessa erre a létre ítélt, és most, hogy kiszabadultam.. szeretnék meghalni, de nem lehet, mert arra kell várnom, hogy ezt a nyamvadt horgonyi átkot áttegyék másra. Rendben van.. már nem sok van tényleg, aztán már csak annyi lesz a dolgom, hogy meghaljak, és ezáltal távozzak örökre az élők sorából. Nem kell sokáig várni, csak egy keveset.. Nyugtatom ezzel magamat folyton, de amíg nem érzem a halált addig sajnos nem leszek nyugodt, hisz békét szeretnék magam körül, sőt nyugalmat.. áldást, egyensúlyt, és harmóniát. Mély levegőt veszek, és meleg testemet egyedül csak a fal hűvössége csökkenti. Szinte érzem, hogy lángolok, és ha tehetné a bőröm már rég égne tűzre lobbanva, hogy mielőbb porba heverjen.. az egyetlen vágyam a halál; ez minden, amit őszintén szeretnék! Nekem nem kellenek nagy dolgok, sőt semmi különlegesség; egyedül csak is ezt akarom, és azt hiszem ez egyáltalán sem nagy kérés, ha meg mégis, akkor miért lenne az? Megrázom a fejemet, és a lányra tekintek; Bonniera, aki voltaképpen szellem, és bármelyik percben át kelhetne rajtam, de én azt nagyon nem szeretném.. egyszerűen nem lenne kedvemre a dolog. Újabb mély levegőt veszek, és teljességgel a falhoz csúszom közben.
-Igen, ennyire egyszerű az egész.-Mondom válaszolva neki. Sajnálom, de tényleg, hisz nem hiszem, hogy ezt a szenvedést bárki is megérdemli, de komolyan szólva nincs kedvem magamon viselni ezt az átkozott átkot, mely már teljességgel felemészt, és épp ezért adom át. Nem mellesleg én meghalnék így, de a barátai ennek a lánynak nagyon szeretnék, ha élne Bonnie, szóval.. éljen akkor, csak kap pluszba egy kis ajándékot, mely nem lesz kellemes, de elviselhető.. emberként szörnyűbb, mint vámpírként, de kilehet bírni.. kifogja, úgy hiszem.
-Újra velük leszel, ezt megígérhettem. Nem sokára magadhoz ölelhetted őket, és majd sírhattok, hisz örülhettek majd egymásnak.-Mosolyodom el, miközben Bonniera nézek. Megérdemli, hogy éljen, de kezd bűntudatom lenni, amiért ennyire kegyetlen vagyok, és nem mondom el neki, hogy szenvedés vár rá.. ha eme létet átvállalja magára. Nem mondhatom meg, mert akkor rajtam maradna.. Felsóhajtok végül, és úgy nézek végig a nőn, aki előttem ül nem is olyan messze. Bólintok egyet, miközben nagyot nyelek, majd elmosolyodva válaszolok a kérdésére.
-Semmi baj Bonnie..-Nézek komolyan rá, de egyben mosolyogva.-Semmi köze a horgonyságom elmenésének.. csak szeretnék meghalni.. ennyi. Kétezer évig voltam egy kőbe zárba, és hidd el nem volt kellemes úgy élni.. elegem lett.. csupán ennyi.-Vonok vállat, és bólintok kedvesen, hogy semmi értelme nincs velem foglalkoznia.
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Bonnie Bennett
Bonnie Bennett

I'M THE ANCHOR, I'M THE KEY

❦ Hozzászólások száma : 31
❦ Join date : 2014. Jan. 03.
❦ Age : 32
❦ Tartózkodási hely : Mystic Falls

Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeKedd Ápr. 01, 2014 10:31 pm

The Anchor and The Ghost


"I'm dead, and you can see me. But how can this be?"

Horgonyság. Új élet.
Annyira egyszerűnek tűnik, annyira egyszerűnek hangzanak Amara szavai. Valahogy még is úgy érzem, hogy nem lesz ez az egész dolog olyan egyszerű, mint amilyennek beállítja. Kell lennie valaminek, amiért Tessa is éppen őt választotta ki eredetileg erre a szerepre és nem mást. Nem hinném, hogy hazudna nekem, valamiért nem is tudnám róla elképzelni, hogy bárkinek is hazudna. Egyáltalán mi értelme lenne annak, ha most hazudna nekem? Igazán nem kértem tőle semmit, nem ártottam neki és még a horgony szerepe is átkerül rám, aminek azért örülnie kellene. De nekem még is olyan érzésem van, hogy valami itt nincs rendben. Olyan, mintha valami ki nem mondott dolog lengené körbe ezt a hideg, nyirkos és sötét pincét. Persze, azt hiszem, hogy csak képzelem. Miért lenne Amarának bármiféle oka is arra, hogy elhallgasson előlem valamit erről a dologról? Ha ki is derülne, hogy van hátulütője a dolognak, akkor is vállalnám ezt az egészet, hogy megint éljek. Élni akarok! A barátaimmal, a szeretteimmel akarok lenni, bármi áron.
- Tehát a szellemek csak jönnek-mennek, teszik a dolgukat és kész? Oké, azt hiszem, ez nem okoz majd akkor gondot. – mosolyra húzódnak ajkaim. Megkönnyebbültnek érzem magam.  Úgy érzem, hogy közelebb vagyok a célhoz, s az majdhogynem csak egy hajszálra van tőlem. Örülök neki, hogy nekem nem kell bonyolult dolgokat megtennem ahhoz, hogy a szellemek közlekedhessenek. Nem is tudom, talán egy kissé… túl könnyűnek érzem ezt a dolgot. Mintha hiányozna belőle valami nehézség. Bár, lehet, hogy egyszer – most az egyszer, nem kellene mindent túlbonyolítanom.
Íme! Már meg is érkezik a dolog hátulütője. Sejtettem, hogy nem lesz olyan majd az életem, amilyen volt. Az erőm… ezek szerint örökre elvész. De nem bánom, egyáltalán nem.
- Értem, nekem is csak az a fontos, hogy megint a barátaimmal lehessek. – vallom be. Talán más (halott!), boszorkány nem mondana le ilyen könnyen az erejéről, s inkább keresne mást, aki vissza tudja hozni az életbe, de én nem. Itt van ez a megoldás és élni akarok vele. Nem számít, hogy mi lesz ez után, hogy többé nem tudok majd varázsolni. Az egyetlen, ami számít, az a barátaim közelsége. Na meg, hogy tudjam mi fog történni Amarával, ha már nem ő lesz többé a horgony. Azt pedig be kell vallanom, hogy a válasza eléggé kiakasztó. Több is, mint kiakasztó, egyenesen rémisztő.
Arcomra kiül a döbbenet, a hüledezés. Először még reménykedem benne, hogy ez valami fura, hasonmásos vicc akart lenni, de nem. A poén nem érkezik meg, nem jön a vallomás a mókázást illetően. Ez pedig azt jelenti, hogy Amara nagyon is komolyan mondta, amit mondott.
- Mi? Miért? – értetlenkedem. – Van valami köze ahhoz, hogy többé már nem leszel horgony? Vagy, egyszerűen csak érzed, hogy ez fog történni? Talán bajban vagy? Vagy...? – árasztom el rengeteg kérdéssel. Nem tudom, hogy mire gondoljak, hogy mit higgyek. Nem akarom, hogy meghalljon. Olyan kedves és látom rajta, hogy a légynek sem tudna értani. Szerintem igazán megérdemelne egy esélyt az életre, egy normális és emberi életre. Egy olyan életre, melyben nincs Tessa, de helyette ott lenne neki az egyetlen és igaz, szív szerelme, a boszorkány, aki tönkretette az életem… Silas.

tag: Amara *.* | words: 511 | notes: Remélem tetszik! hug2



▲▲▲
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Vendég
avatar

Vendég


Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeVas. Márc. 30, 2014 3:17 pm


Bonnie Bennett & Amara Petrova


"Az élet kínzó lét.."


Az életem csak addig volt szép, amíg szolgálóként élhettem, és nem volt rajtam egy 2000 éves átok, mely egyszerűen minden pillanatban felemészteni akart. A fájdalom, amelyet az okoz, hogy egy-egy szellem át kell rajtad.. elviselhetetlen, megőrjítő, és egyszerűen kínzó. Nagy szó, hogy annyi év után még mindig képes vagyok várni, tűrni, és adni.. mármint ezt az átkomat átadom másnak; egy szellemnek, hogy élhessen, de azzal nem számol közben, hogy megkapja az ezzel együtt járó szenvedést, melyet ezidáig én cipeltem magamon. Minden más fájdalomnál nagyobb, és sokkal szenvedéssel teltebb ez, mint amit elbír bárki is képzelni. Ki ne lenne ezek után - 2000 év elteltével - őrült? Ki tudná ezt úgy kibírni, hogy az elméje, és az akarata épp marad? Megszállottan várom a halált, mely a megnyugvást ígéri számomra, de ahelyett, hogy megkaphattam volna még mindig várnom kell rá, mert az átkomat át kell másra tetetni. Oké.. elismerem, hogy ez már tényleg nem sok, hisz még csak egy rövid idő van hátra, aztán végre meghalhatok. Nem lesz kín, gyötrelem az életem részese többé, és nem kellesz szellemeket átengednem magamon. Nem fog fájni oly annyira semmi, sőt teljesen nyugalomra lelhettek. Mély levegőt veszek, míg tekintettemet végig futtatom a pince helyiségen. Kő, pad.. semmi éles tárgy, vagy olyan, amivel megölhetném magam. Egy szál ruhában vagyok, amely már ki tudja mióta van rajtam.. Felsóhajtok, majdan ismét Bonniera nézek, akinek elmondtam pár dolgot a horgonysággal kapcsolatban, csak azt nem, ami voltaképpen a lényeg lenne. Végül is.. ha ki marad egy részlet az nem gond, nem?
-Neked semmit sem kell tenned.-Kezdek bele a válaszadásba.-A szellemek maguktól tudják a dolgukat. Neked csak annyi a feladatod, hogy ezt az átkot magadon hordod.-Mondom neki komolyan. Nos a szellemek tényleg tudják a dolgukat, hisz átsétálnak az adott személyen, és a lehető legnagyobb kínt okozzák, de én ezt az apró részletet nem szeretném vele megosztani. A gond az lenne, hogy ha elmondanám, akkor nem hiszem, hogy a részlet után érdekelné még az, hogy átvegye rólam az átkot, hisz hát csábító jelenleg az neki, hogy élhet, és létezhet majd.. nem akarom elrontani az örömét azzal, hogy meggondolja magát, vagy hogy szenvedéséről tudjon.. legyen neki meglepetés. Egy kis ajándék a horgonyságtól, amiért magára vette, és amiért fent tartja a túlvilágot..-Sajnos nem tarthatod meg a boszorkányságodat, de nézd ennek az egésznek a jó oldalát.. újra élhetsz!-Nézek a szemeibe.-Ember leszel, aki újra él, és egyben a horgony, míg én rólam lekerül ez, és sima ember maradok.-Mondom egyszerűen közölve a felállást. A fal hidegsége adja csupán a megnyugvást számomra, ezért sem pánikolok, amiért oly sokat tűnő perceket kell még várni ezért az átok leszedésért.. előbb-utóbb megtörténik, és akkor az életemnek is vége lehet.. végre!
-Bonnie, ez egyszerű..-Nézek rá komolyan, és egyben ragyogóan fényes tekintettel. Csak a halál az, amely tartja bennem a lelket, mely segít kibírni ezt, amely átsegít mindenen majd.-Velem az fog történni, hogy meghalok.-Mondom egy apró mosollyal az arcomon, hisz hát tényleg örülök neki még ha fáj is, hogy itt kell hagynom a szerelmemet; Silast. A halálra szükségem van, hisz ha nem kapom meg, akkor még jobban megőrülök.. egyszerűen ez az egyetlen egy esélyem a békére..
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Bonnie Bennett
Bonnie Bennett

I'M THE ANCHOR, I'M THE KEY

❦ Hozzászólások száma : 31
❦ Join date : 2014. Jan. 03.
❦ Age : 32
❦ Tartózkodási hely : Mystic Falls

Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeCsüt. Márc. 27, 2014 10:24 pm

The Anchor and The Ghost


"I'm dead, and you can see me. But how can this be?"

Várom. Mindennél jobban várom, hogy végre vége legyen ennek az egésznek és újra karomba zárhassam a szeretteimet. Nagyon boldog lennék, ha ez a nap akár már holnap elérkezne. Azt hiszem, hogy talán én lennék a legboldogabb a földön, ha visszatérhetnék az élők közé. Nem érdekelne az sem, ha a természetnek nagy árat kellene érte fizetnem – akár csak legutóbb, hiszen a barátaimmal lehetnék megint. Érezhetném Jeremy érintését és minden közös percünket kihasználnám. Szinte magam előtt látom, hogy a többiek milyen bulit rendeznének a visszatérésemre. Látom magam előtt, ahogy Elenával és Caroline-val együtt járok majd az egyetemre és az ottani bulikra. Istenem, nagyon szeretnék már újra éli és érezni. Bár, azt hiszem, ha visszapörgethetném az időt, akkor is ugyan így cselekedtem volna. Megint a saját életemet adtam volna azért, hogy Jeremy újból élhessen, és Elena boldog legyen, amiért visszakaphatta a testvérét. Igen, mindent pontosan így csinálnék megint.
Figyelmesen hallgatom végig minden szavát, amit csak a horgonysággal kapcsolatban kiejt. Tudni szeretném, hogy mi vár rám, vagy, hogy egyáltalán mit kell tennem. Tudni szeretném, hogy mit csinál egy horgony, hogy miket tehet meg, hogy vajon a boszorkányságom is megmarad-e, vagy sem?
- Igazad van, ez tényleg nem tűnik nehéznek. – mosolygok rá kedvesen. – Na és, hogyan engedem át a halottakat a túlvilágra? Mármint meg kell őket érintenem, vagy hogyan? – kíváncsiskodom tovább. Elvégre minden apró információ szükségem van, hogy tudjam, mire is vállalkozom pontosan. Az alapján, amit lemondott ez egyáltalán nem tűnik nehéz feladatnak, ami azt illeti, szerintem még élvezni is tudnám, hogy a nagyimat nem kell elhagynom már megint és láthatom őt. Ha pedig már úgy is itt tartunk, tudnom kell még valamit. – Nem tudod véletlenül, hogy a képességemet megtarthatom-e, vagy elvesztem azt is a horgonnyá válás miatt? Tudod, én boszorkány vagyok és érdekelne, hogy továbbra is az maradok-e a horgonyság mellett. – Újabb mosolyt küldök felé. Azt hiszem ezennel mindent meg is kérdeztem tőle, amit a horgonysággal kapcsolatban csak tudni akartam. Nem hinném, hogy bármiféle bonyodalmaim lehetnének ebből az ügyből. Ugyan nem látok egy negatív dolgot sem abban, hogy horgony leszek. Csak a pozitívat látom.
Ahogy így elnéztem a lányt, megint eszembe jutott, hogy milyen nehézségeken mehetett keresztül, mire eljutott idáig. Erre most is egy koszos, nedves és hideg pincébe van bezárva, teljesen egyedül. Damon nem normális. Egész biztos, hogy nem volt magánál, mikor bezárta őt ide. De miért is lepődöm én meg ezen? Mindig is tudtam, hogy ilyen, ennek nem kéne már meglepnie. Érdekelne engem Amara története. Jeremy nem mondott nekem róla túl sokat, ahogy a többiek sem tudnak róla ennél sokkal többet. Amit tudtam, az annyi volt, hogy Silas szerelme volt és ezáltal, egyben Qetsiyah örökös ellenségévé is változott. Utóbbi nem is bánt vele kesztyűskézzel az évek során. Hiszen látom Amarán, hogy mennyire megviselte az évek múlása. Bár, nem öregedett a tekintetén látom, hogy mennyi fájdalmat és kínt megélt már. Szegény lány…
- Amara? Ha ennek vége lesz, akkor mi lesz veled? – érdeklődöm, őszinte és szín tiszta kíváncsiságból. Tényleg érdekelt, hogy vajon mi fog vele történni. Valahogy ugyan is majd még szeretném neki meghálálni, amiért mesélt nekem a horgonyságról és amiért, ezt ilyen kedvesen tette. Szimpatikus lány, ezt pedig nem csak azért mondom, mert a legjobb barátnőm arcét viseli. Csak szimplán szimpi.

tag: Amara *.* | words: 484 | notes: hát ez pocsék lett, ne haragudj Sad



▲▲▲
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Vendég
avatar

Vendég


Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeSzer. Márc. 26, 2014 6:24 pm


Bonnie Bennett & Amara Petrova


"Az élet ad meglepetéseket.. ez tagadhatatlan!"


Nagy kérés lenne az, hogy végre meghaljak? Hogy végre annyi évnyi kín után békére leljek? Nyugalmat, és könnyedséget érezzek? 2000 év leírhatatlan fájdalmát viselem a lelkemen, mint egy örök pecsét.. 2000 év szenvedés, kín, fájdalom, gyötrelem.. 2000 évet töltöttem el egy átokkal, mely rám bélyegzett, mely felemésztet, mely elégetett belülről, és kínzó poklot adott.. Horgony voltam, és még mindig az vagyok; közvetlenül járhatok az élők közt, és a túlvilágon, de a halottak rajtam kelnek át végsőnek, amely szörnyű szenvedést okoz.. Bensőm lángra lobban, emberi szívem kihagy egy ütemet.. vámpírként talán még elviselhetőbb volt, de így.. így emberként ezerszer szörnyebb érzés, viszont már nem sok van hátra.. amint megkapta ez a lány az átkomat; végre meghalhatok.. végső megnyugvásra lelhettek oly sok év után. Mély levegőt veszek, és figyelem őt. Egyedüli érzés csak a hideg fal, amely lehűti a testem, de nem segít.. ugyan jobban érzem magam tőle, de ettől még nem leszek halott..
-Igen.. én.-Suttogom magam elé a választ a kérdésére. El sem tudja képzelni, hogy mit kap meg ezzel az átokkal... szenvedést, mely nem szűnik meg, félelmet, mert nem tudja, hogy mikor jelenik meg egy újabb szellem, és reméli már nem jön még egy, de akkor.. téved. Kínt, mely szétmarcangolja belülről, és nem mellesleg fájdalmat, ami csillapíthatatlan marad. Megtanulja majd, hogy az élet nem gyerekjáték, ami könnyen megadatik, és nocsak lám él.. majd megtudja, hogy mi az, hogy élet! Nem fogom neki elmondani, mert akkor eme szörnyűség nem kerülne le rólam.. Kegyetlen vagyok? Nos.. igen! De csak azért, mert neki kell az élet, akkor kap mellé egy kis bónusz ajándékot, majdan ha ez megtörtént meghalok.. meghalhatok. Szívtelenség? Játszma? Csalás? Miért, mert azt akarom, hogy eme kínzó lét véget érjen? Le kell rólam szedniük, és épp ez is fog történni.. de persze ez csak úgy megy, ha eltitkolok egy-két dolgot. Mondjuk jelen esetben azt, hogy ez szenvedéssel jár.. de majd megtapasztalja. Nem vagyok szívtelen, csak.. igen éljen, és legyen boldog, hogy újra megfoghatja a barátait, és átölelheti őket, de e mellé kap egy kis pluszt, de ez már tényleg olyan semmiség..
-Örülök neked. Megérdemled az életet.-Mondom neki barátságos hangszínen, és halványan elmosolyodok ehhez.-Ez egyszerű, Bonnie.-Mutatok kifelé az ajtó irányába egy pillanatra.-Nos.. ehhez kell egy boszorkány, aki átrakja rád a horgony átkot..-Nézek a szemeibe.-Neked semmit sem kell tenned.. annyi lesz ennek az egésznek a kiváltsága, hogy halottakat látsz, beszélhetsz velük.. és egyszerre vagy jelen az életben, és a túlvilágon is. Ennyi.. ez nem nehéz, nem?-Kérdezem meg tőle, és falhoz préselem a lehető legjobban magam.. mégis mi lett velem, hogy ennyire kíméletlen lettem? Vagyis hát.. nem annyira, mert tényleg kedves vagyok, és csak egy apró részletet hallgatok el.. Ez csak nem bűn, vagy talán mégis az?
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Bonnie Bennett
Bonnie Bennett

I'M THE ANCHOR, I'M THE KEY

❦ Hozzászólások száma : 31
❦ Join date : 2014. Jan. 03.
❦ Age : 32
❦ Tartózkodási hely : Mystic Falls

Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeVas. Márc. 23, 2014 11:33 am

The Anchor and The Ghost


"I'm dead, and you can see me. But how can this be?"

Amara lát engem, tényleg lát. Ez hatalmas újdonság a számomra, hisz Jeremy azt nem említette, hogy Amara képes ilyesmire. Ő csak annyit mondott, hogy őrült. Azt mondta magában beszél, és azért könyörög, hogy öljék meg, mintsem még több fájdalom. Akkor nem értettem, elképzelésem sem volt, hogy miért tenne ilyet alaki. Nem gondoltam, hogy Amara tényleg őrült lenne, valahogy nem állt össze a kép. De most, hogy kiderült lát engem, ráadásul egyszerre van jelen a túlvilágon és az élők között, ez az információ pedig mindent megmagyaráz. Szerencsétlen lány nem magában beszélt, hanem a szellemekkel. Ráadásul, ha az érzéseim nem csalnak, akkor ő lesz az, akit eddig kerestünk.
- Te lennél a horgony? – kérdezem, de már magamtól is tudom a választ. El sem tudom képzelni mit művelhetett Qetsiyah ezzel a lánnyal. Hiszen látványosan rosszul fest, ráadásul annyira nekipréselődik a pince falának, hogy ha nem tudnám, hogy ő élő, azt hinném képes átmenni rajta. Qetsiyah, vagy Tessa – nevezze magát most bárhogy is – módszereit ismerve, Amara annyi szenvedésen mehetett keresztül, amit el sem tudok képzelni. Mindezt miért? Mert szerelmes lett. Nem is értem Tessa, hogyan gyűlölheti őket ennyire, hogy ilyen mód bünteti mindkettejüket. A módszerei egyszerűen kegyetlenek. Kész őrület az a nő. Nem is, Tessa maga az őrült.
Csak állok, nem mozdulok, miközben őt figyelem és a szavait hallgatom. Nem akarok közbe szólni, se pedig helyeselni neki, hisz a bemutatkozásom után, magától is össze tudja majd rakni a képet. S lám, ez sikerül is neki. Most, hogy tudja, ki vagyok és ezek szerint azt is tudja, hogy engem akarnak visszahozni, nekem is meg kellene tudnom néhány dolgot. Például, hogy hogyan működik ez a horgony dolog. Mit csináljak, mit kell tennem, ha már én leszek a horgony.
- Igen, én lennék, akit vissza kellene hozni. – mosolygok rá kedvesen. – Amara, tudnál mesélni nekem erről az egész horgonyságról? Hogy működik ez? Mit kell tennem? – érdeklődöm és magam is helyet foglalok a földön vele szemben. Továbbra sem megyek közelebb hozzá, megértettem, hogy nem akarja, hogy a közelébe menjek. Azt hiszem talán tart a szellemektől, vagy lehet, hogy mindenkit ennyire távol tart magától, nem tudom. De az biztos, ha nem szeretné, akkor nem megyek közelebb.
Kíváncsi vagyok, kíváncsivá tett ez a horgonyos történet. Szeretném végre megtudni, hogy mi vár rám, ha átveszem Amara helyét. Illetve vajon vele mi lesz, ha többé már nem lesz horgony? Alig várom, hogy végre újra visszatérjek és átölelhessem a barátaimat. Szeretném végre újra érezni Jeremy közelségét, Elena és Caroline fojtó ölelését és még sok mindent. Vágyom rá, hogy újra hozzájuk érhessek, hogy megint beszélhessek velük és, hogy együtt menjek a lányokkal fősulira. Egészen beleélem magam ebbe a gondolatmenetbe és kissé talán el is kalandozom. Az egyetlen, amire újból felfigyelek, az Amara hangja és odafentről, a nappaliból leszűrődő hangok. Ha jól hallottam Jeremy és Damon azok, akik hihetetlen módon, de normálisan beszélnek egymással. Én azonban nem szentelek rájuk több figyelmet, mert ami idelent van a pincében, az jóval érdekesebb.

tag: Amara *.* | words: 484 | notes: hát ez pocsék lett, ne haragudj Sad



▲▲▲
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Vendég
avatar

Vendég


Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeSzomb. Márc. 22, 2014 5:54 pm


Bonnie Bennett & Amara Petrova


"Szenvedtem már eleget, és épp elég is volt.."


Mindennél jobban vágyom a halált, amely oly édes lehetne számomra. Lelkem issza szavaimat, és elhiszi, hogy megfogok egy szép napon, vagyis helyesbítve nem sokára halni.. Akkor jön majd el a nyugalmam, a békém, és maga azaz egyedüli érzés, amelyet már olyan régóta várok. Míg be voltam zárva 2000 évre azt hittem elveszlek; a kíntól, a fájdalomtól, a szenvedéstől, és attól a gyötrelemtől, melyet eme átok - , vagyis horgony létem - okoz. Egyszerűen minden egyes perc merő pokol volt, és most, hogy szabad vagyok meghalhatnék, de mégsem, mert ezen személyeknek kell az átkom ahhoz, hogy visszahozzák a barátjukat. Persze nem számolnak azzal, amit megkapnak ezáltal, de se baj, majd megtudják.. majd, amikor már átkerült arra a valakire. Szemeim megvillannak, és teljességgel látni lehet rajtam a feszültségemet, hogy nem vagyok jól, hogy nem akarom, hogy ez a szellem közelebb kerüljön hozzám. Így ha kell hátrálok, elhúzódom, avagy ellököm magamtól. Lehet hülyének néz, és voltaképpen az is vagyok, de nem szeretném, ha hozzám érne.. Hallgatom a szavakat, amelyeket mond, de nem akarom felfogni.. egyszerűen miért nem tűn el? Rajtam ugyan ne keljen át, nem akarok újra kínt érezni.. amely felemészti a testem, amely megesz belülről.. Kifújom a levegőt kissé nyugodtabban, és teljességgel a falnak nyomom magamat, majdan úgy nézem a halott boszit.
-Igen, látlak.-Felelek végül a kérdésére, és le sem veszem róla a tekintettem, hisz hogyha kell, akkor elhúzódni akarok, vagy hátrálni, csak hogy ne legyen közel hozzám semmikép.-Minden szellemet látok.. egyszerre vagyok jelen a túlvilágon, és az élők közt is.. így lehetséges ez.-Válaszolom könnyedén, míg mellkasomhoz felhúzom a lábaimat, majdan ráhelyezem a kezeimet is.-Akkor sem akarom, hogy közelebb gyere, vagy hogy bármilyen mozdulatot tégy felém.-Jelentem ki újra azzal a szúrós pillantással, de csak őszinte vagyok, hisz nem akarok újra szenvedést érezni, mint az előbb.. nem akarom, hogy átkelve rajtam kínt adjon, és mérhetetlen fájdalmat, amelyet nem lehet kibírni.. egyszerűen megőrülök ettől. Csak a halált akarom; A Halált!
-Akkor ezek szerint nem Tessa küldött.-Tekintettemet a földre szegezem.-Ő miatta történt sok minden..-Megrázom enyhén a fejem.-Azért vagyok itt, mert visszaakarnak hozni valakit az életbe.. talán téged. Igen, hisz te vagy a barátjuk. Damon, Elena.. és a többiek.-Nézek rá végül komolyan, és úgy mérem végig. Egy régi boszorkány, akinek a halála egyből be is ugrik, hogy miért történt, de nem is annyira lényeges jelen helyzetben az fontos, hogy ne akarjon rajtam átmenni, és tartsa meg a távolságot. Na meg, hogy essünk túl ezen.. és végül meghaljak, mert eme lét már szörnyű kín...
-Bonnie.-Suttogom.-Igen rémlik a neved.. téged említettek Damonék, hogy vissza kellene hozni, mert a barátjuk vagy.. valami ehhez hasonló, szóval.. így már emlékszem mindenre.-Mondom, és végül a fejemet is a falnak döntöm. A hidegség teljes érzése átjár, és így ráz ki, de voltaképpen épp ez a jó ebben.. valamelyest meg is nyugtat egy adott ideig.
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Bonnie Bennett
Bonnie Bennett

I'M THE ANCHOR, I'M THE KEY

❦ Hozzászólások száma : 31
❦ Join date : 2014. Jan. 03.
❦ Age : 32
❦ Tartózkodási hely : Mystic Falls

Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeHétf. Márc. 17, 2014 7:53 pm

The Anchor and The Ghost


"I'm dead, and you can see me. But how can this be?"

A túlvilág nem olyan rossz hely, mint amilyennek mindenki elképzeli. Határozottan meg van a maga árnyoldala, de jó oldala is van a dolognak. Itt például láthatom a halott szeretteimet, beszélhetek velük és újra érezhetem a közelségüket. A hátul ütője a dolognak, hogy az élő barátaimat már nem érinthetem, nem jelezhetem nekik, hogy itt vagyok és figyelek rájuk. Nem is szeretném ezt egyelőre tudtukra adni. Jobb nekem és nekik is, míg úgy tudják, hogy járom a világot és jól érzem magam. Ezt a titkomat egyvalaki ismeri, aki nem más, mint Elena öccse, Jeremy. Tudom, hogy neki sem könnyű, hogy legszívesebben szétkürtölné, hogy mi van velem, de könyörögtem neki, hogy ne tegye. Ha megtenné, akkor vége lenne a barátaim boldogságának, és nem látnám őket egy ideig mosolyogni. Most viszont, mind boldogok… legalább is nincs okuk a sírásra, azt hiszem. Hiszen mind megvannak és, mind egyben is vannak. Nem tagadom, jelenleg tényleg nem a legfényesebb napjaikat élik, de még mindig határozottan jobban mutatnak, mintha kiderülne, hogy én már nyár eleje óta halott vagyok. Bele sem merek gondolni mi történne akkor, mi lenne, ha rájönnének?
Nem adtam fel a figyelésüket, lehetőleg minden napjukat figyelemmel kisérem, cikázva a helyek között attól függően, hogy Elena és Caroline, illetve Stefan és Damon merre járnak. Most is ezt teszem. Eljöttem, hogy megnézzem, milyen állapotban van a Salvatore ház, hogy mit csinálnak a barátaim. Odafent nem láttam senkit az alvó Damon-ön kívül. Így hát végig sétáltam az egész házon, hogy megbizonyosodjak róla, hogy valóban csak ő van-e itthon. Azonban ahogy elhaladok a pince lejárata előtt, hirtelen valami furcsa érzés kerít hatalmába. A következő pillanatban pedig keserves kiáltásokat hallok felszűrődni onnan. Nem is habozok hát, hanem lesietek és egyszerűen csak átlibbenve a falon, már bent is állok abban a helységben, ahová a Damon általában a „foglyokat” zárja. Most azonban nem látok itt mást, csak egy lányt, aki kiköpött úgy néz ki, mint Elena. Azt hiszem Jeremy mesélt nekem róla, talán ő lehet Amara, a legelső minden hasonmás közül.
Óvatos léptekkel indulok meg irányában, azonban az ő reakciója nem olyan, mint amilyenhez hozzá vagyok szokva. Ugyan is beszél. Méghozzá egyenesen hozzám. Elkerekednek szemeim és nem is tudom leplezni a döbbenetemet. Nem értem, hogy ez hogyan lehetséges.
- Te látsz engem? – teszem fel a kérdést, de a válasz elég nyilvánvaló, így nem is várom, hogy megszólaljon. – Hogy lehetséges ez? - Érdekes az egész helyzet, hogy ennyire nem akarja, hogy a közelébe menjek. Nem értem, hogy mitől fél, hisz nem fogom és nem is tudnám bántani, ahogy megérinteni sem tudnám.
- Nem kell félned, nem akarlak bántani. Hozzád sem tudnék érni, hisz… tudod. Szellem vagyok. – Érdeklődve nézem őt. Valami olyasmit várok, ami jelezné, hogy kissé megnyugodott és nem hiszi, hogy ártani szeretnék neki. Így is elég rosszul fest. Elképzelésem sincs, hogy mi történhetett vele mire ide lekerült. Illetve azt sem tudom, Damon hogyan zárta be ide. Mert, hogy van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő volt. Senki más nem lenne képes ide bezárni és magára hagyni teljesen egyedül.
Értetlenül ráncolom szemöldököm a kérdésére. Nem igazán értem, hogy ez most hogyan is jön ide.
- Nem. Én csak meghallottam, hogy itt vagy. De hogy kerülsz te ide? Miért vagy bezárva? – Nagyon érdekel, hogy vajon miért is tartják őt itt. Rendben, nyilván a többieket is érdekli Amara története, de akkor is. Mitől félnek, hogy majd leveti magát az első szakadék széléről?
A kérése ellenére egy lépéssel még is csak közelebb megyek hozzá, de csak annyira, hogy véletlenül se zavarjam meg az auráját és meg legyen közöttünk a három lépés távolság.
- Egyébként Bonnie vagyok. Bonnie Bennett. – mutatkozom be neki.

tag: Amara *.* | words: 594 | notes: Nem a legjobb Embarassed



▲▲▲
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Vendég
avatar

Vendég


Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitimeHétf. Márc. 17, 2014 6:22 pm


Bonnie Bennett & Amara Petrova


"Ne gyere közelebb.. ne érj hozzám..!"


A földön fekszem, és érzem a talaj hűvösségét, amelytől teljességgel kiráz a hideg. Szívem dobbánása tölti meg egyedül hanggal a teret. Egy pincében vagyok, egy pince mélyén, egyedül, magányosan.. a gondolataimmal, melyek már-már az őrületbe kergetnek. Tekintettem a felső határt nézi, és csak azt az egy pontot vagyok képes bámulni, miközben a vágyaim ösztönösen a halálra késztetnek, de nem halhatok meg, mert semmilyen tárgy nincs itten, amivel megtehetném. Bal kezemet a hasamra helyezem, míg a másikat a földön hagyom, és így válok teljesen mozdulatlanná. Életem, létem, létezésem, avagy lényem mit sem ér, ha nem lehet enyém az édes halál, mely nyugalmat adhatna, békét, és áldást. Nem sok van hátra már.. tudom, érzem, és egyben sejtem. Leszedik rólam az átkot, majdan megölöm magam. Hirtelen üvöltök fel, ahogy egy kísértet, avagy szellem - vagy hogy is hívjam? - , át kell rajtam. Hangom betölti a pince helyiséget, miközben úgy tűnhet magamban beszélek, pedig nem, hanem ahhoz a túlvilági halotthoz, aki épp át gyalogol rajtam, mert én vagyok az átjárója, és ebből elég.. Elég, mert nem akarok szenvedni többet, és lehet, hogy őrült vagyok, de halált akarom a magaménak.. a halált!
-Ne hagyj békén.. menj innen el!-Üvöltök fel, de nem hátrálok, nem húzódok, és nem is mozdulok. Erőtlen vagyok ahhoz, hogy egy cselekvést is megtegyek.-Kérlek.. hagyj már végre békén! Tűnj el..-Ordításom fájdalmasan tölti be az egészet, míg végül meg nem szűnik. Szemeimből könnyek folynak, amelyek beborítják arcom egész felületét. Fáj.. fáj ez az egész, az átok, az életem, és minden, ami ehhez a való világhoz köthető.-Megakarok halni, kérlek.. Silas.. könyörgöm..-Suttogom magam elé. Ezt ismételve újra, és újra, és újra.. hátha itt van, hátha meghallja, és megteszi a kérésemet, de nem.. nincs itt senki. Legalább is úgy tűnik, míg nem hirtelen figyelmes leszek egy női alakra. Összeszedem magamat, és felülve a falhoz húzódom, hogy annak dőlhessek neki, majdan úgy figyelem a falon átjövő lányt.. aki szellem.. nem, nem akarok egy újabb átkelőt, aki átgyalogol rajtam.. nem akarok még egy valakit.. nem. Teljesen, mint egy elmebeteg, avagy őrült úgy nézek rá, és mérem végig, de megtartom a távolságot, és ügyelek arra, hogy ne jöhessen hozzám eléggé közel, sőt hozzám se érjen.. nem akarom! Nem fog, és nem engedem.. megkapják a hülye átkukat, aztán meghalok, mert ezt akarom, ezt szeretném..
-Te.. te nem vagy élő, igaz?-Kérdezem tőle, és nyilván meg lepheti a kérdésem, ha tényleg halott, hisz általában az emberek nem látják a szellemeket, de én nem akármi vagyok, hanem a horgony; az átok!-Kérlek maradj ott, és meg se közelíts..-Utasítom őt, és eléggé szigorúan pillantok fel szemeibe.-És.. mond mit akarsz? Látni ezt, avagy elújságolni Tessának a dolgot?-Kérdezem meg tőle az első kérdéseimet, amik az eszembe jutnak, miközben mellkasomhoz felhúzom a lábaimat, majdan ráhelyezem a kezeimet is..
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Vendég
avatar

Vendég


Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Pince    Pince            Icon_minitimeHétf. Márc. 17, 2014 5:38 pm

***
Vissza az elejére Go down
Hello darling, call me by my name
Ajánlott tartalom



Pince            Empty
TémanyitásTárgy: Re: Pince    Pince            Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

Pince

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vampire Diaries :: Welcome to Mystic Falls! :: Lakónegyed :: Salvatore ház-