Nem voltam valami kedves, de hát lássuk be, én és a kedvesség még a legszörnyűbb rémálmokban is elkerüljük egymást. Fúúúj! Kedvességre még gondolni is bűn! Hogy is juthatott ilyesmi az eszembe? Nem értem. Csendben hallgattam az ismeretlen nő szavait. Kérdőn pillantottam rá, egyik szemöldökömet felhúzva, de tekintetemben ott vegyült az a bizonyos pimaszság és a "te most komolyan azt hiszed, hogy érdekelsz" kifejezés is. Azt hiszem talán épp ez utóbbi volt az amitől kérdőnek lehetne nevezni pillantásomat és unottságomat. Legszívesebben magam tekerném ki ennek a lánynak a csinos kis nyakát, de a tudatlanságából adódó hangneme tetszett és arra ösztönzött várjam meg amíg befejezi. Megbántottam, mégis volt mersze egy egész monológot a fejemhez vágni, aminek már nagyon vártam a végét az unalmassága miatt. Már majdnem elaludtam rajta amikor végre, VÉGRE VALAHÁRA befejezte. Hál' Lucifernek! Kényelmesen ültem a székben. Egyik lábamat a másikra helyezve, kezeimet mellkasom előtt karba fonva. Mikor befejezte és előre dőltem ő épp akkor dőlt hátra, hogy felvegye iménti pozíciómat. De nem foglalkoztam ezzel. Előre dőltem, alkarjaimmal az asztalra támaszkodtam és gyilkos tekintetemet az övébe fúrtam. - Miből gondolod, hogy nem ezzel álcázom gyilkos énem? Miből gondolod, hogy nincs mitől félned? Nincs semmid amivel rávehetnél arra, hogy én ijedjek meg, vagy, hogy ne vegyem el az életedet itt és most. De tudod mit? Nem vagyok ostoba. Olyan szánalmas pedig végképp nem vagyok, hogy egy ilyen kis báránnyal kezdjek. Elölről akarod kezdeni... Caitlyn? Akkor legyen. Én Angelica vagyok. - mondtam nem túl kedvesen, bár őszintén szólva én sosem beszélek kedvesen. Inkább flegma voltam vele. Oh, igen, még valami. Az eredeti nevünkön bemutatkozni az egyik legnagyobb vétek. Különösen akkor ha nekem mondod el a nevedet. Most azt kérdezed én miért mondtam el a nevemet? Hogy tudják ki vagyok és féljék a nevemet. Én nem féltem a saját életemet, senkitől. Ha meghalok örömmel megyek és találkozom Luciferrel, hogy a Pokol mélyén kínozhassam tovább a nyomoroncokat. Nálam jobban senki sem tud kínozni, minek is félnék bárkitől? Hátra dőltem a székben és tekintetem alaposan végig járattam a körülöttünk tévőkön. Mindenkin aki ebben a helyiségben volt. Senki sem kerülhette el a figyelmemet. Mikor végre valahára megint felmértem a helyzete és beláttam, hogy ma nem fog összejönni a tervem... utálom ha beleköpnek a levesembe! Mindjárt meg is etetem ezzel a kis báránnyal mielőtt még bele is sz@r1k. Idegesen forgattam meg a szememet, majd bosszúsan pillantottam vissza Caitlyn-re. - Mit akarsz tőlem kicsi Bárány? - kérdeztem rá nyíltan az egyik legalapvetőbb dologra ami megfordult most a fejemben. A válasz függvényében kaparom ki a szemét a nagy körmeimmel, ha épp nem jut közben eszembe valami más is. Remélem van életbiztosítása démonokra is.
Bevallom nagyon furcsán koncentrált ez az idegen nő. Mikor már beléptem láttam rajta, hogy valamire nagyon odafigyel, csak fogalmam sem volt mire. Lehet éppenséggel ő sem volt egy szimpla ember, és hallgatózott. Kitudja, de rákérdezni inkább nem fogok, mert az nem lenne valami normális. Lehet vadidegen volt, de két elválaszthatatlan barát is egyszer két idegen volt, szóval próbát tettem. Amikor már sétáltam felé, éreztem, hogy mégsem lesz ez olyan jó ötlet. Visszafordulni nem akartam, mert az már elég kínos lenne, hogy össze-vissza járkálok. Amúgy is, megesküdtem magamnak, hogy szerzek pár ismerőst, más módszerrel mégis hogyan? Félelmeket kizárva sétáltam oda, de a reakció kedves köszöntésemre és kérdésemre mélyen ütött és meglepett. - Most inkább úgy teszek, mintha ezt nem hallottam volna, de tetszik ez a stílus. - ültem le a vele szemben lévő székre, és szótlanul ültem ott tovább. Észre sem vett engem, csak tovább folytatta a furcsa dolgot amit az érkezésem előtt is művelt. Cikinek éreztem ott ülni csendben, és amikor eldöntöttem, hogy megszólalok, megelőzött a partnerem és eléggé goromba mondatokat vágott a fejemhez. - Nem, nem ismerlek. Új vagyok a városban, és gondoltam mivel egyedül ültél, idejövök. Azért tudom, hogy nem vagy pszichopata gyilkos, mert akkor nem ide ültél volna, hanem arra a helyre ahol kevésbé látnak. - mutattam arra a helyre, ahonnan mindent lehet látni de azt az asztalt alig látja valaki. - Ha annyira nagyon prédát akarnál magadnak keresni, akkor elbújtál volna, vagy nem itt ücsörögnél, hanem akkor már a kiszemeltet fűzöd, hogy jobban megbízhasson benned. Esetleg szimplán csak elcsalod az ágyadba, és ott simán megtudod ölni.. De lehet, hogy az vagy, és most én lettem a célpont, de akkor hajrá, nem félek tőled. - mondtam sorolva az indokokat amiért nem lehet egy gyilkos. - Ja, és még egy! Akkor kedvesebben köszöntöttél volna, és a gyilkossági mondatodat nem hallottam volna. Sőt, honnan tudod, hogy nem én vagyok a gyilkos, aki éppen téged szemelt ki? - dőltem hátra a széken, és keresztbe fontam a karjaim a mellkasom előtt. A lábaim keresztbe raktam, ahogy egy igazi úrinő szokta. - Na, de kezdjük elölről.. Caitlyn vagyok, új vagyok a városban. - tettem úgy mintha az előző jelenet nem történt volna meg, és inkább újból kezdtem az egészet. Reméltem, hogy most már nem egy őrültnek fog tartani, aki csak úgy odamegy az idegenekhez beszélgetni. Nem akartam semmi rosszat tőle, csak ismerkedni, de nem tűnt túl kedvesnek. Talán ha visszadobok a kedvességből jobban fog kedvelni, hisz ő sem éppen a legkedvesebb ember akivel találkoztam, de megadom neki, hogy új első benyomást adhasson. Mindenkinek kijár egy második esély, nemde? Én sosem arról voltam híres, hogy előítéletes és felszínes vagyok, és megbocsájtok mindenkinek. Mindenki hibázhat.
zene: Funhouse | megjegyzés: sok szeretettel. *.* | szavak száma: 437.
Végre valami, amit nekem találtak ki. Legalábbis ez volt az első gondolatom akkor amikor Tatia Petrova épp az elképzeléseit részletezte. Sokat ásítottam közben, de hát most mit csináljak ha álmos vagyok? Három napja nem aludtam akkor már. Mondjuk, egy ilyen izgalmas éjszaka után ki gondolná, hogy legszívesebben egy ágyra vágytam akkor? Na, nem baj. Tatia szavainak a fele nem jutott el a tudatomig miközben végig sétáltunk azon a hosszú földúton. Különben is, találékony vagyok és megoldom a különböző helyzeteket. Az előzőt is milyen szépen megoldottam, nem? Pedig alig volt néhány infóm a városról. Most, még annyi sincs, mint eddig volt. Sokkal több a természetfeletti és az ellenség is sokkal nagyobb falat. De nem érdekel mekkora a kockázat vagy a kihívás, elfogadom és emelt fővel bukok meg ha erre kerülne a sor. Persze ez sosem történhet meg. Néhány nappal egy egész kisváros elpusztítása után, természetesen a jutalmam magamhoz vétele után, elutaztam a híres-neves New Orleans városába, ahol új feladatom már várt. Valamikor a délelőtt folyamán érkeztem, de hogy őszinte legyek nem nagyon figyeltem az időt. Először csak jártam, keltem a városban és figyeltem annak nyüzsgését. Milyen olcsó és unalmas ez a hely, Szent Lucifer! Hegyeztem a fülemet, hogy a sok csicsergés között, amik az emberek száját hagyta el, hátha akar értékelhető infó is. Hát nem lettem boldogabb amikor meghallottam a sok unalmas panaszt. A nap végére egyetlen reményem egy pub maradt. az ehhez hasonló helyeken mindig akadnak szaftos pletykák és a már javában nem józan embereke, különösen a férfiak, nagyon szeretnek elfecsegni dolgokat. Nem is olyan rég ezt használtam ki. Most miért ne tenném? Határozott léptekkel mentem be a pubba, majd telepedtem le egy üres, félre eső asztalhoz. Innen tökéletesen belátom az egész helyet és ha ügyes vagyok akkor szépen ki is hallgathatom az ide betévedőket. Alig lehettem itt húsz perce, amikor egy teljesen vad idegene nő odajött hozzám. Az álca kedvéért rendeltem egy italt is, de nemigen iszogattam belőle. A nőre kérdőn pillantottam fel, és bár a nők közül szinte senki sem képes erre, a férfiak közt is csak páran, felhúztam az egyik szemöldökömet és nem túl kedvesen pillantottam fel. - Nem gondoltál arra, hogy oka van egyedüllétemnek? -kérdeztem köszönés nélkül elég flegmán- De látom nem vagy egy észlény, és ami azt illeti elég kezdő is vagy ezen a pályán, úgyhogy megengedem, hogy letedd a hátsó feledet arra a székre. -böktem ujjammal a velem szemben lévő székre ami az asztal túlsó felében volt. Ez kis tapasztalatlan bárány épp kapóra jön. Legalább nem néznek kémnek. Mondjuk, pont megzavart a koncentrálásban, és ez a vétek nálam halálos. De kivételesen nem ölöm meg. Biztosít alibit, de ha sokat fecseg esküszöm kitépem a nyelvét, hogy befogja. Nem fáradoztam a bemutatkozással vagy azzal, hogy köszönjek. Mintha itt sem lenne, tovább nézelődtem és helyfoglalását egy nagy sóhajjal vettem tudomásul. Egy darabig el tudtam viselni, hogy az öt méteres körzetemben van, de ez csak 13 másodpercig tartott. - Áruld el nekem. Mi szél fújt erre? És mégis mi vett rá arra, hogy egy vadidegenhez odasétálj? Ismersz talán? Honnan tudod, hogy nem vagyok egy pszichopata gyilkos aki szende kis szűzlányok vérével festi pirosra a szobáját? Jó, ez még tőlem is túlzás volt. -forgatom meg szemeimet miközben kioktató hangnemben kérdezősködtem. Nem mintha valaha is érdekeltek volna mások. Soha se teszek fel kérdéseket a másikról csak azért, mert érdekel. Nem, sokkal inkább a gonosz céljaim végett vagyok ilyen. De nem esem túlzásba, mert aki sokat kérdezősködik az eleve gyanús. De hát, mit is tudhatna erről ez a kis... bárány.
Még esélyt sem adva arra, hogy megszokjam Mystic Falls-t, megint várost váltottam. Új fejezet nyílt az életemben, amit ki kell használjak, hiszen ez azt jelentette, hogy új lehetőségek nyíltak meg előttem. Mivel eredeti otthonomban, amit megszoktam gyermekkorom óta nem volt sok barátom, és magányosnak mondhattam magam, így kihasználva az alkalmat nem habozok és megpróbálok nem a csendes lány lenni, aki mindig is voltam. Ideje a sarkamra állni, hiszen sosem voltam az a talpraesett. Mindig a háttérbe voltam szorítva, és én voltam a tipikus "láthatatlan lány" aki mindenkivel törődik, de vele senki. Ez nem történhet meg megint, hiszen többre is képes lennék, csak akarnom kell. Miután megtudtam mindent a természetfelettiekről teljesen elbizonytalanodtam, hogy vajon mikről nem tudhatok még. Nem voltam biztonságban, mindenhol veszély leselkedett rám, ami megrémített, hiszen én csak egy ember vagyok. Nem tudom megvédeni magam, szabad préda vagyok a vámpírok számára. A karkötőmre pillantva mindig az a megmentő jut eszembe, akitől kaptam. Nélküle nem tudom mihez kezdtem volna, talán már nem élnék. Ezt az ajándékot megőrzöm mindenféleképpen, hiszen ez egy szép és baráti ajándék, törjék el a kezem ha elhagyom. Ő mondott el mindent, amit tudnom kell a világ titkos kis részleteiről, bár ezt soha senkinek nem mondhattam el, ez egy titok volt. Azt a látványt ahogy a kezemen láttam a saját véremet, ami gyönyörű vörös volt, mégis ijesztő, sosem tudom elfelejteni. Ha arra gondolok mennyire fájt, a hideg végigfut a gerincemen, az volt talán a legpokolibb érzés amit valaha átéltem. Nem mintha annyi dolgot átéltem volna, de a legrosszabb dolog mégis ez volt, és ez is lesz életem végéig. Mindig is unalmas napjaim voltak, és ez ma sem volt másképpen. Utáltam, hogy ez van, de változtatni nem tudtam rajta. Ezért inkább megnéztem valamilyen filmet, ami épp a kezem ügyébe került, és újra meg újra megnéztem. Ennek igazából semmi, de az égvilágon semmi értelme nem volt, de jobb, mint a semmi. Mást nagyon nem tudtam volna tenni, nézhettem volna mondjuk más filmet is. Mikor már teljesen kiakadtam, és nem tudtam volna megnézni még egyszer azt a borzalmas elhatároztam, hogy most már komolyan kezdek magammal valamit. Ez a "valami" szócska annyit takar, hogy kiteszem a lábam a házból, és keresek valami izgalmas helyet. Természetesen ez a város még teljesen idegen volt nekem, nem ismertem semmit. Azt sem tudtam igazából most hol vagyok, csak a város nevét ismertem. Nem gondoltam nagy dologra, csak elütöm az időt valahol. Eltévedni viszont nem tudtam, mert nem volt célhelyem, egyszerűen csak sétáltam. Azt sem tudtam mi micsoda, így igazából mindegy lenne hova megyek, így aztán megállapodtam magammal egy igazán csábító helynél, a Belvárosi Pub-nál. Amint beléptem átadtam magam a helynek, és alaposan körbenéztem. Elképesztő volt, ehhez a helyhez foghatót még nem láttam életemben. Hangulatos volt minden, és szépen elrendezett. Elegáns léptekkel vettem irányba az asztalokat, amikor megakadt a szemem egy lányon, elnézést, nőn, aki egyedül ült. A szívem azt súgta menjek oda hozzá, és kérdezzem meg nem csatlakozik-e hozzám, és rendelünk pár italt. Mivel még mindig hajszálnyira vagyok a nagykorúságtól, így muszáj leszek kamuszemélyit használni. Igen, és éppen a zsebemben volt egy ha szükség lenne rá. Az eszem azt súgta pedig, hogy sétáljak tovább, és ne is foglalkozzak vele, de mégis a szívemre hallgattam. Nagy lendülettel irányt váltottam felé, és álltam meg az asztala mellett. - Szia! - köszöntöttem aranyosan, de a félénkséget hallani lehetett a hangomban. - Láttam egyedül ülsz, így nem lenne gond, ha csatlakoznék? - mosolyogtam rá kedvesen, és vártam a válaszát, ami remélem a "nyugodtan csatlakozz" lesz. Nem ülhettem egyedül, hiszen barátkozni akartam, elterveztem már mindent. Nem hagyhatom, hogy életem végéig egyedül legyek, szükségem van pár barátra, amit igazán remélek, hogy egyet legalább megtalálok ebben a személyben.
zene: Not About Angels | megjegyzés: sok szeretettel. *.* | szavak száma: 602.
Hello darling, call me by my name
Hayley Marshall
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 129
❦ Join date : 2013. Dec. 15.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Belvárosi pub Szomb. Május 17, 2014 2:55 pm
Ha akartam sem tudtam volna letagadni, hogy bizony van köztünk valami kapocs. Én már tudtam mi az, de kíváncsi voltam rá, hogy vajon ő is rá jön-e erre. Hisz én már az első perctől kezdve tudtam, hogy ő bizony vérfarkas. Pont olyan mint amilyen én is vagyok. Tekintetem hirtelen átvándorolt Nicolas testvérére is. Róla még nem bizonyosodtam meg teljesen, hogy falkatárs-e. Ha nem az se baj! Hisz nekem már az öröm, hogy egy falkatársra találtam. Már ez is egyel több, mint amennyit Isabella jósolt meg nekem itt. - Nem tudom.. de valami kezdettől fogva azt súgja, hogy ti nagyon, de nagyon hasonlíttok rám. De lehet, hogy ez csak egy megérzés. Akár téves is lehet.- húzom le az utolsó csepp innivalót is a pohárból, majd a szívószált visszateszem belé. Utálom ezzel a kis műanyagdarabbal fogyasztani az üdítőt, számomra teljesen felesleges. Pusztán a csicsás díszítés miatt tűröm meg a poharamban. - Nos az én történetem... - kezdenék bele, mikor arra leszek figyelmes, hogy a kisebbik beszélgetőtársam hirtelen felpattan az asztaltól. Talán túl sokáig méregettem? Ne hinném hisz ebben profi vagyok. Mosolyogva figyelem, ahogy a srác lelép. Ha nem akar ekkora körben részt venni, akkor ne tegye... én semmire nem kényszerítem. - Hogy mit mondtál?! - kérdezem cserfesen, mikor végre meghallom az ő szájából a szót, amit már úgy kiakartam onnan csalogatni. Természetfeletti. Tudtam, hogy tudja miről is hadoválok. De hála a kisöccsének most pont kimarad a beszédtéma legérdekesebb része. - Veled megyek! - felelem, majd a lehető legnagyobb lendülettel felállok a székről és Nicolas után sietek, miközben gyorsan veszem az orromon keresztül a levegőt. A hasam már túl nagy és nehéz ahhoz, hogy tartósan tudjak vele rohanni. - Fogjunk egy taxit. - tanácsolom lihegve, mikor már túltudom üvölteni a zenét. Majd mikor ismét megkaptam a figyelmét egy percre gyorsan ki is használtam a lehetőséget, hogy felvilágosítsam állapotomról. Egy gyors mozdulattal felhúztam a bő pólót a hasamról, hogy megmutassam tetemes méretét. - Ezért nem megy olyan gyorsan a futás. - feleltem már kicsit kevésbé zihálva. Majd hagyta, hogy eméssze meg nyugodtan a történteket. Mikor ez megtörtént a kocsiba szállva szélsebesen a városhatárig követtük a jeleket. És ott nem várt fordulat lepett meg engem. /városhatár/ tudom, hogy jócskán kések oda a reaggal, de legkésőbb hnap oda is pótlok/
Nagy szemekkel néztem rá, ahogy bólintott arra amit mondtam, illetve kérdeztem.. - Nem hittem, hogy ő is.. vajon mit tud még?! Mi van benne, amiért még sem félek tőle?! Ami azt eredményezi, hogy bízzak meg benne?! - eltöprengtem rajta, testvérem meg már ásítozott a beszélgetésre, eléggé elunta magát aztán elnézést kérve a mosdóba ment.. jobbnak is láttam, hogy most nem tartózkodik itt, ilyen részletekről jobb is ha nem tud.. - Közös?! - néztem rá kérdő pillantással - Mármint mire gondolsz!? - mosolyodtam el halványan - Amikor felhorkant válaszul a véletlenes részre, kétkedve nézek rá, úgy látszik ő nincs túlságosan oda ezekért és visszagondolva nekem is meggyűlt a bajom az olyan esetekkel amikor a "véletlen" játszotta a legnagyobb szerepet.. Nem jöttem ki az olyan helyzetekből kellően jól, mindig járt valami hátránnyal rám nézve, s ezért meg is tudom érteni, ha van valami ami kellően feltudja bosszantani az embert, azok a meglepetések! Nem mindig kedvezőek, de ez a pillanat még is az volt.. vagy nem?! Csak én gondolom így, aztán a végén csalódnom kell?! Az nem lehet.. Vele miért lenne rossz ez a találkozó!? Semmi ilyennek jelét nem láttam, nem is kellett! Egyszerű emberek vagyunk egy egyszerű helyen, ahol mindenki szórakozik, mi meg iszogatva beszélgetünk.. mi ebben a fura, vagy rossz?! - gondolkodtam, de nem találtam választ viszont szemei kicsit meséltek.. - Mi a Te történeted!? - néztem rá miután feleszméltem - Kiváncsi voltam rá, a tekintete súgott valamit amit jobban kiakartam ismerni és a már elhangzott szavai is arra adtak okot, hogy többet akarok tudni, remélem beszélni fog! - Nem bántottál meg, egyáltalán nem! Nem lehet mindig minden jó és sosem jöhet minden kellően jókor, megértem, hogy volt rossz az életedben, váratlanságok balul sültek el, de ez köthető a természetfelettihez, vagy egyáltalán másról van szó?! - kérdeztem rá nyíltan, de suttogóbbra véve hangom közel hajoltam hozzá.. - Ekkor jött vissza testvérem is, kellően elidőzött majd meglátva minket felkiáltott, hogy "Ő ezt nem hiszi el, annyira elege van és nem bírja tovább, hagyjam békén az utazás hátralevő részében.." ezzel el is tűnt a tömegben amely a termet borította el.. - mire feleszmélhettem volna Ő már ott sem volt, felugrottam a székből és utána szaladtam, de a tömeg visszatartott s nem engedett kifele... - Sam! Várj! - kiáltottam utána, próbáltam szabadulni, amikor pedig sikerült már sehol sem volt, körbenéztem az utcán, de olyan gyorsasággal lépett le, hogy nem volt időm se utolérni - A francba, idióta, idióta! - fogtam a fejem elveszetten, megtörten és dühösen.. - Szégyelltem magam testvérem és magam miatt is, az átkozott ösztönöm nem hagyott nyugodni.. - belevertem az épület falába amitől kellően sajgott utána a kezem, de nem érdekelt, csak arra tudtam gondolni, hogy meg kell találnom a testvérem.. - Ez a város veszélyes nem is kicsit, Ő meg egyedül indult el.. - átkoztam a napot amikor megtudtam mik is élnek körülöttünk és átkoztam azt is, amikor nem mondtam el neki.. talán nem hitt volna nekem, de legalább tisztában lett volna vele, tudatlanul is bajba kerülhet, ezzel most biztosítottam számára a halálos ítéletét.. rányomtam a bélyeget, megpecsételtem, ha meghal abba beleőrülök, sosem bocsátom meg magamnak! Hallom még szavait ahogy mondja befejezte és végzett, ne keressem.. - Mit fogok most tenni Istenem?! - néztem az égre aztán visszaszaladtam Phoebe-hez.. - Volt még valami mondanivalója, csak később jutott eszembe.. - Ne haragudj.. a testvérem kicsit.. nos.. - kerestem a szavakat, de csak nyökögtem a kimerültségtől és a haragtól, nem voltam önmagam - Mesélj még többet, tudni akarok mindent! - néztem rá határozottan, még jelen voltam-e pillanatban, de úgy érzem nem fog sokáig tartani ez az állapot.. - Látom rajtad, hogy más vagy, van benned valami ami megfogott és ösztönösen hat rám, mintha jól ismerne.. átérzés, empátia vagy nem tudom.. Mint ha társra akadtam volna, mint ha volna bennünk valami természetes kapcsolat, holott most ismerlek! Talán megjátszod magad és nem tudhatom, és ez rossz.. De nekem nem! Viszont ebben a természetfelettivel összezsúfolt világban most meg kell találnom a testvérem, mielőtt végleg elvesztem! - kapkodtam a fejem majd bocsánatkérően néztem rá - Nem szokott így viselkedni, de azt hiszem ez a temetés óta van.. ha nem haragszol.. és bocsáss meg kérlek! Kárpótollak érte esküszöm, de most sürgősen meg kell találnom, bár azt sem tudom hol kezdjem.. - fogtam a fejem majd intettem a pincérnek és rendeztem a számlát - Ha megadod a számod, később felhívlak.. - ajánlottam az ötletet ahogy ránéztem - A teremben mindenki minket figyelt, de nem törődtem vele, most egy célom volt, megtalálni Samet! -
Hello darling, call me by my name
Hayley Marshall
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 129
❦ Join date : 2013. Dec. 15.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Jó ízűen bólintottam. Semmi kedvem nem volt egy újabb hazugságot kitalálni. Sőt... féltem. Féltem attól ha újra valami eget verően nagy turpisságot jelentek ki, akkor az orrom hirtelenjében akkorára nő majd, mint Pinocchióé abban a remek kis gyerekmesében. -Akkor úgy tűnik van bennünk valami közös. - állapítottam meg hangosan. Igen, Klaus már számtalanszor hívta fel a figyelmem másik rossz szokásomra -ha hazudozás mellett-, miszerint -sajnos- iszonyat "hangosan" gondolkodok. De hát ez is a személyiségem egyik javíthatatlan része... nem tehetek ellen semmit sem. Majd témánk tovább terelése ismét elgondolkodtatott. Véletlen. Meglepetések. Jajj pont ezek a szavak kergettek engem bele a mostani helyzetembe. Abba, hogy itt vagyok, akaratom ellenére New Orleansban párhónapos terhesen. Felhorkantam egy kicsit mikor azt jelentette ki, hogy a meglepetések általában jó "dolgok". Általában biztos azok, de nem az én esetemben! Mivel.. nos én eddig egy(!!) jó meglepetéssel sem találkoztam életemben. De hát... minek is szépítsük. Árvaházba születtem, még fiatalon embert öltem, felcsinált egy -az, az bocsánat A- hibrid. Akárhogy nézzük az életemben eddig még nem volt se jó, se kellemes meglepetés. Soha. Egy sem. Ezért is horkanok fel halkan mikor eme eszmefuttatás játszódik le beszélgetőtársam elméjébe. Nem akartam ezzel megsérteni, vagy megbántani, esetleg kínos szituációban hozni magamat... csak egyszerűen nem bírtam magamban tartani. -Ne haragudj, de egy magamfajtának az élete nem éppen jó és kellemes meglepetésekből áll. - kértem elnézést előbbi csúfos felhorkanásomért. Általában nem vagyok én ilyen. Kedvlohasztó, pesszimista ember. De amióta ezzel a gyerekkel vagyok terhes, valahogy sosem jön ki jól a lépés... mindig ilyen fanyarabb kedvemben találom magamat. Talán ezt csak Klaus érte el azzal, hogy ezidáig a lakásban bezárva tartott. -Rájuk is. De nem kell mindig a könyvben megírt szereplőkre gondolni. Annyi arca van a rossznak. -próbáltam a lehető legpoénosabban kezelni ezt az egészet, de az a baj, hogy pontosan erre gondoltam. Ebből értetődően le is sokkoltam, mivel a gondolatolvasásban világ életemben nem hittem. -Na és miért nem? Lehet, hogy épp most is csak megjátszom magam. A bizalmadba férkőzök és kitudja mit teszek. Látod ez is egy rossz. - kicsit furcsa volt, hogy ő is suttogni kezdett, de nem zavart meg annyira. Tudom, hogy nem kéne feszegetnem a témát, de nem bírom ki. Imádok a tűzzel játszani.
Szólok az egyik pincérnek és kérek egy italt, persze megigézem, hogy ne kelljen fizetnem, otthon hagytam a pénzt. Meg amúgy is, vámpír az ember. Akkor meg minek fizessen? Azt csinálhatok amit akarok, legalábbis itt. Pár perc múlva meg is kapom az italomat, és Samantha szavait hallgatom. Utolsó mondata hallatán elmosolyodva kortyolok bele az italomba. - Kéne a segítsége. Jól tudom, hogy nem kedveli a Petrovákat. Meg is értem, hisz nem könnyű bírni velünk. - nevetek fel a mondatom közben. - Viszont számomra mindennél fontosabb a család, és most, hogy annyi év után megtaláltam az anyámat... Megértheti ha nem akarom elveszíteni. - ejtem ki a számon a hátsó szándékom okát. Minek kerteljek? Jobb ha most tudja meg, hogy miért fogadtam el a meghívást. Az megint más dolog, hogy mostanában eléggé kapós személy lettem itt New Orleansban...
Valóban!? - lepődtem meg a válaszán, miszerint egyedül érkezett.. bár sok olyan ember van aki inkább a szingliséget választja, őt nem ilyen fajta embernek véltem, de úgy látszik az első benyomás is lehet csalóka, ez esetben pedig nagyon is.. - Szomorú, ha egyedül vagyunk, legyünk akármilyen neműek is, ez sosem jó! - ahogy fürkésztem az arcát, jól megnéztem annak minden kis szegletét - Varázslatos nő volt, ehhez kétség sem fért, volt a pillantásában valami természetfeletti, valami természetességgel gyönyörű és elragadó és még is, olyan ösztönös, határozott, szinte vad! Érdekes, hogy mi mindent lehet leolvasni, ha csak figyeljük a másikat. Amikor felhozta ő is a pár témát.. - Nos, mondhatjuk úgy, hogy egyikünk sem szerencsés benne! - mosolyogtam féloldalasan - Samnek viszont elkélne egy, talán ez tenné határozottá! - nézek az öcsémre kacsintva aki jól hátba is ver és megjegyzi, hogy "Hallgasson az, aki a temetőben szeretne lányt fogni magának.." - na jó ez magaslabda volt, amin csak felszisszentem.. - Azóta nem találkoztam Care-rel, szóval nem tudom mit is mondhatnék, úgy igazán erről a témáról.. talán együtt vagyunk, talán két különböző földrészen járunk.. néha úgy érzem az sem lenne elég, ha most indulnék megkeresni azt a helyet, ahol lehet.. még az is kevés lenne, mérföldekre vagyunk egymástól.. talán az igazság választ el tőle, vagy rendít így meg, a lényeg, hogy akármi is volt, Care már nem ugyan az a nő.. csak ezt még Sam nem tudja. Nem is kell megtudnia, hogy egy félőrült pasas közölte velem, hogy az a bizonyos nő akit szeretek, vámpír.. Ki kellene vernem a fejemből az egészet, hinnem kellene Carolinenak és nem kételkedni benne.. és akkor talán nem kezdenék az őrület határára lépni, még talán jól is járnék vele.. - Ez így van! - kaptam észbe ahogy folytatta - De talán néha jobb a véletlen nem de?! Mármint nézd, egy dolog, hogy ösztönösen ide jöttünk, de nem gondoltuk, hogy találkozunk, szóval ez valójában véletlen! - nevetek - A véletlenek pedig mindig meglepetéssel szolgálnak! Azok pedig általában jók, nem?! - kacsintok rá - Ha gondolod bejárjuk együtt, gyártani emlékeket mindig lehet és javarészt kell is, öregkorunkra így jól szórakozhatunk! Szívesen vennénk, ha velünk tartanál majd, ha ráérsz! - mosolyogtam hol az egyikre hol a másikra nézve - Rém mesékre gondolsz, amiben nagy csúnya farkasok, őrült mágiázó bestiák és vérszívók szerepelnek!? Vagy sorozat gyilkosokra, esetleg bűnözőkre!? - néztem rá komoly tekintettel, de egy halvány mosoly azért még átfutott az arcomon - Már megint itt kötök ki.. nem tudom, ráálltam erre és nem tudok elszakadni a gondolattól hiszen mindenki azzal jön már körülöttem, hogy vigyázzak és nézzek jól körül magam mellett.. Van olyan hely, ahol nem a vámpírok kerülnek előtérbe!? Inkább nézek meg egy vérfarkast, mint sem egy vérszívó vámpírt.. na jó, vér ide vér oda, egyiket sem tenném és inkább maradjunk a sima farkasoknál! Régen a szomszédunkban volt egy, Liana volt a neve. Gyönyörű fehér, talán a havasokból hozhatták ide már a színére és a fajtájára, az előkelő mozgására utalva bár ez nem igazán függ össze a színével.. mindegy maradjunk annyiban, hogy nekem a fehérsége erre utalt! Fajtiszta kis jószág volt, azaz elég nagy! Talán szánhúzó kutya volt.. talán csak zöldségeket hordok itt össze, farkas kutyákat elvileg bárhol lehet tenyészteni.. szóval meglehet, hogy valamilyen nemesi fajból kitenyésztett példány volt valahonnan messziről, akire a gazdája mérhetetlenül büszke volt! Nem is csodálkoztunk rajta, Liana különleges egyed! Még is Liana nem tűnt kutyának, inkább annak a szelídített farkasnak, aki tényleg valami erdőségből keveredett oda Mystic Falls határába.. aki ember szerető állat volt! Később már nem láttam, a család akivel volt elköltözködött.. furcsálltam is és bántam is mert elég jól kijöttünk amikor a család fiánál voltunk, legalábbis Sam mert ő sokat játszott a környékbeli gyerekekkel, én meg szokásosan kísérgettem ide oda ahogy azt Anett tőlem elvárta.. - Nem hiszem, hogy Te közéjük tartoznál! - súgom vissza neki ahogy közelebb hajolok hozzá és válaszára válaszolok, majd vissza fordulok - Kissé magasra dobtam azt a labdát.. de nem akartam megijeszteni, viszont minden amit mond.. mint ha Mystic Fallsban lennék újra, mint ha el se jöttünk volna, mintha Phoebe a dajkánk Anett szavait ismételné.. "ne bízzunk senkiben, vigyázzunk.. " Vajon ő is tud ezekről!? Ki kell derítenem!
I'm batman
Hello darling, call me by my name
Hayley Marshall
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 129
❦ Join date : 2013. Dec. 15.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Jó érzés volt az, hogy ilyen kellemes társaságban élvezhetem az este további részét -ami számomra még egyáltalán nem ért véget-. Már rég faggattak engem ilyen lelkesen, látszik, hogy szívesen adnak a válaszomra, amiért én nagyon hálás is vagyok. Rég folytattam már ilyen hosszú és élvezetes kommunikációt bárkivel / bárkikkel is. Talán most kezdtem el sajnálni, hogy már így a kezdetekben hazugságokba burkolóztam. -Nagyon kedves vagy, de nem. Egyedül jöttem ide, mivel nincs senkim.- feleltem könnyedén, hisz ez most nem egy hazugság volt. Tényleg nem! Hisz Klaus... az Klaus. A gyermekét várom, de nem szeretem, Ő sem szeret engem és ez így van jól. Fogva tart ebben a városban és úgy mozgat, mint más a kis zsinóros bábját. És én ezt hagyom, mivel nincs hatalmam felette. Elijah meg.. jajj mi a helyzet Elijahval?! Megpuhít a kedvességével és udvariasságával. Pont úgy mint ez a fiatalember. -És veletek mi a helyzet? Itt ül mellettem két helyes srác. Miért nincs az oldalatokon minimum két szép lány?- poénkodok, hisz megtehetem. A hangulat mostanra részemről nagyon felszabadulttá vált. Hisz már táncoltam egy nagyot -ezzel leadva a kellő mennyiségű stresszet, amivel ideérkeztem- és ittam is már pár pohár sima (!!) narancslevet. -New Orleans nem egy unalmas hely. Csak tudnod kell, mikor hova is kell menned.- mondtam ismét mosolyogva és most még egy kacsintást is mellékeltem hozzá. -Mindenképpen. Szívesen hallanék még több élménybeszámolót a helyről.- fogadtam el a meghívását. Ámbár az ivászat az én "helyzetemben" nem éppen a legelőnyösebb. Jajj... az én helyzetem. Hogy lehet az, hogy képes voltam egy kis időre elfejtenem azt, hogy egy másik élet növekszik bennem? -Nos... ez egy elég zavaros dolog. De az a lényeg, hogy itt nem mindenki az akinek mutatja magát. Ezért a saját érdeketekben mondom: ne bízzatok meg sok emberben, sőt... jobb ha inkább senkiben nem bíztok meg. Talán még bennem sem.- súgom utolsó szavaimat már a srác fülébe.
Örvendek Phoebe! - mosolygok rá - Mit szólnál ha tegeződnénk!? Hisz nem vagyunk olyan idősek, hogy magázódjunk! - nevetek - Ó értem, semmi baj! Hogy lehet, hogy egy ilyen csodálatos gyönyörű nő, egyedül tölti az estét!? - nézek rá - Azt hittem megfognak támadni, hogy veled beszélek.. - nevetek fel - Kápráztató vagy, tényleg nincs melletted egy férfi sem?! - kérdezem csodálkozva.. csak később esik le, hogy beleütöm az orrom olyanba amibe nem kellene, hogy kíváncsiskodom és ide nem illő dolgokat kérdezek.. vagy is inkább magánügyre tapintok.. Sam meg is jegyzi egy torok köszörüléssel mire tényleg feleszmélek - Ó.. ne haragudj, eszem ágában sincs beleszólni és kíváncsiskodni, ez tényleg nem rám tartozik, bocsánat! - veszem le róla a pillantásom, a helyzet kínosabb már nem is lehetne - Ezt megtudom érteni! Magam is most fedezem csak fel a város minden szegletét, holott már jártam itt! De a város olyan, hogy sosem tudod elég jól megismerni, erre egy nap sőt egy élet sem elég! Minden szegletét be kell járnod, hogy átérezd az ütemét és lásd mennyire magával tud ragadni. - pillantok rá aztán a testvéremre, neki is meg kell ismernie ezt a helyet, szavaim szinte hozzá is intéződnek - Szóval azt hiszem jó lenne ha maradnánk, mondjuk egy évet, vagy akár többet! - mosolygok - Az itteni fesztiválok és mulatságok kihagyhatatlan látványosságok! - nézek rájuk - Ez így is van, bár nem gondoltam végig azt az 1 évet, de még is azt hiszem kell ennyi idő, hogy én és a testvérem is helyre tudjunk rázódni, és ez a hely épp megfelelő erre a célra! Szóval ha túlbuzgó is voltam és ez ennyire ledöbbentette Sam-et mint amennyire lerí az arcáról, akkor sem bánom! Mystic Falls csak szenvedést okoz, nem vár ott rá sem semmi jó, semmi új! Minden emlékeztetni fogja apára, bár anyára nem, biztos vagyok benne, hogy szüksége lett volna egyre! Hiába törődött velünk Anett ereje felett úgy mint édesanyánk tette volna, Sam mindig is érezte, hogy valamit kihagyott, valamit nem élhetett meg ami megillethette volna, amit minden gyermeknek át kell élnie, az anyjával lennie! Anett a világ legcsodálatosabb nője ilyen szempontból! Hálás vagyok neki, amiért mellettünk volt és amiért még most is velünk van, bár már annyi év eltelt, az Ő hűsége sosem változott, nem lett kevesebb, sőt csak egyre növekszik! - ahogy erre gondolok mosoly fut át az arcomon majd a lányra nézek - Ha volna kedved, egyik nap megihatnánk egyet! - ajánlom neki fürkészve őt - Igen, élettel teli! - helyeslek bólogatva - Mire gondolsz, mit tartasz itt veszélyesnek?! - támaszkodom a kezemre és valóban érdekel amire gondolt.. - Ha ő is tudja amit én, és itt is vannak vámpírok ahogy szülővárosunkban, akkor többen vannak itt veszélyben mint biztonságban.. igaza van, a világon bárhol lehetnek és csak ránk vadásznak, emberekre, a vérünkre.. ezt pedig meg kell akadályoznunk! Nem mind rossz, de vannak kegyetlen őrültek, akiknek nem szabad megélniük a holnapot.. Nem szeretnék ölni, de azt hiszem képes lennék rá! Bár a vadászosdi nem áll közel hozzám, azt hiszem még is van bennem valami, ami csak arra vár, hogy kitörjön és őrültségeket tegyen, de mindezt azért, hogy másokat védjen.. - ilyeneken kattog az agyam ahogy figyelem.. -
I'm batman
Hello darling, call me by my name
Hayley Marshall
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 129
❦ Join date : 2013. Dec. 15.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Nem tagadom meglepett a kedves fogadatás. Rég volt már ilyenben részem... mikor két férfi is ilyen kedvesen szólt hozzám. Lágy mosolyom még mindig orcámon helyezkedik el, ezzel kimutatva azt a hazugságot, hogy egy teljesen átlagos lány áll mellettük. Akit csak a jó társaság és jó partyk kötnek le. Kedves maraszatlásukra helyet foglaltam a felkínált széken. - Nagyon kedvesek!- feleltem még mindig mosolyogva. Majd mikor a nevem után puhatolóztak egy kicsit elbizonytalanodtam... mármint célszerű volna elárulni a valós nevemet?! Hisz akkor egy jó nagy galibába is keverhetném ezt a kedves testvér párt. Vagy nem? Mármint Klaus csak nem ilyen mániákus... vagy talán..? Nem tudom, de ezt most nem is itt derítem ki... - Nagyon örvendek Nicolas és Sam. A nevem Phoebe. Phoebe Larson.- találtam ki az első kézenfekvő nevet. Jó... talán ezt még meg is jegyezhetem. Legalább az este végéig. - Köszönöm, de már az előbb rendeltem. Nem hittem volna, hogy társaságban fogom tölteni az este további részét.- vallottam be imént most az igazat, mert azért valljuk be én sem akarok mindenben hazudni, csak a fiúk épségét nem akarom kockáztatni azzal, hogy elárulom mekkora kincs is lapul az én hasamban. - Ezt jó hallani. Tudja én csak nemrég érkeztem. Még nem ismerem olyan jól a helyet, persze azért már jártam néhol... például isteni kávét főznek a szomszédos kávézóban!- feleltem, mikor meghallottam, hogy az egyik partner az asztalnál már jártas New Orleansban. Jó mondjuk már én is itt élek egy ideje, de eddig szinte csak a ház falait láthattam, na meg a kis kávézót, ahova Isabellával mentünk el, de a helyet még nem nagyon ismerem. Az idősebb srác célzásán egy kicsit elnevettem magam. Minden annyira természetes volt jelen pillanatban, hogy furcsa volt ezt felfognom. Hogy most nem is a misztikumok és a ármányosok hadi terén vagyok. - Még csak az hiányozna! Mármint szép ez a hely és nyüzsgős -mindig történik itt valami- , de nagyon veszélyes is egyben. Egy akkori magamfajta, eleven gyereknek ez a hely nagyon, de nagyon veszélyes lett volna.- fejtettem ki, hogy vajon miért is nem ebben az városban cseperedtem fel.
Nem lepődtem meg a nő késésén. Mármint mi várhat az ember... vagyis inkább a boszorkány ha egy Petrováról van szó? Majd mikor végre megérkezett mélyen szemügyre vettem megbízómat, majd ismét végigfuttattam azon gondolatsort, hogy vajon miért pont én? Miért pont engem szemelt ki mint segítőkezének? De erre már mondjuk nem is olyan fontos válaszolni.. Inkább az a fontosabb kérés, hogy vajon mit is akar tőlem, Katherine Pierce, alisan Katerine Petrova lánya. Jajj mennyit hallottam már ezt a nevet a tulsai boszorkányoktól... Petrova. - A lényeg hogy ideért. - feleltem, s éreztem hogy a hangom eléggé megkomolyodik. Még így fiatal korom ellenére is könnyen tudtam komolyan venni a kellő dolgokat. A kézhez kapott italomban gyorsan bele is kóstoltam, miközben még mindig nem vettem le a nőről a szemet. Ha a forrásaim jók, akkor ő egy utazó. Az anyja meg ismét ember. Fogalmam sincs miért is kellek én nekik. Hisz kettőjükre már épp elég misztikum bocsátkozott. - Mit szólna ha a lényegre térnénk és elmondaná miért is keresett fel engem? - kérdésem sokkalta inkább válasznak, sőt felszólításnak hangzott, persze csak a kellő illedelmességgel. Hisz más sem hiányozna, mint egy vámpírt, egy Petrovát magamra haragítani.
Amikor rám nézett, egyből valami fura bizsergés járt át, nem tudtam mi az, de valami különleges volt és annyira vonzott hozzá, hogy le sem tudtam venni róla a szemem.. pont addig, ameddig közelebb nem ért - Ugyan, csak bátran van itt még hely! - állok fel majd a testvéremre nézek aki döbbenten nyugtázza, hogy bátyja mi a frászt is csinál.. nem törődve nagyon az arckifejezésével kihúzom a lánynak a széket, majd várok, hogy helyet foglaljon, közben ránézek - A nevem Nicolas Roux, ő a fivérem, Sam Roux! - mosolygok a lányra - Nem hétköznapi, hogy lányok tévednek körénk pont itt, de csak most érkeztünk, szólíts csak nyugodtan Nicnek! - bólintok majd kérdően tekintek rá, hogy nevét tudakoljam vele.. kimondott szavaim után megdörgölöm halántékomat kínos mosoly keretében, ez túl sok infó volt egy perc alatt.. Azt hiszem elég jól kifáradhattál, meghívhatunk egy italra!? - kérdem mint ha már olyan jól ismernénk egymást.. bár ez nincs így, még sem érzem, hogy idegenül kellene viselkednem vele - Ez a legjobb hely! - nyugtázom még mindig állva ahogy körbenézek - Diákéveim során sokszor tértem be ide, ezt magyaráztam a testvéremnek aztán elragadott a jelenléted! - pillantok rá, szinte megint megbabonáz, el sem tudom kapni róla a szemem.. olyanokat mondok amiket megint nem kellene.. - Gyönyörű.. - mordul fel kissé az öcsém, mire ránézek az a kifejezés mindent sejtetni vél.. - A temetőbéli találkozás még mindig nem törlődött ki belőle vagy azért mert maga többet érez Care iránt, vagy csak mert simán inteni akar mindenkitől aki nem ő tekintve, hogy azt mondtam, megjegyzem holdkórosan üveges tekintettel akkor csak rá fókuszálva, hogy szeretem.. Magam sem értem.. de ez a város mást hoz ki belőlem, azt a srácot aki négy évig elveszett volt nélküle, akinek már nem számított mit tett.. feledni akartam őt, új életet kezdeni, de még sem sikerült.. Viszont ahogy itt állok tudomással a történtekről, valahogy nem jut eszembe.. nem jut eszembe mit kellene tennem vagy mondanom, vagy hogyan is kéne megfelelően viselkednem.. ráérek vele, ha vissza megyek.. Azt hittem a testvérem is maga mögött tudja most hagyni egynéhány napra szeretett kisvárosát, de ahogy megjegyzi mit teszek rájövök ez közel sincs így, még nem elég.. tévedtem! - Sam! - mosolygok rá amolyan "kérlek ne most, vagy fogd be..!" tekintettel mint még soha, remélem vette az adást.. Nem azért jöttünk, hogy tovább keseregjünk, ezt a szíve mélyén Ő is érzi, de szerintem pontosan ezzel akar megvédeni, hogy engem se veszítsen el amiért hálás lennék de most, hogy én akarok neki segíteni, értékelném ha nem szólna közbe.. - Kérlek! Majd otthon! - pillantok rá - Ne haragudj, még nem szokta meg a helyet, de biztosan tetszene neki ha körbejárhatná, nem maradna el a hatás én tudom! - kacsintok rá - Ide valósi vagy!? - záporozom kérdéseimmel, szinte alig hagyom szóhoz jutni, ideje lenne befogni.. -
Mivel anyám jól el van, és mivel most nem szorul segítségre ezért úgy döntöttem, hogy kicsit kimozdulok. Niccel való találkozásom után úgy döntöttem, hogy elutazok kicsit New Orleansba. Sokat halottam eme városról, és ha jól hallottam akkor az eredetiek is itt vannak, ahogy Klaus is aki elől anyám oly sok évig menekült. Hm... szívesen megismerném a társaságukat, de kétlem, hogy örülnének egy újabb Petrova jövevénynek. A Klaussal való találkozásomat meg inkább hanyagolom, bár kétlem, hogy tudná, hogy még anno mikor Katherinevel volt aból az estéből én keletkeztem... És úgy hallottam, hogy a farkas lány épp a gyermekét várja. Huha Klaus, két gyermeked van, és az egyikről nem is tudsz... Talán ha lesz egy kis időm akkor majd felkeresem Klaus társaságát és elmondom neki a dolgokat, csak nehogy kinyírjon vagy bármi más hülyeséget tegyen... Pár óra utazás után ide értem New Orleansba. Már jó pár napot töltök itt, de senki ismerőssel nem találkoztam, és lehet, hogy jobb is ha úgy tudják, hogy Mystic Fallsban tartozkodom. Katherine bármit is tett, megakarom menteni az életét, és egy erős boszorkány segítségére van szükségem, ezért is kerestem fel Samanthat, felhívtam - maradjon az én titkom, hogy honnan van meg a száma - és az egyik belvárosi pubba rendeltem a találkozónkat. A készülődést nem siettem el, szép lassan készülődötem. Késtem is fél órát, de én megtehetem, hiszen valamilyen furcsa okból kifolyólag elég fontos személy lettem. És ezt Petrova módra ki is használom. - Ne haragudj, hogy késtem. - mondtam a mondatomat a lánynak szegezve és beültem vele szembeni ülésre.
Hello darling, call me by my name
Hayley Marshall
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 129
❦ Join date : 2013. Dec. 15.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Belvárosi pub Szomb. Márc. 01, 2014 9:13 am
(Nic & Hayley) A ma este is hidegnek bizonyult. Ezért magamra húztam egy nagy kabátot és a legmelegebb csizmámat mikor úgy döntöttem, hogy ismét lelépek erről a helyről. A börtönömből. Kit érdekel, hogy a minap rosszul lettem az utcán?! Engem ugyan nem, mivel tudom, hogy többet ez nem fordul majd elő. Most is csak egy kicsit szórakozni megyek, pont ezért kaptam magamra egy bő, de roppant csinos pólót, hogy növekvő hasamat eltakarjam. Az Isten mentsen attól, hogy valaki rájöjjön igazából már több hónapos várandós, - nem is ember, hanem - vérfarkas vagyok. Gyorsan kinyitottam az ajtót és mielőbb elindulok a friss levegőn. Csak 15 percbe telik és meg is érkeztem New Orleans szívébe. Ez a hely tele van emberekkel és vámpírokkal is egyaránt, de ez engem ez most egy kicsit sem érdekel. Helyet foglalok az egyik szabad asztalnál és gyorsan el is kapok egy pincért. Pár másodpercig azon gondolkodok, hogy vajon kérjek-e alkoholtartalmú italt, -mert hát végül is bulizok, vagy nem?! - vagy sem, majd végül egy kóla mellett döntök. Nem akarom, hogy bármi baja legyen a csöppségnek ott bent. Még ha nem is akartam ezt a gyereket. Gyorsan kihozzák az italom, amibe én mohón belekortyolok. Miután csillapítottam szomjam a táncparkett felé veszem az irányt. Muszáj levezetnem a stresszt. Sikerül egy igencsak kedves csoportba csoportba helyet foglalnom. 3 lány és 3 fiú mellett. Együtt roptuk a táncparketten, míg teljesen ki nem pirultam és a lábaim el nem fáradtak. Mosolyogva foglaltam ismét helyet egy üres széken, mikor érezni kezdtem magamon valakinek a tekintetét. Valamiért a pillantásunk a következő kósza másodpercben találkozott is, majd mikor megéreztem a farkasszagot, mosolyom még nagyobb lett mint eddig volt. Gyorsan lemásztam a székről és a számomra két ismeretlen férfihoz siettem. - Helló. Ugye nem bánják ha csatlakozom?- kérdeztem még mindig kipirult arccal.
..Néhány napja úgy döntöttem ott hagyom szeretett kisvárosom, s testvéremet karon fogva utazom olyan helyek felé mint New Orleans, ahova már régen húzott a szívem, s ahol már jártam is egyszer régen. - Itt töltöttem diákéveim sorát, amikor álmokat kergettem és valósítani jöttem! - nézek rá testvéremre, akit otthonról szakítottunk ki Anettel, sikerrel elkönyvelve, hogy ne gubózhasson be további életére nézve - Ez a város magával ragad, csak engedned kell! - fordulok körbe mosolyogva ahogy Őt is megforgatom saját tengelye körül, hogy lássa van jobb s szebb világ is, mint a mi gyászos és sivár kisvárosunk Mystic Falls és falai! Figyelj, ideje magunk mögött hagyni a múltat! - mosolygok rá biztatóan, mire Sam csak halvány mosollyal nyugtáz engem, s próbálkozásom.. - Felakarom vidítani, s értékelném ha ez a hely most mindkettőnk számára vidámsággal szolgálna, hiszen apánk, Care, Rich és a Grillbéli lány után, ez igazán hiányzott.. erre van igazán szükségünk fiatalságunk során! - Sokkal több ez a város, mint puszta ember lakta vidék! Felszabadult és vidám, pont mint amilyenre emlékszem! - magyarázom neki ahogy felém fordul az utca közepén - Holott itt is történtek rejtélyes eltűnések és gyilkosságok, most még sem fogok nyúlcipőt ragadni s elvágtázni innen, vissza a sivár és gyászos városunkba, Mystic Fallsba.. gyerekkorom egykori játszóterére.. - Tudom, hogy semmi kedved hozzá és sikertelen próbálkozásomnak tudod be, de Szeretlek, a Testvéred vagyok és Melletted leszek! Tudom ezzel javarészt már elkéstem, de nem szűntem meg a Bátyádnak lenni! - hangsúlyozom a szavakat - Sosem foglak elhagyni, érted!? Soha! - ölelem magamhoz összetört lelkű kisöcsémet, aki félénken de szorosan bújik hozzám - Itt leszek veled, és nem engedem, hogy bajod essen! - simogatom a hátát, mire érzem, hogy nedvesség kerül a ruhámra.. ha nem ismerném, most azt mondanám letaknyozta a felsőm, de ahogy felnyöszörög és ahogy a testvéremet ismerem épp most ejtett egy könnycseppet, egy fájdalmas, szeretetteljes, hiányt érző cseppet, ami egyenesen a vállamon landolt, ahogy fejét ráhajtva ölelt. - Tudom mennyire fáj neki, mennyire rossz! Magam sem voltam vele, elhagytam, pedig nem érdemelte! Mellette kellett volna lennem mint más testvérek, s nem álmokat kergetve távoli helyszíneken, ahol nem lehetett velem, hisz nem ott volt az élete! Most látom, hogy mennyire szeretett és mennyire felnézett rám! És persze csalódott a távollétem után! Ha nem megyek el, ha maradok talán sosem alakul így az életünk, nem leszünk most azok akik, de elmondhatjuk magunkról, hogy az apánk mellett voltunk ameddig lehetett és az élet megengedte! Most, hogy elhoztam ide csak jót akarok neki, nem mintha eddig nem ezt akartam volna, de most különösen törődnöm kell vele, mert Ő az egyetlen, aki a családunkból nekem maradt, akire számíthatok és ez viszont is így van! - kartávolságba engedem és úgy szemlélem, majd kezemet a vállára téve megütögetem.. ő könnyes szemeit törli, s próbál mosolyogni, magam pedig az utcáról lehúzva egy bár felé húzom.. - Itt az ideje megismerned a helyet, készen állsz!?!? - nézek rá az ajtó előtt állva majd amikor bólint benyitok a helyre, ahol megcsap a frissen sült illata és a zene szó, ami mindig jó kedvre derített, akárhányszor betértem ide! Az egyik asztalhoz húzom, s leülök vele, majd intek a pincérnek aki ki is siet, felvenni a rendelésünket.. ameddig Sam beszél én körbe nézek. Régen jártam itt, de már akkor kedvencem volt ez a hely, ironikus, hogy megint ide térek vissza, de most testvérem diák évei alatt! A szemem körbe pásztázza a helyet, majd megakad egy barna hajú lányon, aki velem szemben nevet.. - Érdekes találkozás, tán a sors!? Tán Samra talál majd rá a szerelem heve! - mosolygok a lányra, aki feltehetőleg észre sem vett, de olyan jó kedvű, hogy az engem is magával ragad. -
A mai találkozómat egy nagyon fontos emberrel fogom megejteni. És ezt a következtetést nem csak pusztán abból a tudatból vontam le, hogy a családneve Petrova… Nem! Abból is, hogy Nadia Petrova ez időben nagy, de nagyon befolyásos „emberré” nőtte ki magát Mystic Falls-ban és a peremterületein a kis városnak. Most jelenleg a New Orleans-i informátorok szerint itt tartózkodik egy kis ideig New Orleans-ban is, és szüksége van egy erős boszorkányra. Nem szeretlek pótlék lenni, de el kell ismernem, hogy a városban Davina az elsőszámú boszorkány, de viszont mivel ő jelenleg nem hajlandó kijönni a templomból, ezért a Petrova lánynak a második nagyhatalmat – az, az engem – kell elő vennie. Fogalmam sincs, hogy vajon minek keresett fel engem… Bár ha járatom a kis buksimat, akkor csak arra az egy következtetésre tudok jutni, hogy a haldokló anyját akarja megmenteni valami varázslat árán. De én ebbe „sajnos” nem segíthetek. És ezt nem csak azért mondom, mert egyszerűen szívből gyűlölöm Katherine Piercet, de azért is, mert jelenleg semmilyen varázslat sincs a tarsolyomba, ami segítene, egy gyógyírt elfogyasztott vámpíron. Tényleg semmi. De eljöttem, végül beadtam a derekamat és már vagy félórája várok arra, hogy Ms. Petrova is megékezzen ide. Mi a fenéért késik ilyen sokat?!
Most a Young Blood frpg oldalára tévedtél. Reméljük, hogy az oldalunk elnyeri a tetszésedet, hiszen itt biztosan nem fogsz unatkozni. Ezen a helyen tényleg csak a fantáziád szabhat határt, illetve ha valami egyedi ötlet merül fel benned a karaktereddel kapcsolatban ne habozz! Mit is rejt ez az oldal? Sok-sok izgalmat, illetve kezedbe adja Mystic Falls és New Orleans városát, hogy te alakítsd az ottani lények, emberek életét, de akár azt is mondhatnám, hogy a város életét. Ne feledd itt semmi nem az aminek látszik, mert itt minden árnyékben egy "démon" lapul, aki vagy jót akar cselekedni, vagy pedig a poklok poklát járatni veled. Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz velük és te magad alakísd a jövődet? Akkor ne habozz, itt a helyed! Ha ez se lenne elég, akkor még egy dolgot elárulok neked. Mindenegyes széllel egy újabb jövevény érkezik a városba, hogy az ott élők amúgy se unalmas életét még jobban felbolygassa. Bármiben segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan keresd fel az egyik staff tagot, hiszen szívesen segítünk neked. Minden kedves kezdőjátékost is szívesen látunk az oldalon, mivel itt nem "tévedhetsz el". Légy részese a mi kis kalandunknak! A döntés a te kezedben van... Mi szeretettel várunk téged. (;
Oldal alapítása: 2013. december 20.
Belépés
Fecsegõ-tipegõ
ahol mindig beszélhetsz...
Jelenlévõk ..
Akik a város életét színesítik.
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég
A legtöbb felhasználó (82 fő) Szomb. Nov. 23, 2024 5:59 am-kor volt itt.
Bejelentéseink
Ami az újságok címplapján is megtalálható.
❦ Oldalunk több mint fél éves fennállásának, illetve nagy időugrásának köszönhetően gyönyörű új külsőbe öltözött, ami ezúton is köszönünk Kenzynek! <3
❦ Az oldalon jelenleg semmilyen faji- illetve nemi korlátozás nincsen. Szívesen látunk mindenkit! (:
❦ Egyre több sorozatbeli, keresett karakter, illetve most már canon karakterek is keresik a megalkotójukat. Amelyik az adminok fejéből pattantak ki. Bármivel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor keresd a hirdetőt vagy pedig az adminokat.
❦ A sorozatbeli karakterek listája a sorozat adásaival folyamatosan frissül, bővül, de ha van olyan karakter, aki nálunk nincs feltüntetve és a státusza az oldalon szabad, akkor ne habozz! Mindössze jelzésképpen egy pm-et kérünk tőled! (;
❦ Továbbra sincsen megkötött szószám, illetve sorok száma sincsen meghatározva. Eddig nagyon szép hsz-ek születtek és reméljük a továbbiakban is ilyen szép olvasmányokkal lesz tele az oldal. Szóval ilyen téren abszolút szabad minden!
❦ Különböző nemi beállítottságú karakterek érkezése sincs betiltva az oldalon, valamint a felnőtt tartalmú játékoké sincs, pusztán az utóbbinál arra kérünk titeket, hogy ezt tüntessétek fel a reagok elején.
❦ Valamint, köszönjük szépen minden egyes tagunk maradását, illetve aktivitást, mert nélkületek az oldal nem működhetne. Tovább jó szórakozást kívánunk mindenkinek és sok izgalmat. (;
Újdonságok
legutolsó üzenetek
» Heart of Europe pötyögte Rebekah Mikaelson Kedd Márc. 17, 2015 5:04 pm
» Szent Johanna Gimi pötyögte Rebekah Mikaelson Vas. Márc. 15, 2015 3:35 pm
» City of Fallens pötyögte Rebekah Mikaelson Hétf. Márc. 09, 2015 2:44 pm
Kezdőlap 
Vas. Jún. 29, 2014 2:00 pm
