Dana Delavergne

Tárgy: Re: Dana Delavergne Szomb. Dec. 28, 2013 12:46 pm

Elfogadva, üdvözlünk itt!

~ Dana

~

WOW! *-* komolyan... ennyit tudok mondani erre a remek kis előtörténetre. Nagyon kitaláltad a karaktert. A jellemzésed is a prímen volt, de engem ez a kis "mese" nagyon lenyűgözött! Még mindig tetszik az írásmódod... Rolling Eyes

nem szaporítom tovább a szót, mert egy ilyen lap után nem nagyon lehet... Smile

foglald le szépséges arcod és irány játszani ^^

Tárgy: Dana Delavergne Szomb. Dec. 28, 2013 10:33 am

Dana Delavergne

Letörli a vért selymes kezéről..

vámpírlány

•Név: Dana Delavergne
•Becenevek: Dana
•Születési hely: ismeretlen
•Születési idő: 1994. május 4.
•Kor: 19. (19.)
•Faj: vámpír
•Playby: Giza Lagarce
Ez vagyok én: Átlagos lány vagyok, akit átlagos alkattal, kávébarna, már-már feketébe hajló néha egyenes, néha enyhén hullámos hajjal, a hajam árnyalatában játszó szempárral, kecses nyakkal, kifinomult, és nőies idomokkal, nem éppen rövid végtagokkal áldott meg engem az ég. Mivel soha sem voltam tele pénzzel, így olyan ruhadarabokat kezdtem el először viselni, amelyet az árvaházban aggattak rám, majd, amikor elhagytam az árvaházat, és saját lakásom, majd állásom lett, elkezdtem olyan ruhákat vásárolni, amiket már rég szerettem volna viselni - olyanokat, amelyek elegek ahhoz, hogy megmutassam a nőiességemet. Cipők terén sem vetem meg a magas sarkakat, de a szandálok, topánok sem hiányozhatnak a repertoáromból.

A külsőmről ennyit, a belsőmön viszont még én magam sem bírok kiigazodni. A kiskoromban ért csapás, az, hogy azok az emberek, akik életet adtak nekem az erdőben hagytak engem, majd, hogy az árvaházba kerültem, ahol nem nagyon voltak barátaim, majd pedig az, hogy az egyik vendég megerőszakolt engem az erdőben, mind.. elég negatív hatással voltak, és vannak rám. Éppen ezért nem szeretek megnyílni senki előtt sem - magamnak való vagyok, amin rengetegszer mulattak már az emberek. Ez tehát visszatart attól, hogy ismerkedésre adjam a fejemet, de nem is bánom. Nem szeretnék még egyszer csalódni akárkiben is. Emellett nagyon makacs lánnyá értem, aki egyedül is eléri a céljait, mert nem szorul segítségre - legalább is nem szeretne segítséget kapni senkitől sem. Az érzelmek terén még annyira sem vagyok tapasztalt, mint az élet akármilyen területein - sosem szerettem senkit sem, a szüleimet sem, az árvaházi ismerőseimet sem, és nem is tervezem, hogy valaha is ilyen érzéseket tápláljak valaki iránt..

Előtörténetem

Hátamat a falnak támasztom, és mély levegőt veszek. Már agresszívan kényszerítem magamat arra, hogy lehunyva tartsam a szemeimet, és az orromat arra, hogy ne vegye figyelembe a térben terjengő vér illatát. Nehezen megy. Nem is megy, mert pár perc kell csak, hogy a szemeim felpattanjanak, és a magát fegyelmezni próbáló lány helyét átvegye egy vérszomjas ragadozó. A hátam elválik a faltól, és az ajkaimat megnyalva kezdek el közeledni az áldozatomhoz.

1994. májusában láttam meg a napvilágot egy számomra teljesen ismeretlen helyen. A mai napig nem emlékszem rá, hogy hol hajtottam álomra a fejemet a születésem utáni első hat évben, ahogyan a magukat a szüleimnek valló emberek arcára sem. Még csak a nevük sem rémlik fel. De érhető. Ha egy hat éves gyermeket az erdőben hagynak, magára, akkor érthető, hogy az a gyermek nem szívesen emlékszik vissza azokra, akik az életüket adták neki.
Egy teljes napot töltöttem az erdőben. Féltem, teljes erőmmel remegtem, és emlékszem, minden egyes percben azt szerettem volna, hogyha a szüleim akármelyik pillanatban előbújtak volna az egyik vaskos fa mellől, hogy nevetve, mintegy játéknak felfogva az egészet, megfogják a kezemet, és kivezessenek a rengetegből. De, nem ez történt. Egy teljes napot reszkettem végig, egyedül, élelem nélkül. Senki sem járt arra, senki sem segített. De, talán egyszer. Amikor egy farkas akart megtámadni, én pedig elájultam a félelmemben, akkor, mintha egy férfi alakja vetődött volna fel előttem.
Végül életben maradtam. Másnap egy vadász talált rám, és az árvaházba vitt, ahol kaptam egy ágyat, és egészen a felnőtt létem határáig ott kellett, hogy éljek.
Aztán átléptem az árvaház kapuját, és egy darabig azt sem tudtam, hogy mit kellene csinálnom. Addig mindent elém raktak, az ételt, az italt, és volt egy fekhelyem, ahol lehajthattam a fejemet éjjelente. De akkor, és ott nem volt nekem semmim se. Semmim. Erőt vettem magamon, és a pár öltözet ruhámmal elindultam szállást keresni. Találtam is, igaz, egy kis panellakást találtam, de az onnantól fogva csak az enyém lett. Állást már nem volt ilyen egyszerű találni. Rengeteg helyen jártam, de mivel semmilyen tapasztalatom nem volt, sehol sem kaptam meg az állást. Egyetlen egy hely kivételével. Egy kétes kocsmába kerestek egy lányt, aki kiszolgálja a vendégeket, alkalomadtán még szórakoztatja is azokat - énekel, táncol. Elvállaltam, mert mást nem tehettem, kellett a pénz.
De ezek ellenére nagyon egyedül éreztem magamat.
Egy nap, amikor elindultam haza, az egyik vendég az erdő szélén erőszakoskodni kezdett velem. Beráncigált a rengetegbe, megvert, és megtette azt, ami egy nőt örökre megbélyegez. Aztán otthagyott. Én meg csak feküdtem a sárban. A könnyeimen keresztül vettem észre egy férfit, aki annyira ismerősnek hatott, de nem emlékeztem rá. Mégis a közelében sikerült egy kicsit megnyugodnom, bár még mindig reszkettem a félelem, és a hideg keverékétől. A férfi mellém lépett, a kézfejével letörölte az arcomról a könnycseppeket, majd azt kezdte el mondogatni nekem, hogy minden rendben lesz! Hittem is neki, meg nem is. Percek teltek el, lassan a nyakamhoz hajolt, és én azt hittem, hogy megint megtörténik velem az, ami percekkel azelőtt, de még mielőtt bármi is történt volna, elájultam a félelemtől.
Másnap a lakásomban ébredtem fel. Kábán, mintha másnapos lettem volna, és.. rettentő éhes.

Azóta nem stimmel velem valami. Megváltoztam. Vágyom a vérre, legyen az állati, vagy.. emberi. Nem érdekel, hogy mit kell tennem érte, ha elönt a vágy, ha éhes leszek nem számít, hogy ismerem-e azt az embert, aki elmegy mellettem. Nem tudom, hogy mi lett belőlem, milyen lény, de erősebbnek látom magam, mint valaha voltam. És mélyen, legbelül azt is sejtem, hogy ezt annak a férfinek.. köszönhetem.
De még nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz dolog..