Elgondolkodva az elmúlt negyed-fél, vagy már talán egy egész óra történésein, eszembe jut halvány mosolya, amely ráébreszt, hogy valamilyen szinten talán nem volt hazugság minden, a kedvessége talán nem is, de a személyének egy felém mutatott része teljességgel kitaláció avagy átverés.. - Csalódtam.. - Nem fogom titkolni, így volt és, ahogy végignéztem kettejük pillantását csak még fájdalmasabb lett az a rút igazság, amit ha még akarna sem lehetne már letagadni, ahhoz túl késő volt, a Hibridnek meg előre járt el a szája.. - Élvezi.. - megvetendő pillantással nyugtáztam a mindenlében kanál pletykálkodó férfit, majd a lány felé fordultam, abban a szempárban minden érzelem teljességében kitükröződött, talán bánja, talán nem, de oly mindegy már, számomra nem érdekes! Ennyi, végeztem is, ott is hagytam őket, még szavára sem álltam meg, csak az újabb lányra, aki majdnem nekem esett, annyira sietett, az Ő nagy kárára.. lerogyott a földre, mi pedig oda siettünk hozzá, hogy segítsünk, mielőbb szülni fog és nincs orvos velünk, aki megfelelően tudná ezt kezelni, szóval akárhogy is nézem, idiótákra lett utalva, megint csak az élet kegyes keze játszott közre, nem csodálnám, ha a következő pillanatban mindenkivel haragban lenne, vagy leordítaná a jelenlévőket, nem is tudom én ilyen helyzetben mit tennék egy ismeretlennel és két árulóval, meg egy öntelt seggfejjel a nyakamon.. valószínűleg az ismeretlent kivéve mindenkivel végeznék.. van bennem annyi erő, adrenalin adta méreg és düh, ami nem folytaná vissza a fajtám természetes agresszióját és ölésre késztetett vágyakozását. - Nem most fogom ezt kibeszélni, ha nem haragszol! Bár, oly mindegy mit gondolsz! - vetek egy semmit mondó pillantást a lányra és többet nem is törődök vele, mert Phoebe hamarosan anya lesz, nem fogja megvárni még mi kitárgyaljuk az édes kis hazugságokat, amiket szemérmetlenül hitettek el velem.. nos ez nem az Ő problémájuk, nem a gyereké és a kismamáé, így hagyhatjuk későbbre a nagy drámázást.. - Hayley!? Hazudtál.. - döbbentem meg és nem akartam hinni a fülemnek, a távolba révedt a tekintetem mint, ha nem lenne elég az eddigi sérelem jön a többi.. kétkedve néztem rá és le is ültem tehetetlenségemben, szinte megfagyott körülöttem a levegő, teljesen ismeretlen emberek között segítkezem.. - Mi ütött belém!? Ezek nem is emberek, szörnyetegek! Végeztem! - eldöntöttem teljes határozottsággal és méreggel, hogy a segíségem nem fog többől állni mint, hogy világra segítem a gyereket, mert ha a másik kettőn múlik, meglehet, hogy még a szülő csatornában veszti el a gyereket, az idegességével meg csak azt éri el, hogy nem hagy kiutat neki és megfojtja a szituáció adta idegességgel társulva - Nyugodj le, ha nem teszed megölöd a gyereked, Phoebe vagy Hayley, vagy akinek te is hazudod magad! - nézek rá teljesen komolyan és tovább csinálom azt amit eddig, világra segítem a csöppséget - Ahhoz képest, hogy először csinálom, egész jól megy.. de nem erre születtem, és remélem soha többet nem kell levezetnem egyet sem, főleg nem ilyen emberek társaságában, még csak az kéne! - töprengtem el - Rebekah.. biztos vagy benne?! - szurkálódó pillantást vetettem a lányra, a másikat pedig mosollyal nyugtáztam, majd a kezemre néztem, amit piros nedv lepett el, jól láthatólag igyekezik a kicsi, véres volt, de nem aggódtam, ennek még természetesnek kell lennie! Elismerő pillantást vetek a verejtékező és görcsöktől szenvedő lányra, aki még ilyen helyzetben is eszméleténél van.. nem is tudom az én anyám, hogy hozott a világra minket, talán neki is ilyen fájdalmas lehetett átélni az egészet..?! Azt hiszem ezt már sosem fogom megtudni, nem lesz, aki elmondja vagy csak utaljon arra, hogy egészen nagy fejem lehetett és egészséges testsúllyal jöttem a világra, nagy nehezen.. talán Anett, de nem tudom, nem hiszem, hogy akkor jelen lett volna anyám mellett.. - elrévedtem ezeken a gondolatokon és keserű íz, amolyan epés tört fel bennem, hiszen elvesztettem Őt is, és aput is, mellesleg a testvérem is elszökött tőlem miattuk, és még csak megtalálni sem tudom mert feltartanak, a nagy segítségnek pedig hazugság lett a vége, ettől kezdve pedig nem is fogom kérni egyik jószándékát sem, megoldom magam, csak jussak ki innen! - bólintottam magamnak aztán elhúztam a szám a lány sikolyára, láttam, ahogy felém dől, összeszorítja minden izmát a nyomáshoz - Óvatosan! - szóltam rá aztán visszadőlt, szavaira pedig hátrálni kezdtem, mert megjött a tényleges felmentő sereg, minket meg feladatra küldtek.. sajnos a hibrid seggfejjel társítva.. - Sietned kell, mielőtt összenyomja a kicsit és elvérzik! El kell lazulnia, túl görcsös! - néztem a szöszire, aki a helyemre jött, majd felálltam. Elszenvedő pillantást vetettem a mozdulataikra, a lányra akinek már nincs sok hátra, a nagy csapatmunkára.. fogtam magam és elindultam egy irányba random, hiszen nincs már itt dolgom több, megoldják ezt nélkülem is, a nagy nehezén túl vannak, de ha tovább megy ez, az a gyerek még meg is halhat, csak akkor nem tudom, hogy fog állni a hibrid szája, hiszen Ő a semmin kívül valóban semmit sem tett a saját gyereke érdekében! - Remek apukát fogtál ki a gyereknek! - szólaltam fel, mindenki érti kinek is ment a megjegyzés - Látom a farkad előrébb járt mint a gondolkodásod, Haver! - böktem oda kicsit sem túl kedvesen és megvetendően, hogy szégyelje magát, amiért önelégült barom módjára nem hajlandó segíteni Phoebenek vagy Hayleynek, a jó isten se tudja, hogy nevezik már magukat és miben hazudnak.. szóval a gyereke anyjának! - Remélem ezt a lányodnak később nem kell majd megtudnia, bár egészen vicces lenne, ha megvetne téged, elismerném, hiszen ezt kellene tennie az anyjának is! Nem érdemled meg azt a gyereket! És ha meghal, szembesülj a lelkiismereteddel, hogy mint apa, semmit sem érsz, hasztalan vagy, csak arra jó, hogy itt állj és végignézd az egészet, barom! - köptem el mellette - De tudod mit, szerintem lelkiismereted sincs! Ahhoz is emberi érzésekre lenne szükség, de benned semmi sincs, egy kiüresedett pöcs vagy, semmi más! Más felől leszarom a dumád, nem érdekel a mondanivalód seggfej! - képeltem fel teljes erőmből letörölve gúnyos mosolyát, aminek már épp itt volt az ideje és talán teljességgel jogosan tettem, de nem csak a saját nevemben, hanem a jelenlévőkében is, hiszen mit vártak el ettől a nyomorulttól!? Semmit sem tesz, csak jár a szája, valakinek meg be kell fognia! Ha már nem tesz semmit, legalább ne kelljen hallgatni, értékesebb lenne csöndben látni, de nem, kijavítom magam! Ha nem is létezne és itt sem lenne, na az lenne a tökéletes helyzet! Elhúzódom tőle, majd megforgatom a csuklóm egy újabb ajándék átadására készülve, de ennyit sem ér meg, így ott hagyom a fenébe nem is törődve tovább vele - Meg foglak keresni.. - nézek a távolba, csak kisebb hangfoszlányok ütik meg fülem, amint egyre messzebbre kerülök el tőlük, viszont a szöszi hangját még így is nagyszerűen kiveszem, a csapatból talán Ő lesz a legnagyobb segítség a lány számára akire már csak távolból nézek vissza  - Apuci.. - megforgatom a szemem, majd a kabátom oda dobom a lánynak - Használd egészséggel! - vetek rá egy mosolyt, majd elfordulok tőlük, viszont előttem önkéntelenül is lejátszódik az, amit tesz a lányért, a gyerekéért és a leendő seggfej apukáért, aki még csak meg sem érdemli ezt a szót, nem, hogy a lánytól vagy az anyától, de még a kislánytól sem! - Örvendtem szöszi! - biccentettem neki aztán tényleg ott hagyva őket elindultam abba az irányba, amelyről feltételeztem, hogy a helyes lesz, amerre járva, majd ráakadok az idióta kisöcsémre és helyre is tehetem, amiért elszökött tőlem egy ilyen veszélyes városban.. - Én csak remélem, hogy nem lett baja! - nézek az égre, ahogy tovább megyek.. -

Ha egy gyermek megválaszthatná, hogy hol akar megszületni, akkor vajon mit választana? Kétlem, hogy ezt.   Manapság a nők kórházakban szülnek, ahol a gyermekek biztonságosan megszülethetnek. A mi időnkben még nem voltak ilyen helyek. Bár, azt hiszem anyánknak nem is volt mitől félni, hiszen boszorkány volt. Ha valami probléma is lett volna a születésünk közben, biztosan helyre tudta volna hozni. Na, de itt, ötünk közül, szerintem senki sem orvos. Egy fiatal lány, aki ismeri Hayleyt, bár én nem tudom hova tenni, remélem, hasznunkra válhat az itt léte, egy férfi, aki még az anyuci nevét sem tudja, bár úgy tűnik, nagyon igyekszik,- és őszintén szólva, elég jól áll neki ez a szülész szerep, ha nevezhetem annak - és végül, a bátyám, Nik. Hamarosan apa lesz. Bár nem mutatja ki, szerintem kicsit fél. Hogy mitől? Saját magától, azt hiszem. Nem akar olyan lenni, mint Mikael, amit meg is értek, természetesen. Amit apánk tett borzalmas. De én biztos vagyok benne, hogy ő nem olyan lesz. Talán nem lesz könnyű megbirkózni az apasággal, de én bízom benne, akárcsak az elmúlt ezer évben.  Azt hiszem, elmondhatom, hogy ő és Elijah az, akikre a családunkból felnézek, és akármit tesznek, mindig szeretni fogom őket.
És itt van a kismama. Erősnek látszik és elszántnak. Ma világra hozza a kicsit, ez nem kérdés. Tudom, hogy menni fog, viszont szüksége van a segítségünkre, hogy ne egyedül csinálja végig ezt az egészet.
- Rendben, Hayley, mindent bele. – szorítom meg én is az egyik kezét és bíztatóan nézek a szemébe. – Ne feledd, kilégzés, belégzés.
- Nik, ő éppen szül, tedd, amit mond, és figyelj, hogy senki ne legyen a közelben. – Már csak az hiányozna.
A verejtékes mami nem néz ki túl jól. A látványon a kiáltozások sem segítenek. Remélem, tényleg nem halja meg valaki és jön ide.
Mikor nyomni kezd, csak akkor jövök rá igazán, mi is történik. Megszületik az unokahúgom. Igazság szerint nem is lehetne unokahúgom. Az elején az egész képtelenségnek tűnt, de nem az. Tényleg megtörténhet ez velünk. Ahogy Elijah mondaná, ő tényleg a családunk reménye, sok mindent megváltoztathat a születése. Arra főképpen kíváncsi vagyok, hogy Nik hogyan fogja kezelni a helyzetet.  Jut is eszembe, mi van Elijah-val?
- Amint végeztünk beszélek vele. De nem szeretnéd inkább te, apuci? – válaszolok Niknek, majd rámosolyodom az apuci szó miatt.
- Nincs valakinek valamije, amivel majd betakarhatjuk a babát? – teszem fel a kérdést, ami mindenkinek szól.  
Hayley újra nyom és szerintem hamarosan világra hozza gyermekét.
- Már nem sok van hátra! Folytasd Hayley! - bíztatom – Ne aggódj, itt vagyunk, minden rendben lesz. Hamarosan láthatod a kislányod!
Azt hiszem most jött el a pillanat, amikor többet már nem tudok tenni, azon kívül, hogy bíztatom. Sosem volt még részem szülésben és nem is lesz, akárhogy is szeretném. A többi már csak Haylein múlik.  A kezemet végig simítom a homlokán és most már mást nem is teszek, csak bízom abban, hogy semmi baj nem történhet már.
Hosszú szőke hajam, ami a szemembe lóg, elsöpröm, majd egy pillantást vetek a bátyámra. Ezzel az egy pillantással szeretnék neki üzenni, hogy itt az idő.

Mintha az eltűnő világ fordult volna velem egy mélységesen nagyot, ahogy végig kell néznem a gyerekem születését, egy poros, elhagyott és legfőképpen nem egy a lányomhoz méltó városhatárban. Ezer évem alatt senkinek nem kellett ennyiszer elmondanom a nyilvánvaló dolgokat, mint Hayley-nek de értetlenségéből adódóan bizonyára nem volt képes feldolgozni azon információt, hogy maradjon otthon, tehát ha valakit felelőssé akar tenni, hogy miért itt vajúdik, akkor nem igazán kell sokat gondolkoznia.
- Szerintem másra kellene koncentrálnod, ahelyett, hogy nekem osztogatsz parancsokat. - válaszolom, ahogy Hayley egy amolyan utasítás félét próbál nekem kiosztani, de valljuk be, már a gondolat is felesleges volt, én ugyanis nem Elijah vagyok, aki minden egyes elejtett és ártatlannak mutatott szavára úgy ugrik, akár éhes fenevad az áldozatára. A mai napig nem értem, hogy a fivérem mit is akar ettől a nőtől és bárhogy próbáltam erre rájönni, mindig egy és ugyanazon pontra lyukadtam, amit jobb ha rajtam kívül senki más nem is tud meg, mert még a végén csúnya nagy sértődések lennének, igaz ez is teljesen hidegen hagyna engem. Legalább a káoszban elfelejtenének rám figyelni, ami valósággal megkönnyítené az én dolgomat, mert legalább nem próbálnának meg nekem keresztbe tenni, bár ha észrevették volna, az én terveim az ő vágyaikkal is egybe eshetne, hogyha kicsit előrelátóbbak lennének, hiszen hosszú távon megérni nekik. Jó, mondjuk Hayley-nek nem biztos, aki miután megszült szedheti a sátorfáját a házamból és odamegy ahová csak tetszik, mert nincs szükségem a további problémákra, amiket szánt szándékkal okozni kíván nekem. Minden bizonnyal ennek ténye, leginkább a bátyámat háborítaná fel, de ő véleményem szerint igen hamar túl tudná magát tenni rajta, hiszen én vagyok a vére, másrészt ha képtelen feldolgozni az információt és akadékoskodni próbálna, nos akkor igen egyszerűen megoldhatjuk a dolgot és kicsit meglátogathatja kedvenc bársonybélésű koporsóját, amit külön az ő tiszteletére csináltattam, még évszázadokkal ezelőtt. Páratlan ízlésre és dolgos kezek munkájára vall eme használati eszköz és teljes mértékben Elijah stílusához és nemességéhez van passzítva, így azt hiszem némi nemű alvás miatt egyetlen rossz szava sem lehet az irányomba. Legalább kényelmes és nyugodt pihenést biztosítottam neki, mialatt kisimultak a ráncai. Talán Isabella-t is megrendíthetné a tény, hogy egyedüli nőként maradna a házban, miután Rebekah-t alig látni otthon és már látom is magam előtt, ahogy toporzékolva tiltakozik a dolog ellen, de neki választása egyébként sem lesz, vagy elfogadja vagy mehet a pincébe kicsit sem kellemes időtöltésre. És amúgy is feladatait tekintve nem lesz ideje ezekkel foglalkozni, másrészt pedig el kell vele beszélgetnem egy - két dolgot illetően, mert hibát hibára halmozva lófrál a városban, amióta csak megérkeztünk. Ha csak egyszer próbált volna engedelmeskedni nekem, minden bizonnyal most nem itt tartanánk, de ez lényegtelen is hiszen hibázni emberi dolog. Büntetni, pedig isteni. Gonosz mosoly kúszik az arcomra, azt hiszem jobb lesz ha még nem szólok ezen gondolataimról, hiszen a vajúdó nőt elnézve, kételkedem benne, hogy csak olyan egyszerűen képes lenne világra hozni ezt a gyermeket, magam pedig továbbra is ugyanolyan távolról szemlélem az eseményeket, mint ahogy egészen eddig is tettem. Kezem szorosan a feszülő mellkasom előtt van keresztbe vetve, nyilván arra számítottak, hogy ha majd megérzem a gyermekem születését, fejvesztve ugrok és segíteni próbálok, de lássuk be sem szülészorvos nem vagyok, sem jóléti szeretetszolgálat, erre a tevékenységre tartom például Isa-t és nem véletlen, hogy a szeretettől túlcsorduló húgomat is idehívtam, hiszen ki érthetne ehhez jobban mint ő, ki annyira emberi. Vagy legalábbis próbál annak tűnni, az utóbbi időben inkább kevesebb sikerrel, mint többel.
- Egyébként is, nincs izgulni valód, egy árva lélek sem jár erre, ha mégis így lenne, gondoskodom a sorsáról és elintézem, hogy ő legyen a következő, aki sorszámot tép Lucifernél. - folytatom a gondolatomat, ne hogy már azt gondolja, hogy ő esetlegesen irányíthat engem és ha ez valami adrenalintól túlcsorduló ordibálásnak álcázott kérés lett volna, nos az sem túlzottan érdekel. Ezek után pedig bizonyára mindenki a szokásos szent beszédével fog előrukkolni, hogy hogyan lehetek ilyen, mért viselkedem így, hiszen a saját gyerekemről van szó. Persze, persze, igen fontos számomra a lányom, de ez nem változtat azon a tényen, hogy én magam ki vagyok, ördögi valóm nem fog hirtelen szűzies angyalba átcsapni, bármennyire a kis jövevénytől várták a megváltásom, reményem vagy bármi mást, amit most Elijah ha itt lenne, bizonyára fel is sorolna, egy amolyan Niklaus kezdetű vagy épp végű mondat keretében. Valójában azt sem nagyon zavar, hogy nézőközönség is adódott, bár az ifjú farkas láthatóan tudja mit kell csinálni, bizonyára ez a hobbija és rejtett valójának egyik sötét titka, hogy szüléseket szokott levezetni, igazán mázlistának kellene éreznem magam, hogy itt van, még sem teszem, hiszen ő más szempontokat figyelembe véve, lehet esetleg értékes személy, de ezt majd az idő adja meg.
- Ne strapáld túl magad, Nicolas, a neve nem Phoebe, hanem Hayley. - nézek az ifjú farkasra, elég kellemetlen lehet számára, hogy mindenki össze vissza hazudozik neki, ki a nevéről, ki a létéről, de a hazugság bármilyen kicsi, mégis hazugság marad, ki tudhatná ezt mégis jobban, mint én. Furcsa helyzet, hogy jelenleg én vagyok az egyetlen aki, igazat mondott, lám lám a végén kiderül még sem vagyok akkora szörnyeteg. Micsoda tragikus történet. - Úgy látom, nincs túl nagy szerencséd velük, itt valamelyik mindig hazudik vagy épp elhallgatja az igazságot, esetleg elferdíti azt. Nem is fűznék hozzá sokkal többet, bár én kivételesen igazat szóltam és a kilétemről sem hazudoztam. - folytatom, ahogy egy elégedett mosoly csúszik az arcomra. Remélem minél előbb túl leszünk ezen, mert kezdem feszélyezve érezni magam, nem valók nekem ezek a dolgok, hiszen éppenséggel lenne fontosabb dolgom is, mint hogy gardedámot játsszak a kietlen puszta kellős közepén és ha nem a saját gyerekemről volna szó, már réges régen nem itt lennék. Az egyetlen személy, akitől itt még számíthatok valami értelmes dologra, az a húgom, Rebekah, de tőle is csak azért, mert legalább annyi élettapasztalata van, mint nekem, bár azért ez így nem teljesen igaz, hiszen néhány száz évet ő is kénytelen volt aludni, amíg ráébredt mi is a helyes út, igaz megesik, hogy még most is eltéved, de ne aggódjon, amint eszébe jutna valami őrületesen nagy ostobaság, én ott fogok állni mellette, mint jó testvére, kezembe a tőrrel.
- Rebekah, ha itt végeztünk, esetleg értesíthetnéd Elijah-t, nem venném a szívemre, ha lemaradna a nagy eseményről. - zárom le mondandómat fennhőkölt hangom, minthogyha ez engem érdekelne, vagy legalábbis úgy, mintha lenne szívem.

Ökölbe szorított kézzel meredek erre a hibridre, aki kishíján már agyam idegein táncol, nem törődve azzal, hogy ki láthat meg minket és milyen következményei lehetnek.. - Ő feltart engem.. pedig tényleg nem érek rá, a testvéremet kell megkeresnem! De mi van, ha Ő az, akinél lehet?! - elgondolkodtam ahogy figyeltem, majd végső dühömben löktem rajta egyet.. ekkor szólalt meg a távolból egy nemrég megismert hang.. - Isa!? - hunyorogtam ahogy a hang irányába fordultam - Reménykedtem benne, hogy sikerült megtalálnia Sam-et, de nem volt vele.. szétszakadtunk, hogy megkeressük és nem csak mi ketten, de Phoebe is segített benne! Viszont őt sem láttam már mióta, bár Ő szólt róla, hogy dolga van.. de ezért is mentem egyedül megkeresni, és akkor ütköztem a parkban Isába, akivel jól elbeszélgettem és összeismerkedtem, megkértem, hogy segítsen és beleegyezett.. viszont sikerült eltűnnöm előle is, így biztos már keresett, nem csak egy gondja akadt szegénynek.. No mindegy is, nem is tudom melyik lehetett a sokkolóbb történés a mai nap, 1) hogy megismertem Phoebe-t, akiről kiderült, hogy terhes, 2) hogy a testvérem lelécelt, 3) hogy Isa szerint farkas vagyok, vagy az, hogy sikerült összekeverednem ezzel a hibriddel, akit az elejétől fogva nem kedvelek!??! Valóságos költői kérdés ez.. - közelebb jött és megkérdezte mi folyik itt - Nos, mint látod beszélgetek az úrral! - eresztettem meg egy műmosolyt felé, hogy ne aggódjon tudom kivel állok szembe! - Te, mit keresel erre?! Sikerült megtalálnod Sam-et?! Bár a tekintetedből ahogy látom nem igazán.. - fordulok felé féloldalt, látom ahogy a férfira mered, szíve hallhatóan majd kiugrik a mellkasából - Mit érdekel az téged seggfej?! Mondtam, hogy nem vagyok semmiféle bundás állat, fordulj orvoshoz! - rivallok rá majd a lányra nézek - Isa, jól vagy!? - húzom félre és nézek rá kérdő tekintettel, valósággal nem értem mi baja lehet.. - Megtaláltál, nem vesztem el, és nincs semmi bajom! Ne haragudj, hogy eltűntem! De jobb lenne ha elmennénk innen! Akadékos ez az alak és nincs modorom hozzá! Te ismered?! - pillantok rá, majd visszafordulok a pasas felé, aki akkor mondja ki a nyílvánvalót, Isabella hibrid, méghozzá az övé.. egy világ tör össze bennem, azt sem tudom mit mondjak erre.. tökéletesen össze állt a kép, ezért eleresztem a lányt és hátrálni kezdek tőle üveges tekintettel - Na jó, én léptem! - emelem fel a kezem, hogy hagyom őket és távozom, utolsó pillantásom ellenszenvvel és csalódottsággal, dühvel pásztázza őket.. elindulok az ellentétes irányba, hogy tőlük még távolabbra kerüljek, de akkor ütközök bele Phoebebe is... - Phoebe?! Jól vagy!? Mit keresel itt!? Hogyan jöttél ide.. te is..!? - néztem rá majd Isabella felé, követtem Phoebe pillantását amiből kisült, hogy a két lány szemmel láthatóan ellenségesen méregeti egymást - Elmagyarázná valaki mi folyik itt!? - emeltem meg a szemöldököm ahogy egyik lányról a másikra sandítottam, végül Phoebe-n és a hasán állapodott meg a tekintetem - Nem kellene futnod! Ilyen állapotban! Itt sem kellene lenned, veszélyes! - néztem rajta végig majd szemkontaktusát követve ismét a hibridek felé néztem - Ismerik egymást Ők hárman, vagy ez csak teljesen véletlen volna!? - gondolkodtam el - Gondolataimból egy váratlan fordulat ránt ki, a lány aki olyan rokonszenves volt, előttem terült el a földön.. - A francba, Phoebe! - kaptam utána, de késő volt, viszont azonnal letérdeltem mellé, hogy lenyugtassam és felsegítsem... - Mi a baj?!! - nézek végig rajta.. nem mint ha nem tudnám, viszont reménykedtem benne, hogy nem a pocakjával van a baj, de amikor odanyúl és összehúzódzkodva ordibál.. és már-már vonyít, nyüszít..?!.. teljességgel kivilágosodik előttem - Nyugalom kislány, rendben leszel! - nézek a szemébe - A sikolyaiból ítélve, vagy most szül vagy veszti el a gyerekét.. Ezt sem hittem volna, és nagyban tévedtem, hiszen a mai nap csúcspontja ez! Nem a megfelelő az idő, de segíteni kell neki.. - Lélegezz mélyeket! - simítom végig az arcát, ahogy megtámasztom, másik kezemmel a hasát ellenőrzöm, akkor látom, hogy a nadrágja vizes.. egyértelmű jel, hogy jön a baba - Mit szólsz, ha most konkrétan levezetünk egy szülést?! - néztem fel rá kérdő tekintettel, abban a pillanatban olyan leverten és izgatottan éreztem magam, hogy végig sem gondoltam hol vagyok vagy mit is teszek itt mindenki előtt, egyszerűen a lélekjelenlétem vezérelt, ösztönösen mintha ezzel foglalkoznék évezredek óta, leszedem magamról az egyik felsőt ráterítem, csak akkor nézek fel amikor eszembe réved, hogy Phoebe említette Isa nevét a pillantás váltások csak előjelek voltak.. - Várj, ti ismeritek egymást!? - nézek kettejükre - Még is honnan!? És... na mindegy, vagy itt visszük végbe vagy minél előbb orvoshoz mész, de jön a baba, szóval fel kell készülnünk az esetleges komplikációkra is, sőt mindenre! Nem lesz időnk elérni a kórházat.. - fogom a fejem idegesen miközben rájuk nézek.. amikor a lány is felocsúdik a döbbenetből és közelebb jön, de a férfi előbb reagál.. ismeretlenül is de Phoebehez térdel...?!.. összezavarodok! Most vagy nagy benne a segítési szándék.. vagy egyáltalán miért teszi!? Még is mi van itt!? Ezek ismerik egymást..?!.. Nem volt időm elgondolkodni a szálakon, hiszen szorított az idő, de még is furta az agyam a kíváncsiság, viszont még is, a zavartságtól eltekintve csak a két nőt figyeltem leginkább a történtek közepette.. elhessegettem minden gondolatot amiken ráérek később filozófálni, most erősen csak a babára ügyelek, hogy ne essen baja ameddig odabent van - Világra kell hozni a gyereket, mielőtt bajuk esne! Megfelelő eszközök nélkül nem biztonságos ez az egész.. - nézek Isara enyhültebb tekintettel, de csak azért, mert van fontosabb dolog is annál, hogy hazudott, itt van Phoebe aki szülni fog.. végtére is egyre kuszábbak a szálak, hiszen a két lány is régi ismerősei lehetnek egymásnak, de megint csak részletkérdések.. a biztos pont, hogy végre kifagyott a sokkos állapotból, ösztönösen cselekedve fordul a lányhoz és ahogy az normál körülmények közt a kórházakban lenni szokás segít neki, hogy megszülhesse a gyermekét. Miközben a két lány nyugtatgatja a másikat a férfi felé nézek, aki jól kivehetően segítséget kért, egy női név csendült fel.. - Mi folyik itt!? Miért akar Ő önkéntesen segíteni?! Ismerik egymást mind a hárman!? Megint csak a kérdések, mondtam, hogy nem hagynak nyugodni, ezt azonnal be kell fejezni! - átható pillantást vetettem rájuk, mind a háromra, amikor pedig a hibrid felénk fordult levettem róla pillantásomat. Ez hozott vissza a világba, hogy nem érek rá eshetőségeken töprengeni, amikor van aki számít rám és bajban van! - A felmentősereg sem késlekedett.. már bő négy személy érkezett a kismama segítségére, a lány ismeri a főhibridet, viszont meglepetésként szolgál, hogy az alárendelt hibridjét nem.. Ez különös.. - nézek feléjük amikor meghallom hangját majd végig mérem.. - Egész szép teremtés, úgy látszik ennek a pokolfajzatnak a szőkék az esetei.. végül is tök mindegy, ha én a helyükben lennék, egyenesen menekülnék.. de nem tudom a történelmüket így hagyom ezt is a fenébe, csak a kismamára koncentrálok, leveszem a nadrágját és lassan feltolom a lábát, a felsőmet pedig ráterítem - Ideje világrahozni a csöppséget! Figyelj rám Phoebe! Lélegezz mélyeket, menni fog! Egyenletesen és nyomj! Mindent megteszünk, hogy egészségesen lásson napvilágot, és a karodban tarthasd végre! - mosolygok rá bíztatóan, ahogy bólint tudom, hogy már nem lesz visszaút, itt kell erősnek lenni és életeket menteni! - Velünk kell maradnod, nem szabad elvesztened önmagad, az káros lehet mindkettőtökre nézve! Figyelj a hangra és bármennyire fáj és vérzik, ne add fel, most kettőtökért harcolsz! Menni fog, tudom, bízom benned! Segítünk neked! - nézek még rá aztán neki esve, nyomni kezd.. -

Ismerős dal. Rövid, hosszú idő után már idegesítő, egymás után újra lejátszódó csengőhangom szól valahol.  Bár élesen hallok, nem tudom eldönteni, megint hol van a mobilom. Már többször is eljátszottam, hogy olyan helyre teszem, amit mindig elfelejtek, most megint ez történt.
Egyre közelebbről hallom a hangot és mikor kinyitom a szekrényem ajtaját, már egészen hangos. Egy sárga retikül mélyéről szólt a hang és gyorsan ki is halásztam onnan.
- Ne tedd még le, ne tedd le. – mondogatom halkan.
Már épp megnyomnám a felvevő gombot, mikor elolvastam a nevet.
- Ó. – mondom, és már nem is sietek annyira felvenni. Pár másodperc gondolkodás után végül is felveszem.
Gyorsan, hadarva végig mondta a mondandóját, és mielőtt válaszolni tudtam volna, már le is rakta. Szuper. Éljen az önálló akarat. Nehogy más dolgom legyen.
Az úti célt tudom, el is indulok. A fák közé megyek befelé. Már távolról hallom a hangokat. Felismerem a Nik hangját és Hayleyét is. De valami nem stimmel. A ködvetkező pillanatban meg hallom Hayley sikítás féleségét, amire azonnal ott termek.
Fura kép áll előttem. Egy ismeretlen lány és egy férfi, akikről messziről érzem a farkas szagukat, valamint a kissé rémült, vagy nem is tudom, minek nevezhetném azt az arckifejezést, ami a bátyám arcán húzódik.  Mikor megpillantom Hayleyt a földön, máris megértem, mi volt az előbbi sikoltás. A kis mama épp szülni készül.
- Na, te is megtaláltad a legjobb helyet a szüléshez. – mondom, s közben oda sietek Hayleyhez és valami féle nyugtató arckifejezést mutatok neki.
- Miért hagytad, hogy idejöjjön? - kérdezem bátyámtól, majd folytatom. – Egyébként is, te miért vagy itt? És ők kik? – zúdítom egyszerre az összes kérdésem, ami eszembe jut, hogy megértsem a helyzetet.
Amennyit értek, az az, hogy ez a szegény lány éppen itt kezd el vajúdni, szinte a semmi közepén. Itt fog megszületni az unokahúgom.
Bár maga ez az ügy nálam még mindig hihetetlen, hogy pont Niknek születik gyereke és nem vallottam be, de egy kicsit irigy is vagyok rá. Hiszen mindig is családra vágytam. Egy férjre, gyönyörű gyerekekre, kertes házra, egy szóval normális életre. Az egyetlen esélyem, ami volt a gyógyír használata, de azt is elszúrtam. Ez az álmom már biztosan nem fog valóra válni.
De most itt van ez a farkas lány, és készül megszülni ezt csodát. Mert bizony, az, hogy a világ legszörnyűbb teremtményének gyermeke születik tényleg csoda.  Ez az egész megváltoztathatja az életünket. És ahogyan Elijah mondaná, ő a családunk reménye.

Niklaus Mikaelson, te ördögi, démoni és velejéig romlott személy, kinek pusztuló lelke folyton erőszakra, hatalomra, vérre és rombolásra éhezik, hát most sem hazudtoltad meg magad, hiszen a véletlen egymásba fonódó események közepette, te csak egy kellemes mosollyal nyugtázod a történteket, miközben már a következő fondorlatos terved születik meg elméd egy eldugott, apró és sötét pontjában. Szemrevételezem az eseményeket, miszerint Isabella ismer egy még átkot ki nem váltó farkast és mégis bőszen hallgatott előttem róla, na de semmi probléma, mert tévedni emberi dolog, büntetni pedig isteni. Szerencsére azonban a kifürkészhetetlen utak a kezemre játszottak és íme így passzol a kirakós egy újabb darabja a mozaikokhoz, melyek szépen lassan alakulnak csak ki, de ezúttal nem vagyok türelmetlen, hiszen amit elterveztem az enyém lesz, erről kétségeim sincsenek. Isa természetesen reményeim szerint elvégezte a rá kiszabott feladatokat, mert amennyiben ez még sem így történne, lehetséges, hogy ezúttal a gerince roppanna egy kicsit nagyobbat a kelleténél, hogy aztán megtanulja nem érdemes velem kekeckedni, igazából ha nem szórakoztatna ennyire, már rég megöltem volna, de tudom, hogy azzal csak nyugalmat és békét adnék neki, vagy talán még sem, hiszen mégis csak rólam van szó. Ezért aztán pedig hasznosabb és viccesebb, ha azt látom, hogy amíg engem próbál idegesíteni, addig a magam közömbössége őt sokkal jobban az elmebaj közelébe sodorja. Másrészről itt ez a forrongó és kitörésre kész farkas, akinek nincs másra szüksége, mint hogy kiváltsa az átkot, különben a saját maga kicsapongásai fogják végleg megőrjíteni, hiszen egy géneket hordozó farkas számára ez mindig is roppant nehéz feladat és ezt volt szerencsém a saját bőrömön megtapasztalni, amiről nem igazán fogok mesélni senkinek. Hiszen miért is tenném? Tisztában vagyok azzal, hogy mi az, ami valójában fontos és mi az, ami csak annak tűnik, ismerem a határt, amíg elmehetek és tudom, hogy hol van az a pont, amikor még beszélhetek és hol van az, amikor hallgatnom kell annak érdekében, hogy ezt később ne használhassák fel ellenem. Persze ez alól kivételt képez, mikor erős manipulációt gyakorlok, bár ott felmerül mindig a kérdés, hogy az adott helyzetben épp igazat szóltam-e vagy szemrebbenés nélkül hazudtam valaki másnak a szemébe. Talán mindkettő, néha mondok igazat is, bár legtöbbször hazudok, ha az adott esemény új kívánja meg tőlem. Nehéz megítélni minket bűnösöket, de a nem létező Úr odafent, hát ő sem mosott kezet mikor alkotott és ezért leszünk mi mind bűnösök, ezért születünk meg eleve mocsokban és bár menekülni próbálnánk, a sötét és pusztulás előbb - utóbb mindenkit magába szippant és soha többé nem enged majd el minket. Nos tehát mindenki eldöntheti ezek után, hogy joga van-e elítélnie engem, csak mert több életet ontottam ki, több vért folyattam erre a világra, mint bárki más, azt hiszem aligha, végtére is minden háborúban vannak elesettek és jól látható, hogy amíg a világ hanyatlik, én magam talpon maradtam. És ezt bizony a kegyetlen eszközeimnek köszönhetem és ennek a szörnyen romlandó, rideg és érzések nélküli lelkemnek.
- Mondanám, hogy micsoda meglepetés, de egyáltalán nem ér meglepetésként a jelenléted, az már kicsit jobban érdekelne, hogy ti ketten honnan ismeritek egymást. - nézek előbb Isa-ra, majd végül az úriemberre mosolyogva, akiről mint utúbb kiderült Nicolas a neve, tessék olyannyira el kívánta hallgatni, mégis kiderült, micsoda tragikus történet. - De még mielőtt válaszolnál, ismeretségetek miféle alapokra épül, hiszen ha ti nem idegenekként álltok egymáshoz, akkor ő neki nagyon is tisztában kellene lennie azzal, hogy farkas. - vázolom fel a helyzetet, mintha éppen valami új dolgot kívánnék elmondani nekik. - Bár talán legbelül ő is sejti, csak nem kíván tudomást venni róla, vagy csak egyszerűbb letagadni, esetleg hazudni arról, hogy miféle információk vannak a birtokában. - nézek egyenesen Nicolas szemébe, amikor is egy mások számára olyan kellemetlenül ható mosoly kúszik az arcom karakteres vonásaiba. - Ó esetleg még sem ez a helyzet, tételezzük fel, hogy te nem hazudtál és akkor még csak nem régóta ismeritek egymást és te nem tudod, hogy Isabella az én hibridem, ő pedig nem sejti, hogy te farkas vagy, amit eléggé kétlek, hiszen a farkasok megérzik egymást. De persze, fent áll a tény is, hogy mindketten hazudtok, egymásról, egymásnak, mindenkinek, nekem. - nézek rájuk és újra Isa-ra terelődik a figyelmem, amikor is egy éles és jól ismert hang kitörése hangzik fel a semmiben, ahogy a hibridemért szinte megveszve ordít. Ezer közül is felismerem a hangot, ugyanis sikerült már hozzászoknom, hogy egyházban kell élnem azon nővel, aki az én gyerekemet hordozza a szíve alatt. Persze az már más kérdés, hogy újonnan a fivérem lépett elő első számú apajelöltnek, hiszen folyton folyvást Hayley körül legyeskedik, ami nem is volna baj, csak nekem ne kellene végig néznem azt, hogy Elijah újra és újra ugyanabba a hibába esik bele. Bár talán pozitív fejleményként mutatható fel, hogy ezúttal nem egy hasonmásba szeretett bele, ez a bátyámtól igenis hatalmas teljesítmény, persze vállba veregetni nem fogom, esetleg majd akkor mikor a koporsóban fog szunyókálni. - Nem hallottad, hogy utánad kiabálnak, lódulj! - adom meg az irányt Isa számára, ahogy egy aprót lökve rajta magam is elindulok a hang irányába, amikor is meglátom Hayley-t a földön, ahogy kínoktól vergődve ordít és sikít. Nem kell sokáig gondolkoznom, hogy rájöjjek éppenséggel mi is zajlik le a szemem előtt és őszintén szólva nem igazán értem a helyzetet. Hányszor elmondtam már Hayley-nek maradjon otthon, ne járkáljon, de persze nem, miért is csinálnánk azt, amit a csúnya, gonosz hibrid mond, most pedig megnézheti magát, mert a határ kellős közepén fog megszülni. Lassan leguggoltam mellé és próbáltam megtartani a fejét, majd a szemébe nézve kezdem hozzá beszélni, azaz inkább utasítgatni, mert hogy én nem igazán vagyok képes kedves hangszínre, főleg, amikor ilyen dolgok történnek. - Nyugodj meg és ne üvöltözz, segíteni fognak neked! - nézek rá, majd intek Isa-nak, hogy váltsa fel a helyemet, én pedig egy hirtelen mozdulattal állok fel a földről és egy picit távolabb sétálva veszem elő a telefonomat, közben pedig vetek egy pillantást még az ifjú farkasra, aztán teljesen hátat fordítva kezdem tárcsázni a jól ismert számot, míg végül a fülemhez emelem a telefont és várakozó állást veszek fel. Percekig csak cseng és válasz nélkül vagyok kénytelen ácsorogni, de egy pillanatra sem fordulok feléjük, feszesen és határozottan állok a lemenő Nap narancs és aranyszínű fényeiben.
- Rebekah! - szólok végül a telefonba midőn húgom végre méltóztatott nekem felvenni a készüléket, persze kapcsolatunkat tekintve minden bizonnyal részéről szándékos volt az akció. - Szükség van rád, városhatár, az egykori Gillingham birtok helyén, most azonnal! - vágom bele a telefonba ellentmondást nem tűrően, majd a kis eszközt a kabátom belső zsebébe csúsztatom, lassan fordulok feléjük és anélkül, hogy közelebb mennék szemlélem az eseményeket. Nem így terveztem ezt az egészet, de úgy tűnik kénytelen leszek egy - két dolgot átütemezni.

Klaus & Nicolas & Isabella & Hayley

Szóval igaz a mondás miszerint 1000 év az őrületbe kergetett téged! Félsz a saját árnyékodtól is?! - léptem hozzá közelebb mosollyal az arcomon ahogy feleszméltem a kábulatomból ami az előbb oly hirtelen magával ragadott.. - Mit vigyorogsz!? - néztem rá szúrós tekintettel, olyan pökkhendi alak volt, hogy legszivesebben lehervasztottam volna az arcáról azt a mosolyt, de mint látjátok ehhez még én is kevés voltam.. holott nem hiányzott kondi sem fehérje, de lássuk be egy vámpír és egy átlagos ember közt.. aki nemsokára farkas, vagy már az...?!... mennyi lehetett a különbség?! Talán nem is kell félnem tőle, szembe szállhatok, ha már hatalom ütötte a markom! Nem szabad gyengének látszanom előtte hiszen én már ezelőtt is voltam valaki, és leszek is mondjon bárki bármit! Nem fogok megalázkodni előtte, meghunyászkodni meg főleg nem, ha Richardot elviseltem, akkor ezt a barmot is elfogom! Vagyok annyira merész, hogy meglepjem és vagyok annyira bátor, hogy ne féltsem az életem! Ha van valami, amiért megéri küzdeni akkor ez az! Az elnyomás nem kenyerem, ne fölényeskedjen az 1000 évével, most mondta ki a gyengepontját és azt, hogy megtört, még ha nem is pontosan azokkal a szavakkal, ideje ezzel szembenézni meg felhasználni! Ha rám tör, a szüleimre eküszöm végzek vele! Ne álljon az utamba, nekem Ő hibrid létére is egy senki! - Mit tudsz te?! Egy senki vagy a szememben, nem ismersz és én sem téged! Mit akarsz tőlem!? - emeltem meg a hangom - Nem vagyok a barátod! És ne tégy úgy mint ha olyan sokat tudnál! Sehol sem vagy jelen esetben, hagyj menni, térj vissza oda ahonnan jöttél meg amit csináltál, hagyj engem békén! - fordultam meg ahogy közelebb jött.. Készültem már otthagyni, de újból csak mondani kezdte.. - Miért nyugodnék meg!? Hol érdekel engem a te pszichológus szarságod?! Csak ne adj tanácsokat! Ha Te voltál aki hozzáért, most írtad alá a halálos ítéleted! - fordultam meg jó hirtelen ahogy odasétáltam hozzá, majdnem behúztam neki egyet kis híja volt, hogy ne tegyem meg; visszafogtam magam de szemem olyannyira lángolt a dühtől, hogy elmondani sem voltam képes mennyire utálom már most ezt az alakot, holott mondom csak most "ismerem".. - Utálom ezt a várost.. most jöttem erre rá, ahogy ezt a fickót szemléltem.. tönkreteszi a városom és ez nagyon nem tetszik! Nem tudom mit akar, de ne belőlem keresse a hasznát, sőt semmit sem, nem vagyok vevő rá! A testvérem életével meg ne játsszon, ha eddig nem gyilkoltam, ne tegyen próbára még megtehetem, ez esetben Ő lesz az első aki elszenvedi a farkas énem! Mit meg nem adnék azért, ha most helyben letéphetném az önelégült fejét! Annyi embernek árthatott már, annyit küldhetett már halálba, hogy most Ő is megtapasztalhatná ezt, sőt minden egyes áldozatának a szenvedését és a bosszúját amit mint látom eddig nem sikerült, de sebaj hisz ami késik nem múlik! Már csak azt tudom sajnálni, aki valamilyen közeli viszonyban áll ezzel a.. - inkább nem is minősítettem, határtalan rossz indulatú szó jutott most az eszembe, de mire mentem volna vele!? - Őt szavakkal nyilván nem lehet bántani, de mint azt halottam a családja nála is olyannyira érzékenypont mint bármely más embernél, hisz Ő is az, legyen bármekkora hatalma és legyen bármilyen elvetemült.. Jajj ne, most kezdem bevédeni, ez már tűrhetetlen.. miért van nekem ilyen jó lelkem, ilyen elfogadó meg empatikus!??! Talán anyám öröksége gyanánt jutottam hozzá, vagy Anett tett ilyenné már nem tudom.. Nyilván minden egyes momentum hiányzik, ha most élne többet lennék vele, sokkal több jutott volna mint így s mint ez az egész! A testvéremnek is más élet dukált volna, apánk sem temetkezett volna munkába és nem is halt volna bele, nekem sem kellett volna eljönnöm, ide jönni egy teljesen más világba csöppenni.. Talán nem ismerném most őket, talán Caroline sem lenne távol tőlem ennyire, talán kaptam volna egy kiadós verést érte, de most boldog lehetnék.. mit meg nem adnék egy teljesen más életért! Egy olyanért amiben nem derül ki a barátnődről, hogy vámpír, nem mondja a szemedbe ezeket ugyancsak egy vámpír, nem néznél a barátaidra úgy mint lehetséges ellenségekre, nem félnél a körülötted lévőktől, nem keresnél hasonmásokat, nem lepődnél meg ha azt mondanák rád; farkas.. hisz az Nem Te vagy! Nem kellene temetőbe járnod, eztán meg utaznod.. nem kellene elvesztened egy pillanat alatt a testvéred és meg sem kellene keresned asszonyokon át. Nem mondaná neked a gyerekkori barátod, hogy boszorkány, sőt nem is lenne ilyen, akibe talán totálisan belezúgtál.. nem kellene a városhatárig jönnöd és hibriddel találkoznod.. nem kellene úgy vissza menned, hogy biztonságba tedd az egyetlen megmaradt családtagod, egy olyan helyre amely maga sem biztonságos és soha nem is lesz az.. nem kellene azon gondolkodnod miért jutott ez neked, miközben elücsöröghetnél egy lánnyal aki végre normális.. táncolhatnál egy másikkal éjszakákon át, s nem azon kellene rágódnod mikor üt vissza rád a sorsod, mikor kell majd visszatérned és beteljesítened a "kiváltságod" vagy épp az átkod!? Minden meg sem történne s történt volna, ha volna egy másik életem, ha teljesen más ember lennék, kellene az a közeg, azok az emberek és talán a hely is, de nem így, nem ilyen áron és ilyen következményekkel, jövővel "megáldva".. Minden más lehetne, jobb meg szebb.. ugyanaz már sose, de talán sokkal különlegesebb, fondorlatosabb, rizikósabb.. jelen esetben is minden összejátszik, bár nem jobb, nem szebb de különc, az igen! Fondorlatos és rizikós világba csöppentem.. hova is keveredtem?! Egy elmegyógyintézet egyik szabadabb, tágasabb kerületébe.. szegletébe vagy New Orleansnak nevezett helyére.. -

Nicolas & Klaus Mikaelson

Amikor néz rám mint valami sült galambra elfog a vágy, hogy nyakoncsapjam vagy felképeljem, még van mersze mosolyogni is.. Nem ismerem, de már a begyemben van a pasi, utamat állja amikor Samet kellene megkeresnem.. Öntelt fickó lehet nem vitás és feletébb bolond is, de már nem csodálkozom, New Orleansban még idiótább embereket találni mint Mystic Fallsban.. Miért hiszi azt mindenki, hogy farkas vagyok?! Mi jogon mondanak nekem ilyet?! Miért feltételezik?! Mindenki zakkant?! Valóban nem tudom honnan indult ez az őrület, de kezd az agyamra menni ami azt illeti! Mindenki ezzel jön, de fogják már fel, hogy én ebben nem hiszek! Lehetetlen olyanról beszélni, abszurd, ami nincs! Az első eset a saját otthonomban, majd itt.. ez a második, vagy harmadik!? Már követni sem számolni nem tudom mennyi elmebeteggel találkoztam utam során.. Az egy dolog, hogy Sam a testvérem, de mióta élünk mi falkában?! Sokszor úgy vélem a tesómnak csak egy kiadós akciózás kellene és máris minden rendben volna vele.. amúgy Ő is totál zakkant, de nem ennyire hibbant mint ezek, még jó, hogy megmaradt a barbimeséknél és nem kezdett el farkasos történeteket olvasni ahogy én tettem.. Ami meg az életkorát illeti, fel kellene nőnie, s még én vagyok a rossz, hogy merek kezdeményezni egy nő fele.. Mondjuk ha megnézem, neki mindig is tabu téma volt a Nő fogalma, de lehet identitás zavara van, majd akkor jól megnevelem! - Látnok vagy, vagy mi az Isten?! Nem akarsz arrább evickélni?! Zavarod az aurám! - pillantottam rá dühösen, ahogy eléggé drámaian előadta a kis elméleteit, amihez egyrészt nem volt kedvem mert siettem, másfelől meg igaza volt, de nem fogom beismerni, hiszen nem is ismerem! Bár ha jól belegondolok és tud valamit a testvérem hollétéről, talán még meg is verem! Ha hozzáért esküszöm végzek vele! Gondolhattam volna, hogy bajba keveredett, de tanúm legyen rá az Isten, hogy bosszút állok azokon, akik ujjat húztak vele! A testvéremet csak én bánthatom, ahhoz másnak semmi joga! -Elmegyógyintézet haver, kérj beutalót! - vágtam rá röviden és tömören, aztán elvágtattam mellette, készültem ott hagyni, nem érdekelt a szövegelése.. amikor viszont megjegyzi az 1000 éves tapasztalatát, ledermedek s hátra nézek.. gondolataim arra az emlékre révednek vissza amikor hazamentem, majd a temető után a tisztás felé igyekeztem, vagy is kiakartam szakadni kicsit apám sírjának látványából, de helyette egy vámpírba ütköztem aki előjött nekem mindenféle idiótasággal és megdöbbentő abszurdumokkal, majd végül felhozta az ősi családot, és az 1000-res számot.. döbbenten fordultam vissza a pasi felé, aki már velem szemben állt újra, arca a sötétben is tisztán kivehető volt.. akkor csengett le kivel is lehet dolgom, elhihetitek mekkorát néztem, sosem gondoltam volna, hogy képes valaki 1000 évet élni, sőt ilyenre sosem kellett gondolnom eddigi életem során, viszont azzal a nappal ez megváltozott, s most igazolódott, hogy igen is lehet, ez a pasi az élő bizonyítéka rá.. bár még percekig nem volt fogalmam róla a testvérek közül melyik lehet, csak akkor amikor kiejti nevét tudatosul bennem, hogy a legrosszabból is a legrosszabbal hozott össze a sors.. - Csodálatos, hogy pont nekem kellett kifognom a "hírhedt hibridet".. - feszülten álltam ott, nem tudtam mit tegyek.. - Rich szerint elpusztíthatatlanok és nagyon erősek.. Most vagy megöl, vagy elenged, bár én az előbbire szavaznék.. - szívem hevesen zakatolt, egyrészt mert nem akartam elhinni amit mond még is csak ez járt a fejemben, másrészt meg olyan közel volt, hogy tényleg szférákat ugrott meg a jelenléte s áttörte a falaimat amit az ismeretlennel szemben állítottam fel hevesen.. - A hibrid, nem igaz?! Miért akarod Te tudni ki vagyok?! Ha megölsz nem mindegy, hogy mi volt a nevem, vagy épp honnan jöttem?! Ne nevezz így, nem vagyok az! - ez aztán a bátorság, magam sem hittem volna, hogy képes leszek kinyögni egy értelmes ámbár esztelen mondatot mert gondoljunk csak bele, hogy jövök én ahhoz, hogy ily merészen szóljak vissza egy halhatatlannak aki egy másodperc alatt végezhetne velem..?! eltűnődtem a dolgon ahogy vele szemben álltam és a szemeibe néztem.. -

Nicolas & Klaus Mikaelson

Ködös éjszaka indulok neki New Orleans külvárosának részei felé, még mindig keresem a testvérem és egyre jobban aggaszt, hogy nem találom! New Orleans nem mindennapi város tekintve a lakóit is, miszerint már ketten hívták itt fel a figyelmem a rám esetlegesen veszélyt fenyegető kis természetfeletti lényekre.. Nem értem mire ez a nagy felhajtás, Rich-ken és az esetlegesen vámpírnak vélt barátnőmön kívül nem találkoztam többel, legalábbis remélem.. És ezt végiggondolva remélem a testvéremnek sem kellett, az az lehetőleg egyel sem és soha! Soha nem tudhatja meg mindezt.. még jobban felzaklatná amit nagyon nem akarok így is már totál kész van agyilag.. plusz még ez a dolog, csodás hatással volna az ítélőképességére és az érzelmi szintjére! - gondolkodtam így nagyban ahogy egy kihalt részen vezetett végig az utam, mesébe, azaz horrorisztikus történetbe illő fákkal keretezve - Az időjárás nem is lehetne rosszabb, pont olyan jól passzol az itteni tájhoz, mint ha csak boltban lévő egyet fizet kettőt vihet akció keretében vásárolt volna a jó isten.. - néztem körbe magam körül mert éreztem, hogy feszélyeztet a környezetem, így a szívritmusom is hevesen kalapált, a lábaim pedig egyenesen suhantak a földön ahogy azt érték.. - Akkor pillantok meg egy pasast aki hevesen közeledik felém, mint ha ismerne vagy épp megölni készülne?! - kattogott az agyam ahogy szokott, most is próbálta másodpercek tört része alatt felmérni helyzetét meg a környezetét és kiokoskodni, vajon mit kellene tennie jelen pillanatban.. - Valószínűleg leragadtam annál, hogy idegesen a pasira bámuljak aki szokatlanul viselkedett, ugyanis itt nem volt olyan aki ha meglátott is, egyenesen felém kezdett volna vágtatni, szóval minden esetre érdekfeszítő volt.. Tán tettem valamit, vagy csak nem emlékszem, hogy találkoztam volna-e már vele?! Vagy tán egy természetfeletti lény volna!? Mert akkor nem úszom meg.. - lépteim lelassultak, szívem is ütemeket hagyott el, kezdtem nagyon feszült lenni, és morgás is tört fel belőlem.. - De jó, már megint kezdem, mi a fene?! - töprengtem ezeken a hőhullámaimon amiket már nagyon untam és amiknek nem értettem lényegüket sem - Valóban!? És honnan ered ez a rettentő bölcsességed mumus!? - aggattam rá egy kellően találó jelzőt, bár a fantom sem lehetett volna rossz, de talán a mumus még is jobb - Ki a frász vagy te és miért állsz az utamba!? - nézek rá egyenesen gyilkoló tekintettel, bárki is az, tűnjön el, nem szándékozok csevegésbe bonyolódni vele, engem csak egy érdekel, a testvérem, Sam! -