❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Városhatár Szer. Júl. 09, 2014 5:05 pm
Isa & Nic & Klaus & Bekah & Hayley
showtime babies!
Teljesen kizártam a külvilágot, a körülöttem lévőket képzeletben egy más helyre repítettem, s próbáltam mindenerőmmel csak a kicsire koncentrálni. Nyomni mikor összehúzódás volt, amúgy meg a levegőért kapkodni. Mégis Nicolas hangja valahogy áthatolta az én képzeletbeli falamat. Tudtam, hogy nem volt szép tőlem, hogy hazudtam neki, de akkor, abban a helyzetben csak ezt az egy lehetőséget találtam célszerűnek. Féltem, hogyha elmondom ki vagyok akkor majd rám ismer. A "hírnevemből" rögtön tudja majd, hogy én vagyok a farkas, akit felcsinált a híres neves Klaus Mikaelson. Tudtam, hogyha illedelmesen bemutatkozok, akkor azzal csak bajba sodrom, vagy ami még rosszabb. Kíváncsivá teszem. Tényleg ennyire nehéz rólam azt hinni, hogy más életére is gondolok?! Mindegy... nincs időm ezen gondolkodni magamban, mivel előttem is pörögnek az események. - Nicolas annyira sajnálom, de... - üvöltök fel ismét. Újabb görcs és még erősebb, mint az eddigi. Isabella kezét most úgy szorítom mintha már nem csak a kicsi, de az én életem is függne ettől. Viszont nem tudtam befejezni a mondatot... A görcs következtében hosszú időre elszállt az energiám és egyáltalán nem tudtam beszélni, sőt már lassan lélegezni sem. Nyomi meg semmiképp. De muszáj volt küzdenem, hisz ha Hope nem születik meg ebben a fél órában, akkor talán még a magzatvízbe is fúlhat. Vagy a köldökzsinórba. Ismét megemelkedtem és nyomtam. Nyomtam és nyomtam. Ekkor már éreztem, hogy valami történik. Talán a kicsi feje kezd kibújni. Ennek örömére befejeztem a mondatot. - Féltem ha az igazat mondom sosem nyílsz meg előttem. És eddig még csak téged ismerlek a fajtámból. - már-már nyögve fejeztem ki magamat. Mikor befejeztem a mondatot csak akkor láttam, hogy mi is történik előttem. Klaus olyan öklöst kapott amit – valahogy éreztem - hogy nem fog hang és tett nélkül megemészteni. Viszont nem mondom azt, hogy nem érdemelte meg. Önzőn és gerinctelenül… sokkal Klausosabban viselkedik a lánya születése óráiban, mint ahogy azt kéne. Őt vajon tényleg nem érdekli ennyire a dolog? Vagy ellenkezőleg, és így próbálja tettetni? Ismét nyomok és ekkor már csak azt hallom, ahogy a nehéz kabát a földet éri, majd a farkas kiszáll a „játékból”. Olyan érzésem van, mintha a testem egy mázsássúlytól szabadult volna meg. A biztonság kedvéért még egyet nyomok, majd akkor... Meghallom a hangot. Azt a hangot, amiről már tudom, hogy egész életem legfontosabb kis csengő áriája lesz. A kicsi úgy bőg fel, hogy a szívem majd meg szakad a hangjától, még akkor is ha tudom, hogy ez bizony jó jel, és ilyenkor muszáj sírnia. A lányom megszületett. Majd élettelenül rogyok vissza a földre. Úgy érzem, mintha a lába meg sem lenne. Sőt… az egész alsótestemet nem érzem és csak a kicsi hangját hallom. Ha ez a hang most nem lenne, akkor minden bizonnyal már ebben a percben elaludtam volna. Kell pármásodperc, hogy felfogjam a helyzetet és erőt merítsek. Majd ismét előre hajlok, de nem azért mert jön egy esetleges görcs. Nem, nem. Azon már végre túlvagyok… - Valaki vágja el a köldökzsinórt. - mondtam, mert a kicsi még mindig hozzám volt "láncolva",majd míg ez a folyamat zajlott addig csak Klaus tekintetét kerestem. Vajon most mit érez? Őt is annyira meghatotta ez a pillanat, mint engem? Tudja vajon már most, hogy ez a kisbaba, ez az élő és lélegző lény az ő lánya? Az ő vére? Hogy tényleges apa lett, amiről eddig csak beszéltük... Majd ismét a kicsire figyelek. A kezemet nyújtom, hogy megfogjam. Mikor a karomba veszem csak akkor jövök rá, hogy vége. Már nincs a hasamban. Nincs reggeli rosszullét és már a szülés sem lesz többé. És ennek jelen pillanatban, azért nagyon örülök! Még mindig kicsit lihegek és fáradt is vagyok, de ahhoz bőven erős, hogy a kezemben tartsam a gyereket a kabátban. - Köszöntelek a nagyvilágban, kincsem. - feleltem és teljesen el is érzékenyültem. Úgy potyogtak a könnyeim, mint még soha. És ha a sírás keveredik a fáradsággal... mindenesetre bármilyen rosszul is éreztem magam, akkor sem akartam átengedi a gyereket a kezemből. Féltem elaludni, vagy akár lehunyni a szemem egy percre. Attól féltem, hogy valaki elveszi és elviszi tőlem. Hisz ő az én lányom. Nálam a helye és nem hagyom, hogy bárki is feláldozza, vagy elvegye tőlem. Ismét felnéztem az előttem álló emberekre. Rebekahra. Isabellára. És Klausra. Nicolast ekkor már nem láttam sehol. Biztos lelépett és gondolom ilyen állapotban már a kabátját sem akarja visszakapni. - Mondd el nekik te, hogy mi a neve. - intéztem kérdésem Klaus felé és ezzel is próbáltam kicsit meglágyítani a hibrid kemény szívét.
Tárgy: Re: Városhatár Szomb. Júl. 05, 2014 12:03 am
Hays, Bex, Nic, Klaus and Isa
A helyzet egyre csak rosszabbodott, s ha mondtam volna mást is Nicolasnak, az sem tett volna túl jót ennek az egésznek. Nem tudom mit cseszhettem el, de nyilván megbántottam őt, amit nem akartam. Jóvá kell majd tennem, beszélnem kell majd vele, de ennek nem most volt itt az ideje. Igaza volt, sokkal fontosabb volt az, hogy Hayley megszüljön és a baba épségben jöjjön a világra. Istenem ez a lány… ő sem választhatott volna jobb helyet a szüléshez. Egyáltalán miért volt itt egyedül? Miért nem volt mellette senki? Ja! Mert az ősi hibrid úgy döntött, hogy inkább cselédet csinál belőlem, mintsem hogy a terhes farkas mamira figyeljek. Ennek is mi lett a vége?! A semmi közepén kell szülnie… Csak lennénk már túl ezen az egészen, bújna ki a baba és mennénk végre haza! Tisztában vagyok vele, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, de annyira jó lett volna végre túllépni ezen. Ugyanis nem tesz túl jót az idegeimnek, hogy részt kell vennem egy szülésen, de akkor még a zavarodott farkas fiút is jó lenne szemmel tartani, vagy valahogyan lehűteni, mielőtt olyat mond, vagy tesz, amit megbánna. Így is láttam rajta, hogy elég közel állt ahhoz, hogy nekiessen az ősi apucinak, aki nem mellesleg meg is érdemelte volna, hogy valaki jól megmondja neki a magáét, vagy épp fenékbe billentse őt. Szívesen vállalkoztam volna erre a szerepre, de minden bizonnyal, nekem jobban fájt volna utána, mint neki. Nem mintha attól tartottam volna , hogy bármi bajom esik, csak épp szerettem volna minden végtagomat megőrizni és nem megnyomorodva végezni, mint a többi, aki így lépett fel ellene. Furcsa, bizarr utakon kalandozó gondolataimból egy erős szorítás rángatott ki, ami a kezemet érte. Hays szorítása erős volt, azt hiszem nem sok kellett volna hozzá, hogy akár el is törje a kezemet, nekem pedig ahhoz nem kellett volna sok, hogy felszisszenjek. De nem tettem. Bíztató mosolyt küldtem a lány felé, kinek bőre lucskos volt a verejtéktől, nem festett valami jól. De kitartó volt, erős volt és küzdött. Küzdött azért, hogy életet adjon a gyermekének, Klaus örökösének. Nincs is annál csodálatosabb egy szülő életében, mikor először hallhatja felsírni gyermekét, s először foghatja kezébe azt a kis, törékeny csomagot, akarom mondani csöppséget. - Oké, Hayley… remekül csinálod. – sutyorogtam neki a megnyugtatásának szánt szavakat. Nemsokára túl lesz rajta és hamarosan a kezébe foghatja szeme fényét. Istenem, milyen szerencsés lesz a kicsi, hogy ilyen mamája, ilyen nagybátyja és nagynénje lesz. Talán még az apja is meglepetéseket fog okozni mindenkinek, amint a kezébe foghatja majd a gyermekét. Egy kósza pillantást vetettem a jövendőbeli apuka felé, aztán tekintetem végighaladt a díszes társaságon. Meglepő, hogy alig egy maroknyi vámpírból, farkasokból és hibridekből álló csapat próbál összehozni egy tisztességes szülést, pláne ilyen feszült helyzetben, ami egyre csak kiéleződni látszott. Legalább is, ami Nicolas viselkedését illette, az volt éles. Mérges volt rám, mérges volt Hayleyre, de legfőképpen egy valaki húzta ki nála a gyufát. Dobpergést kérek! Táttárárá…! Klauson csattant az ostor. Vagyis, inkább az ökle. Elkerekedett, hitetlenkedő szemekkel figyeltem az esetet. Nem akartam elhinni, hogy Nicolas képes volt ezt csinálni. Szerettem volna tenni valamit. Odakiabálni Klausnak, hogy meg se forduljon a fejében a visszaütés lehetősége… de hát mind ismerjük őt. Így egészen pontosan kilencvenkilenc százalék, hogy vissza fog vágni a farkasnak. Istenem, mér előre látom magam előtt a képet, ami már így is igen fájdalmasnak mutatkozik. Csak reménykedni tudok benne, hogy ezek ketten nem fognak egymásnak esni, vagy legalább is nem most. Figyeltem Nicolas távolodó alakját és magamban fohászkodtam, hogy hamar lenyugodjon és, hogy a hibrid papa se induljon utána, hogy jól megagyalja. Aztán tekintetem visszavándorolt Rebekahra és Hayleyre, s minden figyelmemet újra nekik szenteltem. Egyként izgultam velük, hogy a baba világra jöjjön és, hogy az anyucinak se legyen semmi baja mindeközben. - Kitartás, mindjárt vége. – erősítettem meg én is a szőke ősi szavait, miközben kedvesen rájuk mosolyogtam és továbbra sem eresztettem el Hayley kezét, sőt! Hüvelykujjammal finom köröket írtam le a kézfején, hátha ezzel is megnyugtathatom, bíztathatom őt. Még percek kérdése és mindnyájan tanúi lehetünk, a legifjabb Mikaelson megszületésének.
"Csak idő kérdése, ha fullánkodat valakibe beledöfted, meddig élsz még utána."
Klaus & Isa & Hayley & Rebekah & Nicolas
Elgondolkodva az elmúlt negyed-fél, vagy már talán egy egész óra történésein, eszembe jut halvány mosolya, amely ráébreszt, hogy valamilyen szinten talán nem volt hazugság minden, a kedvessége talán nem is, de a személyének egy felém mutatott része teljességgel kitaláció avagy átverés.. - Csalódtam.. - Nem fogom titkolni, így volt és, ahogy végignéztem kettejük pillantását csak még fájdalmasabb lett az a rút igazság, amit ha még akarna sem lehetne már letagadni, ahhoz túl késő volt, a Hibridnek meg előre járt el a szája.. - Élvezi.. - megvetendő pillantással nyugtáztam a mindenlében kanál pletykálkodó férfit, majd a lány felé fordultam, abban a szempárban minden érzelem teljességében kitükröződött, talán bánja, talán nem, de oly mindegy már, számomra nem érdekes! Ennyi, végeztem is, ott is hagytam őket, még szavára sem álltam meg, csak az újabb lányra, aki majdnem nekem esett, annyira sietett, az Ő nagy kárára.. lerogyott a földre, mi pedig oda siettünk hozzá, hogy segítsünk, mielőbb szülni fog és nincs orvos velünk, aki megfelelően tudná ezt kezelni, szóval akárhogy is nézem, idiótákra lett utalva, megint csak az élet kegyes keze játszott közre, nem csodálnám, ha a következő pillanatban mindenkivel haragban lenne, vagy leordítaná a jelenlévőket, nem is tudom én ilyen helyzetben mit tennék egy ismeretlennel és két árulóval, meg egy öntelt seggfejjel a nyakamon.. valószínűleg az ismeretlent kivéve mindenkivel végeznék.. van bennem annyi erő, adrenalin adta méreg és düh, ami nem folytaná vissza a fajtám természetes agresszióját és ölésre késztetett vágyakozását. - Nem most fogom ezt kibeszélni, ha nem haragszol! Bár, oly mindegy mit gondolsz! - vetek egy semmit mondó pillantást a lányra és többet nem is törődök vele, mert Phoebe hamarosan anya lesz, nem fogja megvárni még mi kitárgyaljuk az édes kis hazugságokat, amiket szemérmetlenül hitettek el velem.. nos ez nem az Ő problémájuk, nem a gyereké és a kismamáé, így hagyhatjuk későbbre a nagy drámázást.. - Hayley!? Hazudtál.. - döbbentem meg és nem akartam hinni a fülemnek, a távolba révedt a tekintetem mint, ha nem lenne elég az eddigi sérelem jön a többi.. kétkedve néztem rá és le is ültem tehetetlenségemben, szinte megfagyott körülöttem a levegő, teljesen ismeretlen emberek között segítkezem.. - Mi ütött belém!? Ezek nem is emberek, szörnyetegek! Végeztem! - eldöntöttem teljes határozottsággal és méreggel, hogy a segíségem nem fog többől állni mint, hogy világra segítem a gyereket, mert ha a másik kettőn múlik, meglehet, hogy még a szülő csatornában veszti el a gyereket, az idegességével meg csak azt éri el, hogy nem hagy kiutat neki és megfojtja a szituáció adta idegességgel társulva - Nyugodj le, ha nem teszed megölöd a gyereked, Phoebe vagy Hayley, vagy akinek te is hazudod magad! - nézek rá teljesen komolyan és tovább csinálom azt amit eddig, világra segítem a csöppséget - Ahhoz képest, hogy először csinálom, egész jól megy.. de nem erre születtem, és remélem soha többet nem kell levezetnem egyet sem, főleg nem ilyen emberek társaságában, még csak az kéne! - töprengtem el - Rebekah.. biztos vagy benne?! - szurkálódó pillantást vetettem a lányra, a másikat pedig mosollyal nyugtáztam, majd a kezemre néztem, amit piros nedv lepett el, jól láthatólag igyekezik a kicsi, véres volt, de nem aggódtam, ennek még természetesnek kell lennie! Elismerő pillantást vetek a verejtékező és görcsöktől szenvedő lányra, aki még ilyen helyzetben is eszméleténél van.. nem is tudom az én anyám, hogy hozott a világra minket, talán neki is ilyen fájdalmas lehetett átélni az egészet..?! Azt hiszem ezt már sosem fogom megtudni, nem lesz, aki elmondja vagy csak utaljon arra, hogy egészen nagy fejem lehetett és egészséges testsúllyal jöttem a világra, nagy nehezen.. talán Anett, de nem tudom, nem hiszem, hogy akkor jelen lett volna anyám mellett.. - elrévedtem ezeken a gondolatokon és keserű íz, amolyan epés tört fel bennem, hiszen elvesztettem Őt is, és aput is, mellesleg a testvérem is elszökött tőlem miattuk, és még csak megtalálni sem tudom mert feltartanak, a nagy segítségnek pedig hazugság lett a vége, ettől kezdve pedig nem is fogom kérni egyik jószándékát sem, megoldom magam, csak jussak ki innen! - bólintottam magamnak aztán elhúztam a szám a lány sikolyára, láttam, ahogy felém dől, összeszorítja minden izmát a nyomáshoz - Óvatosan! - szóltam rá aztán visszadőlt, szavaira pedig hátrálni kezdtem, mert megjött a tényleges felmentő sereg, minket meg feladatra küldtek.. sajnos a hibrid seggfejjel társítva.. - Sietned kell, mielőtt összenyomja a kicsit és elvérzik! El kell lazulnia, túl görcsös! - néztem a szöszire, aki a helyemre jött, majd felálltam. Elszenvedő pillantást vetettem a mozdulataikra, a lányra akinek már nincs sok hátra, a nagy csapatmunkára.. fogtam magam és elindultam egy irányba random, hiszen nincs már itt dolgom több, megoldják ezt nélkülem is, a nagy nehezén túl vannak, de ha tovább megy ez, az a gyerek még meg is halhat, csak akkor nem tudom, hogy fog állni a hibrid szája, hiszen Ő a semmin kívül valóban semmit sem tett a saját gyereke érdekében! - Remek apukát fogtál ki a gyereknek! - szólaltam fel, mindenki érti kinek is ment a megjegyzés - Látom a farkad előrébb járt mint a gondolkodásod, Haver! - böktem oda kicsit sem túl kedvesen és megvetendően, hogy szégyelje magát, amiért önelégült barom módjára nem hajlandó segíteni Phoebenek vagy Hayleynek, a jó isten se tudja, hogy nevezik már magukat és miben hazudnak.. szóval a gyereke anyjának! - Remélem ezt a lányodnak később nem kell majd megtudnia, bár egészen vicces lenne, ha megvetne téged, elismerném, hiszen ezt kellene tennie az anyjának is! Nem érdemled meg azt a gyereket! És ha meghal, szembesülj a lelkiismereteddel, hogy mint apa, semmit sem érsz, hasztalan vagy, csak arra jó, hogy itt állj és végignézd az egészet, barom! - köptem el mellette - De tudod mit, szerintem lelkiismereted sincs! Ahhoz is emberi érzésekre lenne szükség, de benned semmi sincs, egy kiüresedett pöcs vagy, semmi más! Más felől leszarom a dumád, nem érdekel a mondanivalód seggfej! - képeltem fel teljes erőmből letörölve gúnyos mosolyát, aminek már épp itt volt az ideje és talán teljességgel jogosan tettem, de nem csak a saját nevemben, hanem a jelenlévőkében is, hiszen mit vártak el ettől a nyomorulttól!? Semmit sem tesz, csak jár a szája, valakinek meg be kell fognia! Ha már nem tesz semmit, legalább ne kelljen hallgatni, értékesebb lenne csöndben látni, de nem, kijavítom magam! Ha nem is létezne és itt sem lenne, na az lenne a tökéletes helyzet! Elhúzódom tőle, majd megforgatom a csuklóm egy újabb ajándék átadására készülve, de ennyit sem ér meg, így ott hagyom a fenébe nem is törődve tovább vele - Meg foglak keresni.. - nézek a távolba, csak kisebb hangfoszlányok ütik meg fülem, amint egyre messzebbre kerülök el tőlük, viszont a szöszi hangját még így is nagyszerűen kiveszem, a csapatból talán Ő lesz a legnagyobb segítség a lány számára akire már csak távolból nézek vissza - Apuci.. - megforgatom a szemem, majd a kabátom oda dobom a lánynak - Használd egészséggel! - vetek rá egy mosolyt, majd elfordulok tőlük, viszont előttem önkéntelenül is lejátszódik az, amit tesz a lányért, a gyerekéért és a leendő seggfej apukáért, aki még csak meg sem érdemli ezt a szót, nem, hogy a lánytól vagy az anyától, de még a kislánytól sem! - Örvendtem szöszi! - biccentettem neki aztán tényleg ott hagyva őket elindultam abba az irányba, amelyről feltételeztem, hogy a helyes lesz, amerre járva, majd ráakadok az idióta kisöcsémre és helyre is tehetem, amiért elszökött tőlem egy ilyen veszélyes városban.. - Én csak remélem, hogy nem lett baja! - nézek az égre, ahogy tovább megyek.. -
Ha egy gyermek megválaszthatná, hogy hol akar megszületni, akkor vajon mit választana? Kétlem, hogy ezt. Manapság a nők kórházakban szülnek, ahol a gyermekek biztonságosan megszülethetnek. A mi időnkben még nem voltak ilyen helyek. Bár, azt hiszem anyánknak nem is volt mitől félni, hiszen boszorkány volt. Ha valami probléma is lett volna a születésünk közben, biztosan helyre tudta volna hozni. Na, de itt, ötünk közül, szerintem senki sem orvos. Egy fiatal lány, aki ismeri Hayleyt, bár én nem tudom hova tenni, remélem, hasznunkra válhat az itt léte, egy férfi, aki még az anyuci nevét sem tudja, bár úgy tűnik, nagyon igyekszik,- és őszintén szólva, elég jól áll neki ez a szülész szerep, ha nevezhetem annak - és végül, a bátyám, Nik. Hamarosan apa lesz. Bár nem mutatja ki, szerintem kicsit fél. Hogy mitől? Saját magától, azt hiszem. Nem akar olyan lenni, mint Mikael, amit meg is értek, természetesen. Amit apánk tett borzalmas. De én biztos vagyok benne, hogy ő nem olyan lesz. Talán nem lesz könnyű megbirkózni az apasággal, de én bízom benne, akárcsak az elmúlt ezer évben. Azt hiszem, elmondhatom, hogy ő és Elijah az, akikre a családunkból felnézek, és akármit tesznek, mindig szeretni fogom őket. És itt van a kismama. Erősnek látszik és elszántnak. Ma világra hozza a kicsit, ez nem kérdés. Tudom, hogy menni fog, viszont szüksége van a segítségünkre, hogy ne egyedül csinálja végig ezt az egészet. - Rendben, Hayley, mindent bele. – szorítom meg én is az egyik kezét és bíztatóan nézek a szemébe. – Ne feledd, kilégzés, belégzés. - Nik, ő éppen szül, tedd, amit mond, és figyelj, hogy senki ne legyen a közelben. – Már csak az hiányozna. A verejtékes mami nem néz ki túl jól. A látványon a kiáltozások sem segítenek. Remélem, tényleg nem halja meg valaki és jön ide. Mikor nyomni kezd, csak akkor jövök rá igazán, mi is történik. Megszületik az unokahúgom. Igazság szerint nem is lehetne unokahúgom. Az elején az egész képtelenségnek tűnt, de nem az. Tényleg megtörténhet ez velünk. Ahogy Elijah mondaná, ő tényleg a családunk reménye, sok mindent megváltoztathat a születése. Arra főképpen kíváncsi vagyok, hogy Nik hogyan fogja kezelni a helyzetet. Jut is eszembe, mi van Elijah-val? - Amint végeztünk beszélek vele. De nem szeretnéd inkább te, apuci? – válaszolok Niknek, majd rámosolyodom az apuci szó miatt. - Nincs valakinek valamije, amivel majd betakarhatjuk a babát? – teszem fel a kérdést, ami mindenkinek szól. Hayley újra nyom és szerintem hamarosan világra hozza gyermekét. - Már nem sok van hátra! Folytasd Hayley! - bíztatom – Ne aggódj, itt vagyunk, minden rendben lesz. Hamarosan láthatod a kislányod! Azt hiszem most jött el a pillanat, amikor többet már nem tudok tenni, azon kívül, hogy bíztatom. Sosem volt még részem szülésben és nem is lesz, akárhogy is szeretném. A többi már csak Haylein múlik. A kezemet végig simítom a homlokán és most már mást nem is teszek, csak bízom abban, hogy semmi baj nem történhet már. Hosszú szőke hajam, ami a szemembe lóg, elsöpröm, majd egy pillantást vetek a bátyámra. Ezzel az egy pillantással szeretnék neki üzenni, hogy itt az idő.
Hello darling, call me by my name
Niklaus Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 380
❦ Join date : 2014. Feb. 26.
❦ Age : 1024
❦ Tartózkodási hely : New Orleans
❦ Job/hobbies : Don't Laugh – You Might Be Next
Tárgy: Re: Városhatár Szer. Jún. 11, 2014 8:53 am
Hayley & Isa & Rebekah & Nico & Klaus
Mintha az eltűnő világ fordult volna velem egy mélységesen nagyot, ahogy végig kell néznem a gyerekem születését, egy poros, elhagyott és legfőképpen nem egy a lányomhoz méltó városhatárban. Ezer évem alatt senkinek nem kellett ennyiszer elmondanom a nyilvánvaló dolgokat, mint Hayley-nek de értetlenségéből adódóan bizonyára nem volt képes feldolgozni azon információt, hogy maradjon otthon, tehát ha valakit felelőssé akar tenni, hogy miért itt vajúdik, akkor nem igazán kell sokat gondolkoznia. - Szerintem másra kellene koncentrálnod, ahelyett, hogy nekem osztogatsz parancsokat. - válaszolom, ahogy Hayley egy amolyan utasítás félét próbál nekem kiosztani, de valljuk be, már a gondolat is felesleges volt, én ugyanis nem Elijah vagyok, aki minden egyes elejtett és ártatlannak mutatott szavára úgy ugrik, akár éhes fenevad az áldozatára. A mai napig nem értem, hogy a fivérem mit is akar ettől a nőtől és bárhogy próbáltam erre rájönni, mindig egy és ugyanazon pontra lyukadtam, amit jobb ha rajtam kívül senki más nem is tud meg, mert még a végén csúnya nagy sértődések lennének, igaz ez is teljesen hidegen hagyna engem. Legalább a káoszban elfelejtenének rám figyelni, ami valósággal megkönnyítené az én dolgomat, mert legalább nem próbálnának meg nekem keresztbe tenni, bár ha észrevették volna, az én terveim az ő vágyaikkal is egybe eshetne, hogyha kicsit előrelátóbbak lennének, hiszen hosszú távon megérni nekik. Jó, mondjuk Hayley-nek nem biztos, aki miután megszült szedheti a sátorfáját a házamból és odamegy ahová csak tetszik, mert nincs szükségem a további problémákra, amiket szánt szándékkal okozni kíván nekem. Minden bizonnyal ennek ténye, leginkább a bátyámat háborítaná fel, de ő véleményem szerint igen hamar túl tudná magát tenni rajta, hiszen én vagyok a vére, másrészt ha képtelen feldolgozni az információt és akadékoskodni próbálna, nos akkor igen egyszerűen megoldhatjuk a dolgot és kicsit meglátogathatja kedvenc bársonybélésű koporsóját, amit külön az ő tiszteletére csináltattam, még évszázadokkal ezelőtt. Páratlan ízlésre és dolgos kezek munkájára vall eme használati eszköz és teljes mértékben Elijah stílusához és nemességéhez van passzítva, így azt hiszem némi nemű alvás miatt egyetlen rossz szava sem lehet az irányomba. Legalább kényelmes és nyugodt pihenést biztosítottam neki, mialatt kisimultak a ráncai. Talán Isabella-t is megrendíthetné a tény, hogy egyedüli nőként maradna a házban, miután Rebekah-t alig látni otthon és már látom is magam előtt, ahogy toporzékolva tiltakozik a dolog ellen, de neki választása egyébként sem lesz, vagy elfogadja vagy mehet a pincébe kicsit sem kellemes időtöltésre. És amúgy is feladatait tekintve nem lesz ideje ezekkel foglalkozni, másrészt pedig el kell vele beszélgetnem egy - két dolgot illetően, mert hibát hibára halmozva lófrál a városban, amióta csak megérkeztünk. Ha csak egyszer próbált volna engedelmeskedni nekem, minden bizonnyal most nem itt tartanánk, de ez lényegtelen is hiszen hibázni emberi dolog. Büntetni, pedig isteni. Gonosz mosoly kúszik az arcomra, azt hiszem jobb lesz ha még nem szólok ezen gondolataimról, hiszen a vajúdó nőt elnézve, kételkedem benne, hogy csak olyan egyszerűen képes lenne világra hozni ezt a gyermeket, magam pedig továbbra is ugyanolyan távolról szemlélem az eseményeket, mint ahogy egészen eddig is tettem. Kezem szorosan a feszülő mellkasom előtt van keresztbe vetve, nyilván arra számítottak, hogy ha majd megérzem a gyermekem születését, fejvesztve ugrok és segíteni próbálok, de lássuk be sem szülészorvos nem vagyok, sem jóléti szeretetszolgálat, erre a tevékenységre tartom például Isa-t és nem véletlen, hogy a szeretettől túlcsorduló húgomat is idehívtam, hiszen ki érthetne ehhez jobban mint ő, ki annyira emberi. Vagy legalábbis próbál annak tűnni, az utóbbi időben inkább kevesebb sikerrel, mint többel. - Egyébként is, nincs izgulni valód, egy árva lélek sem jár erre, ha mégis így lenne, gondoskodom a sorsáról és elintézem, hogy ő legyen a következő, aki sorszámot tép Lucifernél. - folytatom a gondolatomat, ne hogy már azt gondolja, hogy ő esetlegesen irányíthat engem és ha ez valami adrenalintól túlcsorduló ordibálásnak álcázott kérés lett volna, nos az sem túlzottan érdekel. Ezek után pedig bizonyára mindenki a szokásos szent beszédével fog előrukkolni, hogy hogyan lehetek ilyen, mért viselkedem így, hiszen a saját gyerekemről van szó. Persze, persze, igen fontos számomra a lányom, de ez nem változtat azon a tényen, hogy én magam ki vagyok, ördögi valóm nem fog hirtelen szűzies angyalba átcsapni, bármennyire a kis jövevénytől várták a megváltásom, reményem vagy bármi mást, amit most Elijah ha itt lenne, bizonyára fel is sorolna, egy amolyan Niklaus kezdetű vagy épp végű mondat keretében. Valójában azt sem nagyon zavar, hogy nézőközönség is adódott, bár az ifjú farkas láthatóan tudja mit kell csinálni, bizonyára ez a hobbija és rejtett valójának egyik sötét titka, hogy szüléseket szokott levezetni, igazán mázlistának kellene éreznem magam, hogy itt van, még sem teszem, hiszen ő más szempontokat figyelembe véve, lehet esetleg értékes személy, de ezt majd az idő adja meg. - Ne strapáld túl magad, Nicolas, a neve nem Phoebe, hanem Hayley. - nézek az ifjú farkasra, elég kellemetlen lehet számára, hogy mindenki össze vissza hazudozik neki, ki a nevéről, ki a létéről, de a hazugság bármilyen kicsi, mégis hazugság marad, ki tudhatná ezt mégis jobban, mint én. Furcsa helyzet, hogy jelenleg én vagyok az egyetlen aki, igazat mondott, lám lám a végén kiderül még sem vagyok akkora szörnyeteg. Micsoda tragikus történet. - Úgy látom, nincs túl nagy szerencséd velük, itt valamelyik mindig hazudik vagy épp elhallgatja az igazságot, esetleg elferdíti azt. Nem is fűznék hozzá sokkal többet, bár én kivételesen igazat szóltam és a kilétemről sem hazudoztam. - folytatom, ahogy egy elégedett mosoly csúszik az arcomra. Remélem minél előbb túl leszünk ezen, mert kezdem feszélyezve érezni magam, nem valók nekem ezek a dolgok, hiszen éppenséggel lenne fontosabb dolgom is, mint hogy gardedámot játsszak a kietlen puszta kellős közepén és ha nem a saját gyerekemről volna szó, már réges régen nem itt lennék. Az egyetlen személy, akitől itt még számíthatok valami értelmes dologra, az a húgom, Rebekah, de tőle is csak azért, mert legalább annyi élettapasztalata van, mint nekem, bár azért ez így nem teljesen igaz, hiszen néhány száz évet ő is kénytelen volt aludni, amíg ráébredt mi is a helyes út, igaz megesik, hogy még most is eltéved, de ne aggódjon, amint eszébe jutna valami őrületesen nagy ostobaság, én ott fogok állni mellette, mint jó testvére, kezembe a tőrrel. - Rebekah, ha itt végeztünk, esetleg értesíthetnéd Elijah-t, nem venném a szívemre, ha lemaradna a nagy eseményről. - zárom le mondandómat fennhőkölt hangom, minthogyha ez engem érdekelne, vagy legalábbis úgy, mintha lenne szívem.
Hello darling, call me by my name
Hayley Marshall
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 129
❦ Join date : 2013. Dec. 15.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Városhatár Hétf. Jún. 09, 2014 9:19 am
Isa & Nic & Klaus & Bekah & Hayley
showtime babies!
Mikor magatehetetlenül a földre rogytam, csak egy dologra tudtam gondolni. Nem, nem és nem!! Még nem történhet meg ez velem. Még korai, nem vagyok benne a kilencedik hónapban és a babának sem tett jót a futásom. Na meg most a kis bagázsból senki nem boszorkány, aki feltudna készíteni a szülésre. Lehet, hogy ezt még le lehet állítani. Hisz nem késő, ugye?! Ám a gondolkodásom gyökerestül megváltozott, mikor már Rebekah is megérkezett. Hisz eddigre a homlokom is verejték áztatta lett és minden porcikám úgy fájt az összehúzódások jelezte görcsöktől, hogy mozdulni -sőt nyögni- alig bírtam. Persze a szemem azért nyitva volt még annak ellenére is, hogy nem épp az a társaság vett körbe akikre számítottam. Hisz míg Isabella volt a fejemnél, addig a másik oldalon... hmm, hogy is mondjam... az a srác akit még csak pár órája ismerek és még a nevemet sem tudja igazából. Klaus "kedves" szavai pedig még most is itt visszhangoztak a fejemben. Persze Rebekah jelenléte kicsit javított az összhatáson, hisz mióta itt vagyok benne csalódtam a legnagyobbat, jó értelemben. De miért is filózzak ezen ha ismét jön egy újabb görcs?!! Nyüszítve újra felkiáltok és amilyen erősen csak bírom megszorítom Isabella kezét. Terpeszbe helyezett lábaimhoz törzsből előredőlök és próbálom az összes levegőt kifújni a tüdőmből. Majd mikor a fájdalom ismét elmúlik egy kis időre visszagörnyedek a földre és szippantok egy nagyot a friss levegőből. Csak leakarok pihenni egy kicsit... - Na jó.. nem tart sokáig még nem jön egy újabb görcs, de addig egy kis módosítás. - mondtam és éreztem, hogy nem csak a magam kedvére teszek ezzel. Hisz épp elég volt ránézni Nick fejére. Szegény biztos nem élvezi a ráháruló feladatrészt. Kezemmel odatessékeltem Rebekát a helyére, majd a gondolatmenetemet egy újabb görcs szakította félbe. Újra előredőltem és jól megszorítottam Isabella kezét. Reménykedve néztem Rebekahra és reméltem, hogy már lassan látni fogja unokahúga kis fejecskéjét. - Klaus és Nic le kell zárnotok az utat. Nem akarok közönség előtt vajúdni. - feleltem és pontosan tudtam, hogy ki tudja ezt a "követelést" kevésbé könnyen megemészteni és egyben végrehajtani is. Ugyanakkor reméltem, hogy a lánya érdekében Klaus Mikaelson képes lesz egy kis együttműködésre a falkatársammal egyetemben. De már így is túl sokat beszéltem... újra a levegő után kapkodtam miközben éreztem, hogy már közel a cél. Hisz a lábamnál már ismét valami folyadékot éreztem, de ez már nem a magzatburok vize volt. Elvéreztem. Ekkor ismét nyüszítettem egy kicsit, most talán a felemelőmtől is, már csak egy valami tartott még lélekben itt... Nemsokára túl leszek ezen és csak a kis csöppséget tarthatom majd a kezemben. Ennek fejében kicsit elszántabban nyomtam a következő görcs éreztén. Ami már talán nem volt olyan erős, mint az előbbiek. Fogamat szorítva tartottam amíg csak lehetett, majd ismét hátrébb dőltem. Csak legyek már túl ezen!
Nem hittem ennek a képtelennek tűnő képnek, ami a szemem előtt bontakozott ki. A hibrid királynak sikerült ráakadnia Nicolasra, aki innen nézve nem igazán nézett ki úgy, mintha szívesen venné Klaus Mikaelson társaságát, kedvességét. Ami ezt illeti, én sem biztosan díjaznám az ő helyében, sőt! - Jól vagyok, csak kerestelek. – Halovány mosolyt eresztettem ajkaimra, ahogy ránéztem. Alig bírtam szóhoz jutni Nicolas folyamatos kérdezgetései miatt. De az sem igazán segített, mikor Klaus kezdett rá és csak mondta, mondta és mondta a saját kis monológját, mindaddig, míg el nem jutottunk ahhoz a részhez, ahol sikerült rólam is elmondania a fájdalma valóságot. Dühödt szikrákat hányó pillantással sújtottam az ősi hibridet, majd pedig félve néztem újra Nicolasra. A szemében láttam, hogy ennyi. Valószínűleg sikerült elvágnom magamat nála úgy, hogy gyakorlatilag semmit sem tettem. Úgy fest, ennek az ősi majomnak a kötelező szolgálatában állás nem jelent túl sok pontot mások szemében. Még a „civilekében” sem. - Nicolas! Ez nem… - szóltam utána, de nem igazán tudtam hogyan fejezhetném be a mondatot úgy, hogy abból én jöjjek ki jól. Hiszen most bármit mondhattam volna, valószínűleg valamelyikőjük; vagy ő, vagy pedig Klaus lesz az, aki nagyon megorrol rám. Szóval csak néztem a távolodó farkas fiút, majd visszafordultam Klaushoz. Az a pillantás, amivel illettem ölni tudott volna, ha lehetséges lett volna. - Most ez így jobb neked?! Mi a… ?! – akadtam ki, s mondtam volna még valamit, ha az egekbe hasító segélykiáltás, mely a nevemet rikoltotta, nem vágott volna közbe. Így viszont a szavak bennem maradtak, epés ízt hagyva maguk után a számban és temérdek csúnya gondolatot. A hang irányába pördültem, s kellett egy perc, mire felfogtam, hogy mi az amit, illetve akit látok. A hátamat ért segédlökésre és szavakra nekilódulok, és csak úgy száguldok Hayley felé. Az ősi hibrid és én, szinte egyszerre érünk a terhes farkas mami mellé, ahol eközben a még aktiválatlan farkas fiú már neki is állt felmérni a helyzetet és valamit magyarázott Hayleynek. Mondjuk, azt a legkevsbé sem értettem, hogy miért szólította őt Phoebe-nak, de persze azért lenne néhány ötletem. Lerogyok a vajúdó Hayley mellé és megfogom az egyik kezét. Féltve néztem őt, az arcát, s pillantásom egyúttal végigjárattam minden jelenlévőn. Még Klaus is csatlakozott hozzánk, aki épp „megnyugtató” szavakkal látja el szegény lányt. Nem is tudom, valamiért mosolyogni tudnék ezen a jeleneten. - Nicolas, ígérem később mindent elmagyarázok, de ahogy említetted… le kellene vezetnünk egy szülést. Még pedig, most. – mondtam neki, majd minden figyelmemet a leendő anyának szenteltem. Szemem sarkából láttam, ahogy Klaus int nekem, én pedig életemben először, egy szó nélkül ugrok is, hogy átvegyem a helyét. Hayley feje mögé térdelek, majd a fejét megemelve egy picit, a térdeimre helyezem. A kezéért nyúlok, amit meg is fogok, majd kicsit a lány fölé hajolok. - Itt vagyok Hayley, nem lesz baj. Megígértem, hogy vigyázok rád és én tartom a szavam. – Próbáltam megnyugtatni, s még egy megnyugtató mosolyt is engedtem az arcomra. Hallottam, ahogy Klaus elvonul telefonálni, percekkel később pedig az a szőke húgocskája is csatlakozott a buliba. Rebekah Mikaelson… nem is tudom, hogy milyen véleménnyel kellene lennem róla. Nem tartozott nálam sem a szimpatizánsokhoz, sem az unszimpatikusak közé. Ő olyan semleges fél volt számomra. - Majd én válaszolok! Én Isa vagyok, Klaus egyik hibridje, ez a srác pedig Nicolas. Te pedig Rebekah vagy. – válaszoltam a feltett kérdésre, bár nem nekem címezte. – Most pedig, ha már túl vagyunk a bemutatkozáson… ideje lenne foglalkozni a mamival. – Böktem fejemmel a továbbra is fájdalmas hangokat kiadó Hayleyre. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon, de nagyon hosszú lesz ez a menet.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Városhatár Szomb. Május 31, 2014 4:53 pm
"Milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul."
Klaus & Isa & Hayley & Rebekah & Nicolas
Ökölbe szorított kézzel meredek erre a hibridre, aki kishíján már agyam idegein táncol, nem törődve azzal, hogy ki láthat meg minket és milyen következményei lehetnek.. - Ő feltart engem.. pedig tényleg nem érek rá, a testvéremet kell megkeresnem! De mi van, ha Ő az, akinél lehet?! - elgondolkodtam ahogy figyeltem, majd végső dühömben löktem rajta egyet.. ekkor szólalt meg a távolból egy nemrég megismert hang.. - Isa!? - hunyorogtam ahogy a hang irányába fordultam - Reménykedtem benne, hogy sikerült megtalálnia Sam-et, de nem volt vele.. szétszakadtunk, hogy megkeressük és nem csak mi ketten, de Phoebe is segített benne! Viszont őt sem láttam már mióta, bár Ő szólt róla, hogy dolga van.. de ezért is mentem egyedül megkeresni, és akkor ütköztem a parkban Isába, akivel jól elbeszélgettem és összeismerkedtem, megkértem, hogy segítsen és beleegyezett.. viszont sikerült eltűnnöm előle is, így biztos már keresett, nem csak egy gondja akadt szegénynek.. No mindegy is, nem is tudom melyik lehetett a sokkolóbb történés a mai nap, 1) hogy megismertem Phoebe-t, akiről kiderült, hogy terhes, 2) hogy a testvérem lelécelt, 3) hogy Isa szerint farkas vagyok, vagy az, hogy sikerült összekeverednem ezzel a hibriddel, akit az elejétől fogva nem kedvelek!??! Valóságos költői kérdés ez.. - közelebb jött és megkérdezte mi folyik itt - Nos, mint látod beszélgetek az úrral! - eresztettem meg egy műmosolyt felé, hogy ne aggódjon tudom kivel állok szembe! - Te, mit keresel erre?! Sikerült megtalálnod Sam-et?! Bár a tekintetedből ahogy látom nem igazán.. - fordulok felé féloldalt, látom ahogy a férfira mered, szíve hallhatóan majd kiugrik a mellkasából - Mit érdekel az téged seggfej?! Mondtam, hogy nem vagyok semmiféle bundás állat, fordulj orvoshoz! - rivallok rá majd a lányra nézek - Isa, jól vagy!? - húzom félre és nézek rá kérdő tekintettel, valósággal nem értem mi baja lehet.. - Megtaláltál, nem vesztem el, és nincs semmi bajom! Ne haragudj, hogy eltűntem! De jobb lenne ha elmennénk innen! Akadékos ez az alak és nincs modorom hozzá! Te ismered?! - pillantok rá, majd visszafordulok a pasas felé, aki akkor mondja ki a nyílvánvalót, Isabella hibrid, méghozzá az övé.. egy világ tör össze bennem, azt sem tudom mit mondjak erre.. tökéletesen össze állt a kép, ezért eleresztem a lányt és hátrálni kezdek tőle üveges tekintettel - Na jó, én léptem! - emelem fel a kezem, hogy hagyom őket és távozom, utolsó pillantásom ellenszenvvel és csalódottsággal, dühvel pásztázza őket.. elindulok az ellentétes irányba, hogy tőlük még távolabbra kerüljek, de akkor ütközök bele Phoebebe is... - Phoebe?! Jól vagy!? Mit keresel itt!? Hogyan jöttél ide.. te is..!? - néztem rá majd Isabella felé, követtem Phoebe pillantását amiből kisült, hogy a két lány szemmel láthatóan ellenségesen méregeti egymást - Elmagyarázná valaki mi folyik itt!? - emeltem meg a szemöldököm ahogy egyik lányról a másikra sandítottam, végül Phoebe-n és a hasán állapodott meg a tekintetem - Nem kellene futnod! Ilyen állapotban! Itt sem kellene lenned, veszélyes! - néztem rajta végig majd szemkontaktusát követve ismét a hibridek felé néztem - Ismerik egymást Ők hárman, vagy ez csak teljesen véletlen volna!? - gondolkodtam el - Gondolataimból egy váratlan fordulat ránt ki, a lány aki olyan rokonszenves volt, előttem terült el a földön.. - A francba, Phoebe! - kaptam utána, de késő volt, viszont azonnal letérdeltem mellé, hogy lenyugtassam és felsegítsem... - Mi a baj?!! - nézek végig rajta.. nem mint ha nem tudnám, viszont reménykedtem benne, hogy nem a pocakjával van a baj, de amikor odanyúl és összehúzódzkodva ordibál.. és már-már vonyít, nyüszít..?!.. teljességgel kivilágosodik előttem - Nyugalom kislány, rendben leszel! - nézek a szemébe - A sikolyaiból ítélve, vagy most szül vagy veszti el a gyerekét.. Ezt sem hittem volna, és nagyban tévedtem, hiszen a mai nap csúcspontja ez! Nem a megfelelő az idő, de segíteni kell neki.. - Lélegezz mélyeket! - simítom végig az arcát, ahogy megtámasztom, másik kezemmel a hasát ellenőrzöm, akkor látom, hogy a nadrágja vizes.. egyértelmű jel, hogy jön a baba - Mit szólsz, ha most konkrétan levezetünk egy szülést?! - néztem fel rá kérdő tekintettel, abban a pillanatban olyan leverten és izgatottan éreztem magam, hogy végig sem gondoltam hol vagyok vagy mit is teszek itt mindenki előtt, egyszerűen a lélekjelenlétem vezérelt, ösztönösen mintha ezzel foglalkoznék évezredek óta, leszedem magamról az egyik felsőt ráterítem, csak akkor nézek fel amikor eszembe réved, hogy Phoebe említette Isa nevét a pillantás váltások csak előjelek voltak.. - Várj, ti ismeritek egymást!? - nézek kettejükre - Még is honnan!? És... na mindegy, vagy itt visszük végbe vagy minél előbb orvoshoz mész, de jön a baba, szóval fel kell készülnünk az esetleges komplikációkra is, sőt mindenre! Nem lesz időnk elérni a kórházat.. - fogom a fejem idegesen miközben rájuk nézek.. amikor a lány is felocsúdik a döbbenetből és közelebb jön, de a férfi előbb reagál.. ismeretlenül is de Phoebehez térdel...?!.. összezavarodok! Most vagy nagy benne a segítési szándék.. vagy egyáltalán miért teszi!? Még is mi van itt!? Ezek ismerik egymást..?!.. Nem volt időm elgondolkodni a szálakon, hiszen szorított az idő, de még is furta az agyam a kíváncsiság, viszont még is, a zavartságtól eltekintve csak a két nőt figyeltem leginkább a történtek közepette.. elhessegettem minden gondolatot amiken ráérek később filozófálni, most erősen csak a babára ügyelek, hogy ne essen baja ameddig odabent van - Világra kell hozni a gyereket, mielőtt bajuk esne! Megfelelő eszközök nélkül nem biztonságos ez az egész.. - nézek Isara enyhültebb tekintettel, de csak azért, mert van fontosabb dolog is annál, hogy hazudott, itt van Phoebe aki szülni fog.. végtére is egyre kuszábbak a szálak, hiszen a két lány is régi ismerősei lehetnek egymásnak, de megint csak részletkérdések.. a biztos pont, hogy végre kifagyott a sokkos állapotból, ösztönösen cselekedve fordul a lányhoz és ahogy az normál körülmények közt a kórházakban lenni szokás segít neki, hogy megszülhesse a gyermekét. Miközben a két lány nyugtatgatja a másikat a férfi felé nézek, aki jól kivehetően segítséget kért, egy női név csendült fel.. - Mi folyik itt!? Miért akar Ő önkéntesen segíteni?! Ismerik egymást mind a hárman!? Megint csak a kérdések, mondtam, hogy nem hagynak nyugodni, ezt azonnal be kell fejezni! - átható pillantást vetettem rájuk, mind a háromra, amikor pedig a hibrid felénk fordult levettem róla pillantásomat. Ez hozott vissza a világba, hogy nem érek rá eshetőségeken töprengeni, amikor van aki számít rám és bajban van! - A felmentősereg sem késlekedett.. már bő négy személy érkezett a kismama segítségére, a lány ismeri a főhibridet, viszont meglepetésként szolgál, hogy az alárendelt hibridjét nem.. Ez különös.. - nézek feléjük amikor meghallom hangját majd végig mérem.. - Egész szép teremtés, úgy látszik ennek a pokolfajzatnak a szőkék az esetei.. végül is tök mindegy, ha én a helyükben lennék, egyenesen menekülnék.. de nem tudom a történelmüket így hagyom ezt is a fenébe, csak a kismamára koncentrálok, leveszem a nadrágját és lassan feltolom a lábát, a felsőmet pedig ráterítem - Ideje világrahozni a csöppséget! Figyelj rám Phoebe! Lélegezz mélyeket, menni fog! Egyenletesen és nyomj! Mindent megteszünk, hogy egészségesen lásson napvilágot, és a karodban tarthasd végre! - mosolygok rá bíztatóan, ahogy bólint tudom, hogy már nem lesz visszaút, itt kell erősnek lenni és életeket menteni! - Velünk kell maradnod, nem szabad elvesztened önmagad, az káros lehet mindkettőtökre nézve! Figyelj a hangra és bármennyire fáj és vérzik, ne add fel, most kettőtökért harcolsz! Menni fog, tudom, bízom benned! Segítünk neked! - nézek még rá aztán neki esve, nyomni kezd.. -
Hello darling, call me by my name
Rebekah Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 435
❦ Join date : 2013. Oct. 11.
❦ Age : 1022
❦ Tartózkodási hely : ◙ New Orleans
Tárgy: Re: Városhatár Hétf. Május 26, 2014 12:37 pm
Klaus & Hayley & Nicolas & Isa & Rebekah
Ismerős dal. Rövid, hosszú idő után már idegesítő, egymás után újra lejátszódó csengőhangom szól valahol. Bár élesen hallok, nem tudom eldönteni, megint hol van a mobilom. Már többször is eljátszottam, hogy olyan helyre teszem, amit mindig elfelejtek, most megint ez történt. Egyre közelebbről hallom a hangot és mikor kinyitom a szekrényem ajtaját, már egészen hangos. Egy sárga retikül mélyéről szólt a hang és gyorsan ki is halásztam onnan. - Ne tedd még le, ne tedd le. – mondogatom halkan. Már épp megnyomnám a felvevő gombot, mikor elolvastam a nevet. - Ó. – mondom, és már nem is sietek annyira felvenni. Pár másodperc gondolkodás után végül is felveszem. Gyorsan, hadarva végig mondta a mondandóját, és mielőtt válaszolni tudtam volna, már le is rakta. Szuper. Éljen az önálló akarat. Nehogy más dolgom legyen. Az úti célt tudom, el is indulok. A fák közé megyek befelé. Már távolról hallom a hangokat. Felismerem a Nik hangját és Hayleyét is. De valami nem stimmel. A ködvetkező pillanatban meg hallom Hayley sikítás féleségét, amire azonnal ott termek. Fura kép áll előttem. Egy ismeretlen lány és egy férfi, akikről messziről érzem a farkas szagukat, valamint a kissé rémült, vagy nem is tudom, minek nevezhetném azt az arckifejezést, ami a bátyám arcán húzódik. Mikor megpillantom Hayleyt a földön, máris megértem, mi volt az előbbi sikoltás. A kis mama épp szülni készül. - Na, te is megtaláltad a legjobb helyet a szüléshez. – mondom, s közben oda sietek Hayleyhez és valami féle nyugtató arckifejezést mutatok neki. - Miért hagytad, hogy idejöjjön? - kérdezem bátyámtól, majd folytatom. – Egyébként is, te miért vagy itt? És ők kik? – zúdítom egyszerre az összes kérdésem, ami eszembe jut, hogy megértsem a helyzetet. Amennyit értek, az az, hogy ez a szegény lány éppen itt kezd el vajúdni, szinte a semmi közepén. Itt fog megszületni az unokahúgom. Bár maga ez az ügy nálam még mindig hihetetlen, hogy pont Niknek születik gyereke és nem vallottam be, de egy kicsit irigy is vagyok rá. Hiszen mindig is családra vágytam. Egy férjre, gyönyörű gyerekekre, kertes házra, egy szóval normális életre. Az egyetlen esélyem, ami volt a gyógyír használata, de azt is elszúrtam. Ez az álmom már biztosan nem fog valóra válni. De most itt van ez a farkas lány, és készül megszülni ezt csodát. Mert bizony, az, hogy a világ legszörnyűbb teremtményének gyermeke születik tényleg csoda. Ez az egész megváltoztathatja az életünket. És ahogyan Elijah mondaná, ő a családunk reménye.
Hello darling, call me by my name
Niklaus Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 380
❦ Join date : 2014. Feb. 26.
❦ Age : 1024
❦ Tartózkodási hely : New Orleans
❦ Job/hobbies : Don't Laugh – You Might Be Next
Tárgy: Re: Városhatár Vas. Május 25, 2014 1:52 pm
Hayley & Isa & Rebekah & Nico & Klaus
Niklaus Mikaelson, te ördögi, démoni és velejéig romlott személy, kinek pusztuló lelke folyton erőszakra, hatalomra, vérre és rombolásra éhezik, hát most sem hazudtoltad meg magad, hiszen a véletlen egymásba fonódó események közepette, te csak egy kellemes mosollyal nyugtázod a történteket, miközben már a következő fondorlatos terved születik meg elméd egy eldugott, apró és sötét pontjában. Szemrevételezem az eseményeket, miszerint Isabella ismer egy még átkot ki nem váltó farkast és mégis bőszen hallgatott előttem róla, na de semmi probléma, mert tévedni emberi dolog, büntetni pedig isteni. Szerencsére azonban a kifürkészhetetlen utak a kezemre játszottak és íme így passzol a kirakós egy újabb darabja a mozaikokhoz, melyek szépen lassan alakulnak csak ki, de ezúttal nem vagyok türelmetlen, hiszen amit elterveztem az enyém lesz, erről kétségeim sincsenek. Isa természetesen reményeim szerint elvégezte a rá kiszabott feladatokat, mert amennyiben ez még sem így történne, lehetséges, hogy ezúttal a gerince roppanna egy kicsit nagyobbat a kelleténél, hogy aztán megtanulja nem érdemes velem kekeckedni, igazából ha nem szórakoztatna ennyire, már rég megöltem volna, de tudom, hogy azzal csak nyugalmat és békét adnék neki, vagy talán még sem, hiszen mégis csak rólam van szó. Ezért aztán pedig hasznosabb és viccesebb, ha azt látom, hogy amíg engem próbál idegesíteni, addig a magam közömbössége őt sokkal jobban az elmebaj közelébe sodorja. Másrészről itt ez a forrongó és kitörésre kész farkas, akinek nincs másra szüksége, mint hogy kiváltsa az átkot, különben a saját maga kicsapongásai fogják végleg megőrjíteni, hiszen egy géneket hordozó farkas számára ez mindig is roppant nehéz feladat és ezt volt szerencsém a saját bőrömön megtapasztalni, amiről nem igazán fogok mesélni senkinek. Hiszen miért is tenném? Tisztában vagyok azzal, hogy mi az, ami valójában fontos és mi az, ami csak annak tűnik, ismerem a határt, amíg elmehetek és tudom, hogy hol van az a pont, amikor még beszélhetek és hol van az, amikor hallgatnom kell annak érdekében, hogy ezt később ne használhassák fel ellenem. Persze ez alól kivételt képez, mikor erős manipulációt gyakorlok, bár ott felmerül mindig a kérdés, hogy az adott helyzetben épp igazat szóltam-e vagy szemrebbenés nélkül hazudtam valaki másnak a szemébe. Talán mindkettő, néha mondok igazat is, bár legtöbbször hazudok, ha az adott esemény új kívánja meg tőlem. Nehéz megítélni minket bűnösöket, de a nem létező Úr odafent, hát ő sem mosott kezet mikor alkotott és ezért leszünk mi mind bűnösök, ezért születünk meg eleve mocsokban és bár menekülni próbálnánk, a sötét és pusztulás előbb - utóbb mindenkit magába szippant és soha többé nem enged majd el minket. Nos tehát mindenki eldöntheti ezek után, hogy joga van-e elítélnie engem, csak mert több életet ontottam ki, több vért folyattam erre a világra, mint bárki más, azt hiszem aligha, végtére is minden háborúban vannak elesettek és jól látható, hogy amíg a világ hanyatlik, én magam talpon maradtam. És ezt bizony a kegyetlen eszközeimnek köszönhetem és ennek a szörnyen romlandó, rideg és érzések nélküli lelkemnek. - Mondanám, hogy micsoda meglepetés, de egyáltalán nem ér meglepetésként a jelenléted, az már kicsit jobban érdekelne, hogy ti ketten honnan ismeritek egymást. - nézek előbb Isa-ra, majd végül az úriemberre mosolyogva, akiről mint utúbb kiderült Nicolas a neve, tessék olyannyira el kívánta hallgatni, mégis kiderült, micsoda tragikus történet. - De még mielőtt válaszolnál, ismeretségetek miféle alapokra épül, hiszen ha ti nem idegenekként álltok egymáshoz, akkor ő neki nagyon is tisztában kellene lennie azzal, hogy farkas. - vázolom fel a helyzetet, mintha éppen valami új dolgot kívánnék elmondani nekik. - Bár talán legbelül ő is sejti, csak nem kíván tudomást venni róla, vagy csak egyszerűbb letagadni, esetleg hazudni arról, hogy miféle információk vannak a birtokában. - nézek egyenesen Nicolas szemébe, amikor is egy mások számára olyan kellemetlenül ható mosoly kúszik az arcom karakteres vonásaiba. - Ó esetleg még sem ez a helyzet, tételezzük fel, hogy te nem hazudtál és akkor még csak nem régóta ismeritek egymást és te nem tudod, hogy Isabella az én hibridem, ő pedig nem sejti, hogy te farkas vagy, amit eléggé kétlek, hiszen a farkasok megérzik egymást. De persze, fent áll a tény is, hogy mindketten hazudtok, egymásról, egymásnak, mindenkinek, nekem. - nézek rájuk és újra Isa-ra terelődik a figyelmem, amikor is egy éles és jól ismert hang kitörése hangzik fel a semmiben, ahogy a hibridemért szinte megveszve ordít. Ezer közül is felismerem a hangot, ugyanis sikerült már hozzászoknom, hogy egyházban kell élnem azon nővel, aki az én gyerekemet hordozza a szíve alatt. Persze az már más kérdés, hogy újonnan a fivérem lépett elő első számú apajelöltnek, hiszen folyton folyvást Hayley körül legyeskedik, ami nem is volna baj, csak nekem ne kellene végig néznem azt, hogy Elijah újra és újra ugyanabba a hibába esik bele. Bár talán pozitív fejleményként mutatható fel, hogy ezúttal nem egy hasonmásba szeretett bele, ez a bátyámtól igenis hatalmas teljesítmény, persze vállba veregetni nem fogom, esetleg majd akkor mikor a koporsóban fog szunyókálni. - Nem hallottad, hogy utánad kiabálnak, lódulj! - adom meg az irányt Isa számára, ahogy egy aprót lökve rajta magam is elindulok a hang irányába, amikor is meglátom Hayley-t a földön, ahogy kínoktól vergődve ordít és sikít. Nem kell sokáig gondolkoznom, hogy rájöjjek éppenséggel mi is zajlik le a szemem előtt és őszintén szólva nem igazán értem a helyzetet. Hányszor elmondtam már Hayley-nek maradjon otthon, ne járkáljon, de persze nem, miért is csinálnánk azt, amit a csúnya, gonosz hibrid mond, most pedig megnézheti magát, mert a határ kellős közepén fog megszülni. Lassan leguggoltam mellé és próbáltam megtartani a fejét, majd a szemébe nézve kezdem hozzá beszélni, azaz inkább utasítgatni, mert hogy én nem igazán vagyok képes kedves hangszínre, főleg, amikor ilyen dolgok történnek. - Nyugodj meg és ne üvöltözz, segíteni fognak neked! - nézek rá, majd intek Isa-nak, hogy váltsa fel a helyemet, én pedig egy hirtelen mozdulattal állok fel a földről és egy picit távolabb sétálva veszem elő a telefonomat, közben pedig vetek egy pillantást még az ifjú farkasra, aztán teljesen hátat fordítva kezdem tárcsázni a jól ismert számot, míg végül a fülemhez emelem a telefont és várakozó állást veszek fel. Percekig csak cseng és válasz nélkül vagyok kénytelen ácsorogni, de egy pillanatra sem fordulok feléjük, feszesen és határozottan állok a lemenő Nap narancs és aranyszínű fényeiben. - Rebekah! - szólok végül a telefonba midőn húgom végre méltóztatott nekem felvenni a készüléket, persze kapcsolatunkat tekintve minden bizonnyal részéről szándékos volt az akció. - Szükség van rád, városhatár, az egykori Gillingham birtok helyén, most azonnal! - vágom bele a telefonba ellentmondást nem tűrően, majd a kis eszközt a kabátom belső zsebébe csúsztatom, lassan fordulok feléjük és anélkül, hogy közelebb mennék szemlélem az eseményeket. Nem így terveztem ezt az egészet, de úgy tűnik kénytelen leszek egy - két dolgot átütemezni.
Hello darling, call me by my name
Hayley Marshall
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 129
❦ Join date : 2013. Dec. 15.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Városhatár Szomb. Május 17, 2014 3:37 pm
Isa & Nic & Klaus & Hayley
showtime babies!
Szélsebesen szálltam be a taxiba és a szívem még mindig vadul kalapált a futás következtében. De legalább annak örülök, hogy kicsit megtudtam lepni Nicolast azzal, hogy megmutattam már 9 hónapos terhes vagyok. Tudom, hogy nem lett volna szabad futnom, de nem hagyhattam, hogy ez egyetlen fajtársam ilyen gyorsan eltűnjön a szemem elől a testvérért futva -aki nem mellesleg elég otromba volt, hogy csak úgy lelépett..-. Mellkasomra tettem a hűvös kezemet és azzal próbáltam lecsitítani erősen zörgőszívemet. Egyenlőre semmi jelét nem éreztem annak, hogy esetleg megindulhat a szülés. Jól vagyok, ugyan miért lenne?! Komolyan arccal néztem ki a taxi ablakán. Pontosan tudtam, hogy most hazudok magamnak. Nem vagyok jól, egyáltalán nem.. Nem értem miért kifelé megy az autó New Orleansból. A srác elakarja hagyni a várost? Talán... sőt igazából fogalmam sincs, mivel még szinte nem is ismerem egyik férfit sem. Csak ma ismerkedtem meg velük a bárban. Néha elveszem a tekintetem az ablakról és a sofőrre nézek. Tudom, hogy még lakott területen vagyunk ezért nem mehet olyan gyorsan, de én nem bírok várni. Mikor leparkol az autó a városhatárnál szélsebesen száguldok ki. Nicolas hangját hallom, majd... valaki másét. De pontosan tudom kiét. Női hang és kérdez valamit. Talán kicsit meglepett és értetetlenül. De ebből a két szavas kérdésből sokat nem tudok megállapítani. Ismét sokkal, de sokkal gyorsabbra veszem a tempót és a hang iránya felé rohanok. Mikor a helyszínre érek kétség sem fér hozzá, hogy felismertem a női hangot. Isabelláé az. A hibrid lányé, aki egykor az én kis babysitterem volt. Bosszúsan nézek a lány felé. Ismeri Nicolast. De vajon honnan? Bár legszívesebben most ezt a kérdést tenném fel neki, de mégsem ezt teszem. Hisz mikor meglátom Klaust a kép még ha lehet ennél is zavarosabbá válik. Kezeimet a hasamra teszem. A szívem még mindig iszonyat erősen, ugyanakkor ütemtelenül ver. Zavart vagyok és érthetetlen. Fogalmam sincs mibe kevertem magam. Csak abban vagyok biztos, hogy ebből ki akarok valahogy mászni. De nagyon gyorsan!!! Viszont most kár lenne bármit is tennem, mivel hirtelen a világ elkezd forogni körülöttem és a lábam már nem tudja megtartani a súlyomat. Túl sokat futottam, ezért a pulzusom sem jó még. Hangos nyekkenés közepette terülök el a földön, de nem a talajjal való ütközés fáj a legjobban. Hirtelen a hátam megfeszül és éles görcsök támadják meg nagy hasamat olyanok, amik nem szűnnek elmúlni csak hosszú percek eltelése után. Csak remélni tudom, hogy valaki észre vesz jelen -egyébként sem unalmas- pillanatok közepette. Legalább Isabella, aki néhány másodperce még ugyanolyan érthetetlenül állt tőlem pár méterre. Hisz megszólalni nem tudok. Csak nyüszíteni és ordítani fájdalmamban. Ismét jön egy görcs. Még nagyobb és még erősebb. Sokkal hosszabb, mint az előző. És ekkor megérzem. A nadrágom teljesében elázik, pedig nem is esik. Pontosan tudom mi ez a színtelen és már - már szagtalan folyadék. Ekkor hirtelen megjön a hangom még így kínomban is. Muszáj lesz túlkiabálnom a paprikás helyzetet ami a jelenlévők között kialakult. - Isabella! Segíts. - kiáltom el magam és remélem sikerrel járok. Muszáj lesz valakinek segítenie rajtam. Hisz éppen most folyt el a magzatvizem!
Tárgy: Re: Városhatár Csüt. Május 01, 2014 5:25 pm
Hays, Nic, Klaus and Isa
Ki gondolta volna, hogy ilyen rohadt nehéz lesz megtalálni egy zavarodott, sértődött, duzzogó kistestvért, aki életében először jár ebben a városban?! Egyáltalán ki olyan szerencsétlen, hogy hagyja meglógni a testvérét? Mindegy, kár is ezen rágódni. A legfontosabb, hogy meg kell találnunk azt a srácot, méghozzá minél hamarabb. Nem ez a legalkalmasabb hely arra, hogy egy tudatlan vérfarkas egyedül kóboroljon az utcákon, ahol szinte bármikor baja eshet. De nem is ez a legrosszabb. Ami megint aggaszt, hogy a nagy „testvérkeresés” közben, elszakadtam Nicolastól, akit nem is olyan rég világosítottam fel róla, hogy bizony nem egyátlagos ember. Nélküle pedig sehogy sem találhattam meg egy olyan srácot, akit még életemben egyszer sem láttam. Szóval, az első dolgom hivatalosan is az lett, hogy minél hamarabb megtaláljam őt és utána együtt eredjünk az öccse nyomába. S csak, hogy fokozzam ezt az egész dolgot, abba még bele sem mertem gondolni, mi lesz velem, ha nem érek vissza a házba, még az előtt, hogy bárkinek is szüksége lenne rám. Hihetetlen, hogy amilyen jól indult a napom, úgy csapott át valami bújócskás, kergetőzős őrületbe. Végigjártam az egész várost, bementem minden nyilvános helyre, még a vécékben is megnéztem, hiszen sosem lehet tudni… Keresztül száguldottam a parkon és a főtéren, de Nicolasnak semmi nyomára nem leltem. Fogalmam sem volt, hogy merre mehetett vagy egyáltalán merre induljak. Hiszen mindenhol jártam már, ahol esetleg a városban járhatott volna. Egyedül a külvárosban nem voltam még, de talán oda is el kellene mennem, hátha ott majd meglelem. Nekem nem volt mit veszítenem, azt is megtehettem volna, hogy hagyom a fenébe és hazamegyek. De nem, én sajnos nem voltam olyan, aki hátat fordít bárkinek is, ha az bajban van. Szóval… kötelességemnek éreztem, hogy megtaláljam őt is és a sértődött testvérét is. Le sem tagadhatták volna, hogy rokonok. Mind ketten kiválóan tudtak elveszni a városban, hogy aztán senki se akadjon rájuk. Elértem a városhatárt, és nini, mit látok? Legnagyobb szerencsémre és balszerencsémre sikerült megtalálnom Nicolast, de sajnos nem volt egyedül. Legszívesebben a fejemet vertem volna a falba, hogy már megint milyen a szerencsém. Az, az átokverte, ősi hibrid akadt megint elém. Már a hócipőm is tele volt vele, hogy nincs egy perc nyugtom sem tőle. Bárhová is mentem ebben a városban, a neve, a hangja vagy éppen ő maga kísértett engem állandóan. Kezdtem azt hinni, hogy talán tényleg nem szórakozott, mikor azt mondta, hogy ő mindenhol ott van. Mert ebben az értelemben, bizony ott volt. Ott volt, ahogy pechemre most is itt állt pár méternyire tőlem. Nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy sarkon fordulok és egyszerűen itt hagyom őket. De amilyen ingerültnek tűnt innen Nic, egyszerűen nem hagyhattam, hogy egyedül beszélgessen az ősivel, aki egyébként nagyon is élvezte, ha táncolhat mások idegein és előcsalogatta belőlük a… nos, az állatot. - Nicolas! – kiáltottam oda neki, majd magam is futva indultam el feléjük. Melléjük érkezve, pár lépés távolságra álltam meg tőlük. – Mi folyik itt? – kérdeztem, s felváltva tekintettem mindkettejükre. Érdekelt, hogy vajon miért látszik Nic ilyen… Dühösnek? Ingerültnek? Lényegtelen, hogy melyik is a találóbb. Ami viszont lényeges volt, az a dolog miértje.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Klaus & Nicolas & Isabella & Hayley ♥ Kedd Ápr. 29, 2014 6:34 pm
Klaus & Nicolas & Isabella & Hayley
Szóval igaz a mondás miszerint 1000 év az őrületbe kergetett téged! Félsz a saját árnyékodtól is?! - léptem hozzá közelebb mosollyal az arcomon ahogy feleszméltem a kábulatomból ami az előbb oly hirtelen magával ragadott.. - Mit vigyorogsz!? - néztem rá szúrós tekintettel, olyan pökkhendi alak volt, hogy legszivesebben lehervasztottam volna az arcáról azt a mosolyt, de mint látjátok ehhez még én is kevés voltam.. holott nem hiányzott kondi sem fehérje, de lássuk be egy vámpír és egy átlagos ember közt.. aki nemsokára farkas, vagy már az...?!... mennyi lehetett a különbség?! Talán nem is kell félnem tőle, szembe szállhatok, ha már hatalom ütötte a markom! Nem szabad gyengének látszanom előtte hiszen én már ezelőtt is voltam valaki, és leszek is mondjon bárki bármit! Nem fogok megalázkodni előtte, meghunyászkodni meg főleg nem, ha Richardot elviseltem, akkor ezt a barmot is elfogom! Vagyok annyira merész, hogy meglepjem és vagyok annyira bátor, hogy ne féltsem az életem! Ha van valami, amiért megéri küzdeni akkor ez az! Az elnyomás nem kenyerem, ne fölényeskedjen az 1000 évével, most mondta ki a gyengepontját és azt, hogy megtört, még ha nem is pontosan azokkal a szavakkal, ideje ezzel szembenézni meg felhasználni! Ha rám tör, a szüleimre eküszöm végzek vele! Ne álljon az utamba, nekem Ő hibrid létére is egy senki! - Mit tudsz te?! Egy senki vagy a szememben, nem ismersz és én sem téged! Mit akarsz tőlem!? - emeltem meg a hangom - Nem vagyok a barátod! És ne tégy úgy mint ha olyan sokat tudnál! Sehol sem vagy jelen esetben, hagyj menni, térj vissza oda ahonnan jöttél meg amit csináltál, hagyj engem békén! - fordultam meg ahogy közelebb jött.. Készültem már otthagyni, de újból csak mondani kezdte.. - Miért nyugodnék meg!? Hol érdekel engem a te pszichológus szarságod?! Csak ne adj tanácsokat! Ha Te voltál aki hozzáért, most írtad alá a halálos ítéleted! - fordultam meg jó hirtelen ahogy odasétáltam hozzá, majdnem behúztam neki egyet kis híja volt, hogy ne tegyem meg; visszafogtam magam de szemem olyannyira lángolt a dühtől, hogy elmondani sem voltam képes mennyire utálom már most ezt az alakot, holott mondom csak most "ismerem".. - Utálom ezt a várost.. most jöttem erre rá, ahogy ezt a fickót szemléltem.. tönkreteszi a városom és ez nagyon nem tetszik! Nem tudom mit akar, de ne belőlem keresse a hasznát, sőt semmit sem, nem vagyok vevő rá! A testvérem életével meg ne játsszon, ha eddig nem gyilkoltam, ne tegyen próbára még megtehetem, ez esetben Ő lesz az első aki elszenvedi a farkas énem! Mit meg nem adnék azért, ha most helyben letéphetném az önelégült fejét! Annyi embernek árthatott már, annyit küldhetett már halálba, hogy most Ő is megtapasztalhatná ezt, sőt minden egyes áldozatának a szenvedését és a bosszúját amit mint látom eddig nem sikerült, de sebaj hisz ami késik nem múlik! Már csak azt tudom sajnálni, aki valamilyen közeli viszonyban áll ezzel a.. - inkább nem is minősítettem, határtalan rossz indulatú szó jutott most az eszembe, de mire mentem volna vele!? - Őt szavakkal nyilván nem lehet bántani, de mint azt halottam a családja nála is olyannyira érzékenypont mint bármely más embernél, hisz Ő is az, legyen bármekkora hatalma és legyen bármilyen elvetemült.. Jajj ne, most kezdem bevédeni, ez már tűrhetetlen.. miért van nekem ilyen jó lelkem, ilyen elfogadó meg empatikus!??! Talán anyám öröksége gyanánt jutottam hozzá, vagy Anett tett ilyenné már nem tudom.. Nyilván minden egyes momentum hiányzik, ha most élne többet lennék vele, sokkal több jutott volna mint így s mint ez az egész! A testvéremnek is más élet dukált volna, apánk sem temetkezett volna munkába és nem is halt volna bele, nekem sem kellett volna eljönnöm, ide jönni egy teljesen más világba csöppenni.. Talán nem ismerném most őket, talán Caroline sem lenne távol tőlem ennyire, talán kaptam volna egy kiadós verést érte, de most boldog lehetnék.. mit meg nem adnék egy teljesen más életért! Egy olyanért amiben nem derül ki a barátnődről, hogy vámpír, nem mondja a szemedbe ezeket ugyancsak egy vámpír, nem néznél a barátaidra úgy mint lehetséges ellenségekre, nem félnél a körülötted lévőktől, nem keresnél hasonmásokat, nem lepődnél meg ha azt mondanák rád; farkas.. hisz az Nem Te vagy! Nem kellene temetőbe járnod, eztán meg utaznod.. nem kellene elvesztened egy pillanat alatt a testvéred és meg sem kellene keresned asszonyokon át. Nem mondaná neked a gyerekkori barátod, hogy boszorkány, sőt nem is lenne ilyen, akibe talán totálisan belezúgtál.. nem kellene a városhatárig jönnöd és hibriddel találkoznod.. nem kellene úgy vissza menned, hogy biztonságba tedd az egyetlen megmaradt családtagod, egy olyan helyre amely maga sem biztonságos és soha nem is lesz az.. nem kellene azon gondolkodnod miért jutott ez neked, miközben elücsöröghetnél egy lánnyal aki végre normális.. táncolhatnál egy másikkal éjszakákon át, s nem azon kellene rágódnod mikor üt vissza rád a sorsod, mikor kell majd visszatérned és beteljesítened a "kiváltságod" vagy épp az átkod!? Minden meg sem történne s történt volna, ha volna egy másik életem, ha teljesen más ember lennék, kellene az a közeg, azok az emberek és talán a hely is, de nem így, nem ilyen áron és ilyen következményekkel, jövővel "megáldva".. Minden más lehetne, jobb meg szebb.. ugyanaz már sose, de talán sokkal különlegesebb, fondorlatosabb, rizikósabb.. jelen esetben is minden összejátszik, bár nem jobb, nem szebb de különc, az igen! Fondorlatos és rizikós világba csöppentem.. hova is keveredtem?! Egy elmegyógyintézet egyik szabadabb, tágasabb kerületébe.. szegletébe vagy New Orleansnak nevezett helyére.. -
Hello darling, call me by my name
Niklaus Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 380
❦ Join date : 2014. Feb. 26.
❦ Age : 1024
❦ Tartózkodási hely : New Orleans
❦ Job/hobbies : Don't Laugh – You Might Be Next
Tárgy: Re: Városhatár Kedd Ápr. 22, 2014 7:49 pm
Nic & Klaus
- E zer év paranoiáján már nem segít egy elmegyógyintézet. - mosolyodom el pimaszul, miközben a lehető legnagyobb nyugalommal válaszolok neki, kitörő, forrongó és kicsapongó reakciójára, miközben elszáguld mellettem, mozdulatainak apró szele végig szalad az arcomon és ezen pillanatban fordulok csak utána, miközben már nevem hallatára ő is újra a tekintetemet keresi. Mélységes nagy merészséggel veti elém pofátlan szavait, miközben saját magát is győzködnie kell cselekedetének helyességéről, fölényeskedő énje az, ami egyértelmű választ ad nekem, amely minduntalan gyengeségeiről sustorog az eltűnő szélben. Szinte izzik a tekintete, mint az éppen forró tűzben égetett vas, megvetése és fölényeskedése már - már nagyobb gyönyörrel tölt el, mint jelen pillanatban bármi más, pontosan erre volt szükségem, erre, hogy ezt láthassam és amely most csak elégedetten telepszik meg a vállamon, azt jelezvén, terveim kitűnő irányba haladnak. - Én inkább úgy fogalmaznék, még nem eléggé. - lépek egyet irányába, minden bizonnyal farkas énjének felszínre törése még nem történt meg, de pontosan eszért is viselkedik ilyen számomra kielégítően. Feszült, gyötrődik és mindemellett ha nem is mutatja, de kétségbe van esve, hiszen valaki hozzá közel álló felrúgva a köztük lévő kapcsot szőrén szálán eltűnt. Mindezeket egyetlen egy pillanat árulta el nekem, a pillanat, amikor a tekintetem találkozott az övével és ugyanúgy megvillantak szembogarai, mint az enyémek. - De tán elfojtani épp oly nagy butaság, mint amily hihetetlen eme valósághű tény létezése. Ösztönből tagadsz, farkasösztönből. És még mielőtt újra tagadni próbálnád, hidd el felismerem a farkasokat, barátom. - lépek feléje egyet, hogy csökkentsem a köztünk lévő távolságot, hiszen amíg ő egy helyben ácsorog, addig én megengedhetem azt a luxust magamnak, hogy elmozduljak eddig felvett pozíciómból. Bizonyára halált vár, hogy azonnal végzek vele, hiszen hírnevem a halálos ítélet legfőbb biztosítéka, de ha Klaus Mikaelson valamiben meglátja a lehetőséget, akkor azt kegyetlenül magához ragadja. - A helyedben elsősorban nyugodtságra inteném magam, a zavarodott elve nem lesz segítőtársad abban, hogy megtaláld az elveszett családtagot. - javasolom, hiszen majd felrobban, minden egyes apró mozdulata erről árulkodik még azok is, amelyeket tán ő maga nem is vesz észre, én viszont rögtön kiszúrom őket. Mindig tökéletes megfigyelő voltam, hiszen ha valaki a megfelelő pillanatra vár, akkor képes időt adni neki. Én pedig mindig is a ördögien nagy belépők híve voltam és ez most éppen az. Itt az ideje. Niklaus Mikaelson színre lép.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Klaus & Nicolas Csüt. Ápr. 17, 2014 3:19 pm
Nicolas & Klaus Mikaelson
Amikor néz rám mint valami sült galambra elfog a vágy, hogy nyakoncsapjam vagy felképeljem, még van mersze mosolyogni is.. Nem ismerem, de már a begyemben van a pasi, utamat állja amikor Samet kellene megkeresnem.. Öntelt fickó lehet nem vitás és feletébb bolond is, de már nem csodálkozom, New Orleansban még idiótább embereket találni mint Mystic Fallsban.. Miért hiszi azt mindenki, hogy farkas vagyok?! Mi jogon mondanak nekem ilyet?! Miért feltételezik?! Mindenki zakkant?! Valóban nem tudom honnan indult ez az őrület, de kezd az agyamra menni ami azt illeti! Mindenki ezzel jön, de fogják már fel, hogy én ebben nem hiszek! Lehetetlen olyanról beszélni, abszurd, ami nincs! Az első eset a saját otthonomban, majd itt.. ez a második, vagy harmadik!? Már követni sem számolni nem tudom mennyi elmebeteggel találkoztam utam során.. Az egy dolog, hogy Sam a testvérem, de mióta élünk mi falkában?! Sokszor úgy vélem a tesómnak csak egy kiadós akciózás kellene és máris minden rendben volna vele.. amúgy Ő is totál zakkant, de nem ennyire hibbant mint ezek, még jó, hogy megmaradt a barbimeséknél és nem kezdett el farkasos történeteket olvasni ahogy én tettem.. Ami meg az életkorát illeti, fel kellene nőnie, s még én vagyok a rossz, hogy merek kezdeményezni egy nő fele.. Mondjuk ha megnézem, neki mindig is tabu téma volt a Nő fogalma, de lehet identitás zavara van, majd akkor jól megnevelem! - Látnok vagy, vagy mi az Isten?! Nem akarsz arrább evickélni?! Zavarod az aurám! - pillantottam rá dühösen, ahogy eléggé drámaian előadta a kis elméleteit, amihez egyrészt nem volt kedvem mert siettem, másfelől meg igaza volt, de nem fogom beismerni, hiszen nem is ismerem! Bár ha jól belegondolok és tud valamit a testvérem hollétéről, talán még meg is verem! Ha hozzáért esküszöm végzek vele! Gondolhattam volna, hogy bajba keveredett, de tanúm legyen rá az Isten, hogy bosszút állok azokon, akik ujjat húztak vele! A testvéremet csak én bánthatom, ahhoz másnak semmi joga! -Elmegyógyintézet haver, kérj beutalót! - vágtam rá röviden és tömören, aztán elvágtattam mellette, készültem ott hagyni, nem érdekelt a szövegelése.. amikor viszont megjegyzi az 1000 éves tapasztalatát, ledermedek s hátra nézek.. gondolataim arra az emlékre révednek vissza amikor hazamentem, majd a temető után a tisztás felé igyekeztem, vagy is kiakartam szakadni kicsit apám sírjának látványából, de helyette egy vámpírba ütköztem aki előjött nekem mindenféle idiótasággal és megdöbbentő abszurdumokkal, majd végül felhozta az ősi családot, és az 1000-res számot.. döbbenten fordultam vissza a pasi felé, aki már velem szemben állt újra, arca a sötétben is tisztán kivehető volt.. akkor csengett le kivel is lehet dolgom, elhihetitek mekkorát néztem, sosem gondoltam volna, hogy képes valaki 1000 évet élni, sőt ilyenre sosem kellett gondolnom eddigi életem során, viszont azzal a nappal ez megváltozott, s most igazolódott, hogy igen is lehet, ez a pasi az élő bizonyítéka rá.. bár még percekig nem volt fogalmam róla a testvérek közül melyik lehet, csak akkor amikor kiejti nevét tudatosul bennem, hogy a legrosszabból is a legrosszabbal hozott össze a sors.. - Csodálatos, hogy pont nekem kellett kifognom a "hírhedt hibridet".. - feszülten álltam ott, nem tudtam mit tegyek.. - Rich szerint elpusztíthatatlanok és nagyon erősek.. Most vagy megöl, vagy elenged, bár én az előbbire szavaznék.. - szívem hevesen zakatolt, egyrészt mert nem akartam elhinni amit mond még is csak ez járt a fejemben, másrészt meg olyan közel volt, hogy tényleg szférákat ugrott meg a jelenléte s áttörte a falaimat amit az ismeretlennel szemben állítottam fel hevesen.. - A hibrid, nem igaz?! Miért akarod Te tudni ki vagyok?! Ha megölsz nem mindegy, hogy mi volt a nevem, vagy épp honnan jöttem?! Ne nevezz így, nem vagyok az! - ez aztán a bátorság, magam sem hittem volna, hogy képes leszek kinyögni egy értelmes ámbár esztelen mondatot mert gondoljunk csak bele, hogy jövök én ahhoz, hogy ily merészen szóljak vissza egy halhatatlannak aki egy másodperc alatt végezhetne velem..?! eltűnődtem a dolgon ahogy vele szemben álltam és a szemeibe néztem.. -
I'm Batman, one and only!
Hello darling, call me by my name
Niklaus Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 380
❦ Join date : 2014. Feb. 26.
❦ Age : 1024
❦ Tartózkodási hely : New Orleans
❦ Job/hobbies : Don't Laugh – You Might Be Next
Tárgy: Re: Városhatár Pént. Ápr. 11, 2014 8:55 am
Nic & Klaus
Amikor az ismeretlen az, ami kegyetlenül arcba csap, akkor milliónyi kérdés vetődik fel bennünk, leginkább, mintha egy tenger árasztaná el az elménket rengeteg bizonytalanságot hozva magával és ennek kellemetlensége bizony bőven bánthatja az erős jellemünket, mely a határozottságáról híres. A legtöbb ember tart és fél az ismeretlentől, hiszen a bizonytalanság ingoványos talajára lépni merész döntés, mert hát sosem tudhatod, hogy melyik lépésed lesz a végzetes, melyik lesz majd, amelyik elront mindent, melyik lesz majd az, amelyik magával rántva mélységes sötétségbe rángat alá. És ez benne a csodálatos, hogy nem tudhatod, mégis félsz tőle, pedig előfordulhat, hogy nem zuhansz sehová, hanem magasan fogsz szárnyalni, ugyanis az ismeretlentől való félelem tényezője mindig sokkal nagyobb, mint a bukás veszélye, mindig, minden egyes alakalommal. Mosoly csúszik az arcom karakteres vonásaiba, ahogy szemlélem a velem szemközt ténykedő férfi kapkodó cselekedeteit, majd ideges hangjára feleszmélve ez csak még inkább fokozódik. - Farkas sosem jön ilyen messze a falkájától, hacsak nem épp a falkáját keresi... - itt rápillantok elégedetten, ebből pedig tudhatja, hogy azonnal befejezem a mondatot, ez az illusztris hatásszünet, csak a feszültség fokozása érdekében történhet, amelyhez ő már minden bizonnyal hozzászokott, de nem árt letesztelni, mennyit bíz az illető mielőtt bármiben is gondolkodnék vele. - De megeshet, hogy épp a családját keresi. - adom meg végül a választ, mint egy kegyetlen és utolsó késdöfést, hanglejtésem pedig egészen keserűre sikerül, ezért is aztán még jól meg is forgatom azt a kést benne. A család mindenki számára egy érzékeny pont tud lenni, ha hagyja, hogy gyenge pontjává váljon és ami azt illeti, nekem is volt ilyen időszakom, de mint mindent mást ezt is az utolsó gyökeréig kiirtottam magamból. Mindent eltüntettem, ami hozzájuk kötött, mert ők aztán jelen pillanatban mindennek nevezhetőek, csak éppen családnak nem, hiszen mégis miféle család az ilyen? Persze én öltem meg a családi köteléket, de most már egyáltalán nem bánom, mindenkinek jobb ez így, Elijah végre megkapta a hőn áhított szabadságát, mert mindig is börtönben zárta magát azzal, hogy engem igyekezett megmenteni, hát most mentse magát, itt a lehetőség, remélhetőleg meg próbál élni vele. És ott van Rebekah, jobb ha most hosszú, nagyon hosszú ideig a szemem elé sem kerül, mert még talán olyat tennék, ami kihatással lenne az életére. A halál és ők lassan olyan jó barátok lesznek, hogyha tovább feszíti a húrt, nagyon szívesen bemutatom a halált neki. Szerencsétlen Kol, túl korán ment el, pedig talán ő még értékelhető lett volna a családból, akkor amikor visszatértünk az életünk egyik meghatározó színterére. - Eredendő jellemvonás, ha valaki ezer évet tudhat a háta mögött, az bizony magáénak mondhat egy kis élettapasztalatot. - válaszolok végül a kérdésére még mindig mosolyogva és egészen közel lépek, hogy sötétben is jól látszódjon az arcom. - Klaus Mikaelson. - a hangom elégedetten csendül fel az éjszakában, a szememben megvillan valami, valami, ami általában azt szokta jelezni, hogy a hibrid készül valamire. - Hát te ifjú farkas? - kezdem szemlélni, ugyanis az elmúlt pillanatban feltűnt egy igen érdekes dolog rajta, ez az egész kedvezőbb lehet, mint azt elsőre gondoltam.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Klaus & Nicolas Pént. Ápr. 04, 2014 7:43 pm
Nicolas & Klaus Mikaelson
Ködös éjszaka indulok neki New Orleans külvárosának részei felé, még mindig keresem a testvérem és egyre jobban aggaszt, hogy nem találom! New Orleans nem mindennapi város tekintve a lakóit is, miszerint már ketten hívták itt fel a figyelmem a rám esetlegesen veszélyt fenyegető kis természetfeletti lényekre.. Nem értem mire ez a nagy felhajtás, Rich-ken és az esetlegesen vámpírnak vélt barátnőmön kívül nem találkoztam többel, legalábbis remélem.. És ezt végiggondolva remélem a testvéremnek sem kellett, az az lehetőleg egyel sem és soha! Soha nem tudhatja meg mindezt.. még jobban felzaklatná amit nagyon nem akarok így is már totál kész van agyilag.. plusz még ez a dolog, csodás hatással volna az ítélőképességére és az érzelmi szintjére! - gondolkodtam így nagyban ahogy egy kihalt részen vezetett végig az utam, mesébe, azaz horrorisztikus történetbe illő fákkal keretezve - Az időjárás nem is lehetne rosszabb, pont olyan jól passzol az itteni tájhoz, mint ha csak boltban lévő egyet fizet kettőt vihet akció keretében vásárolt volna a jó isten.. - néztem körbe magam körül mert éreztem, hogy feszélyeztet a környezetem, így a szívritmusom is hevesen kalapált, a lábaim pedig egyenesen suhantak a földön ahogy azt érték.. - Akkor pillantok meg egy pasast aki hevesen közeledik felém, mint ha ismerne vagy épp megölni készülne?! - kattogott az agyam ahogy szokott, most is próbálta másodpercek tört része alatt felmérni helyzetét meg a környezetét és kiokoskodni, vajon mit kellene tennie jelen pillanatban.. - Valószínűleg leragadtam annál, hogy idegesen a pasira bámuljak aki szokatlanul viselkedett, ugyanis itt nem volt olyan aki ha meglátott is, egyenesen felém kezdett volna vágtatni, szóval minden esetre érdekfeszítő volt.. Tán tettem valamit, vagy csak nem emlékszem, hogy találkoztam volna-e már vele?! Vagy tán egy természetfeletti lény volna!? Mert akkor nem úszom meg.. - lépteim lelassultak, szívem is ütemeket hagyott el, kezdtem nagyon feszült lenni, és morgás is tört fel belőlem.. - De jó, már megint kezdem, mi a fene?! - töprengtem ezeken a hőhullámaimon amiket már nagyon untam és amiknek nem értettem lényegüket sem - Valóban!? És honnan ered ez a rettentő bölcsességed mumus!? - aggattam rá egy kellően találó jelzőt, bár a fantom sem lehetett volna rossz, de talán a mumus még is jobb - Ki a frász vagy te és miért állsz az utamba!? - nézek rá egyenesen gyilkoló tekintettel, bárki is az, tűnjön el, nem szándékozok csevegésbe bonyolódni vele, engem csak egy érdekel, a testvérem, Sam! -
I'm Batman, one and only!
Hello darling, call me by my name
Niklaus Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 380
❦ Join date : 2014. Feb. 26.
❦ Age : 1024
❦ Tartózkodási hely : New Orleans
❦ Job/hobbies : Don't Laugh – You Might Be Next
Tárgy: Városhatár Csüt. Ápr. 03, 2014 11:36 am
Nic & Klaus
Sűrű fák keretezte sötét út, mely végtelenbe nyúlva tűnik el a ködös horizonthatár éles peremén, mint amolyan két egymásba futó pont, amelyek élesen ragaszkodnak egymáshoz és örökkön örökké együtt futnak egy olyan helyre, mely soha nem érhet véget. Lágy szellő lengedez, alig mozdulnak a faágak és a csendben csak néha egy - egy hangosan sikoltó földre esve roskadozó ágacska reccsenése töri meg, mely lábaim alatt ellenkezve porlad el. Lassan emelem meg az ólom nehézségű súllyal szememre telepedő pilláimat, miközben a szellő beszökik a fekete színű bőrkabátom alá és végig borzongatva a hátam, végül a nyakamnál talál kiutat, hogy tovaszaladjon a mellettem eltűnt, elképzelt álomképbe. A kezeim erősen keresztbe téve feszülnek mellkasom előtt, ahogy határozottan bámulok a semmibe egészen a horizonton túlra, ahol egy másik világ integet vissza nevetve, egy világ, amely csak rám vár. Kifejezetten zavar, ha késik valaki, ha pedig sokat késik az még inkább felháborít, volna éppenséggel egészen más dolgom is, mint hogy itt ácsorogjak, hiszen már ennek előnyeit is bőven sikerült kiélveznem. Művészi szemlélettel nézve ezt tájat, egészen mesterinek nevezném, mintha csak egy képzeletbeli palettán létezne, így aztán megkapóan csodálatos momentum, mikor feleszmélve rádöbbenünk, hogy ez bizony a valóság. Messzemenőkig New Orleans az a város, mely apró kis képkockáival egy egész festményálmot fest neked bármerre is járj éppen, akárhol légy, egy apró pontra figyelve láthatod, hogy te is a kép részese vagy, egy elképzelt valóságos kép része. Tökéleteset alkotott a művész. Lassan teszek pár lépést, hogy a távolban szemügyre vegyek egy bizonyos pontot, amikor végre a szemem sarkában érzékelem valaki csendes jelenlétét, de nem egészen az a személy, akit én jelenleg várok, mégis feléje fordulok, hogy felmérjem ki az, aki várakozásom kellős közepén meglepett, ha úgy tetszik megzavart. Őrizd a pillanatokat, a fontos pillanatokat, mert minden találkozás tartogathat olyan lehetőségeket, melyeket kihasználva saját javadra fordíthatsz, hasznot húzhatsz belőle. Ha mindegy egyes kártyalapot leosztottak ne féljünk tizenkilencre lapot húzni, mert a bukás veszélye mindig sokkal kisebb, mint a tőle való félelem. Ütemesen indulok meg az ismeretlen idegen irányába, amikor is kezd kialakulni előttem erős izomzatú alakja, jellegzetesen karakteres mozgása és kemény tekintete, melyből leszűrhető, hogy jelen helyzetet felmérve, ő is valaki másra számított és nem éppen rám, talán keres is valakit, hiszen fürkésző pillantása ezt árulja el számomra. Kevés falkabeli merészkedik ilyen közel egyáltalán a városhoz, de erős és kicsit veszélyt kísértő jellemre vall, hogy ő farkas létére mégis megtette, előzetes terveimet tekintve pedig ez határozottan jó ómen. - Tűt keresni a szénakazalban borzasztóan nehéz, ha nem nyitod ki az ablakot, hogy lásd a csillogását. - jegyzem meg, ahogy egészen közel érek, mégis a pár lépés távolságot megtartva határozottan állok meg előtte. Jól látható számomra, hogy nem áll épp a helyzet magaslatán és az arcára van írva, hogy nem akárkit keres. Ez túl mutat a jó ómen kifejezésen.
Most a Young Blood frpg oldalára tévedtél. Reméljük, hogy az oldalunk elnyeri a tetszésedet, hiszen itt biztosan nem fogsz unatkozni. Ezen a helyen tényleg csak a fantáziád szabhat határt, illetve ha valami egyedi ötlet merül fel benned a karaktereddel kapcsolatban ne habozz! Mit is rejt ez az oldal? Sok-sok izgalmat, illetve kezedbe adja Mystic Falls és New Orleans városát, hogy te alakítsd az ottani lények, emberek életét, de akár azt is mondhatnám, hogy a város életét. Ne feledd itt semmi nem az aminek látszik, mert itt minden árnyékben egy "démon" lapul, aki vagy jót akar cselekedni, vagy pedig a poklok poklát járatni veled. Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz velük és te magad alakísd a jövődet? Akkor ne habozz, itt a helyed! Ha ez se lenne elég, akkor még egy dolgot elárulok neked. Mindenegyes széllel egy újabb jövevény érkezik a városba, hogy az ott élők amúgy se unalmas életét még jobban felbolygassa. Bármiben segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan keresd fel az egyik staff tagot, hiszen szívesen segítünk neked. Minden kedves kezdőjátékost is szívesen látunk az oldalon, mivel itt nem "tévedhetsz el". Légy részese a mi kis kalandunknak! A döntés a te kezedben van... Mi szeretettel várunk téged. (;
Oldal alapítása: 2013. december 20.
Belépés
Fecsegõ-tipegõ
ahol mindig beszélhetsz...
Jelenlévõk ..
Akik a város életét színesítik.
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég
A legtöbb felhasználó (79 fő) Vas. Szept. 29, 2024 2:39 pm-kor volt itt.
Bejelentéseink
Ami az újságok címplapján is megtalálható.
❦ Oldalunk több mint fél éves fennállásának, illetve nagy időugrásának köszönhetően gyönyörű új külsőbe öltözött, ami ezúton is köszönünk Kenzynek! <3
❦ Az oldalon jelenleg semmilyen faji- illetve nemi korlátozás nincsen. Szívesen látunk mindenkit! (:
❦ Egyre több sorozatbeli, keresett karakter, illetve most már canon karakterek is keresik a megalkotójukat. Amelyik az adminok fejéből pattantak ki. Bármivel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor keresd a hirdetőt vagy pedig az adminokat.
❦ A sorozatbeli karakterek listája a sorozat adásaival folyamatosan frissül, bővül, de ha van olyan karakter, aki nálunk nincs feltüntetve és a státusza az oldalon szabad, akkor ne habozz! Mindössze jelzésképpen egy pm-et kérünk tőled! (;
❦ Továbbra sincsen megkötött szószám, illetve sorok száma sincsen meghatározva. Eddig nagyon szép hsz-ek születtek és reméljük a továbbiakban is ilyen szép olvasmányokkal lesz tele az oldal. Szóval ilyen téren abszolút szabad minden!
❦ Különböző nemi beállítottságú karakterek érkezése sincs betiltva az oldalon, valamint a felnőtt tartalmú játékoké sincs, pusztán az utóbbinál arra kérünk titeket, hogy ezt tüntessétek fel a reagok elején.
❦ Valamint, köszönjük szépen minden egyes tagunk maradását, illetve aktivitást, mert nélkületek az oldal nem működhetne. Tovább jó szórakozást kívánunk mindenkinek és sok izgalmat. (;
3>
Újdonságok
legutolsó üzenetek
» Heart of Europe pötyögte Rebekah Mikaelson Kedd Márc. 17, 2015 5:04 pm
» Szent Johanna Gimi pötyögte Rebekah Mikaelson Vas. Márc. 15, 2015 3:35 pm
» City of Fallens pötyögte Rebekah Mikaelson Hétf. Márc. 09, 2015 2:44 pm