Tárgy: Re: A ház alatti pince Csüt. Dec. 11, 2014 4:01 pm
Amara & Rebekah
What the bloody hell?
Hagyhatnám az egészet, akár tenni akar Nik velem valamit, akár nem. Ha használni akar rajtam egy tőrt, használni is fog, s kétlem, hogy ezt én megakadályozhatom. Sosem tudtam még megakadályozni, s ahogy látom, most sem fogom. A ház minden egyes zugát végig néztem, próbáltam az ő fejével gondolkodni, de az égvilágon sehol nem találok egy fránya tőrt sem. Ahogy elnézem, valószínűleg itt sem fogok, ugyanis ezt a helyet nem használta másnak, mint a féle kínzó kamrának, így hát, ősi vámpírt legyengítő tőrt biztosan nem találok. Az, hogy bármilyen más fegyver van itt, elképzelhető. El tudom képzelni, miket tett a bátyám ezzel a hasonmással, idelenn a mélyben. Nincs senki, aki hallaná őket, nem is gyakran járnak le ide az emberek, az is csak véletlen, hogy én most lekeveredtem ide. Hosszú barna haj, gesztenyeszínű csillogó szem, gyönyörű bőr… Kétség kívül egy hasonmás. Olyan sokat láttam már életemben, és sajnos olyan hosszú ideig ismertem őket, hogy sosem tudnám elfelejteni ezt az arcot. Az viszont, hogy a sok közül jelenleg melyik áll előttem, még kérdéses. Először is az jutott eszembe, akit utoljára láttam. De azonnal megvilágosodtam, s rájöttem, hogy nem ő az. Miattam változott vámpírrá, már nem ember. Ha pedig nem az, mégis mi a fenéért tartaná őt itt Nik? Mi haszna van még annak a lánynak? Attól a perctől kezdve, hogy Elena meghalt, a bátyámnak semmi szüksége rá, hiszen a vérét csak addig tudta felhasználni, amíg ember volt és, így tudott hibrideket gyártani. De hála az égnek már nem tud, ez pedig az egyetlen pozitív dolog, amit kedvelek Elenában. Az, hogy már nem lehet felhasználni a vérét. - Igaz, te ő nem lehetsz. Az égvilágon semmi haszna sincs már annak a lánynak. De akkor te melyik vagy?- Helyettem is felsorolja a neveket, így hát az én emlékeimet is felfrissíti, így magamban át tudtam gondolni. - Amara, hát persze. – bólintok egyet, felvilágosodva. Hallottam már történetét. A lány, aki meghalt a szerelméért. A lány, akit megölt a másik hölgy. Ugyan azt a férfit szerették, ha jól tudom, Stefan Salvatore hasonmását, ő mindkettejüket hódította, de közben mindvégig azzal az Amarával tervezgette jövőjüket. - Örülök, hogy megismerhetlek végre, Amara. - Igen, most már rémlik. És az is, hogy ember. Persze, hát ezért van itt. Jellemző a bátyámra. Mindig megtalálja, amit akar, s meg is kapja azt, illetve, elveszi azt. Elegem van már a hibridjeiből, egy-kettő kivételével mind csak az ő kis talpnyalója, aki a helyembe lép, ők a bátyám új családja, és ezt mindig is utáltam. Utáltam, hogy miattuk elhanyagolt és ők fontosabbak neki, mint én. Persze, már kezdek hozzá szokni, de azért bevallom, még mindig nagyon idegesít. - Valójában ez nekem egyáltalán nem egy jó hír. Sosem bírtam, hogy annyi hibridet teremt. – Elnézve rajta, nem fest túl jól. Ezen mondjuk nem is csodálkozom, négy éve van ide lent. Kicsit sajnálom is. Tudom milyen érzés félre téve lenni, s ki maradni a világból évekre. Persze, azért más a helyzet, hiszen nekem nem használták fel a vérem, ugyanakkor én több időt is töltöttem hasonló helyzetben… - Ami azt illeti, azt sem tudtam, hogy itt vagy. Egy bizonyos tőrt keresek, meg kérdezném láttad e, de sejtem a választ. – Oké, hivatalosan is le kell, hogy mondjak arról, hogy megtalálom azokat a fegyvereket. - Tudod, mint mondtam, nem igazán bírom a bátyám hibridjeit, ahogy azt sem támogatom, hogy még több legyen belőlük. Szóval, kedvesem, üdvözöllek újra a nagyvilágban. – Nyitom tágra az ajtót, ezzel mutatva, hogy ettől a perctől fogva szabadon engedem. Ez a féle bosszúnak is felfogható, Nik hibridgyártása miatt, s az ellen. Most egy ideig nem tud hasonmás vért szerezni, azt pedig, ami van, meg keresem és megsemmisítem. Nincs más választásom, ha nem akarom, hogy teljesen lecserélje a családunkat. Nem szabad hagynom, hogy a kis Amarát még egyszer megkaparintsa. Ha kell, meg is védem, de a vérét hagyja békén!
Silas miatt elszenvedtem a poklok poklát, a kínok kínját, az élet ezernyi fájdalmát, s lám.. ennek tán sohasem lesz vége, de ha mégis, akkor esküszöm, hogy megbánják egyesek, hogy életben maradtam.. bosszú hajt, mert ezt tették velem, mert ide sodródtam, de lám az ember egy idő után eltűri a fájdalmat, megtanul vele együtt élni, s elviselhetőbb lesz minden kín, amely valaha övezte. Ezen kínzás jóval enyhébb fokozaton fájt már az idő telésével, mint a kétezer évig elszenvedett átjárói lét. Mondhatnám úgy, hogy íme nem fog ki rajtam holmi kés húzogatásos dolog, avagy nem rettent meg egy kis vér lecsapolás, amelyet Klaus alkalmazott az évek telésével.. hány hibridet is tud magának immár teremteni ezáltal? Rengeteget, sokat, túl sokat.. de mindez mellékes információ arra tekintve, hogy mit fog kapni, ha egyáltalán innen kijutottam, mert én nem a hasonmásaim vagyok, én vagyok a legelső, és immár nem az ártatlan kislány, hanem a gonoszság mintapéldája. De egy bizonyos idő után biztos elmúlik majd a gyűlöletem, amelyet most mindennél jobban érzek legbelül. Ha kétezer év elteltével megtudtam bocsájtani Silasnek azt a sok kínt, akkor majd most is meg fogom, bár ahogy a szemeimbe néz eléri, hogy a szerelmünk tudata erősebben járjon át, és csak arra gondoljak, de eközben valahol mégis csak utálom, amiért miatta szenvedtem meg annyiszor. El sem tudja képzelni Silas, hogy milyen a fájdalom fogalma, mert az semmi, hogy kőszoborként feküdt egy helyben.. rajta nem jártak át halott szellemek, mint a 'túlvilág kapujának' nevezett valamin, őt nem kínozták meg, neki nem csapolták le a vérét, csak mert valaki épp hibrideket akar teremteni.. Veszek mély levegőt nyugtatásként, hisz semmi szükségem az idegeskedésre, majd lesz még rá bőven időm.. előbb szabaduljak ki eme borzalommal telt helyről, eme ketrecből, eme zárkából, eme pincéből, mely a rabságom zálogát adja. Érdekes, nagyon érdekes, nem? A sors ismétli a kínok adta fájdalmat, de nekem már ez meg se kottyan.. esetleg néha felszisszenek, de nagyobb a mosoly adta élvezet, mint az, hogy érezem azt, amit művelnek velem. A gyengeség is egy alap fogalom, és amikor megtanultad tökéletesen a jelentését, akkor válsz igazán erőssé, nos tehát semmi baj nincs abban úgy értékelem, ha egy kicsit alkalmazkodom a fájdalomhoz, és szinte szadista módon élvezem.. -Elena?-Kérdezek vissza nevetéssel megspékelve a dolgot. Tudom én, hogy a másik három leszármazottam híres, de ez azért nevetséges, hisz Elena teljesen csupa nagy betűvel vámpír, én meg ember.. de jól van legyen neki Elena, ha ennyire őt akarja.-Ha ennyire szeretnéd lehettek az is, drága Rebekah, de úgy gondolom ő csak egy példány változatom, mint a másik kettő személy még rajta kívül, azaz Katherine, meg Tatia..-Sorolom mutatva az ujjaimon számolva mindezt egy mosoly keretén belül.-Bár mindegyik túl fiatal hozzám képest, mert én magam 2000 éves vagyok, és még plusz néhány év.-Állok fel megtámaszkodva a falban, így dőlök neki végül, hisz erőtlenségem jelen van, ha akarom, ha nem.-A nevem pedig Amara. A legelső, és az eredeti.. a többi csak a fénymásolatom kellék tárát képezi.-Mondom könnyedén bemutatkozva számára illendően, de mégsem túlzom el ezt a dolgot. -Mit keressek itt? Nos Stefan, és Klaus négy évvel ezelőtt fogolynak fogott be, és azóta Klaus csapolja lefelé a vérem, azért is élek itt. Azaz sztornó jó sok hibridje lehet a vérem által, ha már ember vagyok, de nem kell aggódnia senkinek még élek, s még van vérem.-Mondom megjegyezve a tényeket, ahogy egy erőltetett mosolyt engedek meg magamnak, mert hát miért ne?! -Miért jöttél amúgy, Rebekah, kínozni..?-Kérdezem meg tőle felhúzott szemöldökkel, és kérdő tekintettel, na lássuk mit mond erre feleletként.
Hello darling, call me by my name
Rebekah Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 435
❦ Join date : 2013. Oct. 11.
❦ Age : 1022
❦ Tartózkodási hely : ◙ New Orleans
Tárgy: Re: A ház alatti pince Szer. Nov. 05, 2014 4:29 pm
Amara & Rebekah
What the bloody hell?
Ha egy veszélyes, manipulatív, paranoiás hibrid lennék, hova rejteném azokat a fegyvereket, amellyel eltehetem láb alól a családomat? Nem könnyű az ő fejével gondolkodni, mert én sosem akarnám dobozba zárni a bátyáimat. Igaz, sokszor lett volna rá okom, hiszen az egyetlen húgként és egyben legfiatalabbként igazán sok fájdalmat és sértegetést kapok, de mégsem tenném ezt. Meglehet akárhogy magyarázni, de koporsóban hurcolászni azt, akit elvileg szeretsz, egyáltalán nem normális dolog, akármivel lehet indokolni, egyikünk sem érdemelné ezt meg. Nem állítom biztosan, hogy Nik meg akarja majd tenni velem. Régóta nem tette és örülnék neki, ha nem vetemedne újra rá. De sosem lehet tudni, hogy az ő sértettségével mire készül. Még mindig állítom, hogy helyesen tettem, hogy titokban tartottam Hayley, Isa és Hope hol létét. Biztonságban lehettek volna. Hope olyan körülmények között nőhetett volna fel, amit kívánnék neki. Semmi harc, semmi vér. Természetfelettiek csatája nélküli életre vágyom, s arra, hogy az egyetlen unokahúgom ne éljen meg semmiféle szenvedést vagy fájdalmat. Én csak azt akartam, hogy boldog legyen, olyan nagy hiba ez? Gyerekként az élet minden mesés és játékos. A csodákról szól az élet, a felfedezésekről és arról, hogy hibát kövessünk el, amiből aztán tanulhatunk, hogy a jövőben ne kövessük el újra. Nem kell törődni a felnőttek dolgával, különlegesnek érezhetjük magunkat. Élhetünk a képzeletünk csodás világában, ahol hercegnők lehetünk, rózsaszín palotában élünk, ahol megcsodálhatjuk a vattacukorfelhőket. És arról álmodozhatunk, hogy egyszer eljön értünk a szőke herceg fehér lovon, feleségül vesz és minden olyan lesz, ahogyan azt elképzeljük… Pontosan így kellene élnie Hopenak. Oly nagy hibát követtem el, hogy abban reménykedtem, hogy normális körülmények között nőjön fel? Ez bizony csak akkor derül ki, ha végre beszélek a bátyámmal. Bizonyára sok mindent felhánytorgat majd és én leszek az áruló… Csizmám kopog a lépcső fokain. Minden egyes lépés után kipp-kopp hangzik, s egyre lejjebb kerülök. A hatalmas pinceajtó kissé nehézkesen, de kinyitódik és az, amit, illetve, akit odalent találok meglepetésként hat rám. Szemeim tágra nyíltak, még a lélegzetem is elállt egy pillanatra. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy bárkit találhatok idelent, főleg nem egy hasonmást. Közelebb lépek hozzá és megvilágítom a lámpámmal. Bár, biztosan zavaró lehet az éles fény, amit közvetlen rá irányítok, jobban meg kell bizonyosodnom arról, hogy valóban őt látom, itt a pincénk mélyén vagy csak képzelődöm. De nem, egyáltalán nem illúzió a hasonmás a föld mélyén, mert tényleg itt van lent. - Elena? – Hökkenek meg a látványon. Jó, nem biztos, hogy Elena az, de ez az első hasonmás név, ami eszembe jutott és kinézetéről is nagyon hasonlít rá. Igaz, miket is beszélek, egy hasonmás azért hasonmás, mert teljesen ugyanúgy néznek ki, akár csak a klónok. - Mi a fenét keresel itt? – teszem fel a legegyszerűbb kérdést. Kinézetéből azt látom, hogy régóta itt lehet. Eléggé meggyötörtnek tűnik. Nos, kíváncsi vagyok mi történt itt. - Csak úgy mellékesen… - Vajon mióta lehet itt? Ijesztő a tudat, hogy itt van, már kitudja mióta a pincénkben és még csak fogalmam sem volt róla. - Mégis mióta laksz a pincénkben? – Az otthonának nevezte és valamiféle kínzásról beszélt. Mi a fészkes fene történt itt? Csak nem…?
Négy kerek éve már, hogy nem láttam oly annyira sem a világosságot, sem pedig Silast magát. Négy év mondhatni hosszú idő, s mint a megelőző kétezer évem ez is tele volt kínzással, szörnyűségekkel, egy átoksúlyával karöltve. Lecsapolták a véremet, kínoztak holmi eszközökkel, s ezt csak mindazért, hogy tönkre tegyenek egy olyan valakit, aki már annyit szenvedett.. oh, ha tudnád, drága Silas hányszor átkoztalak el a pokol legmélyére, miközben még most is szeretlek. De holmi puszta érzelmek nem befolyásolhatnak, hisz a jelenség magáért beszél.. azt akarta éljek, s én éltem, de mit kaptam ezért? Újabb gyötrelmes percek zálog sorát, melynek vége nem szakadt. Niklaus Mikaelson.. az ősi hibrid király, na meg mit nem. Átkozom őt, átkozom a napot, s minden egyebet, amikor is őt meg, azt a másikat megismertem, s nem másokról van szó, mint Klausról, és Silas-ről. Oh, hogy átkozódna el a föld, amikor is megszülettem erre a világra, de a bosszúm sokkal éltetőbb, mint a halál tényének gondolata. Ha egyszer innen kijutok tönkre teszem mindkettőt, s ezen folyamat édes bosszú sorozat lesz már csak önmagában is. Mélyen felsóhajtok, ahogy felállok valamelyest a földről, és a hideg kőnek nyomom magam, ahogy immár nem fekszem, hanem ülök a homokszemeken. Ugyanaz a ruha köszönt vissza rám minden nap, ugyanazon dologgal nézek szembe, de amióta eltűnt az ifjabb Salvatore azóta másabb a helyzet.. Klaus intenzívebben dühösebb, morcosabb, és akaratosabb, s mindennek ki issza meg a levét, ha nem én, mint ifjú emberi "hasonmás"? De nem, nem vagyok hasonmás.. minden további ugyanúgy kinéző az én leszármazottam, tőlem örökölték ezt az arcot, ezt a bájos nőies külsőt, és az én drága vonásaim segítségével hódítják meg a férfiak töm kellegét.. nos ők a hasonmások, én pedig az egyetlen, s igaz eredeti. Úgy préselem magamat a falhoz, mint még sohasem, miközben a hideg érintés hatására kiráz engem egyfajta hűvös érzet; megremegek ettől egyszóval élve. Mélyen felsóhajtok ismét, ahogy egymagam a sötétségben ülve eltűnök minden szem elől.. valahol lent mélyen tartózkodhatok; egy magányos pincébe zártan. Fény eshetősége garantáltan nulla, levegő még azért van, és a hidegség pedig önös szándékból fakasztóan megdermeszt, mindezt persze kikerüli a testem, s nem fázom. A düh szít, s lázít engem, egyszóval kellően melegen tart ahhoz, hogy élhessek, s tervezgessek. Ördögi kacaj hagyja el a számat, ahogy a rekeszt elhúzza valaki, bár biztosra veszem, hogy Klaus az, de ha nem, akkor kellemes meglepetésben részesülök, hogy ki azaz elvetemült, aki betévedt hozzám. Tekintettemet megemelem, ahogy rápillantok az illetőre. Egész jól hozzászoktam a sötétséghez, ezért a szememet bántani kezdi a lámpafénye, amellyel az adott személy érkezett.. gondolom nem akárki lehet. Ha tippelhetnék, akkor őt voksolnám Klaus húgának. -Rebekah?-Kérdezem meg egy hatalmas mosollyal az arcomon.-Tudod most nagyon eltévedtél.. ez itt az én területem, azaz otthonom, párdon, így pedig nem értem miért érkeztél, vagy Klaust váltod fel a kínzásban?-Kérdezem meg suttogva édes hangon tőle, s némi gúnnyal megspékelve, hisz utálom, amit az a hibrid művel/művelt velem..
Hello darling, call me by my name
Rebekah Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 435
❦ Join date : 2013. Oct. 11.
❦ Age : 1022
❦ Tartózkodási hely : ◙ New Orleans
Tárgy: A ház alatti pince Vas. Okt. 26, 2014 10:04 pm
Amara & Rebekah
What the bloody hell?
Mindenütt körül néztem, a ház összes szegletét bejártam, de sehol nem találtam azokat a bizonyos fegyvereket. Tudom, hogy kicsi az esélye annak, hogy megtalálom a tőröket valahol, de nem várhatok tehetetlenül az első találkozásunkra várva Nikkel, Hayley, Isa, valamint a magukkal vitt Hope elszökése óta. Mert, igen, tudok róla, hogy hibát követtem el ellene, amit ő nagy valószínűséggel árulásnak vett és az, hogy az óta egy árva szót sem beszéltünk, nagyon rossznak ígérkezik. Tudom, hogy mérges rám a történtek miatt és biztos vagyok benne, hogy nem fogja szó nélkül hagyni. Nem tudom, hogy akar e tenni velem valamit, de szeretném elkerülni a bajt, így hát a ,,Jobb félni, mint megijedni’’ elv alapján az egész házban a tőrök után kutatok. Nem biztos, hogy használná rajtam Nik és valószínűleg nem fogom megtalálni őket, de azért egy minimális reménnyel tovább keresek. Nem bántam meg, hogy titokban leveleztem a hibrid lánnyal, mert tudom, hogy jól tettem. Én is aggódtam értük, amikor egy éjszaka elszöktek, de mikor az első levelet megkaptam Isától, amiben mindent leírt, megnyugodtam és, bár nem mondhattam el a bátyáimnak, főleg nem Klausnak, valamennyire bebiztosítva érezhették magukat egy ősivel az oldalukon. Az egyetlen hiba, amit elkövettem, hogy hagytam, hogy megtalálják a bizonyítékokat. Ha valami más helyre rejtem el a leveleket, talán Nik sosem találja meg őket. Tudom, hogy ezzel a bátyám ellen cselekedtem, de nem hagyhattam, hogy azt a szegény gyermeket felhasználja valamilyen tervéhez. Nem hagyhattam, hogy ezt tegye a saját gyermekével. Persze, mind ez már a múlté… Szóval hiába volt minden. Egyetlen hely maradt az egész hatalmas házban, ahol még nem néztem körül. A pince. A pince az utolsó helység, amiben még bízhatok, hogy rálelek arra, amit keresek. Nem tudom, hogy van e lent fény, villany vagy akármi, így kezembe veszek egy zseblámpát, felkapcsolom, majd kinyitom a hatalmas vasajtót és elindulok a lépcsőn lefelé. Az első lépést megtéve enyhe hűvösség éri bőrömet és minden lépcsőfokot lelépve egyre lejjebb csökken a hőmérséklet. Sötét van, a levegő kissé párás. A lámpával magam felé világítok a plafonra, ahol hosszú, a fényre megcsillanó pókháló rendszereket látok, némelyikben még pók is van. Persze, már kislány korom óta nem félek semmiféle rovartól, ahogy a sötétségtől sem vagy a szörnyektől, hiszen én magam vagyok a szörny. Mikor teljesen leérek, egy újabb ajtó van előttem. Elhúzok egy hatalmas reteszt, majd belépek a sötét helységbe.
Most a Young Blood frpg oldalára tévedtél. Reméljük, hogy az oldalunk elnyeri a tetszésedet, hiszen itt biztosan nem fogsz unatkozni. Ezen a helyen tényleg csak a fantáziád szabhat határt, illetve ha valami egyedi ötlet merül fel benned a karaktereddel kapcsolatban ne habozz! Mit is rejt ez az oldal? Sok-sok izgalmat, illetve kezedbe adja Mystic Falls és New Orleans városát, hogy te alakítsd az ottani lények, emberek életét, de akár azt is mondhatnám, hogy a város életét. Ne feledd itt semmi nem az aminek látszik, mert itt minden árnyékben egy "démon" lapul, aki vagy jót akar cselekedni, vagy pedig a poklok poklát járatni veled. Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz velük és te magad alakísd a jövődet? Akkor ne habozz, itt a helyed! Ha ez se lenne elég, akkor még egy dolgot elárulok neked. Mindenegyes széllel egy újabb jövevény érkezik a városba, hogy az ott élők amúgy se unalmas életét még jobban felbolygassa. Bármiben segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan keresd fel az egyik staff tagot, hiszen szívesen segítünk neked. Minden kedves kezdőjátékost is szívesen látunk az oldalon, mivel itt nem "tévedhetsz el". Légy részese a mi kis kalandunknak! A döntés a te kezedben van... Mi szeretettel várunk téged. (;
Oldal alapítása: 2013. december 20.
Belépés
Fecsegõ-tipegõ
ahol mindig beszélhetsz...
Jelenlévõk ..
Akik a város életét színesítik.
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A legtöbb felhasználó (82 fő) Szomb. Nov. 23, 2024 5:59 am-kor volt itt.
Bejelentéseink
Ami az újságok címplapján is megtalálható.
❦ Oldalunk több mint fél éves fennállásának, illetve nagy időugrásának köszönhetően gyönyörű új külsőbe öltözött, ami ezúton is köszönünk Kenzynek! <3
❦ Az oldalon jelenleg semmilyen faji- illetve nemi korlátozás nincsen. Szívesen látunk mindenkit! (:
❦ Egyre több sorozatbeli, keresett karakter, illetve most már canon karakterek is keresik a megalkotójukat. Amelyik az adminok fejéből pattantak ki. Bármivel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor keresd a hirdetőt vagy pedig az adminokat.
❦ A sorozatbeli karakterek listája a sorozat adásaival folyamatosan frissül, bővül, de ha van olyan karakter, aki nálunk nincs feltüntetve és a státusza az oldalon szabad, akkor ne habozz! Mindössze jelzésképpen egy pm-et kérünk tőled! (;
❦ Továbbra sincsen megkötött szószám, illetve sorok száma sincsen meghatározva. Eddig nagyon szép hsz-ek születtek és reméljük a továbbiakban is ilyen szép olvasmányokkal lesz tele az oldal. Szóval ilyen téren abszolút szabad minden!
❦ Különböző nemi beállítottságú karakterek érkezése sincs betiltva az oldalon, valamint a felnőtt tartalmú játékoké sincs, pusztán az utóbbinál arra kérünk titeket, hogy ezt tüntessétek fel a reagok elején.
❦ Valamint, köszönjük szépen minden egyes tagunk maradását, illetve aktivitást, mert nélkületek az oldal nem működhetne. Tovább jó szórakozást kívánunk mindenkinek és sok izgalmat. (;
3>
Újdonságok
legutolsó üzenetek
» Heart of Europe pötyögte Rebekah Mikaelson Kedd Márc. 17, 2015 5:04 pm
» Szent Johanna Gimi pötyögte Rebekah Mikaelson Vas. Márc. 15, 2015 3:35 pm
» City of Fallens pötyögte Rebekah Mikaelson Hétf. Márc. 09, 2015 2:44 pm