- Ne aggódj, kedves. Mindannyian egyedül vagyunk. - Jegyzem meg áldozatom fülébe suttogva halkan minden egyes szavamat. Nos, kedves kis pultosunk kikéretőzött egy bagóra. Nos, ennek a fiatalembernek csakugyan nincs fogalma arról, hogy tulajdonképpen nemsokára megölöm.
Egyedül van, és nem segíthet rajt senki sem. Micsoda élvezetben lesz részem, amikor kioltom az életét. Átkozott ez a hely, a város, hol két olyan személy van, akikről hallani sem akarok. És látni sem. Ma még megiszok egy Bourbont, utána pedig szedem a sátorfámat, és visszamegyek Párizsba. Nincs itt keresnivalóm, és nem is szeretnék itt maradni. Azt hittem, hogy akiért visszajöttem valójában, hogy még életben fogom látni. De nem így lett. Ő rá testvéremként tekintettem, hiszen olyan boszorkány volt, akiről sokan nem tudnak. És kérdéses, hogy miért tekintek rá testvérként. Nos, miért is? Azért, mert amikor még egész kislány voltam, az ő szülei vettek a szárnyuk alá. Hm, pedig nem érdemeltem meg a törődésüket soha sem. Nem érdemeltem még akkor sem semmilyen törődést, hiszen egy jót sem tettem az életben, és ez a mai napig is így van. Sokan tönkretettek, ezáltal pedig inkább könnyek, és sajnálat helyett gyilkolok, és másokat teszek tönkre, ahogyan csak képes vagyok erre. Máshoz amúgy sem értek igazán. Mindezek ellenére végül is lemondtam arról, hogy Amaráék agyukra menjek. belefáradtam, illetve felnőttem ahhoz kellő idő elteltével, hogy csak is egy férfi kelljen. Nem, ennek a világnak vége. Nem érdekel már senki, és semmi. Európában talán könnyebb lesz az életem újra. Nem is tudom, hogy most is még minek vagyok egyáltalán itt, de sebaj; még távozásom örömére bevágok pár whiskyt meg egy ablakot, és intek meg beintek a világnak!
Nos, ennyit a szomorkodásról. Elég boldog vagyok ahhoz, hogy lesajnáltassam magamat még gondolatban is.
- Kár, hogy ebből a gyönyörű, tengerkék szempárból kialszik az élet nemsokára. - Döntöm alig láthatóan bal oldalra a fejemet, s egy buja mosollyal fejezem be végül a mondandómat. valóban nagyon szép szemei voltak ennek a kölyöknek. Szőke, felzselézett haj... s ahogyan mellkasához érintem tenyeremet, érzem izmos testfelépítését is egyaránt. Hallom minden egyes zakatoló szívdobbanását, de szerencsétlen még megmozdulni, és megszólalni sem tud, ugyanis nem éppen kellemes az, hogy ha egy erős boszorkány belülről rohasztja a testét. Hm, hiába is ilyen jóképű, de az a helyzet, hogy ez engem hidegen hagy. Bárkit képes lennék megölni! Legyen az gyerek, felnőtt, akárki, engem nem érdekel már senki sem!
Nos, már egy ideje az épület hátsó felénél töltöttem ezzel a csodás kis ifjúval az időmet, de már kicsit elfáradtam, hogy tartsam.
Bőrből készült, mályva színű válltáskámból könnyedén kikapok egy kígyóbőrrel borított tőrt, melynek csakúgy... hatezerszer hajtogatott az éle. Nos, ez még talán a levegőt is átszeli. Ezt még nevelőszüleimtől kaptam. azóta meg van. Nem éppen emberölésre akarták nekem, de nem láttam túl sok értelmét, így arra gondoltam, hogy talán erre is jó.
- Hidd el, máshol jobb lesz. Menny, vagy pokol...- Suttogom eme két bűvös szót bájjal telt hangzásokkal, s a tőr éles felét most már a számomra ismeretlen férfi mellkasa felé helyezem. Elgondolkozom, hogy vajon hol lehet fájdalmasabb.
Nem vártam egy percet sem; Egyenesen a homlokába mélyesztettem bele a tőrt, mi teljesen átszelte az agykoponya minden egyes részét. nem elég, hogy szerencsétlent belülről rohasztottam, de még agyon is szúrom. Ez még nem volt elég kegyetlen. na, majd akkor máskor. A falnak megmaradt, hiszen a tőr teljesen ott tartotta, lógva. A vér kibuggyant a tőr helyénél, akárcsak szemből a könnycsepp. végig nézem, ahogyan orra vonalánál szabályosan halad le csíkban a vére, és végül állánál távozik, egyenesen a földre csöppenve öngyilkos módra. Nem kellett nagyon várakoznom kielégült mosolyomra.
A tőr markolatát megragadom, s kihúzom úgy, hogy még magam előtt hagyom a tőrt behúzott könyökkel.
Nézem, ahogyan csöppen a vér, le a földre a tőrről. Szép látványt nyújt. Eszembe jut mindig erről a tőrről, hogy hány élet kioltója ez.
Göndör hajfürtjeimet megigazgatom, s végül is lassú lépteket veszek magassarkúmba a bejárat felé, mintha mi sem történt volna. Fekete bőrdzsekimből kivettem egy fehér pamutdarabot, mivel könnyedén letöröltem a tőr felületét, mi vérrel volt belepve.
Nem zavartatott, hogy ezekkel a mozdulatokkal léptem be a grillbe. A tőr élei már teljesen tiszták voltak. A fehér rongydarab átvette terheit. Illetve még hüvelykujjamon maradt pár vércsepp, amit csak számba vettem, s végül is megízleltem ennek az ifjúnak vére ízét. Nem különösen vagyok vámpír, de nem mintha meghalnék tőle. Mindenesetre eléggé keserű vére volt, de még forró.
nem voltak sokan a Grillben, ami jó, hiszen soha nem szerettem a telt épületeket. Jobb szerettem mindig is egyedül lenni mindenhol.
A tőrt visszahelyezem válltáskám kis zsebébe, és végül a véres fehér ruhadarabot visszacsúsztatom dzsekim zsebébe.
Most jól esne valami erős. Ami azt illeti, nincs pultos, mert az iméntiekben nyírtam ki. Magamat kell kiszolgálnom? Bah... vágtam volna a fejébe azután a tőrt...
Egy poharat levettem a pultról, és végül is a csapból hideg vizet engedtem, ami tökéletesen elkergette a vér egyvelegének ízét. S végül is helyet foglaltam az egyik korongszéken, még egy kicsit pihenni, utána pedig elindulni ennek a hosszú útnak.