Katherina megérintettem karom, s aligha elbotladozva, s megtartom gyengéden.
- óvatosan..- segítem ki a kocsiból e szó keretével, s lassan elengedve őt zárom be az ajtót, s félően végigsimítom bal oldali vállát tenyeremmel.
Ki hinné, hogy a legidősebbik eredetit ennyire megtudja bolondítani egy nő. De ez nem is csupán egy szeszély, hisz lássuk be, ötszáz éven át csak is őt szerettem. Persze közben becsúszott Celeste, de kérlek... azt a nőt soha nem szerettem. Nem mindig voltam erkölcsös, például a téren, hogy akkor kihasználtam Celestet mindenhogyan. Én sem voltam mindig egy angyalka....
Számomra nekem mindig Katherina volt az örök. Jobban szerettem őt, még Tatianal is jobban még akkor, ezer évvel ezelőtt. csak az a gond, hogy eléggé rossz úgy szeretni, ha ez nem kölcsönös. Természetesen nem várom el, mert mindenkinek a szíve szerint kell szeretni, nem pedig kényszerből. Különben is; azt akarom, hogy ő legyen boldog, ne pedig én.
- Ha feláldoznám magam, képes lennél megtenni azt, amit mondtál? - kérdeztem rá végül egy különös mondatára. Arra, amikor megakarta tiltani, hogy feláldozzam magamat ő miatta. ha valóban így lenne, akkor már vissza sem jövök. Bár... mondta, hogy akkor örökre elveszíteném. Még is mit jelentsen ez? Én már régen elveszítettem őt!
Nem is érdekből akarom őt segíteni, hogy talán úgy sikerülhet visszakapnom. Nem! Én nem ilyen vagyok. Jótékonyságból teszem, mert tudja, rám bármikor számíthatott, és számíthat. Én mindig ott voltam neki, bár az ötszáz évben menekült a Mikaelsonok elől. Nem tudtam őt megtalálni, még esélyem sem lett volna rá, hiszen Klaus az egyből tudott volna róla, és kitudja, hogy Katherinat miként bántotta volna akkor újból. Nem elég, hogy a családját is elvette tőle, de akkor még az életét is... nekem annyit nem ért meg, hogy ő meghaljon a puszta önzőségem miatt.
- De ha meg is tennéd, akkor már vissza sem jönnék. S ha akkor elveszítenélek, mindegy lenne,
hiszen már régebben elveszítettelek téged.- hangom búskomor, levert. Nem is tudom, mit mondhatnék még. Rossz az egész, nem akarok itt lenni!
Túlélem ezt az éjszakát, aztán holnap reggel hazaviszem, és én is megyek haza a drága semmirekellő öcsémhez. Micsoda rabszolgasors , mit mondhatnék? A nő akit szeretsz átnéz rajtad, és az öccse pedig egy szemét alak, aki kitudja mit csinált, mit még nem tudok.
Lassú léptekkel elindulok a salakos úton, persze közben várom, hogy jöjjön. Kissé fel lettem bosszantva a gondolatok miatt, persze nem akarok dühös lenni, mert nem éri meg. El kell fogadni a száraz tényeket, az lenne a legjobb.
S elgondolkoztam Katherina másik szaván, hogy apámat még ő hozta vissza régebbről. Ezek szerint lecsapolhatta apám őt. Remek! Még egy újabb sokk ért, amiről fogalmam sem volt. És még kitudja, mennyi mindent nem tudok.
Én is hogy jártam, amikor most találkoztam vele. Puff egy tőr a szívembe. Bárcsak megölt volna, akkor nem kellene élnem feleslegesen.

// tisztás //

Nem tudom,hogy mit tegyek. Erőszakkal is, de elráncigálnám magammal Katherinet New Orleansba, csak azért, hogy biztonságban tudhassam.
- Klaustól nem kellene félned. Tudod, hogy egyszer már majdnem megöltem.- Morgom dühösen, mikor az öcsémre gondolok ilyen téren. Csak egy ujjal is bántsa Katherinat... nem is tudom, mit fogok tenni Klaussal. Még talán ráuszítom Mikaelt, akivel nemrégen találkoztam. csak egy újjal is tegye... de mindent elmondok Mikaelnek!
- Mikael New Orleansba van. Szép kis fegyver Klaus ellen. Hatásos.- Kúszik egy gonosz mosoly arcomra, melyet egyáltalán nem is szedek le.
- Ha utálnak, akkor valamit jól csinálsz.- Nézek ekkor rá egy halvány, kedves mosollyal. Mert ez így van. Ha valaki utálja a másikat, akkor biztos valamit jól csinál. Katherina kész túlélő, míg más már az első akadálynál meghalt volna. de ő nem. És ezt becsülöm benne de nagyon. Mindig is az önvédelem a fontos, és nem mások érdeke. Én szeretem őt...ölni tudnék érte, akármit. Ha kell, érte még az öcsémmel is végzek!
A Motel előtti parkolóba behajtok, s érzem, hogy a kocsinak a kerekeinél ropognak a salakos kavicsok. Kissé süllyedő út, de ez a terepjáró mindent kibír.
Katherinanak le kéne ráznia azokat, akik utálják. A lány hatalmas nagy próbákon ment végig. Túlélte Klaust, aki lássuk be, ah valaki összefut vele, akkor halott. De Katherina... ügyesen kicselezte. Tisztelem ezt benne, mert hatalmas nagy erő lakozik benne, még akkor is, mikor ember.
A parkoló félig volt megtelve, gyorsan keresetem egy helyet, majd az ajtóhoz közel leparkoltam.
- Biztosan éhes vagy. Ha gondolod, elvihetlek valamilyen étterembe, vagy hasonló. - Igazítom meg a kormányt, s a kulcsot kihúzom, és farzsebembe landol.
Férfias illatú, fekete bőrdzsekimet lekapom magamról, míg egy szürke egyszerű póló marad rajtam, s Katherina vállaira terítem.
- Nehogy megfázz még jobban...- suttogom aggódva, s már-már szemeim csillanásából is kivehető, hogy könnyezni tudnék a helyzettől, hogy Katherina életveszélyben van. De nem sokáig fog tartani.
Kiszállok az autóból, óvatosan becsapom az ajtaját, s körbetekintek, hogy milyen idő van. Eléggé hideg, az ég pedig eszméletlenül borús, mintha egy nagy szürke tál lenne felettünk. Némi villámropogás is hallatszott a távolból.
Lehajtom a fejemet búsan, s gyorsaságomnak köszönhetően annál az ajtónál jelenek meg, ahol Katherina ül.
Kinyitom neki az ajtót, s kezemet nyújtom, hogy kapaszkodjon belém, mert féltem, hogy megcsúszik, vagy valami. Minden egyes levegő molekulától is féltem őt...