A fejem megfájdult, olyan volt, mintha szét akarna hasadni, csak bízom benne, hogy nem a nővéremmel van gond. Igen, megérzem, ha történik vele, így hamar el kell, jussak a mosdóba. Túl hamar és túl gyorsan is mentem ahhoz, hogy észrevegyem, valaki van még oda bent.
Így jár, aki félig a táskájába bújva keresi az átkozott telefont, hogy megérdeklődje a testvére hol létét.
Igen, sokszor még nem voltunk külön, főleg nem hosszabb ideig.
A lány egészen jól fogadta.
-Fontos telefon, eléggé sürgős, hívd belső vészcsengőnek. – mutogattam összevissza a fejem felet, mintha épp el akarnám magyarázni, milyen érzések kavarodnak bennem. Bár ezt csak az érzi, akinek van egy ikertestvére, és már látta magát meghalni… Ó, igen, a nővéremet már kellet visszahoznom a túlvilágról, igaz majdnem én is oda vesztem, de még is csak a nővérem.
Egészen intelligensnek tűnt és könnyed mozdulatai voltak, amolyan én vagyok a suli menő csaja, akiért epekednek a férfiak és mindenki őt akarná megkapni.
Mikor megfordultam, hogy a tükörhöz lépjek, megcsapta az orromat a rezes, bűzös szag. Vér! Nem is tévedtem akkorát. Lepillantottam és a földön volt egy hatalmas vérfolt.
Nem hiszem el, hogy egyedül kell belebotlanom egy vámpírba.  Remélem, tévedek és csak egy gyilkosságba futottam bele. Nem akarok most, már most balhéba keveredni. Elraktam a telefonomat és a táskámat a vállamra vettem.
-Ne bánts. - fordultam felé és próbáltam leplezni, hogy megrémültem és a gyomrom összeszűkült, a levegő is nehézkesen jutott el a tüdőmbe.  Mondjuk nem is bántam, hányingerem van a vértől és szédülök is. Tényleg, már csak az hiányzik, hogy összeessek és ennél jobban nem is tudnám megkönnyíteni a dolgát. Kiszolgáltatásból ötös.
Nem mozdultam, nem akartam, hogy azt érezze bántani, akarom, és próbálom leplezni, hogy nem egy egyszeri mezei emberbe futott, mint az áldozata. Nem akarom, hogy valami hülyeségre akarjon rávenni, amivel megöletem magam. Most áldom az eget, hogy nincs itt Petra, akkor nagy bajba lennék, iker boszorkányoknál kevés erősebb.

- Hello Mystic Falls! – kiáltottam el magam, az üdvözöljük táblánál, mikor az autóm hangos motorzúgással tovább is ment. Úgy döntöttünk, hogy én ma költözöm, a tesóm pedig később. Neki vannak lezáratlan ügyei, amit el kell rendeznie, én pedig már szabadultam volna a helytől, bármerre néztem csak azt a mocskot láttam, és a kéjes sóhajai zengtek a fülembe.
A rádiót felhangosítva próbáltam vissza zökkeni oda, ahol épp voltam. Hiszen új város, új élet. Új Trish!  
Először is kell, keressek egy hotelt, ahol majd lakhatom, míg a nővérem is utánam tolja a fenekét. Aztán.. Nem, előbb ennem kell, mert éhen fogok veszni, míg hotelt találok ebbe a kisvárosba.
Ahogy lelassítottam, hogy jobban körül tudjak nézni, valami szokatlan nyugodtság lepte el a testem, ami már nagyon régóta nem volt jellemző rám.
Aztán hirtelen rápillantottam az én általam keresett étteremre, parkoló meglepetésemre volt, hát igen, nem egy nagyváros, szóval nem messze a bejárattól leparkoltam. Megigazítva a sminkem és a hajam ki szálltam. A telefonomat megnéztem, és gyorsan pötyögtem drága ikremnek, hogy minden rendben megérkeztem. Lassan haladtam befelé és helyet is foglaltam az egyik üres asztalnál.
Az emberek lézengtek és meg is bámultak, nem voltam egy szokványos lány, de ha megjön Petra, akkor lesz mit nézni, az fix.
- Egy spagettit kérnék kólával. Hiperszupergyorsan, mert éhen halok. – mosolyodtam el a pincérre, aki felírta a rendelésemet, majd el is tűnt a pult mögött, aztán átsétált a konyhába. Én addig úgy döntöttem meglátogatom a mosdót, hiszen hosszú út van már mögöttem. Mikor kinyitottam az ajtót hirtelen neki csaptam valakinek.
- Ó istenem, ne haragudj, nem akartam, nem láttalak. Fantasztikus bemutatkozás. – hadartam szinte érhetetlenül és figyeltem, hogy nem okoztam-e valami károsodást. Ó, nem tudom említettem-e, de néha úgy érzem, mintha meg lennék átkozva.
- Sajnálom. – vettem egy szusszanásnyi időt, hogy ismét értelmesen bírjak beszélni hozzá.
Szép kezdés, magam részéről. Tényleg.