Bekah & Hayley

Hello darling!

Csillogó szemekkel nézek a poharam aljára. Igaz, csak pár másodperce tolta elém az ezüstös tárgyat Rebekah, mégis olyan mintha már egy évtizede ezt nézegetném.
Amíg Hope-ról van szó, addig valamiért nem tudom felemelni a szememet.  Attól félek ugyanis, hogy a homályos világítás mégis megmutatná csillogókönnyeim sokaságát íriszeimben.  
Majd egy kics idő elteltével a poharamat egy kicsit megemelem és bele is kortyolok. Mikor a folyadék a nyelvemet éri, olyan ízorgia kerekedik a számba mint még soha. Igaz nem rég ittam vért, de akkor is. Ezt a reakciót, még egy magamfajta kezdővámpírnak nagyon, de nagyon meg kell szoknia. Szemeim hirtelen felpattannak, amik most már az élvezettől, mit sem a bánattól csillognak.
Ugyanakkor nem igen hagyom elcsusszanni fülem mellet Rebekah válaszát.
- A kitartásotok elismerésre méltó. Remélem ezt a ti ágatokról örökli Hope. - vallottam be elismerően, hisz én már rég veszni hagytam volna Davinát. Bár erős és  jó tudású boszorkány, még is nagyon nagy a lázadó szellem benne, és nem könnyű kordában tartani a kislányt. Az pedig nagyon fontos, hogy a mi "szabályaink" szerint működjön. Koccintásra emeltem a poharamat Rebekah felé.
- Ugyanakkor attól félek, hogy már lehetetlen lesz így "motiválni".  - kezdtem bele állításomba, amit komolyan is gondoltam. Hisz Davinának Camille-n kívül jelenleg semmilyen élő kapcsolata nincs a földön, amivel esetleg "motiválni lehetne". A kis Cami-t meg egészen nehéz lenne becserkészni, hisz azt jelen körülmények közt  őt is elég nehéz fellelni... Bár ennek okát sem tudom. Még...

Bekah & Hayley

Hello darling!

A fejemet ellepte a teljes üresség. Nem tudtam és nem is akartam agykerekeimet feleslegesen és hasztalanul forgatni. Hisz számomra a mai nap egyenlő volt a teljes feledéssel és elfogadással.
Semmi, egyetlen gondolat sem cikázott a fejemben. Csak azt tudtam ami most jelen pillanatban körülöttem fogott, ami meghatározta az életemet. Vagyis, hogy a  gyerekem él és jól van, viszont én talán már kevésbé. Mert bárhogy próbálom elfogadni a mivoltomat, igazából nem megy valami könnyen. Egyszerűen eddig nem volt rá annyi időm, hogy megemésszem az egészet. A szülést, majd a menekülést és a gyors halált. A vérről meg ne is beszéljünk. A mostanra édessé vált folyadékról -ami meghatározza az "életemet" mostantól-, és amitől régen úgy irtóztam. Most a rabja lettem. Kár is lenne tagadnom.
Üres semmitevéssel nézek ki a fejemből egészen addig míg egy enyhén búgós hangara fel nem figyelek.
Már egy jó ideje élek a Mikaelsonokkkal szóval könnyedén és gyorsan felfogom, hogy Rebekah jelenlegi tette mit is jelent. Valakit megidéz... Kissé gyorsabban kapom el a fejem, így még pont elérem a  pincérsrác idétlen mosolyát. Én is magamra öltök egy kis grimaszt és alig várom, hogy végre lelépjen hisz akkor végre talán megkapom a kérdéseimre, a keresett válaszokat.  
- Nem kell sajnálnod Rebekah. Magamnak okoztam ezt az egészet. Én... én csak egy jobb életet akartam biztosítani Hope-nak, amiben Klausnak nem kéne szerepelnie. Megtudtam volna őt védeni. Érzem. - feleltem majd vártam, hogy jöjjön a folyékony bátorság, amit a szőke rendelt, hogy kicsit könnyebben  megjöjjön a beszédhez a kedvem.
- Azt hittem Davina már rég kicsusszant a "karmaitok közül". - vallottam be hitemet afelől, hogy a kis boszorkány élete egy 360 fokos kanyart vett. Nem régiben pedig az a hír járta felőle a mocsárban, hogy ismét kicsit visszább húzódott, pedig már Marcel körében sem látni.
De ezek csak mind pletykák. Ostoba és tudatlan vérfarkasok pletykáik, akik feleolyan beavatottak sem, mint például én, vagy Rebekah. Ezért is van szükségem az ő információira, hisz tudtom kell, hogy vajon Hope biztonságban van-e.

Bekah & Hayley

Hello darling!

Bevallom... jól esett most a találkozó Rebekahval. Bár ő is csak egy Mikaelsonnak látszik, mégis annyi mindenben segített nekem a terhességem alatt és utána is. Biztosra veszem, hogy nagyon mardosta a bűntudat, mikor mi elmentünk és Klaus úgy kiakadt, de még sem szólta el magát. És ezzel garantálta azt, hogy megvéd minket. De Klaus valahogy még is rájött hol is vagyunk és értünk jött, így az ő cselekedetei mind hiábavalóaknak bizonyultak, valamint miattunk most nem is a kedvence a hibridnek. Akkor érkezett el életem egyik nagy döntéshozatala. Nem akartam meghalni. Nem látni, ahogy Hope felnő, ezért inkább megalázva, de visszatértem. És a neheze még csak ezután következett, mivel olyan dolgok történtek, amikre az életben nem gondoltam volna, hogy egyszer én élem majd át őket.
A hibriddé válásom, aminek az egyik tradicionális eleme a kislányom vére volt. Az volt életem egyik legrosszabb dolga, mikor meg kellett ízlelnem a vért, amit az én kis pocaklakóm termelt. És akkor ne beszéljünk az éhségről, amit mai napig nehezen lehet leküzdeni. Igaz csak fél vámpír vagyok, de a vér így is csábító. El nem tudom képzelni mi is lenne, ha ténylegesen vámpír lennék és egy csepp vérfarkas gén sem lenne ereimben.
Szótlanságomat Rebekah valószínűleg lefülelte, hisz a legfogósabb kérdést tette fel nekem. Kíváncsi vagyok vajon tud-e már a hibridlétemről. Hisz én eddig még nem találkoztam vele, így nem tudtam elmondani mi is történt velem.
- Csak azt tette, ami várható volt egy ilyen szökés után... Megtalálta a legjobb büntetést!- felelem lesütött szemekkel, hisz nagyon nehéz még ezt elfogadnom. Nem várhatom el, hogy Rebekah ezt előbb megértse. Azt hiszem még neki is fel kell fognia, hogy szeretett unokahúga mit élt át, mikor az anyjának nem is kevés vérére volt szüksége az átváltozáshoz. Egyenlőre az okokat nem akarom megosztani Rebekahval, mivel ezt még nekem is nehéz elfogadni, valamint, hogy ismételjem magam, felfogni.
Ismét a szeszes italhoz nyúlok, a céllal, hogy bátorságot merítsek és nagyot kortyolok, majd egy kézmozdulattal intek a pincérnek, hogy hozzon egyet a beszélgetőtársamnak is. Maximum ha nem kéri a Mikaelson lány, majd én megiszom az övét is.  Mikor már kezd a torkomból eltűnni az erős és füstös íz, ismét beszédhez nyitom ajkaim.
- Na és mond... mit tudtok Mikaelről?- teszem fel a kérdést kíváncsian, ugyanakkor kicsit félve is. Hisz már egy jó ideje Elijahval sem tudtam beszélni, többek közt erről sem.

Bekah & Hayley

Hello darling!

Azt hiszem kis túlzással Rebekah maradt az egyetlen Mikaelson aki hajlandó velem civilizáltan beszélgetni és meghallgatni. Előtte már rég nem félek dolgokat és titkokat megnyitni, elárulni. Talán mióta elmentem innen Hopeal, vele lett a legjobb a kapcsolatom. Pedig kezdetben nagyon mérges voltam Isabellára, hogy így informálta a hátam mögött Rebekaht.
De végül is jól tette a hibrid lány. Hisz lehet, hogy most a Mikaelson lány nélkül már életben sem lennék. Mivel Klaus haragja nem éppen lett volna elkerülhető, ha ő nincs... S tudjuk, hogy az ilyesfajta haraggal mi is egyenlő. A testedtől jó messzire heverő szív.
Mélyet kortyoltam a kezemben lévő szeszes italból. Már olyan rég nem éreztem ezt a kis füstös ízt. Hisz a terhességem alatt semmi ilyesmit nem ittam, de nem is akartam. Azt akartam, hogy Hope ilyen szép és egészséges legyen, mint amilyen most. Persze semelyik anya nem akarja, hogy a gyereke ilyen gyors ütemben nőjön, mivel (én váltig állítom, hogy)a kedvenc időszak mindenki számára a gyermeke pólyás kora lehet. Még ha akkor ezt be sem vallják, a fáradtságtól, alváshiánytól, valamint a sok sírástól. Le tettem az italt, majd Rebekah tekintetét kerestem. Mikor azt mondja, hogy legalább mi tartsunk össze, kicsi mosolyra húzom a számat. Igen... nem árt, ha legalább mi hű szövetségesek, esetleges barátok maradunk. Mint a két legerősebb lények egyike.
- Akkor valamiben egyetértünk. - felelem, mikor az "otthonra" kerül a szó. Bár nekem az a hely egyáltalán nem az. Pusztán csak ott élek. És ez a kettő nem összekeverhető, max egyesíthető!     

Bekah & Hayley

Hello darling!

Már-már kényszert érzek arra, hogy kimozduljak a Mikaelson házból. Egyszerűen nem tudok egy légtérben lenni Klaussal és talán egész nap Hopeal sem. Pedig a kicsit tényleg nem tehet semmiről… mind ez az én hibám.
Tudom, hogy az most szörnyen hangozhat tőlem, de ahogy nézem őt... csak arra emlékeztet, hogy mekkora bajba is kevertem magam anno. Mikor lefeküdtem az apjával… Persze nagyon örülök neki, hogy Ő van nekem, hisz egy csodálatos kislány, de akkor is. Ő miatta váltam hibriddé. Egy olyan lénnyé, ami igazán sosem akartam lenni. És egy ilyen lényként, mint Klaus talpnyalója nem szívesen mozgok egy légtérben velük. Mert érzem az „alsóbbságomat” mellettük. Talán ezért is esett a választásom a Rousseau's-ra. Hisz itt szinte senki nem tudja kiszagolni, hogy pontosan mi és ki is vagyok. Csendben meg tudom magam húzni egy asztalnál és úgy érezem, magam mintha egy lennék a tömegből...
Mert talán az is vagyok. Most már csak azzá lettem. Hisz már nem hordom ki a világ legerősebb lényét, nem vagyok kiemelkedő figyelemben New Olrleans krémje előtt. Olyanban nem, mint egykoron voltam.
- Örülök, hogy eljöttél. - még fel sem emelem a fejem, de hallom léptei hangját, majd a parfümjét. Ismerem. Óóó de még milyen jól. Ő nem más, mint Rebekah Mikaelson.