Elsuttogott néma szavak hangzása, megpecsételt kérések sorra, érzelmek ezreinek hada.. széttépés, felégetés, fellángolás, szétmarcangolt foszlány húsdarabkák, összetört szív maradványok, és ezernyi szilánkú szálként megjelenő lélek töredék az, mely mostan is valahol lent hever a földön. Bármit is teszem, avagy cselekszem az sosem helyes, az sosem elég jó, hisz a sorsom előbb, vagy utóbb fájdalommal koronázz meg tetőfokon, ahogy én magam a szenvedés sorainak egyfajta zálogát tűröm el. Egymás után érnek a tettek, a bűnök, vagy tán ezen dolgok a büntetéseim? Megérdemlem a kárhozat legfelsőbb szintjeit is, de nem értem.. azaz nem bírom felfogni, hogy mindezt mivel érdemeltem ki. Tiszta egyének születtem, kit egy hasonmás megrontott, kit a saját apja ölt meg, és kit a magány zárt közre oly annyiszor. Nehéz cipelni a terhet, s le nem tenni azt, miközben már rég tudott, hogy ezt önmagam sem bírhatom ki. A legrosszabb az egész történésben az, hogy amikor már épp elhiszem, hogy túlléptem mindenen, s magam mögött hagytam a múltban történt sérelmeket épp akkor jön valami váratlan fordulat. Mélyen, nehézkesen, szinte fájva fújom ki a tüdőmben szorongatott levegőt, mely ahelyett, hogy megkönnyebbülést jelentene, épp inkább elnehezítést okoz a számomra mélységesen. Lezárom a szemeimet.. érzem, ahogy a fejét a fejemre hajtja, s csak ekkor tudatosul bennem, hogy szívének verése egyre lassabb, hogy életének léte egyre fakóbb, hisz a vérét vettem, s miközben én egymagam szenvedek, ő a halálának egyre közelebbi fokát éli meg. Hallom szavait, amely el is jut a tudatomig.. megígéri, de vajon a későbbi idő eltelése után betartja ezt? Tényleg képes mellettem maradni akármi is legyen, avagy történjen eme életben? Sajnálatos módon, ő egy törékeny embernek tűnik, kit óvni kell mindentől.. mégis látom benne a küzdést, és tán ez hozta meg azt, hogy ne tépjem darabokra a személyét.
-Törékeny szó, ugye ezt tudod?-Kérdezek vissza egy pillanat leforgása alatt, ahogy megemelem a bal karomat a magam közelébe.-Az ígéret gyönyörűen szép fogalom, de ha nem tartják be az fájó pont tud lenni, ha elárulják az ígéretet az kíméletlen.. kínzás.-Veszek egy mély levegőt, ahogy a kezemet nézem, azaz inkább a csuklómat. Egyenlőre hallgatom egyre halkabb, s erőtlenebb szívdobbanását, mely az élvezet egyfajta helyére kalandoztat el. Megölhetném könnyűszerrel, élvezhetném a szenvedését, a vére mámorának hatását.. de nem. Felsóhajtok, ahogy mozgásra késztettem magam, s közelebb csúszom hozzá ezáltal, így tekintve rá, s látva a helyzetet, ahogy már kezd szédülni. Egyre elkeserítőbb látvány lehetne, de valahol mélyen élvezem, s eme gondolatsorozat kikészít. Hirtelen kezdek el vacillálni azon, hogy életben maradjon-e, vagy megöljem-e inkább őt, ki mellettem ül, őt ki ember..-Segítek.. sssh!-Harapom fel hirtelen a jobb csuklómat, aztán a szájához teszem azonnal a vérző részt.-Igyál, és jobban leszel.. annyit, amennyi jól esik.-Suttogom a füléhez hajolva lágy hangon, ahogy hagyom, hogy megtegye azt, ami ilyenkor szükséges. Én pedig elkönyvelem, hogy jól cselekedtem, s nem hagytam meghalni őt.. remélem később eme döntésemet nem bánom meg!
Pillanatokkal később felállok, ahogy őt is felsegítem a földről egyúttal, majdan óvatosan emelem rá a tekintettemet. Elkönyvelve némileg, hogy kezd jobban lenni.-Nem lesz semmi baj, vigyázok rád..-Suttogom lágyan eme szavakat, ahogy egy hirtelen mozdulattal felkapva az ölembe veszem.-Most New Orleansbe megyünk.. az lesz az új otthonod, kedvesem. S senki sem érhet hozzád egyetlen egy ujjal sem, mert leszedem a fejét, esküszöm!-Mosolyodom el halványan.-A nevem pedig Stefan.. Stefan Salvatore.-Teszem még hozzá, majd lassan megindulok vele a kiszemelt terepen, hogy egyszer valamikor kiköthessünk New Orleans területeinek egyikén.. az út még messze van, s az idő estére jár, így elaludva úgy gondolom el lesz ő maga, én pedig szépen haza viszem őt, hisz egy vámpírnak nem szükséges az alvás tényének gondolata, de neki viszont igen, ezért sem száguldok, mint egy fél hülye, hanem csak szépen, lassan cipelem..

Játék Vége!

Valóság, kegyetlenség, vér.. Az, amiben élünk nem álomvilág, az, amelyet látunk az maga a képzelet, és egyúttal egy berögzült látomás, melyből nem szabadul ki senki sem mindaddig, míg meg nem tudja, hogy mi is veszi őt körbe. Ez egy olyan világ, ahol a természetfelettiek uralkodnak, ez egy olyan Föld, amelyen az emberek hiszékenyen naivak, és ostobák.. Hát nem észrevehető a világ különböző pontjain az a tény, hogy az emberek egyre csak fogynak? Hát nem feltűnő két apró fognyom a nyakon? Akárhányszor gondolom végig mindig ugyanazon a ponton vagyok, hisz valljuk be őszintén, hogy senki sem ismeri ezt a világot eléggé; senki sem tudja elképzelni a végső szenvedés stádiumát, és senki nem éli meg a másik ember, avagy természetfeletti lény sorsát. Egyek vagyunk, de mégis számtalan különbséggel. Számomra az emberek élő áldozatok; két lábon járó vértasakok, míg az embereknek maga az állat a táplálékláncuk. Éltem állat véren, és szánalmas módon szenvedtem, éltem ember véren, és mindenek felett élveztem azt, amely eme kiváltság által járt. Kegyetlen a sors, s az élet maga, hisz mindenki szenved, mindenkinek fáj, és egyszer mindenki meghal.. Gondoljunk csak bele; mi vámpírok is meghaltunk mielőtt azok lettünk, amik, nem? Meghaltam én is, Klaus is, és mindenki, aki ehhez a fajhoz tartózik! Szenvedtem én, szenvedtek az ősiek, szenvedett mindenki, mert maga ez a hely ilyen! Mindenkinek van fájdalom megélését jelentő pont, de nem mindegy, hogy miket élünk meg.. az ember egy fuldoklásba belehal, de én.. én többször meghaltam abban a néhány hónapban. Kegyetlenül szenvedtem. Már nem fáj, mert nem emlékszem az érzésre, hisz kitörölték belőlem, de mégis kínt érzek, ha csak arra gondolok, mert tudom, hogy ott lent egyszer szenvedtem.. víz, víz, víz.. Az éhség az, amely erről eszembe jut, hisz lám Ripper lettem, lám ölök, és egyszer végre sikerült leállnom.. leálltam, és ez a lány nem halt meg. Mosolygásom egyetlen egy tárgya lehet, emlékeim egyetlen egy jó pontja, de akár meg is ölhettem volna, ha azt akarom.. Vér, kegyetlenség, valóság..
-Nem kell megköszönnie, hisz ez az öné, amiért segített nekem..-Mondom halkan formálva meg a szavakat, amelyek ajkaimról úgy peregnek le, mint valamely jelentőséggel bíró értelem. Nem is értem, hogy miért teszem ezt, hogy miért ötlenek fel bennem mélyen az érzelmek, az emberi oldalam, az emlékek, és majdan hirtelen miért lesznek tűnő semmiségek végül.. nem értem ezt, nem értek semmit, csak azt érzem, hogy megfulladóm.. Rábólintok a szavaira, miszerint az támadta meg, és ez az állat nem más, mint én; egy szörnyen kegyetlen vámpír, de hát nem bánom én azt, ami vagyok! Ez leszek, vagyok, és maradok!
-Az, amiket hallani fogsz megdöbbentő lesz, így inkább jobb, ha ülsz.-Mondom rezzenéstelen arccal, ahogy a vizet bámulom, mint egyetlen lehetőségemet, mintha ez adna számomra valami értéket, avagy tán csak értelmet.. már magam sem tudom.-Megnézhetjük a naplementét, és én közben részletezem a világot neked, amelyet egyébként jelen esetben vakon látsz.. nem tudsz mindenről, kedvesem.-Pillantok rá egy oldalas félmosollyal.-Először is.. nézz rám.-Nézek a szemeibe, ahogy igézni kezdem, de csak a biztonság kedvéért.-Amit hallani fogsz azt megérted, nem ijedsz meg, hanem hiszel nekem, nem visítasz, és nem rendezel balhét, csak felfogod az eszeddel a történéseket magát, és megérted ezt az életet; engem.-Végül elpillantok ismét a víz felé, ahogy sóhajtok egy mélyet, majd mély levegőt veszek.
-A világ, amelyben élünk; hamis.. az, amit te emberként tudsz valami kevés, valami.. semmiség ahhoz képest, amelyben én élek.-Beszélek hozzá őszintén.-Létezik természetfeletti; vámpírok, vérfarkasok, hibridek, szellemek, boszorkányok, hasonmások, és egymaga a horgony.. az, ami én vagyok nem emberi.-Nézek immár rá.-Szenvedés ez a világ, fájdalmas.. és én vámpír vagyok, érted? Embereket ölök a vérükért, mert nem tudok leállni, mert képtelen vagyok megállni ezzel. Képes vagyok téged megigézni, hogy azt csináld, amit mondok, de én őszinte akarok lenni hozzád, ezért is mondom el ezeket. Caitlyn én szenvedek.. a véred csábít.. és.. és megőrülök. Mindenki elhagyott, mindenki.. 1847 óta élek.. magányosan, és egyedül.-Hajtom le a fejemet.-Ne félj nem bántalak, melletted türtőztettem magam. Ne hagyj el te is, kérlek..-Csúszom mellé, ahogy a vállára hajtom a fejemet.-Mindent elmondok, csak légy velem..-Suttogom oly halkan, és lágyan, ahogy csak lehet.

// Csak neked falatkám   

Gyilkolás, vér, halottak.. félelem, gyengeség, szívverések.. halk lélegzetvételek, könnyed játszmák, és áldozatok.. Nem követel nagy dolgot a gonoszság, csak épp annyit amennyi szükséges a saját maga kielégítéséhez. Nem érzek mást, csak felszabadulást, élvezetet, és örömöt. Oly sok éve most először vagyok teljesen szabad, hisz saját magamtól hoztam meg ezt a döntést, én magam voltam az, aki kiszerette volna kapcsolni az érzelmeit, én magam váltam azzá, akit mindig is elítéltek bennem. Azt hitték, hogy irányíthatnak, hogy dróton rángathatnak, de ez nem így működik most már, hisz rájöttem a valóságra; arra, hogy a bátyámat, az egykoron szeretett nőt, és magát a barátaimat sohasem érdekeltem igazából, hisz mindig is csak egy hülye maskara mögé rejtettek. Azt mondták emberinek kell lennem, s miért? Mert akkor biztosak voltak benne, hogy segítek nekik, hogy ott vagyok mellettük, hogy számíthatnak rám, s én mit kaptam? Fájdalmat, kínt, szenvedést.. de vége. Oly hosszú idő után nem kell megjátszanom magamat, nem kell álarc mögé rejtőzködnöm, nem kell ürességet éreznem. Ez a fiatal hölgy szerencsés volt, mert általában én, ha vért érzékelek, avagy emberi vért kóstolok, akkor le nem állok, de most kiváltságkép sikerült félre dobnom a csábítást, s lám sikerült türtőztetnem magamat. Viszont még mindig vonz a vérre, az, hogy ennyire csábító a szívének a verése, a lélegzetvételeinek a száma. Még mindig késztetést érzek az ölésre, de valahogy most szórakozni támadt kedvem, s ezért is vettem fel egy olyan viselkedési stílust, ami valljuk be nem épp a "legkedveltebb" az énemnek, de mégis eljátszom, mert van hozzá színészi tehetségem. S egykor még én akartam orvos lenni? Hát mily szánalmas barom voltam! Veszek egy mély levegőt, és a nő szemeibe nézek, ahogy kedvesen elmosolyodom végezetül.
-De, köszönöm.-Mondom komolyan, ahogy elpillantok oldalra a víz irányába, melyben egykor szenvedtem, melyben egykoron fulladoztam. Az emlék belevéste magát a tudatomba oly annyira, hogy az szinte már fájó.. ja, hogy nekem ez nem fáj? Párdon hazudtam!-Nem szeretném neki adni.. talán ő meg se érdemli, de maga igen.-Mosolyodom el kedvesen, és egyúttal biztos vagyok benne, hogy a mesémet bevehette. Ebben a városban semmi sem éltet, semmi sincs, amit itt tarthatna, viszont New Orleans új kapukat nyit előttem, új terepet mutat, és úgy érzem, hogy ott van értelme élni. Úgy is ott van Klaus is, aki nem mellesleg úgy néz ki, hogy a barátom lett, de ez ugyancsak bonyolult, hisz ő is érzéstelen, mint én.
-Állat?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm.-Sajnálom, de én nem láttam semmi... állatot.-Mondom komolyan nézve rá, és egyúttal aggódásom jelét mutatom neki.-Ebben az állapotban szerintem őrültség lenne önnek járni, inkább üljünk le.-Mondom finoman megformálva a szavakat, ahogy végül leülök a tó széléhez úgy, hogy a víz átjárhassa a ruhámat.-Régen.. nagyon régen.. szeretem kiülni egymagam a családi ház teraszára, és nézni a lemenő napot, mely annyira elkápráztató látványt nyújt, de azóta sok minden történt. Az idők változnak..-Rázom meg mosolyogva a fejem, ahogy felmerül bennem hirtelen egy kép, de amilyen gyorsan jött, oly gyorsan tova is száll, és a feledésbe múlik el, hisz nem érezhettek; többé már nem!

Minden egyes lépésemben ott van a gyilkos ösztön, minden mozdulatom azt sugallja, hogy képtelen vagyok abba hagyni. Egy ragadozó, ha egyszer hozzá kezd, akkor le nem áll, és én jelenleg így vagyok ezzel teljes mértékben. Mindinkább magamhoz veszem a vérét annál jobban érzem azt a bizonyos ösztönt magamban belül, hogy nem megy.. nem tudom megtenni; nem tudom abbahagyni, pedig ha jobban belegondolok, akkor játékot űzhetnék ezen hölgyeménnyel. Vérének íze megbabonáz, és csak hab a tortán, hogy én ráadásként ki is vagyok kapcsolva, és kicsit sem érdekel, hogy mi lesz vele. Minden egyes pillanattal kevesebb vér marad a szervezetében, és mindinkább gyengül, míg lassacskán a szíve dobbanásai is erőtlenebbek, és lassabbak lesznek, ugyanakkor lélegzetvételeinek száma egyre kevesebb. Bár látszik, hogy küzd, és ellenkezik velem, mert szeretne életben maradni, mert szeretné, ha az élete nem most érne véget. Tudom jól, hogy fél, hogy retteg, és hogy meg van rémülve, de hát ebben a helyzetben nem is csodálom; a kárára szóljon, hogy ez engem nagyon is elbűvöl, és mint aki jól érzi magát, sőt észre sem veszi a jelenetet, csak iszom a vérét.. Alig telhetett el egy-két perc, de én mégis hosszú időnek érzem, ahogy a torkomon hagyom, hogy lassacskán menjen keresztül a vér ízének érzete, sőt maga a vér, mely annyira elkápráztat. Tudom, hogy az, amit teszek hozzám mért feladat, hisz gyilkos vagyok, és ezen semmi sem változtathat, hisz lám érzéstelen vagyok.
Hirtelen hagyom abba a vérének az ivását, ahogy észhez térek, és egy hirtelen mozdulattal a hátammal az egyik közeli fának csapódom. Veszek egy mély levegőt, és megtörlöm a számat, majd úgy nézek a nőre, aki szerencsére szóljon, hogy magánál van.. Élveztem, és még mindig élvezhetném, de nem.. elég. Szórakozni támadt kedvem, és lám ehhez mérten le is tudtam állni, de ki tudja, hogy mikor esem megint a csábítás csapdájának kelepcéjébe. Egy hirtelen mozdulattal termek a nő előtt, majd jóval távolabb suhanok vele, de ő még az igézés miatt most sem tud megmozdulni.. Eléggé hatásos eme képesség, és igazán, sőt élvezhetően tetszik. Elmosolyodok halványan, majd besétálok a vízbe, és lemosom magamról az összes vért, amely részben el is tűnik rólam, de a felsőmből sehogy sem akar eltűnni ezért elsuhanok egy újért, és amikor átöltöztem kissé tisztább ruhába, akkor visszasuhanok a helyszínre, ahogy újból bemegyek a tóba, hogy alaposan átvegye az anyag a vizet, majdan a lány elé sétálok.
-Caitlyn.-Suttogom a nevét, ahogy megállok vele szemben végül, és mélyen a szemébe nézek, ahogy igézni kezdem.-Semmire sem emlékszel abból, ami történt.. sem rám, sem a vízre, sem a halottakra.. semmire. Csupán annyi rémlik neked, hogy sétálgatni jöttél, és mivel megláttál a part szélén, ezért megmentetted az életemet, de az egész jelenet előtt megtámadt egy vadállat.. Most már megmozdulhatsz, kedvesem..-Suhanok el egy rögtönzött mozdulattal a hátához, ahogy a földre ülök, és úgy teszek, mint aki épp most tért magához. Szédülést játszok el, ami persze nálam nincs jelen, de erre ő nem jöhet rá.
-Köszönöm, hölgyem. Ön nélkül már rég halott lennék.-Szólalok meg, ahogy feltekintek rá, és kedvesen el is mosolyodom végül.-Köszönöm, hogy megmentette az életemet, ezért cserébe jövők önnek eggyel.-Állok fel lassan, és Caitlyn elé sétálok, ahogy a szemeibe nézek, majd a nadrág zsebemből elő húzok egy karkötőt.-Ez az öné.. persze másé lett volna, de mindegy.-Megemelem óvatosan a kezét, majdan ráhelyezem az ékszert gyengéden. Ezt még akkor szereztem be, amikor felsőért suhantam el..-Önnel mi történt?-Teszem a kezemet óvatosan a nyakára, ahogy érzem a vér illatát.. erősen visszafogom magam, és csak a szemeibe nézek, ahogy aggódó tekintet villan meg nálam.

A víz mélysége sötét, bár némi fény beárad a napsütése miatt.. tiszta kék minden, és a ruhám, amely csurom víz a testemhez tapad immár. Telik az idő, és telik, de ő, akit vártam, hogy belemenjen eme játszmába.. nos nem jött, pedig reménykedtem benne, hogy veszi eme apró dologra a fáradtságát, és megteszi, de nem. Nos remek tudni azt a tényt, ha ember lennék, akkor hagyná, hogy megfulladjak. A víz alatt gonoszan elmosolyodom, hisz ha őt sem érdekli, hogy élek, akkor engem sem foglalkoztat, hogy él, vagy hal-e, persze megeshet egy-két kivétel, hisz valljuk be, hogy amiért Mystic Fallsba jöttem az értékesebb, mint maga az a tény, hogy ő vele kössem le a drága perceimet, amely mindinkább telik. Már biztos kiért a rendőrség is, amit hívott, amely ugyebár azt jelenti, hogy emberek.. még több halál, és még több áldozat.. Kegyetlen vagyok?! Ugyan már, én ilyenek születtem meg, és amióta kikapcsoltam sokkal élvezetesebb a játszma, amelyet kényem-kedvem szerint űzhettek akármikor. Nem szabja meg senki sem, hogy mit tegyek, vagy hogy mit ne tegyek, hisz én magam döntöm el, és íme lám megteszem azt, amit eddig nem akartam lemészárolom a fél város mentőseregét.. rendőrök, orvosok.. szép, finom, és igazán egyedi lakomás étvágy csillapítónak tűnnek, egyszóval betudhatom a vacsorámat is mára úgy tűnik.. Nem úszom ki a víz felszínére, hanem a talajnak vetem a lábaimat, hogy letéve oda azokat végül elkezdhessek sétálni előre felé a part irányába, míg végül majdan lecsapok mindenkire, és mindenre, ami kint található.. megzavarták a játszmámat, eltüntetik a vért, a testrészeket; az én engedélyem nélkül, és ezt nem tűrhettem! Lépteim nyugodtak, ahogy egyre előrébb haladok mindaddig, míg egyszer csak felbukkanok a vízből, majdan nem sokkal később a partra suhanok egy ésszerű mozdulattal, és széttárom a karjaimat ezáltal a mindenségre utalok, ahol is ők állnak, de sebaj.. bárki is menekül mind meghal majd.. A rendőrök elővéve a fegyvert lövöldöznek.. egyesek rohannak, és futnak sikítozva.. ez az igazi játszma.
Egyesével ölöm meg mindet szépen sorban; az egyiknek kitépem a szívét, a másikat lelövöm a saját pisztolyával, a harmadiknak kitöröm a nyakát, és ahogy épp a kedvem tartja. Ezt mindaddig csinálom, míg az összes mentős, és rendőrös sereg meg nem halt. Végül pedig a lány elé suhanok, hisz vagy egy helyben állt, vagy elmenekült.. végül is lényegtelen, hisz utolértem. Egy mozdulattal megragadom a kezénél, és a hullák sokaságához vonszolom, majdan megállva előtte mélyen nézek bele a szemeibe. Kiveszem belőle a benne rejlő érzelmeket, majd ezt követően csak megigézem őt;
-Szépen megállsz itt, és amíg nem szólok addig meg se mozdulsz.-Ráolvasom az akaratomat, majdan apró darabokra cincálom az összes emberi testet, hogy immár a testrészeik, a vérük, és a belsőségeik árasszák el az egész teret. Kimondhatatlan élvezetet nyújt ez ahhoz végbe viszem végül, és nem sokára a lány elé suhanok, aki minden bizonnyal még mindig ott áll, hisz megigéztem. Óvatosan elseprem a haját a nyaka bal oldaláról egészen hátra, majdan a gyönyörű szép barna szemeibe nézek.-Mond csak mi a neved?-Kérdezem meg, de kivételesen most nem megigézéssel, hanem csak úgy simán.. Bal vállára helyezem a kezem, ahogy egészen végig simítom ujjaimat felfelé haladva a nyakán át az arcáig.-Kár érted.. szép nő vagy.-Mondom megállapítóan a tényt.-De ha egyszer én hozzá kezdek, akkor le nem állok.-Arcomra gúnyos, sőt kegyetlen mosoly ül ki, ahogy szemrevételezem a nyakát, majdan elváltoztatom az arcomat, és egy laza mozdulattal a nyakához hajtom a fejemet.. ő pedig nem ellenkezhet, hisz megigéztem, hogy nem mozdulhat sehová, sőt sehogyan sem. Átharapom a finom kis vékony bőrét, és inni kezdem az ízletes vérét, amely teljesen rabul ejt. Mohón - , és mit sem törődve azzal, hogy durva vagyok-e, vagy sem - magamhoz vonom, és egyre többet iszok meg az édes véréből.. ha egyszer elkezdem, akkor le nem állok.. és nem is akarok leállni.

Vér az, amely rabul ejtve elkápráztat, mely éhséget csillapítva, mi gyönyört nyújtva, és mindent elfeledtetve láncra zár. Ha egyszer elkezded inni, akkor onnantól fogva nincs leállás, nincs menekvés, avagy elbújás. Ha megölsz valakit; az megszállottá tesz, s már-már őrültté. Eleinte talán fájlalód az esetet, de miután egyre többet ölsz minél inkább élvezed, míg nem olyan leszel tőle, mint egy drogos. Ha nem ölsz elvonási tüneteid lesznek, bele hülyülsz abba, hogy nem tehetted, hisz mindez idáig csak ez volt neked. Élvezetes látvány a széttépet testrészek látványa; a belsőségek, a kezek, az ujjak, és minden, mi a szemem elé tárulhat, míg ugyanakkor a vér az, mely leginkább gyönyörködtetőbb ebben az egész mindenségben. Ahogy ellepi a testem egyes pontjait, a ruhámat is átszínezi vérvörössé eközben, és az íze isteni. Felsóhajtok, ahogy nyugtázom, hogy véget ért a jelenet, és nincs többé az, amelyet pár perccel ezelőtt vittem végbe, bár nem figyeltem mennyi idő telt el azóta. Igen.. idő, ha végtelen évek száma áll előtted, akkor nem is foglalkozol vele igazán, hisz minek? Élhetsz egy örökké valóságig; ily hatalom van a kezemben, de persze ennek is vannak hátrányai; szívbe szúrt karó, tűzzel való elégetés, kitépett szív, avagy a napfény, ha nincs rajtad olyan eszköz, ami megvéd ettől. A napfény által nem fogok elégni, tűzzel nem érintkezem, sőt nem hord senki magánál fáklyát; az vicces lenne. Szívem oly régen nem dobban, levegőre sem lenne szükségem, de mégis veszek néha-néha, hisz előzőleg ember voltam, és ez megmaradt azon időszakomból, de ember.. soha többé nem leszek, s nem is lennék oly szánalmas alak. Testhőmérsékletem jéghideg, ha bárki is hozzám érne, hisz mint tudjuk egy bizonyos ideje nem iszom kávét, ami eddig fokozta a látszatot, de úgy sem fogdosnak engem, szóval.. nincs rá szükségem; csak a vér kell. Minden gondolatom, eszmém, tettem, ösztönöm, és jellemem erre sarkall; mind ezt akarja - azt, hogy öljek, és igyak belőle - újra, és újra, míg csak megtehetem. Tekintettemmel a vizet kémlelem, ahogy tökéletes színházba illő produkciót nyújtok az én egyedi, mégis színészi játékommal, amely elkápráztató ahhoz képest, hogy nem vagyok színész. Valaha orvos akartam lenni, s ez mily szánalmas.. emberi vonások; kegyetlen élet megkeserítésre méltatott jellemek sokaságát rejti magában. Hallom az ifjú hölgy szívének minden dobbanását; a félelmét, és azt, hogy fokozott tempóban dobban minden üteme annak a bizonyos érzékszervnek. Tökéletesen tisztán kiveszem, ahogy pumpálja a vért a szervezetben, mely az ereken keresztül folyik keringve végig a testen. Megrázom a fejemet, és finoman fordítom azt a nő irányába, ahogy rémült ábrázatot vágok, és egyben mintha nekem mindez fájna.. nagyon fájna, pedig nem, sőt jót szórakozom mindezen. Ily könnyen be lehet csapni bárkit; akárkit. Tudatlan emberke lehet, s talán ezért is érvel a rendőrség mellett, s ezért sem jön rá, hogy mi, avagy ki vagyok én; egy kegyetlen vámpír, aki nem kímél. Fokozatosan növekszik bennem a vágy, hogy neki esve a vérét vegyem.. szívének ritmusa szólítgat, hív magához, mint valamely kellemes lágy dallam, avagy éltető életerő.
-Egy fenevad.. egy gyilkos.. egy-egy... ez nem is ember.-Hangom remegve hasítja meg a beállt csendet, miközben teljesen hiteles minden vonásom, mozdulatom, és szavam.-Pontosan akkor vettem észre azt a lényt, amikor is ideértem, és már minden így állt; csupa vérben, a barátaim pedig darabokban..-Mutatok a kezemmel körbe.-Szerencsém, hogy nem vett észre az a szörnyeteg, hanem pont akkor távozott, de én.. én ezt hogy éljem túl? Mindenkimet elvesztettem.. mindent, mi fontos volt nekem. Én ezt így nem bírom.-Erőtlenséget tettetve felállok, míg bólintok, hogy hívja fel a rendőrséget, bár azok ellenem mit sem érnek. A víz felé indulok meg, ahogy beljebb lépve immár a cipőm talpát kezdi el súrolni, avagy eláztatni. A nő felé nézek egy szívfájdalmas tekintettel, majdan mély levegőt véve megindulok befelé a vízbe. Lassú, s kimért léptekkel. Egyre beljebb, és beljebb, ahogy a ruhám, és én magam is kezdek eltűnni a vízben. A térdemet éri eleinte, majdan a derekamat, ahogy megyek, és megyek előre.
-Köszönöm.-Szólok oda a hölgynek, ahogy mindvégig kitartóan sétálok befelé. Egy ravasz mosoly kúszik az arcomra, ahogy végül egy mozdulattal beugrom, és elmerülök a habok közt. Egészen addig úszom, míg egy bizonyos ponton ki nem kötök, de ekkor váratlanság ér.. beugrik minden egyes vízben eltöltött szenvedéssel telt emlék. Sorozatos képként vetítődik le a szemem előtt, és hirtelen gerjedek haragra. Silas, ezért még súlyosan nagy árat fogsz fizetni nekem. Érzelmeim nem térnek elő, mert nem érzek semmit, csak dühöt az ellen a boszorkány ellen, aki annyira gyáva volt, hogy bezárt egy széfbe, majd a víz aljára vetett. Viszont az emlékek élvezhetőek, hisz valljuk be megerősítenek, és olyan személlyé válok ezáltal, aki egyre csak erősebb lesz, és nem fog meghátrálni semmitől sem. Ha annyi időt kibírtam itt lent, akkor bármi mást is kibírok. Hirtelen leszek mozdulatlan, és teszek úgy, mintha elájulnék, hátha kiszed.. lássuk belemegy-e a drága a játékomba, avagy sem.

// Nos a minőségen még csiszolok majd, illetve adnék egy jó tanácsot, ha nem bánod.
Kereken 2 éve szerepezek, és eddig minden játszótársam színezte a beszédrészt, ezért is csodálom, hogy te nem, ami nem gond.. de mit szólnál ahhoz, ha azt javasolnám, hogy próbáld ki? Hidd el nekem, hogy megéri, hisz ezáltal kiemeled a karaktered beszédes részét, és megdobja a reagot is magát; szebb, s tetszetősebb lesz tőle a szöveg

A nap ragyogtató fénye terül el a tájon, s ezzel csillogtat meg mindent, mi a közelébe, avagy elé kerül. Feltekintek az égre, amely színtiszta világos kékbe burkolózva fogad engem, és ezzel azt sugallja, hogy ez a mai nap pontosan tökéletes. Az erdő csendes, halk, sőt már-már nyugodt képe fogad. Enyhe szellő az, mely néha-néha előbukkanva megrondítja az összképet, de épp eléggé kellemesen ható, ahogy a bőrömhöz ér, és némileg átjár a hidegség érzete. Fák között, sőt mellett haladok el, ahogy egyre beljebb, és mélyebbre sétálok lassú, de mégis kimért léptekkel. Legalább is én egyenlőre nem rohanok sehová sem, de majd ha ez megváltozik, akkor az láthatóvá válik. Egyedüli folytonos hangforrás a lépteim zaja, mely néhol eléggé halk, majdan hirtelen némely idő alkalmával hangossá válik. Ruházatom egy hófehér pólóból, és egy fekete nadrágból áll, míg lassacskán megközelítem a tópartját, ahol olyan kép tárul a szemem elé, amelyre nem számítottam. Egy néhány ember épp pihenőt tart, s mi más lehetne ez, ha nem szerencse? Arcom vonásai semlegesek, míg tekintettem áttetszően üres, s nem sokára ezt megtörve egy élvezetes mosoly, és egy érdekes csillogás váltja fel az előbbi képet. Kilépek a fák közül, és megközelítem az adott személyeket, ahogy széttárom a karjaimat, mintha csak arra várnék, hogy valaki átöleljen, pedig nem. Végül nem olyan messze megállok tőlük, ahogy egy kegyetlen mosollyal az arcomon kezdek bele a beszédembe;
-Tudjátok ti, hogy nem érdemes erre járni?-Teszem fel a kérdést, ahogy egyesével szemrevételezem a négy egyedet. Két férfi, és két nő, mintha épp párokba lennének osztva, vagy tán azok is? Engem nem is érdekel úgy Isten igazából.-Van egy olyan szabályom, hogy; "fuss az életedért.." Remek játszma, sőt mi több élvezem is, és meg kell hagyni eddig senki sem élte túl ezt a játszmát, mit gondoltok szerencsét vállaltok?-Indulok meg közelebb hozzájuk, amikor is mind hátrálni kezd.. míg az egyik a táskájában kezd kutatni.-Esetleg egy karót keresel?-Kérdezem meg, ahogy elé suhanok, ekkor hirtelen váratlan meglepetés ér, hisz a két kezemnél fogva szorítanak le a földre, ahogy egy harmadik személy verbénás injekciót ad be nekem. Felüvöltve jelzem a nem tetszésemet, és ellenkezni kezdek teljes erőmből, de a vasfű megbénít.. Nem sokára egy karó szúrását érzem a gyomromba, ahogy feltekintek a belém szúró egyedre, akinek az arcán egy tökéletes mosoly ül ki, amire én csak hangosan felnevetek.-Azt hiszed.. azt hiszitek engem ezzel meg lehet állítani?-Suttogom magam elé, ahogy egy laza mozdulattal kibuktatom az előttem álló egyedet, majdan a másik kettőt egy hirtelen mozdulattal kényszerítem le magamról. Arcom elváltozva jelzi, hogy a gyilkos ösztönöm feléledt, és ennek hatására kezdem el az egyik ember vérét szívni, míg a többi próbál róla leszedni, avagy az egyik fagolyókkal illeti a hátam egyes pontjait. Kitöröm az áldozatom nyakát, ahogy hagyom, hogy a számon lévő vér lefolyón a pólómra, majdan eláztasson mindent. A lövöldöző drága ember nyakát kitöröm, ahogy egy suhanással a hátához kerülök, majdan a másik kettőnek egyszerre tépem ki a szívét, ahogy rám támadnának. Végül kihúzom magamból a karót, és kiszedegettem a golyókat is, majd az emberi testekre irányul a figyelmem. Mindegyiket apró darabra tépem szét; leválasztom a testüktől a fejüket, a kezüket, a lábukat.. mindent darabokra cincálok, így felismerhetetlenné válnak mindannyian. Lassan megindulok a folyó felé, ahogy a ruhámat vér sokasága lepi el, de engem nem zavar, sőt még élvezem is. Végül leülök a part legszélére, és lábaimat felhúzom a mellkasomhoz, ahogy a víz érni kezd engem. A messzeséget figyelem egy kellemes mosoly keretében.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de léptek hangja kezd felcsendülni a fülemben, ahogy valaki egyre, és egyre közelebb jön. Kezeimet a lábaimra helyezem, és ráhajtom a fejem, ahogy eljátszom színészien, hogy mennyire megráz ez az egész.-Nem, nem, nem... ez nem lehet!-Ordítom, ahogy megemelem a fejemet, és a hullák felé pillantok.-Valaki.. akárki..-Suttogom magam elé, ahogy végül megjelenik az a bizonyos hölgyemény.-Kérem..-Hangom megremeg, és már-már épp tökéletes a színjátékom.-Segítsen.. egy szörny.. egy szörnyeteg széttépte őket; egy vadállat.-Fordulok vissza a víz felé. Miközben nyugtázom, hogy ennél jobb nem is lehetnék. Majd elfelejtettem megemlíteni, hogy Klaus tudta nélkül elhagytam New Orleanst, s íme átléptem Mystic Falls határát, mert el kell itt intéznem majdan valamit, ami igencsak fontos egy adott célomhoz.