Jackie & Richard

Az, hogy egy vérfarkassal állok szembe engem egyáltalán nem rémít meg, sőt olyan számomra ez az egész, mint egy játszma, amelyet kedvem szerint irányíthatok, avagy űzhettek. A csapdák, a kimenekülő utak, a számítások, a tervek, és az eszközök.. minden-minden egy élvezetet nyújtó szép lehetőség, melynek a kivitele lehet, hogy nehéznek látszik, de végül tudom, hogy én nyerek, hisz mindig úgy történnek a dolgok, ahogy a számításaim végbe mennek. Fel vagyok készülve minden eshetőségre. Annyiszor elgondolkoztam már azon, hogy az életet ki is érdemli meg, és ki nem.. végül már csak úgy voltam vele, hogy aki meghal az haljon is meg, aki meg nem, nos annak szerencséje lesz általam. Mind az arcomon, mind a szemeimben egyetlen egy érzelem sem fut végig, mert valljuk be nem érzek.. sohasem éreztem, csak megjátszottam azt, hogy mindenki bevegye a mesémet, miszerint én - , mint Richard, avagy legyek Edward - kicsit sem érzek. Ha azt hiszi, hogy ő diktálhatja a játék menetét, akkor hatalmasat kell csalódnia ezen feltételezésében hamarosan.
-Ez nem szemtelenség, és úgy látszik, hogy a vérfarkas ösztöneid cserben hagytak, kedvesem.-Rázom meg mosolyogva a fejemet.-Az emberek is hullandóak nekem.. szóval simán megölöm őket, mint ahogy téged is. Azt hiszed különbséget teszek bárki közt is? Senki sem kegyelmezett nekem soha, hát akkor én sem fogok.-Döntöm oldalra méregetően a fejem, ahogy őt figyelem mindvégig. Számítok arra, hogy lépni fog.. ez nem is kérdéses.-Most te vagy a soros, csillagom, ha meg nem tetszik, akkor szólj hamarabb is végezhettünk, mint gondolnád.-Kacsintok pimaszul, és egy szemtelen mosoly van az arcomon eközben. Nézem, ahogy hirtelen kikapva a kezemből eldobja az íjat a nyíllal együtt. Leveszem magamról a tegezt, és a többi után dobom.
-A vérfarkas ösztönöd sosem súgja meg neked, hogy mikor is állsz szembe egy.. vámpírral?-Kérdezem meg kicsit megemelt hangon, ahogy egy hirtelen mozdulattal a fának szegezem, hogy még mozdulni se tudjon.-A látszat néha csal, én nem ember vagyok, avagy csak egy sima vadászka, hanem vámpír, kedves, és most kihúztad nálam azt a bizonyos gyufát.-Egyre ridegebbek, kegyetlenebbek, és érzéstelenebbek a szavaim, ahogy finoman formálom mégis egyúttal őket.-Szóval..-Húzok elő hirtelen egy karót a belső zsebemből, majd egy jól irányzott mozdulattal a gyomrába szúrom, ezáltal a fára tűzve úgy, hogy ez a bizonyos fadarab a hátán átfúródjon.-Hogy tetszik?-Teszem fel a kérdést, ahogy hátrébb lépve nézem őt. Ha mozog, akkor egyre több vér fogja elhagyni a testét, és ha elvérzik meghal, ha kihúzza ugyancsak ez történik.. viszont ha nem mozog meglassíthatja a folyamatot.-Mond az ellenségem leszel, vagy együtt működsz?-Szóval ha alapjában jobban átgondolja, akkor nem teszek semmit, és állok kategória a legjobb számára, de ha meg akar halni, csak hajrá!

// Remek lett, csak így tovább, vagyis.. még több kifejezés módot alkalmazz

Jackie & Richard

Sohasem fogok már az életem során bízni senkiben, hisz nem éri meg a szenvedés árnyalatának közelsége, az élet fakó képe, és a kín mardosó kaparása, mely belülről emészt fel mindinkább az idő lassú telésével egy időben. Minden elejtett mondat értelmet kapott abban a percben, amikor végleg megszűnt a hittem, s ha őszinte akarok lenni, akkor még mindig előttem van ugyanaz a kép, és jelenet, amely meghatározta a jövőmet. Mintha csak ma történt volna, hogy közlik velem; "nem szeretnek". Beleégette ezen mondat magát az elmémbe, és úgy érzem, hogy ezen emléktől nem tudok megszabadulni immár, hisz súlyos teherként nehezedik rám, mintha meg akarná nehezíteni az életem minden egyes pillanatát, mintha szánt szándékkal gondot akarna okozni számomra, pedig én próbálok ezen túllépni, hisz tudom nem érezhettek emberi érzelmeket, melyek szánalmas módon mindig csak a padlóra kényszerítenek. Az élet nem könnyed lebegés, és az érzelem mentesség sem csak egy csettintésre jön, hanem mindehhez lépeseket kell tenni. Én mondom bonyolult, de ha egyszer megteszed onnan már nincs visszaút. Tudom, hogy legtöbbször nehéz, és hogy a magány kínzó gyötrődés, de mindez homály lesz egy idő után, ahogy megszokjuk, s tán kegyetlennek tűnik, de mindez csupán a látszat, s nem több. Magunknak alakítjuk ki a sorsunkat, és ezáltal csak mi tudhatjuk, hogy mit akarunk elérni az életünk során. A célok változhatnak, az idő elrepülhet, de mi magunk meg maradunk olyannak, amilyennek lennünk kell. Tán kiszámíthatatlan a sors, s az élet maga kegyetlen, de ahhoz, hogy boldogok legyünk lépéseket kell tenni. Én már sohasem leszek jó sorsra ítélve, hisz olyat fogok örökre szeretni, aki engem sohase, s úgy érzem megérdemlem mindezt, mert csak egy kegyetlen, s szánalmas alak vagyok, aki mit sem ér. Fakó, el mulandó, soha meg nem történt kép leszek csupán, mely megtéveszt majd mindenkit, hisz ha senki vagyok, akkor ki is leszek igazán? A kegyetlenségem nem fog alább hagyni, de az érzelmeim végleg megszűnnek, ahogy én magam üres leszek. Lassú, mégis határozott léptekkel haladok a terepen, ahogy a gondolataimba vagyok révedve. Kezemben egy íj, és nyíl párosítása van, ahogy kifeszítve tartom egy adott irányra célozva. Ha lépnem kell megteszem, hisz nem esik nehezemre végezni a szánalmas egyedekkel, akik csak úgy megszülettek a semmiért. Felsóhajtva hagyom abba a gondolkozást, ahogy figyelem az előttem elterülő terepet, mely bizonyára véve meglepetést tartogat nekem. Mindig történik valami váratlan fordulat, avagy cselekmény, ezért is figyelek magára a részletekre, hisz nem szeretem a meglepetéseket. Ezt nevezhetném úgy, hogy utálom a váratlan dolgokat, mert ki tudja, hogy ki mikor támad meg éppenséggel. Az élet nem megmondható előre, hisz a sors mindig rejteget valami hirtelen szerű ötletet, amely megváltoztatja az egész eddigi történetet. Néha egy mondat, míg máskor csupán egy szó okoz jelentős átértékelést az élet területén, mely már így is romokban hever. A világ helyzete súlyos, romlandó, hanyatló.. Az életem értelme a vadászat, enélkül semmi sem lennék, sőt az életnek értelme sem lenne. Végül lassacskán kilyukkadok az ösvénynél, ahogy meghallok valakit, aki épp azon a kijelölt helyen sétál. Talán a vesztébe fut ezúttal. Megállva, meglapulva, s elrejtőzve figyelek, amíg meg nem pillantom őt. Érzem jól, hogy egy farkassal lesz dolgom, mintha Nicolas lenne, ő is farkas. Megrázom a fejemet, mert nem szabad ő rá gondolnom, hisz nekem ő senki.. senkinek kell lennie! Nem kötődhettek másokhoz mindig, mint valami szánalmas egyed.. Egy mosolyt öltök az arcomra, ahogy kilépve a lányra irányítom az eszközt; pontosan úgy, hogy lássa mindezt. Nem hinném, hogy meg fog ijedni, de jobb, ha elkezdi számlálni a hátra lévő perceit. Ha ügyes, és okos, akkor talán meggyőzve engem életben maradhat, de ha ez nem történik meg, akkor a halál vár rá. Nos tehát.. kegyetlen mosollyal nézem őt megtartva azt a bizonyos távolságot, ahogy rászegeződik az eszköz, mely fenyegetést is jelenthet. Vajon mit fog lépni? Csendbe maradva hallgat rám, vagy nekem ugrik? Abban a helyzetben nagyon rosszul járna, esküszöm! Ennek a jelenetnek úgy kell lezajlania, ahogy én akarom azt.. s másképpen nem is történhet meg a cselekmény szál, hisz akinek itt döntési joga van megint csak én vagyok..
-Nem ígérhetem, hogy kegyes leszek hozzád..-Hangom ridegsége töri meg a néma csendet.-Ne tégy hirtelen mozdulatot, vagy Isten rá a tanúm, hogy lelőlek, és a szívecskédbe fog állni ez a szép nyíl, mely csak arra vár, hogy átkot hozhasson neked, szóval.. szépen megállsz, farkaska.-Hangom továbbra is érzelem mentes, rideg, és kegyetlen, amilyennek épp lennie kell.-Jól gondold át mielőtt cselekszel!-Elszántan szegezem rá az eszközt, és ha el mer mozdulni, akkor el is engedem, így akár szabadon eltalálhatja az a bizonyos nyíl.

// Jó lett az előző reagod, kedvesem
Na de; először is azt gyakoroljuk be, hogy amit írsz azt át is érezd, szóval.. jobban fejezz ki egy-egy érzelmet, vagy cselekményt, és figyelj arra is, hogy az egymás után jövő mondatok kapcsolódjanak. Olyan legyen, hogy folyékonyan egymás után lehessen olvasni