Elmúlt ezer év, de anyám egy nappal sem tűnik öregebbnek. Talán még fiatalodott is a túlvilágon töltött évek alatt. Ez is afféle boszorkány dolog, ha jól tudom. Gondoltam már arra, milyen is lett volna az életünk, ha azon a napon, ha akkor, nem változzunk vámpírrá. Vajon meddig éltünk volna a vérfarkasokkal teli falucskában? Ha nem lennék ilyen szörnyeteg, én is boszorkány lennék. Valószínűleg anyám és Ayana mindent megtanítottak volna nekem. Minden trükköt, amit csak tudtak. De ez nem így lett. Ehelyett évszázadokon keresztül kellett végig nézni, ahogy rossznál rosszabb dolgokat teszünk a testvéreimmel. Végig nézte minden egyes hibámat, lehetett az a férfiakkal való kapcsolataim vagy csak szimplán a táplálkozásom és szórakozásom. Egy anyának nem lehetett túl jó élmény ezeket végig néznie, de ha jól átgondolom, nem a mi hibánkból vagyunk ilyenek. Ő tette ezt velünk, amit én persze nem bánok, de ő valószínűleg igen. Sokszor volt, hogy tettem valamit és kíváncsi lettem volna, hogy ő mégis mit szólhat hozzá. De azt hiszem, jobb, ha én inkább soha nem tudom meg. - Megleptél, de nem ijedtem meg. – Van mitől félnem. Utoljára is ügyesen átvert minket, elhitette velünk a megbocsájtását, majd megpróbált végezni velünk, s azzal együtt az egész fajunkkal. De nem látszik rajtam semmi féle félelem. Sőt, szerintem elég jól kezelem a dolgot. Csak tudnám miért jött ide. Biztosan megint tervez valamit. Vagy ha nem… akkor nem tudom. De csak ez lehet. Miért másképp keresett volna fel? - Hazudsz! – vágom rá azonnal, mit gondolok az utóbbi mondatáról. Ugyan ezt mondta azelőtt is. És mi lett belőle? A saját anyám megpróbált végezni velünk. De… még is van egy érzésem. Még is van bennem megbocsájtás és elfeledés. Nehéz lenne elhinnem, hogy ez igaz, de egy kis részem mégis ezt gondolja. Legalábbis az a kis részem szeretné ezt gondolni. De nem vagyok képes hinni neki. Több kell ennél, hogy újra bízzak benne, ha egyáltalán tudok még bízni benne. - Akkor rendben. – bólintok egyet, majd folytatom – Csak mert általában azért keresed fel egyikünket… - célzok arra, hogy lehet,. hogy most nem bánt. De eddig csak akkor jött, ha ezt akarta. Nem tűnik gyanúsnak egyelőre. Nem látok semmi olyan jelet, ami arra utal, hogy valami rosszat akar tőlem. Persze ez még megváltozhat. - Mit tettél Kollal? – Tatia nem érdekel különösebben. Nagyon rég nem láttam, de nem is túl sok minden köt hozzá. És bár Kollal sem tartom mostanában a kapcsolatot, rég nem is találkoztunk, de mind ezek ellenére, ő a testvérem, és ha történt vele valami, azt szeretném tudni. - Kétlem, hogy érdekelne… - Nem hiszem el, hogy csak beszélgetni akar. Bevallom, kicsit csábít, hogy beszélgessek az édes anyámmal, megosszak vele néhány dolgot, mint egy egészséges családban, de nem megy. Valahogy még nem vagyok erre képes.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Park Hétf. Jún. 30, 2014 5:15 pm
Rebekah x Esther
Vártam, csak vártam a lányomra, Rebekah-ra, aki nem olyan sokat késve mégis ideért. Nem lepődtem meg, nem volt soha olyan, aki megijed bármitől és bárkitől. Én sem féltem tőle, hiszen kárt nemigen tud bennem tenni, sőt! Véleményem szerint nem is akar, végül is az anyja vagyok, annyira nem buta, hogy ezt elfelejtse, és ne tisztelje. - Örülök, hogy eljöttél, bár késtél, azt hittem már félsz eljönni. - néztem fel rá gúnyosan mosolyogva, mert mégsem lehettem a legkedvesebb vele, hiszen ő is tudja, hogy megakarom ölni őt, és a testvéreit is. Nem nagyon mutat érzelmet, okosan elrejti.. Pont, mint én. Látszik, hogy az én lányom. - Nem, Rebekah. Élni szeretnék én is, veletek. - a gúnyos mosolyom átváltozott kedves mosollyá, amit hatalmas színészi képességem miatt nehézségek nélkül az arcomra tudtam erőltetni. A tervem tökéletesen ki volt dolgozva, mindent kigondoltam. Rebekah ha bízik bennem újra, akkor megint nyert ügyem van, és remélem most sikerülni is fog. A családom volt a legfontosabb dolog az életemben, és ez nem változott, attól függetlenül, hogy a vesztüket akarom. Mindenkinek jobb lenne, ha az egész família nem lenne életben, mert ez nem jó így. Megérdemelnénk a halált mindannyian, hiszen megrögzött gyilkosok lettünk, én idióta meg megalkottam őket ezekké. Normális emberek voltak, imádni valóak.. Most meg?! Kisvárosokat tudnának elpusztítani egy éjszaka alatt, mind az én baklövésem miatt, ami nem is kicsi hiba volt. - Honnan a fenéből veszed, hogy bántanálak? Nem vagyok hülye, ha bántani akarlak valami sikátorba hívlak. - ráncoltam a szemöldököm, mert még szép, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem bánthatom ennyi ember előtt. A támadás sokkal később lesz, először jót kell beszélgetnem vele, hogy elhiggye, nem akarom kioltani az életét. Pedig mennyire az a célom.. De ezt neki nem szabad tudnia, nem lenne valami okos cselekedet, ha elszólnám magam. Mindent úgy csináltam, hogy kis gyanúja se legyen. - Nem olyan régóta vagyok életben.. Kol, Tatia, és most már te tudod. De remélem minél hamarabb mindenki tudni fogja. - soroltam azt a pár nevet aki már tud a létezésemről. Más mindenki azt hiszi, hogy meghaltam, soha nem jövök vissza. Van aki ennek örül, van aki nem, de valakinek vagy örömöt vagy csalódást okozok. - Na és Rebekah, mi történt veled az elmúlt időkben? - érdeklődtem felőle, mert komolyan érdekelt. Tudnom kell a célpontom kis múltját, amit nem tudok róla. Ismerd meg az ellenséged.. Na jó, ő nem az ellenségem, de a prédám. Szeretem, mert a lányom, de halottnak kell lennie. zene: Funhouse | megjegyzés: sok szeretettel. *.* | szavak száma: secret.
Hello darling, call me by my name
Rebekah Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 435
❦ Join date : 2013. Oct. 11.
❦ Age : 1022
❦ Tartózkodási hely : ◙ New Orleans
Tárgy: Re: Park Pént. Jún. 27, 2014 6:43 pm
Esther & Rebekah
A tükör előtt állva végeztem dolgomat. A hajamat igazgattam, mint mindig, hiszen magától nem áll úgy, ahogy én akarom. Egy kis rásegítéssel szép egyenesre varázsoltam. Éppen megfordultam volna, hogy az ajtó felé induljak mikor valami furát éreztem. Egy látomáshoz hasonlított, és a képek valahogy beleégtek az agyamba. Egy álomnak is nevezhetném, de az álom nem irányítható. Ami velem történt, azt valaki irányította. Nem én, valaki más. És tudom is ki. Egy helyszínt láttam, egy időpontot, és egy nőt. A helyszín egy park volt, pontosan tudom melyik, a nő, akit láttam pedig nem más, mint Esther, az anyánk. Ő intézte úgy, hogy lássam ezeket a dolgokat, tudom, hiszen létezik ilyen varázslat. Az már más dolog, hogy kicsit meglepődtem anyám láttán, hiszen utoljára annyit tudtam róla, hogy meghalt. Persze várható volt, hogy újra talál valami módot, hogy visszajöjjön. Szóval találkozni akar velem. Lehet, hogy aggódnom kellene. Bár félnem biztos nem, ha kell, megvédem magam, de egy park nem túl csendes hely. Nyüzsöghetnek arra az emberek, kétlem, hogy bántana ott. De akkor nem tudom, minek akar velem találkozni. Biztos nem csak csevegni akar a lányával. Lehet, hogy készül valamire. Volt idő, hogy hittem neki, hogy újra egyesíteni akarja a családunkat. Már tudom, hogy erről szó sincs. Esther nem akarja, hogy újra egy család legyünk. Sőt, még csak a gyerekeinek sem tekint minket. Mi csak élete legnagyobb hibái vagyunk, amit valahogy helyre akar hozni. A park felé tartottam, még messze jártam, de így távolról is tisztán láttam anyámat, egy padon ülve. Ott vár rám. Kicsit tétovázok, kicsit figyelem még, nem e látok valami szokatlant, de végül is elindulok felé, s hamarosan oda is érek hozzá. Megszólítanám, de nem tudom hogyan. Hívjam anyának? Mióta meg akart ölni nem tudom így hívni… - Itt vagyok. Gondolom nem ér meglepetésként, hisz tudattad velem, hogy hova jöjjek. – Midenképpen el akartam jönni, de talán ezt is tudta már. Erősnek akartam mutatkozni, de anyám látványa különösen érintett. Szeretném gyűlölni, de nem tudom. Még mindig ő az, akit oly régen anyámnak hívtam és szerettem. Mindezek ellenére nem mutathatom ki érzelmeimet. Még ki használná. - Hát megint életben vagy. Most miért jöttél vissza? Ugyan azért? – Gondolom igen. Leülök mellé, majd csak nézek magam elé. Tudtam, hogy sok ember lesz erre, az ilyen helyeken sokan megfordulnak. - Ugye tisztában vagy vele, hogy ennyi ember előtt nem bánthatsz? – Talán ez nem is kérdés, hanem kijelentés. Az egyik oka, hogy bánja, hogy mivé tett bennünket, az az ártatlan emberek megölése. Ártatlan emberek előtt nem kezdhet varázsolgatni valamit. Az nem vallana rá. - Ki tudja még, hogy életben vagy? – Nik és Elijah valószínűleg nem. Másról meg nem tudok.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Park Pént. Jún. 27, 2014 1:24 pm
Rebekah x Esther
Az egyetlen dolog ami mindig is érdekelt az a családom volt. Amit tettem, azt értük tettem, de amíg ők biztonságban élhetnek halhatatlanul, a világban naponta halnak meg tucatnyival vámpírok miatt, amiket állattámadásoknak titulálnak. Akármennyire akarom okolni emiatt a gyermekeimet, egyetlen egy hibás volt, aki ezt kitalálta és véghez vitte. Azaz én magam miatt van ezer éve rettegésben az emberiség. Nem sokan tudnak a létezésükről, de mindig ott vannak, akárhova is mennek. Akármennyire mutatom a magabiztos boszorkányt, aki senkitől se semmitől se fél, félek megölni a fiaimat illetve lányomat. Végül is akármekkora szörnyekké váltak miattam, a gyermekeim, feltétel nélkül szeretem őket életük végéig, sőt azután is. Csak.. Számukra az élet természetellenesen hosszú volt. A bűntudat emészt legbelül, mert tisztában vagyok azzal, hogy a tetteim milyen embert váltott ki a családomból. Akkor fog ez a lelkiismeret elmúlni, amikor minden ősit eltettem láb alól. Mivel most jöttem vissza a halálból még először ki akarom élvezni, hogy élek, és még kicsit meg akarok félemlíteni mindenkit. Nem megy csak úgy, hogy feléledek, és csak gyilkolok.. Előbb még az áldozatnak szenvednie kell. Ez számomra így van rendjén, hiszen a gyors gyilkosságban semmi élvezetes nincs. Az egyetlen lányomat Rebekah-t is ideje lenne meglátogatni. Nem tudom mennyire van tisztában azzal, hogy életben vagyok, de most minden esetre a bevált tervvel közlöm vele azt, hogy még ma találkozni akarok vele. Egy kis varázslattal az ő fejecskéjébe is belemormoltam az időpontot, helyszínt, és, hogy ki is az invitáló. Eztán, mivel lassacskán az időpont közeledett, elkezdtem készülődni a találkozóhoz. Nem messzi helyszínt választottam, a park tökéletes helynek bizonyult, főleg késő délután. Nem bújtam el, mégis minek?! Nem ismernek annyian engem, aki meg ismer sem mer velem kikezdeni. A megbeszélt, azaz kiválasztott padhoz leültem, és vártam, hogy lányom vegye a fáradtságot és megjelenjen. Az sem kizárt, hogy megijedt, és inkább el sem jön, sosem lehet tudni mi jár a fejében. Az én fejem viszont tele volt hátsószándékkal, hiszen korántsem lehet engem butának vagy naivnak nevezni. Kifejezetten okos voltam, és mindig volt legalább három tervem. Ismertem Rebekah-t, mint a tenyeremet, tudtam hogyan kell elérnem azt, hogy újra bízzon bennem. Remélem ez utolsó találkozásunk óta nem változott, és újra a bizalmasommá tehetem, mert ez egy nagyon fontos része volt az aljas tervemnek. Ha bízni fog bennem, akkor kevésbé hiszi majd azt, hogy az életére török, holott ez így volt, meg akartam ölni. De lehet neki is benőtt a feje lágya, és nem fog hinni nekem, mondjuk nem is csodálkoznék rajta. Szerettem őt, igazat megvallva, de már ideje lenne mindegyiknek meghalni, és ezt a fajt teljesen kiirtani a világról ezzel. Utána én sem fogok élni, megoldom, hogy meghaljak, mert nem lenne igazságos ha én életben maradnék. Mikor már elmúlt a megbeszélt időpont pár perccel, de nem vettem zokon, még vártam egy kicsit. Türelmes voltam, időm, mint a tenger. Nem tudtam mennyit késhet, de azért vártam, hiszen hova siessek?! Nem nagyon volt más dolgom, ezt az estét és a napot Rebekah-nak szentelem, mert megérdemli ő is az anyai "törődést". A tervről nem fogok neki mesélni, hiszen az nem lenne valami okos döntés, hiszen akkor nem működne a terv. Remélem a legkisebb gyanúja sem lesz a tervemre, mert akkor buktam az egészet, pedig szépen kiterveltem. Kitudja, lehet a lányommal mégis jót elbeszélgetünk majd.
zene: Funhouse | megjegyzés: sok szeretettel. *.* | szavak száma: secret.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Park Szer. Jún. 25, 2014 2:57 pm
Ric && Kendy
. . . .
Nem nagyon szeretek új lenni bárhol is, pont ezért. Nem tudom, hogy mi merre mennyi. Persze nem ciki segítséget kérni, de azért jobb programom is lett volna ma estére - ugyebár vámpírt keresni és azt megölni - mintsem kórházban lenni a hülye lábammal, mert én olyan szerencsétlen vagyok, hogy elesek valakiben. És ha ez még nem lett volna elég kiderült, hogy vadász vagyok. Mondjuk ő meg boszorkány szóval szerintem tartja a száját, mert csak az kéne, hogy a "nagy fejesek" megtudják, hogy egy új vadász érkezett a városba. Nem is tudom mit tennék ha ez kiderülne. De nem is szabad ilyenekre gondolnom. Gondolataimból és az aggodalomból a férfi szavai ébresztenek fel. - Oh szuper... Valahogy el kéne oda jutnom csak nem tudom merre menjek, örülök ha nem tévedek el. - mondom és kínomban felnevetek, hisz tényleg csak én tudok ilyen szerencsétlen lenni. Valahogy reggel mikor elterveztem a napomat nem ilyen estét terveltem ki magamnak. Mondjuk egy vadásznak sosem lesz olyan estéje mint amilyet szeretne, hisz a világ tele van vámpírokkal és más természetfeletti lényekkel akiktől meg kell szabadulni. Mindenki mindenkinek az ellensége, senki ne bízik meg a másikban. Mindenki csak saját magára számíthat, és csak magának hihet senki másnak, hisz kitudja, hogy kifog minket hátba döfni, kifog minket elárulni, és kifogja a vesztünket okozni. Alig láthatóan elmosolyodok mikor "felajánlja" a segítségét. És most rá is szorulok, mert kétlem, hogy nem néznének hülyének ha egy lábon ugrálva ennék be a városba. - Köszönöm, a segítség tényleg rám férne. - mondom, majd megfogom a kezét és felállok a padról, de a jobb lábamat nem teszem le mivel nem tudok ráállni megerőltetni meg nem nagyon szeretném. - Kendra vagyok, te? - mondom immár állva és enyhén felnézek rá. Kb. fél-1 fejjel magasabb nálam.
a hozzászólás Sédricneknak készült, valamennyi szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. ezzel a reaggal végre elégedett vagyok. illetve fogjuk rá.
Furcsa érzés számomra, hogy én okoztam ennek a lánynak a problémáját, hisz sosem akartam ártani neki, sőt senkivel sem akartam találkozni, mégis most nem tűnhetek el úgy, mintha itt sem lettem volna soha az életben, egyrészt, mert egy lehetetlen dolog van a hátam mögött a lángoló szökőkút képében, másrészt a fájdalma forrásának problémája én magam vagyok. Mélyet sóhajtok, ahogy kérdését átfuttatom az agyamban, majd a kút felé fordulva egy apró varázsigét mormolok el, mely alig halhatóan csendül fel az éjszakában és egyre sűrűbben kiejtett szavaim hatására a tűz óvatos lánggal kezd homályosulni, majd végleg eltűnve kialudni. - Nincs innen messze a kórház, de amint látom nem túl valószínű, hogy ezzel eljutsz odáig, másfelől talán nem is volna tanácsos így erőltetni. - mondom tény közlően, mintha éppen a legtermészetesebb dologról adnék ki információkat, holott szerény személyem számára a jelen helyzet és a benne történő események kicsit sem természetesek. Nem is gondolkoztam még el soha azon, hogy mások társaságában hogyan kellene viselkednem, mi volna a helyes, hiszen eddig kerültem az embereket, mert nekem így tökéletesen megfelelt és azt hiszem mindenki másnak is, hiszen eléggé labilis vagyok ezt valljuk be őszintén. Keresem magam személyiségét és bizalmatlanságom talán ebből fakadóan csap fel, mégsem hagyhatom magára a lányt, akkor sem ha ő egy vadász, akiket nem igazán kedvelek. A fajok közötti konfliktusok már belénk épültek, szinte a vérünkben, a DNS-ünkben hordozzuk és óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy vajon megbízhatunk-e adott esetben az ellenségben, hiszen ki tudja mikor forgatják meg hátunkban a nagy kést, legalább kétszer, csak a biztos hatás kedvéért. De ő most ki van szolgáltatva a sötét körülményeknek, így aztán az ember feltételezné, hogy nem fordul ellenünk, bár ha mégis így lenne, akkor megtudnám magamat védeni, hiszen erre neveltek engem. - Azt hiszem jobb lesz, ha segítek neked. - nyújtom automatikusan a kezem feléje, segítő szándékról tanúbizonyságot adva és amennyiben hajlandó ezt szó nélkül elfogadni tőlem, akkor én is hajlandó leszek szemet hunyni vadász mivolta felett és elviszem őt egészen a kórházig. Talán a bűntudat egy apró kis szikrája lobban fel bennem, éreztem már egyszer valami hasonlót, de akkor még egészen fiatal voltam, bár most sem vagyok túlságosan idős, ami azt illeti. Néha őrültnek gondolom magam, minden egy csapásra változott meg, mintha egy testbe lennék zárva, aki nem is én vagyok, próbáltam verdesni belülről az ajtókat, hogy hátha megnyílik előttem, de nem történt semmi, aztán egy idő után már nem tettem semmit, csak elfogadtam. Megtanultam együtt élni ezzel a személlyel és talán éppen ideje megmutatnom ezt másoknak, hisz menekültem az emberek elől, mert magam elől is menekültem. De nem lehetek örökké ilyen, azt gondolom. - Elárulod nekem kérlek a kedves neved? - kérdezem, ugyanis ha már segíteni szeretnék, legalább azt tudjam, hogy csendüljön fel a megszólításom feléje irányulóan.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Park Szer. Jún. 18, 2014 4:25 pm
Ric && Kendy
. . . .
Nézem ahogy leguggol mellém és ahogy halkan mond valamit. Nem értem mit, talán latin lehet, nem vagyok benne biztos. Hirtelen szemet szúr, hogy a szökőkútban lévő tűz fényesebb lett. Eddig azt észre sem vettem. Így hát egyből rájöttem, hogy ő is ilyen boszorkány féleség lehet. Soha sem találkoztam még boszorkányokkal, Rich nem nagyon beszélt róluk. Vérfarkasokról, hibridekről, boszorkányokról meg a hasonmásokról beszélt aztán ennyi. Mondjuk az összes közül talán a hasonmások a legnormálisabbak. Mondjuk az is igaz, hogy egyikőjükkel sem találkoztam még. 2 év alatt mondhatni csak vérfarkasokkal találkoztam. Őket nem nagyon akartam bántani, mert ők nekem és a családomnak nem ártottak. Ellenben a vámpírok... Az összeset meg akarom ölni, vagy legalábbis segítek a többi vadásznak ahogy csak tudok, és remélem sikerül mindet kinyírni. Egyik sem érdemli meg az életet. Mikor átváltoznak még akkor, abban a pillanatban meg kéne halniuk. És nem érdekel az, hogy némelyik nem öl embereket stb, de akkor is vérszívó. Senki se mondja nekem azt, hogy egyik vámpír sem ölt embert az élete során. Már pedig aki embert öl az halljon meg. - mármint a vámpír - Gondolataimból a férfi szavai ébresztenek fel mikor közli velem, hogy szerinte csak zúzódás. Hát felőlem bármi lehet, nem könnyíti meg a dolgomat, mivel nem bírok rá állni a jobb lábamra. Úgy hogy fuccsba ment a tervem, hogy ma este ölök pár vámpírt. - Nem tudom milyen messze van innen a kórház? - mondom egy fájó mosoly kíséretében. Bele gondolni is rossz, hogy odáig el kell valahogy bicegnem. Mivel új vagyok itt - mondhatni - ezért nem tudom, hogy néhány helyre hogyan lehet eljutni. A kórházra pedig pont nem gondoltam mivel az alap sérüléseket el tudnám magam is látni - például, hogy véletlenül megvágom magam - de erre pont nem gondoltam. Pechemre még eléggé messze is vettem ki egy szobát, úgy hogy kérdéses még az a dolog, hogy hogyan jutok el bárhova is...
a hozzászólás Sédricneknak készült, valamennyi szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. ha a közeljövőben elveszed a tőrt tuti lecsapok neked itt egy hisztit
Hello darling, call me by my name
Sédric Carter
I'M A MAGIC WITCH
❦ Hozzászólások száma : 17
❦ Join date : 2014. May. 30.
❦ Tartózkodási hely : I'm on the highway to hell.
❦ Job/hobbies : You are the next.
Tárgy: Re: Park Hétf. Jún. 16, 2014 9:03 am
Kendra & Sédric
Furcsa dolog, hogy a legtöbb esetben, amikor az ember egyedül szeretne lenni, sosem törénhet meg, hiszen, mindig jön valaki, aki megzavarja magányában elbujdosó legédesebb perceit. Azért jöttem ki ide, hogy saját magam társaságát élvezzem, nem számítottam arra, hogy bárki más is erre járhat ilyen későn, de úgy tűnik legközelebb mélyen át kell gondolnom az ilyen és ehhez hasonló lépeseim, hogy ne futhassak bele senkibe és ne kényszerüljek kínos magyarázkodásra, például azért, hogy egy szökőkútban miért és miképpen éghet a tűz. Nem tudom, hogy neki feltűnt-e már a jelen helyzetben, de ha nem, akkor bizonyára fel fog és akkor sikeresen lebuktattam magam, mint boszorkány, hiszen erre más magyarázat amúgy sem létezik, már pedig ebben a városban nem tűrik a boszorkányokat, az aktív varászlatot folytatókat pedig pláne, köszönhetően annak a nyomorult Marcel-nek. Magam pedig soha meg sem próbáltam ilyenkor elrejteni, hogy varázsolok, hiszen a legkevésbé sem érdekel egy csapat semmirekellő vámpír, vagy épp Marcel, ha emiatt a halálomat kívánná, hiszen elég egyetlen pillanat és végzek az összessel, miután én nem hétköznapi boszorkány vagyok, ezt pedig kegyetlenül, de ő is meg fogja tapasztalni, azonban még szükségem van egy kis időre, hogy minden tökéletesen sikerüljön. Jobbkor nem is történhetett volna a dolog, hogy az a hatalommániás, öldöklő hibrid visszatért a városba, hiszen ezáltal, mindenki az ő kínosan kegyetlen szeszélyeire figyel, arra, hogy hogyan gyilkol, hogyan tart sakkban másokat és persze, arra, hogy a gyereke milyen veszélyes is lehet, mondjuk ránk boszorkányokra nézve. Ezért is aztán miért menekülnék, ha így is úgyis a halálba készülünk? Veszélyes dolog lenne, hogy mégis kihívom a sorsot? Nem kellene, inkább beállnom a többi fajtámbelihez, hogy azon dolgozzak én is, hogy Klaus gyereke ne szülessen meg? Úgy gondolom teljesen felesleges volna, én egyrészt nem vagyok gyerekgyilkos, másrészt ha Marcel meghalt, magam is boldogan fogok a túlvilágra menni, mert tudom, hogy megtettem azt, amit meg kell és talán ennek érdekében, fel is kereshetném a hibridet, akinek bizonyára szúrja a szemét a drágalátos " fia". Erre ezelőtt még sosem gondoltam, de talán lehetséges, hogy alkut kössek vele, ha ő segít nekem, cserébe talán én is tehetek érte valamit, hiszen nem hinném, hogy olyan sok azon boszorkányok száma, aki önként képesek volnának mellé állni. Minden esetre ez most teljesen lényegtelen dolog is, hiszen a lánnyal kell foglalkoznom, aki pedig az eszközéből kiindulva is nem lehet más egyéb csak egy vadász, aminek szintúgy nem örülök, mintha egy vámpír lépett volna elém. Sajnos jól tudom, hogy senkiben nem bízhatok meg, még saját magamban sem, hiszen nem ismerem igazi valómat, azt sem tudom ki vagyok. Talán majd egy nap választ kapok az összes kérdésemre, mikor már a sírban fekszem. Talán. Csak ácsorgok, amíg látom, hogy leül a padra és kissé maga tehetetlennek érzem nem csak magamat, de ezt az egész helyzetet is. - Szóval komolyan megsérültél? Bizonyára vannak még ilyen későn is a kórházban, ha valakinek szüksége lenne segítségre. - válaszolok neki egyenletes hangnemben, mintha csak egy sort olvastam volna fel valami könyvből, érzéseknek nyoma sincsen a szavaim között. Már csak ez hiányzott az én estémből, hogy valaki miattam " törje ki a nyakát ". Nem is értem, hogy lehettem ennyire figyelmetlen, még egyszer ilyen nem fordulhat elő, soha, de soha többet. Óvatosan elé sétálok, majd leguggolva hozzá megemelem a bal kezem egy - két halk varázsszó kíséretében, mire a tűz sokkal hatalmasabb lángokban csap fel, hogy jobban láthassam mégis mit műveltem ezzel a lánnyal. Már teljesen mindegy, hogy tudja-e vagy sem, hogy boszorkány vagyok, így vagy úgy valószínűleg kiderült volna, tehát a gondolat már késő, hogy elrejtsem magam. - Szabad? - kérdezem, ahogy óvatosan a lábára teszem a kezeim, csak annak érdekében, hogy lássam mennyire komoly a sérülése és ha segítségre van szüksége, akkor elkísérem a kórházba, ha már én okoztam a bajt. - Véleményem szerint csak egy kis zúzódás. - nézek fel rá, ahogy elhúzom a kezeimet, majd lassan felállok és onnan nézek le rá. - De talán jobb lesz, ha egy szakember is látja, én nem vagyok orvos. - nézek rá, ahogy közlöm a tényeket vele. Persze hogy nem vagyok orvos, hiszen fekete mágiát gyakorló boszorkány vagyok.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Park Szer. Jún. 11, 2014 1:30 pm
Ric && Kendy
. . . .
Kicsit aggódok amiatt, hogy ő egy egyszerű ember, mert ha az akkor nagyon hülyének nézhet engem, hisz pár pillanattal ezelőtt esett ki a zsebemből egy olyan eszköz amivel gyilkolni lehet. - Nem nincs semmi baj, én nem figyeltem eléggé a lábam elé. - mondom neki majd megigazítom a zsebembe lévő tőrt, és leülök mellé a padra. Sosem szoktam zavartatni magam, de most per pillanat nem azért ültem le, mert most társaságra vágyok, hanem azért, mert ahogy elestem a bokám megsérült és nem bírok ráállni. Perfect, így ma nem tudok vadászni, pedig úgy terveztem, hogy ma este elveszem pár vérszívó életét. Bónuszként gyűrök arra, hogy legyőzzem az itteni "uralkodót" Marcel a neve, és úgy hallottam, hogy eléggé sakkban tartja az embereket itt, hát én ennek véget fogok vetni, csak azt nem tudom, hogy hogyan, mert egyedül ezt nem fogom tudni megcsinálni. - Szerinted ilyenkor még a kórházban van valaki? - mondom és a bokámra nézek ami iszonyatosan fáj. Bár az még kérdéses, hogy hogyan jutnék el a kórházig, de mindegy...
a hozzászólás Sédricneknak készült, valamennyi szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. nehéz játék lesz, de állok elébe. <3
Hello darling, call me by my name
Sédric Carter
I'M A MAGIC WITCH
❦ Hozzászólások száma : 17
❦ Join date : 2014. May. 30.
❦ Tartózkodási hely : I'm on the highway to hell.
❦ Job/hobbies : You are the next.
Tárgy: Re: Park Vas. Jún. 01, 2014 5:31 pm
Kendra & Sédric
Mélyet sóhajtok, ahogy hatalmasat szippantok a fagyos és nyirkos levegőből, midőn lehunyva tartom a szemeimet és emlékek sora szorgosan menetelve halad elmém egyik pontjából a másikba. Mellettem a szökőkútban lehetetlen helyről pattog a tűz, hallom a vibráló lángok harcát, ahogy össze - össze csapnak, majd elaludva és egymásba olvadva égnek halkan tovább, mint amolyan tisztító tűz. Egy régi dal csilingelése erősödik fel a füleimben, mint egy altatódal és ha nem kint a parkban tartózkodnék bizonyára ebben a helyzetben is képes volnék elaludni, de tudom, hogy nem tehetem meg, ma éjjel még vár rám egyébként is egy - két tennivaló, csak azért jöttem ide, mert...mert magam sem tudom, talán csak szeretek itt lenni. Az elmém egyre mélyebbre taszít, ahogy gondolkodóba esem, majd mint éles örvény rángat vissza a valóság egy apró töredéke, amikor léptek zaja ver fel békés nyugalmamból, végül pedig egy lány esik egyenesen a karjaim közé, de még mielőtt bármit is mondhattam volna neki, ő automatikusan felpattan és felveszi a földre esett tőrjét, amit én jól ismerek. Szinte azon mozdulatommal én is felállok a padról és három lépés távolságra növelem a köztük lévő teret, mint mondtam nem szokásom mások társaságát élvezni, vadászokét pedig még inkább nem, mert valami oknál fogva nem kedvelem őket, sokkal inkább nem, mint másokat. Persze, nem mintha ez más személyekkel másképp lenne, de ez jelen helyzetben igazán lényegtelen információ, sokkal inkább igyekszem megtudakolni tőle, hogy nem lett-e komoly baja az esés következtében, hiszen mégis csak az én mulasztásom okozta, hogy megbotlott. - Ne haragudj, nem voltam elég körültekintető és nem vettem figyelembe, hogy más is tartózkodhat errefelé ilyen késői időpontban, de remélem, hogy nem ütötted meg magad. - nézek rá, de nem mozdulok egy tapodtat sem, hiszen bizalmatlanságom olyan mértékű, hogy saját személyem felé is kétséges, hát akkor még más felé. Nekem borzasztó sok idő kell még ahhoz, hogy megtaláljam saját magam személyét és képes legyek mások felé nyitni, már ha egyáltalán képes leszek valaha is ilyesféle cselekedetre, hiszen egyébként sem ez az elsődleges célom, hanem az, hogy Marcel-t megöljem, még pedig azért, amit a családunkkal művelt. Nem menekülhet.
A hozzászólást Sédric Carter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 16, 2014 9:08 am-kor.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Park Vas. Jún. 01, 2014 12:14 pm
Ric && Kendy
. . . .
Folyamatosan az jár a fejemben amit még Nic mondott nekem mikor szó szerint egymásba botlottunk... "Nem biztonságos ez a város!" Hát erre szerintem magamtól is rájöttem, főleg, hogy 2 évig egy vámpír vérbankja voltam csak is azért, hogy tanítsa meg mind azt a vadászásról amit tudnom kell. Mondanom sem kell, hogy nem egy sétagalopp volt az a 2 év. Sokszor kerültem élet-halál helyzetbe, de Rich adott a véréből és felgyógyultam. Aztán itt van a bál is... Még nem tudtam mindent, nem voltam mindenre felkészülve erre szimplán csak eldob magától. Hát jólvan! Ha azt hiszi, hogy ezt annyiba hagyom akkor nagyon téved! Még bosszút fogok állni, pár évig még tanulok és bosszút állok rajta, és akkor megfogja bánni, hogy megsértett ezt garantálhatom! Amint betöltöttem a 18.-at letettem a jogsit és szereztem magamnak egy kocsit, jól néz ki és pont nekem való. Úgy döntöttem, hogy elhagyom Mystic Falls-t, szinte minden nap belebotlok abba a hülye vérszívóba, elegem van már belőle! Éjszaka indultam útnak, nem volt konkrét célom csak vezettem arra amerre akartam. Mikor elhagytam Mystic Falls határát kicsit leálltam és hátradőltem, s néztem ki a fejemből. Furcsa lesz új életet kezdeni, vagy legalábbis nem itt élni. De Nicnek igaza van, nem itt van a helyem, itt túl sok veszély fenyeget. Én viszont oda megyek ahol nagyobb az esélye, hogy vámpírt találok. New Orleansba megyek. Újra beindítottam a kocsit és vezettem 2 napig. Szintúgy estére értem oda, kivettem a hotelben egy szobát majd felmentem és lepakoltam. Szép szoba volt, a hotel is jó nagy, nekem meg van bőven pénzem erre. Mikor lepakoltam átöltöztem és a zsebembe csúsztattam a tőrt amivel vámpírokat szoktam ölni, felvettem egy tornacipőt amibe jól tudok futni, meg egy fekete felsőt, egy dzsekivel illetve fekete nadrággal majd elindultam az erdő felé. A parkon keresztül mentem, még nem ismertem itt senkit és semmit úgy hogy körbe is nézek egy kicsikét. Oda érek a parkhoz, majd a padokat kerülgetem mikor megbotlok valamiben és rá esek valakire a zsebemből a tőr pedig a földre esik. - Oh, ne haragudjon. - mondom és gyorsan felállok és felkapom a földről a tőrt.
a hozzászólás Sédricneknak készült, valamennyi szót tartalmaz, és írás közben a zenecím című számot hallgattam. nehéz játék lesz, de állok elébe. <3
Hello darling, call me by my name
Sédric Carter
I'M A MAGIC WITCH
❦ Hozzászólások száma : 17
❦ Join date : 2014. May. 30.
❦ Tartózkodási hely : I'm on the highway to hell.
❦ Job/hobbies : You are the next.
Tárgy: Re: Park Vas. Jún. 01, 2014 12:03 am
Kendra & Sédric
Az éjszaka sötétsége úgy borul rám és lépteim nyomára, hogy annak mélységes súlya erős keresztként nehezül vállaimra, mely örök teher lesz utam során, akár merre járjak is ebben a pusztuló világban. A park csendes és nyugodott, midőn egy árva lélek sem tartózkodik már ilyen későn idekint, így számomra pontosan megfelelő időpont a kint tartózkodásra, ugyanis nem igazán szeretek vegyülni az emberek között, nem csak azért, mert nem ismerek itt senkit, hanem azért is, mert ahogy ők nem értenek meg engem, úgy én sem értem meg őket. Én akkor ébredek és járok mikor ők álomra hajtják a fejüket, én akkor szólalok fel, mikor ők elhallgatnak és akkor mozdulok, mikor ők mereven tartózkodnak egy helyben. Az anyámon kívül nekem senkim sincsen és a legdühítőbb ebben az egészben, hogy még saját magamat sem ismerem, még azt a személyt, aki én vagyok, még őt is meg kell ismernem, hogy tisztában legyek azzal, amivel a legtöbben, hogy honnan indultam, merre tartok, milyen céljaim vannak, mik a számomra fontos dolgok. Ezek látszólag csak apró és lényegtelen dolgoknak tűnnek, de bevallom én képtelen vagyok elmenni ezek mellett szó nélkül, akkor is ha tudom, hogy ebben a világban ez már senkit sem érdekel. Egyre beljebb és beljebb haladok a parkban, míg végül el nem érek a csendesen csordogáló szökőkúthoz, melynek mesterien megformált alakja és fehér színe mindig kitűnik a sűrű fák lombaji közül. Az ezüstös színű Hold képe tükröződik vissza a tiszta vízben, ahogy elé lépve felfedezem a saját arcvonásaimat a víz apró hullámai között. - Ki vagy te, Sédric? - teszem fel a kérdést, majd az ujjaimat a víztükörhöz érintem, ahol az arcom kirajzolódik, végül lehunyt szemmel kezdek el egy apró varázsigét, majd ahogy kihúzom a kezem a vízből, az ennek hatására apró lángokkal felcsapó, utat mutató tűzként villan meg. Körbe tekintek a tájon, melyet nappal ritkán látogathatok, végül a fák alatt helyet foglalok egy szecessziós stílusban kifaragott padon és a háttámlájának dőlve pillantok fel az ében fekete égi palettára. Csillagok milliói tükröződnek vissza jeges színű tekintetemben, ahogy egy apró mosoly kerül az arcomra a gyönyörű látványtól, hiszen tagadhatatlanul megmelengette a szívem. Néha nem tudom, hogy azt kellene kívánnom, hogy ne így történt volna vagy azt, hogy gondoljak másképp ezekre a dolgokra? Azt hiszem felesleges, hiszen így alakult és ha ez lészen sorsom, akkor én felveszem vele a kesztyűt.
A hozzászólást Sédric Carter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 16, 2014 9:11 am-kor.
Hello darling, call me by my name
Isabella Sanders
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 127
❦ Join date : 2013. Dec. 25.
❦ Age : 30
❦ Tartózkodási hely : New Orleans ↯
Tárgy: Re: Park Hétf. Ápr. 28, 2014 9:47 pm
Nic and Isa
Nevetés, nevetés hátán. Vicc követett viccet és a csipkelődés, csipkelődést szült. A szám már sajgott a sok vigyorgástól, de az istenért sem sikerült ezt abbahagynom. Nem tehettem róla. A helyzet így hozta, hogy megmutassam, mennyi fogam is van nekem és bátran merjek nevetgélni. Jól éreztem magam, tetszett ennek a bohócnak a vigyora, a nevetése és, hogy ennyi humor szorult bele. Sosem találkoztam ezelőtt még egy ilyen őrülttel, aki Amerika kapitányak próbálta előadni magát. De ez még nem volt semmi. Meglepetésként ért, hogy magához húzott és egy egyszerű mozdulattal megpördített. Reagálni sem volt időm, csak hagytam magam és mosolyogtam. Egy néma „váó” formálódott ajkaimon, ahogy elengedtem a kezét és hátrébb léptem. Ezzel a kis viccelődéssel felépítettünk egy bizonyos hangulatot, amit egy témaváltással úgy, ahogy volt, le is romboltunk. Engem is letaglózott, hogy ő magának fogalma sincs róla, hogy mi is ő valójában és milyen világban él. Nem szerettem volna én lenni az, aki lerombolja az eddigi világnézetét és megmutatja neki, mi rejtőzik a felszín alatt, bevezetni a természetfelettibe. Igyekeztem koncentrálni a szavaira, azonban nekem is nagy fejtörést okozott, hogy akkor most mihez is kéne kezdenem vele. Elvégre, nem tarthatok neki kiselőadást itt, mindenről, amiről tudnia kéne. Pláne így nem, hogy a fajtáját itt nem tűrik meg a vámpírok. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem én vagyok az első, aki farkasnak nevezte. Örülök neki, hogy másnak már volt szerencséje felvilágosítania őt, még a Nicolas nem is hitte el neki. Idegesen túrtam a hajamba, ugyan ilyen idegességgel fújtam ki a tüdőmben bent tartott levegőt. Ez a helyzet mind kettőnk számára nehéznek bizonyult és nem is nagyon tudtam, hogyan kéne kezelnem. Én beleszülettem ebbe az egészbe, engem már úgy neveltek, hogy tudtam mi vagyok. De vele más volt a helyzet. Ő nem tudta ki ő, mi ő és nem is szerette volna elfogadni az igazságot. Pedig most kénytelen lesz szembenézni a tényekkel, mert ebben a városban így nem marad majd életben. - Figyelj rám! – szóltam rá. mutatóujjammal felé böktem, egyenest a mellkasára. – Vérfarkasnak születni kell, ez egy örökletes dolog. Nem holmi harapásokkal, karmolásokkal és egyéb idióta, kitalált dolgokkal terjedő kór. – magyaráztam neki. Hangom és ábrázatom komolyságot sugárzott. Tekintetemmel az ő szemeit kutattam. A szemébe akartam nézni, hogy lássa, igazat beszélek. Nem állt szándékomban a nyakába zúdítani mindent és nem is fogok, de talán jobb, ha tudatában van néhány dolognak, mint például annak, hogy ha ő maga is farkas, akkor a testvére is. – Te farkas vagy, ebből adódik, hogy akkor a testvéred is. Nic, ez a város nem biztonságos a fajtádnak. A testvéred veszélyben lehet egyedül, pláne, ha ő se volt eddig tudatában a mivoltának. – beszéltem tovább. Az arcán még mindig láttam egy kicsit, hogy nem hisz a szavamnak. Vagy legalább is nem akart hinni. Én viszont nagyon szerettem volna, ha elfogadja a tényeket. Azonban ezt ne erőszakolhattam rá. Ráadásul az idősem volt épp a legalkalmasabb. A testvére egyedül kóborolt egy idegen árosban, ahol a vámpírok irtják a farkasokat. – Beszélnék még neked erről, de most fontosabb dolgunk is akad. Meg kell keresnünk a testvéredet. Most. – jelentettem ki, és, ha tetszik neki, ha nem, karon ragadtam és elkezdtem húzni magam után egy bizonyos irányba. Hát igen, nem számítottam ilyen végkimenetelre, de hát a sors kifürkészhetetlen. Én meg csak remélem, hogy meg lesz a testvére.
//Részemről itt a megbeszélt záró. Köszönöm a játékot! //
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Isa & Nic ♥ Hétf. Ápr. 14, 2014 2:23 pm
Nicolas & Isabella Sanders
Ne már.. - nézek rá nagy szemekkel ahogy állítja oly biztosan, hogy Ő Batman lánya és Pókember szerelme.. pár percig így is maradtam amikor pedig megjegyezte, hogy viccelt, felnevettem - Tudod, hogy csalfa vagy!? - mosolyogtam rá tette után - Örülök, hogy sikerült megnevettetnem téged vigyori! - csípem meg kedvesen az arcát és eszembe jut Anett, aki szintén ilyen kis huncutságokkal nevettetett meg minket és gyakorta fenyegetett is mert tudta, hogy ki nem állhatjuk ezt a nagymamás szokást és mert őt nagyon szerettük, nos többet vártunk, de Ő felettébb imádta és jól is szórakozott rajta ahányszor csak valami rosszat tettünk egyből felhozta, hogy akkor most aztán lesz nemulass, csipkelődött kezével a levegőben, mi pedig szaladtunk előle oly sebesen.. régi szép emlékek! - Komolysága, ahogy figyel és rám koncentrál megmosolyogtat - Felettébb úgy hiszem, hogy összeillők lennétek, de kitudja ha meglátod, talán hálóban fog kikötni fellógatva Gothamben az egyik cégtáblára.. - nevettem fel - Ha már apád Batman a szerelmed meg Pókember! - ugrattam vele még mindig, de miért is ne!? - Tök romantikus lenne az egész, Samen meg jót röhögnék, van ez így, testvérek közt is megesik a nagy szeretet kedvessége és annak kifejezése.. - vigyorogtam mint a tejbe tök - Mókás vagyok vigyori?! Pedig szoktam tök komoly is lenni, nézd! - vágtam Amerika kapitányos fejet, de nem bírtam kiállni és elnevettem magam - Na jó, Amerika hozzám fel sem ér! - büszkélkedtem és feszítettem izmom, ahogy még a kapitány se tudná. Amikor elneveti magát már így is bolondos viselkedésemtől a karjánál fogva húzom magamhoz, megpördítem és elengedem - Szóval a Macskanő szerepe is illik rád, ejj de rossz lány vagy! - nevettem fel és ráztam a fejem rosszallóan, olyan jókedvet sugárzott amit eddig itt nem tapasztaltam, ez felettébb feldobott - Tudsz?! - komolyodtam el, hiszen tudtam a nagy mulatság közben, hogy mire is értette.. - Hogy érted, hogy közétek tartozom?! És miért csodálkozol rajta?! Miért hiszed azt, hogy közöm van ezekhez a lényekhez, ha én még nem tapasztaltam idáig?! Kérlek mond, hogy ez csak egy mese és semmi sem igaz belőle! Ilyen nem létezhet.. - nézek rá furcsán és egyben könyörgően, aztán kezdem összerakni, hogy talán ő sem az aki.. - Az anyám meghalt ahogy az apám is, mit mondhattak volna rólam, egy átlagos srác vagyok!? Vagy nem!? - tettem fel tanácstalanul a kezem - Egy Richard nevű vámpír Mystic Fallsból.. vagy egy félőrült, de nem tudom másként megmagyarázni amit láttam tőle csak az ő szavaival.. bár nekem még ez is magas, hogy lehetnek ilyen lények és miért pont ő mondta el egy embernek, de ha.. - mondom és mondom, s aztán hallgatok el, emlékezem vissza szavaira s eszembe jut, hogy megállt annál a résznél amikor a farkasos sztorit említette.. - Akkor én farkas vagyok.. és Ő sem hazudott.. - esik le a felismerés és nagyot nézek, hisz nem öltem embert, nem mondta eddig nekem senki, kivéve most Isa és nem tudtam, hogy egyáltalán hordozom a gént, vagy, hogy ez lehetséges.. vagy egyéb, ugyanis nem növesztettem bundát, karmokat vagy épp gyógyult be a sebem időhatároktól független gyorsasággal.. - De, hogy lehetséges, sem anyám nem volt az, sem apám! Bár kevésszer volt mellettünk, de nem lehetett az! Engem pedig senki sem harapott meg.. Ez is valami idióta kitalációja.. - hadartam el és ráztam meg fejem könnyedtséggel, hogy kitisztuljon, kezdek összezavarodni a nagy töprengésben - Arca komolysága és aggodalma egy szempillantás alatt tisztázott bennem mindent.. Farkas vagyok, s talán Isa is az.. Te jó ég, hova kerültem?! - néztem fel az égre s csak aztán hunytam le szemem, reméltem, hogy ebből az egészből semmi sem igaz, csak álmodtam s most is azt teszem... csípjen meg valaki, hogy felébredjek s kinyissam szemem.. -
I'm Batman, one and only!
Hello darling, call me by my name
Isabella Sanders
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 127
❦ Join date : 2013. Dec. 25.
❦ Age : 30
❦ Tartózkodási hely : New Orleans ↯
Tárgy: Re: Park Vas. Ápr. 06, 2014 2:45 pm
Nic and Isa
Ez a srác teljesen bolond. Persze szigorúan csak a jó értelemben. Életemben nem hittem volna, hogy egyszer majd összefutok egy ilyen fazonnal, mint ő. Még hogy Batman lánya és Pokember… várjunk! - Valójában… - néztem rá tettetett komolysággal miközben igyekeztem nem elnevetni magamat. Beharaptam alsó ajkamat, majd mély levegőt véve megszólaltam. – Az vagyok. Batman lánya és Pókember szerelme… - Néztem fel a szemeibe, arcomról nem lehetett leolvasni semmilyen érzelmet. Pedig belül majd megőrültem tőle, hogy nem nevethetek. Végül pár pillanat múlva hatalmas mosoly kúszott az arcomra és kuncogni kezdtem. – El ne hidd! – boxoltam játékosan a karjába. Tetszik a nevetése. Valamiért engem is arra késztet, hogy merjek jókedvűen nevetgélni. Én pedig, átadom magam ennek. Jóízűen nevetgélek vele, míg nem végül rátérünk arra a témára, amire kell. Már nem nevetgéltem, hanem teljes komolysággal figyeltem rá, a szavaira. Nem akartam félbeszakítani őt, szóval néha csak bólintottam és elmosolyodtam a mondandója közepette. Ahogy pedig megjegyezte, hogy tetszenék a testvérének… hát, nem tudtam megállni egy hatalmas mosolyt. - Szóval azt mondod, bejönnék neki? Hm… - Érintettem gondolkozva ujjamat a számhoz, miközben próbáltam komoly és megfontolt fejet vágni. Hát, nem igazán jött össze. – Hát, ha ő is olyan mókás, mint te… azt hiszem, meggondolom. – kacsintottam rá ezúttal én. Komolyan gondoltam. Ha tényleg hasonlítana a testvére egy kicsit is, nem láttam semmi akadályát annak, hogy összehaverkodjam vele. Nem is nagyon tudom, hogy kanyarodtunk el a témától odáig, hogy egy ügynök lennék, de nincs ellenemre. Valójában néha én is úgy érzem, hogy remekül helyt állnék az ügynökök között. Talán még James Bondot is sikerülne a fölbe döngölnöm, ha nagyon akarnám… Felnevetek, ahogy Nicolas leveti magát mellőlem és fejet hajt előttem. Komolyan mondom ez a krapek egyszerűen nem normális. Kicsit olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha egy bohócképzőből szökött volna meg. Persze ebben nincs semmi rossz. Valójában egész király. - Igazából… van egy bőrszerkó a szekrényemben, csak nem szeretem reklámozni az embereknek. Tudod milyenek, mikor kiderül, hogy amúgy kém vagy és veszélyben forog melletted az életük… - Forgattam meg szórakozottan a szemem és nevettem. Érdekes volt ilyen kötetlenül szórakozni valakivel, aki ilyen… Nem is tudom, hogy mi lenne erre a megfelelő szó. Talán a nyílt és közvetlen. Sajnos, talán ő a kelleténél talán túlságosan nyílt. Felelőtlenség egy idegen előtt így leleplezni saját magát. Ilyen nyíltan leírni, hogy milyen jó érzékeik vannak… ez őrültség. Ha nem lennék az aki, totál hülyének nézném és talán még a rendőröket is ráhívnám. Nagy szerencséje, hogy az vagyok, aki. Úgy beszélt a valóságról, mintha nem nagyon hinne benne. Illetve, mintha ő maga nem is tartozott volna közénk. Pedig, ha tudott ezekről a dolgokról és ilyen érzékekkel, tulajdonságokkal rendelkezett, akkor eléggé nyilvánvaló, hogy igen is természetfeletti volt, akár csak azok, akikről beszélt. - Tudok. Ráadásul eléggé elképedek rajta, hogy bár te is közénk tartozol, te csak ennyit tudsz ezekről a dolgokról. Hogy-hogy ennyire nem vagy tisztában saját magaddal, a fajtáddal? A szüleid elmondták neked, hogy mi vagy? Vagy egyáltalán ki beszélt neked ezekről a dolgokról? – Minden jókedvem elszállt, ami csak volt. Helyébe komolyság és egy cseppnyi aggodalom költözött. Utáltam, ha tudatlan vérfarkasokkal kellett beszélgetnem, akiket elfelejtettek beavatni abba, hogy mi vár rájuk, ha embert ölnek. Nem tetszett a helyzet, hogy nekem kellett felvilágosító órát tartanom neki. De kénytelen voltam, ha nem akartam, hogy bepusztuljon a tudatlanságba és megőrüljön attól, ami várni fog rá.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Isa & Nic ♥ Pént. Ápr. 04, 2014 6:08 pm
Nicolas & Isabella Sanders
Ami azt illeti már nincs olyan dolog amiben ne hinnék! Vagy nincs olyan, amit ne hallottam volna százszor, illetve nincs olyan ami kiment volna a fejemből.. úgy értem vannak dolgok amik megragadnak bennem! Ha azt mondod jó a hallásod, akkor én meg azt mondom, hogy természetfeletti vagy! - mosolygok rá - Hűh, még ilyet se mondtak nekem! - nevetek fel - Ugyan, nincs semmi baj, ez nagyon is.. - keresem a szót - figyelmes és érdekes! - nézek rá - Miért néznélek annak?! Talán ha kiderülne rólad, hogy te vagy Batman lánya vagy Pókember szíve választottja! - kacsintok rá nevetve - Jól mondod ami azt illeti! - térek át a tesóm részre és kissé elkomorul az arcom - Talán anyánk halála is rá tette a bélyegét, hogy eléggé zárkózott és Anetten kívül nos nem nagyon beszélt senkivel apáról talán még egy személyt, de össz vissz tán ennyi, vagy nagyon nem akar elveszíteni, bár nem értem.. nem hiszem, hogy elvesztene egy beszélgetés miatt egy nővel, de kitudja mi jár a fejében.. Semmi gond, végül is rendszerint én is bolondnak nézem de hát ilyen egy jó testvér nem!? - mosolygok - Igyekszik csak a jót látni a másikban! Sam nem javíthatatlan, csak.. csak nem tudja merre kellene elindulnia azt hiszem.. sértett és bosszús. Talán ha találkoznátok, már nem lenne az! - kacsintok rá - Szerintem tetszenél neki! - néztem rá egy pillanatra - Most, hogy mondod, a 007-es illett volna rád! Biztos, hogy nincsenek kém cuccaid!? - nevetek fel - Kár, hogy nem dolgozol ügynökként, szerintem nagyon is jól állna! És mellesleg hatalmas megtiszteltetés volna veled dolgozni, egy igazi megoldásra váró rejtélyen! Tényleg, fejet hajtok előtted! - vigyorgok és felállva meghajolok előtte - De egyébiránt meg igazad van, egyszer élünk, azért vagyunk, hogy élvezzük az életünket! - bólogatok. Amikor elkerekedett szemekkel néz rám, majd később megjegyzi, hogy netán vérfarkas vagyok-e furcsán kezdem érezni magam, mintha megmozdult volna bennem valami ami ösztönösen reagált erre a szóra.. egészen hátborzongató volt, egy mordulás fel is tört belőlem.. zavartan köszörültem a torkomat - Nem, nem hiszem.. vagy nem tudom.. ami azt illeti még egyik teliholdkor sem változtam át.. de nem értem miért jön mindenki vámpírokkal, farkasokkal, boszorkákkal, hasonmásokkal és egy kivételes kettő az egyben pasival aki valami ősi családból származik.. Te ezekről tudsz!? - tettem fel neki a kérdést és figyelmesen néztem rá, ha bárhol is meglelhetem a válaszokat amiket keresek, talán Isánál kell kezdenem.. -
I'm batman, one and only
Hello darling, call me by my name
Isabella Sanders
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 127
❦ Join date : 2013. Dec. 25.
❦ Age : 30
❦ Tartózkodási hely : New Orleans ↯
Tárgy: Re: Park Szer. Márc. 26, 2014 9:44 pm
Nic and Isa
Mókásnak találom a jelenlegi helyzetet. Vicces volt, hogy ez a srác a semmiből bukkant elő és színesebbé tette a napomat. Ha ő nem jelent volna meg valószínűleg egyedül kóboroltam volna a városon belül vagy itt henyéltem volna egész nap a padon. Ehelyett egy félőrülttel társaloghattam. - Úgy, ahogy mondom. – vigyorogtam. – Tudod, a legtöbb ember nem hinné el, ha azt mondanám neki, hogy innen is hallom a kis szívük dobogását. A kérdés az, hogy te elhiszed-e, hogy így van? – Hát, ezzel nem mondtam neki semmi konkrétat, de azért céloztam az igazságra. Innentől kezdve teljesen rá van bízva, hogy elhiszi-e az igazságot, vagy azt hiszi majd, hogy szórakozom. Bárhogy is legyen, nem vagyok hülye, nem fogom neki elmondani, hogy mennyire jó a hallásom. - Hát, örülök, hogy te hoztad rám a frászt és nem más. – Ez valami olyasmit akart jelenteni, hogy igen, én is örvendek a szerencsének, találkozásnak vagy minek. Széles mosoly csücsült az ajkaimon, ahogy tanulmányoztam Nicolas minden vonását. Nagyon alaposan megnéztem magamnak, ezt pedig nem is nagyon lepleztem. Láttam kiülni a pírt az arcára, ami még a szavai előtt elárulták, hogy észrevette mit csinálok. Ezúttal pedig rajtam volt a sor, hogy elpiruljak. - Semmi. Én csak… Huh. - sóhajtottam egyet zavaromban. - Ne haragudj. Kis koromban arra neveltek, hogy figyeljek meg mindent és mindenkit. Nekem pedig a lételememmé vált ez az örökös megfigyelés. – magyarázkodtam. – Most teljesen hülyének nézel, ugye? – kérdeztem tőle, ahogy arcomat a kezeimbe temettem, hogy eltakarjam Nicolas elől. Ujjaim rései között kikukucskáltam rá, majd szép lassan leeresztettem a kezeimet. Hatalmas szerencsémre elérkezett a témaváltás ideje és végre arról beszéltünk, ami igazán foglalkoztatta szegényt. Mint ahogy azt megtudtam, Sam – az öccse, megsértődött a bátyóra és egy szó nélkül elrohant. Nekem ez kissé… őrülten hangzik, de hát ez New Orleans. Sok őrült megfordult errefelé. Ahogy pedig egyre több napot töltök itt, kezdem azt hinni, hogy én is egy vagyok az ott rohangászó őrültek közül. Elvégre melyik épelméjű ember vigyázna egy terhes vérfarkas mamira, aki nem mellesleg az ősi hibrid kölkét hordja a szíve alatt? Pontosan… - Már ne is haragudj, hogy ilyet mondok, de a tesód eléggé… - kerestem a megfelelő szavakat. – Antiszociálisnak tűnik. Aki egy ilyen szituáció miatt elrohan a semmibe… - Ezt a mondatot kár volt elkezdenem. Fogalmam sincs, hogyan fejezhetném be szépen, szóval inkább semmit nem mondok. Jobb lesz, ha elhallgatok. – Bocs, nem rám tartozik milyen jellem. Tényleg bocs. – Bocsánatkérően pillantottam Nicolas szemeibe, zavaromban pedig a hajamba túrtam. Tényleg nem rám tartozott, hogy milyen a testvére, hogy mennyire zárkózott és, hogy milyen… érzékeny(?), talán. Igazából nem is értem, hogy miért kellett megszólalnom, nem akartam én ilyesmit mondani. Egyszerűen csak kicsúszott. Én sem szerettem és nem is toleráltam, ha a nővéremről így beszéltek. Ezek szerint én semmivel sem voltam jobb azoknál az embereknél, akik ezt tették. Szóval, hogy ne legyen kínos a tesójáról beszélnünk, már is a dolgok közepébe csaptam. Információt kértem, aminek meg lett az eredménye. Mókás eredmény, magam is jót nevettem a rendőrös kérdésen. Ezer wattos mosol csücsült az arcomon, ahogy Nicolas a nem létező munkámról beszélt. Vicces elképzelés. Én és rendszolgálat…. Valahogy nem tudtam magam elképzelni egyenruhában, jelvénnyel, pisztollyal és gumibottal az oldalamon. Nem is beszélve a bilincsekről. Nem mintha ez utóbbi nem mozgatta volna meg a fantáziámat, de hát kiét nem? A bilincsek önmagukban is izgalmasak… - Nem, nem vagyok rendőr, sem nyomozó. sem pedig titkos ügynök. Oh, és vélelenül sem én vagyok a 007-es ügynök. – nevettem. – Igazából nincs is munkám. Egyszerűen csak élvezem az életet. – vallottam be őszintén. Azt hiszem ez több szót nem is érdemelt. Amiről viszont fontos volt még többet beszélni az Nicolas testvére volt. A srác még csak nem is idevalósi volt, ami azt jelentette, hogy csak vaktában találgathattunk, hogy merre is mehetett. De nem is ez volt az egyetlen, ami fel kelltette az érdeklődésemet. Nicolas szavai érdekesen hangzanak; illat alapján beazonosítani. Éreztem, hogy van benne valami különleges, de erre azért nem gondoltam. Elkerekedett szemekkel néztem őt, még mindig ott leragadva, hogy illat alapján képes lett volna beazonosítani. Amit utána mondott egyszerűen csak elment a fülem mellett és el sem jutott a tudatomig. Elmerültem saját elmémben, magamban azon morfondírozva, hogy vajon vérfarkas-e. Nagyon leragadhattam a témánál, mert hirtelen azon kaptam magam, hogy csak bámulok magam elé és Nicolas elhallgatott. Gondolom azt várta, hogy mondjak valamit. Azonban fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene mondanom. Nem figyeltem rá, elfoglalt, hogy a mi létén gondolkoztam. - Te vérfarkas vagy? – csúszott ki a számon a kérdés. Halál komolyan és teljesen bizalmasan néztem rá. A hangnemem is bizalmaskodóra, suttogóra váltott. Igaz, nem volt itt senki, aki hallhatott volna minket, azonban nem akartam kockáztatni. Elvégre, ebben a városban sosem tudni, hogy mikor botlik az ember vérszívókba. Pláne úgy, hogy saját maga egy nemkívánatos fajt képviselt a városban. Ha Nicolas valóban vérfarkas, akkor sem ő, sem pedig a testvére nem voltak itt biztonságban. Akkor pedig minél hamarabb meg kell találnunk a testvérét, még mielőtt valamelyik vérszívó kiokoskodja, hogy farkasok mászkálnak a városban. Én már azon sem csodálkoznék, ha azt tudnák, hogy milyen mérető melltartót hordok. Komolyan mondom, ezek a dögök rosszabbak voltak, mint a keselyűk, ráadásul a boszorkányok pechére mindenről tudtak. Hogy honnan? Na ez már rejtély?
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Isa & Nic ♥ Vas. Márc. 23, 2014 2:13 pm
Nicolas & Isabella Sanders
Nos, most kíváncsivá tettél! - nevetek fel - Hogy érted, hogy piszok jó?! - mosolygok rá, önkéntelenül is Mystic Fallsban szerzett tudásom veregeti fejemben a vasajtót.. bár nem hinném, hogy természetfeletti lenne de kitudja, semmi sem az aminek látszik, mellesleg az, természetfelettien gyönyörű, helyes megállapítás - Isabella, Isa örvendek! - pillantok rá - Kedves lánynak tűnik, és bohókásnak, életvidámnak! Akárhogy is ráhoztam a frászt, még sem tűnt ijedősnek, elég frappánsan oldotta meg az adott szituációt! Ez tetszett! - Mi olyan fura rajtam?! - vigyorgok és kissé el is pirulok ahogy szemlél - Még egy nő sem nézett ennyire figyelmesen, már ez is érdekesnek tűnik - Ne is mond.. Sam nem a.. hogy is mondjam lányok mestere! - nevetek - Nem jött ki jól, hogy a jelenlétében bókoltam egy lánynak.. kissé zárkózott természet, de épp ez az amiért ki kellene bújnia a házikójából, barátkoznia kellene, az ő korában ez elvárható volna nem de!? - nézek rá miután végig vizslattam a körülöttem elterülő parkot - Sam! Így hívják! És merre rohant!? A testvérem elég jó futó ami azt illeti, mire kiértem a nyúlcipője nyomát sem láttam! - húzom el a szám és vonok vállat egyszerre - Ez az igazság.. Sam a lehető leggyorsabban lelépett még csak utána sem tudtam szaladni.. azt hittem csak kiszellőztetné a fejét, de nem így történt.. vagy tán túl sokáig szellőzteti?! Magam sem tudom, de az aggodalmam nem hagy alább.. az én hibám, nem így kellett volna kezdenem ezt az utat, vele kellett volna foglalkoznom, de még is olyan elutasító volt.. mint ha kívánná a szenvedést ami Mystic Fallsban éri.. nem értem és kezdem őrültnek is nézni.. bár ez is az én hibám, nem voltam mellette, ha akkor ott vagyok a jelleme most más lenne, nem lenne ennyire érzékeny, begubózott csiga.. Igen, nyilvánvalóan az én vad természetemnek hatása lett volna rá, keményebb férfivá kellett volna válnia még nálam is sokkalta határozottabbá, erősebbé! De nem így történt.. viszont szokás mondani, hogy "Soha ne mond, hogy soha!" - ez egy helyes megállapítás amire rá is bólintok - Még van remény, ha itt maradunk egy évig, még bármit sikerülhet kicsikarnom belőle - Rendőrnek tanulsz?! - eszmélek fel a további mondandójára - Kiváló hallás, részletes személyleírás, vagy meghatározás.. csúcs vagy! - mosolygok rá szélesen - Elképesztő, sosem gondoltam volna, hogy ilyen nővel hoz össze a sors! Mióta érdekel a szakma? - nevetek - Csak viccelek! Köszönöm, hogy segítesz! De ahogy belegondolok tényleg olyan mint ha valami szuper zsaru lennél, vagy titkos ügynök! Titokban, megsúgva mi az igazság?! - hajolok hozzá közelebb hozzá ahogy a szemébe nézek - Nem egészen! - rázom meg a fejem - Tudod én már jártam itt, itt tanultam ellenben ő még csak most van itt először! Nem hiszem, hogy jól kiismerné magát, de hát kitudja, 5 évet távol töltve tőle még a térképet is jól megtanulhatta! - mosolyodom el halványan - Ami azt illeti illat alapján remekül betudom azonosítani őt, de itt annyi van, mellesleg jön a tavasz, hogy totál megkeveri a szaglásom.. fura mód de ebben meg én vagyok jó, futni is gyorsan tudok, de Sam különösebben gyorsabb mint én! Bár erősebb meg én vagyok, nem tudom.. biztos a hormonok és a genetika.. fiúk! - forgatom a szemem nevetve - Azt hiszem totál lököttnek fogsz nézni, de a temetőre vagy a templomra tippelnék.. - húzom el a szám - 5 évig nem voltam velük, és mire hazamentem az apánk meghalt.. Sam-et lesújtotta, azóta nem önmaga és félek, hogy már sosem lesz az.. Ezért jöttünk ide, hogy kiszakítsam őt otthonról, hogy boldog lehessen végre és ne maradjon egyedül, hogy ne érezze a magányt.. vigyáznom kellene rá, de ehelyett elvesztem.. nem vagyok jó testvér! - pillantok rá aztán a park felé fordítom tekintetem hátha még is meglátom.. -
I'm batman
Hello darling, call me by my name
Isabella Sanders
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 127
❦ Join date : 2013. Dec. 25.
❦ Age : 30
❦ Tartózkodási hely : New Orleans ↯
Tárgy: Re: Park Vas. Márc. 16, 2014 5:25 pm
Nic and Isa
Meglehetősen érdekes helyzetbe kerültem csupán pár perc leforgása alatt. Végül is az egyik percben még békésen heverésztem a padon, a másikban valami félőrült pasas karattyolt nekem valamiről, amiről egyébként, még most sem volt semmiféle fogalmam, hogy mi is lehetett az. De azt hiszem egészen jól kezeltem a helyzetet, máskor lehet nem viselkedtem volna ennyire kedvesen. Szerencséje volt, hogy jó kedvemben talált és semmi sem nyomasztott annyira a várossal és az „urammal” kapcsolatosan. Ma felszabadult és szabad voltam, ez pedig tetszett és ki is élveztem. Így esett meg az, az eset, hogy most egy padon csücsültem azzal a dilis fazonnal, aki csak úgy „rám rontott” és dumáltunk, illetve hát valami olyasmi dolgot tettünk éppen. - Hé, semmi probléma. Picit rám hoztad a frászt, de nem gond. Nem is értem, hogy hogyan csináltad, amikor piszok jó hallásom van, de gratula hozzá. – fecsegtem itt össze-vissza. Hatalmas mosoly csücsült az arcomon és szerintem nem volt semmi sem a földön, ami levakarhatta volna azt onnan. Még maga a tény sem, hogy egy eszelős, ősi hibriddel vagyok többnyire összezárva egy házba. Szóval, ha ez sem volt képes eltüntetni a vigyorom, akkor tényleg semmi. Márpedig még mindig vigyorgok. - Én pedig Isabella. Isabella Sanders. – mutatkoztam be én is. – De általában csak Isának szólítanak, szóval… hívj nyugodtan te is így. – Tekintetemmel az arcát fürkésztem. Jól megnéztem magamnak arca minden egyes apró vonását. Látszott rajta, hogy picit aggódik valami miatt. Gondolom ezért vert fel engem a pihizésből, mert keresett valamit, illetve valakit. Mondjuk, korábbi szavaiból tisztán kivettem, hogy ez a helyzet szóval… nem is értem miért bonyolítom ennyire túl ezt a gondolatot. Figyelmesen hallgattam végig minden szavát, közben végig az arcát, a szemét lestem, hogy biztosítsam róla, hogy igen is figyelek rá. Meg amúgy is érdekelt, hogy vajon mi lehet vele. Sikerült felkeltenie az érdeklődésemet a puszta megjelenésével. Oké, ezt a dolgot sztornozzuk. Vegyük úgy, mintha nem is gondoltam volna ilyesmire, szóval valahogy töröljétek az agyacskátokból légyszi. Vagy kérhetném úgy is, ahogy mostanában nagyon menő a fiatalok között: lécci. Borzasztó… nem? - Bele sem merek gondolni mit tehettél, amiért elrohant. – Próbálkoztam meg egy kis vicces csipkelődéssel. Láthatta rajtam, hogy nem rossz szándékból mondom, de azért gyorsan hozzá tettem még néhány dolog. – Na és, hogy hívják őt? Vagy merrefelé rohant? Tudod én nem láttam őt, de segíthetek megkeresni, ha adsz róla egy részletes leírást vagy mutatsz képet vagy valami. Semmi dolgom, szóval ketten biztosan megtalálnánk. – mosolyogtam rá kedvesen. Valóban nem volt semmi dolgom, ráadásul semmi kedvem nem volt egész nap itt heverészni ezen a padon. Na meg legalább bejárhattam volna a városnak néhány részét a keresgélés közepette. Nem sokszor adódik meg nekem, hogy egy saroknál tovább jutnék az utcán, ugyan is hamar vissza kell térnem a házba. De ezeken a napokon, mikor kivételesen nem én felügyelek a farkas mamára… na akkor beveszem a várost és ellátogatok minden helyre, ahová csak a lábaim elvisznek. - Egyébként van valami ötleted, hogy merrefelé mehetett? Mármint, ha idevalósiak vagytok, akkor csak van egy tipikus hely, ahol megfordul, nem? Vagy ha nem vagytok idevalósiak, akkor melyik lehet az a hely, amit először felkeres? – Igazából nem hittem, hogy idevalósiak lennének. Nem is tudom miért. Nicolas ránézésre egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki nagyon otthon mozog a városban. Persze előfordulhat, hogy tévedek, néha napján még velem is előfordult az ilyesmi, bár nem sokszor. Bárhogy is legyen, remélem, hogy megtaláljuk a testvérét és kibékülnek vagy valami. Nekem is van egy nővérem, ráadásul vele nem valami jó kapcsolatom. Még is szeretem és utálok összeveszni vele. Valahogy még is állandóan és mindenen egymásnak ugrunk. Legutóbb is haraggal váltunk el, most pedig hát… én itt vagyok, hibrid vagyok, és fogalmam sincs, hogy vele és a szüleinkkel mi van.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Isa & Nic ♥ Pént. Márc. 07, 2014 8:20 pm
Nic & Isa
Ahogy a lány, aki idáig a padon heverészett hirtelen felriad, és mint kilökődő rugó pattan fel, hátrább tántorodom - "Remek vagy Nic!" - szólal meg a bensőm és totál igaza van - Mindig sikerül ráhoznom a frászt az emberekre, most pedig ezzel a lánnyal sem volt másként.. Ahogy rám nézett, az mindent elárult és komolyan olyan volt mintha őrültnek nézne, amit totál meg is értenék, bolond az aki egy útra hozza a testvérét és hagyja is, hogy az leléceljen.. elcsesztem ezt az utat, de reménykedem benne, hogy még kijavíthatom és szeretnék hinni benne, hogy azért ennyire nem baltáztam el a dolgot.. Nem szabad ennek megtörténnie..! Nem magam miatt hoztam el Samet, de ha már itt vagyok nem fogok sarokban ücsörögni és pókokat számolgatni.. Sőt nem is értem mi a baja, lehetne nyitottabb! Az életét elnézve még alig volt kapcsolata nővel..! Ideje lenne beújítania mert ha nem egyedül marad, és higgyétek el azt hallgatni ahogy Sam siránkozik, felér egy kivégzési szertartással.. Ami az én lelkemnek és idegeimnek közel sem tesz már jót..! Na mindegy is, visszatérve a lányra, totál kikapcsolt, sziesztázott és jól elvolt addig amíg meg nem jelentem mellette.. De ami még furább volt, hogy a várt kiakadás és zsörtölő pillantás az elküldelek a fenébe megjegyzéssel.. nos elmaradt! De olyan nagyon, hogy még mosolygott is és hihetetlen beismerni, de ez még engem is jobb kedvre derített, kizökkentett amiért hálás voltam neki! - Ne haragudj! - nevetek kínomban és úgy nézek rá - Látszik jól mulat, hogy én ilyen kis zavart és esztelen vagyok pont itt előtte, de valamiért engem még sem zavart.. nem zavart a tudat, hogy bolondnak tűntem fel és az sem, hogy megmosolyogtattam, mert csodás mosolya volt és ez elkápráztatott, szóval ha valami is jól sült ki ebből a kirohanásomból, az az, hogy vele találkozhattam és láthattam belőle egy részt, ami őszintén szólva megtetszett, így bátorkodtam közelebb lépni felé és bemutatkozni illedelmesen - Nicolas vagyok, Nicolas Roux! - mosolygok vissza rá - Köszönöm! - helyet foglaltam mellette és figyelmesen tekintettem rá, szemlélve - Nem tűnt haragos és veszélyes egyénnek, sőt felettébb megnyerő volt és kedves ami itt azért kissé fura, de nem olyan, hogy égbe kiáltónak nevezzem, még is különleges.. sejtelmes! - tettem amit mondott mély levegőt vettem - Olyan lánynak tűnik aki ad magára, ez egyből is látszott amikor megigazgatta külsejét majd felém fordult - Ne haragudj tényleg, esztelenül viselkedtem, a testvéremet keresem.. ide jöttünk, hogy jobb kedvre derítsem, de a viselkedésem nos.. kissé megzavarhatta és így hát elrohant.. már órák óta nem láttam és kissé aggódom érte! - nézek rá elmosolyodva kissé félszegen. Nem jegyeztem meg neki, hogy ez a város nyüzsög a rejtélyes gyilkosságoktól és, hogy én azt gyanítom itt is temérdek a természetfeletti és a gyilkos.. nincs is rá szükség! Első sorban mert nem szeretném megijeszteni bár nem tűnik ijedősnek, másod sorban meg minek gondoljak mindjárt a legrosszabbra?! Sam tud vigyázni magára, az apánk sorozatos önvédelmi órákra íratta már csak azért is, mert volt egy két bunkó még a sulijában aki gyermekként zaklatta.. és apánk mint gondoskodó szülő módjára idejéből kicsit sem rászánva tevékenykedett valamit, hogy azért még se agyabugyálják el az öcsémet.. "Remek vagy apa!" ... ezt már csak mellékesen jegyzem meg, de nem ítélkezem hisz én sem voltam ott, hogy megvédjem.. pedig ha tehettem volna megtettem volna! "Szóval ennyit a győzelmi gólomról apa, magam sem vagyok jobb, ez kapufa, vagy döntetlen.." a meccs még úgy sem ért véget, de egy időre igen, ameddig a lányra figyeltem, azaz figyelek és próbálok nem túlzottan elmerülni és még idiótábbnak látszani, szóval csak nézek rá, várom, hogy mit reagál.. -
Hello darling, call me by my name
Isabella Sanders
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 127
❦ Join date : 2013. Dec. 25.
❦ Age : 30
❦ Tartózkodási hely : New Orleans ↯
Tárgy: Re: Park Pént. Márc. 07, 2014 5:44 pm
Nic and Isa
Kusza felhő képeket nézegetve heverésztem békésen a padon. Az agyamat kikapcsoltam és csak a pihenésre fókuszáltam. Figyeltem, ahogy a mellkasom emelkedik és süllyed, illetve szívemnek minden egyes dobbanásának különös figyelmet szenteltem. Szerettem volna megnyugodni, kiélvezni ennek a napnak minden egyes nyugis percét. Jó lett volna elszakadni a valós világtól, a problémák tömkelegétől. Már pedig ez egyelőre képtelenségnek tűnt. Így hát, más lehetőség híján, ki élveztem mindent, ami csak egy kicsit is emlékeztetett arra, hogy milyen szabadnak lenni, milyen élni. Lehunytam a szemeimet, magamban valami békés helyre gondolva. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy milyen lenne szörnyek nélküli világban élni. Hogy milyen lenne, ha csak emberek léteznének a földön és semmi szuper képesség nem tenné egyik embert különbnek a másiknál. Milyen jó is lenne! Nem lennének sem vámpírok, sem boszorkányok, sem pedig vérfarkasok és főleg nem hibridek. Megszűnne minden probléma, eltűnne a természetfeletti háború, amibe gyakran ártatlan emberek halnak bele. Ezáltal megszűnne minden, ami csak velük kapcsolatos és veszélyt jelenthet. Épp amikor már éreztem, hogy tökéletesen megnyugodtam, épp akkor kellett megtörténnie. A hang megzavart, a szívverésem kalapált ijedtemben és hirtelen azt sem tudtam merre vagyok. Hirtelen nyitottam ki szemeimet és ültem fel úgy a padon, mintha rugóra járnék. Nagy és riadt szemekkel meredtem az előttem álló srácra, aki valamiféle kóborló pasasról kezdett nekem hadoválni. Nem is tudom milyen kifejezést ült az arcomra. Talán úgy nézhettem szerencsétlen krapekra, mintha épp most jelentette volna be, hogy a marslakók már pedig léteznek. Annyi biztos, hogy fura fejet vágtam. Ami pedig még biztosabb, hogy abszolúte semmi fogalmam nem volt róla, hogy mit karattyol. Leragadtam annál a pontnál, amikor kijelentette, hogy keres valakit. Innentől se kép, se hang. Azt láttam, hogy mozog a szája és némi hangfoszlányok is eljutottak a tudatomig, de csak ennyi. Szóval, anélkül, hogy megvártam volna, míg a mondandója végére ér, közbevágtam. - Hékás! Hó-hó! Stop! Ez nekem egy picit gyors, ha nem haragszol. – Kezeimmel jeleztem is, hogy szeretném, ha lassítana a tempón, miközben arcomra egy hatalmas mosolyt engedtem. Mókás volt nézni, hogy szegény, hogyan reagál arra, hogy így belefojtottam a szót. - Először is, szia, Idegen. – Vigyorogtam rá a legszebb és legkedvesebb mosolyommal. Jó napom volt, s ha jó napom van, rengeteget szoktam mosolyogni. Bárkire rámosolyogtam volna, még Marcelre is. Jól megnéztem magamnak a pasit, a szemeit, a haját, a testfelépítését. Idegesnek tűnt, már-már mondhatni zaklatottnak. Úgy nézett ki, mint aki már legalább egy fél napja bújócska-fogócskát játszott a városban, keresve azt a személyt, akiről – feltehetőleg, tőlem is kérdezősködött az imént. - Na, most vegyél egy mély levegőt és huppanj le mellém. – Normális, ülő helyzetbe helyezkedtem a padon, hogy ha szeretne, ő is helyet tudjon foglalni mellettem. Még meg is veregettem magam mellett a helyet, hogy biztosan felfogja mit is ajánlottam fel neki. Továbbra is mosolyogva figyeltem rá, figyeltem minden egyes mozdulatára. Még azt is nyomon követtem a tekintetemmel, ahogy épp megemelkedett a mellkasa a légzés hatására. Hát, ilyen vagyok, szeretek megfigyelni. Beletúrtam a hajamba, hogy álljon is valahogy és megigazgattam magamon a felsőmet. Utáltam volna úgy beszélgetni vele, hogy úgy néztem ki, mint aki épp most ébredt a száz éves álomból. - Oké, most már figyelek. Na, mi a helyzet azzal a valakivel, akit keresel? – érdeklődtem. Mosolyom cseppet sem halványul el, sőt! Még szélesebb is lett és a szemeim is csak úgy ragyogtak a jókedvtől.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Isa & Nic ♥ Csüt. Márc. 06, 2014 6:37 pm
Isa & Nic
Na jó.. visszatértem! Életem néhány éve amit itt tölthettem meghatározó volt a számomra, éppen olyan mint születésem és gyermekkorom Mystic Falls városában.. De az, hogy itt is szinte olyan dolgok érnek mint ott megdöbbentő és egyben lesújtó.. Nem is tudom hol vesztem el igazán, Care-nél, Richnél, Nadiánál vagy Mattnél..?!! Esetlegesen itt amikor összetalálkoztam egy lánnyal akit nem ismerek, vagy épp Davinával..?! Fogalmam sincs.. csak azt tudom, hogy zakatol az agyam, jár egy ütemre amit magam sem értek, ami megfejthetetlen számomra, amit idegesítőnek érzek! Tudnom kéne mit érzek, de ennél elveszettebb nem is lehetnék, ennél bizonytalanabb mint most sosem voltam! Nem is akarok lenni, mert ezt is mélypontnak élem meg, hát ha még ennél is rosszabb érne, azt hiszem abba belehalnék.. Már mióta érzem magamban a dühöt, a késztetést, hogy valakinek bemossak.. de hiába! Nem értem mire ez az agresszió, mire a késztetés, hogy magamon kívül tegyek bármit is.. Azaz, hogy ne legyek önmagam.. nem fér a fejembe, hogy két város ilyen távol, még is oly sok hasonlóság.. Ez a nap már nem is lehetne rosszabb.. tekintve, hogy Sam is valahol a városban ragadt.. el kell érte indulnom, hogy vissza cipeljem a hotelba, majd körbenézünk ha már minden lecsillapodik és persze ami a legfontosabb, hogy Együtt és nem külön! Persze megértem, hogy felzaklattam viselkedésemmel és ezért levegőre volt szüksége.. na de hát még is! Az, hogy itt kolbászol egy olyan városban amiről szint úgy már tudom, hogy veszélyeket rejt nem hagy nyugodni! Rettentően kiakaszt, hogy nem tudom mi lehet vele, bajba került-e vagy se! Elindulok a hotelból kissé feldúltan utána, már vagy bő órákkal ezelőtt nem láttam.. én balga! Utána kellett volna mennem, elmagyarázni neki a dolgokat, de szinte nyúlcipőt ragadt és úgy vágtázott el.. Ha most megtalálnám nagy valószínűséggel nyakon csapnám, de az sem segítene! Neki csak megértésre van szüksége, egy két nyugodt percre! De rettentően kellemetlen helyzetbe hoztam és ezt biztos nem várta.. "Remek, már ennél jobban sem tudnám elszúrni.. Ha van még valaki akivel így tennék, komolyan lőjetek agyon!" - erre bensőm, a rossz és jó már szinte hahotázik és úgy visszhangzik, hogy megsajdul tőle a fejem.. - "Kössz a biztatást!" - dörmögöm ahogy tovább sétálok a városban a gondolataimba merülve - Care miért nem mondott semmit?! Rich meg miért olyan sokat?! Miért érzem, hogy Matt a háta közepére sem kíván?! Hogy a lány Nadia valami titkot rejt?! Hogy akivel itt találkoztam még egy titkot fedhet fel rólam?! Davina vajon megbocsát?! - kérdések tömkelege záporozzák agyam, már már gondolkodóba is ejtenek, elragadnak magukkal és képzelgések, egy nagy katyvasz tör rám miattuk.. úgy érzem szédülök és ez nem sejtet jót.. nem is ha épp az úton mész át, szóval gyorsabbra fogom.. - Miért!? Nem áll össze a kép! - nézek az égre mintha onnan várnék valamiféle reményt vagy segítséget, tisztánlátást amire szükségem volna már egy jó ideje! - Még sem jön semmi.. - csüggedten hajtom le fejem és nézelődök a terepen hátha észbe kapva megpillantom az öcsémet.. eddig még sikertelen az akció, de remélem a nap végére ha nem is velem, de előkerül épp és egészségesen! - Küldhetnétek jelet! - ez az amit még kitudok nyögni úgy tiszta fejjel, mielőtt eszet vesztett nem kezdek rohanni és keresni őt.. vámpírok, farkasok és boszorkák.. valamiféleképp azt hiszem ez itt sem lehet másként így gyanakvóan tekintek körbe a város minden szegleten amerre lábam vinni próbál.. - Ha itt is élnek ilyen lények.. ha a gyilkosságok ehhez köthetőek sem az a lány, sem Davina nincs kellő biztonságban! - gondolkodom hangosan majd egy parkos részre érek ahol tovább haladok - Ha bármi bajuk esik abba.. bele sem merek gondolni! - ezeket már magamban gondolom tovább szinte, de még mindig úgy hangzanak mint ha beszélném, elmondanám őket, holott talán túl hangosak a gondolataim.. és csak azt hiszem, hogy kimondom.. bár megkérdezhetnék bárkit aki erre jár most, hallja-e amit gondolok.. a lényeg, hogy így is totál zakkantnak néznének érte de mindegy is.. sétálok tovább a füvön erre arra nézelődve majd egy lányt pillantok meg az egyik padon heverészni, arra felé veszem az irányt hátha tud segíteni.. bár isten ments, hogy megzavarjam, nem tűnik modortalannak és undoknak így megszólítom - Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak.. biztosan gőzöd sincs ki vagyok.. de nem láttál erre felé, egy kóborló pasast..!? Hasonlít hozzám..! - nevetek fel halkan és kissé tompán ütődötten mert legszívesebben a saját nyomorom miatt jól orrba vágnám magam.. - Na jó, ez felettébb őrültnek hangzott és nem is zavarnálak, de eltűnt a testvérem és már körbe kérdezősködtem szinte mindenkit.. Sam kivételesen szereti a csendes helyeket így azt hittem itt lesz, de még közel sem jártam be a helyet, és minek is kérdem tőled, hiszen Te sem tudhatod és biztos bolondnak is nézel, és tényleg ne haragudj..! Csak kétségbe estem és összedarálok itt mindent.. minek is foglalkoznál te pont vele és nem is láttad még, és én is mint egy őrült itt rád rontok.. sajnálom! - mondom ki ezt egy szusszal eldarálva, és ha most komolyan nem néz hülyének mentem a földbe süllyedek.. bár le is csaphatna még megérteném a tényállást, totál lökött vagyok, de ha a tesómról van szó, felettébb elhivatott tudok lenni.. - Megőrültem.. - ez az utolsó gondolat a fejemben magamról, és helyes is a tényállás, gyógyintézetbe kellene, hogy zárjanak.. lesütöm a szemem és várom mit reagál.. isten engem úgy segéljen nem akarom őrületbe kergetni, ha már magamon tudnék segíteni... mindegy is, állok ott előtte, bár hátrálok nehogy tényleg a földdel kerüljek egyenlővé a zavargásom miatt.. -
Hello darling, call me by my name
Isabella Sanders
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 127
❦ Join date : 2013. Dec. 25.
❦ Age : 30
❦ Tartózkodási hely : New Orleans ↯
Tárgy: Re: Park Kedd Márc. 04, 2014 4:19 pm
Nic and Isa
Egy újabb nap, hogy végre megint egyedül szabadulhattam az utcára és nem kellett Hayley-re vigyáznom. Ritkán adódott ilyen lehetőségem, pláne most, hogy készenlétben kellett állnom, nehogy a vámpírok kiszimatolják valahogyan, hogy sem hozzájuk, sem a vérfarkasokhoz nem tartozom igazán. Nem sok kellett hozzá, hogy legutóbbi kiruccanásom alkalmával magamra haragítsak egy fogas szörnyet, szóval most jobban kell vigyáznom. Rendesen oda kell ügyelnem mindenre. Gyorsan szedtem a lábaimat, úgy haladtam a park irányába. El akartam szakadni egy kicsit a város utcáitól, el akartam szakadni a fürkésző szempároktól és csak egy kis nyugalomra vágytam. S, hogy mindem vágyam és kívánságom teljesüljön, nem ismertem ennél megfelelőbb helyet, mint a parkot. Szükségem volt egy kis pihenésre, egy kis csöndre ahhoz, hogy helyre tegyek dolgokat a fejemben. Kell egy kis szabadság, hogy komolyan belegondolhassak mindenbe, ami itt a városban folyik. Nagy léptekkel haladtam a kövekkel borított útszakaszon, egész a park belseje felé, ahol nem igazán láttam senkit sem, szóval teljesen megfelelt az én elvárásaimnak és céljaimnak. Odalépdeltem az egyik padhoz és könnyedén elnyúltam rajta. Két lábamat felpakoltam a padra, egymásra rakva őket. Két kezemet a fejem alatt fontam össze, és végre sikerült kényelembe helyeznem magam. Az eget bámultam, azt a meseszép kék színű égboltot és a rajta táncoló, fehér, pamacs gomolyagokat. Csak figyeltem, ahogy egyik felhő, a másikra kúszik a szellő hatására. Figyeltem, ahogy táncot járva egybekeverednek és együtt egy új alakot vesznek fel. Formákat, megannyi vicces alakzatot. Ha jól látom, akkor fölöttem éppen egy kis tapsi füles eszegeti a neki kijáró répácskát. Arcomra lusta mosoly kúszik, ahogy eszembe jut, hogy kislány koromban milyen gyakran fetrengtem a kertünkben, a puha füvet markolászva és figyeltem az eget, felhő képeket keresgélve. Az agyamban különböző gondolatok zavarogtak, ahogy csak arra merészeltem gondolni, hogy milyen lesz az életem, ha már nem kell az ősi hibrid pincsijét eljátszanom. Jól eső érzés fut végig a gerincem mentén, ahogy arra gondolok, hogy végleg szabad leszek, hogy tényleg nem parancsolnak majd nekem. Mondhatni egészen jó hangulatba kerültem ettől az egyetlen egy gondolattól. Azonban ez sem tartott sokáig, mert a nyomasztó gondolatok hamar átvették az irányítást az elmémben. Szörnyű volt még csak belegondolni is, hogy mi vár még rám, hogy milyen megpróbáltatások érnek majd a közel jövőben. Merthogy, abban teljesen biztos voltam, hogy a hatalmas hibrid, azaz Klaus nem fog betelni annyival, hogy csak felvigyázzak a kölke mamijára és tuti ki fog majd szabni nekem valami másik feladatot, amint lehetősége adódik rá, hogy rám sózzon valami újat. Brr… Még a hideg is kirázott erre a gondolatra. Nem jó ilyenekre gondolni egy ilyen szépnek ígérkező napon. Csak aztán nehogy elszóljam magam s valaki jól bele rondítson. Ezt azt hiszem jobb, ha lekopogom.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Park Szomb. Dec. 21, 2013 5:40 pm
Kol& Winter
Lassan haladok a macskaköveken. Nincs hová sietnem, nekem valamiért sosincs. A beadandóm kész, az ügyfelem épp most távozott elégedetten, a Starsbrucks meg éjfélig nyitva, szóval még a forró csokim is meglesz. Azért egy kicsit sajnálom, hogy nem tarthattam Mímáékkal arra a filmre, de tapasztalatból tudom, egy vámpír türelmével aligha érdemes játszani, és amúgy is... én a megbízhatóságomról vagyok híres, nem engedhetem meg magamnak azt , hogy holmi Ashton Kutcher filmet helyezek előtérbe. Így, a karácsony közeledtével meg se lepődök azon, mennyi ember rohangál. Hálás vagyok azért, amiért én nem vagyok áldozata ennek a mizériának. Pár ajándékot vettem csupán, a sulitársaimnak, és itt ki is fújt a dolog.
Hősiesen állom a sarat, míg az italomra várok, pedig egy két arcot tarkón vágnák, csak úgy. Nevelő célzattal. Sose bírtam azokat, akik nem tudnak öt percet szépen, csendben várni, muszáj nekik morogni. Idegesítőek. Ezért is lélegzek fel, mikor megint az utcán találom magam. Utca. Nevezhetném akár otthonomnak is, hisz három évig máshol sem éltem. Ha valakinek zűrös volt az élete... az meg fog látszani rajta, jobb híján pszichopata lesz. Legalább is a statisztikák ezt mutatják, mellette nem sokkal lemaradva van az öngyilkosság. Szerencsére engem egyik se mozgat. Talán mert én túl tudtam lépni, és kihozni a legjobbat abból, mai volt. Most sem vagyok gazdag... messze állok tőle, de az ügyfeleimtől kapott bevétel épp elegendő ahhoz, hogy legalább amiatt ne fájjon a fejem, eszek-e másnap. Ha valaki erre rászorul, hajlamos eltekinteni attól, ki az az illető, akinek épp segíteni készül. Ezért viszont némileg csodálom, hogy a fejem a helyén van, mert mivel igyekszem nem állást foglalni, sokszor segítettem be mindkét félnek, akiknek nézeteltérésük volt.
Egy sikátor végén haladva fog el az érzés. Fog el az érzés? Ugyan kérem, azokról a vámpírokról lerí, hogy nem ma ettek. És ha nem ma tették meg... igen, mégis sietősre fogom a tempót, konkrétan futni kezdek előlük, nem mintha sok esélyem lenne, épp csak annyi idő kell, míg a parkhoz nem érek. Nyilvános hely, talán... ha van egy kis szerencsém, az a rengeteg pulzáló ér elvonja a figyelmüket az enyémről. Nem érzek empátiát, ha a saját életem a tét, hajlamos vagyok feláldozni másokét. Nem mondom, hogy új az eset, talán ha nem lennék beavatva, vagy nem lenne meg a saját trükköm a tarsolyomba, eddig se húztam volna ki. A vérszívók nem a kedvenceim, mégis belőlük származik a legtöbb ügyfelem. Némelyikük egész kedvelhető lenne, ha az lebegne a szemem előtt, hogy örökre szóló barátságokat kössek, vagy hasonlók. Vannak barátaim, annyi, amennyi bőven elég. A park közepére érve lelassítok, hogy felmérjem a helyzetet. És igen, ahogy sejtettem, azok a dögök inkább kapnak el egy békés sétálgatót, mintsem megküzdjenek a vacsiért. Jó, sőt, egyenesen szuper, mások is követhetnék ezt a példát. De nem... egyesek kimondottan élvezik a hajtóvadászatot. - Uhh... bocsánat - reflexből jönnek ki a szavak a számon, mikor nekimegyek valakinek. Felnézek, hogy lássam, az illető vajon mennyire küld el a pokolba. Hát... ezt mondjuk nem kellett volna. Kol Miakelson... oké, ez a név... mint valami elcsépelt celebé, mindenki tudja, és sokan rettegnek is tőle. Nos, én még nem találkoztam vele... eddig. - Egészségügyi séta?- mert mi mást kérdezhetnék, én, mint gyanútlan ember? Persze nem is reménykedem abban, hogy ő bedől a közönségesembervagyokhagyjatokbékén álcámnak... pedig egyeseknél beválik.
Most a Young Blood frpg oldalára tévedtél. Reméljük, hogy az oldalunk elnyeri a tetszésedet, hiszen itt biztosan nem fogsz unatkozni. Ezen a helyen tényleg csak a fantáziád szabhat határt, illetve ha valami egyedi ötlet merül fel benned a karaktereddel kapcsolatban ne habozz! Mit is rejt ez az oldal? Sok-sok izgalmat, illetve kezedbe adja Mystic Falls és New Orleans városát, hogy te alakítsd az ottani lények, emberek életét, de akár azt is mondhatnám, hogy a város életét. Ne feledd itt semmi nem az aminek látszik, mert itt minden árnyékben egy "démon" lapul, aki vagy jót akar cselekedni, vagy pedig a poklok poklát járatni veled. Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz velük és te magad alakísd a jövődet? Akkor ne habozz, itt a helyed! Ha ez se lenne elég, akkor még egy dolgot elárulok neked. Mindenegyes széllel egy újabb jövevény érkezik a városba, hogy az ott élők amúgy se unalmas életét még jobban felbolygassa. Bármiben segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan keresd fel az egyik staff tagot, hiszen szívesen segítünk neked. Minden kedves kezdőjátékost is szívesen látunk az oldalon, mivel itt nem "tévedhetsz el". Légy részese a mi kis kalandunknak! A döntés a te kezedben van... Mi szeretettel várunk téged. (;
Oldal alapítása: 2013. december 20.
Belépés
Fecsegõ-tipegõ
ahol mindig beszélhetsz...
Jelenlévõk ..
Akik a város életét színesítik.
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég
A legtöbb felhasználó (79 fő) Vas. Szept. 29, 2024 2:39 pm-kor volt itt.
Bejelentéseink
Ami az újságok címplapján is megtalálható.
❦ Oldalunk több mint fél éves fennállásának, illetve nagy időugrásának köszönhetően gyönyörű új külsőbe öltözött, ami ezúton is köszönünk Kenzynek! <3
❦ Az oldalon jelenleg semmilyen faji- illetve nemi korlátozás nincsen. Szívesen látunk mindenkit! (:
❦ Egyre több sorozatbeli, keresett karakter, illetve most már canon karakterek is keresik a megalkotójukat. Amelyik az adminok fejéből pattantak ki. Bármivel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor keresd a hirdetőt vagy pedig az adminokat.
❦ A sorozatbeli karakterek listája a sorozat adásaival folyamatosan frissül, bővül, de ha van olyan karakter, aki nálunk nincs feltüntetve és a státusza az oldalon szabad, akkor ne habozz! Mindössze jelzésképpen egy pm-et kérünk tőled! (;
❦ Továbbra sincsen megkötött szószám, illetve sorok száma sincsen meghatározva. Eddig nagyon szép hsz-ek születtek és reméljük a továbbiakban is ilyen szép olvasmányokkal lesz tele az oldal. Szóval ilyen téren abszolút szabad minden!
❦ Különböző nemi beállítottságú karakterek érkezése sincs betiltva az oldalon, valamint a felnőtt tartalmú játékoké sincs, pusztán az utóbbinál arra kérünk titeket, hogy ezt tüntessétek fel a reagok elején.
❦ Valamint, köszönjük szépen minden egyes tagunk maradását, illetve aktivitást, mert nélkületek az oldal nem működhetne. Tovább jó szórakozást kívánunk mindenkinek és sok izgalmat. (;
Újdonságok
legutolsó üzenetek
» Heart of Europe pötyögte Rebekah Mikaelson Kedd Márc. 17, 2015 5:04 pm
» Szent Johanna Gimi pötyögte Rebekah Mikaelson Vas. Márc. 15, 2015 3:35 pm
» City of Fallens pötyögte Rebekah Mikaelson Hétf. Márc. 09, 2015 2:44 pm
Kezdőlap 
Vas. Aug. 17, 2014 12:37 am
<3 
//
