Kacagva futottam keresztül a nappaliban, arcomon ott ragyogott milliókat érő mosolyom, a szemeimben vidámság lobogó lángja égett, szinte táncot vetett benne a kicsattanó öröm. Csak úgy dübörögtek a parkettán lábaimnak dobbanásai, a cipőm szinte túl hangosan puffant rajta. Gyermeteg kacajom már-már visszhangot csapva szelte a levegőt, elnyomva azoknak a lábdobbanásoknak a hangját, melyek nem sokkal utánam jöttek. A fogócska az egyik kedvenc játékom volt, amit én és Rebekah néni rengetegszer játszottunk már idebenn a házban. A legtöbb esetben sosem győztem, Bekah néni nagyon gyors volt és, ha éppen el is bújtam, mindig megtalált. Sosem tudtam, hogy hogyan csinálja, a mai napig úgy gondoltam, hogy szuper hallással rendelkezik és kihallgatja merre tűntem. Csak ez lehetett a logikus magyarázat arra, hogy állandóan megtalált. Még apu hálószobájában is, amikor bebújtam a ruhásszekrénybe és elrejtőztem a sok holmi alatt. Tisztán emlékszem, hogy mennyire csöndben voltam, mennyire igyekeztem, hogy egy hangot se adjak ki. A mai napig fülemben hallom a síri csönd hangját, amit csak kicsi szívemnek dobbanásai törtek meg.
A szívem most is torkomban dobogott, már halottam is a dübörgő hangját füleimben. Én pedig csak reménykedni tudtam benne, hogy Rebekah néni sem légzésemből, sem pedig zakatoló szívemből nem hall egy fikarcnyi hangot sem. Bár… amilyen szuper hallással rendelkezik, biztosan megtalál.
Berohantam a konyhába, mezítelen talpam, csak úgy csattogott a kövezett padlón. Megálltam a pultok között és azon gondolkodtam, hová bújhatnék, hogy az én hercegnők szépségét megszégyenítő nagynéném elől elbújhassak. Elsőnek a konyhapult alatti résre gondoltam, ahová biztosan be tudtam volna fészkelni magamat, de azt túl egyszerű lenne megtalálni, ráadásul egészen biztos, hogy az lenne az első hely, amit Rebekah, az, az arany szőkeség felderít. Körbepillantottam az egész konyhában, ott toporogva középen a mindenség közepén, mikor a tekintetem megakadt az alsó, konyhapultba beépített szekrények egyikén.
Ha oda sikerülne bebújnom…
Odalépdeltem és gyorsan feltárva a szekrényt, mindent, amitől nem fértem volna be, a pultra pakoltam, aztán kerestem nekik valami másik helyet, míg én elfoglalom az övékét a siker érdekében. Óvatosan befészkeltem magam a szekrénybe, ügyelve rá, hogy az ajtót rendesen magamra csukjam és lehetőleg semmimet se verjem bele a lefolyó csőbe, ami ha követtem tekintetemmel a csap alá vezetett.  Nagyon csöndben voltam, a légzésemet is próbáltam visszafojtani, míg hallgatóztam és vártam, hogy a léptek egyre közelebb érjenek a konyhához és a rejtekhelyemhez. Már csak pillanatok kérdése volt, hogy az én szőke nagynéném mikor lép be a konyhába és forgatja azt fel utánam. Vicces lenne, ha nem találna meg. Akkor végre én győznék a játékban és megszerezném a beígért jutalmamat. Ha jól emlékszem, akkor egy új babát kapok, egy olyan szőke hercegkisasszonyt, ami a mami szerint nagyon hasonlít rám. Nagyon szeretném azt a babát, ha megkapnám... nem kérnék többet.