❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Nappali Pént. Okt. 17, 2014 6:55 pm
Coni & Hayley
Mert aki keres, az talál!
Csípős válasza után rájöttem, hogy van ennek a lánynak vér a pucájában és bizony a nyelvét is rendesen felvágták. Még így is, hogy csak egy talpnyalója Klausnak. Sőt... egy tipikus Klausnak való személyiség ez a csaj... mert bizony ennyi idő alatt is én rájöttem kik is ilyen téren a főhibrid "zsánerei". Az viszont meglep, hogy van egy kislánya. Persze meglepődöttségemet nem mutatom ki. Inkább csak magamban emésztgetem meg a történteket, valamint az információ morzsákat, amiket kegyesen nekem adot. - Ott a pont! - valóban... ugyanis Klaus csak a magamfajta idiótákat csinálja fel, akik pusztán csak érdekből bújtak az ágyába. Anno... jó régen! És még a céljukat sem tudták rendesen elérni... Mikor a gyerekről kezd el mesélni, meg a dadáról olyan mintha csak egy szimpla munkás "mami" lenne, aki letette a gyereket és jött elvégezni a 8 órás műszakát. Teljesen normálisnak hangzik, de még sem az, hisz mind a ketten tudjuk, hogy ez így nem teljesen egész sztori. Persze itt az állítólagos "műszak" biztosra veszem, hogy nem csak 8 óra... sőt talán Klausnak még a napi 24 óra is kevés lesz bizonyos helyzetekben. Mikor pedig Hopera terelődött a szó, csak egy kis mosoly csúszott az arcomra. Addig jó míg mindenki azt hiszi, hogy csak így gondolok a kicsire. Hogy eszem ágában sem lenne újra elvinni, pedig van... Minél hamarabb ki akarom innen szabadítani őt és magamat is. - Te ezt úgy sem érted meg. Ez a gyerek mindenki számára pusztán csak egy fegyver. Már akkor az volt, mikor a hasamba volt. Ebből eredően egykoron én is csak az voltam. Pusztán csak egy fegyver. - suttogom teljes magabiztossággal a hangomban. Pilláim egy percre sem rebbenek meg, pedig igazából elég nehéz így beszélnem a kicsi lányomról. - És pontosan milyen régi?! - teszem fel kíváncsian a kérdést, miközben megszakítom a monológját, amit úgy ad elő, mintha már vagy egy hete begyakorolt volna. Játszi könnyedséggel és talán enyhe furfanggal a hangjában. Legalábbis felém ezt sugározza... - Éljenek a játszóterek és a dadák! - feleltem megjátszott lelkesedéssel, pont mint ő az előbb, hogy lássa benne vagyok én is a "játékban".
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Nappali Szomb. Aug. 30, 2014 10:00 am
Coni & Hayley
Mert aki keres, az talál!
Csípős válasza után rájöttem, hogy van ennek a lánynak vér a pucájában és bizony a nyelvét is rendesen felvágták. Még így is, hogy csak egy talpnyalója Klausnak. Sőt... egy tipikus Klausnak való személyiség ez a csaj... mert bizony ennyi idő alatt is én rájöttem kik is ilyen téren a főhibrid "zsánerei". Az viszont meglep, hogy van egy kislánya. Persze meglepődöttségemet nem mutatom ki. Inkább csak magamban emésztgetem meg a történteket, valamint az információ morzsákat, amiket kegyesen nekem adot. - Ott a pont! - valóban... ugyanis Klaus csak a magamfajta idiótákat csinálja fel, akik pusztán csak érdekből bújtak az ágyába. Anno... jó régen! És még a céljukat sem tudták rendesen elérni... Mikor a gyerekről kezd el mesélni, meg a dadáról olyan mintha csak egy szimpla munkás "mami" lenne, aki letette a gyereket és jött elvégezni a 8 órás műszakát. Teljesen normálisnak hangzik, de még sem az, hisz mind a ketten tudjuk, hogy ez így nem teljesen egész sztori. Persze itt az állítólagos "műszak" biztosra veszem, hogy nem csak 8 óra... sőt talán Klausnak még a napi 24 óra is kevés lesz bizonyos helyzetekben. Mikor pedig Hopera terelődött a szó, csak egy kis mosoly csúszott az arcomra. Addig jó míg mindenki azt hiszi, hogy csak így gondolok a kicsire. Hogy eszem ágában sem lenne újra elvinni, pedig van... Minél hamarabb ki akarom innen szabadítani őt és magamat is. - Te ezt úgy sem érted meg. Ez a gyerek mindenki számára pusztán csak egy fegyver. Már akkor az volt, mikor a hasamba volt. Ebből eredően egykoron én is csak az voltam. Pusztán csak egy fegyver. - suttogom teljes magabiztossággal a hangomban. Pilláim egy percre sem rebbenek meg, pedig igazából elég nehéz így beszélnem a kicsi lányomról. - És pontosan milyen régi?! - teszem fel kíváncsian a kérdést, miközben megszakítom a monológját, amit úgy ad elő, mintha már vagy egy hete begyakorolt volna. Játszi könnyedséggel és talán enyhe furfanggal a hangjában. Legalábbis felém ezt sugározza... - Éljenek a játszóterek és a dadák! - feleltem megjátszott lelkesedéssel, pont mint ő az előbb, hogy lássa benne vagyok én is a "játékban".
Kezdett idegesíteni Hayley jelenléte, hiszen mindenki tudja milyen vagyok, de úgy tűnik őt kifelejtették a listából, akiket figyelmeztetni kell, hogy egy "Szia!" miatt is képes vagyok kettéharapni valaki torkát. Ilyen a természetem, hiszen mindig csal egy dolog határolja be az életem; csalódás. A következő beszólása, azaz próbálkozása után elkezdtem megkedvelni ezt a lányt, mivel nem sokan mernének nekem ilyeneket szólni, de én sem hagyhatom ezt szó nélkül. - Tudod, Klaus csak olyanokat csinál fel, mint te. Ezt szerintem nem is kell ragoznom. - vetettem felé egy gúnyos mosolyt. - Nevezzük úgy, hogy van egy dadája. Ha én nem tudok rá épp vigyázni, akkor ő megteszi nekem. Szívesen megadom a számát, mert úgy tűnik szükség van rá. - mosolyom átvedlett vigyorba, s jót kuncogtam rajta. Megpróbálta, legalább megpróbálta, ezzel veszekedni sem tudok. Gyakorolja még egy picit, és talán aprón még belém is rúg, de így.. Esélytelen. Éreztem rajta az idegességet, mikor az ajtó felé lépkedtem, ezért direkt a legapróbb és leglassabb lépéseket tettem meg, hogy húzzam az agyát. Eközben még mindig vigyorogtam, és a fejemben az járt, hogy itt és most megölhetném, de nem lenne értelme. A lányomnak példát akarok mutatni, nem pedig azt, hogy egy idegbeteg anyja van. A válaszára csak elcsodálkoztam, mivel nem erre vártam. - Te fegyverként gondolsz a lányodra.. Milyen anyai cselekedet.- beszéltem szarkasztikusan, mert kezdett felbosszantani, hogy a lányára így tekint. - Ne feledd, hogyha így kezeled, ne csodálkozz, hogy elszökik vagy valami. Tényleg, vigyázz rá, mert az ereje felmérhetetlenül sok, és veszélyes. - komoly tekintettel néztem rá, már-már parancsolóan. - Oké. - emeltem fel a két kezem "megadom magam" félén, és nyugodtabb hangnemben mondtam. - Kezdjük elölről. - néztem a plafon felé, arcomra kedvességet sugárzó kifejezést varázsolva. - Coni vagyok, te pedig Hayley. Új vagy, én régi. Mindkettőnknek van egy lánya. - soroltam lelkesen. - Tudod mi következik ebből? - lélegzetemet visszafojtottam a hatás kedvéért. - Együtt megyünk a játszótérre! - emeltem fel karjaim a levegőbe, mint egy kisgyerek, de persze ócska színészkedés volt. - Nem, dehogy, nem megyünk játszira. - ráztam a fejem visszavarázsolva a pókerarcom, és abbahagyva a hülyülést vele. A feszültséget akarom oldani, azért remélem az agyával képes lesz felfogni az apró utalásokat. Bár.. Nem tudom, szerintem sikerülni fog. Nem tűnik idiótának, csak még kezdőnek, és ahogy elnézem, nincs még teljesen tisztában hibriderejével. Megtaníthatom neki, hogy kell kezelni, elvégre én hét rohadt hosszú év alatt megtanultam kontrollálni a felerősödött érzelmeket, és mindent, ami ehhez az életmódhoz kapcsolódik.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Nappali Szer. Aug. 27, 2014 12:10 pm
Coni & Hayley
Mert aki keres, az talál!
Nem túl kedves megmozzanásai alapján arra a következtetésre jutottam, hogy akkor most már nekem sem kell megjátszanom azt, aki nem is vagyok. Egy kedves, roppant aggódó anya. Kérdő tekintettel fordulok a lány felé, mikor az orromra rója, hogy én mégis hogyan vigyázok a gyermekemre. Hát így... hogy alig tudok vele lenni, mert az esetek többségében elválaszt tőle az apja. - Várj, várj... ne mond azt, hogy téged is felcsinált Klaus?! Vagy nem tőle van? Akkor miért nem vagy otthon vele, mint egy sima farkas?! - felelem és egy kis gonoszkás beütésű kacajt is megejtek. Az élet nagy iróniája lenne, ha ez a kislány is épp Klaus gyerekét várta volna... de persze ez csak egy nagy vicc. Hisz pontosan tudom, hogy Klaus első és egyetlen gyereke tőlem van. Pusztán csak húzni akarom a lány agyát ha már volt olyan drága és a tudtomra adta ezt a nem is olyan kicsi és jelentéktelen információt. Majd mikor azt mondja, hogy elment a kicsi bedühödök. Nem mehetett el. Biztos ő is csak egy olyan csicska, mint egykoron Isabella volt. Neki kellett vigyázni a a kicsire és hagyta elmenni. Szememben csillogó szikra jelenik meg, amit pusztán csak megérzek, mivel a düh ilyen dolgokat is kivált mostanság belőlem. Magam mellé leengedem a kezem. Már nem sokáig tudom megfékezni a bennem rejlő farkast, ha ez a csaj így lekezel. Kezeimet ökölbe szorítom, azon cél gyanánt, hogy így majd kevésbé fog el a kényszer arra, hogy bemossak ennek a csajnak egy nagyot. Már-már az ingerküszöbömet súrolja, mikor elindul kifele, de isteni mázlija van, hogy visszafordul. Meg amúgy is... nem rendezhetek jelenetet, hisz ki tudja hol van Hope. Lehet megjelenik a következő pillanatban, azt meg nem szeretném, hogy lássa, hogy az apja mellett az anyja is milyen könnyen foszt meg embereket / lényeket az életüktől. Nem azt akarom, hogy ezt tanulja meg elsőre. Majd csak később... hisz elkerülhetetlen. - Hogy ki vagyok?! - próbálok egy mosolyt csalni az arcomra, de nem olyan egyszerű ez. - Egy senki, pont mint te. Mind azok vagyunk... az összes fajtánk béli. De van köztünk egy apró kis különbség, egy olyan dolog, ami miatt ti a nyomomban sem érhettek... - ismét összekulcsolom a kezem és kínomban most sikerült elmosolyodnom. Körbe sétálnom a lányt, majd a háta mögött megállva a fülébe suttogom. - Én vagyok a világ legerősebb lényének az anyja. - nem vagyok hülye. Tudom mekkora fegyver a gyerekem. Ő nem pusztán csak egy gyerek. Ő az, aki talán segíthet abban, hogy elhagyjam ezt a házat vala. Élve. És segíteni fog, hisz én vagyok az anyja... azután pedig. Megölök bárkit, akit kell, hogy én életben tudjak maradni, na meg persze Hope.
Akármennyire is próbáltam elrejteni érdektelenségemet, legkevésbé sikerült. Nem akarok megint balhét, így inkább nem hajtom el, de így kiderült ki ő, nem is nagyon tehetném. Bár nem igazán izgatott ki Hope anyja, nem nagyon kedvelek senkit, de úgy tűnik ő nemigen hallott rólam eddig, pedig lassan hét éve Klaus-t szolgálom hűségesen. Nem is mondtam inkább semmit, csak álltam és néztem őt, míg bemutatkozik. A hibridségre úgy tűnik nem annyira büszke, és nem is akar az lenni, de nem is csodálom. - Jó neked, újonc. - mosolyogtam és bólintottam, közben pedig a vállára raktam a kezem. Nehezen ismerkedem, de ezt már ők is megtapasztalhatták, persze Hayley kivételével. - Nem tudom hol a lányod, de én az enyémet sosem veszteném így el. - céloztam arra, hogy nem annyira jó anya, mert egy olyan nem hagyja el így így a kölyköt. Nem akarok kekeckedni, de vegye észre magát inkább. Nem okolom semmiért, de ha annyira ragaszkodik a gyerekéhez, csinálja rendesen a munkáját. Oké, én sem voltam mintaanya az elején, de neki régebb óta van meg Hope, mint nekem Violet. Csekkolni főleg nem fogom, mert nem fogom pazarolni a drága időmet rá, mikor jobb dolgom is akadna. - Mellesleg, lehet, hogy elment itthonról. Nem tudom. - vontam vállat, majd fordultam sarkon és otthagytam. Ő gondja, nem az enyém, ő családja, nem az enyém. Az ő vállán pihen a felelősség, nem az enyémen. Ez így van, lehet gorombán hangzik, de jobbat nem tudok mondani. Gyors és elegáns léptekkel próbáltam kimenni innen, de úgy éreztem ideje megismerni ezt a Hayley Marshall nevezetű lányt, aki állítólag Hope szerető anyucija. - Tudod mit? - fordultam meg, és keresztbe tettem a karjaimat mellkasom előtt. - Mesélj, mégis ki vagy te? - hunyorítottam rá ellenségesen, parancsolóan, mégis érdeklődően. Három dolog egyszerre.. Egyre jobb vagyok! Köztudottan én vagyok az a nő, aki mindenkiről tud mindent, mégpedig azért, mert én kiszedem mindenkiből akit akarok előbb-utóbb. Hayley vagy megnyílik, vagy eléggé nagy dolgokon megy keresztül általam, bár ezt még nem garantálom. Lehet fullosan unalmas, és csak időpocsékolás lenne.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Nappali Pént. Aug. 22, 2014 2:01 pm
Coni & Hayley
Mert aki keres, az talál!
Bár a hibridlány nem éppen a legkedvesebb hangnemben szólal meg, ezt a lépését valahogy most képes vagyok mégis "megbocsátani" neki. Azt viszont Klausnak egyszerűen nem tudom, hogy képtelen volt megértetni a talpnyalóival, hogy ki is vagyok. Hisz én vagyok a nő, aki megszülte számára a kulcsot a hibridlét mennyei kapuihoz... És bár igen, volt egy kis "kilengésem", mikor elraboltam tőle Hope-t, de ezért megfizettem. Hisz csak nézzetek csak rám!! Még szép, hogy megfizettem. Magam előtt karba fonom a kezem és a fejemet kicsit elfordítom. Ravasz mosoly csúszik az ajkaimra, mikor kérdésére fülelek. Hogy ki vagyok?! Óóó szívem, bárcsak ne kérdezted volna meg... így túlságosan megkönnyítetted a dolgomat. - Én vagyok a gyerek anyja. 4 éve szültem, szó szerint a városhatáron. Ha nem hiszel nekem csekkold le, aranyom. - felelem dallamosan és a csekkolás alatt mindössze azt értem, hogy kérdezze ki Klaust. Nem hinném, hogy pont erről hazudna. Hisz mi haszna lenne belőle?! Semmi... legalábbis én most így mérlegelem a helyzetet. Mikor meghallom a nevét erősen gondolkodnom kell azon, hogy vajon hallottam-e már valamikor még anno, mikor itt éltem ebben a házban tartalmasan. De nem... egy Constance sem emlékszem, pedig a memóriám jó. Akkor ő csak is egy új szerzemény lehet. - Hayley Marshall. Hibrid. Pont, mint te. - mutatkozok be a teljes nevemmel, hogy még jobban bebizonyítsam a lány számára igazam, majd az undor fog el, mikor a második mondatot ejtem ki. Hibrid. De hát nincs mit tagadni, ez az igazság...
Az életem fenekestül felfordult amióta életet adtam a lányomnak. Noha csupán csak két éves, komoly kihívásnak vagyok elébe, mivel még nincs meg a józan esze. Azt hiszi a késre, hogy fésű, és minden veszélyes tárgyra, hogy játék. Nem vagyok ebben gyakorlott, mert a húgom sem én neveltem fel, nem is az én feladatom volt. Fényűző életemnek vége szakadt, amikor a terhesség kezdetét vette, és ilyenkor azt kívánnám, bár teljesen vámpír lennék! Akkor nem jöhetett volna közbe Violet. Sajnos a genetika az apjánál kedvezett, így ember lett, és néha csábít a nyaki vénája, ámbár akármennyire próbálom tagadni; szeretem őt. Ő az én vérem, szinte késztetést érzek arra, hogy szeressem és felneveljem. Ha nem így lenne, már nálam sem lenne a kölyök. Hope.. Őt nem ismerem annyira régóta, talán csak annyira, hogy láttam párszor és beszélgettem vele. Aranyos lány, rohamosan nő, pedig még csak alig, hogy világra jött. Ma megint meglátogattam a Mikaelson házat, régen jártam erre. Klaus szokása szerint valahol kuksol, és tervezget valamit, fene tudja mit. Violet otthon egyik dadával van, akit majd azután, hogy végzett kicsit megcsonkítok, ha valami baja esett a gyermekemnek. Keresésemet egy női hang szakította meg, aki éppen Hope-ot keresi. Ki ez? Hmm. Hibrid! Nem akarom bántani, de nem tudom ki ez, és addig meg nem mondom neki hol van Hope. Klaus iránti kötődésem azt parancsolja, hogy a lánynak nem szabad baja essen. Megvártam csöndben ameddig megkérdezi ki vagyok, bár nem nagyon méltattam figyelemre. Sóhajtottam egyet lenézően, majd lassan, gúnyos hangnemben kezdtem beszélni. - Attól függ ki vagy. - forgattam a szemeimet, mert eléggé zavart a jelenléte. Egyáltalán nem akarok most balhéba keveredni, elvégre sietek haza Violet-hez. - Constance, te? - vontam fel a szemöldökeim, és eléggé arrogáns stílusomat elővéve próbáltam elijeszteni, mert már igazán eltűnhetne a helyszínről. Bűzlik az aggodalomtól.
Zene: Liar Liar | Note: Hays, végre játszhatok veled *-
A hozzászólást Constance Leighton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 26, 2014 10:35 am-kor.
Hello darling, call me by my name
Hayley Marshall
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 129
❦ Join date : 2013. Dec. 15.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Nappali Vas. Aug. 17, 2014 5:10 pm
Coni & Hayley
Mert aki keres, az talál!
Igaz még csak pár év telt el mióta Hope megszületett, mégis a boszorkányságnak köszönhetően már most egy lassan egy tinédzserkorú gyerekkel kell együtt élnem és "megküzdenem". Hope rohamosan nő, aminek tudom is az okát... hisz ha jól olvastam egy bizonyos gyereklexikonban, ami mostanában a legjobb barátommá vált, akkor most lépett be ebbe a dac és lázadó korszakba. Amúgy meg most már lassan körülbelül mindennek tudom az okát, hisz egy lettem azok közül, akik New Olreans elite "krémje". Ezért az információ morzsák hozzám is olyan nagy és gyors ütemben érnek el, mintha a "csoportunk" kis vezetőjéhez. Hibrid és anya vagyok egyhuzamban, ami elég megviselő dolog tud lenni. Főleg úgy, hogy miközben a gyerekemet keresem, aki előlem bujkál -mert biztosra veszem- addig én pedig az apja jelenlététől tartok és kerülöm. Ami valljuk be az ő házában elég nehéz és komoly feladat. És most már tartanom kell magam az egyességhez... Akkor, úgy bő két éve Klaus választási lehetőség elé állított. Vagy a halál, vagy a hibridség. Vétek, hogy akkor inkább már ilyen bőrben akartam a gyerekem mellett lenni?! Azzá váltam amivé a legkevésbé akartam és most undorodom magamtól, amiért az életemet olyan könnyen Klaus kezébe adtam, valamint, hogy egy lettem a sok-sok csicskájából. - Héé bocsi, de nem láttad Hope-t? - magamat is meglepem, hogy az előbbi komoly gondoltok közepette most milyen gyorsan szóra tudom nyitni a számat. Fejemből teljesen kiürül az előbbi gondolatok sokasága és figyelem most csak az előttem álló hibridlányé. Aki feltűnően nyugodtan álldogál a Mikaelson nappali kellős közepén. Vagy csak képzelődnék? Közelebb lépdelek, majd mikor tisztes távolságba kerülünk egymástól meg is állok. - Már ne haragudj, de szabad tudnom, hogy végül is mit keresel itt? - szemöldököm alig láthatóan ugrik meg egy picit kérdésem feltevése közben. És szerintem nem csoda, hogy ilyen gyanakvó vagyok... nem ismerős a lány. Csak azt tudtam kiszagolni, hogy hibrid, de ez itt már rég nem garancia a hűségre. Én meg... nos féltem a lányomat.
Az életem tele volt ürességgel, fájdalommal, szenvedéssel, és kínzással, amely ezidáig csak is azért történhetett meg, mert éreztem. Azt hittem az emberi oldal akarásával egy jobb életem lehet, azt hittem, hogy nem kellesz szenvednem, azt reméltem, hogy ezáltal megváltást nyerve emberi életet élhettek; iskolába járhatok, megkímélhetem a ragadozó oldalamtól az embereket, és nem leszek ezenáltal egy rémséges szörnyeteg, aki emberek százait gyilkolja le, de tévednem kellett. Minden kiejtett szó, minden leírt betű, avagy mondat fájt, mert ember akartam lenni vámpírként, de mindeközben rég rá kellett volna jönnöm, hogy én sohasem voltam ember; vámpírként csak egy ragadozó lény vagyok, aki szórakozgat, és aki élvezi az egész eseménysorozatot, amely történik. Körül vesz engem az ötletek tárházának a végtelen fogadása, és van időm kiélvezni azt, amit már oly régóta csak kényszernek éreztem. Végre önmagam vagyok; végre megleltem azt, akinek, és aminek lennem kell. Hisz a kezdetekkor is szembesülnöm kellett a vér élvezésének lehetőségével, akkor is elvesztettem tőle a fejem, mint ahogy most is, és mindig is tudtam, hogy én erre születtem, hogy én egy Ripper vagyok. Most már beismerem magamnak őszintén, hogy voltaképpen nem azért nem tudok leállni, mert segítségre van szükségem, hanem azért nem tudom megtenni, mert nem akarom.. egyszerűen nem, amikor vonzó, élvezhető, és csak az előnyömre váló eme dolog, avagy tett. Szeretem ezt az életet, és innentől kezdve nincs megállás, nincs több kín, vagy átkozott fájdalom, hisz semmit sem érzek. Egyaránt nem is idegesíthet már a Mystic Falls-i lakosok egyike sem, ha őket nem érdekeltem, akkor én miért foglalkozzam velük? Csak idő pazarlás lenne a részemről, és van jobb dolgom is, mint hogy a szánalmasságukkal törődjek; a nyálas Elena Damon jelenettel, vagy Caroline nyávogásával, és még sorolhatnám ugyebár, de ez mind csak felesleges tény felállás, hisz ami a lényeg az már megadatott nekem. Van hatalmam, van életem, és végre nem kilátástalanul szenvedéssel telt az életem.. ez lennék én; Stefan Salvatore, aki öl, és nem kímél. -Talán, Rebekah, vagy talán nem.-Nézek mélyen a szemeibe, ahogy kifejtem a válaszomat, hisz nem mindenki kedvel előszeretettel. Sokszor pártoltam Elenát, és emiatt az ősiek valljuk be sohasem rajongtak értem, ezért is kell itt hagynom ezt a házat, hisz az egyetlen, ami ideköt; az maga Klaus, bár nem vagyok a szolgája csupán tartózom neki, de mégis közben ennél többről van szó; a barátom. Még így érzéstelenül is! -Nem, nem tud, és amúgy sem tartózom senkinek sem beszámolóval.-Szögezem le a tényt.-Azt teszek, és azt csinálok, amit csak akarok; szabad vagyok.-Mondom ki oly könnyedén a szavakat, és teljességgel jelentőség teljesen, mintha ez minden nézőpontot megváltoztatna, mintha ez egyfajta támpont lehetne, avagy valamely szemlélet, aminek értelme van. Őszintén szólva meghatározták az életemet folyton. Lexi nem engedte, hogy az legyek, ami.. ő szoktatott rá az emberi életmódra; ő tett egy szánalmas senkivé, és Elenáék csak fokozták a helyzetet. Mindenki tudta jól, hogy nem lehettek a jó fiú örökké, de mégis erőltették.. -Azon részig igaz, hogy Elena döntött, és Damont választotta.-Mondom, ahogy veszek egy mély levegőt. Nem a hasonmás érint meg, hanem, hogy Silas bezárt egy jó pár hónapra egy széfbe, és a víz alján dekkoltam, ahol megfulladtam, meghaltam, majdan feléledtem, aztán mindez előröl zajlott folyton.-Bár beismerem, akkor fájt a lány döntése, de nem ezért kapcsoltam ki; nem ez volt a gondom.. nem a hasonmás vezetett el eddig, és nem partizással indult a Klaussal való találkozásom. Voltaképpen megkértem a bátyádat, hogy igézzen meg.-Vallom be számára, bár nem mintha sok köze lenne hozzá, de ez most mellékes, s tán, ha így haladunk, akkor nem sokára el is mesélem a sztorit, amely inkább szenvedés, mint maga az élvezet, bár jelen pillanatban nem érzek semmit sem.. -Vagytok elegen ebben a házban úgy hiszem, nem de bár?-Vonom fel a szemöldökömet.-Maga ti, mint Mikaelsonok, aztán Klaus hibridjei, akik őrjáratoznak neki, ugyebár Hayley... úgy hiszem épp elegen vagytok, és nem kellek én ide. Tökéletesen meg vagytok nélkülem, én pedig szeretnék végre saját életet.-Vonom meg a vállamat, ahogy végül a bőröndre nézek egy pillanatra, majd vissza Rebekahra.
// Elnézést a késésért!
Hello darling, call me by my name
Rebekah Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 435
❦ Join date : 2013. Oct. 11.
❦ Age : 1022
❦ Tartózkodási hely : ◙ New Orleans
Tárgy: Re: Nappali Kedd Júl. 15, 2014 10:52 pm
Stefan&Rebekah
Nos, a csendesnek és üresnek bizonyult ház… hát éppen az ellenkezőjére bukkantam. A nappaliba érve ugyanis meglepő látvány várt. Talán nem is az, hogy van valaki előttem, hanem, hogy ki. A Salvatorekkal rég nem találkoztam, de szerintem nem is baj. Elég zűrösek, igaz, nem mintha én egy átlagos családba tartoznék… És persze milyen ironikus, hogy első találkozásunkkor ő éppen elköltözni készül. Legalábbis a bőrönd erre utal. Oké, hogy egy ideje, nos, nem sok időt töltök itthon, mert akad nekem más dolgom is. De azért mégis összefuthattunk volna már, hiszen ha jól hallottam, már hetek óta itt lakik. Na, mindegy, így alakult. Azért sikerült elcsípnem még az utolsó pillanatokat, úgy látom és ezeket ki is használhatom. - Akkor hát, épp itt az ideje, hogy összefussunk. – Valóban hatalmas ez a ház. De gondolom nem a ház nagysága miatt nem találkoztunk még. Nem hiszem, hogy naponta 24 órában itthon volt, ahogy én sem. - És a bátyám tud róla, hogy elmész? – Biztosan újra valami nagy barátságot kötöttek Nikkel, mint anno a 20-as években. De akkor is csak úgy működött ez a dolog, hogy Stefannak ki volt kapcsolva az érzései. Nem is csodálom, hogy csak így volt képes mellette állni. Ismerem a bátyámat. Rengetek borzalmas dolgot tett, másokkal és velem is. Ha nem lenne a testvérem, már rég itt hagytam volna. De még is itt tart valami. A családi szent kötelék. Ahogy Elijah mondaná, család mindenekfelett. Most egyébként sem mehetnék el, hiszen itt a baba. Soha nem lehetnék több, mint nagynéni egy gyermek életében, és ezt az egyet biztosan nem rontom majd el. A következő szavai egyszerre leptek meg, de ugyanakkor értettek meg velem pár dolgot. - Á, vagy úgy. – gúnyos mosoly látszik arcomon. – Mindent értek. – Stefan újra kikapcsolta az érzéseit. Ezért van újra szövetségben a bátyámmal. És ezért beszél úgy Elenáról, mint aki már nem is létezik a szemében. - Tehát ha jól értem, Elena döntött veled és testvéreddel kapcsolatban. – Be kell valljam éppen itt volt már az ideje. Kicsit idegesített is már a hasonmás… - És ő Damont választotta. Téged pedig annyira mélyen érintett, hogy életed szerelme őt választotta, kikapcsoltad az érzéseidet, hogy ne érezd azt a gyötrő fájdalmat a szívedben. Hogy ne érezd, hogy mennyire összetört a szíved. És mivel így már nem igazán akadt dolgod, szövetkeztél Klausszal, hogy elüsd valamivel az időd. Így van? – Ez lehet a történet. Szeretem ezt tenni az emberekkel. Feltárni a hibáikat, azokat a dolgokat, amiket a legjobban utálnak magukban, vagy a legrosszabb dolgokat, amik történtek velük. Szembesíteni őket a valósággal. Ezt a rosszindulatot lehet, hogy Nikktől örököltem. De hogy miért teszem ezt? Inkább beszélek mások szánalmas dolgairól és nézem végig a szenvedésüket, mint beszéljek a saját hibáimról. Ez sajnos így van, de én ezt így szeretem csinálni. És valljuk be, izgalmasabb is. - Látom, nem érint túl jól ez a dolog, szóval rendben, beszélgessünk másról. – Lehet, hogy nem érez semmit, de ez a téma mégis tabu számára. Talán legbelül érzi azt a fájdalmat, csak elnyomja azzal, hogy nem beszél róla. Nos, így is lehet csinálni. Ez a legegyszerűbb módszer. - Tehát, ha a testvéremmel mostanság olyan jóban vagytok, most miért hagyod el a házat? – Nem tűnik nekem túl logikusnak. Történt valami? Vagy csak egyszerűen unja a családomat?
Még most is előttem dereng a nem régiben megélt képsorozat, mely ennél tökéletesebb már nem is lehetett volna. Az áldozataim azért könyörögtek, hogy élhessenek, én pedig egy gonosz vigyorral a képemen szemléltem, ahogy egytől egyig szenvednek. Milyen kegyetlen az élet, nem de? Ott csap le a gonoszság ahol az ember nem is számítana rá. Ott jelenek meg ahol nem kellene, és ott tűnök el ahol a legváratlanabbul ér mindenkit eme tett. Van tapasztalatom az élet élvezésének az örömében, és meg kell hagyni fantasztikus ötletekkel bírom elszórakoztatni magamat, mint mondjuk a minap, amikor Mystic Fallsból áthívtam egy hölgyet ide, na jó ez túl finom kifejezés, inkább megigéztem, és ő szépen velem tartott az új házamba, melyet még a minap néztem ki magamnak, hisz megmondtam Elijahnak, hogy én innen elköltözöm, és lám megtörténik a szavaimnak a súlya. Átöltözve bedobom a ruhámat a szennyesbe, bár nem volt véres, de ez már csak részletkérdés. Megfogva a bőröndöt, amelybe nem régiben belepakoltam, lemegyek a nappaliba. Leteszem oldalra épp úgy, hogy a kijárat felé indulva majd felvehessem, míg én magam visszasétálok a kanapéhoz, ahogy annak az anyagán finoman végig húzom a kezemet. Egy pillanatra meg is állok, ahogy a tekintettem kiszökik az ablakon. A Mikaelsonok élete nem fér össze az enyémmel. Rebekah, Kol, Elijah, Klaus, itt van még néhány hibrid, és Hayley is, aki nem mellesleg terhes. Felsóhajtva fordulok meg, amikor is hangokat hallok, amelyek mondjuk úgy léptek hangjai. Valaki épp erre felé tart, csak azt nem tudom, hogy miért pont az utolsó alkalomkor kell találkoznom valakivel. Remélni merem, hogy nem Klaus az, hisz ő azt se tudja, hogy elköltözöm. Lassan megfordulva bevárom az érkező személyt, aki nem más lesz, mint Rebekah. Egy szál hálóingben.. nos csábító lehetne a látvány, ha 1920-ban lennénk, és én még éreznék is valamit.. -Rebekah.-Mondom suttogva a nevét, ahogy végül megtalálom a hangomat, mely ki tudja miért, de jelenleg nem akart szolgálatot teljesíteni.-Ez.. ez bonyolult.-Magyarázom, miközben felhúzom a dzsekim cipzárját, és nem olyan sokára már a szemeibe nézek, ahogy végre sikerül egy értelmes kérdést is feltennie, bár az előzőeket is értettem, mert valljuk be nem vagyok hülye.-Pár héttel ezelőtt felkerestem Niklaust egy kéréssel, és ennek végül az lett a következménye, hogy itt maradtam. Szóval.. már egy ideje itt éltem, de most itt az idő elköltöznöm.-Magyarázom a dolgokat, ahogy próbálom röviden elmondani a lényeget, hisz semmi kedvem feleleveníteni, hogy az a roppantul idegesítő hülye hasonmás mit művelt velem. Szóval.. maradjunk ennyiben, vagyis remélem nem akar kérdezősködni erről legalább is. -Rebekah.. én most már Klaus mellett vagyok, szóval lehetne azt mondani, hogy igen.-Mosolyodom el sejtelmesen.-Akármi legyen én mellette állok, és ezen döntésemtől senki sem téríthet el.-Szögezem le komolyan, ahogy erősítésként rá is bólintok a szavaimra, ezáltal még biztosabb lehet ebben az egészben, ami valljuk be bonyolult. -Elég, elég, elég!-Mondom, ahogy megemelem magam elé védekezően a kezemet.-Elena.. igen Damonnel van, és engem már egy kicsit sem érdekel.-Hangom érzéstelenné válik, és minden szavam őszinte. Nem hazudok, hisz az a nő engem nem szeretett sosem csak játszott velem, én pedig végre túlléptem rajta. Ennek az énemnek nem kell. Nagyon nem kell!-Mystic Falls nekem tabu téma, és amúgy is miért kellene nekem arra a hasonmásra vigyáznom? Ott van neki a bátyám, én pedig élem az élvezetes mindennapjaimat ezzel a csodálatos adottságommal. Tudod egy vámpír nem mindennap lehet Ripper, és nem is mindig lehet ennyire érzéstelen.-Mosolyodom el ravaszul.-Emberi véren élek, és kikapcsoltam, szóval engem a szánalmas Mystic Fallsi lakosok nem érdekelnek.-Nyomatékosítom a mondandómat, ahogy vigyorogva vállat vonok.-Szóval lehetne más téma? Köszöntem!-Nevetem el magamat végezetül.
Hello darling, call me by my name
Rebekah Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 435
❦ Join date : 2013. Oct. 11.
❦ Age : 1022
❦ Tartózkodási hely : ◙ New Orleans
Tárgy: Re: Nappali Hétf. Jún. 23, 2014 10:22 pm
Stefan&Rebekah
Szerencsésnek érzem magam, hiszen kevés vámpírnak van birtokában olyan gyűrű, mint az enyém. Legtöbbjük csak sötétedéskor közlekedhet oda kint, de nekem ezt már vámpírráválásomtól kezdve nem kell átélnem. Nem is tudom, milyen lenne, ha nem láthatnám a gyönyörű napsugarakat, amit egyébként igényel a bőröm. Az ablakban állva tűnődtem ezeken a dolgokon, nem kevés ideig. Nem mondhatom, hogy unalmas életem van, így nem is gyakran adódik meg, hogy csak úgy magamban pihenjek, és eltűnődjek ilyen, egyáltalán nem lényeges dolgokon. Kivételesen csendesnek tűnik a ház. Egy laza hálóingben nyitom ki az ajtót, és fülelek, valóban egyedül vagyok e. Nem igazán hallok csörgéseket, elindulok hát lefelé. Élénken lépdelek lefelé a lépcsőn, két fordulás után a nappaliban is találtam magam, és olyat láttam, amire nem számítottam. - Stefan Salvatore. Te mit…? Vagyis miért…? És mióta…? – értetlenkedek, mert tényleg hallgatóztam, de nem hallottam senkit a házban. Ha tudtam volna, legalább egy köntöst felveszek. - Na, jó. Te meg mit keresel itt? – nem értetlenkedek tovább, egyszerűen megfogalmazom egyetlen kérdésem. Tényleg, már őt sem láttam pontosan… Mióta eljöttünk Mystic Fallsból. Sem őt, se senki ottanit. Bár, nem mondhatnám, hogy túlságosan hiányoznának. Egyébként sem tudtam elképzelni ott magam hosszú távon. Az egyetlen ember, akit bírtam, az Matt volt. De, ugye vele sem igazán jött össze a dolog. A hasonmás és a barátait nagyon nem kedveltem, kétlem, hogy ha maradtam volna barátnők lettünk volna. És Stefan… hm. Mikor először megismertem jobban bírtam, mint mostanában. Nem is tudom miért, a régi Chicago-i ragadozó Stefan szimpatikusabb volt. - Már megint Nik-kel készültök valamire? – ez lehet a legésszerűbb dolog. Miért jött volna ide, ha nem valami Nik-hez kapcsolódó dologért. Mert kétlem, hogy Elijah miatt van itt. Az újdonsült anyucit pedig már szóba se hozom. - Nem kéne neked Elenára vigyáznod éppen? – régen folyton azt tette- Vagy… csak nem cserélt le Damon-re? - Bármennyire is mondogatták a Salvatore fivérek, hogy Elena teljesen más, mint Katherine, de ez nem igaz. Elena is ugyan azt teszi, mint hajdanán Katherine, sőt, Tatiával is pontosan így jártak a fivéreim.
Isabella Sanders & Stefan Salvatore Boxer Kisasszony <3
"Az élet sohasem volt könnyed dolog, de a fájdalom már túlontúl is elviselhetetlen.."
Halál? Mivel lenne jobb azt betudni magamnak, mint a bűntudatot? Mivel lenne könnyebb nekem a helyzet? Semmivel.. szívem heves dobbanása jelezhetné, hogy hogyan érzek, de nem.. nem ver a szívem már oly régóta, és íme visszatért a ragadozó énem is, mely mindenkit megakar ölni, mely élvezni akarja a létet, mely tényleg azt akarja, hogy lényege legyen ennek az egész mindenségnek, de nincs. Mélyen felsóhajtok, és próbálok nem érezni, nem gondolkozni, avagy töprengeni, de nem megy. Valahogy nagyon nem megy! A fájdalom úgy önt el, mint még sosem.. hogyan vagyok képes annyi embert megölni? Hogyan? S ezek után még képes vagyok bele nézni a tükörbe? Legszívesebben kitépném a mellkasomból a szívem, hogy ne érezzek, hogy ne fájjon, hogy ne.. ne legyen ez. Úgy fáj, úgy megöl, úgy széttép, szétmar, avagy csak simán felemészt, hogy szavakba sem tudom önteni. Nos az élet kegyetlen, én pedig hagyom magamat a szenvedés felé sodorni, vagyis küzdök ellene, de az ártatlanok vére a kezemhez tapad, és ez nem enged szabadulni ebből a kényszer helyzetből. Lassan fújom ki a tüdőmben tartott levegőt, és erőltetve veszek fel magamra egy látszatképet, mely azt mutatja; 'jól vagyok'. Lássa ezt, és ne pedig a kínomat, mely voltaképpen felemészt, mely... mely.. szavakba sem önthető. Néha azt kívánom, hogy bár ne élnék, és hogy bár vége lenne ennek az egésznek, de sajnos ez nem adódik meg.. valamiért nem jön el, pedig néha nagyon szeretném, hogy megtörténjen, de nem.. Nem baj, én megcsinálom, és véget fogok vetni ennek az őrült játszmának, amelyet a sors űz velem. Nem fogok kiszolgáltatott áldozat lenni, aki tűr, és tűr folytonossággal.. nem! A talpamra állok, és ha kell bármit megteszek, hogy ez az érzés ne kerítsen újra, és újra a hatalmába, hogy ne zárjon közre... ne fojtson meg. A hirtelen előtörő érzelmi hullámba belerázkódom, és szinte a testem is megremegve adja meg magát. Elég, elég ebből! Megrázom a fejemet, és beletúrok a hajamba, míg mély levegőt veszek nyugtatásként, és befejezem az idióta gondolatmenetemet. -Igen.. az erősen jól jönne neki, de hát tudod.. nála minden egy szavába kerül.-Megrázom a fejemet.-Nem akarok róla beszélgetni.-Vonok vállat, és körbe nézek a helyiségben, miközben megint ugyanaz az érzés jár át, és megint ugyanaz a gondolati kör jön elő.. pedig annyira nem szeretnék már ezen rágódni, de komolyan! Kezdem feladni ezt, sőt kezd elegem lenni ebből, de tényleg! Legszívesebben néha felakasztanám magamat, csak úgy hogy észhez térjek, vagy hogy meghalva ne érezzek.. ja, de akkor inkább a szívemet kellene kitépnem a helyéről, mert úgy sokkal, de sokkal hatásosabb, sőt megkönnyítem mindenki életét azzal, hogy Stefan Salvatore onnantól kezdve nem létezik. Nem leszek akadály a bátyámnak, nem leszek senkinek az útjában, nem lesz többé Silas hasonmás, és teljesül mindenki álma, és még Klausé is, hisz a nyomorult Stefan eltávozik, akkor, vagyis én.. de hát megint merre kalandozom el? Esküszöm már nem vagyok észnél, de hát sebaj, hisz körülbelül nagyon össze vagyok zavarodva, és nem mellesleg totálisan ki vagyok bukva, az érzelmek megfojtanak belülről, és már lassan tán levegőt sem kapok majd, és a szívemet pedig végül tényleg kitépem, mert inkább a halál, mintsem az, hogy őrült legyek.. egy őrült barom, aki nem tud felejteni, akinek fontos a családja, és aki egy nem normális, amiért bűntudatot érez, amikor élvezhetné is az életet, de hát én vagyok a barom, mint mindig! -Pedig kellesz előbb, avagy utóbb aludnod.-Kacsintok felé mosolyogva, és egyúttal biztosítom róla, hogy fog ő aludni.. szándékosan is, hisz ezt nem tudja majd kihagyni.. Tudom én, hogy azért belül mélyen tetszik neki Klaus, hisz ugyebár ősi is, sőt még hibrid, erős, és a nők körében épp kapóra jön, de engem már megint ez hol érdekel? Na sehol..-Sokszor, nagyon sokszor..-Mondom komolyan, majd elnevetve magamat vállat vonok, hisz totál nem lényeges, hisz Klaus mindig kiszúrta, sőt ki is fogja.. mintha érzéke lenne ehhez, de hát most már nem tervezek ellene semmit, nem szabad.. mert akkor vissza adja a csúnya érzelmeket, amire nincs szükségem, főleg úgy hogy közben most is érzek.. még hozzá mérhetetlen kínt. -Igen mély nyomot.-Röhögök, és végül egy kis játsszam történik köztünk, de ennyi, és nem lesz több, hisz csak azért kapta, mert megérdemli.. megérdemelte.-Igen, igen.. fejezd be, és rendezd el szépen, sorban, csinosan.-Mosolyogva ellököm magamat a faltól.-Úgy lesz.. addig is viszlát..-Egy határozott mozdulattal hagyom el a házat miután Isabella eltűnt.
Játék Vége! // Köszöntem a játékot
Hello darling, call me by my name
Isabella Sanders
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 127
❦ Join date : 2013. Dec. 25.
❦ Age : 30
❦ Tartózkodási hely : New Orleans ↯
Tárgy: Re: Nappali Kedd Ápr. 29, 2014 4:03 pm
Stef & Isa
Miért van az, hogy ebben a házban, a városban és talán a világon mindenhol, minden szál az ősi hibridhez vezet? Nem lehet úgy lefolytatni egy beszélgetést, hogy szóba ne kerüljön valamilyen úton - módon, vagy legalább is köze legyen az adott témához? A jelenlegi helyzet is azt mutatja, hogy sajnos ez egyelőre lehetetlen. Mindenütt ott van, jelen van, még ha ezt nem is mondjuk ki. Az én gondolataim között is helyet kapott, persze az már más kérdés, hogy milyet és hol. Ahogy pedig észrevettem, ennek a vámpírnak a gondolataiba is sikerült befészkelnie magát. Néha csodálom, hogy mekkora hírneve van ennek a hibridnek és még úgy is, hogy nincs jelen, mindig róla szólnak a dolgok. Hihetetlen, de valóban úgy tűnt, hogy Klaus eddig mindent megkapott, amit akart és még miket fog. Mindennél jobban szerettem volna megcáfolni Stefan szavait, szerettem volna ellenkezni vele is, de be kellett látnom, hogy tökéletesen igaza van. Annak az ősinek tökéletesen mindegy volt, hogy mi mindenen kell átgázolnia, mennyi vért kell ontania. Céljai elérésének érdekében mindent bevetett. - Igazad van. De annyira öntelt, nagyképű és… áh. – Jobban járunk mindketten, ha nem fejezem be ezt a mondatot. – Úgy érzem, valakinek szoktatnia kell ahhoz, hogy nem kaphat meg akármit egy csettintésre. – mondtam egy vállrándítással kísérve a dolgot. Nem hiszem, hogy meg kellene magyaráznom, miért gondolom úgy, hogy nekem kell megmutatnom ezt neki. Talán bizonyítni akarok ezzel. Bizonyítani neki, mindenkinek, Klausnak és legfőbbképpen magamnak, hogy engem nem lehet csak úgy rángatni, mint egy zsinórra lógatott bábot. Nem mellesleg pedig örülne a kicsi szívem, ha már csak ennyivel is bosszanthatná az ősi hibridet. Gondolataim messzire, veszélyes vizekre kalandoztak, miközben a gatyákat pakolgattam. Ebben pedig bőven közrejátszott Stefan célozgatása arra, hogy talán még is csak érzek valami jót(?) – ez lenne a megfelelő szó? - Klaus Mikaelson iránt, az iránt, aki erőszakkal változtatott hibridé és láncolt magához azzal a nyamvadt kötelékkel, melyet még nem törtem meg. Oké, ez utóbbin már elgondolkoztam párszol. Fejben lejátszottam már milyen lenne elszakítani ezt a bizonyos köteléket. Nekem biztosan remek lenne, ő meg minden bizonnyal meg akarna majd ölni… Ez azért nem olyan jó. - Jézusom, nem! – akadtam ki, melytől függetlenül egy nagy mosoly penderült az arcomra. – N-E-M! – nyomatékosítottam nevetgélve előbbi kijelentésemet. – Most már tuti, hogy egyáltalán nem akarok elaludni. Még csak egy kicsit elszenderedni sem. – Vigyorogtam még mindig, ahogy aztán kín keservesen ugyan, de folyattam a pakolgatást. Az alsók kezdtek elfogyni, de még mindig lett volna mit válogatni. Az arcomon tündöklő vigyor egyik pillanatról a másikra tűnt el az arcomról, ahogy az ősi hibrid „árnyoldalait” magába foglaló téma megint előtérbe került. - Hányszor akartál te keresztbe tenni neki? – kíváncsiskodtam. – Tudod mit? Ne mond el. Még kísértést éreznék arra, hogy megdöntsem a kísérlet rekordodat. – Mosolyogtam rá, s a jókedv halovány szikrája megint csak fellobbant tekintetemben. Ettől függetlenül komolyan gondoltam, amit mondtam. Lehetséges, hogy „csak azért is” alapon megpróbálnék kitolni vele. Ha pedig már kitolás… Szegény Stefan is kapott tőlem a „jóból”. Nem elég, hogy fejbe nyomtam egy alsóval, de még egy ehhez fűződő, csipkelődős poént is elsütöttem. - Én lennék az első és az utolsó? Azt hiszem ezzel mély nyomot hagyhattam benned. – húztam tovább az agyát, ahogy fordítottam falhoz szegezett helyzetünkön és őt tartottam a falnál. Csak néztem őt. Figyeltem a mosolyát, a csillogó szemeit. Teljesen elmerültem a vonásainak tanulmányozásában, miből csak akkor eszméltem fel, mikor egy óvatlan pillanatban megint én kerültem a falhoz. Vigyorogva figyeltem őt, a szemeit, a vigyorát. - Ez csikiz! – Nevetgéltem, ahogy megpróbáltam behúzni a nyakamat miközben Stefan megpuszilta azt. Minden olyan gyorsan történt, én pedig hirtelen a kanapén találtam magamat. A falt pedig Stefan támasztotta. Pá pillanati ülve maradtam figyeltem a vámpírt, majd tekintetem a még mindig összehajtogatatlan gatyákon állapodott meg. Bosszúsan fújtam ki a levegőt, ahogy feltápászkodtam és visszatipegve a munkámhoz, gyors válogatásba kezdtem. - Amint ezzel kész vagyok, megyek is, hogy gondosan elrendezzem ezeket a fiókjaiban. – Vigyorogtam hátra Stefanra, ahogy az utolsó néhány darabot szétválogattam. Gondosan összeszedtem a gatyákat, hogy ne keveredjenek össze, majd elindultam Klaus szobája felé. – Hát, később még találkozunk. – küldtem felé egy tipikus, lányos mosolyt, aztán már ott is hagytam őt a nappaliban.
//Köszönöm, imádtam és jól szórakoztam. //
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Nappali Vas. Ápr. 27, 2014 3:50 pm
Hayley & Davina
Nem tartozom senkinek sem elszámolással arról, hogy mit, miért teszek… Ezt senki nem fogja nekem megszabni… Igazából, ha én akarom akkor majd elmondom annak, akit arra méltatok, hogy közlöm vele, mit miért csinálok… Nevetséges, hogy ilyenek az emberek egyszerűen kell nekik az a tény, hogy tudják, számítanak annyit, hogy elmondják egymásnak a problémáikat, biztonság, érzetet ad nekik vagy nem is tudom. Persze nekem is kezdetben szinte szomjazott a lelkem egy kis törődésre. De nem kaptam meg, sőt elvettek tőlem mindnet amit egykoron a magaménak tudhattam. Nem maradt nekem senki sem. Marcel a családom és ezen nem változtat az a tény, hogy valami kis játékot űznek velem, hogy én vagyok a vámpírok titkos fegyvere, hogy velem próbálnak meg, minden boszorkányt a földel egyenlővé tenni. Ezt pedig magamnak tudhatom. Olyan képességgel rendelkezem, ami minden boszorkány számára átok… Megérzem, ha varázsolnak, és természetesen azonnal szólok Marcelnek, nem a családom egyik boszorkány sem. Aki ilyen módon képes elárulni a saját fajtáját, azt köszönöm, de nem kérem családnak. Nem számítottam nekik. Most pedig csak annyira, hogy meghalljak, és erőmmel teljes legyen a természet. Majd mindegy remek hazugságként elföldeljenek, megszenteljék a csontjainkat és elvegyék az erőnket. Ebben mutatkozik meg a kétszínűség minden egyes mozzanata. Ha valami azt akarja tőlem, hogy mondjam el életem történetét… Nem tudok sok jó dolgot mondani. Nem kívánom egy gyereknek sem, hogy átéljen egy olyan borzasztó dolgot, mint én. Nem változik semmi sem. A halálomat akarják. Bárhogy könyörögnék, hogy ne tegyék ezt velem… Megtennék nem jelent nekik semmit az élet. Azért születünk meg, hogy meghaljunk ez a természet rendje. De akkor legyen így. Ne a természet szabja meg nekem néhány gaz boszorkány által, hogy miként kell meghalnom. Ha meg kell halnom az azért legyen, mert eljött az idő és ne azért, mert megakarnak gyilkolni egy jobb célért, egy szent célért, ami leláncol engem és úgy kellene itt hagynom ezt a pokoli életet, hogy nem küzdöttem eléggé. Elég volt ez a sok szenvedés. Csak egy normális szeretetteljes családra vágytam, valakire aki megvéd minden bajtól, és ha ezt a szeretet megadja nekem egy vámpír, akit Marcelnek neveznek, ha ezért egy padláson kell mindennapjaimat leélnem, ha ezért kell minden boszorkányra odafigyelnem és jeleznem, ha valaki varázsol a negyedben akkor legyen… Megteszem. Nem akarok csalódni, nem menne újból, hogy hátat fordítok valakinek azért, mert megint az éltemen van a hangsúly. Ez jelenti az odaadó szeretetet… Pont egy leendő anya ne lenne tisztában az áldozat fogalmával? Hogy inkább saját boldogságát adja egy szerető otthonért… Mert ezt teszi, tudja mit vállat egy Mikaelson gyermekét hordja a szíve alatt… Biztos vagyok benne, hogy tudja mire vállalkozott, ha még csak egy szerencsétlenség útján is. Tudom, hogy ilyetén téren most akár én is ülhetnék itt, és nem szabadna ilyeneket gondolnom, de egy anyának kell a legjobban tudni, hogy milyen az mikor felad mindnet azért, hogy legalább megpróbálja a lehetetlent és ne adja fel. - Oké, lehet egy kicsit erős volt… De most már úgy is mindegy… Hiszen nem tudunk rajta változtatni, és bár Klaus gyereke nem hiszem, hogy nem leszel boldog mikor megszületik. Nézd azt a tényt, hogy te vagy édesanyja és bármilyen… Mindig az édesanyja leszel. – Húzom fel szemöldököm és gondolkozom el szavaim hitelén, talán csak azt akarom, hogy ne az alapján ítéljen kitől lesz gyermeke. Azt hiszem ez tőlem nemes gesztus. - Lehetséges, hogy nem fog tetszeni, de jobb, ha tudod megtudom magam védeni, és Marcelt mondhatom a családomnak nem fogom hagyni, hogy mielőtt elszabadulna a pokol ne próbáljam meg vázolni előtte a csúf igazságot miszerint hálás vagyok neki, de nem tartozom semmivel sem. – Komolyan gondolok minden szót, bár hálás vagyok, ez nem az jelenti, hogy hagyni fogom akár Marcelnek is járatni velem a bolondját. Én nem azt szánom magamnak és Marcelnek sem. - Nem kell aggódnod értem, persze jól esik, de hidd el tudok magamra vigyázni. – Ha őszintén próbál felém nyitni, azt akkor hálásan megpróbálom én is irányába, de oly sokszor hangsúlyoztam már, hogy nem kell félteni, tudok magamra vigyázni… Azt hiszem minden hiába szavam süket fülekre talált ezúttal is. - Hogy érted, hogy te már nem leszel? Gondolsz, itt Klaus mesterkedésére vagy pedig csak úgy lelepnél Hayley? – Mit várjak egy várandós hangulatingadozással küzdő vérfarkas anyától? De csak remélni merem, hogy nem akar itt hagyni csapot-papot, na de majd elválik…
Hello darling, call me by my name
Stefan Salvatore
LOOK OUT!! I'M A VAMPIRE
❦ Hozzászólások száma : 887
❦ Join date : 2014. Feb. 24.
❦ Age : 177
Tárgy: Re: Nappali Kedd Ápr. 22, 2014 5:53 pm
Isabella Sanders & Stefan Salvatore
"Figyelj csak, kedves, velem ne akarj játszani.."
Az élet kegyetlenséggel átitatott, és épp ezért is érzem most is magamban a szenvedést, mely körbe ölelve kényszerítene a padlóra, de nem hagyom, hogy ily gyenge legyek, ezért is tartom magamat erősen, és próbálok meg nevetgélni, avagy mosolyogni, s ez épp attól függ, hogy mikor melyik helyzetbe kerülök. Most éppenséggel magam alatt vagyok, de erősen azt mutatom, hogy ez nincs így, mármint ha nem érezném a bűntudat egyvelegét, akkor minden rendben is menne, mert ez az egyedüli ütközőpont, amely miatt a padlóra kényszerülhettek. Az áldozatok, akiket megölök csak is a vérért, akik általam lesznek halottak, és akik nem élhetnek az én kegyetlenségem miatt.. ilyen szörnyeteg vagyok, vagyis csak ez az énem, hisz ha emberi maradtam volna másabb lenne. Most mégis mit nyavalygok itt, amikor ez a valós oldalam? Mit mondom itt a magamét, amikor világosan tiszta, hogy ezzé kellett válnom, hogy ennek kell lennem? Ez az életem, ez az, amiért élnem kell, és ez határozz meg! Szóval akármi is legyen, ígérem, hogy kiiktatom magamból ezeket az átkozottnak vélt érzelmeket, melyek csak tönkre teszik az összképet, hisz mikor ölök, és vért fogyasztok én azt élvezem teljességgel, hisz olyankor nincsenek gondok, bajok, avagy fránya emlékképek, sőt olyankor nincs semmi, csak én, és az élvezet.. én, és minden öröm, mely abban a pillanatban következik be, csupán azaz egy dolog, amire gondolok, vagyis a vér.. és minden más semmivé foszlik, eltűnik, avagy válik, ezáltal én pedig diadalmat arattok magam felett, de amikor vége, akkor kezdődnek az érzelmi hadakozások, az ellenkezés, a fájdalom, a kín, és a gyötrelem, mely teljesen felemészt belülről.. és ez nem kellemes, hanem szörnyű, borzasztó, és rémálom keltő. Megrázom a fejemet, és Isa szavaira koncentrálok inkább, amely lényegesebb, mint a hülye érzelmi skálám. -Sajnos mindent megkap, amit csak akar, és ezzel neked is tisztábban kell lenned..-Nézek a szemeibe komolyan.-Amit ő akar, azt meg is kapja, és nem ismer ehhez határokat, ha kell másokon keresztül gázol át, ha kell megöli azt, akit csak szeretne, de a lényeg csak is az, hogy őméltóságának, vagyis neki.. igazán jó legyen.-Mondom széttárt karokkal, ahogy körbe mutatok az egész helyiségen, és kihangsúlyozom, hogy bármit megkaphat, hisz tisztábban vagyok vele, hogy mit tett meg csak azért, hogy hibrid lehessen, és aztán mi másokat csinált, hogy hibridjei legyenek. Kegyetlen volt, egy olyan személy, akit nem láttam akkoriban, azaz 1920-ban.. akkor egészen más milyen volt, viszont az a pár eltelt évtized megváltoztatta. Sokkal gonoszabb, kegyetlenebb, kíméletlenebb, és már-már talán el is hiszem neki, hogy érzéstelen.-Ha sikerül neked azt elérni, akkor minden elismerésem a tiéd.-Mondom komolyan nézve rá, hisz Klausban ezt tudatosítani.. szerintem lehetetlen, de hát próbálkozni szabad. -Na igen..-Mosolygom.-Csak vigyázz, hogy a végén tényleg el ne aludj, mert akkor újra rád támad egy boxer, és neked annyi, avagy az is lehet, hogy szándékosan fogsz elaludni, mert látni akarod.-Cukkolom őt, és egy ravasz mosolyt engedek meg magamnak eközben, ha már szórakozás, akkor szórakozunk, ha már vicc, akkor az legyen is vicc, sőt önmagában elég ütős, és ez menni fog, én legalább is úgy hiszem. -Nos.. hát nem is tudom. Nála ha nem megy szép szóval, akkor megy erőfeszítésekkel, erőszakkal, avagy büntetéssel.. szóval ajánlom ne akarj vele játszani, s ezt a saját bőrömön tapasztaltam sokszorosan, mert mindig azt hittem, hogy át lehet verni, hogy ki lehet játszani, hogy bármit is ellehet tőle hallgatni, avagy csak úgy el lehet más merre terelni, de nem.. Mindig kiszúrt minden, bár ha nem is egyből, de a későbbiekben igen, szóval.. kerüld azokat a nagy ellenkezéseket, ez csak egy jó tanács.-Biccentek felé komolyan, hisz azért ezzel jobb, ha tisztábban van. -Nem szeretem az ilyen kijelentéseket.-Röhögöm el magam.-De amúgy te vagy az első.. de ne akarj még egyszer ilyet tenni.-Mondom rákacsintva, míg végül hely cserére nem kerül sor, ekkor csak állok ott, és nézem őt.. Mit hisz, hogy ha hibrid, akkor oly annyira erős is? 150 évvel, sőt még többel rendelkezem, és most hogy embert vért iszok, ezért erősebb is vagyok. Nézni kezdem őt egy játékos mosollyal az arcomon, és amikor csak egy kicsit sem számít rá, akkor fordítok a helyzeten, így pedig kezeitől fogva szorítom neki a falnak. Egy apró csókot nyomok a nyakára a játék részének kedvéért.-Ezt csak azért, hogy megtanuld kivel is van dolgod..-Majd egy hirtelen mozdulattal a kanapéra ülve köt ki, míg én neki dőlök a falnak, és keresztbe teszem a mellkasom előtt a kezeimet.
Hello darling, call me by my name
Hayley Marshall
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 129
❦ Join date : 2013. Dec. 15.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Nappali Vas. Ápr. 20, 2014 5:37 pm
Davina & Hayley
Ültem és figyeltem a válaszát. Néha talán még egyet is érettem vele, de ezt nem mutattam ki. Miért is tettem volna? Nem akartam, hogy lássa néha úgy érzem igaza van. Egy idő után elegem lett a feszült, kihúzott háttal ülő "vendéglátó" pózból. Itt van már egy ideje... most már nyugodtan kényelembe helyezhetem magamat. Hisz a kismama lét nem valami kényelmes "hivatás". Merev hátammal a kanapéra dőltem és kezeimet a hasamra tettem. Most nem mozgott a kicsi. Valószínűleg elaludt, ott bent. - Miért azt hiszed nekem valaha is volt? Dehogy. Ha lett volna, akkor talán nem ülnék most itt. Így. Felcsinálva. - jelentettem ki az utolsó mondatot undorodva. Semmi bajom nincs a terhességgel, vagy a terhesnőkkel, sőt még a kisbabákat is egész aranyosnak tartom. Nekem csak annyi a problémám, hogy még most nem tudom felfogni igazán ezt az egészet. De ha lett volna egy szerető család az mögöttem... akkor most minden más lenne. Remélhetőleg. Ők felkészítettek volna arra, hogy mivel jár a farkas lét. Sőt, talán még az átkomat sem váltottam volna ki. És akkor nem jártam volna falkákba, nem ismertem volna meg Tyler Lockwoodot és vele együtt azt a botrányos kis porfészket, Mystic Falls-t, nem találkoztam volna Klaussal. És akkor most nem lennék itt. Így. Minden más lett volna, de szerető emberek vettek volna körül kiskoromban. De így.. a rideg árvaház hideg falai engem is megviseltek. - Ugyan Davina. Eddig még eszedbe sem jutott az, hogy vajon miért is tette ezt? Mit is kér tőled? Persze, hogy nem ingyen munka volt ez Marcel részéről... nem, nem. Ezt kamatostul vissza fogja kérni. És az neked, drágám nem fog tetszeni. - nevettem fel. Mivel még mindig nem értem miért ilyen ostoba ez a lány. Miért nem látja amit én? - Nekem sincs veled semmi bajom. Vagyis talán egy. Utálom nézni azt, hogy valakit így -mint téged- az orránál fogva vezetnek. - mondtam komolyan és reméltem vette a célzást. Bár miért ne vette volna? Azért annyira nem buta ez a lány. - Elijah teljesen más téma. Ő azt hiszem mindent csak a szeretett családjáért tesz. Ezért nem megbízható ember. Viszont pontosan ezért remélem, hogy ő majd odafigyel a gyerekre. Ha én már nem leszek. - "hebegtem" el a mondatot.
Hello darling, call me by my name
Isabella Sanders
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 127
❦ Join date : 2013. Dec. 25.
❦ Age : 30
❦ Tartózkodási hely : New Orleans ↯
Tárgy: Re: Nappali Kedd Ápr. 15, 2014 2:20 pm
Stef & Isa
Hiába a nagy jókedv, a móka és a kacagás. Hiába látom és hallom a vámpír kacaját, én átlátok az álcáján. Látom rajta, hogy valami mardossa a torkát, valami, ami cafatokra szedheti őt belülről. Kedvem támadna elkomorodni és be is vallom, egy kicsikét le is lombozódtam. Nem jó így hülyéskedni, ha a másiknak valami teher nyomja a lelkét. De talán… ha tovább folytatjuk, erről a bizonyos teherről is elterelődik a figyelme és megint önfeledt lehet egy kicsit, vagy míg velem van. Szóval… ezzel most sikerült egy új célt kitűznöm a szemem elé. Még pedig a szórakoztatást, figyelemelterelést. Úgy hiszem, mindkettőnknek jól jön, ha a gondolataink egy kicsit elterelődnek. - Hát, nem mindig kaphatja meg, amit akar. Erre egyszer rá fog jönni. Ha nem is ma vagy holnap, de rá fog. – mosolyogtam rá két gatya elpakolása közben. – Nem mellesleg, én előszeretettel segítek neki rájönni erre. – Sejtelmes volt a hangom, igyekeztem éreztetni vele, hogy én igenis szeretek táncikálni az ősi idegein és nem igazán hat meg az a tény, hogy akár az életemet is elveszíthetem. Persze, mind ezt csak okosan műveltem. Nem az volt az elsődleges célom, hogy egyszer csak kiborítsam a sodrából, ezzel a kockáztatva a saját és mások életét. Nem. Az én célom az volt, hogy ráébresszem, ő nem parancsolgathat mindenkinek és nem kaphat meg mindent, mindenkit. Mindazonáltal az is közrejátszott a dologban, hogy szerettem nézni, mikor ideges. Kimondottan szerettem nézni azt a kidudorodó eret a halántékán és a nyakán, ami elárulta az idegállapotát. Nem mintha a hangszíne és a gyilkos, fenyegető tekintete nem árulkodott volna róla amúgy is, de ez így volt mókás. - Pontosan, terrorizált! – mondtam úgy, mint aki nagyon ki van ettől a dologtól akadva, de hangomban ott bujkált a jókedv és a nevetés. – Nem is tudok aludni. Már egy ideje nyitott szemmel „alszom”. Tudod, sosem lehet tudni, legközelebb melyik ruhadarabja akarja a halálomat. – viccelődtem. Most komolyan. Nem akarom, hogy bármelyik ruhája is terrorban tartson álmomban. Már maga az is teljesen abszurd volt, hogy egyáltalán volt ilyen álmom. Teljesen kiakasztó. De ami még kiakasztóbb, az-az a feltételezés, hogy én bármi pozitívat is éreznék Klaus Mikaelson iránt. Hogy egész konkrét legyek végig sértett ez a feltételezés, bár… nem tagadom, hogy nem lenne vele semmi probléma, mint pasi, ha: Nem lenne egoista, önimádó, hatalommániás, gonosz, kegyetlen és a többi. Oh és a legfontosabb; ha nem utálnám őt teljes szívemből. Azt hiszem ez a fő kizáró ok. - Hidd el, ha ez lenne a helyzet, akkor nem kellene kényszerítenie az engedelmességre és arra, hogy dolgokat tegyek meg neki. Már pedig, bizony kényszerítenie kell, bármit is akarjon. – villantottam rá, egy amolyan „tök mindegy” mosolyt. Tovább hajtogattam és válogattam a holmikat, míg Stefan valamit pakolászott az italos szekrényben. Nem figyeltem rá, hogy pontosan mit csinált, csak arra figyeltem fel, hogy üres kézzel tért vissza mellém. Hát igen, ez nem az a vidám hangulat, aminek lennie kéne és amilyennek indult. Ezen pedig sürgőse változtatnom kellett. Erre pedig az egyetlen módot csak is abban láttam, ha fejbe lövöm szegényt az egyik csodálatos gatyóval. Nem is tudom miben reménykedtem. Talán ő is hozzám vág párat és akkor kirobban a gatyacsata? Aha, hát valami hasonló lehetett az eredeti elképzelés. Ebből most viszont csak az valósult meg, hogy hozzám vágta a boxert, amit én is ő hozzá az előbb. A hangja már-már vészjósló volt. Tudtam, hogy valamivel még meg fog büntetni a gatya miatt, de én álltam elébe. Arra ugyan nem számítottam, hogy a falhoz szegezve fogok kikötni, csupán percentire tőle, de nem baj. Ha így akar játszani, hát játszunk. Nevetése befurakodta magát a tudatomba és engem is halk nevetésre ösztönzött. Egy percre sem ijedtem meg tőle, nem is kellett. Hiszen ez csak egy játék volt. Egy óvodás játék, de játék. Én pedig hatalmas mosollyal az arcomon játszottam ezt, miközben barna szemeimet le sem vettem az övéről. - Ezzel most azt akarod mondani, hogy nem én vagyok az első, aki a fejedre lőtt egy férfialsót? – viccelődtem. Ezt a poént sajnos nem bírtam kihagyni és szinte magától bukott ki a számon. Mocorogni kezdek, tesztelgetem, hogy mennyire is tud stabilan tartani. A jelek szerint, eléggé. De hát mire való a hibrid gén, ha nem arra, hogy mindig is erősebbek és gyorsabbak legyünk egy kicsit a vámpíroknál? Ó igen, ezt még a hatalmas ősi hibrid szájából hallottam, még Mystic Fallsban. Azóta ez valahogy sosem jutott eszembe, azt hiszem csak azért, mert nem kellett, hogy eszembe jusson. Most viszont, ennek nagyon is hasznát tudtam venni. Hát, amilyen erősen csak tudtam, úgy löktem el magamat és ezzel Stefant is a faltól, de úgy, hogy fordítva a helyzetünkön, most őt kényszerítsem a falhoz. Ugyan az volt a felállás, mint az előbb, csak ezúttal én voltam az, aki a falhoz szegezte őt. Hajam féloldalasan lógott le a bal vállamon, ahogy félredöntve a buksimat, néztem Stefant. - Na, most mi lesz? – játékos és kihívó volt a hangom. Tekintetemmel az övét kutattam és nem engedtem el. Az övében nem is tudom mit láttam, de tetszett az a fény, bármi is volt az. Hogy az enyémből mi tükröződött? Talán a pajkosság, jókedv, kihívás és társai.
Hello darling, call me by my name
Stefan Salvatore
LOOK OUT!! I'M A VAMPIRE
❦ Hozzászólások száma : 887
❦ Join date : 2014. Feb. 24.
❦ Age : 177
Tárgy: Re: Nappali Vas. Ápr. 13, 2014 2:28 pm
Isabella Sanders & Stefan Salvatore
"Játszma, játék, és izgalom.. oly édes a bosszúm!"
Hogyan lehetne kitörölni magunkból egy fájó érzelmet? Hogyan lehet megszüntetni a bűntudatot, mely egyre jobban ostromoz belülről? Mit tehetnék az ellen, hogy ne keljen ezt éreznem? Folyton vért igyak.. vérrel? Megrázom a fejem, és megpróbálok nem gondolkozni, de nem megy. Túlságosan is elönt ez az érzés bensőleg. Hiába a jó kedv, a mulatozás, és a nevetgélés, ha ez nem felejtődik, ha ez folyton folyvást előjön hirtelen, és nem tehettek ellene mit sem.. Fájdalom, mely eléget, kín, mely felemészt, gyötrelem, mely belém égetik teljességgel, és szenvedés, amely úgy tölt el, mint a pokol. Egyszerűen kezdek belülről megőrülni.. muszáj, sőt szükséges, hogy valamivel enyhítsem eme vágyat, eme létet. Mély levegőt veszek, miközben hallgatom a hibridnő szavait. Néhol bólogatok is, és színjátszással mosolygok is hozzá, de nem mondok semmit sem egyenlőre. Gondolataim, és érzéseim is csak azon az egy ponton járnak. Embereket életét vettem el - ártatlanokét - , akik ezt nem érdemelték volna meg. Mégis mi a franc ütött belém, de komolyan? Mindegyik áldozat megérdemelte a halált, mert ez az énem.. az eredeti, és ez tombolni akar, de akkor miért érzek ezek után bűntudatot? Miért folytatom magamban az önmarcangolást? Őszintén nem értem már ezt, pedig nagyon szeretnék rájönni erre az egészre, de nem megy.. Kezemmel a hajamba túrok, majd tovább figyelem a hibridet, akinek ezen szavaira már késztetést érzek, hogy mondjak valamit. -Természetesen, sejtem.-Mondom elkomolyodva, hisz hát nem lehet kellemes Klaushoz kötődni, de én mégis miért törődjek ezzel? Ő a hibrid, én pedig nem.. amúgy is tudtommal ezt meg lehet törni, akkor meg miért nem teszi meg mondjuk? Máris egyszerűbb lenne minden!-Igen, ezt az apróságot már igencsak észrevettem nála, szóval jobb, ha minden úgy megy, ahogy ő szeretné.. mondjuk nem mellesleg velem kapcsolatban is mindig eléri, amit szeretne.-Elmosolyodom, ezáltal célzok a Ripperségemre, de ő ezt nem értheti.. Csak engem kínoz eme lét.. csak engem! -Terrorizált?-Röhögöm el magam, miközben őt figyelem.-A helyedben, akkor nem is aludnék már ezek után..-Nevettek még mindig. Jó önfeledten nevetgélni, és viccelődni ezzel az egésszel, de valahogy mindig ott kering bennem azaz érzés; az a fránya kép, mely nem hagy szabadulni. Lassan, ha így haladok, akkor öngyilkos leszek, vagy kénytelen leszek végleg kikapcsolni, de egyenlőre még semmi sem biztos.. a vér feledtet egy ideig, és talán épp ezt is fogom kihasználni az én kis javamra, hisz máshoz nem igazán tudok nyúlni, csak ehhez az eszközhöz, mely legalább egyaránt élvezet, és felejtést okozó mámor. -Ki tudja.. lehet, hogy imádod, de nem mered ezt bevallani magadnak.-Mosollyá válik a nevetésem, és inkább színjáték megint csak ez a jó kedv, mintsem a valóság látszata.-Talán annyira szereted, hogy vele is alszol..-Még mindig mosolygok, miközben megindulok az italos szekrény felé, hisz gondolom egy nappaliba ennek is kell lennie. Így hát előveszek egy üveg whiskyt, és két poharat, de még mielőtt öntenék visszasétálok mellé üres kézzel, míg az eszközök, vagy legyenek tárgyak az asztalon maradnak. -Nem kár érte..-Mondom komolyan.-Nincs kedvem Klaus alsóihoz..-Mondom továbbra is komolyan, és egy halovány mosollyal az arcomon, miközben ránézek, de hirtelen csúzlizik egyet az egyik gatyával, ami épp a fejemen landol..-Oh te..-Egy hirtelen mozdulattal szedem le magamról, majd vágom neki úgy, hogy végül az alsónemű a földre eshessen. Ezt követően egy hirtelen mozdulattal szegezem oda a falhoz. A kezeinél fogva megtartom, és eléggé közel állok hozzá jelenleg. Végül a füléhez hajolok.-Ne merj velem kötekedni..-Suttogom játékos hangszínen végül.-Nem szeretem, ha gatyákkal dobálnak, de ne aggódj ezt nem fogom annyiban hagyni.-Nevettem el magam végül miután egy pillanatra a vállára hajtom a fejem, de hirtelen veszem el onnan, és nézek bele mélyen a szemeibe. A távolságot eszem ágában sincs megszüntetni, sőt.. elengedni sem akarom hagyj érezze a bosszúm árnyalatát..
Hello darling, call me by my name
Isabella Sanders
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 127
❦ Join date : 2013. Dec. 25.
❦ Age : 30
❦ Tartózkodási hely : New Orleans ↯
Tárgy: Re: Nappali Szomb. Ápr. 12, 2014 11:45 pm
Stef & Isa
Ebből a szemszögből megvilágítva kezd viccesnek tűnni ez az egész alsóhajtogatásos dolog. Nem hittem volna, hogy ezt kimondom valaha is; de hála ennek a vámpírnak kezdem élvezni ezt a feladatot. Nem mintha alapból akkora problémáim lettek volna vele. Csupán csak annyi volt a gondom, hogy: 1) alsógatyák, 2) Klausé, 3) ezek intim holmik, 4) szín és minta szerinti válogatás, és végül… 5) Rosszul voltam tőle, hogy néhányat bizony kézzel kellett kimosnom, mert későn adta ide. Azt hiszem ez elég indok arra, hogy bárkit elrettentsen ettől a feladattól, akinek épp elméje van. Eddig meg sem fordult a fejemben annak a gondolata, hogy talán meg kellene törnöm a köteléket, most azonban, hogy ilyen alantas és komolyan mondom, szánalmas munkákat végzek… egyre vonzóbb megoldásnak tűnik számomra. Ha tovább kell ezt csinálnom, az sem fog érdekelni, ha a megtöréséhez őrületes fájdalmat kell majd átélnem, mert ezeknél a munkáknál, az is jobb. - Igen. Határozottan az! – nevettem fel én is a vámpírral együtt. – Tudod, hogy van ez… Az embert igazán az alapján lehet megismerni, hogy mit rejt a szekrénye. – viccelődtem. De most komolyan, én azon sem lepődnék meg, ha Klaus egyik gardróbja esetleg egy hullát rejtene. Vagy, ha az ágya alatt tartaná a személyre szabott és névre szóló koporsókat. Ettől az ősitől ugyan is bármi kitelik. Egy újabb „csinos” gatyót vettem a kezembe és akaratlanul is felnevettem a vámpír elhangzott szavaira gondolva. Feltartottam a darabot, hogy lássa, majd megmagyaráztam. – Na, ezt az oldalát én nagyon nem akartam megismerni. – Céloztam itt a boxer első és hátsó felére. Remélem vette a célzást, és, hogy hamar leesik neki miféle oldalról is beszéltem. Vigyorogva hajtogatom össze és teszem a megfelelő kupacra a kezemben fogott alsót. Aztán fogom a következőt és így tovább… - Ha nem hagyod abba, tényleg meg fogok sértődni. – mosolyogtam rá. Nem vettem magamra a szavait, hiszen abszolúte jogosak voltak. Igaz, hogy a kifejezésen lehetett volna finomítani egy kicsit, de nem történt nagy probléma. Nem izgattam fel magam szóval, inkább csak tovább léptem rajta, amilyen hamar csak tudtam és hülyültem újdonsült ismerősömmel. - Tudod, szívem szerint én semmit sem tennék meg neki, aminek köze van a cselédkedéshez. De szerintem sejted, mi az, ami miatt meg kell tennem. - vallottam be neki mosolyogva. Minek titkoljam? Szerintem egy épelméjű sem csinálna meg önként és dalolva ilye munkákat az ősi hibridnek. Akkor már inkább hazudnak, ölnek és árulnak el másokat Klaus kedvéért. – Maradjunk csak annyiban, hogy az ősi hibrid eléggé morcos tud lenni akkor, amikor valami nem úgy történik, ahogy azt ő megmondja. Illetve, nem nagyon díjazza, ha szájalnak vele. – vigyorogtam rá. Mosolyomból, szemeimből sugárzott a jókedv és ezt jelen esetben semmi sem tudta volna elűzni belőlem. Még az sem ronthatott volna a kedvemen, ha egy újabb adag, koszos alsót vág hozzám most valaki. lehet azt is hatalmas vigyorral mostam volna ki és pakolásztam volna utána a nappali kellős közepén. - Brrr. – adtam ki a hangot és úgy csináltam, mintha tetőtől talpig kirázott volna a hideg. Ajkaimon pedig az eddigiekhez hasonló, hatalmas mosoly virított. – Legutóbb az egyik alsója terrorizált álmomban, szóval, ha lehet, ezt ne is emlegesd. – Mutattam fel felé üres tenyeremet, jelezve, hogy ezt a témát tényleg hanyagoljuk, miközben jóízűen felnevettem. Természetesen, nem gondoltam komolyan. Ha a kíváncsi a boxer terrorra, akkor akár el is mesélhetem neki. - Én is, Stefan. – mosolyogtam rá, ahogy lopva megint végig pillantottam rajta. Külsőre nem volt ismerős, de a neve az volt. Valami derengett is róla, meg valami hasonmásról, de ez most igazán nem volt fontos. Majd talán később rákérdezek a dologra, de addig is, van mit csinálni. - Hékás! Ilyenre ne is gondolj! – nevetek. – Természetesen nem szeretem. – villantottam meg rá a mosolyt. A kezembe kapok még egy boxert, miközben végignézek a hátralévőkön. Még mindig sok volt, ezt pedig iszonyatosan kezdett idegesíteni. Jól jött volna, ha Stefan beszáll a mókába. De ha magától nem, akkor majd kényszerítem rá... - Nos, ez igazán kár. – vágtam egy fancsali pofit, de lerítt rólam, hogy valójában milyen jó kedvem lett. A kezemben tartott boxerből időközben egy csúzlit csináltam, amit felemelve Stefanra is lőttem. Elég váratlan volt ahhoz, hogy szegényt arcba is találja a gatya. – Hupsz. – nevettem rá. Ez volt az első lövés. Ha ő is támad, már kijelenthető lesz, egy boxercsata.
Hello darling, call me by my name
Stefan Salvatore
LOOK OUT!! I'M A VAMPIRE
❦ Hozzászólások száma : 887
❦ Join date : 2014. Feb. 24.
❦ Age : 177
Tárgy: Re: Nappali Kedd Ápr. 08, 2014 6:01 pm
Isabella Sanders & Stefan Salvatore
"Egy kis nevetgélés segít enyhíteni a kínt, mely lassan már kezd széttépni belülről.."
Az élet kegyetlenül elbánik velünk, és olyan módon szúr folytonossággal hátba, hogy néha már azt sem érthetjük, hogy hol is vagyunk.. a valóságban, avagy egy álomvilágban. A sors keze nem ad nyugalmat, áldást, avagy harmóniát, inkább szenvedést nyújtva lök kínzóan a földre, és ezt addig ismétli amíg úgy nem érzi, hogy végleg feladtad.. Oly sok minden történt, hogy már magam sem érzem át, hogy melyik a szörnyűbb; elveszteni a nőt, akit szeretsz, avagy megélni, hogy a testvéred nem ismer fel, avagy szenvedni lent a víz mélyén egy széfbe zárva.. vagy esetleg az, hogy nem a szeretteid szednek ki onnan? Nem akarok ezen dolgokra egyszerűen már emlékezni, mert ha ezt teszem, akkor megőrülök olyan szinten, hogy a végén egy 'elmebetegeknek való osztályba' sorolás is kevés lesz nekem.. Mély levegőt veszek, és teljességgel csak arra koncentrálok, ami most zajlik. Nevetgélek, jól érzem magam, és a többi, de a bennem kavargó üresség, avagy magány nem szűnik meg.. olyan mintha muszáj lenne, hogy bennem éljen. Közben pedig még meg sem említettem a drága bűntudatot, mely megint csak kitüntet a figyelmével engem. Miért kell minden egyes áldozat után ezt éreznem? Miért kell folyton ezt a szörnyű bűntudatot elviselnem? Nem, akkor sem fogom azt mondani, hogy leállok, mert egyszerűen nekem már nincs megállj.. én ilyen maradok, és előbb-utóbb majd eljön az is, amikor az érzelmeim megszűnnek, s onnantól kezdve lesz teljesen másabb énem, akkor leszek az igazi ragadozó Stefan Salvatore, akit Klaus annyira szeret.. Megrázom a fejem, és hallgatom a szavait. Mosolygok, és teljesen úgy hat, mintha eredeti lenne, mintha tényleg minden rendben lenne velem. -Szóval.. ez egy élvezeti látvány műsor, ugyebár?-Nevettek fel hangosan, ahogy elgondolkozom azon, hogy mi lenne, ha mások is megjelennének.. tuti elszórakoznának ugyanúgy ezen, de azért azt is megnézném, ha ők, avagy 'egyesek' lennének ilyen helyzetben.-Vagy lehet az is, hogy ennyire rendmániás.. szereti, ha minden pontosan van külön szedve; szín, minta, és méret szerint.-Mosolygok, majd a vége felé ismételten nevetek.-Ezt az oldalát nem ismertem még.. de mik ki nem derülnek.-Mondom egy vigyorral az arcomon, miközben figyelem őt, és azt, hogy mikor mit csinál. -Tényleg elnézést.. nem gondoltam komolyan, és nem is akartalak megsérteni.-Mondom őszintén, és egyben komoly hangnemben, hisz tényleg nem állt szándékomban 'csicskának' titulálni, de ez a helyzet ezt hozta ki belőlem.. erről meg nem tehettek, hisz valljuk be mégis csak mos, hajtogat, és rendez.. még hozzá Klaus boxereit, ami valljuk be nem a legkellemesebb feladatköri besorolás, szóval.. erről csak ennyit tudok nyilatkozni.-Engem az sem érdekelne, ha magamra vonnám a haragját.. de nem lennék a 'cselédje' pusztán csak azért, mert megcsinált nekem egy kérést.. mert kitörölt valamit.-Mondom eleinte viccelődve, aztán meg komolyabban.-De amúgy miben ellenkeztél a drága hibrid úrral, hogy ezt szabta ki neked büntetésnek?-Kérdezem meg tőle immáron mosolyogva. -Meg kell hagyni.. elhiszem.-Nevetek.-El sem merem képzelni, hogy ha elalszol, akkor miről fogsz 'édeset' álmodni.-Egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni a röhögést, hisz olyan szinten jól eső, hogy azon időszakom után tudok röhögni végre, és önfeledten boldog lehettek.. még ha a gondjaim nem is szűnnek meg igazából teljesen.-Örvendek Isabella..-Mondom baráti hangon.-Az enyém.. Stefan.. Stefan Salvatore.-Mutatkozom be végül én is illedelmesen, hogy ne tűnjek bunkónak. -Nem akarom megtudni, hogy miket tettél velük..-Incselkedek célozva egy bizonyos dologra, miközben nevetek ezen.-Na jó.. nem hiszem, hogy szereted, vagy.. mégis?-Teszem fel elgondolkozva a kérdést számára, majd végül az elgondolkozásból az ébreszt fel, hogy mond valamit, és én pedig gondolok ezzel kapcsolatban valamire..-Ha azt akarod, hogy hajtogassam Klaus alsóneműit, akkor sajnálom, de nincs azaz ígéret, amellyel rálehetne venni..-Nevettek, miközben beszélek.-Vagy másra célzol?-Kérdezem meg végül kissé komolyabban, de a mosolyom nem tűnik el az arcomról.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Nappali Vas. Ápr. 06, 2014 5:54 pm
Hayley & Davina
Most megint felkaptam a leckét… Azt hiszem meg sem kellene lepődnöm rajta, hogy folyton kérdések kereszt tüzébe cseppenek. Baljós egy sors, amit nekem osztottak. Hiába ezt nekem elé kell viselnem. Viszont egy apró rossz érzés is dolgozik bennem. Érzem és tudom is, hogy igaza van a várandós farkasnak aki itt ül mellettem. Azt hiszem ez igen csak nagy probléma. De nem gond… Én nekem nem adatott meg az a megváltás, hogy könnyű legyen az életem, hogy ne ismerjem az ismeretlent és ne tudjam megoldani a problémáimat. Az emberek az életben lopnak, csalnak, gyilkolnak és rosszat akarnak másnak. Én pedig sajnos ennek szöges ellentéte vagyok ugyan is mindenkinek segíteni próbálok jót akarok és feltett szándékom, hogy elpusztítom a gonoszat… Tiszta vicc ez a helyzet. Fiatal vagyok, élni akarok, bulizni, vad lenni. Élvezni az életet. Erre fel nekem kell foglalkoznom a „nagyok” problémáival. Mert csak elrontják az életet és javítás nélkül tovább állnak. Ugyan mit tudok én az életről és annak fontosságáról… Ha valaki szembe jönne velem az utcán és ezt kérdezné csak annyit válaszolnék rá, hogy többet, mint te… Azzal ott hagynám, mert egy vége láthatatlan vita lenne csak az eredmény, mert az ember ilyen. Ha neki nincs igaza akkor másnak se legyen, és megtalálja a módját annak, hogy idegileg kikészítsen. Azt akarja hinni, hogy győzhet veled szemben, de ez nem így van csak, ha feladod… Tudom mivel az életem nem szól másról csak a kínszenvedés megismeréséről. Nap, mint nap átélem ugyanazt… Felkelek és ki vagyok téve minden szörnyű pillanatnak. Az életem egy egyszerű, nem ám bonyolult momentumból áll. A vámpírok maguknak akarnak, a boszorkányok megakarnak ölni… Néha még azon is elgondolkodtam, hogy jobb lenne, ha a saját kezem által halok meg, úgy legalább szebb életem lehetne és le lenne mindennel a gond. Csak, hogy tőlem még ezt a lehetőséget is elvették. A fenyegetések sorra értek és most egy padláson kell rejtőzködnöm, nem lehetek átlagos. Nem élhetek szabadon. Pehh az élet… Hát nem tudok mit tenni. Nem fogok elsétálni és még csak azt sem fogom mondani, hogy köszönöm szépen ennyi elég volt, nem kérek többet belőle. Ez nem én lennék. - Igen, ahogy mondod család, szeretet és tisztelet… A sors fintora, hogy nekem egyik sincsen. De annyira nem is bánom. – Lemondó sóhaj hagyta el számat… De valóban úgy volt… nem hazudtam senkinek. Se magamnak, se neki. - Azzal érdemelte ki, hogy megmentette az életemet. Te csak úgy megmented az életét egy idegennek? Szimplán azért, mert jó szándék vezérel és segíteni akarsz rajta? Válaszolok helyetted…Nem… De nem vagyok hülye, tudom, hogy semmi sincs ingyen… Senki nem cselekszik odaadón csak úgy, hogy nincs hátsó szándéka. Töretlenül nem adtam oda a bizalmamat Marcelnek. - Kicsit magasabbra emeltem hangom, mint kellett volna, de nekem ne akarja senki sem eljátszani, hogy hibát követek el, és azt sem tudom mibe rohanok fejestül bele. Mit mondjak még… Ez van ezt kell szeretni, vagy ha nem is szeretni, legalább elviselni. Én pedig kitartok a végsőkig. - Gondoltam, hogy téged nem vezérnek olyan alantas célok, mint Klaust. Nem akarok veled rosszban lenni, nem tekintelek ellenségnek. Ellenben a mocskos ősiekkel szemben… - Hangom megakadt és őszintén így gondoltam… Végül is tényleg nem akarok több ellenséget. - Nem tudom, tudod-e de ebbe a kategóriába Elijah is bele tartozik… Én megbíztam benne. Ő pedig rútúl elárult. – Valóban nem tudtam, hogy mondta-e neki ezt az ős vagy nem, de azt hiszem nem olyan fontos, csak tudni kell, hogy ő sem különb… Egyiktől sem.
Hello darling, call me by my name
Isabella Sanders
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 127
❦ Join date : 2013. Dec. 25.
❦ Age : 30
❦ Tartózkodási hely : New Orleans ↯
Tárgy: Re: Nappali Vas. Ápr. 06, 2014 4:49 pm
Stef & Isa
Nevetés… Vicces, hogy mennyi és milyen rossz dolgokat, gondolatokat el lehet vele űzni. Néha napján nevetnünk is kell, ha nem akarjuk az életünket teljes szürkeségbe és búskomorságba leélni. Pedig nekem aztán meg lenne minden okom arra, hogy egy plédbe burkolózva tengődjek életem végéig. Ilyen pocsék és elcseszett élet ritkán adatik meg valakinek. Sajnálatos mód, ezek szerint, jó magam is ritkaságnak számítok. Ritkaságnak, akárcsak mindenki más, akinek csak az ősi hibridet kell szolgálnia. Néha magam is csodálkozom rajta, hogy-hogy van erőm még folytatni. Hogy vagyok képes felkelni és a tükörbe nézni minden más nap után, mikor tudom, hogy hol vagyok és kihez vagyok hozzákötve. Meglepődve érzem magam minden alkalommal, mikor képes vagyok mosolyogni, vagy éppen jól szórakozni. Ahogy attól is meglepettnek éreztem magam mindig, mikor én generáltam a vicceket. Amit pedig most csináltam, az maga volt a vicc, holnapig tudtam volna sorolni az erre vonatkozó poénokat. Bár ehhez nem igazán kellettem én, hiszen úgy adódott, hogy társaságot kaptam, aki viccesebbnél viccesebb dolgokat generált ebből a helyzetből, amin bizony mind a ketten egy jót nevettünk. - Hogy miért a nappaliban? Mert szeretem közönség előtt „kiteregetni a szennyest”. – válaszoltam nevetgélve. Ez egy metafora volt, amit remélem sikerült éreztetnem vele. Ugyan is szerintem remekül passzolt a jelenlegi helyzetemhez. – Egyébként fogalmam sincs mi a jó abban, ha minták és színek szerint válogatom. Ez Klaus egyik remek ötlete, hogy megkeserítse az életemet. Valószínűleg ennyi az egész. – vontam meg a vállamat, miközben lazán rámosolyogtam. Amúgy biztos voltam benne, hogy csak az én örömömre kellett minták és színek szerint is válogatnom ezeket a darabokat. Szívem szerint legszívesebben máglyán vagy kilyukasztva láttam volna az összeset, de hát… ez ugye nem tehettem meg, ha csak én magam sem akartam máglyán, vagy átlyukasztva végezni. - Semmi baj. – mosolyogtam rá. Igazán nem volt miért bocsánatot kérnie, mert csak rávilágított az igazságra. Ráadásul nem is bántódtam meg. Na meg, erőteljesen kárpótolt is emiatt a hülyeségeivel. Nagyon vicces, hogy egy véleményen voltunk Klaus boxereit illetően… égve látni… az lett volna király. - Tudod, vicces, hogy pont ezt mondod. Mármint, hogy a kandallóba dobáltad volna a gatyáit. Épp egy perce fordult meg ugyan ez a fejemben, pont mikor észrevettem, hogy itt vagy. – nevetgéltem vele együtt. Jó volt végre valakivel osztozni ezen a véleményen. Lemerem fogadni, hogy ő is pont annyira a szívén viseli Klaus sorsát, mint én magam. Szívesen láttam volna holtan, annak ellenére, hogy akkor jó magam is meghaltam volna vele együtt. C’es la vie… vagyis; ilyen az élet. Hirtelen bukott ki belőlem a nevetés, ahogy megláttam a vámpír arcát a szavaimat követően. Most el kellett volna nekem egy fényképezőgép, mert ebből csodás portré készülhetett volna. Nagyon vicces a reakciója és már a hasamat fogtam a nevetéstől. Hiába kezdtem el újra hajtogatni, a gatya kipottyant a kezemből, de én csak nevettem és nevettem. A könnyem is kicsordult, ami ritka volt. Komolyan mondom, ilyen jót még életemben nem nevettem. Örültem neki, hogy ez a vámpír – bárki is legyen és bármiért is legyen itt – csatlakozott hozzám és ilyen jókedvet biztosított nekem. - Ne aggódj, nem megyek a szekrényed közelébe. Már rosszul vagyok a boxerek látványától is. – nevetgéltem még mindig. Letöröltem könnyeimet az arcomról és megráztam a fejem, hogy megnyugodjak egy kicsikét. Szórakozottan túrtam bele a hajamba, ahogy a vámpírt figyeltem. - Egyébként Isabella vagyok. De szólíts csak Isának. – Villantottam meg rá legszebb mosolyomat. – Köszönöm, hogy feldobtad a napomat. Ne tudd meg milyen kínokat élek át ezekkel a boxerekkel. – Szórakozott mosolyt villantottam rá. – Tudod, hogy miért lennék még őrült hálás neked? Bár gondolom, nem lenne az, az isten, amiért ezt megtennéd… - Néztem rá oldalra döntött fejjel, nagyokat pislogva. Ó igen, el akartam érni valamit, amit szerintem nem lesz olyan könnyű. Ha elég okos, akkor szavak nélkül is leeshet neki, hogy mit akarok tőle kérni. De ha nem, akkor majd úgy is elárulom…
Hello darling, call me by my name
Hayley Marshall
I'M A STRONG HYBRID
❦ Hozzászólások száma : 129
❦ Join date : 2013. Dec. 15.
❦ Tartózkodási hely : ⊰ New Orleans, Hope közelében
❦ Job/hobbies : ⊰ nevelni a gyermekemet és életben maradni
Tárgy: Re: Nappali Vas. Ápr. 06, 2014 3:04 pm
Davina & Hayley
Talán eddig fel sem fogtam, mekkora természetfeletti erő ül most itt mellettem. Igazából... bele sem merek abba gondolni, hogy vajon mit is művelhetne velem ez a kislány ha most gyorsan kihoznám a sodrából. Ezért sem értem, hogy vajon még így is, hogy tudok, még most is egy ilyen roppant pökhendi és oktatgató hangnemben beszélni vele. Félreértés ne essék, nincs a kislánnyal semmi bajom. Vagyis talán még van is... egy! Mindig is "rossz szemmel" néztem ha valaki ilyen szinten félreismert valakit / vagy hogy ennyire félrevezetik. Utáltam, hogy nekem kellett lenni a vészmadárnak aki felhívja a szíves figyelmét az illetőről a érintetett félnek. Nem szívesen tettem, de a kötelességemnek éreztem. Azt hiszem a hozzám hasonló embereket hívják bizonyos helyeken vészmadárnak. De csak lehet. - Család. Szeretet és tisztelet. - horkantam fel mondandója hallatán. Azt hsizem én még nem is ismerem ezeket a szavakat. Vajon valaha megismerhetem majd? Szegény, naiv kislány... ezzel nyugtattam magam. Még kicsi, semmit nem tanult az élettől. Nincs meg egy bizonyos mértékű élettapasztalata. Azt hiszem roppant veszélyes számára ez a hely. Még... hisz ha jól tudom még ereje teljében sincs. Még nem tanulta ki azt a rengeteg mindent, ami szükséges ahhoz, hogy tényleg ő legyen a világ legnagyobb hatalmú boszorkány. Pont ezért akarják Ők még most elkapni.. most akarnak vele végezni, hisz még sebezhető. De ha Marcelnél marad.. akkor csak számára lesz sebezhető. Hisz ő fogja csak megismerni a gyenge pontjait. A titkait és az álmait. - Mi a fenéért bízol benne? Mivel érdemelte ki ezt a nagy bizalmat? És nehogy ezt most Klaushoz és hozzám hasonlítsd. Én csak a bugyimba engedtem be őt, nem a legrejtettebb titkaimba. A bizalmamba. - tört ki belőlem ez az egész. Hisz most mi mást tegyek?! Itt ülök, terhesen. Már akár csak a hormonjaimra is foghattam volna ezt az egészet... de az nem lenne igaz. Tényleg érdekel ez az egész dolog. Mivel komolyan nem értem, hogy bízhat meg egy ilyen boszorkány, egy olyan undorító és furfangos fogasszörnyben. Mikor a gyerekre került szó, én először meglepődtem. Nem hittem volna, hogy valaha is megkapom ezt a kérdést bárkitől is... Hogy valakit ennyire érdekeljen, hogy én mit tervezek a gyerekkel. Egy óvatlan pillanatban a hasamra tettem kezem. Ekkor -mintha csak erre várt volna- rúgott egyet a baba. Kis féloldalas mosolyra húztam az ajkaimat. - Csak azt szeretném, hogy ne legyen olyan mint az apja. - nem mondhattam meg. Most egyszerűen nem tudtam odatálalni, hogy talán meg sem élem majd a kicsi első lépteit. Valahogy nem ment... A tokomba hirtelen egy nagy gombóc kerekedett. Nem tudtam és nem is akartam megállni a nagy kényszert ami már ittlétem alatt annyiszor elfogott. Azt az egy kis árva könnycseppet amit elhullajtottam gyorsan letöröltem az arcomról. Remélhetőleg úgy, hogy nem keltettem feltűnést...
Hello darling, call me by my name
Stefan Salvatore
LOOK OUT!! I'M A VAMPIRE
❦ Hozzászólások száma : 887
❦ Join date : 2014. Feb. 24.
❦ Age : 177
Tárgy: Re: Nappali Vas. Ápr. 06, 2014 3:00 pm
Isabella Sanders & Stefan Salvatore
"Az életben a nevetés az egyik legjobb dolog, hisz segít elterelni a gondolataidat.."
Szenvedést megélni, és ezáltal teljesen ürességet érezni borzalmasan fájdalmas érzés. A bűntudat, a kín, és a fájdalom egyvelege emészt fel egyre jobban, miközben úgy érzem, hogy bensőm széttépné magát, ha tehetné.. akármennyire is akarom elnyomni ezt az érzést nem tudom.. egyszerűen nem megy, hisz csak a vér enyhíthet a panaszomon. Hirtelen rázom meg a fejem, és próbálok nem a bennem kavargó érzelmekre gondolni, amelyek olyan szinten emésztenek fel, hogy már lassan ebbe beleőrülök minden bizonnyal. Ha így folytatódik, akkor kénytelen leszek kitépni a szívem, mert elegem van ebből az átkozottnak vélt bűntudatból.. ebből az égető kínból, mely megeszi a lelkem, és mely darabokra szaggat. Veszek egy mély levegőt, és ezáltal zárom le végképpen ezt az egészet, mert ha így haladok, akkor előbb-utóbb a diliházban fogok kikötni, avagy a halálban, de egyenlőre most sokkal inkább adódik más helyzet, amely remélhetőleg eltereli erről a figyelmemet teljes mértékben erről, hisz semmi kedvem ezen agyalni folyton. A mosolyom, a röhögésem, sőt maga az egész arckifejezésem elárulja a jelenlegi helyzetről gondoltakat. Kissé kínos, hogy Klausnak néztek, na de megeshet, viszont az, hogy ez a helyzet ennyire nevetséges.. csak feldobja a jelenleg nullán lévő hangulati szintemet. Megjegyzésén csak mosolygok, miszerint ez nem vicces. Oké, hisz neki komolyan ez a feladata, de számomra eléggé mulatságos ez az egész, illetve nem mellesleg az, hogy a nappali közepén végzi a feladatát.. Ráadásként, ha még nem lenne elég, hogy hajtogatja őket, akkor ehhez hozzá tehettem, hogy még ki is válogatja mindenféle módon.. nos ezt most vagy magától csinálja ilyen berögződötten, vagy Klaus utasította rá, de ha már itt tartunk, akkor miért nem vesz fel magának egy cselédet? Miért pont azt fogja be, aki a saját hibride? -Sajnálom, de nekem az.-Röhögök még mindig ezen az egészen, és egyszerűen jelen esetben nem tudnék komoly lenni, ha akarnék, akkor sem..-Az rendben van, hogy ezt a feladatot rád bízták, de miért a nappaliban végzed ezt..? Nem mellesleg minek ilyen pontosan válogatni? Nem mindegy Klausnak, hogy mi hogyan van? A boxer, az boxer.. és ennyi.-Mosolygok, és próbálok kedvet adni neki ehhez az egészhez. Amúgy meg Klausnak édes mindegy lehetne a sorrend, vagy ennyire rendmániás? Ennyi erővel már magának is rendezgethetné, de hát.. mégsem teszi, mert lusta. Valljuk be, hogy az, mert szereti, ha mindent a szájába adnak, de igazság szerint megteheti, hisz egy teljesen halhatatlan ősi hibrid, aki az egész világ felett gyakorolhatja az uralmát.. -Elnézésedet kérem.. nem úgy gondoltam, csak hülyéskedtem.-Mondom kissé komolyabbra váltva, hisz nem akarom megbántani őt, mert nincs jogom arra, hogy "lecselédezem", amikor voltaképpen Klaus mellett valami hasonlóan ilyen feladatkört töltök be.-Hát Klaus nem az a fajta személy, aki tűri, ha beszólnak neki.. ő inkább azaz ember, vagyis hibrid, aki szereti, ha előnyben tartják, és imádja, ha mindenki ugrál körülötte, ahogy ő kigondolja.. Tudnék mesélni róla.. elég sokszor megtapasztaltam már a nem kedves oldalát.-Mondom kissé körül írva a helyzetet.-Lemerem fogadni a megmaradt hibridjei.. nem nagyon kedvelik, ha pedig mégis az csak a kötődés miatt van.. De ha már itt tartunk miért csinálod ezt? Én a helyedben már bedobtam volna a kandallóba, hogy hagyj égjen.-Mondom nevetve számára, hogy ezáltal is megdobjam az egész hangulatot.. bár én szívem szerint komolyan megtenném, ha ilyen feladatról lenne szó, mármint az én szerepemben.. na de azért Klaussal annyira nem húznék ujjat.. csak egy kicsikét. A szórakozás kijár, nem? -Tessék?-Szemöldököm kérdően felszökken, és egy pillanatra döbbent arcot vágok, majd hirtelen jobban kezdek nevetni, mint eddig.-Ennyire szeretsz mosni?-Kérdezem meg, de a röhögést nem bírom befejezni..-Ha kell kimosom magamnak igazán, és amúgy is.. most előtted vetkőzzek? Na.. nem.-Emelem meg a kezemet, és enyhén megrázom azt jelezve, hogy ezt azért nem.-Sajnálom, de ez a dolog nálam kizáróan magán részleg, szóval ajánlom felejtsd el a boxereimet, mert ha meglátlak a ruhás szekrényem közelében, akkor levágom a kezedet.-Az egészet viccelődve mondom, így ezzel is jelzem, hogy csak viccnek szánom, és nem gondolom komolyan a szavaimat, de a mosoly, és a néha előtörő nevetés nem kitörölhető belőlem..
Most a Young Blood frpg oldalára tévedtél. Reméljük, hogy az oldalunk elnyeri a tetszésedet, hiszen itt biztosan nem fogsz unatkozni. Ezen a helyen tényleg csak a fantáziád szabhat határt, illetve ha valami egyedi ötlet merül fel benned a karaktereddel kapcsolatban ne habozz! Mit is rejt ez az oldal? Sok-sok izgalmat, illetve kezedbe adja Mystic Falls és New Orleans városát, hogy te alakítsd az ottani lények, emberek életét, de akár azt is mondhatnám, hogy a város életét. Ne feledd itt semmi nem az aminek látszik, mert itt minden árnyékben egy "démon" lapul, aki vagy jót akar cselekedni, vagy pedig a poklok poklát járatni veled. Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz velük és te magad alakísd a jövődet? Akkor ne habozz, itt a helyed! Ha ez se lenne elég, akkor még egy dolgot elárulok neked. Mindenegyes széllel egy újabb jövevény érkezik a városba, hogy az ott élők amúgy se unalmas életét még jobban felbolygassa. Bármiben segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan keresd fel az egyik staff tagot, hiszen szívesen segítünk neked. Minden kedves kezdőjátékost is szívesen látunk az oldalon, mivel itt nem "tévedhetsz el". Légy részese a mi kis kalandunknak! A döntés a te kezedben van... Mi szeretettel várunk téged. (;
Oldal alapítása: 2013. december 20.
Belépés
Fecsegõ-tipegõ
ahol mindig beszélhetsz...
Jelenlévõk ..
Akik a város életét színesítik.
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég
A legtöbb felhasználó (79 fő) Vas. Szept. 29, 2024 2:39 pm-kor volt itt.
Bejelentéseink
Ami az újságok címplapján is megtalálható.
❦ Oldalunk több mint fél éves fennállásának, illetve nagy időugrásának köszönhetően gyönyörű új külsőbe öltözött, ami ezúton is köszönünk Kenzynek! <3
❦ Az oldalon jelenleg semmilyen faji- illetve nemi korlátozás nincsen. Szívesen látunk mindenkit! (:
❦ Egyre több sorozatbeli, keresett karakter, illetve most már canon karakterek is keresik a megalkotójukat. Amelyik az adminok fejéből pattantak ki. Bármivel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor keresd a hirdetőt vagy pedig az adminokat.
❦ A sorozatbeli karakterek listája a sorozat adásaival folyamatosan frissül, bővül, de ha van olyan karakter, aki nálunk nincs feltüntetve és a státusza az oldalon szabad, akkor ne habozz! Mindössze jelzésképpen egy pm-et kérünk tőled! (;
❦ Továbbra sincsen megkötött szószám, illetve sorok száma sincsen meghatározva. Eddig nagyon szép hsz-ek születtek és reméljük a továbbiakban is ilyen szép olvasmányokkal lesz tele az oldal. Szóval ilyen téren abszolút szabad minden!
❦ Különböző nemi beállítottságú karakterek érkezése sincs betiltva az oldalon, valamint a felnőtt tartalmú játékoké sincs, pusztán az utóbbinál arra kérünk titeket, hogy ezt tüntessétek fel a reagok elején.
❦ Valamint, köszönjük szépen minden egyes tagunk maradását, illetve aktivitást, mert nélkületek az oldal nem működhetne. Tovább jó szórakozást kívánunk mindenkinek és sok izgalmat. (;
3>
Újdonságok
legutolsó üzenetek
» Heart of Europe pötyögte Rebekah Mikaelson Kedd Márc. 17, 2015 5:04 pm
» Szent Johanna Gimi pötyögte Rebekah Mikaelson Vas. Márc. 15, 2015 3:35 pm
» City of Fallens pötyögte Rebekah Mikaelson Hétf. Márc. 09, 2015 2:44 pm