ł Richard Weston.. - Megtanítsalak a félelemre?!

Elfogadva, üdvözlünk itt!

~ Rich, Rich, Rich....! hug2

~

Nem tudom eldönteni, hogy imádjalak vagy utáljalak amiért egy ilyen pörfikt lapot dobtál össze. :PAzt hiszem nem kell többször elmondanom, hogy mit gondolok az egész személyiségről, a történetről, mert nyilvánvaló, hogy minden sorát imádtam! *.*

Húzhatnám a drága idődet a folytonos szövegeléemmel, de úgy döntöttem kegyes leszek hozzás és az utadra engedlek. :PNyomás foglalózni és uccu játszani! Very Happy

Edward Richard Redway Weston

"A halál megváltás.."

Halálos Gyilkos.

•Név: Edward Richard Redway Weston.
•Becenevek: Richard, de ha becézni akarsz, akkor Rich..
•Születési hely: Anglia.
•Születési idő: 1512. Szeptember 29.
•Kor: 21 éves - 1533 óta.
•Faj: Vámpír & Vadász..
•PlayBy: Craig Horner.
Ez vagyok én:Külső;
Sötét-barna színű hajjal, és barna színű szemekkel rendelkezem. Magasságom, és testalkatom átlagos, és ezt szerintem nem is kell részleteznem tovább. Öltözékem átlagos, mint az embereknek, s ez alatt azt értem, hogy semmi különleges nincs benne. A világ fejlődésével, és a divat stílusok változásával változik a ruházatom is. Nyakamban egy nyaklánc található, amelyet még apámtól kaptam annak idején. A halálakor adta nekem, hogy legyen tőle valamilyen emlékem, és azóta egyszer sem vettem le magamról. Kezemen egy napfényvédő gyűrű van, ami nem szokványos, hisz van még hozzá adva egy-két apróbb képesség. Például; megtudom állapítani, hogy milyen faj áll előttem, vagy hívás nélkül betudok lépni egy házba. Két apróbb képesség, amelyet alkalmazni tudok a gyűrű segítségével, de ennél többet már nem tud. Talán még érdemes megemlítenem egy kardot, amelyet azóta őrzők magamnál amióta hozzám került egy furcsa véletlen adtán. Aztán pedig rengeteg vadászásra alkalmas eszköz van nálam, amelyet az évek során gyűjtöttem össze, majd végül én is azzá váltam, bár sosem hittem volna, hogy a saját fajomat fogom gyilkolni egy nap..
Belső;
A legelső tulajdonság, amit megemlíthettek az az udvariasság, amely egész életemen át jellemzett. Mindig szabályokhoz tartom magam, ami annyiból áll, hogy a felvett udvarias szokásomat előszeretettel használom, bár mások nem igen nézik jól szemmel, mivel ebben a mostani világban már ritka az efféle dolog. Ide sorolhatom még a segítést, amely nálam nagyon ritka eset, de mégis előfordul, hisz azért annyira érzéstelen nem vagyok, mint aminek gondolnak, ezért is ritkán veszem elő ezt az énem, és segítek megmenteni egy-egy életet, vagy éppen vámpíroknak segíttek megtanítani az önkontroll. A kedvesség nálam alap dolog, de ha valaki kihasznál az megbánja, ezért csak első találkozásnál alkalmazom ezt a stílusom. A bizalom nekem nagy szó, hisz ezt ki kell érdemelni - , legalább is nálam. Nem igen bízok meg senkiben, ezért gyakran gyanakvó vagyok, hisz nehezen hiszek el dolgokat, de sosem adom a tudtára ezt az adott személynek. A bizalom hiány nálam sok mindenek köszönhető, de a legfőbb oka a múltam, amelyet nem itt kívánnék részletezni.. Első látásra senkit sem ítélek meg, hisz holmi pletykák nem érdekelnek egyáltalán, ha majd megismertem az adott személyt, akkor eldöntöm, hogy mit érdemes róla gondolnom.. Ennyi szerintem elég is a jó tulajdonságok soraiból!
A rossz tulajdonságaim közé tartózik a makacsságom, amelyen annyit kell érteni, hogy amit kigondolok, vagy jobban mondva eltervezek arról semmi áron sem mondok le. Véghez viszem a terveimet, és a céljaimat minden körülmény között. Ide tartózik még a kegyetlenségem, és a kíméletlenségem, amely már-már teljesen jellemez engem, de a látszati kép mindig csal, hisz nem vagyok én oly annyira gonosz, mint amilyenek látszom. A következő az érzelem mentesség /érzéstelenség/, hogy őszinte legyek ezért elárulom, hogy minden tulajdonság közül ez az, amit elsőnek felfedezel rajtam. Ez a tulajdonság számomra már régóta felvett álca, amelyre a múltam késztetett. Könyörtelen gyilkos vagyok, aki szívesen veszi el az emberek életét, és játszadozik velük közben, de ugyanolyan szinten bárki életét elveszem. Nincs kivétel nálam, hisz akit kell megölök bármi áron.. Ezek alatt az embereket értem, akik a táplálékaim lesznek, és nem utolsó sorban a levadászni való fajokat.. Azt mutatom ki, amiről úgy gondolom, hogy azt másoknak is látniuk kell, ezért is hisznek sokan csak egy kegyetlen, és érzéstelen lénynek. Legutoljára direkt ezt szeretném megemlíteni, hisz ez nálam egy nagyon, de nagyon rossz tulajdonság! Zárkózott vagyok, és éppen emiatt nincsen az életemben szerelem, vagy szeretett. Nincsenek barátaim, vagy ha van is az nagyon ritka eset. Ismerkedni ismerkedek, de a múltamról nem kívánok nyilatkozni. Szerintem ennyi elég is lesz rólam! Szóval.. ismerj meg, és akkor még okozok majd számodra egy-két meglepetést!

Előtörténetem

Néha azt hiszük, hogy minden jobb lesz, s csak átmeneti időszak a szenvedés, a fájdalom, és a kín, amit jelen esetben átélünk, vagy éppenséggel megélünk.. Azt hiszük, hogy egy idő után elmúlik ez, s majd örökre elfeledjük az egészet, de ez nem így van, hisz örökre ott fog maradni velünk. A múltunk, az emlékeink, és minden érzelmünk örökké ott fog élni bennünk; legbelül. S ugye érdekes, hogy ezt épp én mondom? Egy vámpír, aki voltaképpen embereket öl, és mindeközben a saját faját gyilkolja megbízásra. Egy érzéstelen, és kegyetlen lénynek kéne lennem, nem de? S ez helyett most épp mást írok le ide..
Nem vagyok én oly annyira egy érzéstelen lény, mint azt sokan gondolnák, bár azért sokan ezt szűrik le a viselkedésemből, mert ezt akarom kimutatni másoknak, de ez nem jelenti azt, hogy semmit sem érzek, hogy semmire sem emlékszem a múltamból. Hisz pontosan emlékszem a régi emlékeimre, s mint egy pecsét úgy pecsételődött bele a lelkembe minden egyes pillanat. S épp ezért mondhatom azt bátran, hogy sosem felejtünk, hogy sosem szűnnek meg az érzelmeink, csak mindösszesen elnyomjuk őket, s úgy teszünk, mint aki nem érez, mint aki egy kegyetlen, s érzéstelen szörnyeteg, de erről nem mi, hanem azok tehetnek, akik egykoron átvertek, s fájdalmat okoztak számunkra. Minden vámpír egy idő után valamiért zárkózottá válik; érzéstelené, s legfőbb ok legtöbbször az, hogy elveszítik a szeretteiket, vagy éppen valaki átveri őket, s csak kihasználja. Nem vagyunk mi oly kegyetlenek, csak szeretjük magunkat annak mutatni. Szeretjük, ha parancsolgathatunk, ha irányíthatunk másokat, vagy éppen csak egyszerűen kiélvezhetjük a adottságainkat, amik másoknak nem adatik meg. Tovább élünk; örökké, s folyton ugyanúgy nézünk ki, hisz mi magunk semmit sem változunk. Halhatatlanok vagyunk, de mégis meg lehet minket ölni.. Végig nézzük az idő múlását, az emberek öregedését, és minden egyes apró kis változást.. Mások vagyunk, de mégis emberiek!

Most jut eszembe, hogy még nem is említettem ez idáig, hogy megbízásokat is szívesen fogadok, amely azzal jár, hogyha valaki megbíz egy bizonyos feladattal, akkor azt végre hajtom, de persze csak abban az esetben, ha fizet is érte valamit.. Na jó ennyi elég ezekből a monológokból, inkább ugorjunk az életemre;
1512-ben születtem Angliában egy nemesi család gyermekeként, de életem nem szokványosan telt. Mindösszesen csak 5 éves voltam, amikor szüleim vámpírtámadás áldozatai lettek, s nekem végig kellett néznem ezt. A nagybátyámhoz kerültem egy év múlva, hisz addig a nagynénémmel veszekedtek az elhelyezkedésemről, hogy nekem hol is lenne jobb igazából.
15 éves voltam, amikor kiderült, hogy az akit eddig a családomnak hittem nem is azok ennek következtében elhatároztam, hogy megszököm. Nagynéném egy évvel ezelőtt halt meg, csak hogy említést nyerjen ő is. Egy éjszaka a nagybátyám ajtaja előtt mentem el halkan, és olyan csendben, hogy az szinte lehetetlen lett volna hallani is. Már kiértem a ház ajtaja elé, és kis is nyitottam azt, amikor a nagybátyámba botlottam a kijárati ajtóban. Belökött azzal a bizonyos durva mozdulatával, és azt mondta, hogy én innen sehová sem megyek. Nem hallgattam rá, hanem próbálkoztam átjutni rajta, de ő minél erősebben, és durvábban bánt velem. Végül véletlenségből egy kardot szúrtam át a szívén idegességemből.
Az igazi szüleimről sok mindent kiderítettem, s többek közt azt, hogy halottak ennek következtében sohasem találkoztam velük. Még látni sem láttam őket.. Mindösszesen csak egy név maradt fent, amelyet azonnal felvettem; Richard Weston. Azóta is büszkén viselem, és használom ezt a nevet.
21 éves koromban váltam vámpírrá, de egyáltalán sem akartam az lenni. A folytonos vér iránti vágy, és küzdelmem nem csillapodott. Sok időbe telt, hogy mindezt leküzdjem, de végül sikerült.
Egy ideig vadászok, és boszorkányok fogságában is estem. Például; Curtis, akinek a tettét minden áron megakarom bosszulni.
Egy bizonyos idő elteltével változtam, és éppen ezért vagyok most az, aki. Ha többet akarsz rólam tudni, akkor ajánlom ismerj meg, de nem lesz könnyű próbálkozás, mivel köztudott, hogy nem barátkozom nagyon.