Pontosan tudom, hogy nem kellene itt lennem. Nem lenne szabad, hogy itt legyek, mert veszélyes, de annyi ideig éltem hazugságban, hogy már többé nem akarok így élni. Tudni szeretném az igazságot, tudni akarom azt, hogy mi miért történt és én miért vagyok itt. Nem kellene itt lennem, sokkal fiatalabbnak kellene lennem, de olyan, mintha minden a feje tetejére állt volna egy szép napon. Eleinte nem tudtam mit kezdeni a sok új információval. Fogalmam sem volt arról, hogy mit kellene tennem, vagy mondanom. Egyszerűen úgy éreztem, hogy nem fogok tudni ezzel az egésszel megbirkózni, de idővel szép lassan minden a helyére került. Az a személy, aki képes lett volna válaszokat adni nekem eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Nem volt ott, amikor szembe kellett néznem azzal, hogy egy teljesen másik családba tartozom. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor találkoztam az igazi édesanyámmal. Ő volt az anyukám, de annyira idegennek éreztem őt. Szerettem volna visszamenni oda, ahova korábban is éltem, ahova tartoztam. Szinte alig hasonlítottunk egymásra, de ennek ellenére idővel úgy éreztem, hogy mégis oda tartozom ahol ő van.
Miután sikerült megszoknom az új életemet, az új családomat szép lassan rájöttem, hogy legfőképpen Ayana hiányzik. Ő az egyedüli személy, aki minden kérdésre választ tud adni. Hiába kaptam vissza az emlékeimet túl sok titok vett körül. Alig engedtek meg bármit is, mintha attól félnének, hogy valaki elrabol engem. Nem tudtam, hogy kitől akarnak megvédeni, de amikor megkérdeztem, akkor csak hallgatás volt a válasz, vagy pedig teljesen kitértek a válaszadás elől. Olyan volt az egész, mintha nem lenne szabad kiejteni ezt a nevet. Nehezen tudtam elhinni, hogy ennyire félelmetes lehet az személy, de szép lassan ezt is elfogadtam, mert közben már másik tervet szövögettem. Egyik este végül útra indultam, hogy megismerjem New Orleans-t és megtaláljam a régi barátomat. Ayana, erős boszorkány volt, illetve idős is, így pontosan tudta azt, hogy hogyan rejtse el a nyomait, de mégis sikerült több hónap után rátalálnom.
Kicsit féltem idejönni, mert egyáltalán nem ismertem ezt a várost, de a kíváncsiság erősebb volt és most már itt is vagyok. Lassan szeltem az utcákat, s fogalmam nem volt, hogy hova fogok menni. Érdekes alakok mellett haladtam el, mire kicsit még inkább összehúztam magamon a dzsekit, mintha az képes lenne elrejteni. Talán most nekem is jól jönne egy láthatatlanná tévő köpeny, majd amikor hosszú sötét utcák után befordultam az egyik kicsit világos sikátorban, akkor megpillantottam őt. Nem úgy tűnt, mintha örülne nekem, de ez talán annyira nem is meglepő. Sok bajt okoztam már neki, de most csak válaszokat szerettem volna.
Mosolyogva figyelem őt, majd pedig odarohannók hozzá. Szorosan megölelem őt és úgy érzem, hogy most már biztonságban vagyok és senki se tud bántani. Régóta nem éreztem már így magamat, de jó érzés volt újra látni őt. Elmosolyodtam, amikor ő is megölelt engem. Hiányzott Elena is, de most úgy éreztem jó kicsit távol lennem tőle. Sok mindent át kell még gondolnom.
Hiányoztál. - mondtam neki kedvesen, majd egy apró mosollyal pillantottam fel rá. Figyeltem őt és szinte semmit se változott. Vajon ő soha nem fog megöregedni? Talán egyszer tudni fogom erre is a választ, de most nem emiatt jöttem, hanem sokkal inkább saját magam miatt.
Válaszokat szeretnék kapni. - mondtam neki sietve, majd pedig óvatosan körbepillantottam, hogy figyel-e valaki. Amióta betettem eme városba a lábamat úgy éreztem, hogy nem vagyok biztonságban.
Esetleg nem mehetnénk valami biztonságosabb helyre? - kérdeztem tőle kedvesen, mert addig nem szerettem volna semmit se mondani. Egy dolgot tudtam már, hogy vannak vámpírok, emberek és farkasok is, de biztosan sok olyan dolog van, amit még nem tudok. Szeretnék válaszokat kapni erről az egész helyzetről.

Fogalmam sincs, hogyan rejtegetem a világ elől, hogy én ki vagyok igazából. Nem akarom, hogy erre fény derüljön, hiszen ezzel soha nem akartam dicsekedni. Sőt, inkább csak szégyenlem mélységesen a múltamat, és azokat a tetteket, miket még ezer évvel ezelőtt elkövettem a Mikaelsonok érdekééért. A jószívűség nem gond, az tény. De az a helyzet, hogy erre én magam is rá mentem, és ha akkor nem segítettem volna rajtuk, talán ebben a világban nem lenne zűrzavar és anarchia. A hasonmások még aránylag elmennek, hiszen mi a bűnük? Nem tudom, miért szálltak rájuk az utazók, -amit jogilag, és kötelességemként nekem is tennem kéne -, de nem ártottak semmit sem. Már amelyik nem vámpír. Tudok egy párról, sőt, talán mindegyikről, bár nem tudom, hogy a haton kívül még van -e több, bár nem hiszem. Ez korhoz kötött. Amara volt az első, ő hozzá kötötte az univerzum azt a félkegyelműt. Aztán ott van Tatiana, akinek nem jutott ilyesféle hímnemű. Szerintem abban a korban megette valami medve, vagy nem is tudom. Nem mellesleg érdekes, de ez mellékes. Humorizálhatnám ezt tovább, de kitudja, hogy akkor mik voltak. Illetve tudom, azt, hogy akkor nem láttam egy Silas pofát sem. Aztán ott van Katherine, aki végül is nem maradt "egyedül", ő hozzá Stefant ajándékozta az univerzum masnival a fején, aztán azóta nem tudom mi lett velük. Passz. Ők utánuk pedig napvilágot látott Elena, aki végül is Katherinenek adott hasonmásban lelt fel némi szenvedélyt. Érdekes, mert amelyik női hasonmás napvilágot látott, mindig kellett lennie egy férfinek is. Érdekes, bár ha akarnám ezt tovább le is vezethetném, hogy mi van Elenának szánt féle hasonmással, de mivel nem vagyok vérbeli utazó, ezért még tovább boncolgatni sem fogom a dolgot. Megteszik helyettem ezeket a dolgokat a többi utazók. Engem csak a Mikaelsonok érdekelnek, és a lány, Birdie, aki különös módon vált érett nővé. Nem szerettem volna ott hagyni, de ezer évet vártam, hogy jóvá tegyem a hibáimat. Illetve hogy megbosszuljak mindent. Az univerzum soha nem fog nekem megbocsájtani, de talán a természet dühét enyhíthetem egy kicsit. A mágia minden kaput megnyit előttünk.
Egyre hidegebb kezdett lenni. A helyi járati repülőn sokkalta melegebb volt, bár nem csoda. Az volt az első repülőutam, hiszen eléggé konzervatív voltam mindig is ilyen téren. Kissé nehezen fogadtam a kor változásait, de örülök, hogy eddig elélhettem karcolások nélkül, mert esélyt kaptam arra, hogy véghez vigyek pár dolgot.
A sikátor már nemsokára a végére ér szerencsére, és onnantól találhatóak a különféle villák, ami azt illeti, gondolom a Mikaelsonok is. Legalábbis némi nyomkövetős varázsige erre vezetett ki, így nagyon is jól tudom, hogy melyik Mikaelson hol van. Kol közelebb van, ami azt illeti pár házzal arrább, talán először ő neki magyaráznám el a dolgokat. Amúgy sem ápol túl jó viszonyokat drága testvéreivel, Elijahval, Klaussal, valamint a Barbie Klaussal sem, de mint említettem, mágiával mindent elérhetek. Kol pedig ráfogja magát venni a csatlakozásra, különben az nagyon fájni fog. De nekem ez mindegy, hiszen én csak mosolyogni fogok az egészen. Attól, hogy segíteni akarok nekik, az is meglehet, hogy mindez ellenük fog elsülni, ha csak bármi kikötést, és megjegyzést tesz akármelyik. Különleges dolgokra vagyok képes, amit még magam sem tudok pontosan. Majd tesztelem rajtuk, ha arra kényszerülök. És az nagyon fog fájni, arra már garancia is van.
Szemem sarkán végighúzom mutatóujjamat, hogy a smink még helyén maradjon, ugyanis ez a párás idő... olyan, mintha könnyek potyognának a szememből.
De mire kiértem volna, valami megragadta a tekintetemet. Ajkaim pár milliméterre megnyíltak, s a levegő is megakadt az orromban. Úgy éreztem, hogy a gyomrom a torkomban fészkelt magának helyet. Párat pislogok, de még mindig úgy éreztem, hogy az agyamra ment az, hogy nem láthatom Birdiet többé talán. A hallucináció nem éppen barátságos, de talán ez nem az.
Baromira erős az idegzetem, és a felfogóképességem, jobban mint hinné is akárki, de ez a látvány kikezdett velem.
- Birdie? - kérdezem végül is a levegőbe, ugyanis tőlem egy kicsit távolabb volt, körülbelül húsz méterre, majdnem a sikátor végén.
Bélezerem sarkához nyúltam, nem is tudom miért, talán hogy idegből őt képzeljem el, és szorongassam aprócska nyakát. Persze, semmi félre értés ne essék, nem azért. Azért, mert tudja jól, hogy New Orleans nehéz, és ha bárkinek is a fülébe jut, hogy a mai korból származó hasonmásnak gyermeke született, kitudja, hogy azaz elvetemült mire nem képes. Birdie... - gondoltam csupán csak ezt magamban, miközben megráztam a fejemet. Nem szabadott volna idejönnie! Nem véletlenül titkolózom én is fű-fa előtt, hogy ki vagyok. Engem is könnyedén használhatnak az ősök ellen, amit nem akarok megélni.
De persze, drága Birdie is felismert. Csak nézem őt, és rideg tekintetemmel tudtára hozom, hogy igen, én vagyok az, és remélem sejti, hogy nagyon veszélyes erre.
- Birdie.- Mondom már ki a nevét alig halhatóan.
Nagyot nyelek, éppen hogy csak nem hallatszott, bár most olyannyira a torkomba futott a gyomrom, hogy a nyelés is fájt most. Annyira féltem őt. Mi van akkor, ha valami baja esik itt? Elena tudni fogja merre megy, és ha megtudja hogy New Orleansba ment a lánya, tudni fogja, kit kell ilyenkor felkeresni. Nem akarom elvinni a balhét, mert Elena az úgy fogja védeni a lányát, akárcsak egy anyaoroszlán. És mivel bennem is ott van az "utazó"-i ösztön, könnyedén megeshet, hogy bántom, hogy ha ellenem szegül akármelyik hasonmás, legyen az Elena. Nem akarom bántani, de sajnos az utazói vér ellen nem tudok sokat tenni.
Elindulok felé, és ahogyan alig láthatóan karjaimat széttárom, hogy magamhoz ölelhessem, s csak az járt a fejemben, hogy hiába is nőtt fel, de még mindig segítségre szorul, amit bármikor megadok neki. De ha Elena sejteni fogja, hogy velem van, valószínű nem lesz elragadtatva. Nem tudom, hogy Elena miként néz Birdie védelmére, de remélem tudja, hogy Birdieért akár a lelkemet is eladnám az ördögnek.
- Gyere ide...- mondom suttogva, és végül is óvatosan magamhoz ölelem. Óvatosan? Azt szerintem csak én éreztem úgy, hiszen szerintem most egy kicsit szerintem összeszorongattam. Nem akartam elengedni, hiszen hiába is vagyok mérges rá azért, hogy utánam jött. Veszélyes hely neki, és nem élném túl, hogy ha valami baja esne. Talán jobban belebolondulnék, mint Elena. Nem tudom. De nagyon félek még most is, aztán pedig csak most láttam meg.
- Miért jöttél utánam? -kérdezem tőle halkan, bár még mindig nem engedtem karjaim közül. De aztán tudom, már nem az az aprócska kislány, így jobbnak láttam elengedni őt. Végül karjaimat magam mellett tartottam, és vártam, hogy mit mond erre. Remélem, hogy csak utánam jött, és nem az ősök után kíváncsiskodni. Klaus klikkel Elenára, és a többi hasonmásra. És ha Klaus megtudja, hogy Elenának lánya van, onnantól a hibrid boss tudni fogja, hogy hol kell beletaposni a hasonmásba.

Sok szeretettel

Jó pár hónapja már ez volt a külsőm, de az emlékeimben még mindig ott lt a gyerekkori énem. Hiányzott az, hogy újra az a pici ártatlan és naiv baba lehessek. Mindig is azt hittem, hogy az igazi szüleim nevelnek, de ebbél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Talán hálásnak kellene lennem azért, hogy ez kiderült, illetve hogy balul sült el ez az egész varázslat, de még se ment. Egyszerűen nem tudtam elfogadni azt a tényt, hogy most jelenleg akár az édesanyám húga is lehetnék. Igen, mert így nem volt túl sok korkülönbség köztük kinézetre, de annál inkább zavart ez a dolog. Szerettem volna megtudni azt, hogy pontosan miért titkolta el ezt a dolgot, illetve azt is szeretném megtudni, hogy pontosan milyen világban élek én. Tudom, hogy vannak vámpírok, boszorkányok és sokan mások, de még mindig rengeteg kérdésre szerettem volna választ kapni.
Egy bizonyos személyt szerettem volna megtalálni. Ayana volt az egyetlen, aki mindent tudott rólam. Először nem tudtam, hogy merre keressem őt, de a kitartó kutatásnak meg lett az eredménye. Megtudtam, hogy New Orleansban fogom megtalálni őt. Nem volt éppen közel ehhez a városhoz, de most ez se zavart. A mai világban senkinek sem lesz gyanús az, hogy egy magam fajta lány egyedül utazik, illetve magamra is tudok vigyázni. Hagytam egy búcsúlevelet a "szüleimnél", majd pedig útra keltem. Nem tudtam, hogy hol is keressem őt, illetve egyáltalán nem ismertem ezt a várost. Volt térképem, de még így is sikerült elvesznem.
Minden utca egyre inkább kezdett hasonlítani egymásra, illetve egyre sötétebb is kezdett lenni. Meglepő módon az utca nem halt ki, hanem egyre többen lettek, de mindenkinek jó kedve volt, illetve úgy tűnt itt nagyon is élvezik az életet. Összefogtam magam előtt a dzsekimet, illetve a táskámat is megigazítottam a vállaimon. Nem szerettem volna bajba keveredni, de az a tény, hogy itt vannak emberek is és ez kicsit biztatóbbá tette ezt az estét. Végül pedig egy sötét sikátorba keveredtem a nagy forgatag közepette, de hirtelen egy ismerőst pillantottam meg.
Ayana? Tényleg te vagy az? - kérdeztem reménykedő hanggal és egyre közelebb sétáltam az ismerős nőhöz.

Megérkeztem. New Orleans birtokába kerültem a mai nap folyamán. és, hogy ennek mi a jelentősége nekem? Nagyon egyszerű! Bosszút akarok állni a Mikaelson családon, jobban mondva a család két tagján. Estheren, és Mikaelen. Mind a két fél tudja, hogy még régen mekkora hibát követett el egész népem ellen, így most már annyira összeszedtem minden egyes erőm porcikáját, hogy bármikor tönkre tudjam őket tenni. Esther számomra jelentéktelen! Nem tud engem legyőzni, mert akkoriban sem volt valami erős boszorkány, ami azonban a mai napra talán változott. A helyzet, hogy míg ő erősödött, nem csak ő volt egyedül, hiszen ebből a természeti folyamatból én sem maradtam ki. Az erő hatalmas, főleg, hogy ha az a természetet kontrollálja, valamint irányítsa. De, szabad is közrejátszani a természet dolgaiban? Tulajdonképpen nem szabadna, mert innentől felborulna az egész világ rendje. Ezért is csoda tán, hogy mikor a vámpírok a földre helyezték talpukat, nem történt "világvége". De ez már mind filozófia rész, ebbe nem is akarok belefolyni. A lényeg, hogy abszolút nem szabadott volna nekem anno megvédenem emberek századát abban a korban, hiszen mindenki olyan önző lett akkor. Irigyelték egymás életét, s itt ezt szó szerint kell értelmezni, mert valóban ez volt akkor a "divat". Nagyon nehéz volt megállítani azt is nekem, hogy ne öljék meg egymást az emberek azért, mert valaki több élettel volt megáldva. Ezért is inkább azokat az embereket engedtem a védett földre lépni, akikről megállapítottam, hogy olyan tiszta a lelkük, hogy már a föld összes gyémántja is összetörhetett volna mellettük. Ugyanakkor megnőtt bennem a jószívűség, valamint a bőkezűség, és egy idő után nem néztem azt, hogy ki érdemli meg az igazi földi paradicsomot. Az első hibám, egyben utolsó is a Mikaelsonok voltak. Esther, és Mikael. Ők voltak azok, akik felborították a népem életét. Ugyanakkor természetesen gyengültem, ami még kölcsönvett testemen is meglátszódott. Valójában már örülök, hogy végre szabad boszorkányként élhetem az életet, aki képes megfizettetni nemsokára másokkal azokat a tetteket, amiket nem lehet tétlenül hagyni; egészen a mai naptól fogva. A Mikaelsonok két tagja térdepelni fog azért, hogy megöljem őket. Könyörögni fognak a halálért! S, én, mint kegyes ősboszorkány, megteszem! hallani akarom a sikolyukat, a könyörgésüket, mit még akkor népek ezre kiáltott miattuk, mikor  a halál magával rántotta őket. De nem! Mindenki nevében véghez viszem a bosszúm!
Ugyanakkor a bosszúm része áldozattal is járt. Nem láthatom többé Birdiet, akit még magára hagytam, pár hónappal ezelőtt. Nem tudom, hogy most mi van vele, hiszen úgy jöttem el, hogy se szó, se beszéd; Angolosan távoztam. Nem tehettem mást, hiszen nem derülhetett ki az igazság, az, hogy aki Birdiere vigyázott végig, az valójában az a nő volt, aki még valamikor a múltszázadban a Mikaelsonoknak menedéket nyújtott, mára pedig védelmet nyújt.
A sikátor szűk utcáján mentem. magassarkúm kopogása oly halk volt, hiszen kis lépésekben vettem az iramot, lehajtott fejjel, kissé túl borultan lélekben. Meg vagyok sebezve.
Fekete, gombos szövetkabátom zsebébe csúsztattam két tenyeremet, hogy melengesse, hiszen nincs valami pirittó idő. Fent az ég olyan, mintha egy nagy fehér tálat tettek volna a föld felszínére. Hideg, párás, borús. Akárcsak a kedvem. S, ha az eső is elkezd megeredni, akkor a természet most az én kedvemet követi, mert akkor könnyeim is kicsordulnak szemem sarkából.
De, mindegy. A legfontosabb az, hogy keressek valami szállást, azután pedig szépen, okosan, ügyesen, rafináltan, stb, elinduljak a Mikaelsonokhoz már holnap. Most ez éltet, és az, hogy egyszer ráleljek Birdiere.