Egyetemen vagyok és mégis unatkozom, pedig egy csomó, fura és megmagyarázhatatlan dolog történik velem, de akkor is több kalandra vágyom. Elena már alszik azt hiszem, de az én szemem egy pillanatra sem csukódik be, csak gondolkodom, hogy mi történt mostanában. Eszembe jutnak azok a sok szép emlékek amikor még Mystic Fallsban jártunk suliba és legalább egy hétvégén egyszer, tartottunk Elenával és Bonnie-val egy óriási pizsibulit. Ezek mind akkor voltak amikor még normális emberek voltunk, de most már minden megváltozott. Legtöbbször csak azzal törődünk, hogy mi lesz a következő probléma amit majd meg kell közösen oldanunk. Talán erről kéne beszélnem egyszer velük, hogy a sok jó múlbéli dolgot legalább egyszer megismételjük. Legalább egy napra felejtsük el ezt a sok bajt és gonoszságot ami körülöttünk történik és éljünk. Az egyetemre azért jöttünk, hogy tényleg normális ember módjára éljük az életünket, erre kiderül, hogy ez sem jobb egy csöppet sem, mint Mystic Falls. Nem igazán tudom, hogy kinek panaszoljam el ezt a sok dolgot, az egyedüli aki talán egyetértene velem, az Stefan, hisz' ő mindig mellettem áll, bármi is történik. Gondolok valamire aztán felsóhajtok, lassan már észre sem veszem, hogy át akar mindez menni hatalmas ordításba. Visszafolytom. Elena mégis felébred a sóhajtásokra és mint aki részeg úgy kérdezi meg, hogy mi a baj. Persze én most nem akarok az éjszaka közepén prédikálni neki, de valakinek úgyis el kell mondanom a bajomat így bele is kezdek. Feloltom a lápát, majd átülök Elena ágyára és elkezdek beszélni. Régen úgyis arról voltam híres, hogy állandóan beszélek, így most addig fogok, amíg minden egyes apró gondolatot el nem mondok ami a szívem nyomja. - Figyelj, Elena... - Kezdek bele, de aztán elcsuklik a hangom, mégis folytatom tovább. - Tudom, hogy hamarabb is beszélhettem volna erről, de mégis most fogom elmondani, azt ami már azóta nyomja a szívem, mióta idejöttünk az egyetemre. Azt hittem, hogy itt legalább kapunk egy kis emberi dolgot is, de itt is minden annyira de annyira olyan mint Mystic Fallban, hogy simán maradhattunk volna ott is. Hiányzik minden, hiányzik, amikor együtt pizsibulikat tartottunk, főztünk és órákig hülyéskedtünk. Annyi minden történt, ami miatt a legjobb barátnőmnek tarthatlak téged és Bonnie-t, de nagyon fáj, hogy mostanában mindhárman, csak azzal törődünk, hogy épp kinek az életét mentsük meg, vagy, hogy kire vigyázzunk, hogy még véletlen se haljon meg. Szeretnék legalább egy napra eltűnni és újjáélni a múltat, nem törődni semmilyen bajjal, csak azzal, hogy ti itt vagytok és voltatok nekem. Azt hiszem, mindent sikerült elmondanom neked, és tudom, hogy nem pont az éjszaka közepén kellett volna, de nem tudok aludni normálisan amíg valaki nem tudja, hogy igenis fáj ez nekem. Szeretek vámpír lenni, mégis néha hiányzik az emberi lét nekem Elena. Tényleg nem szerettelek volna ezzel megzavarni ilyenkor, de legalább, most már tudom, hogy tudja valaki! - Elmondtam mindent, sikerült, bár nem tudom, hogy Elena mit fog szólni hozzá, de szerintem néha benne is előjött az, hogy milyen jó lenne újra embernek lenni. Most már csak arra várok, hogy elmondja ő mit gondol erről...