Klaus Mikaelson & Stefan Salvatore
"We're friends.."

"Düh, mely elveszi az észt, fájdalom, mely felemészt, de nem kell sok, és ezeknek már csak hűlt nyoma lesz végül.."

Pokoli érzet az, amely engem közre fog, elviselhetetlen kín az, amely a lelkemet terheli, és egyben felemészteni kezdi. Mindinkább hagyom eluralkodni az érzelmeimet magamon; annál gyengébbé válok, egy sebezhető lénnyé, akivel bárki játszhat egy könnyedén, ezért tud felettem állni akárki is.. ezért fáj az, ha emlékeket idéznek fel bennem, ezért fáj az, ha kínokat okoznak nekem. Gyenge vagyok, mert nem vagyok képes egy egyszerű lépést megtenni, de már nem sok kell.. csak egy kis idő, és mindennek vége szakad örökre. Onnantól kezdve nem lesz bennem sem fájdalom, sem kín, sem gyötrelem, sem bűntudat, sőt még maga a kegyelem sem. Minden tova tűnő lélek állapot lesz, és egy mosollyal az arcomon fogok állni akárki előtt. Majd kezdheti a szokásos viselkedését akárki; Silas is, ha kell.. nem fog immár meghatni, majdan a fájdalom. Csak egy tökéletes időzítés kell, és vége szakad mindennek.. csak egy megfelelően időzített időpont az, melyet ki kell várnom, és lám majdan megkapom a tökéletes végeredményt.
-Esküszöm, esküszöm mindenre, ami létezik, hogy miután megtettem azt az egyetlen egy tervemet, avagy lépésemet.. onnantól fogva leszek, Silas, rémálma. Minden pillanatban megfogja bánni, hogy ártani mert nekem, mert akárki is legyen számára fontos, avagy talán sem, de mind megjárja majd. Tűnő homály lesz előtte annak képe, hogy mi is a boldogság érzete.-Szavaim kegyetlennek, és a düh beszél belőlem, de nem irányít engem, mert én uralkodom felette, és épp ezért beszélek így. Önmagamtól mondom ki a szavakat, de mégis a dühöm táplálja eme szavak értelmét. Annyi szenvedést okozott számomra, hogy nem tudom semmibe sem nézni azt a szerencsétlent, pedig én nem kívántam, hogy szánt szándékkal az ellenségem akarjon lenni, de ő vívta ki magának a jogos célt, akkor lám meg is kap mindent, amit kívánt önmagának, és így ér véget egy tragikus történet.. az ő története.-Úgy legyen.. így történjen.-Bólintok rá Klaus szavaira helyeslően, és ahogy elmosolyodik Klaus, én is ezt teszem. Csak az én mosolyom sokkal kifejezőbben hat, hisz ennél jobban senkit sem lehet gyűlölni, mint amennyire én Silast. S nem én kezdtem a harcot, nem én kezdtem ezt az egészet, hanem ő.. a kis tetteivel; bezárt egy széfbe, és a víz mélyére dobott azzal együtt, több hónapig engem játszott el, és most hogy ismét találkoztunk szenvedést nyújtott, csak kissé sikertelen lett a terve.. De azon csodálkoztam igazán, hogy ez a szánalmas senki tőlem kért segítséget.. nekem ajánlott üzletet. Mit hit, hogy majd a nyakába ugrok, és sírva azt rebegem az ajkaim közül, hogy igen? Nos, akkor tévedett, hisz aki engem bánt az minden egyéb jóságomat felejtse el.. két oldalam van, és ő épp a kegyetlenebbikhez húzott sorslapot, de hát ha erre volt szüksége, akkor csak nyugodtan, én nem fogom lekritizálni ezért.
Figyelem, ahogy Klaus közeledni kezd felém, és hallgatom szavait, míg nem mellém ér végül. Vállamra helyezve kezét pedig suttogni kezd egy igazán lényegesnek vélt dolgot, amelyre mindösszesen csak bólintok egyet. Ezzel voltaképpen tudatom számára, hogy felfogtam azt, amit közölt. Ezek után néhány percig csak állok csendben egy helyben, míg kigondolom, hogy most én mihez is akarok kezdeni.. nem sokára Klaus szavai azok, amelyek a valóságba terelnek vissza, és csak megrázom erre a fejem.-Nem, nem akarok itt állni.. túl unalmas lenne.-Nyugtázom széttárva a karjaimat, és ezzel is jelezve, hogy megadom magam, és immár útnak indulok valamerre innen, de hogy merre..? Na ez egy igazán érdekesen jó kérdés! Egy egyszerű mozdulattal kimegyek immár a festőteremből, és elgondolkozom eközben azon, hogy most maradjak itt a házban, vagy pedig menjek-e el, és miután sikerült döntést hoznom a lehető legmegfelelőbben hajtom végre a tettet.. és az adott útirány felé sétálok lassú, de mégis határozott léptekkel.

Játék Vége!
// Köszönöm én is a játékot!

Klaus Mikaelson & Stefan Salvatore
"We're friends.."

"Szét vet a düh.. egyszerűen megfojt..!"

A bűntudat egyvelege marcangol darabokra, ahogy tudatosítja bennem ama tényt, hogy igenis létezik még mindig az életemben. Lehet, hogy néha halovány lánggal égeti a bensőmet, de van, amikor egy hirtelen mozdulattal dönti romba az eddig felállított védelmi opciómat. Ha leakarnám jellemezni ezt az érzést, akkor azt mondanám, hogy egy pokoli lét, mely nem enged szabadulni, és közrezárva ejt rabul. A fogságába esem, és ebből nem látok kiutat, melyen áthaladva elfeledhetném ezt. Mélyen fújom ki a levegőt, melyet ezidáig a tüdőmben tartottam. Dühömet csak fokozza eme érzelmi súly, sőt nem mellesleg maga a tény, hogy Silas minden feltétel nélkül ilyeneket művel velem. Nem sok kell, és elérem a célom, s majdan akkor megfizet mindenért, de nem ám a halállal kezdünk, hisz az túl egyszerű lenne, sőt számára maga a megváltás, ezért is onnan indítunk majd a sorral, hogy szenvedés. Bevezettem őt a rejtelmeibe, megmutatom neki, hogy mi a fájdalom valódi érzete.. esküszöm, hogy mindenért megkapja a jogos jutalmát! Megrázom a fejemet, ahogy idegességemben legszívesebben levernék mindent, ami létezik az asztalon, de nem teszem, mert nem hiányzik Klaus haragja a gondokhoz adva.. Magam elé emelem a kezemet, amelyen a gyűrű van, és egy pillanatig csak azt nézem, míg nem magam mellé ejtem végül a karomat. Bólintok erőteljesen arra, miszerint Klaus kifejezi a véleményét erről az egészről, vagy mondjuk úgy Silasról.
-Gyűlölöm.-Sziszegem a fogaim közt, és nem fűzök ehhez egyebet, hisz nyilván pontosan érti a célzásom értelmét. Felsóhajtva állok egy helyben, és próbálom csillapítani az előtörő harag vágyamat, melyet kiűzni oly nehéz magamból, hogy az szinte leírhatatlan. Fájdalom kezdi el szorongatni a mellkasomat, és hirtelen a szívembe is bele nyíllal valami, de arcomon eme jelenet alatt semmi sem tükröződik, csak csupán szemem fényében villan meg a bosszúszomjas vágyam, miszerint szenvedést akarok okozni Silasnak, és aztán pedig a halálára vágyom, ha meg nem öl előbb ő, de ez lehetetlen ugyebár, hisz sima ember lett, így pediglen sebezhetőbb, és jóval gyengébb, bár boszorkány, de ez engem egy kicsit sem hajt meg, mert lehetne az Isten is, akkor is megtenném vele azokat, amiket kigondoltam.. Mindent meg fog kapni, amit megérdemel; szenvedést, kínt, gyötrelmet, és halált, hisz csak ez való számára. Mégis hogy jön ő ahhoz, hogy bedugjon egy ládába, majd a vízbe dobjon? Hogy jön ő bármihez is velem kapcsolatban? Fel sem ér velem az átkozottja, és soha sem is fog, mert ő, és én sosem fogunk egymásra hasonlítani! Soha! Újabb mély levegő, és egy fejrázás, majdan kezdek visszatérni a valóságba, melyhez Klaus szavai is ébresztőnek társulnak.
-Minden úgy fog menni, ahogy elterveztem.-Szavaim suttogásban törnek fel.-A halál megváltás, Klaus, és ő nem a halállal kezdi a sort, hanem a szenvedései sorozatának a megélésével.-Kegyetlenül hangzanak el, és mindegyik szó ritmusosan cseng a benne áramló dühömtől. Ennyire haragtartó még sosem voltam, sőt senkit nem utáltam még ilyen szinten, de ő most mindent kihozott belőlem, amit lehetett.-Nem akarok részleteket ecsetelni, de újra felidézte bennem.. a vízben eltöltött időszakomat.-Szavaim elhalkulnak végül.-S ha ez így folytatódik, akkor az őrületbe kerget majdan..-Ingatom a fejem..-De bármibe is teljen megkapja azt, amit érdemel.-Bólintok rá a szavaimra erősítésképen, és befejezem az ecsetelő részleteket.
-Igen, ezért is kell...-Kezdenék bele valamibe, amit végül mégsem fejezek be, inkább csak sejtelmesen elmosolyodok, míg mélyen elnyomom a haragot, mely már-már átakarta volna felettem venni az irányítást, de persze ezt nem engedhettem meg, hisz akkor nem az önmagam úrra leszek, hanem a harag lesz felettem az úr. S még csak most veszem észre, ahogy Klaus elhúzza a kezét, hogy az nem rég a vállamon volt..
-Olyan dolog?-Kérdezem meg érdeklődve.-Mégis mi?-Nézek rá Klausra kérdően, és elnevettem magam.-Jelenleg az van meg nekem, hogy bűntudat, Klaus, és ebből kezd végkép elegem lenni!-Mondom teljesen komolyan.-Bármit megadnék, hogy Silas előtt járjak egy lépéssel, de nem.. tudod nekem nincs 'boszorkány' énem, ami előidézi benne a szenvedései képét.-Mondom cinikusan.-Ő viszont ellentétben velem, ezt megteheti.. és még hozzá rajtam gyakorlatozik..-Zárom le ezzel a dolgot, majd egy hirtelen mozdulattal megindulok azon ajtó felé, amely kivezet innen.. hisz gondolom rám már nincs szükség.

// Nos ez nem játék lezárás, így szabadon dönthetsz, hogy mit szeretnél

Klaus Mikaelson & Stefan Salvatore
"We're friends.."

"Kegyetlen lennék, de miért is? Azért, mert igazságot akarok szolgáltatni? Szerintem ez nem bűn.."

Jelenleg az ördöggel kötök szoros barátságot, én úgy hiszem, de hát nem megéri? Mikor voltam én egyáltalán ennyire felszabadult? Nos azokban az időkben, amikor ugyanezen énemet alkalmaztam, de attól valahogy mindig elszakadtam.. sajnos Lexi megtalált folyton, és ezáltal a "jó fiú" szerepét kellett magamra öltenem, és miért is nem tanultam meg soha azt, hogy hogyan álljak ellent az emberi vérnek? Hát épp ezért, mert voltak olyan szánalmas egyedek, akik korlátoztak, míg mára beláttam a valóságot magát, amely lehetne épp a legkedvezőbb is. Mindig is egy ragadozó voltam, amit próbáltam letagadni, de ezt sajnos nem lehet, mert azt, ami vagyok nem rejthettem el. Viszont a bűntudat.. nos azaz egyetlen egy olyan dolog, amely a sírba visz, és már-már elgondolkoztam egy erre felvázolható igen apró, mégis csekély tervötleten, de hogy ez épp nem ide tartózik, na és? Oh, akkor ideje abbahagynom eme gondolatsort, és visszatérnem a jelenben, ahol ugyanis Klaust próbálom meggyőzni valamiről, mégis mikor jutott eszembe a barátságunk felélesztése? Néha tényleg elmebeteg vagyok, de hát nem csoda.. talán most, hogy végleg nem maradt más csak ő, sőt mindig is a barátomnak tartottam valahol mélyen legbelül, de hogy ez a felszínre hogyan került fel már igazán érdekes témakör, mert álmaimban sem képzeltem volna ezt magamról, de lám mégis megtettem, amit megtettem, és kimondtam azt, amit kimondtam, egyszóval.. megváltoztatni, avagy visszafordítani, sőt még eltörölni sem lehetséges sehogy, pedig néha igazán jól esne, de ez már megint egy másik történet, és nincs arra időm, hogy mindent csak úgy hirtelen végig gondoljak, mert hát az igazán unalmas lenne.
-Mikor is lettél.. ennyire bölcs?-Teszem fel a kérdést, ahogy elkezdek oda-vissza járkálni, bár lehet ezt vélni idegesítőnek, de mindösszesen csak Silason töprengem, és azon, hogy megemlítsem-e Klausnak, hogy Mystic Fallsban volt vele szerencsém összefutni, de majd mindjárt, csak.. csak egyszerűen fáj arra gondolni, hogy azaz átkozott alak így eltud velem bánni, és én mit sem tehettek ellene, de már nem sok kell, csak türelem, és aztán kitépem a szívét a mellkasából örökre, aztán szép lesz minden, nem de? Az élet nélküle tökéletes lesz, és az univerzum is megnyugodhat, mert az én vérvonalamnak annyi, mármint Silas-nek, mert ugyebár egy 2000 éves boszorkány.. néha nagy számnak tűnik a kora, de már mit sem ér vele, ha csak egy törékeny ember lett, persze ő tudja, viszont így megkönnyítette a dolgomat, mert könnyebben, és gyorsabban meglehet ölni, de előtte felvázolom neki, hogy mi a szenvedés fogalma. Szenvedni fog, és nem ám a halállal kezdünk, hisz az túl könnyű lenne, hogy is mondta egy régi barátom? Nos igen.. "a halál megváltás".
-Tudom, de épp próbáltam kicsit szépíteni rajta, ha már.. nem található erre megfelelő szó, de úgy látszik ezt sem engeded, de tudod.. sebaj. Már hozzászoktam a tényhez, hogy azaz énem irány a halálba, és ha minden jól alakul, akkor a tervem végre hajtása után ez tökéletességre is kerül teljes mértékben.-Hangom sejtelmes, míg végül ravasz mosolyra húzom az ajkaimat. Gonosz vagyok? Nem, csak kissé kegyetlen, sőt magamhoz épp kimért, mert elég volt a szenvedés ölelte jellemzésből, majd nem sokára.. valamikor végre hajtom a kis tervem, de legyen csak meglepetés pillanat mindenki számára, és majd onnantól kezdve minden megváltozik, és az élet mi eddig kínkeserves volt immár csupa élvezhetőség lesz, és majdan csak a halál választhat el eme szépségtől. Felsóhajtva megrázom a fejem, és belekortyolok az italba.
-A Mystic Fallsból való távozásom nem volt zökkenő mentes..-Állok meg Klaussal szemben.-Kezdődött először Elenaval, aki elkezdte a szokásos hisztijét.. hogy ne menjek el, és a többi, de a legjobb hír az egészben, hogy közöltem vele, hogy ne jöjjön se ő, sem pedig más utánam, mert ha ez megtörténik, akkor saját kezűleg ölöm meg az illetőt.-Iszok újból az italból.-S hogy lehettek ennyire szívtelen, hogy kifelejtettem azt az átkozottan nyomorult dögöt..-Emelem meg a hangom kissé.-Silas-szal is volt szerencsém találkozni.. a részleteket hagyjuk.. de nyomatékosítanám, hogy kizárólag csak is én lehettek az, aki kitépi a szívét a mellkasából!-Lépek Klaushoz igencsak közel, míg kezemmel magam felé mutatok.-Minden egyes tettéért meg fog fizetni.. először fájdalmat kap, és kínt, aztán pedig halált.. de csak azután, hogy térden állva könyörgött érte..-Meghúzom az italt, és egy laza mozdulattal elsétálva Klaus mellett lerakom az asztalra a pohárt.-Mindenhogy csak kínt okoz.. és aztán még ajánlatot tesz az a szánalmas féreg.-Megrázom a fejem, és elhalkulva magam elé bámulok szótlanul..

Klaus Mikaelson & Stefan Salvatore
"We're friends.."

"Melletted, avagy ellened?! Nos melyik a jobb..?"

Barátság? Nos igazán szép gondolat, amíg nem csalódsz az adott illetőben, mint például én az egész kis Mystic Fallsi lakosban - már, akik a barátom voltak - , s akik nem mellesleg elég szépen elárultak engem.. Érdekes lehet ez a megmagyarázhatatlan helyzet, hisz elő állok a barátság dologgal, és még hozzá indok nélkül. Nyilván felmerült benne a kérdés, hogy mégis mi a jó Isten történt velem, avagy mi ütött belém, na ez egy roppant jó kérdés.. már magam sem tudom. Olyan mértékben előálltam ezekkel a dolgokkal, hogy most azt sem tudom, hogy mi a helyzet. Miért adtam neki ajándékot? Miért ajánlottam fel a barátságot? Talán azért, hogy érezze azt, hogy nincs egyedül, mint ahogy azt gondolná, bár annak ellenére, hogy nem mutat érzelmeket, avagy úgy tesz, mint aki nem érez, nos.. nagyon is érző lény, de én nem vagyok Elijah, hogy tartsak egy szónoklatot.. Senki sem vagyok, hogy megszabjam a jellemét, avagy a viselkedését, hisz olyan, amilyen, és én is az vagyok, aki. Erről pedig csak ennyit tudok jelen esetben mondani. Hallgatom a feltett kérdését, és figyelem, ahogy közelebb lép a kezét kinyújtva, majdan hozzátesz még valami egészen nem kellemes dolgot, de arcomon nincs meglepettség, sem döbbenet.. hisz számíthattam rá. Fenyegetése közben, pedig megfogja a kezemet, majdan megrázva elengedésre kerül sor. Bólintok eleinte, mint aki vette a dolgot, majdan átgondolva egy néhány másodperc alatt már válaszolok is.
-A szavam a garancia.-Mondom határozottan felszólalva.-Csak te döntöd el, hogy hiszel-e nekem, vagy sem.. Én a szavamat adom, hogy nem árullak el.. amúgy is miért tenném? Mi hasznom lenne belőle?-Vonom fel a szemöldökömet.-Semmi értelme ellenszegülést mutatnom feléd.. amúgy is, akiket elárulok az egyedül azok az átkozott Mystic Fallsi lakosok, akik szánalmasan élnek.-Hangom kegyetlenségbe megy át, sőt már-már cinikusan hangzik, ahogy gúnyolódok rajtuk, de hát ez az igazság.. Elárultak, akkor meg ne várjanak tőlem semmit sem! Ugyanazt kapják, amit én kaptam tőlük.. a nagy semmit, és ha bármelyik nem érti meg, hogy ne jöjjön utánam, nos.. én szedem le a fejét.-Nem mellesleg, amikor Mystic Fallsban jártam összefutottam a fiatal hasonmással.. Elenával, akivel világosan közöltem, ha utánam mernek jönni, akkor leszedem a nyakukról a fejüket.-Mosolyodom el gonoszul, majdan ahogy újabb szavait mondja elkomolyodva állok előtte.. már megint magyarázat. Király - én mondom!
-A lényeg azon van..-Kezdek bele, míg a kezében felém tart egy poharat, de egyenlőre nem veszem még el tőle.-..hogy rájöttem hasztalan olyan életet élni, amilyet eddig folytattam.-Hangom komoly csengése tükrözi az eredetiséget.-Szánalmas voltam.. még, hogy állati véren élni?! Több évig csak kényszerből vetettem magamat arra az életre.. a jó fiúra, aki lehet ember, de valljuk be egy vámpír sosem lesz ember, nem de? Nem is értem, hogy lehettem ennyire vak.. sőt már-már elfogult.-Veszem el végül a poharat.-Nem mellesleg semmi előny nem származik belőle, ha játszom itt a sértett félt, és úgy viselkedem, mint egy idióta.. Jobban járunk mindketten, ha melletted állok, ezáltal pedig részemről ennyi a magyarázat. Remélem kielégítő válasz.-Mondom komolyan nézve a szemeibe, és egy mosoly jelenik meg végül az arcomon, nos.. igen, ilyen a Ripperi énem, amely oly annyira híres a kegyetlenségéről..

Klaus Mikaelson & Stefan Salvatore
"We're friends.."

"Elfogadod az ajánlatomat, vagy nem..?"

Önzetlenül, és viszonzást nem várva Klaustól adtam neki eme ajándékokat. Nem várom el, hogy megköszönje, vagy hogy örüljön neki, hisz számára ezen dolgok nem léteznek. A stílusa a maga módján eléggé unszimpatikus, de ez engem nem nagyon zavar. Megtettem azt, amit kellett, és mindösszesen, csak ennyit terveztem átnyújtani számára. Kiakadása kissé váratlanul ér, de nem lep meg, hisz Klaus nem arról híres, hogy a jót lássa a dolgokban, hanem a rosszat. Nyilván a mostani helyzetet nem tudja kezelni, és ezért reagál ilyen érdekesen, hisz azon énje, amit "nem érzek" dologgal mutat ellenkezik a kiváltó tényezőtől, már pedig attól, hogy valaki törődik vele. Még ha az a személy nevezetesen én is vagyok, de már ez már csak apró részletkérdése, és igazán nem több. Épp elhagynám a terepet, amikor maradásra késztetnek a szavai, és a terep elhagyása helyett visszasétálok a festőterembe, de eddigi szavaira nem mondok semmit sem. Inkább megállok egy helyben, és figyelemmel követem azt, amit csinál. Szótlanul, és mozdulatlanul meredek magam elé, és még akkor sem mondok semmit, amikor azzal a bizonyos tárggyal a kezében elém lép, majd feltesz egy kérdést. Egyszerűen nem válaszolok, csak bámulom a kezében lévő tárgyat, és mélyen magamban arra összpontosítok, hogy semmiféle rossz lépést nem követhettek el. Veszek egy mély levegőt, és majdan mellkasom előtt keresztbe teszem a karjaimat.
-Igen, az.-Válaszolom jó néhány perc késésével, de kicsit sem zavartatom magamat. Hangom tökéletesen színezetlen, de egyben mégis lágy csengésű.-Hisz mégis mi más lehetne? Egész nap ezután járkáltam neked..-Jegyzem meg mellék információként.-Illetve ne hidd azt, hogy arra képes lennék.. soha. Még álmaidban sem.. megmaradnék a jelenlegi ideálomnál, köszöntem.-Mondom komolyan kijelentve, majd elröhögöm magamat. Ezt követően lassan megindulok az ablak irányába ezzel párhuzamosan kikerülve Klaust, és hátat fordítva neki egyben. Kinézek a kinti tájra, mely tökéletesen kerül a szemem elé, majdan mély levegőt véve fordulok Klaus irányába, hogy megválaszoljam számára az eddig el nem magyarázott dolgokat, hisz meg kell értenie a tetteimet.. nem de bár?
-Nos.. mi sem egyszerűbb annál Klaus, hogy miért is tettem mindezt.-Mondom sejtelmes hangszínen, és megindulok felé.-Szeretném feléleszteni a régi barátságunkat.-Állok meg vele szemközt, miközben néhány emlék feldereng.. emlékszem 1920-ra teljes egészében. A készült fotóra, a nevetgélésekre, a szórakozásokra, a barátságunkra, és arra, hogy hogyan feledtetett el velem mindent.. Ezek után felelevenítődik bennem, hogy miként jelent meg ismét az életemben.. feláldozta azt a nőt, akit szeretem, és amikor a bátyámat megharapta egy farkas kénytelen voltam mellé állni, míg most önszántamból ajánlottam fel. Köztünk mindig is - hogy is mondjam? - megvolt a barátság fogalma, de ezt egyikünk sem vallotta be sohasem nyíltan. Nem szoktuk ezt olyan formán bevallani, de a kettőnk közti légkör eléggé elárulja ezt a bensőséges viszonyt számunkra, míg a többieknek nem igazán, de engem a sok 'hülye' - már párdon - , de nem érdekel.-Nem elfelejthető élmény a múltunk, és le sem tagadható az sem, hogy ez köztünk mindig is megvolt, bár nyíltan nem vallja be egyikünk sem.. viszont.-Mindösszesen két-három lépésnyi távolságot hagyok magunk között.-Ideje félretenni mindent, ami eddig történt, és folytatni azt, amit a múltban elkezdtünk.-Kezemet felé nyújtom.-Elfogadod ezt az álláspontot? Lehetünk újra barátok?-Teszem fel a kérdéseimet, és amennyiben elfogadja a választ rögtönzötten kezet is fog majd velem, ha pedig nem.. nos így jártam..

Klaus Mikaelson & Stefan Salvatore
"We're friends.."

"Mindenki megérdemel maga mellé egy olyan személyt, akire számíthat.. egy olyan valakit, aki meglepi őt.."

Mi az élet értelme? Puszta létezés halhatatlanként, miközben emberként akarsz élni, vagy pedig élvezni azt a létet, amely megadatott neked? Jelenleg ezt teszem, vagyis egyszóval.. élvezem a teljes létemet, ezért is voltam a ma este folyamán vadászni, persze annak az öt embernek nem tetszhetett a dolog, de én kifejezetten élveztem, ahogy vadászhattam rájuk, és ahogy a vérüket vehettem. Persze az eközben lévő részletek is lényegesek voltak; a félelmük, a rettegésük, a szívük dobbanása, és az a szánalmas könyörgés, avagy arckifejezés, amelyet előadtak. Végezetül pedig az egészet megkoronázta azaz értelmi lényeg, hogy apró darabokra szedtem szét a testüket.. ezzel végleg összetehetetlenné téve őket, persze nem is akartam már egyberakva helyre tenni azt az öt személyt, inkább hamuvá égettem.. talán itteni lakosok lehettek, avagy ki tudja! A lényeg azon van, hogy meghaltak, én jól laktam, és élveztem, amit művelek.. viszont most, ahogy beléptem a Mikaelson házba úgy érzem kezd előtörni az a jól ismert bűntudatféleség, hogy mégis mit műveltem, és hogyan voltam erre képes..? Nos igazán jó kérdések, de a lényeg az, amíg azt tettem élveztem, imádtam, hisz egy teljesen egyedi érzés, avagy élmény volt számomra.. Jól esően húzom mosolyra a számat, és így indulok meg Klaus festőterméhez. Lehetne rám ideges, hogy miért zavarom meg őt, amikor a nagy művészi alkotását csinálja, de tudom, hogy úgy sem fogja ezt tenni, hisz meglepetést, avagy ajándékot szánok neki odaadni, azt meg nyilván nem szeretné, hogy ne tudja meg, hogy mit kap tőlem. Lazán lépek be, és szinte úgy, hogy tükröződjön, hogy az érkező személy igenis én vagyok.. Stefan Salvatore, és nem más. Belépve tea, és whisky illata keveredik, lágy szellő fuvallata csap meg, és nem mellesleg Klaus a vásznon fest valami igazán egyedi művet.. na de én nem azért jöttem, hogy őt nézem hátulról, és szótlan legyek, hanem szeretnék neki átadni valamit, aztán persze itt sem vagyok, hisz mégis miért zavarjam őt? Közelebb sétálok hozzá hátra tett kezekkel, és felteszek neki egy viszonylag egyszerű kérdést, amelyet ő egészen máshogy reagál le, mint ahogy azt várni lehetne.. 'nos, akkor még nem kapott ajándékot'. Nyugtázom magamban, ahogy mosolyra húzom az ajkaimat. Szóval.. én lennék az első? Milyen megtisztelő! De még mielőtt elszállnék magamtól, inkább a jelenre koncentrálok. Alaposan szemügyre veszem a festményén a színeket, az összhangot, és azt, hogy ebből mégis mi készül.. Elismerem, és nem is tagadom, hogy nem először látom festeni, sőt meg kell hagyni, hogy jól csinálja, amit csinál, mint egy igazi művész. A háta, és a vászon bámulása helyet végül az asztalra téved a tekintettem ahol a festőeszközök hevernek, avagy vannak. Keresek egy szabad helyet, és pont oldalt találok is, így teszek oda pár lépést, míg Klaust figyelemmel követem.
-Rendben, igazad van.. elnézést.-Mondom végül válaszolva a szavaira, és egyben tényleg nem akartam hülye kérdéssel előállni, csak szeretem volna tudni, hogy én tőlem kap-e elsőnek életében, avagy sem. Szerintem ez nem olyan nagy bűn, avagy igen? Komolyan állok meg az asztal oldalánál, és a kezemet még mindig a hátamnál tartom.. feltűnő lehet, hogy csak ennyiért jöttem, nem? Pont egy kérdésért.. és még csak sejteni sem sejti, hogy miért kérdeztem meg? Végül is a lényegen nem változtat a dolog, hisz kapni fog tőlem valamit, aminek vagy örül majd, vagy pedig nem, de az biztos, hogy megfogja lepni, hisz azt mondta árnyaltan, hogy eddig még senkitől nem kapott semmit.. nos ideje megtörni ezt a dolgot is végre valahára, nem?
-Én..-Hangom kissé halk, de végül összeszedem magam, hisz miért tartok attól annyira, hogy egy ajándékot adok neki? Talán csak azért, mert félek, hogy nem fog neki tetszeni.. Egyedi ízlése van, és megfelelő ajándékot összeállítani neki.. nagyon nehéz.-Voltaképpen csak azért jöttem, hogy átadjam neked ezt.-Ha nem figyel rám is előre teszem a kezem ezzel meglebegtetve a dobozt, amit majdan az asztal üres pontjára rakok.-Ez egy kis ajándék tőlem.. neked!-Teszem még hozzá, és rápillantok, majdan hátrálok. Talán ideje lenne távoznom.. Egy nagy doboz abban három kisebb, és azokban a dobozokban egy-egy ajándék.. összesen három tárgy, amelyből az egyiket még ő maga említette a minap, hogy beszeretné majd szerezni, és keresi hozzá a megfelelő személyt, de már ezt sem kell elintéznie.. én megoldottam.-Remélem tetszenek, és ígérem már itt sem vagyok.. nem szeretnélek zavarni.-Mondom még utólagosan, és ezzel egyúttal megindulok az ajtóhoz. Végül pedig megállva ott rátekintek, csak egy szavába kerül, és itt sem vagyok.. hisz tényleg nem akarom semmikép sem zavarni semmiben..

// Ha szeretnéd a dobozkák tartalmát tudni, akkor nem engedsz el   

Klaus Mikaelson & Stefan Salvatore
"We're friends.."

"Az ismeretségben az a szép, hogy sohasem múlik el, mint ahogy a barátság sem.."

Lassú, nem el sietett, de mégis megfontolt lépésekkel haladok előre. Az előttem heverő út hosszúnak tűnik, ahogy a távolba pillantok. Lábam alatt faágak recsegnek, és levelek hangja szólal fel, mint egyedüli hangforrás. Körülöttem fák, bokrok, és növények.. Az időjárás kitűnő, az ég tiszta, és este van. Jelenleg otthon kellene lennem, hogy bevárjam Klaust, hisz a nap folyamán készültem neki pár dologgal, de valahogy mégis csak itt kötöttem ki. Éjnek évadja ez, mely körbe öleli a tájat, csendességet ad, és sötétséget áraszt. Ruházatom egy fehér póló, egy fekete nadrág, és egy fekete dzseki, amelynek a cipzárja nincs összehúzva rajtam. Hallgatom az éjszakai hangokat, melyek ilyenkor megszokottak. Gondolatom tetszőlegesen semleges, vagyis.. egyszóval nem töprengek semmin. Sem harag, sem düh, se semmi nincs bennem. Valahogy megnyugtat a gondolat, hogy Klaus-szal találkozhattok majd. Rengeteget gondolkoztam a dolgokon, és a mai estei történés nem csak őt, de engem is megfog lepni.. Nem értem, hogy mit keresek itt, csak annyi biztos, hogy egyre beljebb haladok az erdő mélye felé. Félhetnék, retteghetnék, de nem teszem, hisz egy vámpír nem fél.. Mégis kitámadhatna meg? Egy vérfarkas - nincs is telihold - , avagy egy fajtársam - mert embernek néz? Nem hinném, hogy emberi jellegű lennék! Felsóhajtok, hogy befejezem a hülyeségemet, majd hirtelen megállva pillantok körbe. Hangokat hallok egy adott irányból; zene szól.. gitár hang, és éneklés. Öröm, vigalom.. pont ilyenkor? Ez vicces! Lassan indulok meg az irányba, és úgy hallgatózom. Micsoda víg mulatság, de csak addig, amíg oda nem érek! Mosolyogva állok meg végül neki dőlve az egyik fának, ami épp nem messze van tőlük. Hallgatom az előadást, és figyelem azt az öt személyt.. Nem kell sok nekik, hogy észre vegyenek; először megijednek, majd nevetve néznek engem, hogy már a frászt hoztam rájuk. Ellököm magam a hideg fától, és az egyik lány mellé sétálok. Tekintettemet az övébe fúrom, és így tudatom vele, hogy egy gyilkos vagyok. Szemem megvillan, ahogy végig nézek rajtuk.. éhségem, és gyilkos hajlamom rögtön meglátszik. Megrémülnek tőlem, de nem csodálom, hisz oly annyira magával ragad a szívük dobbanása, az ereikben csörgedező vér, és az, hogy emberek, hogy időközben elvesztem a fejem. Egy könnyed mozdulattal állítom fel a lányt, aki úgy remeg a karjaim közt, mint egy nyárfa levél.. A fának szegezem, és mélyen a szemébe nézek, míg a haját arrébb seprem az útból. Ujjaim lágyan simogatják puha, és selymes bőrét, míg nem oda hajtva fejem átharapom azt.. Vérét veszem, míg a többiek futásnak erednek.. Hamar végzek vele, és ott hagyva a hullát suhanok a többi után. Sorba vadászom le őket minden szó nélkül, míg vérük az enyém lesz. Ha egyszer elkezdem, akkor nem tudok leállni! Végezetül pedig a hullákat visszaviszem a táborukba. Vérrel itatott ruházattal, enyhén véres arccal.. tündöklöm a Hold fényében. A tűz lobogását hallgatom, az iménti jelenetre gondolok, míg végül a hullákra nézek.. a kezembe veszek egy üveg sört, és iszogatva figyelem őket. Míg vadásztam rájuk élveztem, míg a vérük az enyémmé vált tetszett, hisz én dönthettem az életük felett. Mély levegőt veszek megiszom az italt, majd hátra dobva az üveget darabokra szaggatok mindent.. és mindenkit. Vér, maradvány darabok, és nem létező emberek hevernek szanaszét. A földön fekszem az eget bámulom.. Milyen szép is minden.. milyen gyönyörű a táj.. óvatosan állok fel, és nevetni kezdek azon, amit műveltem.. Ahelyett, hogy összeraknám a testrészeket, inkább a tűzre dobálom azokat, míg egy kis alkohollal növelem az égést. Majdan végig nézem, ahogy mindenki elég.. minden emberi darab..
Mosolyogva állok fel a földről miután minden egyes apró kis nyomot eltüntettem.. egyedül a vér az, amely jelzi, hogy valami történt itt.. Na meg az a pár holmi, ami itt marad az öt személy után.. oh, ötöt öltem volna meg? Felkapok egy kibontatlan üveg whiskyt, és megindulok a Mikaelson házhoz, amely nem is olyan messze esik innen, vagy igen? Kibontva az üveget kortyolok az italból, és mint aki jól végezte dolgát úgy festek jelenleg. Kortyolok még néhányat a whiskyből, majd eldobom az üveget, és megtörlöm a pólómba a számat, sőt az egész arcomat.. bár már így is véres volt a fehér ruhadarab, de most még jobban az. Vállat vonva suhanok ki az erdőből, és majdan a Mikaelson villa előtt állok meg. Óvatosan nyomom le az ajtó kilincsét, és így lépek be a házba, majdan felmegyek a szobámba.. Lekapom magamról rögtön a dzsekit, és a pólót, amint beértem, majd felveszek egy másikat, ami barna színű, és előkeresem azon dolgokat, amiért a nap folyamán járkáltam.. csak is Klausnak keresgéltem, szóval.. legyen megelégedve! Előveszek egy dobozt, ami bele teszek másik három kisebb dobozt, na jó talán túlzás, de ha már itt tartunk, akkor.. na jó semmi! Bezárom végül a nagy dobozt, és azzal a kezemben indulok meg arra a helyre ahol úgy gondolom, hogy Klaus van.. ez pedig a festőterme. Szeret festegetni.. na meg szereti majd most azokat, amiket kap. Lesuhanok a helyiség ajtaja elé, és minden kopogás nélkül kinyitom azt. Beljebb lépek kissé, és körbe pillantok a szobában, avagy legyen festőterem.. majd Klaus hátát kezdem nézni, és azt, hogy festeget..
-Mond csak.. kaptál valaha életedben ajándékot?-Kérdezem meg tőle, ahogy hátra teszem a kezemet.. ezzel egyenlőre elrejtve a dobozt, és közelebb lépek kissé hozzá. Még nem szándékozom átadni egyből.. először érdekelne erre a kérdésemre a válasza.

***