Legalább most már tudom, hogy Heather is hallott pár dolgot az ősök városáról. Mondjuk, nincs olyan vámpír aki ne hallott volna az egész cirkuszról, elvégre nagyon nehéz nem terjeszteni a híreket onnét. Marcel és Klaus bukása, hát eléggé felhergelte a boszikat, és a vámpírokat. Igazából egyik faj sem tudja eldönteni hogy ki mellett álljon, elvégre így is úgy is megszívnák. Én tudom, a magam ura vagyok, én nem vagyok senki mellett sem! Egy külön szoc ősi vagyok, aki nem törődik azzal amivel kéne. Tudom, nekem is közöm van a dologhoz, hiszen ami az ősökre tartozik az rám is, de én inkább jobban szeretem a kényelmes életmódot. Kissé elfáradtam a nyolcszáz év koporsólétben, így nincs is gusztusom hogy Klaus képe előtt legyek, mert a végén még cafatokra szedném szét. Elijah és Rebekah annyira nem érdeklenek, hiszen nem érdekelték őt az én sorsom, hagyták, hogy koporsóban tartson Klaus, míg ők talán ha ötven évet voltak összesen egy dobozban. Én pedig szépen visszaadom; rám ne számítson senki!
Heather beszállt az autóba. Láttam rajt, hogy nagyon mosolygós kedvében van, ami szintén öröm nekem is. Legalább ez a mai nap fénypontja, hogy valakit tényleg nevetni látok. Nem mostanában láttam ilyet, és ez tényleg nagyon új nekem, bármennyire is hihetetlennek hangzik még magamnak is. Örülök, hogy megtaláltam őt. Hiába is volt rengeteg együttlétünk, de jól tudja hogy rám, mint barát bármikor számíthat, hiszen nem vagyok egy szemét ősi. A jó múltkor Sophiet akartam taníttatni, hogy boszorkány legyen belőle, de aztán a lány felszívódott. Én pedig nem könyörgök neki, ha nem akarta akkor nem. Én bárkiért képes vagyok bármit megtenni, de sajnos a türelmem nekem is végleges. Tudok indulatos lenni, akármikor, de amikor tényleg fáradt vagyok, akkor sok minden nem tud érdekelni. Ilyen téren Tatiaval való találkozásom is eléggé rosszul sült el, ugyanis nagyon nem voltam önmagam. Meg Tatia sem. De hát mindegy, érnek váratlan meglepetések, amik gyakorta elkerülhetetlenek.
gyorsaságom segítségével én is már a kocsiban voltam, és az autót már indítottam is. Pár másodperc alatt felgyorsul százhúsz km/h-ra. és ez megy egyre csak feljebb. Nem szeretek lassan menni, sok mindenben nem szeretem a lassú dolgokat.
De aztán Heather megszólalt, hogy valljam be, hiányoznak a vele töltött több éjszakás kalandok. Megvallva az őszintét igen, hiszen nagyon jó volt vele, de szerintem ő is ezt mondhatja el rólam, elvégre tudok pár olyat, amit a legtöbb pasi nem tud. Itt már kezdhetjük is, hogy több mint ezer évet éltem, rendelkezem ilyen téren némi tudással.
- Most komolyan...- nézek rá mosolyogva ahogyan ő rám.- Most találkozunk először, és neked az éjszakás kalandok járnak az eszedben?- kérdezem tőle mosolyogva, aztán persze visszanézek az útra hogy ne menjek neki valakinek.

- De, de, ott van Niklaus, Elijah, Rebekah, ők vannak ott hárman, néha-néha én is becsusszanok, elvégre én nem New Orleansba lakok. Olyan vegyesen lakok. Egyszer ott, másodszorra ott, éppen ahová kell mennem.- Jegyeztem meg, hogy igazából vándoréletet élek, mint általában, hiszen ha ott maradok a Mikaelsonok közt, kitudja, hogy milyen baj származna abból, hiszen én nem Rebekah, vagy Elijah vagyok, aki szemet huny minden felett. Én kimondom az őszintét, néha a hazugságot is, és sajnos ez szokta jelenteni a vesztemet. De most, hogy nem vagyok abban a városban, talán így jobb lesz az életem. Újat akarok kezdeni valaki mással, esetleg Ashlynnek, akivel eltöltöttem a minap egy éjszakás kalandot. Megszerettem őt, bár fogalmam sincs, hogy csupán felőle is milyen puszta szeszélyek alakultak ki. Tulajdonképpen magamon is alig tudok kiigazolódni néha, mert nem tudok szeretni. Egyszer azt hiszem, hogy beleszerettem valakibe, másodszorra meg azt hiszem, hogy gyűlölök mindenkit, és nekem csak szex kell, semmi más. Eléggé zűrzavar minden néha napján, és kezdek sokszor belebolondulni. Nem találom a helyemet, sehol sem, talán ezért van az is, hogy vándoréletet érek, egy örök utazó. Ha vérfarkas lennék, talán a titulusom az lenne, hogy magányos farkas, hiszen soha nem volt tartós kapcsolatom, még rövidtávú sem, ha úgy nézzük. Soha nem volt senkim ennyi év alatt. Amelyik nő meg többet akart mint szex, annak azonnal kitörtem a nyakát, tehát megöltem. Sok hülyeséget csináltam, megmondva az őszintét. Másokat eltaszítottam magamtól, vagy csak magamra haragítottam, sok hibát követtem el, de szerintem egyiket sem bánom mai napig sem. az örökkön örökkés fogadást meg úgyszintén nem bánom, akkor nem lenne a nevem Kol Mikaelson.
- Rendben van, örülök hogy megmutathatom neked a várost. A lakosokat ne nézd, főleg a Mikaelsonokat, azok csak rondítanak az összképen. New Orleans gyönyörű hely. Mindenhol kigyúlnak a fények éjjel, és tényleg nagyon szép érzést nyújt az embernek, még talán nekem is. Aztán pedig ismersz engem, hogy senki, s semmi sem képes meglágyítani. - Teszem hozzá közömbös kedvvel.
Egy utolsót mosolygok drága Heatherre, és háttal fordulva neki, nyitom ki neki elől az ajtót, hogy szálljon be ha velem akar jönni.
Mint egy udvarias kisgyerek.
Az autót összepakoltam normálisan, hiszen néha pár buli után akkora kupleráj szokott benne lenni, hogy az valami hihetetlen. Elkezdve sorolhatom a koszok közé a vérfoltokat egyaránt, némi rúzsfolt, meg hasonló. Nem mindenért akadok ki, de ha valaki egy kicsit is összekoszolja a kocsimat, annak az volt az utolsó tette!
- Örülök, hogy megtaláltalak.- Mondom neki ezt a végére megkönnyebbülve, tudván azt, hogy ő is biztonságban van, és él. Rengeteget aggódtam miatta, miután kijöttem a koporsóból. Féltem, hogy talán megölték, vagy hasonló, hiszen egy vámpír sincs biztonságban, főleg nem egy Ősitől származó vámpír, hiszen a Mikaelsonoknak mi bajuk esne? Kapnak pár karcolást, aztán mennek tovább mintha mi sem lenne. Nekünk nem kottyan meg semmi sem szinte. Esther is próbált minket megölni, a legerősebb boszorkány, de még sem sikerült neki. Innentől fogva meg már tényleg legyőzhetetlenek vagyunk. Pár vámpír mondjuk ezzel visszaél, ilyen téren Marcel, aki Klaus szoknyája alá bújik ha meg kell hunynia a zokniagyú vámpírjai előtt. Eléggé szánalmas ez a jellem, és az a baj, hogy ez New Orleans hírnevét rontsa. Francnak kellett eljönni Mystic Fallsba anno. akkor nem kaparintotta volna meg Marcel a várost.De nem, Klausnak egy hasonmás után kellett rohannia mint a pincsikutya, erre meg nesze ; hogy járt. Oda a hírnév, és a hatalom. Attól hogy még hibrid, nem sokan riadnak meg tőle, talán ezt még ő is észrevehette.
Heather is ha tudná mennyi minden történt. De talán majd egyszer elmesélem neki, ha úgy adódik minden, hiszen nem titkolóztam előtte állandóan, csak néha.

Nem szóltam semmit sem Heather válaszaira, elvégre mit mondhatnék rá? Megértem, hogy nem tudott kiindulni egy pontból, hogy hol keressen, de nem is vagyok miatta elkeseredve, elvégre megszoktam hogy mindenki elhanyagol. Egyaránt a Mikaelsonok is, a testvéreim, akik azt hiszik, hogy amire megkérnek azonnal ugrok; de legközelebb nem így lesz. Szokják meg, s tanulják meg ők is, milyen az hogy ha valaki visszautasítja őket! Belefognak őrülni a tudatba, hogy ha bárki is ellent mond nekik. Nem akarok én bosszút, csupán csak elegem van a folytonos háborúból. Én kiszálltam belőle akkor, amikor vámpírok lettünk, s akkor következett be az a perfekt nyolcszáz év. Kétszáz évet éltem szabadon, azt is csupán csak elszórtan éltem meg. Nem éppen könnyű, s egyszerű sors, de úgy hiszem nekem ezt írták meg a fentiek.
De a legfontosabb, hogy most Heatherre figyeljek, és ennyi évtized után is láthassam őt így. Olyan más lett, de még azonban mindig olyan szelíd s szerény. Ennek pedig nagyon örülök, legalább ő legyen ilyen. Én már sajnos nem lehetek ilyen. Több oka is van, de az egyik legnyomósabb oka az azért, mert egy Ősi vagyok, mióta viselkedhetnék normálisan? na meg az én stílusom alapból ilyen, és így végtére sem bánom.
Végül is megelégedtem Heath szavával, ami olyan közömbös volt, tulajdonképpen nem árulkodott sem boldog életre, de annyira nem is rosszra. Majd úgy is elmeséli útközben, hogy mik történtek vele. Újra elkezdődnek azok a húszas évek, amikor ugyanígy hallgattam meg őt. Szinte már a naplójává váltam, és így is lett, hiszen mindenre emlékszem, de nem engedtem ki magamból az ő féltve őrzött titkait. Bennem megbízhatott, és a mai napig is nyugodtan megbízhat bennem, végtére sem változtam semmit annyi év után. Az utolsó napunkon, reggel természetesen akkor eltöltöttünk megint egy együtt létet, és megvártam míg elalszik. Tudtam, hogy el kell hagynom Heathert, mert ha Klaus őt is velem találta volna meg, valószínű ő vele is végzett volna, és nem szerettem volna hogy ha a lánynak baja esne. Az utolsó éjszakánkat soha nem feledem, elvégre akkor volt az utolsó olyan nap, amikor akkor láttam őt. Mint barát, természetesen nagyon hiányzott nekem. De nehogy azt higgye, hogy magára hagytam akkor is! Amikor Klaus leszúrt, tulajdonképpen meghaltam, de amikor a tőr kikerül a szervezetből, akkor a lélek, vagy a szellem visszamegy. Valahogy én is így voltam, gyakran láttam őt, de talán az is lehet hogy csak álmodtam, nem tudom mi történt akkor velem. Hosszú rizsa ez is, de nem szeretnék erről beszélni neki, mert nem szoktam ilyen téren érzéseket mutatni. Heath is tudja, hogy hiába voltam a barátja, de soha nem voltam vele őszinte olyan téren, hogy rólam is tudjon mindent, akárcsak én róla. Nem szerettem soha sem a múltamról pletyózni, és ez most sem fog változni.
Figyelmes leszek arra, hogy kérdezi, ma estére mit is tervezek igazándiból.
Nyakára csusszan fel ekkor tenyerem, arcára hüvelykujjam miközben azzal az ujjammal végigsimítottam selymes arcán egyet, és csak mosolygok rá őszintén.
- Nem is tudom. Talán megmutathatnám neked New Orleanst. Nagyon szép hely, talán lehet te is megkedvelnéd. Vagy ha nem is, és még is itt maradnál Mystic Fallsban, néha meglátogathatnád a jó öreg haverodat.- Utalok magamra, szerény énemre, hogy ha gondolná, és arra jár, néha beugorhatna megmondani hogy mi van vele, hiszen barátok vagyunk, kíváncsi vagyok rá. Persze soha nem felejtem a vele töltött rengeteg éjszakát, talán még most sem állna nagyon ellent.

Elnevetem magamat, amit mondott, s egyből eszembe is jutott egy újabb piszkálódás.
- Nem nagyon? - kérdezek vissza, miközben két szemöldökömet pajkosan kétszer felhúzom, s amikor közeledett felém hogy megöleljen, szintén viszonoztam ez a baráti ölelést. Az én férfias, erős illatú kölnim, és az ő rózsaillatú parfümje nagyon jó illatot alkottak.
Egy kicsit megemelem hogy megtudjam szintén ölelni, elvégre Heather hozzám képest egy tökmag. Egy fejjel alacsonyabb nálam, tehát a végén inkább már én hajoltam le hozzá.
Szelíden elmosolyodom, amikor suttogva mondja mellkasomhoz bújva, hogy hiányoztam neki.
- Pedig soha nem kerestél.- Jegyeztem végül ezt meg, hiszen aki hiányzik, tudjuk, azonnal felkeressük. Persze, nem is azért mondtam, mert nem érdeklődött utánam, elvégre nem is várom el tőle. Sajnos én sem tudtam őt kellően keresni, mert koporsóban voltam nagyon hosszú ideig, így sajnos nem volt rá alkalmam, hogy Heathert felkeressem. Most szabadultam meg a Mikaelsonoktól, így már nyugodtan feltudtam őt keresni, hiszen ő hiányzott nekem a legjobban. Nem a több éjszakás kalandok miatt ragaszkodom hozzá, hiszen hiába is jól éreztem vele akkor magam, de nem feledem a barátságunkat, mely akkor sokáig kitartott.
- Te is hiányoztál nekem. - Suttogom, miközben bal tenyerem belemarkol lágyan dús, sötétbarna hajkoronájába, jobb karom pedig magamhoz húzza őt, hogy ne mozduljon, hiszen élek még egyenlőre a pillanatnak, hogy itt van mellettem, és megölelt.
Lehunyom szemeimet szelíden, és egy alig érezhető csókot leheltem Heather homlokára, csupán csak mint barát.
S aztán jobb karommal lassan elengedem őt, míg csak két vállát érintem meg gyengéden, és két szép szemeibe tekintek, hogy újra szemügyre vehessem, hogy mennyi változáson esett keresztül Heather.
- Boldogabb vagy azóta?- kérdezem végül is csak ezt, s nem is azt, hogy mi történt vele, csupán csak arra vagyok kíváncsi, hogy boldog -e. Az érdekel igazán, hiszen hiába kérdezem meg tőle, hogy mi volt vele, hogy ha egyre rosszabbul sül el nála minden. Az éjszakás kalandokkal pedig nem kell összekeverni semmit, én nem azért ragaszkodom hozzá leginkább, hanem azért, mert tudom hogy én jó barátja voltam már akkor, és még talán most is, ha már a százötven év nem változtatott a kapcsolatunkon túl sokat. Szeretném őt támogatni akármiben, ha kell, még Jacet is lefejezem ha egy ujjal is bántani meri Heathert.

Mondhatnám úgy is, hogy Heatherrel voltak a legjobb éjszakáim, aztán pedig nekem annyi nőm volt, több volt mint a Mikaelsonoknak összesen, pedig aztán Klaus, és Elijah sem éppen angyalok ilyen téren. Én csak élvezem a lehetőségeket, és még is mondhatjuk úgy is, hogy boldog vagyok. Nem törődöm azzal, hogy Ősi vagyok. Aki egy ferde szemmel is néz rám, annak úgy is letépem a fejét, aztán gond egy szál sem. A Mikaelsonok közé én soha nem tartoztam, és soha nem is fogok! gyűlölöm őket, egytől egyig! Legszívesebben én magam is a halálukat akarom, itt kivétel az enyém, elvégre vagyok olyan önző s kegyetlen, hogy képes lennék először magamat menteni, mit sem a többi Mikaelsont! Mosolyogva nézném azt, hogy Elijah, és Klaus meghalna, vagy Rebekah, vagy akármelyik, én pedig boldogan mehetnék el onnan azzal a címszóval, s búcsúként;" Kellett nektek az örökkön örökké! Most legalább örökkön örökké halottak maradtok!". Nevetve, s röhögve mondanám ezt mind a háromnak, megmutatva azt, hogy itt ki volt az okosabb, és ki él továbbra is. Hát persze, hogy Kol Mikaelson! Én nem néztem senki érdekét sem, hanem csak is a sajátomét. Én csak tovább élek, elvégre nem megyek velük a halálba, hiszen nem vettem részt az örökkön örökkébe. Ahhoz még Klausnál is kegyetlenebb voltam. Klaus képes lenne bármelyik testvéréért feláldozni magát, hiába is tagadja, de én ugyan nem! Kegyetlenül, s arrogánsan intenék nekik, és hagynám őket a halálukra. A düh bennem akkora, hogy most már csak én lettem magamnak, s senki más sem fontos számomra!
Egyet megrezzenek, amikor az egyik autó olyan gyorsan ment, hogy még a kocsim is beleremegett, akkor visszanéztem az autóra, s mosolyogva intettem utána be a középső ujjamat.
- Anyád. - Mondom mosolyogva, de végül is elszórakoztam hogy itt az autósokat szívattam.
Azután nem törődve semmivel, fordultam vissza az eredeti célpontom felé, ahonnét nagy valószínűséggel Heather fog érkezni. Feszes mellkasomhoz keresztbe teszem két karomat, s tiszta sármosan várom őt, egy dögös mosoly kíséretével.
Szemeim megcsillannak egy nagyon ismerős arcú lányon. Már tudtam is, hogy ki volt ő. Heather. nagyon fura volt így látni őt, elvégre az utolsó találkozásunknál teljesen másképpen volt minden. Már alapból a hajviselet, és az öltözék is másabb volt. Heather most még jobban vonzóbb, szexisebb nő lett.
Egy buja mosoly kúszott arcomra, bár komcsimtól még mindig nem lépek el, sem mozdulok.
- Ki más? - nézek körbe, amikor a nevemet kérdezi, elvégre mást nem látok itt, aki hasonlítana rám.
Bár ez is inkább csak piszkálódós cselekedet volt, hogy belé kössek, de azt is csupán csak barátsági szeretetből teszem.
Utána megint egy kérdés hangzott el, hogy még is mi a francot keresek itt ~ fogalmazhatom talán így is.
- Elolvastad az sms-t, tehát azért vagyok itt, hogy lássalak téged végre. Elvégre én sem régen szabadultam a koporsóból, így egyből az első dolgom mondhatni az volt, hogy megkérdezem mi van az én drága lepedőakrobata csajommal.- Kúszik egy pajkos mosoly arcomra, utalva ezzel a jelzéssel az elmúlt pár ( jó pár ) éjszakára. Persze, azt sem felejtem, hogy mi nagyon jó barátok voltunk, bff, mondhatni talán így is. Támogattuk egymást, de nem csak lelkileg, hanem végül is az igényeinket is együtt oltottuk.
Karjaim elválnak egymástól, s magam mellé helyezem őket kissé megemelve, jelezve, hogy jöjjön ide.
- Egy ölelés? - kérdezem biccentve.

Tudom, hogy közel eltelt már százötven év. Közben nekem is becsúszott a koporsóban élt életmód, így sajnos nem tudtam érdeklődni ő iránta, akit még egykor barátomnak neveztem. Heather. Igaz, tulajdonképpen nem is barátság volt köztünk, hanem rengeteg elmúlt több éjszakás kalandok, tehát mondhatjuk talán úgy is , hogy ez az egész barátság extrákkal való kapcsolat volt. Egyikőnk sem érzett többet egymás iránt, mint barát, tehát azzal abszolút nem is volt gond, elvégre ő neki ott volt Jace már akkor is. És én hogyan éreztem magam? Sehogyan sem, tulajdonképpen. Egy olyan ősi vagyok aki nincs kikapcsolva, de még is képtelen bárki iránt is többet érezni. Nem, valahogyan képtelen vagyok rá. Az a baj csupán, hogy ezer évvel ezelőtt történt pár dolog, amit soha nem tudok feldolgozni, akármeddig is fogok élni. Kihatott az egész jövőmre, olyannyira hogy már szeretni is képtelen vagyok. A kínzások hada, Mikael soha nem állta meg, hogy engem, és Klaust ne bántson. Elijah, és Rebekah volt az ő mindene apánknak. Mily meglepő. Az első gyerek, aki él, Elijah Mikaelson, hogy a francba is ne lenne ő anyuci és apuci kedvence? És egy ártatlan tekintetű húg, akinek az arca ugyancsak jámbor, de még is sok kegyetlenséget tud elkövetni, ami egy ősire vall, s még is őket szeretik a legjobban. Apám, Mikael felőlem is sokat gyanakodott, hogy talán én sem a fia vagyok, ez már a fóbiájává vált anno, de persze nem lett belőlem hibrid, sem egyéb mutáns lény ami átváltozáskor közrejátszott volna. Viszont hogy megmondjam az őszintét, örültem volna, hogy ha az apám nem Mikael lett volna. Talán az életem akkor is romokban heverne, de talán nem olyannyira, mint most. Az elmúlt pár hónapban minden sokként hatott ki rám, ilyen téren Esther, a találkozásunk, s könyörögtem neki hogy öljön meg. Eleinte nagyon is akartam, hogy végezzen velem, legyen az akárhogyan, elvégre ha a halál fájdalmas, gyógyír a fájdalom ellen, ha csak arra gondolunk, hogy utána már többé nem fog semmi sem fájni.
Soha.
De persze, Esther mint anyai ösztönként felhasználva, nem tette meg a kérésemet. Pedig megölhetett volna, elvégre ott voltam, és kértem is rá! Talán most már nem szenvednék. De még is, itt vagyok. Valahol nem bánom, hogy nem ölt meg, elvégre egy Ősi, főleg nem Kol Mikaelson imád élni. Élni azt az életet, amit nyolcszáz évig nem kaphatott meg.
Viszont, sikerült megszereznem Heather telefonszámát. Végre, százötven év után megtudhatom, hogy ő hogy van, és hogyan alakult az élete. Kíváncsi vagyok rá, mert nagyon régen nem találkoztam már vele.
Mystic falls városhatárhoz hívtam a lányt, hogy találkozzunk, és ha úgy van akkor eltudjam vinni New Orleansba, hátha megtudom vele szerettetni a várost, és talán ő is majd csatlakozik az Ősökhöz, legalábbis az eredetiek városába, elvégre nem olyan rossz ott lenni. Sőt, talán jobb is mint Mystic Falls. Én olyan vándoréletet élek, nem vagyok egyik helyen sem. Egyszer ott, másodszorra ott, esetleg másik kontinens, akármi, de nem maradok egy helyen. Én szeretek utazni, újabb nőket megismerni, így nekem az életem teljesen very happy. Legalábbis eddig úgy néz ki.
Az egyik régebbi autómat fogtam be erre az útra, egy fekete Porsche 911-et. Kicsit régebbi fajta, de megy mint a mérgezett egér. A tetejét levettem, így szabadon volt az autó teteje. Egy nőt igazából autóval is lehet csábítgatni.
Megadtam Heathernek a helyet, ahol szeretnék vele találkozni, bár azt nem árultam el az üzenetben, hogy ki szeretne vele találkozni, gondoltam az legyen a meglepetés véletlenje. Hosszú idők során nem változtam túl sokat, maximum a 21. századhoz igazolódtam, szóval ilyen téren is hatalmas nagy meglepetésben is fogok részesülni, hogy modern kori stílusban fogom látni őt. Hát, kíváncsian várom!
Az autó eléggé mini, ezért csak az elejére ültem rá a szélére, nézegetve körbe, miközben leparkoltam az útpadkára a kocsit. Már csak őt várom, és nagyon kíváncsi leszek rá.