Remélem Tatia tudja, hogy mire fog vállalkozni. Nem vagyok egy szemét dög, de meg kell hogy mondjam; pont ő az, akinek nem kéne belefolynia ebbe! Most hogy így lerészegedtem elmondtam mindent, és hogy bevalljam, utálom is érte magamat. Tatiatól származunk mi, hogyan gondolná, hogy Esther életben hagyná? Néha kételkedem Tatia gondolkozásában, agyára ment ez az ezer év szerintem. Bár Tatia arcát fürkészve észrevettem rajta, hogy bántja a múlt, még akkor is, ha kikapcsolt. Szívesen segítenék neki, bár Tatiat ahogyan észrevettem, szerintem most abszolút nem érdekli senki s semmi. Kíváncsi leszek, hogy Elijah, és Klaus majd mit szól Tatiahoz, hogyha megtudják az igazat. Én egyből kiszúrtam hogy ő az, ugyanis mindegyik hasonmásnak meg van a maga stílusa. Tatia tipikus régiség. Katherine pedig tipikus ribanc. Elena pedig... ha nem mondanák hogy hasonmás, akkor nem is tudnám hogy az. Amara pedig, mint említettek róla pár szót, a horgony nem igen tartózkodna külvárosban. Ami pedig Tatia visszatérését illeti, számomra nem volt új dolog, sem elképzelhetetlen jelenség, hogy visszahozta őt valaki. Végül is, miért is ne? Ezért sem lepődtem meg annyira, amikor még az étteremben futottam össze vele. Úgy látszik, én vagyok az első aki meglátta őt. Remek. Érzem magamat megtisztelve! - Ha lehet figyelj oda a csinos kis pofidra! Kár lenne érte.- Húzom a számat elkeseredetten, bár hangom inkább sem gúnyos, hanem inkább csak viccelődés formában utalok arra, hogy figyeljen oda magára. Persze, mi okom lenne érte aggódni? Nem tudom, csak annyit tudok, hogy nem vagyok egy bunkó állat aki Tatia halálát kívánná. Bár a lányban egy csöppet sem bízok, mert hasonmás. A hasonmások mindig is átkozott teremtések voltak, de Tatia talán lehet egy kicsit ilyen téren másabb. Persze, nem akarom ahhoz a manipulatív ribanchoz hasonlítani, mert bevallom, van különbség a kettő között. Nem is kevés! Nem véletlenül ugrott ki a fejemből, hogy hopp, az ott maga Tatia Petrova! Még szerencse, hogy nekem volt annyi eszem hogy nem álltam le egy hasonmással. Nem egyediek. Van belőlük több is. Bár konkrétan ez inkább a gúnyosabb része, amiért nem tudok rájuk úgy tekinteni, mint férfi a nőre, hanem a nyomós oka az az, hogy mindig is átkot jelentettek mindenki számára. Szép hölgyemények, az tény, de sajnos aki egy ilyen körbe belekeveredik, az talán soha nem jut ki belőle. Itt van példának pár ember, de nem sorolom fel hogy kik lennének azok. Túl hosszú lenne a lista. - Szintén örültem a találkozásnak.- Jegyeztem meg, amikor távolodni készült. Igen, talán egy kicsit felbosszantotta az, hogy érdeklődtem aziránt, hogy konkrétan miért is kapcsolt ki. Mintha most mesélte volna el először valakinek, nem is tudom. Jó emberismerő vagyok, és tényleg rájövök minden titokra. Tatia egy elveszett lélek, azt már elsőre észrevettem rajta. Gyilkolásban, s megfélemlítésben leli az örömét, és ez remek! Gondoltam ideje nekem is indulnom valamilyen harapnivalóra, mert már eltelt körülbelül öt óra, hogy nem táplálkoztam, és nem öltem. Nézem, ahogyan távolodik Tatia büszkén, mintha ő győzött volna, de nehogy azt higgye, hogy Kol Mikaelson, én, bedőlök a játékainak. Soha nem volt közöm hasonmásokhoz hál' égnek, de annál jobban ismerem őket. Ha tovább éltem volna mint kétszáz év, szerintem nem lenne olyan ember a földön akit ne ismernék. Néha kezdem úgy érezni, hogy egyedüli ép elméjű Mikaelson egy van csak. Sajnálom viszont a húgomat Bekaht, nem értem, még minek van a két bátyja szoknyája alatt. Én előre gondolkoztam. Okosabb voltam náluk, ezért is fáztam rá a nyolcszáz évre. De nem baj, nincs olyan hogy örökké, s lám, én magam is kikerültem! Bosszút már nem akarok, ahhoz nekem túl fontos a szabadság, és a pezsdítő élet. Hiányzik a családom, az tény, de nem szeretnék közöttük élni, kínok, s megaláztatások közt. Nem. Én nem vagyok benne az örökkön örökké ígéretben, így Klaus sem várhatja el tőlem, hogy mellette álljak, sem Elijah, sem pedig Rebekah. Ha hívnak, akkor én szívesen jövök segíteni, de csak egy rossz, gyanús pisszenés is lenne, azonnal otthagynék mindenkit, mint virrasztót halott nélkül. Én haszonleső vagyok, bunkó pillanatokkal, és nem mások szabadságát keresem, hanem a sajátomét! A család pedig nem érdekel! Tatia elment. Remek. Most pedig én vagyok a soros, aki elhagyja ezt a helyet. Rá nézek biztatóan Henrik sírjára, amely már több mint ezer éve itt van. Csodálom hogy még nem nyelte el a föld, vagy ásták fel. Mintha egy varázslat fedné, hogy ne tűnjön el a sír. - Legalább neked jobb máshol, Henrik.- mondom mosolyogva, mintha előttem lenne az öcsém, s biztatnám, ne keseredjen; jobb ott, ahol van. Ha hallja, ha nem, én akkor is ezt mondtam neki, s remélem talán tudja, hogy ő talán azért halt meg, hogy ne szenvedjen köztünk. S végül eltűntem én magam is gyorsaságom segítségével, melyet lidérces hang követett. Mintha soha nem járt volna senki sem a sírnál. Sem Tatia, sem pedig én.
• Music: Tonight • Note: Nos, mint mondtam, imádtam a játékunkat Remélem még találkozunk a játéktéren, hogy folytassuk az egymás iránti "szeretet" xD Köszönöm a játékot • Words: s.k.h.
Nem gondoltam, hogy majd pont Kol lesz az, akinek mesélnem kell a múltban történtekről. Illetve, azt sem hittem volna, hogy ő lesz az első, aki megkérdezi, hogy miért kapcsoltam ki. Eszem meg áll… Tényleg ő lenne az első, aki a kikapcsolásomról érdeklődött? Nem rémlik, hogy bárki más megkérdezte volna. Pedig ha az emlékezetem nem csak, többekkel is beszéltem azóta… Példának okáért Katherinet is felkerestem és még vásárolgattam is vele! Miért nem kérdezett meg róla? Pedig én úgy hittem, hogy a barátom. Barát… Mit is takar ez a szó? Számomra ma már nincs túl sok jelentősége, de azért jó úgy gondolni a másikra, hogy tudod, ő biztosan melletted áll. Akár egy szövetséges, csak jobb. Ráadásul szövetségesek mindig kellenek, hisz sosem lehet tudni ki tör az életedre. Most pedig pláne el kellenek a szövetségesek, ha Esther és Mikael valóban visszatértek. Ó egek, még ezzel is foglalkozni kellene, ha nem akarunk kipusztulni. Márpedig, nem akarunk, én nem. - Figyelj Kol, nem akarok erről többet beszélni. Kikapcsoltam, nekem jó így. Felfogtam, hogy senkinek sem számítok, soha nem is számítottam. Szóval tényleg, nagyon rendes tőled, hogy érdeklődsz és, hogy „törődsz” ezzel, de nem kell. Nem akarom, hogy foglalkozz ezzel. Nem kell a sajnálatod a szánalmad és semmi egyéb, ha esetleg eszedbe jutott volna ez is. Úgyhogy, kérlek hanyagoljuk ezt a témát. – zárom le ezt az egész beszélgetést. Nem is kívánok erről többet szót ejteni. Most pedig nem mondhatja, hogy bunkó voltam vagy indulatos. Mert nem. Normális hangon beszéltem, a végére talán kicsit el is halkultam. Tekintetem nem veszem le róla, csak figyelem tovább az ősit. Úgy hiszem, hogy már nincs több mondani valónk egymás számára és maradnom sincs miért. Dolgom van; ráadásul kedvet kaptam egy kis vadászathoz. Lehet el kellene ruccanom New Orleansba… - Hát, igazán jó volt veled csevegni, örültem. – mosolygok rá, s közben tekintetemben is megcsillan valami. Bár én nem látom, egész biztos vagyok benne, hogy táncot jár benne ravaszságom szikrája. Hátrálni kezdek, miközben végig az ősin tartom a szemem. Nem várom tőle, hogy elköszönjön, csupán a reakciói érdekelek. Mindig is szerettem tudni milyen arcot vágnak mások a távozásomnál. Egy pördülés keretében fordítok neki hátat és indulok el csípőmet ringatva. - Ó és Kol! – Torpanok meg pár lépés után. – Mielőtt még elfelejtem; beszélni fogok Estherrel és nem fogom neki megadni azt az örömöt végezhessen veletek. – Nézek hátra rá a vállam fölött, ajkaim ravasz mosolyra húzódnak, tökéletesen megvillantva hófehér fogaimat. Meg sem várva a válaszát, már előre is fordulok, hosszú hajamat egy hanyag mozdulattal dobom hátra. Én lezártam. Innentől kezdve nem érdekel, ha talán mondani akarna valamit. Ezért vámpírsebességre kapcsolva eltűnök szemei elől, hogy mire újra felbukkanok, már messze járjak Mystic Falls határától.
Persze, a mosolyt, és a nevetést mind letéptem az arcomról, mert valóban nincs min mulatni. Ha jobban belegondolok, hiába is gúnyolódtam Tatian, valójában neki sem volt könnyű. Nem próbálom meg, hogy segítsek neki, ugyanis egyből elhajtana mint hegyi pásztort a lavina. Így persze nem is erőlködöm, hogy lelki társává váljak, mert abszolút semleges neki minden és mindenki. Persze, én sem voltam vele túl kedves, mert mindig is elítéltem a hasonmásokat Számomra ők átkot jelentettek. A két testvérem először megőrült a nő miatt aki előttem áll. Az egyik testvérem lemondott mindről, Klaus, viszont Elijah tovább szeretett egyet, Katherinet. Valószínű mai napig is koslat utána, de engem ez hol érdekel?
Szánalmas az egész. Én ki akarok maradni ebből a kócerájból, hiába is Mikaelson a vezetéknevem, akkor sem tartozom közéjük, én külön életet akarok élni, nem pedig az idióta bátyámnak, Klausnak a csicskája lenni. Ha megtenném, akkor nem lenne a nevem Kol Mikaelson! Erre gondoltam ugyan, de tiszteletet nyújtva hallgatom végig Tatiat, aki mindenesetre meg van törve. Tehát annyira még sem volt halott. Remek! Néha én is úgy érzem, hogy kikapcsoltam magamat, mert nem érzek semmit sem, sem sajnálatot, se kegyetlenséget, semmit. De nem, nem vagyok kikapcsolva, csupán ilyen a természetem. Én egy kicsit szerencsésebb jellemű vagyok, hiszen ha engem valami bánt, akkor úgy nem érdekel, ahogy van az egész. Én lazább természetű vagyok. Mindenre legyintek egyet, nem mozgat semmi sem. Kedvemre ölök, kedvemre bántok, kedvemre játszadozok másokkal, és persze amellett, hogy nem érdekel semmi. Mintha ki lennék kapcsolva, de valójában nem. Ez egy hatalmas nagy mázli, mit ne mondjak! Nem kell sajnáltatni magamat, nyalogatni a sebeimet, hogy; " Ah, kikapcsoltam, valaki sajnáljon már meg!". Nem. Ezen már csak röhögnöm kell. Egyenlő a szánalommal, de hát vannak egyesek, akik így csinálnak. Persze, nem akarom ezzel Tatiat sértegetni, hiszen az ő alapja teljesen más, hogy miért dobott el mindent. Van egy szuka lánya, aki elkényeztetett fruska lett gondolom, szerencsétlen anyjának pedig megmondta, amit nem igen kellett volna. Ah... nekem ez így egyszerre mindig is sok volt, főleg az ilyen viselkedés, de hát ez Tatia anyuka dolga. Kellett gyerek... - Aham.- mondok eleinte csak ennyit, ejtő hangsúllyal, miközben szemeim aránylag kitágulnak az illetettségtől. Remek... tehát egy anya kikapcsolja magát a neveletlen gyereke miatt? Hú, de jó! Ha nekem lenne egy ilyen neveletlen gyerekem - szerencsére nincs, isten ments-, biztos is hogy elásnám jó mélyre. Mondjuk abszolút nem állnék jól apaszerepben, hál' isten. A Mikaelsonok közül mondjuk egyik sem állna jót olyan téren, tehát Klaus sem, aki tudtommal nemsokára apajelölt lesz. Talán még Elijah az, aki alkalmas lenne rá, bár ő sem, hiszen hiába mutatja azt a nagy úriságát, ha mindenkit átver ezzel. Egyik vámpír, főleg nem egy ősi sem tisztességes! Elijah csak eltakarja az igazi énjét... de persze, ez nem az én dolgom, én csak jót röhögök az egészre! - Én biztos, hogy nem tettem volna, de persze egy nőt jobban érint az ilyen dolgok, érthető...- Gondolkozom, hogy mit mondjak erre, ugyanis így gyerektéren... annyit tudok, hogy van két fülük. Fogalmam sincs, hogy hogyan kell kezelni egy olyan szörnyeteget. Persze nem is akarom tudni, inkább a halál. Hát, ezért kellett gyerek neki, nem de? - Ami pedig a másik... szóval nem merted elhajtani Elijaht és Klaust? Anyám...- rázom meg a fejemet, hogy miért nem tette? Tatia helyében én biztos isten hogy egy hatalmas nagy falat építettem volna magam köré, hogy véletlenül se találjon rám az a két pszichopata. Tenyeremet arcomra pihentetem le, s végighúzom fájdalmasan, persze ne vegye gúnyként.. csak hogy konkrétan most azért vagyunk itt, mert ő ...? Anyám... - Én nem érthetem a te helyzetedet, tisztába vagyok vele, ezért inkább nem is mondok semmit, mert a végén még jobban felháborodnál. - Jegyzem meg Kol stílus mentesen, hogy jobb, ha nem nyitok ezzel vitát, mert én valóban nem érthetem az ő helyzetét. Szeretném megérteni, de épp ésszel sem tudom felfogni, hogy akkor mi most ezért is vagyunk itt? Remek! Nem baj, legalább annyi öröm lett, hogy a huszonegyedik században sok jó nő van. - És, ez ellen nem is akarsz semmit sem tenni ? -kérdezem tőle törődően, minden arrogáns grimaszt félretéve, hiszen nem szándékozom most összeveszni vele. Eddig is ezt csináltuk, de nem akarok olajat önteni a tűzre.
Nevet. Nem hiszem el, hogy nevet. Akkor még én vegyem komolyan a dolgokat… eszem eldobom. Egy büdös szó nélkül hallgatom végig a hahotázását és csak a szememet forgatom rajta. Nincs értelme közbe szólnom, majd ha befejezi úgy is tudom, hogy mivel hallgattassam el. - Ha kell, akkor megvédelek, bármit megteszek, csak könyörgöm; vedd komolyan a dolgot. – idézem az ő szavait, az ő hanghordozásában. Ajkaimra gunyoros mosolyt engedek, hogy azért érezze a helyzet jelentőségét. Hát nehogy már ő beszéljen nekem komolyságról, amikor ő maga sem tudja betartani. Vizet prédikál és bort iszik. Akkor nekem ne jöjjön a sok hülyeségével. - Ó, hidd el, meg tudom oldani. – mosolyodom el sejtelmesen. – Mint mondtam, nem ismertek, nem tudjátok, hogy mire vagyok képes. – mondom neki, továbbra is azzal a sejtelmes mosollyal arcomon. Tekintetemben is megcsillanni látszik valami… valami rejtélyes fény. Sötét árnyként lebben tekintetemben és nem sugall semmi tisztességeset. Ó igen, ára van annak, hogy én szövetségre lépjek akár Estherrel, akár Mikaelel. Ez utóbbiban még magam sem vagyok biztos, viszont Esthert nem lesz nehéz meggyőzni, hogy nekünk együtt kellene működnünk. A múltban is egész szépen megegyeztünk, ami a halálomat illeti… akkor ebben sem látok semmi akadályt. Nincs mitől tartanom. - Nem játszom semmilyen játékot. Én csak élem azt a „csodálatos” életemet. – vágom rá egyből, miközben megrándítom a vállamat. Annyira nem érdekel, hogy mit gondol rólam, hogy az valami hihetetlen. Az sem izgatna túlzottan, ha rá hívta volna a testvéreit. Na és? Melyik törődne velem? Na jó, Elijah lehet, hogy nekiállna velem sztorizgatni, faggatna róla, hogy miként menekültem meg vagy, hogy mik történtek velem, de Niklaus… Ő minden bizonnyal csak morogna valamit a bajsza alatt erről. Nem különösebben hatná meg, hogy „vissza tértem”, nagy valószínűséggel figyelembe sem venne. Nem mintha engem az annyira érdekelne, csupán biztosra veszem, hogy így lenne. Kol meg… nos vele jelenleg is beszélek és még miről..! Elég érdekes fordulathoz ért a beszélgetés, ha már arra kíváncsi, hogy-hogy lehetek még itt, illetve mi vezetett rá a kikapcsolásra. Gyanakvó pillantással méregetem őt, próbálom eldönteni, hogy valóban érdekli-e a dolog, vagy csak egy jót szórakozna ezen is. Nem látok rajta semmi arról árulkodó jelet, hogy esetleg visszaélne a történettel szóval… miért ne? Megadóan fújom ki magamból a benntartott levegőt és megdörzsölve a homlokomat, ránézek. - Hát, ha valóban tudni szeretnéd… - kezdek bele. – Először is tudni kell, hogy sosem voltam halott, ténylegesen. Pontosan annyira voltam halott, mint amennyire te és a testvéreid. – szögezem le a dolgot, mielőtt mesélni kezdenék. – Minden Estherrel kezdődött, meg fivéreid viaskodásával. Az anyád utált azért, amit a fiai műveltek értem. Én is utáltam magamat, amiért ilyen helyzetbe hoztam őket, a családotokat. Szóval, nem volt nehéz megegyeznem az anyátokkal. – emlékszem vissza arra a napra, mikor a megállapodás megszületett. Fájt, és pokolian kínzott, összetörtem lélekben és a szívem is darabjaira hullott. Nem tudom, hogy mikor húzódtak fájdalmas mosolyra ajkaim. – Aznap, mikor Esther mindőtöket átváltoztatott, én önként ajánlottam fel a vérem és az életem az átváltoztatásotokhoz, cserébe, hogy én is átváltozom, ő pedig elhíreszteli a halálomat, míg én örökre eltűnök az életetekből. Hogy miért tettem ezt? Mert előtte két nappal megkeresett Rebekah és megígértem neki, hogy véget vetek Niklaus és Elijah harcának. De nem voltam képes a szemükbe nézni, ezért elkeseredettségemben, az anyátokhoz fordultam, aki örömmel vette véremet. – mesélem el neki az egészet. Nem várom, hogy megértse, vagy, hogy átérezze, amit akkor éreztem, mert mind ez már nem számít. Ami volt az már csak a múlt, semmit sem jelent. – Történet vége. Jobb, hogy már ezt is tudod? – nézek fel szemeibe, s magam sem értem, hogy hová lett minden indulatom. Miközben meséltem az idegességem semmissé foszlott és most nyugodt vagyok. Oly annyira nyugodt, hogy szinte már lágyan csendülnek fel szavaim. - Ami pedig a kikapcsolásomra vonatkozik; a lányom meglátogatott. Magára hagytam őt majdnem ezer éve, abban reménykedve, hogy jó élete lesz nélkülem és nem kerestem, mert akkor egy szörnyeteg voltam és vagyok is. – Nem nézek Kolra, a földre szegezem tekintetemet. – Erre nem is olyan rég a saját küszöbömön találtam, s csak azért jött, hogy elmondja mennyire szörnyű anya vagyok. Amúgy is romokban hevert a lelki állapotom, ez volt az, ami megadta kezdő lökést ahhoz, hogy végleg kikapcsoljak. – Halk vagyok, s óvatosan pillantok csak fel Kolra. Nyilván teljesen hülyének néz, őrültnek tart, amiért feladtam. De nekem jó így. Nincs fájdalom, az emlékek nem fájnak. Nem érzek bűntudatot, sem pedig kötődést bizonyos személyekhez. Mondhatni, magasról teszek immár a világra és arra, hogy kinek okozok bármiféle fájdalmat. De nekem ez teljesen megfelel.
Hello darling, call me by my name
Kol Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 135
❦ Join date : 2014. May. 10.
❦ Age : 1028
Tárgy: Re: Henrik Mikaelson Sírja Szer. Jún. 18, 2014 10:56 am
Doppelganger & Original Csatabárd elásása.
Szemeim újra fennakadnak Tatia hülyeségein. Egy nagy, fáradt sóhajt veszek, és fejemet rázom attól, hogy ahh... kicsinál! Attól, hogy nem vagyok very happy hangulatomban, még nem kéne ezért elnevezéseket adni. De hát... Tatiatól mit várok? Egy kikapcsolt ribi lett, aki tojik az egész világra. Végülis... no problem. - Röhög a vakbelem.- Szólalok meg szavai végére gúnyosan mosolyogva. Nocsak, hangulatromboló lennék? Van min szórakozni? Ez most egy igen fogós kérdés, az tény. Úgy érzékeltetem, hogy nagyon nincs min mulatni. Tatianak sem annyira mindegy. Esther csak egy mozdulattal is letépi a fejét. Miért kegyelmezne neki? De persze... ha Tatianak nem kell segítség, akkor minek is firtatjuk tovább? Az ötletébe meg nagyon nem mennék bele, hiszen tényleg nem bíznék benne SOHA! - Na, ez már egy frappáns vicc volt.- Csettintek egyet, miközben elnevetem magamat hirtelen. Ez nem is erőltetett nevetés volt, ezen most tényleg röhögök. Mindjárt meg is ér egy sírást is már. - Ácsi...- törlöm le a kibuggyanó könnyeket a szememből precízen mutatóujjammal, s könyökömet combomra helyezve nézek Tatiara még mindig csak szakadva a röhögéstől. Inkább csak visszafogom magam, a fogaimat is összeszorítottam. - Esther és Mikael közé nem tudsz befurakodni sehogy sem. Minek kellenél nekik, he? - Kérdezem tőle, miközben fejemmel biccentettem előre az utolsó szónál. Tatia hogy lehet ilyen naiv? Az ötlet annyira nem rossz, bár én még azt sem hiszem el neki amit kérdez. Meg különben is... mit akar kezdeni, amikor Klaus, Elijah, Rebekah azt sem tudja, hogy ő él? Vagy is hát kitudja, lehet én vagyok lemaradva, lehet hogy már tudnak róla. Fene se tudja. Én biztos, amikor megláttam azonnal felismertem ezt a Petrovát. Első látásra tudtam, hogy ez nem a többi mit tudom én hány Petrova, hanem ez Tatia. Igaz, nem nagyon láttam őt, viszont egy ismeretlen Petrovara melyik szerepet öltenénk? Katherinet? Ugyan! Elenát? hagyjuk... Amarát? Ne röhögtess... Igen, számomra ismeretlen volt Tatia, az étteremnél, és egyértelmű, hogy rá gondoltam először, hiszen a halálból nem lehetetlen visszajönni. - Apropó...- Állok fel hirtelen, ha már ennyire elképedtem a gondolataim közepette. Meg sem kérdeztem kegyelmétől, hogy még is hogyan, és mi a fenének jött vissza. Ez mondjuk baromira érdekfeszítő számomra. - Nem tudom, milyen játszmát űzöl, de nagyon fail módon csinálod.- Jegyzem meg, hogy jobb, ha nem nagyon bujkál a világ elől, mert bármelyik Mikaelson észre veheti.
Még az a szerencséje, hogy én nem vagyok pletykás. Ilyenkorra más már régen hívta volna őfelsége Klaus Mikaelsont, és az idétlen másik bátyámat Elijaht. Ah, szerencse hogy New Orleansba nem kell visszamennem. Mystic Falls nekem a tuti! Itt mindenem meg van. - Viszont... ha már ennyire leszívtuk egymás idegrendszerét, áruld már el nekem, minek, és hogyan jöttél vissza? Ez nagyon érdekelne. Meglepő, hogy így talállak, ilyen érzéketlenül, bár nem csoda a múlt miatt. De nem is hiszem, hogy azért nyomtad meg azt a csodás kis piros gombot. - Rántom meg a vállamat, miközben egy újabb gúnyos mosoly kúszik arcomra. Persze, nem élvezem hogy húzhatom az agyát, mert én is beleunok már egy idő után, viszont eléggé felháborító tud lenni, amikor próbálsz édi-bédi nyalánkság lenni, a másik meg illúziórombolóként cseszi össze az egészet. Már az életkedvem is elment Tatiatól. Persze, nekem is másképpen kellene viselkednem, de könyörgöm! Nem borulok az ölébe, mint a két bátyám, akik sóvárognak utána mint valami két kis pincsikutya. Én nem szerettem soha senkit. Ahslynt ugyan szeretem, de első találkozásra már aktus.. hát nem is tudom, hogy hogyan is mondjam. Szeretem őt, és eléggé kínzó érzés. Eddig engem nem érdekeltek a nők érzései se semmi, csak egy dolog, mint általában a többi férfit. - És különben is... minek kapcsoltad ki magadat?- kérdezem tőle tényleg érdeklődve, és nem csak azért, hogy kitöltsem a némaságunkat, bár a sértegetésektől nem is nagyon ülnék itt halál csendben.
// ne haragudj hogy ilyen rövid lett, csak sietnem kellett, így is nagyon kapkodva írtam :S ♥
Kol iszonyú hangulatromboló, ami sajnos kihatással van az én jókedvemre is. Nem is tudom, hogy ő mitől ilyen fanyarú, de engem már nagyon kezd idegesíteni. Nem értem, miért nem tud egy kicsit elvonatkoztatni a komoly dolgoktól és csak egy kicsi időre is megfeledkezni a szörnyű veszélyről. Komolyan mondom, az agyam lassan eldobom tőle. Hogy lehet valaki ennyire… vészmadár? Látom, hogy mennyire ideges, hogy mennyire kiakasztotta a nevetgélésem. De még is mit tehetnék? Nevetséges volt a kérdés, amit feltett, én pedig kicsit sem bírtam visszafogni magam. Van ez így. - Hé! Nyugodj meg, Kol. Mint láthatod, már nem nevetgélek. Sikerült jó messzire elkergetned a jókedvemet, szóval nem kell tartanod egy újabb nevetés hullámtól. – közlöm vele szárazon a tényeket, egy szemforgatás közepette. Nem is értem mi a fenén húzta fel magát annyira. Végül is, az én életem volt, nekem volt ilyen botrányos viszonyom az anyjával, nem pedig neki. Bár, neki sem volt túl rózsás, de azért a kettő kicsit sem mérhető egymáshoz, na. Türelmesen hallgatom őt végig; bár kicsit megkukultan állok előtte, azok után, hogy pont ő akarna megvédeni. Ezt a hülyeséget meg mégis honnan a fenéből szedte? Nem kell engem megvédeni. Nagylány vagyok, azt hiszem, tudok vigyázni magamra, nem kell nekem a testőrség. - Nem kell nekem védelem, Kol. Hidd el, majd, ha eljön az ideje, akkor komolyan fogom venni a dolgokat. De egyelőre még nincs itt az ideje, nem kell már most vigyázba vágnom magamat és halál komolyan megfontolnom minden lépésemet. Eddig is tudtam magamra vigyázni, ez után is fogok. Ha több száz éven keresztül halottnak hittek a testvéreid is, akkor roppant nagy tehetségem van óvatosság terén. Esther és Mikael miatt meg ne aggódj, nem hinném, hogy nekem kellene elsősorban vigyáznom magamra. – világosítom őt fel, ha még nem jött volna rá, hogy felesleges nekem az óvatosságról, a védelemről meg a komolyságról pattognia. – De ha ettől jobban érzed magad, legyen. Komoly leszek, és csak azért, hogy megnyugtassam a kis lelkedet, figyelni fogok mindenre és mindenkire. Így megfelel? – Fújom ki bosszúsan magamból a levegőt. Kissé ideges lettem, ezt nem tudom tagadni. Felidegesít, hogy azt hiszi, hogy valami buta liba vagyok, aki nem képes felelősségteljesen viselkedni és komolyan venni a dolgokat. Idegesít, hogy ennyire lenéz, hogy téves véleménye van rólam, holott ő nem ismer. Sosem ismert és, ha így halad, nem is fog megismerni. Erről beszéltem! Most is jön nekem a fivérei és az én viszonyommal, ami többnyire csak abból állt, hogy ők körüldongtak, mint méhecskék a legszebb virágot, és udvaroltak nekem, de ennyi. - Lehiggadnál? Mi bajod van? Rosszabb vagy, mint egy havibajos kislány. – Eljött az ideje, hogy most én szóljak neki oda valami velőset. Csak a szemem forgatom, s kissé megvető pillantást vetek rá, ahogy aztán bosszankodva fújok egyet, s orrnyergemet két ujjam közé csippentve próbálom kiereszteni a gőzt. – Először is, nem kavartam velük. Ők csupán csak udvaroltak nekem, én meg tény és való, hogy beléjük habarodtam, de ez egy régi történet. Másodszor pedig, Esther egyszerűen csak azért utált, mert a fia vetélkedtek értem, ennyi. Nehogy nekem itt téves elképzeléseid legyenek erről a dologról. Én nem vagyok Katherine, nem hemperegtem a fivéreiddel felváltva. – mondom el neki, csak, hogy tisztázzuk a dolgot. Tudom, hogy valószínűleg egy cseppet sem fogja meghatni ez a tudat, de nekem így jobb, hogy végre ezt a témát is lezárhatjuk. Ha már ebben a helyzetben tényleg ez az, amin lassacskán megint vitatkozhatnák is. Sokkal fontosabb megbeszélni valónk is van, mint ahogy azt Kol próbálta meg eddig is a számba rágni. Akkor foglalkozzunk eztán azzal. - Nem, nem gondoltam, hogy egy csettintésre megoldjuk ezt az egészet. Sőt! Valójában szerintem ez egy nagyon hosszú menet lesz és valószínűleg fájdalmas is. De ha testvéreiddel összefogtok, hiszem, hogy legyűrhetitek őket. – kezdek bele, ahogy őt figyelem. Elmémben ezernyi dolog kavarog, köztük egy terv is, amivel talán megszabadulhatnánk az ős anyucitól és apucitól. Persze, nem kis kockázattal járna és javarészt csak az én életem forogna kockán, de talán lenne esélyünk megszabadulni tőlük. - Ami azt illeti… talán van egy ötletem. – Veszek egy mély levegőt. – Előre leszögezem, hogy nincs okotok bennem megbízni, és lehet, hogy nem fog neked tetszeni, de szerintem bejöhet. A lényeg, hogy nem ismertek. Sem te, sem a testvéreid, pláne nem a szüleid. Ti maximum csak a régmúltban élt lányt ismeritek, aki lássuk be… meghalt az átváltozásomkor. A lényeg az, hogy kiszámíthatatlan vagyok, senki sem tudná megmondani, hogy épp mit forgatok a fejemben. Szóval… miért ne akarhatnám eltenni Klaust, Elijaht, Rebekaht és téged az útból? – Remélem érti, hogy mire akarok kilyukadni. Ó igen, szövetségre lépnék az ősi banyával, és Mikaellel, csak, hogy rést találjak a páncéljukon és ezáltal iktathassuk ki őket. Őrült ötlet, de lássuk, be… beválhat. – Ha engem és a szüleiteket közös cél vezérelne, miért ne léphetnék velük szövetségre? Ezáltal belülről rombolhatnánk le a terveiket. És tudom, hogy nem osztanának meg velem mindent, de ez is több mint a semmi. Kockázatos, valóban… de megéri. Ráadásul nem a ti lennének azok, akik közvetlen veszélyben lennének mellettük, hanem én. – vázolom fel neki az egész tervet, ami az eszembe jutott. Kíváncsi vagyok, hogy mit szól hozzá, de azt már most elárulom, hogy ha tetszik neki, ha nem és szövetségre fogok velük lépni. Belülről fogom tönkretenni őket, ha kell… álmukban fojtom bele őket egy kanál vízbe, ha szükséges. Ez utóbbit természetesen csak képletesen értve.
Szemeim fennakadnak, amikor Tatia idegesítő, némi erőltetett röhögéssel tölti meg az egész erdő nyomorultságát. Úgy éreztem magam, mint hülye közt az intelligens. Én annyira nem nevetnék a dolgon Tatia helyében, mert mindketten tudjuk; Esther az ősi karó nélkül akart velünk végezni még anno, de valami miatt nem jött össze, már nem is tudom miért... ja igen, közbejöttünk. Asszem. Eléggé rossz mostanában a memóriám, eléggé zavaros volt nekem ez a nyolcszáz évig aszalódás egy koporsóban, így eléggé le vagyok most amortizálva. Ami viszont számomra nagy öröm ebben a pár napban, hogy megtaláltam azt a csodás kis hölgyeményt, akivel már elsőre el is töltöttem egy csodás kis éjszakát, már tényleg nem érdemes ezért eldobnom az életemet mint valami szemetet. És ami a legijesztőbb, hogy most először szeretek valakit, nem pedig puszta egy éjszakás kalandokat akarok. Mi történt velem? Abszolút nem tetszek magamnak ilyen téren, de hát már mit tudok tenni? Elkezdtem szeretni. Hurrá. - Ez nem olyan vicces, azt hiszem.- jegyzem meg cinikusan, miközben szemeim fennakadva maradtak még mindig, és csak ezt mondtam magamban; " Istenem, segítsd meg ezt a lelket!". - ezt mondtam magamban folyamatosan, megállás nélkül, nem figyelve szavaira, ugyanis rohadtul nem tartottam viccesnek a helyzetet. Ha Esther valóban valami olyat tesz, amihez nem szükséges fizikai találkozás, akkor aztán vége itt a homár humornak hamar. Tatia nem veszi komolyan a dolgokat, ami eléggé sajnálatos, mert ha beakar szállni a buliba, akkor nem szabad kajlának lennie puszta idétlenség miatt. Akkor biztos, elteszem Klaus segítségével egy időre, hogy higgadjon le az agya, mire már vége lesz ennek az egész borzadálynak. Tatia nem hiányzik akkor, hogy ha szokása szerint böszmeséget csinál. Én Mystic Fallsba leszek egy darabig, hiszen ide is kell egy eredeti, bár nagyon merem remélni hogy Tatia elhúzza a belét valahova máshová, mert nem tudom eltűrni sokáig a gyerekes viselkedését. Figyelemmel hallgatom végig Tatia "blablabla"-it, s hideg szellő csapta meg arcomat, amikor ellöki magát a fától, és kimért, fennhordott léptekkel közeledik felém, s egy lépést tesz meg, már éppen hogy csak nem taposna el. Ekkor arrogánsan arrább lépek tőle egy lépést hátra, még is tartsuk meg azt a gyönyörű tisztes távolságot, s ha kell, vonalat is húzok azzal a címzéssel, hogy kívül tágasabb. Ilyenkorra már a két bátyám szerintem fizikailag is elolvadt volna Tatia viselkedésétől. Mindegyiknek tetszett a kiscica modor, ah... Elijah Katherine után kajtat mint valami idióta, Klaus meg... Maga után? Én pedig egész nap aktus, bár ez mára megszűnt sajnos. - Akkor? Ha Esther utál, még is minek kellett eladnod a röhögéseddel az erdőt?! - hirtelen forrt fel az agyam, bár szavaim egész nyugodtnak tűnt, de belül... a penész megevett a méregtől. - Ha kell, akkor megvédelek, bármit megteszek, csak könyörgöm; vedd komolyan a dolgot, mert ez nem lesz egyszerű. Ha ebbe még jobban belemászol, akkor onnan már nincs kiút. Vagy meghalsz, vagy meghalsz. Ez a két választás van, Esther nem tágít. Még Silas sem tehet ellene semmit, se egyik idősebb boszorkány sem. Esther okos, tudja, hogy kinél hol kell beletaposni. Engem például bunkó módon megszállt, hogy elérje az öngyilkossági hajlamomat, ergó Klaus meggyilkolása, ami nem jött volna össze, mert akkor a bátyám végzett volna velem!- magyarázom, hogy ha Esther akar valamit, akkor Tatia is könnyedén így járhat, ez alól nincs kivétel senkinek sem. És az sem kizárt, hogy Mikael nincs -e már itt. Biztos, hogy itt van, afelől semmi kétségem! Az egyik hozza a másikat... - Na persze, majd azt figyeltem, hogy hogyan kavartál a két bátyámmal, és hogy volt anyám és te közted. mert nekem aztán jobb dolgom nem volt mi? - Akadnak fent szemöldökeim, miközben fennhéjázó módon közlöm vele, hogy rohadtul nem mozgatott a dolog, hogy Klaus, és Elijah, és a csodás kis Tatia miként cserélgették egymást. Hánynom kell csupán még a puszta gondolattól is.
- A tervvel kapcsán még fogalmam sincs. Egyszerű mezei vámpír mit tehet egy ősboszorkány ellen? Ugyan... ezt te sem gondolod komolyan, hogy Esthert félreseperjük könnyedén? Olyan még a mesében sem lenne...- rázom meg a fejemet, miközben újra fennakad két szemem, és lehajtott fejjel, kótyagos léptekkel ülök vissza Henrik öcsém sírja sarkára, Tatiaval szemben. - Ha neked van valami ötleted, tárt karokkal várom.- Vízszintesbe mennek ajkaim, miközben felnézek Tatiara, abszolút erőltetett érdeklődéssel, hátha majd ő megváltsa a világot... persze, persze.
Ez az egész beszélgetés kezd egy kissé nevetségessé válni. Nem is! Már nevetséges is. Kol és én úgy marjuk egymást, mint a mérges kígyók, még is inkább tűnünk civódó óvodásoknak, mint kobráknak. Ennek pedig úgy fest, hogy mind ketten tudatában vagyunk, legalább is a kis megjegyzéséből erre tudok csak következtetni. Persze, nem hagyom, hogy az övé legyen az utolsó szó. - Meg is lepődtem, hogy te mégis itt állsz. – szurkálódom. Valamiért úgy érzem, hogy ez még járt neki. Látom rajta, hogy ő kezd másképp vélekedni erről a kis civódásról és már egész olyannak tűnik, mint aki mindjárt meglengeti a hófehér „zászlaját” a béke jeleként. Érdekes jelenség, meg kell hagyni. A szemei, a hangja és a gesztusai mind arról árulkodnak, hogy komolyan abba akarja hagyni a „csatát”. Összeszűkült szemekkel nézek rá, próbálom kitalálni, hogy vajon komolyan gondolja-e? Egy perces néma fixírozás után úgy döntök, hogy adok a szavára és én is leeresztem a csatabárdot. Lesz majd még alkalmam porba tiporni, ha nem tetszik, ahogy viselkedik. E felől semmi kétségem sincs. - Jó rendben, hanyagoljuk a csatározást… - egyezem bele, még kurtán bólintok is mellé, hogy megerősítsem az elhatározást. Kétségeim vannak ezzel a fegyverszünettel kapcsolatban, de hát oké. Tudom, hogy előbb utóbb megint el fogjuk kezdeni egymás sarazását és ugyan ott fogunk kikötni, ahol az imént abbahagytuk. Legalább is, én biztosan nem bírok majd megállni egy-egy odaszúrást. Nem vagyok benne biztos, hogy komolyan gondolná ezt a dolgot. Hiszen láttam rajta, hogy ő is jót szórakozik a csipkelődéseken és én is élveztem, kölcsönösen élveztük, hogy egymás agyára mehetünk. Erre tessék! Csak, hogy értelmes beszélgetést tudjunk fojtatni… abbahagyjuk. - Hidd el, nem hiszem, hogy többet tudnék. Majd ezer évem ment rá, hogy szenvedtem az éhségtől és a bűntudattól. Nem volt időm a családod után nézelődni, sem semmi másra. Szóval… szerintem még mindig te vagy az, aki többet tud. Én csak az alap „mesét” ismerem. – mondom neki, miközben őt fürkészem. Furcsállom a helyzetet, annyira más most nyugodtan, normálisan beszélni vele, hogy az már-már idegesítő. Kedvem lenne valamiféle megjegyzést tenni rá, de A) vissza kell fognom magam és B) jelen helyzetben semmi sértő nem jut az eszembe, ami a témához kapcsolódna. Felnevetek a kérdésén, mert bár a meglátása igaz, ez azért még is egy mókás történet. - Hogy nem kedvelt? – nevetgélem még mindig. Szinte már fáj a szám a nagy mosolygástól. A szemeimben egy-egy könnycsepp jelentkezik, melyeket azonnal le is törlök. Ez nem egy fájó emlék, nem kell ám a könnyeket félreérteni. Csupán a jóízű nevetésem miatt könnyezem. – Ez nem kifejezés. Esther egyenesen utált engem. – mondom neki, még mindig a nevetéstől kicsorduló könnyeimet törölgetve. Rég nem nevettem már ilyen jót és ez most annyira… felemelő. – De te hol voltál akkor, hogy ezt meg kellett kérdezned? Hiszen jelen voltál. Mindőtöknek tudnia kellett. – folytatom tovább, de már csak mosolyogva. Valójában pont emiatt, az utálat miatt – illetve, hogy Niklaust és Elijaht is megleckéztesse - alakultak úgy a dolgok, hogy az én véremmel teremtették meg a vámpírokat és az én vérem volt az, mellyel az ősi hibrid átkát megkötötték. Milyen érdekes, hogy lényegében az összes rühes vámpír nekem köszönheti nyomorúságos létezését. Ez azért egy kicsit megrémiszt, mert ha belegondolok… ez pont olyan, mint mikor véremet adom, hogy átváltoztassak valakit. Szóval, ha jobban bele akarnék gabalyodni a dologba, lényegében én volnék a vámpírok „anyja”? Gondolataimból Kol szavai rángatnak ki, aminek a felét sem értem, csupán a vége ragad meg bennem. Hehe, milyen kis tünemény… aggódik értem vagy mi a fene. - Értékelem az aggodalmad, de tudok vigyázni magamra. Ha Esther értem is eljönne, akkor kötelességemnek érzem, hogy szóljak; nem fogok esélyt adni neki a túlélésre. – komolyan beszélek és komolyan is gondolom. Ha az-az átkozott boszorkány bármivel próbálkozni merne, gondolkodás nélkül fogom kitépni a szívét, vagy leválasztani a fejét a testétől. Még nem tudom, melyik lenne szebb halál a számára. Az is lehet, még kieszelek valami harmadik megoldást, valami ezeknél is jobbat. - Igen, nekem köszönhetitek, hogy még mindig ilyen jó bőrben vagytok. – vigyorgok rá. Hű de fura, ezek szerint neki is eszébe jutott, hogy mivel járultam hozzá ennek a ragadozó fajnak a születéséhez. Még a végén én leszek a hibás, amiért ez az egész létrejött egyáltalán. Nem szeretnék én lenni, akit majd hibáztatni kell, amiért a vámpírok „megszülettek”. Ó, hogy az a… Azt hiszem Kolnak tökéletesen igaza van, nem ártana odafigyelnem magamra. Esther amilyen őrült, már csak ennek indokán is képes lenne „voodoo’-t alkalmazni rajtam. - Ó, elhiheted, hogy megpróbáltam kimászni belőle. De mindketten tudjuk, hogy ez lehetetlen. Túl rég pottyantam bele, s bár a testvéreid halottnak hisznek, azt hiszem, még mindig nyakig benne vagyok. Hiszen Esther keverte ezt a trutymót, nem hiszem, hogy bárki kimászhatna belőle. – ecsetelem el neki az én álláspontomat. Nem nézek rá, a földet fixírozom és kényszerítem magamat, hogy továbbra se pillantsak fel róla. – Különben is, gondolod, hogy kihagynék egy ekkora felfordulást? Ugyan, kérlek. Természetesen semmi pénzért nem maradnék ki belőle. – Vigyorodom el, ahogy szép lassan felemel rá a tekintetem és a szemébe nézek. Ellököm magam a fától és felé sétálok. Egész pontosan egy lépésre előtte, állok meg és figyelem őt. - Most, hogy tudod, nem kívánok kimaradni a dologból… halljuk. Van már terved, tervetek, hogy mivel iktatjátok ki a szüleiteket? – érdeklődöm. Érdekes, most semmi rosszat nem akarok nekik, sőt mi több. Még segítenék is nekik, ha szépen néznek rám. Persze, ettől függetlenül az sem kizárt, hogy egyedül lendülök akcióba és a saját elképzeléseim szerint teszek pontot a dolog végére.
Ajkam egymásra csusszannak, amikor elnevetem magamat Tatia beszéde közben. Természetesen igazat adok neki, de mikor vallanám be ezt neki? Vallja be az, akinek hat anyja van. Na meg akkor nem lenne a nevem Kol Mikaelson. Két karomat elhelyezem egymást tartva mellkasom alatt, s galád arcot vetettem rá. Jól érzem magamat, hogy így ennyire feltudom őt cukkolni. Zavarja, tudom én azt! Bár ahogy látom, ő is minden falatot megragad, hogy a földbe döngölhessen. Élvezi, látom rajta. Igaz, olyanok vagyunk mint két óvodás, de nem árt lesüllyedni néha.. - Óvoda kettővel arrább. - csusszant arrébb kezem, s mutatóujjammal mutattam a város fele, ahol egy óvoda van. Félajkamon egy gonosz, kegyetlen mosoly keletkezett, melyben minden kegyetlenség rejlett. - Figyelj...- feleltem neki hosszas hallgatás után, elgondolkozva azon, hogy mi értelme van annak, hogy egymást marjuk a sárga földig? Ezt én magam is tudom, hogy semmi értelme, akárhogyan is jól esik, de nem rajta kell levezetnem a feszültségemet, úgy vélem. - Ennél jobban már úgy sem kapnánk össze, hiszen hogy egymásnak essünk... arra nem fordulna remélhetőleg sor....- engedem karjaimat magam elé gyengéden, miközben nyugtatóhatással próbálok beszélni hozzá, hogy értse meg, már nem akarok tovább ágaskodni. Nem szeretném ha a beszólásaink durvábbá fajulna el, bár szerintem mindegyikőnk röhög az egészre. én legalábbis így vagyok vele, Tatiaval kapcsolatban nincs rossz véleményem róla, leszámítva hogy hasonmáscica, de attól még lehet ő másabb. Az étteremnél a lelépésénél is már észrevettem, hogy kikapcsolta az érzéseit, de egy érzéketlen vámpírral nem akarok érzésekről beszélni, így természetesen nem is szándékozom felhozni az okát, hogy miért ilyen taszító. Nem akartam tovább firtatni a szitkozódást. - Lehet többet tudsz a dologról, mint én. Kissé le vagyok maradva családi viszály téren, de... tudom, hogy az anyám, és az apám csak minket akar, az már más tészta, hogy mit kezdenek a többi természetfelettivel. - nyugszom le már teljesen, s továbbá beszélek vele csevegő hangnemben, hiszen már nagyon nem volt hozzá kapacitásom, hogy szétszedjük egymást. Meg amúgy sem vall rám az a stílus, hogy másokat szekírozzak. Én gyors, és frappáns dolgokkal vagyok hajlandó foglalkozni, nem pedig időpocsékoló dolgokkal, mint például ez, amit Tatiaval itt levágtunk egymásnak. - Esther nem kedvelt téged, ha jól tudom... ? - kérdeztem, de egyben feleltem is, hiszen nem tudom, hogy Esther miként tűrte el Tatiat. Hiába is voltam, vagy vagyok szoknyavadász, attól még nem vetettem szemet egyszer sem Tatiara, vagy jobban mondva a hasonmásokra. Szép hölgy mindegyik, de nem éreztem késztetést rá, hogy egyszer is bepróbálkozzak valamelyiknél is. Ez is ok, amiért anno nem tudtam, hogy Esther és Tatia milyen kapcsolatot ápolt, amikor a két bátyám a lány után futkostak, mint valami két kis pincsikutya. Ahrrr... még belegondolni is rossz, hogy talán a hasonmások miatt kerültünk ilyen helyzetbe. - Igen, magam is tudom, hogy legfőbbképpen mi vagyunk a célpontok. De nem árt, ha te is odafigyelnél magadra.- hívom fel rá a figyelmét kímélt állapotban, hogy legyen óvatos, bármennyire is mi vagyunk a célpontok. Tudtommal Esther nem volt oda Tatiaért soha, így szerintem jobb, hogy ha a lány is odafigyel magára. Fura. Az előbb még szidalmaztuk egymást ezerrel, most pedig aggódom érte. Vagy nem is inkább aggódni... fogalmam sincs, miért mondtam ezt. - A te véreddel lettünk ezek.- mutatok magamra, hiszen a rituálé során Tatia vérére is szükség volt, hogy mi örök életre leljünk.
Esther alapból nem hagyná ez okból sem életben őt - Bízom benne, hogy téged békén hagy. Véletlen keveredtél még anno a család ügyeibe, de mára már remélem sikerült kimásznod ebből a rémálomból.- dőlök neki én is a mellettem lévő fának gyengén, mintha fáradt lennék. Szemeimmel pislákolok, valójában hiába voltam fitt, miközben szidtuk egymást, még sem vagyok jól. Szemeimet megdörzsölöm sürgetetten tenyeremmel, s nem kitisztult elmével nézek a lányra, akit megkértem, hogy figyeljen oda mostantól mindenre.
Bla, bla, bla… Magyjából ez minden, amit sikerül leszűrnöm Kol szavaiból. Szegénykém még mindig abban a tévhitben él, hogy engem egy kicsit is érdekelnek a szavai. Sajnálom érte, hogy ilyen nehéz a felfogása. Mit kell még tennem érte, hogy végre felfogja az a csöpp kis agyacskája, hogy hidegen hagy, bármit is mondjon?! Formáljak hápogó, kacsacsőrt a kezemből és azzal mutassam meg neki?! Mert ez már kész agyrém! Nem is, sokkal rosszabb…! Van ennél rosszabb egyáltalán? Üres, hideg és semmitmondó tekintettel, kiállással figyelek rá és hallgatom őt végig, már-már hasonlatosan, mint ahogyan ő megtisztelt a hallgatásával és figyelmével. Olyan lehetek talán, mint valami délibáb, teljesen élethű, valósnak látszó, még is csak csalfa képzelgés. Így is érzem magam. Lélekben nem vagyok itt ebben a beszélgetésen. Valahol egészen messze járok, túl ezen a helyen, túl Mystic Falls határain. Gondolataim New Orleans körül forognak, ahol talán az első csapás lesz mérhető. Szinte biztos vagyok benne, hogy fog elkezdődni, Esther és Mikael ott fogja kezdeni. Hiszen hol máshol kezdődhetne a családi balhé, ha nem a család közelében? Azt hiszem nekem is ott a helyem. Van egy olyan érzésem, hogy ebből a perpatvarból tudnék még hasznot húzni… - Ó, befejezted? Csodás! – gúnyolódom, ajkaim is egy gúnyos, mérgező mosolyra húzódnak. Kissé már kezdett idegesíteni az állandó szövegelése, az aggodalma a pokoli szülei miatt. Nem hiszem el, hogy tényleg ennyire tart tőlük. Ő egy Mikaelson, tudnia kéne, hogy nem kell tartania semmitől, hiszen a testvére roppant összetartóak tudnak lenni, ha baj van és olyankor szinte lehetetlen őket legyőzni. - Ne haragudj, hogy nekem nem volt felesleges nyolcszáz évem azzal foglalkozni, hogy a testvéreid és a szüleid örökös hercehurcáit, kergetőzéseit figyeljem. – szúrom oda neki, jól megnyomva a „felesleges” szót. Meg akarom-e sérteni? Talán, amúgy is megérdemelné. De a lényeg nem változik. Én nem figyeltem oda a csalási drámájukra, csak dolgokat hallottam innen-onnan és ez alapján következtettem ki mindent, amit csak mondtam. De hát erről Kol honnan is tudhatta, mikor ő egy kellemeset szunyókált és Klaus volt az, aki védte a hátsófelét és hurcibálta magával? - Na, ha már nem rimánkodsz tovább és jössz itt az összeesküvéses és „mindenkit ki fognak nyírni” elméleteiddel, akkor igazán lelassíthatnál egy kicsit, mert ez szörnyen idegesítő. – Cinizmus a magas fokon kérem szépen. Szeretném egy kicsit érzékeltetni vele, hogy lehet a helyzet nem olyan nagyon bonyolult és szörnyű, mint amilyennek látja. Sőt, én úgy érzem, hogy egy kicsit túlkombinálta ezt az egészet és lehet, hogy Esther és Mikael tervei tényleg nem olyan hatalmasak és világméretűek, mint ahogy azt ő hiszi. Persze nem állítom, hogy később nem csak át ez az egész valami világ hisztériába, de most még semmiképpen sem ekkorák azok a bizonyos tervek. - Mielőtt túlgondolnál mindent és egy globális természetfeletti hisztériát indítanál útnak, gondold végig ezt még egyszer. – Pillantok rá egy kicsit lenézően. – Esther és Mikael bolondok lennének az egész természetfeletti világra támadni, mert így esélyük sem lenne. Az első célpontok mindenféleképpen TI vagytok, az ősi família fennmaradt gyermekei. Utána lehetséges, hogy mindenki mást is célba vennének, de most a ti családotok áll a célkeresztben. – magyarázom neki, amire korábban is próbáltam kilyukadni, de úgy tűnik nehéz volt hozzá a felfogása. Remélem, most már érti, hogy mi a fenéről karattyolok neki, és megpróbál eszerint gondolkodni.
Doppelganger & Original A bunkóságnak van határa. Nekem pedig útlevelem.
Tiszteletet adva neki hallgatom végig a mondandóját, nem szólva közbe, bár gondolataimban csak ez forgott;" Hoppá! Csak nem jobban tudja Tatia, Elijah és Klaus üdvöskéje azt, hogy Mikael és Esther kire vadászik? Hát most hidalok le!" - Nos, körülbelül ilyen nézést is mutattam Tatianak, aki nagyon félre van tájékoztatva. - Nos, hogy te milyen vagy, az a része nem érdekel, ne haragudj.- Rántom meg vállamat, miközben egyik ajkam felcsúszik egyik szemöldökömmel együtt olyan lenézően, nem törődöm stílussal. És valóban nem érdekel, hogy ő milyen. Hol érdekel az? Katherineről pedig egy szót sem akarok hallani. Rendesen elvitte Elijah maradék eszét is, bár annál jobban annyira nem is lehetett volna, de Katherine képes volt rá! Eszem megáll... - Egy.- kezdem először megszámlálva is, hogy értse, miről beszélek.- Én nyolcszáz évig voltam koporsóban, a maradék kétszázat pedig elszórva éltem meg, viszont még is tudom, hogy mi történt.- Mosolyodom el félajkamra arrogánsan, nem leszedve tekintetemet róla, csupán csak hogy bosszantsam, mennyire hidegen hagy, higy mindenkit ócsárol, legfőbbképpen engemet, de nem árt néha magába belepislantani néha, úgy vélem. - kettő; Abban viszont igazad van, hogy Klausra fáj a foga, viszont nem véletlenül menekült Rebekah, és Elijah. Nekem ezzel nem kellett foglalkoznom, ugyanis Klaus ügyesen hordozott magával.-nem veszek róla tudomást, hogy Klausnak milyen nehéz is volt Finnt, és magamat rejtegetnie. Finn valószínű még mindig koporsóba éli álmát, kitudja. Az a része hidegen hagy, mint minden más. - Silas minden baromságot megcsinál. Persze, hasonmás gondolattal veszi az adást, mint rajta kívül a többi...- kezdek el számolni, hogy pontosabban Silason kívül hány hasonmás is van.- Öt? - kérdezem Tatiat, hogy biztos -e, ugyanis annyira nem számlálgatom őket, hogy hányan rontsák a levegőt. Ebben mind a férfi, s a női hasonmások is beletartoznak, legalábbis akikről hallottam, vagy találkoztam. Igazából ezt gúnynak szántam, hogy mennyire utálom őket. Tudom, hogy Tatiat nem érdekli, de én úgy vagyok, hogy ami a szívemen, az a számon is. - De ez mindegy is... Ha Silas hozta őket vissza, akkor az már megér egy sírást is.- Rázom meg a fejemet, mint aki hirtelen taposó fájdalmat érezne. De nem... inkább csak hirtelen sújtó hasonmás baromságot érzek. - De várjál...- emelem fel mutatóujjamat, éppen hogy csak nem egy villanykörte jelent meg a fejem felett.- Annyira nem is vagy olyan ostoba, mint hittem.- Nevetek fel, bár annyira nem akarom ezzel zaklatni szegényt, viszont nagyon nem bírom, hogy ha valaki értelmetlenkedik. - Tényleg nem kizárt, hogy az a félkegyelmű hozta őket vissza. Bár Esther nem csak velünk akar konkrétan végezni. Ő az életet akarja szolgálni, nem pedig minket. és ha a vérfarkasok, boszorkányok, vagy akárki még itt marad, úgy is romba hull minden. A vámpírok itt már annyira nem jelentenek veszélyt ennyi természetfeletti mellett. Felesleges lenne az egész.- Gondolkozom el, hogy szerintem nem csak mi vagyunk a célpont. Esthernek meglehet a magához való esze, hogy hiába öl meg több mint ezer vámpírt, ha azokon kívül körülbelül százezer emberekre veszélyt jelentő természetfeletti van szabadlábon. Ezen Tatia is elgondolkozhatna, hogy annyira ne legyen lelki békéje...
Szórakoztatnak szavai, az apró kis rezdülései, melyek elárulják, hogy az én szavaimnak sikerül célt érniük. Tetszik, hogy palástolni próbálja valós érzéseit, s helyette inkább megpróbál úgy mutatkozni, mint akit hidegen hagynak a szavaim. Édes próbálkozás, de nagyon gyenge. Gyakorolnia kellene… A sültkrumplis hülyeségére nem mondok semmit, mert teljesen felesleges. Az, ahogy ránézek, elárulja erről a véleményemet. Felvont szemöldök, kérdő, amolyan „ ez most komoly?” pillantás. Most komolyan, erre mit kéne mondanom? Na és arra, hogy a testvérei mit láttak bennem? Szerintem erre ő maga is nagyon jól tudja a választ, ahogy azt is, hogy azóta változtak az idők, ahogy az emberek is. A testvérei is változtak, én sokáig megőriztem önmagamat, de most elhagytam azt. De ilyen az élet, mindenki változik, csak az kérdéses, hogy ki és melyik irányba? - Erre inkább nem válaszolnék, mert te is nagyon jól tudod. – jegyzem meg, amit akár vélhet szurkálódásnak, ha akar. Vagy veheti szimpla hozzászólásnak, ha úgy tetszik neki. A hangsúlyomból és arcom vonásaiból nehéz lenne eldönteni, hogy melyik akart lenni éppen. Döntse el ő. - Nézd Kol, nem tudom mennyire erős a felfogásod, ezért elmondom még egyszer. Nem félek a szüleidtől. Tisztában vagyok vele, hogy kik ők, hogy mire képesek, de nem félek. Egyáltalán nem érzek semmit velük kapcsolatban. Annyira hidegen hagynak, mint például téged az, hogy kit akarok megenni vacsorára. – magyarázom neki, viszonylag normálisan és kevésbé lenézően. Szóval ennyit erről. Nem tudom, hogyan értethetném meg ezt vele jobban vagy azt, hogy egyáltalán meg akarom-e vele értetni. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy mit gondol, vagy remél ennek kapcsán. - Silasból személy szerint még azt is kinézem, hogy esetleg ő hozta vissza őket, vagy legalább is az egyikőjüket. Szóval, ez sem kizárt. – teszem hozzá a témához. – Különben is, kit tudnál találni, aki egyáltalán szembe mer velük szállni? Esther ellen aligha van esélye bárkinek is. Ráadásul az a nő csak az ősök halálát akarja, ami annyit jelent, hogy a vámpírokon és hibrideken kívül senki sincs veszélyben, talán még jól is járnának a halálunkkal. Ennek tudatában még is ki akarna nektek segíteni? – osztom meg vele szerény véleményemet, amit lássunk be… nagyon is igaz. Ha nem forogna kockán az életem, én még örülnék is neki, hogy nem lesznek többé vámpírok és hibrid teremtmények. Mert nélkülük, jóval könnyebb lenne bárkinek az élete, és sokkal békésebb. - Mikael pedig csak a bátyád halálára pályázik… legalább is egyelőre. Ami annyit jelent, hogy neked és a többi testvérednek nincs mitől tartania, ha ügyesen keveritek a lapokat úgy, hogy közben Klaust sem adjátok ki neki. – vázolom fel neki ezt az álláspontomat is. Komolyan beszélek, egész kiállásom komolyságot sugároz, s most egy csöppnyi arrogancia és gúny sincs benne. Pedig megengedhetném magamnak, hogy így viselkedjek, mikor ezek az egyszerű dolgok fel sem merültek Kolban. Nem is értem hogy nem vette számba a kész tényeket, mielőtt gondolkodni kezdett. Ezek szerint benne csak az maradt meg, hogy a szülei jönnek, és akkor már jön is a világvége. Pedig itt semminek sincs vége. Sőt! Minden csak most kezdődik. Most kapnak új esélyt arra, hogy bizonyítsák a világnak, ők bizony az ősök; a legerősebb és leghatalmasabbak a földön, akiknek kijár a tisztelet rendesen. Bár, lehet, hogy ezt csak én látom így, nekik pedig dunsztjuk sincs róla, hogy mihez kezdjenek. - Engem te ne keverj össze Katherine-vel! Nem vagyok gyáva, ha szükséges, küzdeni fogok! Én nem fogok elbújni csak azért, mert akadt egy „kis” probléma, nem vagyok ilyen. – sziszegem neki, a tekintetem pedig csak úgy szórja a villámokat. Hogy megorroltam-e rá a feltételezései miatt? Cseppet sem. Csak ezzel is tudatni szeretném vele, hogy nem vagyok az a nő, akinek képzel. Nem vagyok egy Katherine, aki elmenekült a probléma elől, s nem is vagyok Elena, aki a barátai mögé bújik. Én Tatia Petrova vagyok, és nem félek, nem riadok vissza semmitől, legyen az akár maga a világ vége is!
Doppelganger & Original A bunkóságnak van határa. Nekem pedig útlevelem.
Tatia egy szemét állat. Bár ezt mindenki tudja, aki találkozott ezzel a nem is tudom minek nevezemmel. Milyen szánalmas, de most komolyan! Nem fogja fel egyáltalán, hogy Esther nem csak velünk akar végezni, hanem minden természetfelettivel. - Ilyen ésszel elmehetnél sült krumplinak.- Mosolyodom el félajkamra cinikusan, amiben minden örömöm beleolvadt. Én is tudok kegyetlen, és arrogáns lenni, csak elég nehéz most kihozni belőlem. Nincs jókedvem, sem türelmem Tatiahoz. - Örök rejtély, hogy Klaus, és Elijah mi jót találtak benned. - Hunyom le a szemeimet fájdalmasan, miközben fejemet is oldalra ráztam négyszer. Kihúzom magamat újból, és szemeim az övét szelik át minden komolyságot felvéve. - Kedveld csak az öregeinket. Esther úgy is utált téged, de az sem kizárt, hogy az érzései felőled mit sem változtak. És ami pedig Mikaelt illeti, ő is nemsokára itt lesz, gondolom. Te is egyfajta ősi vagy sajnos, így kénytelenek lesznek téged is megölni, kedvesem. Csak idő kérdése. - Emelem fel arrogánsan két kezemet magam mellé, tenyereim felfelé, s erőtlenül engedem vissza magam mellé őket. Az egészen mosolygok, főleg, hogy látom, Tatia egy önző, faragatlan ribanc lett. Bár hasonmások azok egy kaptafára mennek, szóval nem meglepő, hogy ilyen. Az ijesztene meg leginkább, hogy ha normális emberi lény módjára viselkedne legalább az egyik is. Na, akkor már tényleg megijednék! - Akkor legyen akárki Silason kívül. Annyira nem ismerem ezeket az idétlen hasonmásokat, sem a többi nagypofájú boszorkányt, vámpírt, meg még kitudja már mik vannak...- legyintek fáradtan, amolyan csevegő beszédben, nem törődve azzal, hogy Tatia arra törekszik, hogy rosszul érezzem magam. Ah, ahhoz korán kell neki felébrednie. - Legyen akárki, de azok mind meghalnak, és csak nem nézik ölbe tett kézzel, hogy Esther mikor lép egy bazi nagyot.- Rázom meg a fejemet újból, miközben erőltetetten nézem őt, szinte kibújva a bőrömből az idegességtől, hogy Tatia abszolút nem érti, mit mondok neki. És hogy kikapcsolta magát... hol érdekel az engem? Még az sem érdekel, hogy itt van, de mivel nem hajlandó elmenni csak azért hogy hobbijaként az agyam totális húzását csinálja, így én is kénytelen vagyok meghallgatni az ő arrogáns szemétségeit. De van neki egy gyönyörű kislánya, akin bármikor bosszút tudok állni. Igaz, semmi kedvem sem itt még jobban megkeverni a trutyit, így is lesz elég gondunk, nem is kevés. Viszont nagyon merem remélni, hogy elmegy MF-ból, mert nekem itt kell maradnom, és nem akarok vele összefutni soha többet. Elijah, és Klaus amilyen hülyék, képesek voltak beleszeretni ebbe a félkegyelműbe. Hihetetlenek! - De, én úgy vélem, szerintem neked mindegy is, hogy mi lesz. Elbújsz, és nem talál meg. Végül is, nem rossz megoldás. - Nézek ki belőle minden lehetőséget, hogy vajon mit fog tenni akkor, hogy ha Esther tényleg megteszi az első lépéseket. Eleinte Klaus életére fog törni, kétségtelen, viszont az sem kizárt, hogy négy legyet egycsapásra. Múltkori próbálkozása is majdnem bevált, de valami miatt nem jött össze... már nem is emlékszem pontosan, hogy miért nem sikerült annak a degeneráltnak.
Hello darling, call me by my name
Tatia Petrova
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 457
❦ Join date : 2013. Oct. 20.
❦ Tartózkodási hely : † Mystic Falls †
❦ Job/hobbies : † Blood-suck †
Tárgy: Re: Henrik Mikaelson Sírja Vas. Jún. 08, 2014 7:39 am
The Heartless Originals
Nincs is jobb érzés a világon, mint amikor saját szemeiddel láthatod, saját magad élheted át, amint az egyik ősi szinte önszántából hullik a porba, feladva saját maga létezését. Ó, komolyan mondom, ennél fantasztikusabb érzés, aligha létezik ezen az átkozott világon! Na jó, számomra legalább is, egyelőre ez szolgálja eddig a legnagyobb élvezetet. Hogy a többi élőlénnyel mi van, azt nem tudom és, hogy őszinte legyek, nagyon nem is érdekel. Hatalmas, élvezettel teli mosolyom elárulja, miféle gondolatok járnak a fejemben. Mosolyom még akkor sem hervad le az arcomról, mikor a kis Kol úgy dönt, hogy összekaparja magát és visszaszól. - Igazán jó szemeid lehetnek. Bár, még a vak is észrevenné, hogy ezen én mennyire jót derülök. – vigyorgok továbbra is egy kissé gonoszkásan. Az, hogy a szavaim látszólag semmit sem hatnak rá, egy cseppet sem tud érdekelni. Tudom, hogy abban a helyes kis kobakjában már átgondolta kiejtett szavaim jelentését és úgy próbál meg fellépni előttem, mint aki teljesen jól van és semmi baja. - Tehát igazam van? Nahát, milyen meglepő… - gúnyos vagyok, még mindig. – Nem hittem volna, hogy elismered. De ez legalább egy jó pont a részedről. – No lám, úgy fest, hogy jól sejtettem én a dolgokat. Mondjuk az is elképzelhető, sőt valószínűnek tartom, hogy szavaim hatására „józanodott” ki ily’ hirtelen az önsajnálat, önsanyargatás, depresszió kegyetlen szorításából, amit egyben megtisztelőnek, és marha nagy pechnek is tartok. Pedig hogy élveztem, hogy szekálhatom… - Ó, igazán? – Görbítem lefelé szám sarkait, ahogy egy gúnyos, szomorú arcot varázsolok magamra. –Akkor áruld el nekem, mire gondol most az én csinos, kis fejem? – Villantok meg egy mérgező mosolyt. Lehetetlen, hogy tudja, miféle gondolatok keringenek a fejemben. Oké, azt, hogy élvezem ezt a dolgot, tagadhatatlanul tudja, de a többi… rejtély előtte. Vajon leesett neki, hogy ez a Tatia nem az a szende, cuki-muki, mindig mosolygós és aranyos lány, aki még anno voltam? Vagy nem jutott el az agyacskájáig ez a mindent eláruló információ? Hogy nem tűnt fel neki, hogy kis vagyok kapcsolva? Ha meg fel is tűt neki a dolog, eléggé rosszul kezeli az ilyesmi helyzeteket. Ezek szerint fogalma sincs, milyen, mikor egy vámpír igazából kikapcsol. Szóval, ha forralna ellenem bármit is visszavágásként a viselkedésem miatt, már most kijelenthetem, hogy tökéletesen hidegen hagy. Kényelmesen, a fának támaszkodva figyelem őt. Nem azért jöttem el tőle, mert tartok tőle, hogy esetleg nekem ugrana, nem. Sokkal inkább azért, mert most egyszerűen így láttam jónak, és kellően kényelmesnek ahhoz, hogy nekitámaszkodva szemléljem az előttem lévő ősit. Érdekes, amit közölni próbál, nem tagadom. Azonban nem tudom elképzelni, hogy rám kihatással legyen ez a családi ügyük, a rossz szülőkkel és a csintalan gyerkőcökkel. Valahogy nem érzem, hogy bármi közöm lenne a dologhoz, hogy nekem is félnem, vagy csak egy kicsit is tartanom kellene tőlük. Elismerem, hogy Esther és Mikael Mikaelson a két hmm… legveszélyesebb személy, akiket ismerek, de semmi több. Én nem tartok tőlük, sőt mi több. Szívesen meg is ejtenék velük egy találkozót. - Aha. Hát, én nem félek a szüleidtől, szerintem aranyosak. Nem is tudom, azt hiszem mindig is kedveltem őket. – Telepszik meg egy hatalmas mosoly az ajkaimon. Ha belegondolok, ez így is van. Kedveltem őket a legelején, aztán pedig azért szerettem őket, mert már nem voltak az élők között, most pedig azért imádom őket, mert visszatértek és ki akarják irtani a családfájukat. Milyen megható. - Hogyan is kerül a képbe Silas? – érdeklődöm. Nem tudom elképzelni, hogy Silas belefolyjon egy családi drámába, pláne nem úgy, hogy az Kolnak és a testvéreinek legyen jó. – Miből gondolod, hogy majd szembeszáll anyátokkal és nem éppen az ő oldalára áll és segít neki, meg Mikaelnek abban, hogy végetek legyen? – Na igen, ezt a variációt már sokkal valószínűbbnek tartom. Ami azt illeti, én szinte biztosra venném, hogy így lesz. Hogy miért? Mert Silas ilyen, szereti megnehezíteni a dolgokat.
Mindenkinek van egy gyenge pontja... Doppelganger & Original
Tatia szavai annyira hidegen hagytak, hogy szinte a felét sem értettem, ami azt illeti azért nem, mert abszolút nem érdekelt, hogy mit mondott. Tudja jól, hogy engem hidegen hagy az ócsárlás, ugyanis nem pazarlom a haragomat egy ilyen szukára, mint Tatia, aki nagyon jót mulatozik a jövőn. Nincs ő sem nagyon biztonságban, hiszen minden vámpír sorsa le van azzal pecsételve, hogy Esther megjött, és valószínű őt Mikael is követni fogja. Kétségtelen! És ami a másik legviccesebb, hogy Tatianak van egy gyenge pontja, amivel végleg földre tudnám taszítani. Ha tovább folytatja, nem kerül két percre, de megkeresem azt a gyönyörű lányát, és ő fog megfizetni Tatia szavai miatt! Nem szeretném felkavarni az állóvizet, de én ezerörömest megkeresem azt a csodás kislányát... Viszont, ezt nem szeretném Tatianak említeni, hogy ha még tovább húzza a húrt a fejemben, akkor meglátja; annyira nem is vagyok azért gyáva. Bármire képes vagyok, hogy ha arra valaki kényszerít. Mikaelson vagyok, ez a véremben van. Nézem cseles kis lépteit, bár már éppen eléggé kijózanodtam, hogy a szemébe mondjam; velem ne szórakozzon! Attól, hogy én még anno 1000 évvel ezelőtt nem nyomultam rá, még ne én legyek a közellenség ezért...! Ah, istenem... kezd egy kicsit csömöröm lenni. Legszívesebben felállnék, és oly nyugodtan mennék el, mintha robottá válnék, vagy mit tudom én, csak tőle minél messzebbre... Elijah, és Klaus hogy volt képes beleszeretni ebbe a nőszemélybe? Jézusom..! Még szerencse, hogy nekem anno még nem ment el az eszem! Még a földet is megcsókolom lassan, hogy nem vetettem szemet erre a... - Látom, jól szórakozol, kedvesem.- Nézek rá mosolyogva, mintha abszolút leperegnének a szavai. Igen, valóban, de bevallom, valahol igaza van. Tudom hogy gúnynak szánta, de én minden rosszból kiszűröm a jót is, és nem húzom fel magamat úgy, mint Klaus. Ah, valahogy hasonlítok a gonosz hibridre, de valahol nem. Magam is egy kegyetlenség vagyok, de valahol nem. És ezt nem is takarom. Ha olyan lennék mint Klaus, Tatianak ugrottam volna már. Ah, de nem bírom elviselni! - Valahol igazad van, Tatia drágám, viszont hidegen hagy a gúnyrésze.- Állok fel magam, s míg kiegyenesedtem, az üres piás üveget úgy ledobtam erőből, hogy az szilánkokká hullott szét. Felcsúcsolt frufrumat megigazítom igényesen, és Tatia felé nézek átszelő, kimért tekintettel, bár egy kicsit hunyorítva is, midőn félajkamon elmosolyodom. - Én annyira nem mulatoznék a helyedben, bár úgy is tudom, mit gondol az a csinos kis fejed.- Nézem végig őt, míg neki nem dől a sírtól távolodó fának.
Ugyan, nem esek én neki, ha még azért ment távolabb. Ugyan! Nőket nem illik megütni, bár én ilyen téren megöltem őket. Azért van különbség! Gondolom, hogy min járhat az esze. Megakar engem bántani, jobban letörni, de el kell szomorítanom; ez nem megy könnyedén. Igaz, gyakran vagyok nem túl jó kedvemben, viszont Tatia szava valami értelmet is lehelt belém. Nem fogom neki beismerni, mert minek? Igaza van, hiszen csak sajnáltattam magamat tudatom kívül, de úgy hiszem meg volt rá az okom. Esther tönkretett, míg megszállt, de pár napja ezek az érzések már apadnak. - Csak annyit mondok, hogy ha Esther jön, valószínű Mikael is.- Közlöm vele egész higgadtan a tényt, hogy jobb lesz, ha felkészül a közeljövőre. van egy Silasunk, valóban, de nem tudom, milyen két ősboszorkány találkozása.
- Csak egy kicsit gondolj bele a közeljövőbe... itt van Esther, ergó Silas, aki erősebb mondhatni nála, bár én nem ismerem a hasonmáspofikat. - Rázkódom meg kissé elundorodva már a gondolattól is, hogy hasonmásokról beszélek. Nagyon nem szeretem őket, hiszen majdnem mindegyik egyforma. Még szerencse, hogy csak két arcból van hasonmás. Istennek hála! De ezekkel a példákkal csak arra utaltam, hogy mi van akkor, ha ez a két boszi találkozna? Az egyik élni akar, a másik pedig nem. Efelől itt Silas, és Esthy. Érdekes kis összecsapás, és mit ne mondjak, eléggé borzongó is. Silas végezne az ősiekkel, de ha megtudná tenni, már megtette volna, tehát Silas erre nem képes, mindenki tudja. Esther próbálkozott még anno italunkba keverni valamit, ami végezne velünk, de nem így lett. Az sem végzett velünk, azaz nem jött össze a dolog. De már nem emlékszem rá igazán, és ami volt, az elmúlt! De mint ismerve a múltból Tatiat, ő nem áll senki oldalán, viszont kinézem belőle, hogy mindent megtesz, hogy mentse a bőrét a lányával együtt. A hasonmásokra mindig is vallt a gyávaság? vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzam. Tatiat nem könnyű kiismerni, de hogy őszinte legyek; nem is akarom!
Nincs is jobb egy megkeseredett, összetört és nem kicsit ittas vámpírnál… Miről is beszélek? Kol egy ősi, ami ezt az egészet fokozza még egy kicsit. El nem tudom képzelni mi a fene ütött belé, hogy leigya magát a sárga földig, de ha neki így jó, én ugyan nem fogok bele szólni. Ha szesztől szeretne bűzölögni, közben pedig sajnáltatva magát, sajnálva az egész elszúrt életét, hát legyen. Ki vagyok én, hogy megakadályozzam és kirángassam őt az önsanyargatásból? Különben is roppant szórakoztató látványt nyújt az ittas Kol látványa. Még sosem láttam egyikőjüket sem ilyen állapotban és ez vicces. Felnevetek azon, ahogyan rám néz, ahogyan vigyorog. Látszik rajta, hogy megártott neki az ital. Ha nem tévedek, talán most még dupla látása is lehet, vagy talán valami még mókásabb. Mert lássuk be, ez a helyzet nagyon is mókás, bárki bármit is mondjon. Szerintem még Kol is nevet saját magán. De az is lehet, hogy az önsanyargatás miatt nincs ideje ilyen ostobaságokon nevetgélni… Ez is milyen vicces. - Igen, sokat. Szerintem jobb lenne, ha nem vedelnél többet. Vagy tudod mit, engem ugyan nem zavar. Szórakoztató látványt nyújtasz, ráadásul sosem láttam még ősit, amikor épp önsanyargató állapotban van. Ha nem bánod, akkor végig nézném, ahogy ostromolod magadat, a világot, és hogy milyen szerencsétlen életed van, mert nyilvánvalóan ezt csinálod… - Nézek rá ártatlan pofit vágva, amit szépen lassan felváltok egy kissé gúnyosabbra, megfűszerezve egy igen éles pillantással. Sose mondják nekem, hogy nem foglalkozom senki mással magamon kívül. Most is ezt teszem. Támogatok egy régi ismerőst az önsanyargatás híres ösvényén. Igaz, lehet nem a megfelelő irányba terelgetem, de legalább itt vagyok és meghallgatom őt. Azt hiszem, ez is több, mint a semmi. Kol valami egészen hihetetlen történettel rukkol elő az anyjáról, Estherről arról a francos ősbanyáról. Őrültségnek hangzik az egész, de ha jobban belegondolok… nagyon is lehetségesnek tűnik. Végül is, Esthert mindannyian jól ismerjük, s tudjuk, hogy szeretne megszabadulni a csemetéitől. Ezek után pedig még nekem mondják, hogy szörnyűséges anya vagyok… az eszem megáll! Még ha nekem ilyen gyerekim lennének, mint a Mikaelson tesók, akkor sem lennék képes arra, hogy megöljem őket. Milyen szülő… nem is! Milyen anya az ilyen?! Rettenetes, azt kell, hogy mondjam… De hát, én éppen ezért bírom most őt annyira. Vicces végignézni az egész Mikaelson família családi drámáját. Ez pedig, hogy Esther újra visszatért… valami iszonyatosan felemelő hír. Nekem legalább is felemelő. Legalább meg van a fegyver, amivel tökéletesen sakkban tarthatok akár egy egész ősi családot. Nem mintha ilyen eszeveszett gondolatok jutottak volna az eszembe erről… csupán ez is egy lehetőség. Sosem lehet tudni, hogy mikor lesz szüksége az embernek egy ősi üstkavaróra. Csak figyelem őt, a vonásait. Kol most egész nyugodtnak tűnik, mintha kezdene elmúlni az ital hatása és végre a józanság útjára lépett volna. Látom, ahogy engem fürkész. Tekintete sok dologról árulkodik, s most is látom benne, hogy a fejébe ezernyi apró gondolat kavaroghat. Kíváncsi vagyok rá, vajon mit néz annyira rajtam, mi az, ami miatt nem igen tudja levenni rólam a szemét. Sikerül elkapnom egy pillanatot, ahogy ő az ajkamat figyeli, nekem pedig az említett testrész pozitívan reagál erre a dologra. Mégpedig azzal, hogy gyengéd mosolyra húzódik. Meglep, hogy hirtelen elfordul, én pedig felegyenesedem. Érdeklődve figyelek rá, hallgatom a szavait, ami a korábbiakhoz hasonlatosan, most is roppant érdekfeszítőek. - Csak nem azt akarod mondani nekem, hogy öngyilkosságba menekültél volna? – nevetek fel gúnyosan. Hát ez kész, ez egyre érdekesebb ez a beszélgetés. – Az öngyilkosság a gyengék és a gyávák fegyvere, ezt igazán tudhatnád. Már pedig téged én nem egy szánalmasan gyenge és ugyanakkor gyáva alaknak ismertelek meg. Bár, ezek szerint lehet, hogy tévedtem. – gúnyolódom. Megkérdezhetitek, hogy mi a célom ezzel az egésszel, amire a válaszom csak annyi, hogy szórakozás. Szórakoztat, hogy így láthatom, hogy láthatom milyen egy alárendelt Mikaelson. - Úgy látszik Esthernek tartozom egy köszönettel. Nem hittem volna, hogy megélem azt a napot, mikor egy Mikaelson önként és dalolva adja meg magát a ribanc anyjának. Kiváncsi vagyok, vajon a testvéreid mit fognak gondolni rólad, ha ez bekövetkezik. Igen, biztos gyengének és szánalmasnak tartanának… - A gúnyolódás pedig csak folytatódik, ahogy szép lassan teszek egy kört Kol körül. Messzebb állok tőle, mint eddig, de még így is pár lépés köztünk a távolság. Egy fának támaszkodom, kezemet pedig összefonom mellkasom előtt. Érdeklődve szemlélem az ősit, akit minden bizonnyal szavaimmal kellőképpen megsértettem vagy akár fel is húzhattam… Hűha, ez érdekes lesz!
Hello darling, call me by my name
Kol Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 135
❦ Join date : 2014. May. 10.
❦ Age : 1028
Tárgy: Re: Henrik Mikaelson Sírja Pént. Május 30, 2014 8:26 pm
I am not happy Doppelganger & Original
Nem megyek vissza soha többé New orleansba. Soha. Elegem van már az életemből, és abból, hogy folyamatosan mindenki megtapos, mint egy rongyot, bár még a ronggyal is különbül bánnak egyesek, mint velem. Szörnyű az élet, mit is mondhatnék? Csak akkor vagy boldog, hogy ha a sárga földig leiszod magad, de különben meg nem. Akit szeretsz, az észre sem vesz, vagy ha még is, akkor az életedre tör. Hol élek én?! Vagy csak szimplán ezt érdemlem. Kínoznak, megaláznak, semmibe vesznek.... elegem van! A halál számomra a vigasz, a nyugalom, a jutalom, semmi más! Nincs miért itt maradnom. Még is... miért lenne ennek értelme? Elhagyom New Orleanst, és talán visszamegyek Európába,
vagy nem tudom. de nem, nem mehetek vissza! Esther meg fog ölni, addig pedig nem mozdulok sehová, ameddig meg nem teszi. Lehúzom a torkomon a bizsergő, tömény alkoholt, és most már világomat sem tudom. Hol is vagyok most? Körbenézek tudatlanul, mert most tényleg nem jut eszembe, hogy hol vagyok. Milyen vicces. Bár így lenne akkor is, hogy ha meghalnék. Nem tudom hol vagyok, csak mosolygok mint valami pszichopata. Szörnyen érzem magam. Egyre inkább csak leverten, meggyötörve. Könnyek gyülekeztek a szememben, mert nem kapcsoltam ki az érzéseimet. Ami a minap történt az étteremben, csupán csak a stílusom volt olyan. Elrejtettem vele azt, amit valójában érzek. Nem bírok megállni a lábamon. Egyedül vagyok, nem is kicsit. Magány.... nem ismerek mást, csak azt a létet! A 800 évi egyedüllét teljesen tönkretett.
Egy ok, hogy megakarok halni, vagy ha nem, akkor elmenni innét messzire. - Sokat? - kérdezem most már szédülve, de csak mosolygok, mint aki keményen be lenne tépve. Végül is az alkoholt jó keverni pár dologgal, így most én is azt tettem. Nem halok bele, hiszen tényleg, szó szerint halhatatlan vagyok. ha ember lennék, akkor már az elsőtől kifeküdtem volna, és konyec. Bárcsak ilyen könnyen menne... - Én sokat? - kérdezem újból, bár már alig hallok valamit. Színes minden. Nem nagyon bírom, így behunyom a szememet. A homály, és a bánat teljesen elvitte az eszemet. Még nem ugrik be még mindig, hogy hol vagyok, de egyenlőre észnél vagyok, hogy tudjam, kivel beszélek. Tatia.... Petrova? Már lassan azt sem fogom tudni. Legszívesebben kikapcsolnám a maradék érzéseimet is. Nem megy... képtelen vagyok rá... pedig annyi bánat gyötör még mindig! csak egy gondolat, és kész lennék vele! Nem szenvednék, sem törődnék azzal a lánnyal, akit annyira szeretek. Először életemben... csak őt szerettem meg úgy! - Dehogy beszélek hülyeségeket! Megőrültél? - Kérdezem mosolyogva, de hangom oly nyugodt, mintha nem is ittam volna. Talán itt nem is a szesz ment már az agyamra. Meg fogok őrülni, biztos vagyok benne! - Akkor nem lennék itt!- Nézek rá Tatiara, mikor közelebb hajol hozzám gyengéden. Gyönyörű lány. De tudom, hasonló, mint Kath. De még is másabb. Nem tudok a Petrovák közt különbséget tenni. Azaz..de. Elena az egy különc, ő teljesen különbözik tőlük. Nem tetszik a stílusa. Túl szerény, és inkább megöleti magát, mint hogy másoknak essék bajuk. Ez a stílus, modor nem tetszik. Elgondolkozom, hogy vajon a bátyáim mennyivel okosabbak nálam. Beleszeretnek Tatiaba, és az életük felfordul, de a végén az kezd felépülni. És szerintem a mai napig is szeretik Tatiat. Nem csoda. A lány is szeretetre méltó, szerény, bár nem mutatja fájdalmait. Csak csillogó szemeit nézem, melyek jobban elszédítettek, mint a drog, és a szesz. Ezek a dolgok az én szervezetemben semmit sem hatnak, rájöttem, bár azért az alkoholnak van bukéja. Ajkaira tekintgetek, bár fogalmam sincs efelől is, hogy miért. Nem leltem sehol sem vigaszt, talán ezért rohanok mások után szeretettel kicsicsázva. Elfordulok, bár tudom, hogy kíváncsi arra, hogy mi lelt rám az étteremben. A boszorkányt direkt vettem el tőle, hogy ne bántsa. De a boszorkányt természetesen szabadon engedtem el én magam, nem bántva őt egy újjal sem. Sőt, nem is kértem tőle semmit, mint a többi boszorkányoktól. Azok közül is aki engedelmeskedett megjutalmaztam, amelyik pedig nem, azt megöltem hidegvérrel. Nincs lelkiismeretem a tőlem lett halottak után. Semmi. De a lányt szabadon engedtem, mert tudom, hogy nemsokára meghalok. - Nem beszélek hülyeségeket. Ami pedig az étteremben történt...- folytatom most már józanon, hiszen előbb térek észhez, mint az emberek, de még mindig nem tiszta semmi. - Boszorkányokat gyűjtöttem, hogy megöljenek engem. De mivel Esther visszatért, így most már ő fog velem végezni. És így boldogan szűnhetek meg mások örömére.- Gondoltam Tatiara, aki felmérhetetlenül utál engem. Nem meglepő, hiszen a kérdés már csak az, hogy ki nem utál... megszoktam, hogy lenéznek egy csomóan. Mit várjak? A halált, igen, egyedül csak azt. A pokol peremén táncolva a legjobb. A lelkem még mindig a túlvilágon van, de a testem nem égett el, így lelkem két felé van szakadva. Szenvedek!
Hello darling, call me by my name
Tatia Petrova
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 457
❦ Join date : 2013. Oct. 20.
❦ Tartózkodási hely : † Mystic Falls †
❦ Job/hobbies : † Blood-suck †
Tárgy: Re: Henrik Mikaelson Sírja Pént. Május 30, 2014 7:38 pm
The Heartless Originals
Az éttermes incidens után, nem igazán vágytam egy újabb találkozóra ezzel az ősivel, de mit is vártam, mikor jómagam is egy olyan sírhoz botorkáltam oda, amiben egy ősi heverészett. Gondolhattam volna rá, hogy esetleg belebotlom valamelyik eltévedt családtagjába, de nem. Tatia Petrova már csak ilyen; megy a saját buksija után és majd csak lesz valahogy. Jelen esetben például, szerencsésnek gondolom magam, amiért nem valamelyik másik testvért fogtam ki magam mellé. Bár, Kol sem éppen a legjobb, pláne nem így, hogy bűzlik a szesztől, de nem baj, oda se neki… - Te meg mennyit ittál? – kérdezem meg tőle, ahogy mellé lépdelek és megállok mellette. A szagból ítélve, nagyon sokat. Nem rémlik, hogy valaha láttam-e őt inni, legalább is ilyen mennyiségben, így fogalmam sincs, hogy nagyjából mire kellene tőle számítanom. Főleg most, hogy még az érzelmeit is kikapcsolta, vagy legalább is úgy tesz, mintha ki lenne kapcsolva vagy én már nem is tudom. Szegény, egyszerűen katasztrofálisan fest, mint akin épp most haladt át egy úthenger, vagy jó pár vadállat. Ráadásul abból, ahogy beszél, egyértelműen le lehet szűrni, hogy nincs teljesen magánál. Azt hiszem, egy kissé talán megártott neki az a sok pia, mert kezd furcsábbnál furcsább dolgokat összehordani. Én például már ott elvesztettem a fonalat, hogy meg akarja ölni magát. Miért? Egyáltalán mi vesz rá egy ősit, hogy végezni akarjon saját magával? Miért tenne bármelyik vámpír ilyet, mikor csak azért váltak vámpírrá, mert örökké akartak élni? Ezt nem értem… Most már semmit sem értek. Csak értetlenül ráncolom a szemöldökömet, furcsa, kíváncsi pillantásokkal illetem őt, de egyébként csak hallgatok. Hallgatom azt a rengeteg őrültséget, ami kibukik a száján. Sajnos, képtelen vagyok eldönteni, hogy vajon kitalálja ezt az egészet, vagy tényleg igaz, amiket állít. Ha igaz lenne, Esther, az-az ősi szipirtyó biztosan megint forralna valamit ellenük és kitudja… talán még ellenem is. Nem lenne túl jó, ha valóban igaz lenne, és további bosszút tervezne. - Kol, te biztos magadnál vagy? Nem ittál egy kicsit sokat? – kérdezem megint, mert ez kezd egyre hihetetlenebbé válni. Ne értsetek félre, nem azt nem hiszem el, hogy NIklaust szeretné megölni, hanem azt, hogy Esther megszállta őt. Habár… miért is ne lehetne ez lehetséges? Hiszen az a nő mindent megtenne annak érdekében, hogy pokollá tegye gyermekeinek az életét. Talán még Kolt is megszállhatta, hogy közelebb kerüljön az áhított célhoz. Igen, miért is ne? - Várjuk csak? Ez a sok összevisszaság, ez… mind igaz? – kérdezem tőle, kissé lehajolva hozzá. Hajam a mozdulat során a bal vállam felett előre bukik, ezzel szabadon hagyva fejecském jobb oldalát. Kíváncsiságtól csillogó szemekkel figyelem az ősit, még ajkam szeglete is felfelé görbülni látszik az izgatottságtól, hogy valami olyat tudok meg, amit eddig senki más nem tudott. Alig várom már, hogy esetleg többet is kiszedjek Kolból erről az egészről, de még egy kicsit várnom kell. Várni a megfelelő alkalomra, amikor aztán tényleg mindent megtudhatok tőle, komolyan… mindent.
Hello darling, call me by my name
Kol Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 135
❦ Join date : 2014. May. 10.
❦ Age : 1028
Tárgy: Re: Henrik Mikaelson Sírja Vas. Május 25, 2014 8:25 pm
Doppelganger & Original
Csak ülök Henrik sírjánál halál nyugodtan. Depressziós lettem. Nem bírom tovább a terheket, egyszerűen megakarok szabadulni a világ minden egyes gondjától. Nem bírom tovább, ebbe belerokkanok. Egyedül vagyok, és soha nem számíthatok senkire, vagy ha még is, akkor a végén mindig elárulnak. Ugyan, miért is lepődöm meg ilyeneken? Egy elítélt ősi vagyok, aki soha nem számíthat semmi jóra, csak a koporsó nyugtatására.
Az üres Bourbonos üveget eldobtam tőlem talán ha két méterre gyengén. Nem tudok sírni, mert nem megy. Érzéketlen vagyok, de azonban belül szétszaggat minden egyes fájdalom. Ha nem ölöm meg magamat, akkor soha nem lelek nyugalomra, csak szenvedésre. Ha meg elmúlna minden bajom, akkor a sebek begyógyulhatnak, de azonban a hegek még mindig megmaradnak. Ez az élet. Ezt írták meg nekem a fentiek. Eleget éltem, és a haláltól nem tilthat el senki sem! Nem bújok el már, hanem feladom magamat. Elég volt, elfáradtam. Én itt leteszem a lantot.
Keserves kínzásaimban elmélyülve, egy hang húzott ki, mi csak az én nevemet ejtette ki elveszve a hűvösségben. Tatia... ki más lenne? Nem tudom, minek jött erre. Nem számítottam látogatókra, de hát közterület, oda megy-jön ahova akar. De nem számítottam rá, hogy Henrik sírjához tér vissza még az étteremből. Nem nézek rá, bármennyire is nyaggat afelől, hogy áruljam el az ittlétem okát. Ez rám tartozik sajnos, szóval nem is nagyon szeretném elmondani. Elég nekem az, hogyha egy boszorkánynak árultam el, de ha az is kikürtöli mindenkinek, esküszöm; egyenként tépem ki a bordáit!
- Miért érdekel ez téged, Tatia? Az a Mikaelson vagyok, akit nem ismer senki. Vagy ha még is, akkor a sok csúf tetteimről!- Emelem fel két karomat, s a sírra csapok. Valójában már a sárga földig leittam magamat. Érzem hogy a fejembe szállt az alkohol, és képtelen vagyok normálisan, és épp elméjűen még gondolni is valamire. Szédülök, és egyben a könnyek is közrejátszanak, hogy nem látom tisztán az előttem lévő teret. Tatiat sem láttam kristálytisztán, bár még magamat sem, se semmit. Nem szoktam hozzá az alkoholhoz, de most ehhez fordultam. Valahogy most jól esik, hogy nem érzek fájdalmakat. Eleget ittam úgy látszik, hogy ne érezzek semmi rosszat. Jó ez így. A fejem is megfájdult, fura érzések jöttek rám. - Ami azt illeti, csak megakarom magamat ölni.- Akárcsak egy pszichopata. A hangom lejtései kótyagosak voltak, és szokatlan volt a hangom is.- Kell a karó, ami végül örökre elpusztít. És ehhez gyűjtök boszorkányokat, mint például Patriciat is. - Árultam el nagyjából mindent a részegségem miatt. Abszolút nem voltam magamnál, és nagyon jól éreztem magamat annak ellenére is, hogy az előbb majdnem eret vágtam szinte. - És mivel Esther megszállt, így sokszor nem vagyok magamnál. Irányít. Eddig olyan dolgokat tettem, amire nem emlékszem, és a minap utánam jött egy rakás utazó, hogy mi a francot műveltem. Fogalmam sem volt miről beszélnek, ezért megöltem azokat is.- Csuklottam a végén, hiszen már teljesen az agyamra ment a pia. Hát igen... két ember mond igazat. A gyerek, és a részeg ember. - Klaust megakarom ölni, de nehogy azt hidd, hogy önszántamból, csupán csak Esther akarja így, aki megszállt. Nem akarok Klaus közelébe menni, ezért boszorkányokat taníttatok Esther könyveiből. - Árultam el azt is, hogy miként taníttatom a boszorkányokat. Csodás ősi vagyok, de aki ellenem szegül, annak azonnal letépem a fejét hidegvérrel. - És még nem tudom, mi vár rám...- hajtom le a fejemet, hogy ne mondjam tovább az itt létem okait. Így is nagyon elszúrtam.
Hello darling, call me by my name
Tatia Petrova
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 457
❦ Join date : 2013. Oct. 20.
❦ Tartózkodási hely : † Mystic Falls †
❦ Job/hobbies : † Blood-suck †
Tárgy: Re: Henrik Mikaelson Sírja Vas. Május 18, 2014 4:38 pm
The Heartless Originals
Nem hittem volna, hogy valaha itt kötök ki. Azt sem tudom egyáltalán miért jöttem ide. Vagyis, hogy miért pont ide. Ide, egy olyan személy sírjához, akit én még csak nem is ismertem. Illetve nem annyira, mint a testvéreit. Meglepő módon, még is tudok róla egy, s mást. Talán csak a kíváncsiság hajt, talán egy megérzés, mely azt súgja, hogy ide kell jönnöm, hogy megleljem, amit keresek. Vagy lehet, hogy mind kettő. Netalántán, az is lehetséges, hogy megőrültem. Nem tudom. De itt vagyok. Kolra, testvérének a sírján támaszkodva találok rá. Pár pillanat erejéig csak messziről figyelem őt. A legutóbbi találkozásunk elég furcsán sült el, én pedig még mindig kíváncsi vagyok rá, mi van vele. Megváltozott, valami történt vele. Olyan idegennek tűnik, bár eddig sem állt valami közel hozzám. Most azonban, olyan üresnek, elnyűttnek, vagy mi több; érzelemmentesnek tűnik. Vicces, pont én beszélek, mikor magam is visszavertem az érzelmek hadát, hogy ne kelljen ilyesmikkel foglalkozni. - Kol? – szólítom meg őt, ahogy közelebb sétálok hozzá. Megállok mellette, pillantásomat pedig róla, a sírra vezetem, aztán pedig vissza őrá. Meglep, hogy itt találom őt, bár nem annyira. Fogalmazhatnék úgy, hogy nem sejtettem, hogy pont itt fogok vele megint összetalálkozni. - Nem mintha rám tartozna, Kol, de… - elhallgatok egy pillanatra – mi történt veled? Olyan furcsán viselkedtél az étteremben. Először olyan voltál, mint aki szenved valami miatt, aztán pedig huss… egy szempillantás alatt véres ragadozó lett belőled. – Kíváncsian nézek rá, tekintetemet le sem veszem róla. Még mindig nem érdekel a dolog érzelmi része… mert nem és kész. Az ok, amiért viszont kikapcsolt, – mert, hogy igen, ezt tette – az már nagyon is. Szóval, nagyon várom azt a hihetetlenül tragikus és izgalmas történetet, ami miatt maga Kol Mikaelson képes volt kikapcsolni.
Hello darling, call me by my name
Kol Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 135
❦ Join date : 2014. May. 10.
❦ Age : 1028
Tárgy: Henrik Mikaelson Sírja Szomb. Május 17, 2014 1:32 pm
Tatia &
Kol &
Henrik sírjára nehezedtem rá, már úgy sem bánja. Kezemben egy hideg Bourbont tartottam, és azt unottan iszogattam, néha belekortyolva nagyokat. Pár napja már kikapcsoltam az érzéseimet, de még mindig nem bírok a talpamra állni. Nehéz. Most már nem érzek semmit, és most már Esther sem tud irányítani! Amióta kikapcsoltam a szánalmas érzéseimet, azóta már nem is érzem a késztetést, hogy öngyilkos legyek. Megtörtem az átkot. Már csak attól félek, hogy nem is ez áll a középpontba, hanem attól, hogy Esther hagyta abba, és készül ő maga kezébe venni az irányítást. Körbenéztem, bár inkább csak tekintgettem előre, miközben az üveg végét ajkaimhoz tartottam, hogy egy döntéssel a számba menjen az ital. Olyan kedvtelen voltam, s olyan semleges. Nem érdekelt semmi, pedig lenne dolgom bőven. Nem érzem magam úgy, hogy a világhoz tartoznék. Úgy érzem magam, mint ahogyan 800 évig voltam. Halottnak, és magányosnak. Az életemet nem tudom irányítani, mert 800 év esett ki, így nagyon nehéz lesz fellábalnom. Niklauson már nem tudom, hogy a bosszúmat végrehajtsam. Annyit viszont meg fogok tenni, hogy a boszorkányokat felfogom szabadítani New Orleans alól! Ehhez Davina szükséges, aki bizonyára ezt akarja, bár a rituálé miatt fél a többi boszorkánytól. Ha hallgat rám, mellettem biztonságban lesz. Ha valaki miatt egy haja szála is görbülni fog, akkor annak ott helyben vége! Marcel, és Klaus mellé soha nem fogom engedni, mert ők csak kihasználják! Nekem ebből az lesz a hasznom, hogy megtalálom az őstölgyfakarót, és végleg végezhetek magammal. Már csak ez hajt előre, semmi más!
Most a Young Blood frpg oldalára tévedtél. Reméljük, hogy az oldalunk elnyeri a tetszésedet, hiszen itt biztosan nem fogsz unatkozni. Ezen a helyen tényleg csak a fantáziád szabhat határt, illetve ha valami egyedi ötlet merül fel benned a karaktereddel kapcsolatban ne habozz! Mit is rejt ez az oldal? Sok-sok izgalmat, illetve kezedbe adja Mystic Falls és New Orleans városát, hogy te alakítsd az ottani lények, emberek életét, de akár azt is mondhatnám, hogy a város életét. Ne feledd itt semmi nem az aminek látszik, mert itt minden árnyékben egy "démon" lapul, aki vagy jót akar cselekedni, vagy pedig a poklok poklát járatni veled. Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz velük és te magad alakísd a jövődet? Akkor ne habozz, itt a helyed! Ha ez se lenne elég, akkor még egy dolgot elárulok neked. Mindenegyes széllel egy újabb jövevény érkezik a városba, hogy az ott élők amúgy se unalmas életét még jobban felbolygassa. Bármiben segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan keresd fel az egyik staff tagot, hiszen szívesen segítünk neked. Minden kedves kezdőjátékost is szívesen látunk az oldalon, mivel itt nem "tévedhetsz el". Légy részese a mi kis kalandunknak! A döntés a te kezedben van... Mi szeretettel várunk téged. (;
Oldal alapítása: 2013. december 20.
Belépés
Fecsegõ-tipegõ
ahol mindig beszélhetsz...
Jelenlévõk ..
Akik a város életét színesítik.
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (82 fő) Szomb. Nov. 23, 2024 5:59 am-kor volt itt.
Bejelentéseink
Ami az újságok címplapján is megtalálható.
❦ Oldalunk több mint fél éves fennállásának, illetve nagy időugrásának köszönhetően gyönyörű új külsőbe öltözött, ami ezúton is köszönünk Kenzynek! <3
❦ Az oldalon jelenleg semmilyen faji- illetve nemi korlátozás nincsen. Szívesen látunk mindenkit! (:
❦ Egyre több sorozatbeli, keresett karakter, illetve most már canon karakterek is keresik a megalkotójukat. Amelyik az adminok fejéből pattantak ki. Bármivel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor keresd a hirdetőt vagy pedig az adminokat.
❦ A sorozatbeli karakterek listája a sorozat adásaival folyamatosan frissül, bővül, de ha van olyan karakter, aki nálunk nincs feltüntetve és a státusza az oldalon szabad, akkor ne habozz! Mindössze jelzésképpen egy pm-et kérünk tőled! (;
❦ Továbbra sincsen megkötött szószám, illetve sorok száma sincsen meghatározva. Eddig nagyon szép hsz-ek születtek és reméljük a továbbiakban is ilyen szép olvasmányokkal lesz tele az oldal. Szóval ilyen téren abszolút szabad minden!
❦ Különböző nemi beállítottságú karakterek érkezése sincs betiltva az oldalon, valamint a felnőtt tartalmú játékoké sincs, pusztán az utóbbinál arra kérünk titeket, hogy ezt tüntessétek fel a reagok elején.
❦ Valamint, köszönjük szépen minden egyes tagunk maradását, illetve aktivitást, mert nélkületek az oldal nem működhetne. Tovább jó szórakozást kívánunk mindenkinek és sok izgalmat. (;
Újdonságok
legutolsó üzenetek
» Heart of Europe pötyögte Rebekah Mikaelson Kedd Márc. 17, 2015 5:04 pm
» Szent Johanna Gimi pötyögte Rebekah Mikaelson Vas. Márc. 15, 2015 3:35 pm
» City of Fallens pötyögte Rebekah Mikaelson Hétf. Márc. 09, 2015 2:44 pm
Kezdőlap 
Szomb. Aug. 16, 2014 11:35 pm
Remélem még találkozunk a játéktéren, hogy folytassuk az egymás iránti "szeretet" xD 
Köszönöm a játékot 
//
