Cloude Jager

☥ the lively fantasy epitome

Az életem:

„A magány olyas valami, amit csak azok tapasztalnak, akik elvesztettek valamit … egy darabka az életemből, s a magány testet ölt a szívemben”

1993. Tavaszával születtem, vérfarkas családba, valahol New Orleans környékén.  Segítőkész vagyok társaimmal szemben, természetesen kivételek is vannak. A fajom megköveteli, hogy utáljam a vámpírokat, de ez nekem nem jelent sokat. Minden fajból utálok valakit, de nem a faja miatt, hanem a viselkedése miatt. Sosem voltam az a gyenge személyiség, de valahogy bátyáim mellett még sem vagyok túl erős. Mindig fekete bárányként tekintett rám édesapám és édesanyám is. A családunk mindig is harcban állt egymással, ám nem olyan durván mint 5 évvel ezelőtt és azóta is. Beengedtem magam mellé egy ember lányt, amit nem szabadott volna. A bátyáim akadékoskodni kezdtek, féltek, hogy a lány leleplez minket, és teljesen elveszítették a fejüket. Nem tudták kontrollálni a bennük lakozó farkast. Édesapám megpróbált megvédeni haragjuktól, de mind hiába, egy harc folyamán édesapánk életét vesztette Kadaj karmai által. Azóta a nap óta a három fivérem azért küzd, hogy rám akadva velem is végezhessenek. Mivel azon a napon én kimenekítettem a városból édesanyámat, engem keresnek, hogy visszaszerezzék őt. Három bátyám, Kadaj, Vincent és Felix. Mind álnokok és gonoszok. Nincs más életcéljuk, mint végezni velem. A lányt akit úgy szerettem, aki miatt ez az egész történt egy hosszú időre elvesztettem. Míg én Mystic Falls-ba vettem az irányt, addig ő maradt New Orleans-ba. 2-3 év telt el az esemény óta. Ennyi idő bőven elég volt, hogy elfeledjem a régi emlékeket. Munkát kerestem, s találtam is. Találtam egy ingatlan céget, akik házak eladásával foglalkoznak. Nem sokáig vacilláltam, míg eldöntöttem ennél a munkaerőnél telepszem le. Egészen jól ment nekem, már 5 házat eladtam egy nap, amikor jött egy rendelés, miszerint 3 személyre szeretnének albérletet találni. Képtelen voltam másra gondolni, mint, hogy fivéreim megtaláltak. Mást küldtem ki magam helyett, s biztosítva, hogy nem vagyunk bajban haza siettem édesanyámhoz. Mondhatom nem fogadott szép látvány. A földön hevert, körülötte minden csupa vér volt, a nyakán pedig 2 borsó nagysági lyuk volt. Mivel magam is vérfarkas vagyok, ezért tudtam, ezt nem tehette vérfarkas. De akkor mi volt? Ekkor mozgást észleltem, de mire megfordultam volna az a valami rám ugrott, s a nyakamba mélyesztve hatalmas agyarait, a véremet kezdte szívni. Egy kis idő múltával a rém leesett rólam, én pedig összerogytam a földre. Megfogtam a harapás helyét, és hátra néztem. Egyszerűen nem tudtam mi az amit látok. Több hetem .. nem is, hónapom ment rá a keresgetéssel, mire rájöttem, hogy ahova menekültem fivéreim elől, az a hely csöppet sem jobb mint New Orleans. A cikkben amire rátaláltam minden -féle fajról olvastam. A vámpíroktól kezdve, a vérfarkasokon át, még boszik is találhatóak. Megbizonyosodtam, hogy édesanyámmal egy vámpír végzett. Ismét megérintve a nyakamon lévő harapást még mindig érzem. Miért nem gyógyul be? Sokáig bent kuksoltam a házban, s semmi friss levegőhöz nem jutott az elmém, nem tudok értelmesen gondolkozni. Ki mentem sétálni, s vissza kuncsorogtam magam a munkahelyemre, szerencsémre vissza is vettek. A munka időm végeztével hazaindultam. Útközben rám támadt valami őrült egy karóval a kezében. Azt hiszem erről is olvastam már, a karóval ölik meg a vámpírokat. De még is miért né .. meg is van, bizonyára a harapás miatt gondolta. Mikor valamit belém lövellt várt valamire. Azt hiszem ez a verbéna, ő pedig az elájulásomra várt. De mikor nem kapta meg amit szeretett volna, akkor fellát rólam. – Mi vagy te? – Kérdezte a karót a szívemhez szorítva. – Tudtommal nem vámpír, de ha már ilyen szakértő vagy, azt meg tudnád mondani miért nem gyógyul be a vámpírharapás? – Azt hiszem ebből leesett neki, hogy vérfarkas vagyok, mert futásnak eredt. Pedig jó lett volna megtudni. 2 újabb hét telt el, s a harapás csak nem gyógyult, de még a gyógyulás jelét sem mutatta. Nem kellett már szakértő, meg semmi, tudtam miért nem gyógyul, az egyszerű ok nem más mint Jenova, az édesanyám. Egyszerűen nem tudom túltenni magam a halálán. Ő és apa voltak azok, akik hittek bennem, a vérfarkas – ember szerelemben, s ők voltak akik megvédtek akkor is amikor nem kellett volna. Az, hogy végül begyógyult a harapás csak egy embernek köszönhető. A legjobb barátomnak. Majdnem 2 éve már, hogy megismertem. Egy sikátoron keresztül szerettem volna rövidíteni a haza vezető utat. A sikátor végén 4 embert láttam. Láttam amint három ember késsel, és egyéb fegyverekkel fenyegetőzve vagdossák hozzá a tégla falhoz a 4. embert. Oda mentem, s mind a 3-nak kicsavartam a kezéből az eszközt, addigra a srác már a földön hevert, félholtra verve. Felsegítettem, s javasoltam neki a kórházat, de ő csak nem hagyta, el akart szaladni, egy pillanatra engedtem el, hogy ránézzek a telefonomra, mennyi az idő, s ő már a földön is landolt. Egy az egyben összeesett előttem. Gyorsan kihívtam a mentőket, s bementem a kórházba vele miután a mentők megállapították, hogy egy hozzátartozója sem él. Bent ellátták a bajait, s másnap, saját felelősségére haza is engedték. Megköszönte amit tettem érte, s kérte, hogy segítsek neki hazajutni épségben. Bár amennyire ezt abban a helyzetben mondhatta magáról. Nagyon jó barátok lettünk ezek után, s megkértem, hogy költözzön hozzám, legalább addig amíg jobban nem lesz testileg, lelkileg. Nagy benyomása volt felettem, olyannyira, hogy végre tovább tudtam lépni, s békében hagytam elmenni az édesanyámat. Így a vámpírharapás is eltűnt. Ugyan a mi barátságunk csak még egy ok volt a halálomra, mert ember, de még is úgy éreztem, szívesebben vagyok magányos farkas ember barátokkal, mint falkatag, barátok nélkül. Még abban az évben ismét találkoztam szerelmemmel, aki szintén hozzám költözött (ház keresés miatt). Jelenleg együtt élek vele és a haverommal. A szerelmünkből többé nem csak szerelem lett, elkezdtünk járni is. Meg volt az első csók is. Most, hogy végre jól alakulnak a dolgaim remélem többet nem látom a fivéreimet .. vagy még is?!