Tatia &


Kol &

Pat

Milyen szerencse, hogy 1000 évvel ezelőtt nem nyomultam rá Tatiara, mint Elijah, vagy esetleg Nik. Igaz, Tatia vonzó nő, bár soha nem sóvárognék utána, mint a két fivérem. Mint két pincsikutya... röhejesek.  
Tatia pedig élvezte, hogy több udvarlója van, még annak ellenére is, hogy volt egy gyereke. De mindegy is, a szerencse, hogy nem voltam benne, nem mintha nem lennék anélkül is szoknyavadász...
Legalábbis nem a hasonmásokra bukok, főleg nem a Petrovakra.
- Az a kisfiús pofi könnyedén megváltozhat.- Hálózták be hirtelen az arcomat a szürke erek, s szemfogaimon megcsillant a mellettem ülő nő vére. Nem tüntettem el az arcomon az ereket, még akkor sem, ha rajtunk kívül vannak még itt emberek is. Kit érdekel? Ha valamelyik beszól, akkor már a halálért fog könyörögni!
A boszorkány helyében azonban nem dicsekednék, hogy ferde hajlamaim vannak, de természetesen ez is ő rá tartozik, hogy melyik nem után vonzódik. Bár... nincs is izgatóbb egy leszbikus nőnél.
Hallgattam egyben Tatia, és a boszorkány szavait, de ahogyan látom, Tátesz is szorgalmasan gyűjtögetni akarja a boszorkányokat. Tatianak lehet nem fog jól esni, de lenyúlom Patriciat, mert nekem minden egyes boszorkány kelleni fog, hogy Klaust letaszítsam!
Untam magamat. A fejemet az ismeretlen nő felé fordítottam, s ujjamat állához érintettem, mintha megakarnám csókolni. Éreztem ajkai leheletét, de aztán egy fordulatot véve törtem ki a nyakát csupán azzal, hogy kicsit erősebben elfordítottam a fejét a két ujjammal precízen.
A lány az asztal alá zuhant, s nem is törődtem vele, hogy bárki észreveheti. Említettem, hogy aki furcsállna rajtam valamit, az könyörögni fog a halálért.
Ahogyan elnézem, Tatia drágám is hagyott maga után egy gyönyörűséges hullát. Ezt onnan tudtam, amikor a boszorkány kiment a mosdóba, utána pedig könnyes szemekkel tért vissza. Az egész arca bezöldült a látványtól. Hát... ősiek közelében még is mire számíthatna? Ahogyan elnézem, nem igen találkozott az eredetiekkel, hiszen akkor nem könnyezne be a szeme. Ez még csak a kezdet, ennél még fog a drága boszorkány durvábbakat is látni.
De Tatia... ugyan, nem akadt le a témáról, pontosabban arról, hogy mit keresek itt. Hát.. ha azt mind tudná, szerintem még ő maga is elszörnyülködne, hogy még mit kéne tennem. Nekem csupán csak az őstölgyfakaró kell, amivel végezhetek magammal. Jobban megkedveltem a halott létet, bár az okozott némi fejfájást, hogy nem tudtam átkelni Amarán keresztül. És ez fáj. Mindennél jobban fáj. És ami a legrosszabb volt, hogy Amara minden egyes érintéssel érezte a fájdalmat, amikor meghaltam, de még sem keltem át, mert nem engedett be a horgony. És hogy miért? Mert nem azzal a rohadt tölgyfakaróval öltek meg!
Tatianak pedig akkor mondanám el, hogy ha hajlandó lenne nekem segíteni. Biztos belemenne, főleg úgy, hogy engem kéne megölni. De ugyan... nem hozom meg neki azt az örömöt!
- Még mindig nem tudod, hogy mi a dörgés.- Szólaltam meg arrogánsan, amikor a boszorkány visszajött könnyes szemekkel.
Látom Tatia arcán, hogy büszke rá, hogy megölt a sloziban egy hullát. Hát, most már az én partnerem is halott. Hurrá...
Ha az arrogáns, gonosz tekintetemmel ölni tudnék, akkor Tatia most már halott lenne. Jól tudja, hogy én nem az a Mikaelson vagyok, mint a két fivérem. Azaz de, csak intelligensebb kiadásban. Nem mondok el egyből mindent az ellenségemnek, mint ahogyan azt a többi kettő csinálja. Én a magam ura vagyok. És ha elmondanám neki, hogy miért jöttem ide, akkor a titok már nem lenne titok. Eléggé meg kéne győznie, hogy elmondjam neki. Ő nagyon örülne a hírnek, ezt viszont most közlöm is neki.
- Örülnél a hírnek, de nem mondom el, mivel nem áll jól neked a jókedv, Tatia.- Gúnyolódom egy kicsit, ami megvallva... jól esett. Tatia egyre csak dühösebb, hogy ha nem kapja meg azt, amit akar. Ilyen esetben az én dolgom, amit nem mondok el. Pedig számára igazán érdekfeszítő lehet, hisz én vagyok az a Mikaelson, aki 800 évig feküdt egy nyamvadt koporsóban, és most hirtelen feltűnik majdnem 200 év után, kitudja, milyen tervekkel. Nos, ez nagyon egyszerű. Az egyik tervem úgy született, hogy Esther átvette az én irányításomat. A másik pedig a magam terve, amit csak akkor hajthatok végre, ha megszerzem a tölgyfát, amivel végezhetek magammal. Tudtommal az az utolsó, és ha megteszem, akkor már nem marad egy sem, hiszen a karó velem együtt ég el.
- Nem kell sírni. - Szívódott vissza az arcomról a szürke erek, mikor Patriciára néztem. Nekem kell ez a boszorkány! Tatia milyen képet vágna, ha lenyúlnám a boszorkányát. Nekem kell, és kész.
A helyemről kiegyenesedtem, s Tatia fölött átnyúlva, nyújtottam kezet a boszorkánynak, hogy tartson velem.
- Szeretnék veled beszélni. Egy nagyon fontos ügyről...- Mondtam erőteljesebben a "nagyon" szót. Tudom, hogy Tatiat szétfeszíti az érdeklődés afelől, hogy miért bukkant fel a legfiatalabb Mikaelson, akiről eddig senki sem tudott semmit. Már csak az a kérdés, hogy kivel végzek előbb. Magammal, vagy Klausszal?
A mostani cselekedetemet is Esther okozza, hiszen alapból nem keresnék boszorkányokat azzal az indokkal, hogy megöljem az őshibridet. Szívem szerint magammal akarok végezni, de ha megszerzem a karót, akkor könnyedén eltéveszthetem a szúrást, ami végül bennem landolna. Patriciát másik célból meg azért szeretném fűzködni, mert talán ő letudja venni rólam az ősboszorkány irányítását, habár ezt nagyon kétlem. De egy próbát megér.
ha a lány elfogadja a hívásom, akkor az üzleten kívűl akarok vele beszélni, nem mintha Tatia ott sem hallaná. Nem mondok különösen majd olyat, ami arra utalna, hogy miért vagyok itt. Tatiat szétfogja feszíteni a kíváncsiság, de megnyugodhat, ő rajt nem akarok  semmit sem csinálni, ami rosszra utalna, ha csak nem kényszerít rá.  

Tatia &


Kol &

Pat

Tatia gyönyörű nő, de azonban nagyon pimasz is. Csak néztem, ahogyan a boszorkányt fenyegeti, bár nem törődtem vele, hiszen ez az ő dolguk, a többi pedig már nem érdekel. Az érzéseimet pár nappal ezelőtt kikapcsoltam, mert már elegem volt mindenből, ami fájdalmat okozott nekem! Esther eluralkodik rajtam, még a túlvilágról is, és e eléggé bosszantó tud lenni. De most már ezt a folyamatot lelassítottam, így nem kell Niklaust megölnöm, aztán magamat. Mert nagyon jó érzések nélkül élni.
Tatia megérdeklődte, hogy még is mit keresek itt, vagy inkább miért vagyok ennyire szétcsúszva.
Megrántottam a vállamat halványan nevetve, bár ez mind kínból jött.
- A kíváncsiság öregít.- Válaszoltam félvállról, mert azt hiszem, nem tartozunk egymásnak beszámolóval. Én nem kérdeztem felőle, akkor ő sem. Kinézem belőle, hogy akkor olyan lenne mint egy pletykás vénasszony. Ugyan, az én ügyem rám tartozik, senki másra.
Nekem az egy pohár vér kevés lesz. Ideje valami ütősebbet innom.
Patricia figyelmét kikerültem, hiszen mostanság nem érdekel egy nő sem szerelem téren. Ugyan, én szeretni? Miaz?
Körülnéztem, s láttam, hogy közeledik egy gyönyörű, karcsú szőke szépség, telt combokkal, idomokkal, és hallom is a vénájának a lüktetését.
Amikor elhaladt volna mellettem, karjánál fogva megragadtam, és a szemébe néztem, hogy megigézzem.
- Leülsz ide, és hagyod, hogy igyak belőle. Ha azt mondom, hogy végeztem, elmész, és hagyod magadat elvérezni. Nem szólsz, nem beszélsz, csak mosolyogsz!- Szemeim szikrákat szórtak, bármennyire is perverznek tűntem. Ugyan, inkább csak éhesnek.
A lány pár másodpercig egy helyben állt, míg végül mellettem foglalt helyet. Előre tekintett, mint aki holdkóros lenne.
Közelebb hajoltam hozzá, s éreztem ajkainak a leheletét, s lejjebb menve, érintettem ajkaimat vértől lüktető nyakához, és a vénájába beleharapva közvetlenül kezdtem szívni sós, de azonban ízletes vérét. A vére nyugtató hatással volt rám, s nem is törődtem a köröttem lévőkre. Annyira nem volt feltűnő, hiszen csak egy perverz pasasnak néztem ki, aki éppen csókolgassa a "barátnője" nyakát. Nos, hasonló, bár csak annyi a különbség hogy a végén öngyilkosjelölt lesz.
Lassan emelem el ajkaimat, s a kibuggyanó vért azonnal törlöm le államról, ajkaimról, hogy ne legyek feltűnő.
- Ezt így kell csinálni, Tatia.- Csettintek egyet, bár a szemeimben látszanak a gonosz jellemek.
A boszorkányra néztem, aki meglehetősen szintén csinos, bár nem tudok utána érezni semmit, hiszen kikapcsoltam az érzéseimet szerencsére.

Tatia &


Kol &

Pat

Egy gőgös, és dühös mosoly keletkezett az arcomon, amikor tatia megkérdezi, hogy élek-e még. Jól tudja, hogy jobban teszi, hogy ha nem szórakozik az életemmel! Tudja jól, hogy mély nyomot hagyott bennem a 800 év szellemlét. Találkoztam Amarával, ugyanis felkészültem volna a továbblépésre. Mikor megláttam a koprosóba zárva, tudtam, és éreztem is, hogy ő a túlvilághoz vezető út. Megérintettem, de nem tűntem el. És hogy miért nem? Mert nem azzal a tőrrel öltek meg, amivel végleg megölnek egy ősit. És mivel hatalmasat csalódtam hogy nem haltam meg, így most a tőr után kutakodom, hogy megtaláljam, és végül végezzek magammal!
És hát, tudtommal nem vagyok az az ősi, aki minden áron megvédené New Orleanst. Főleg azokat, akik elnyomottan élnek ott, pl a boszorkányok. Ugyan, én miért akarnám őket segíteni?
Biztos vagyok benne, hogy Esther valamit megint csinált, mert nem én magam akarom ezt! Elegem van már mindenből, és már nem szeretném folytatni! Meg kell szereznem azt a tőrt, és végül végezhetek magammal. Már csak ezt hajt előre...
A lány aki bemutatkozott, mikor odajöttem, már azonnal el is akart menni. Ennyire rosszul nézek ki? Na, most aztán az önbizalmam a padló alatt súrlódik...
Alig láthatóan sóhajtottam, majd egy pár másodpercre lehunytam a szememet. Fáradt vagyok, nagyon. Nem fizikailag, inkább lelkileg. Esther teljesen tönkretett, és tudom, hogy az ő hatása alatt vagyok, ami ellen megpróbálok harcolni, de nem sikerül... és hát, megoldásképpen öngyilkos jelöltet akarok magamból csinálni.
Tatia visszahúzta a lányt, bár ahogyan láttam kutyaszorítóba kerültem. Nem igen jó kapcsolatot ápoltak ahogyan elnézem, a szemükben láttam azt a tipikus ellenséges nézést.
Tatia valamiért számomra mindig olyan más volt. Ismerem mindegyik hasonmást, de Tatia másabb volt. Bár én soha nem szálltam úgy rá, mint a többi fivérem.
Amikor Tatia Patricia helyére ült, kinyitottam a szememet, s fáradtan vettem a levegőt. Olyan... gyengének érzem magam. Szerintem most egy egyszerű vámpír is képes lenne a földbe döngölni.
Arra lettem hirtelen figyelmes unalmamban, hogy Tatia csettint, és a pincér odaáll elé. Meg lett igézve, innen látom.
Szemeim oldalra csúsztak unottan, kifújva egy nagy levegőt. Lábamat a másikra tettem, s karomat a szék háttámlájának támasztottam ki. Nem éppen így kell ülni egy étterembe, de most nem érdekel semmi és senki.
A pincért azzal igézte meg, hogy hozzon a saját véréből. Az nekem kis falat lesz. Hozna valamilyen aranyos kis gimis csajt, az nekem bőven elég lenne.
De természetesen nem kívánságműsor semmi.
- Remélem nem zavartalak meg titeket. - tettem hozzá csevegő hangnemben. Unatkozom nagyon is. Pedig arra kellene koncentrálnom, hogy megtaláljam a tőrt, és lefoglalnom magamat, hogy ne hozzak semmiféle boszorkányokat, különben mindent tönkre fogok tenni. Esther áll a dolgok mögött, jól tudom! csak az a baj, hogy én ezt megfogom akadályozni az ősi tölgyfával, ami végez velem. Remélem addigra Amara még meg lesz valahol, ugyanis nincs kedvem itt maradni.
Tatiatól nem is kérdezem, hogy miért van itt, különben szerintem a fejemet enné. Meg amúgy is... nincs túl sok közöm hozzá.
Figyelmesen nézem, ahogyan elégedetten dől a szék támlájának. A szememet le sem vettem róla azonban. Bevallom, érdekel, hogy miért titkolja a hollétét, bár szerintem tudja, hogy nem jár el a szám ameddig nem kényszerít rá.

Tatia &


Kol &

Pat

Úgy döntöttem, hogy a boszorkányok lesznek a becses gyűjteményeim darabjai. Bár nemrégen összefutottam Sophieval, aki ember, de voltaképpen boszorkány felmenői vannak. Tehát azt hiszem, képes varázsolni. És hogy miért van szükségem több boszorkányra? Mert nem akarom, hogy egy is meghaljon. Nekem Davina is elég lenne a rituáléhoz, de belehalna, hiába rendelkezik több erős boszorkány erejével. Szeretném megszabadítani Marceltől Davinat. És természetesen New Orleanst is az ősiek alól, de legfőbbképpen Marceltől. Az emberek nem bírnak meglenni ott, és a végén itt hatalmas nagy balhé fog kisülni, hogy ha Niklaus, és Marcel nem vesz az igából. 800 évig voltam szellem, tehát tudok pár dolgot, amit az ősiek nem. Tatia életben van, ami nekem mindegy, hiszen nem lelem vele hasznát, mert nem boszorkány. A hasonmások pedig... inkább nem mondok semmit. Nem szeretem őket, és ezzel nem csak én vagyok így. Ősvámpírnak érzem magamat, és bizonyára az lenne a dolgom, hogy porrá alázzak mindent! De a pusztítás nem mindig vezet érdekre. New Orleans nemsokára megszűnik. Még nem most ugyan, de teljen el pár év, és a boszorkányok fellázadnak. Jönnek máshonnét, nem muszáj pontosan New Orleansi boszorkánynak lenni ahhoz. Ha azok összefognak, a legerősebbek, akkor itt mindennek vége. S egyszer attól félek, hogy Esthert újra feltámasszák. Vagy az apánkat, Mikaelt. Bár ő vámpír, és a saját faját vadássza, ő annyira nem veszélyes, hiszen könnyű őt megölni. Legalábbis egy kis időre félretenni. A szüleinket innét szeretném félre tenni, hiszen valahogy ők nem illenek ide. De abban biztos vagyok, hogy ha így halad minden, nem lesz jó vége semminek sem. A vámpírok napgyűrű nélkül... esélytelenek a boszorkányok ellen. A legtöbb boszorkánynak fogalma sincs, hogy New Orleansba mi folyik, ami öreg hiba.
Mystic Fallsba mentem, hogy szerezzek némi kis boszorkányt, egyaránt még Sophiért jöttem vissza, akinek majd segítek megtanítani a boszorkányságot. Bár ez akkor fog eldőlni, hogy ha a boszorkány gén még benne is van. Ezzel nem csak magamnak csinálok hasznot, hanem Sophienak is, hiszen az Ősi boszorkány varázsait tanulhatja meg, ha hallgat rám. Velem mindenki jól jár, csak egyeztetni kell.
Meghallottam azonban a hasonmás hangját, és egy ismeretlen lányét. Nos, a hasonmás közül válogathatok. Ergó Tatia, Amara, Elena, és a manipulatív gonosz ribanc. Nos, melyik a sok közül?
Az étterem ajtaján beléptem, bár nem volt túl nagy tömeg. És no lám, csupán hangból találtam ki, hogy az egyik hasonmás ott van. Bár nagyon ismerős ez a stílus. Semmilyen ribancos öltözet, ami a többi hasonmásra vall. Nos, a bújócskának vége.
Pajkosan elmosolyodom, bár szeretem a hasonmásokat, mint külsőleg. Tatia egy igazi dáma, főleg úgy, hogy nem olyan ribanc, mint a többi. Nem szeretem az olyan nőket, akik túlságosan is feltűnőek akarnak lenni. Tatia nem ilyen, ezért sem fogom beköpni amiatt, hogy itt van.
- Üdvözletem, hölgyeim! - Jelentem meg a hátuk mögött, s mellettük foglaltam helyet, mintha olyan természetes, hogy két eredeti van egy asztalnál, és ahogy érzem, egy boszorkány is jelen van. Tetszik!
- Ó, Tatia...- szólítom meg az első hasonmást. Bár fogadni merek, hogy most megijedt, mert fél, hogy elárulom a hollétét. Ugyan, én nem ilyen vagyok. Becsületes ősi vagyok, és én mindenki érdekét nézem.
- Szeretnék magának bemutatkozni, bár engem Tatia régóta ismer...- nézek egy darabig mosollyal az arcomon a hasonmásra, aztán pedig az ismeretlen, csinos hölgyre. - A nevem Kol Mikaelson, örülök a találkozásnak! - Fejeztem ki, hogy valóban mennyire pezsdítő.
Tatiara néztem újból, azonban már komoly arcvonásokkal. Tatia ismerhet, én nem szálltam rá régen, mint ahogy azt a többi testvérem tette. Tőlem nem kell tartania, azt hiszem.