Texas államában nőttem fel a családommal. Egy település részen éltünk a rokonaink egy részével, kivéve, akik nem költöztek velünk annak idején. Hatalmas a családfánk, több évszázadra visszamenőleg fel tudom sorolni az őseimet, akik már a felfedezésekkor is itt voltak. Azonban napjainkban már nem mindegyikünk vérfarkas. A szüleim nem szerették volna, ha én vagy a testvéreim azok lennénk, próbáltak óvni minket az átok alól. Tudom, mivel jár, így én sosem akartam ezzé a szörnyeteggé válni. Hallottam tapasztaltabb vérfarkasoktól, hogy milyen fájdalmak közt és kínok között megy keresztül minden egyes teliholdnál, ami nagyon megrémített.
Mindezek miatt is átkozom azt a napot, mikor a baleset történt. Figyelmetlen voltam, és a legkevésbé sem gondoltam arra, hogy bárkit is elüthetek.
Az eső úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Sötét volt, ködös idő, az út csúszott, én pedig sok alkoholt fogyasztottam. Az egyetemi bulik mindig elképesztően jók, akár csak az, amiben éppen voltam. Legalábbis jól indult. A barátommal együtt érkeztem, Alex- szel, de hagytam, hogy ő odamenjen a saját barátaihoz, én pedig az enyémekhez. Jól éreztem magam, de aztán kerestem Alex-szet, mert szerettem volna vele tölteni az este hátralevő részét. Sehol nem találtam, bár tudtam, hogy nem ment el, hiszen szólt volna. Még az emeletre is felnéztem, mert gondoltam, lehet, hogy rosszul van, ezért felment. Az első ajtó, amit kinyitottam egy hálószoba ajtaja volt, de sötét volt és üres. Tovább mentem a következő ajtóhoz. És ott, abban a pillanatban, mikor beléptem a másik hálószobába, szinte másodpercek alatt tört össze szívem. Nem hittem a szememnek, próbáltam remélni, hogy csak képzelődöm. De akárhányszor kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy amit látok, az a valóság. Kezeimet ökölbe szorítottam magam mellett. Úrrá lett rajtam a düh és képes lettem volna Alex fejéhez dobni valami nagyot és valami keményet. Az összes erőmet összeszedve lerohantam a lépcsőn, ki a házból, miközben a kocsi kulcsomat kerestem. Sikerült addig visszafognom a könnyeimet, amíg be nem szálltam az autómba, de aztán nem bírtam tovább. Fejemet a kormányra hajtottam és arra vártam, hogy elmúljon ez az éles fájdalom a szívemben. Ha rajtakapod azt, akit szeretsz, miközben megcsal, a világon a legrosszabb érzés. A könnyeim patakokban folytak, a szívem pedig, kimondhatatlanul fájt. Össze kellett szednem magam. Bedugtam a kulcsot, elfordítottam és elindultam haza, hogy véget vethessek ennek a szörnyű estének, hogy belezuhanhassak az ágyamba és, hogy aludjak egy nagyot.  Nem gondoltam arra, hogy nem kellene a volán mögé ülnöm, amiért ittam előtte, nem gondoltam az égvilágon semmire. Próbáltam kiüríteni a fejem… Minden egyes fájdalmas gondolatot.
Alig láttam ki a szélvédőn, annyira sűrűn esett az eső. És akkor… és akkor egy rossz mozdulat, egy rossz időpont… Az út csúszott, az autó kerekei teljesen más irányba mentek, mint amerre én azt akartam. Próbáltam egyenesbe tenni, de akkor már késő volt. Lehajtottam az útról, le a járdára, ahol az a szőke hajú lány sétált, nagy, nehéz táskával a vállán. Az utolsó, amire emlékszem, a lány rémült pillantása. A szemembe nézett. Én pedig elütöttem…
Így, fél évvel később már csak ennyi, amire emlékszem, de ez is szinte minden este álmomban kísért. Minden este látom a lány arcát, mielőtt megtörtént volna. Látom magam előtt a történteket. Rémült voltam és teljesen kábult. Fel sem tudtam dolgozni, amit tettem, már tovább is hajtottam az autóval, bár elég nehézkesen sikerült visszajutnom az útra. Még az nap este éreztem valami fájdalmat. Éreztem, ahogy az átok aktiválódik. És az óta erősítem én is a vérfarkasok csoportját.
Jelenleg mozgásban vagyok, sehol nem maradok hosszú időt, mert félek, hogy felismernek és börtönben végzem. Elszöktem otthonról, elhagytam a családomat, a barátaimat és szembeszálltam a törvénnyel. Félek attól, hogy mi lesz, ha egyszer rám találnak…