Vízesés

Tárgy: Re: Vízesés Szomb. Aug. 16, 2014 11:41 pm

Időugrás után...

Tárgy: Re: Vízesés Csüt. Ápr. 17, 2014 10:31 am

Jackie Hathaway

T ervem, miszerint olvasva a sorok között rájövök, hogy miféle szerzet lehet, elkerülte a megvalósítás lehetőségét. Nem zavartattam magamat emiatt, és jelét sem adtam enyhe csalódottságomnak. Figyeltem a lány szavaira, és egy enyhe biccentéssel megerősítettem szavait. A magányt nem tudta elrejteni szemem elől. Elég sokat megéltem, hogy észre vegyem ezeket a dolgokat. A tegezés pedig, hát nem kenyerem, de igyekszem. Igazából van amikor észre sem veszem, hogy mikor magázok és mikor tegezek valakit. Van amikor egy mondaton belül mindkettőt használom. Nem túl előnyös ez a tulajdonságom, de már megváltoztatni ezt nem tudom. Folytattuk a sétát ezen a kellemes helyen, a napsütötte erdőben. Látszódtak a napfény által földre vetett foltok. Világos volt, bár a fák lombjai igyekeztek felfogni ezt a kellemes és meleg sugarakat.
- Bár tudom, hogy nincs oka... okod, megbízni bennem, de én mégis erre kérlek. Előttem nem kell elrejtened az érzéseidet. Beszélhetsz nyíltan. A titoktartásban jó vagyok, és bár nem látszik rajtam, elég sokat megéltem és azt hiszem még segíthetek is. - hangom bizalmas volt, de megtartotta a kedvességét és igyekeztem éreztetni benne azt, hogy nincs oka mitől tartania. Persze elég idős és erős vagyok, de ez sosem volt ok arra, hogy kedves lények féljenek tőlem. Csak annak kell tartania aki a számomra kedveseknek árt, vagy olyan bűnöket követ el amik megtorlást követelnek. A jóról és a gonoszról alkotott nézeteim egy cseppet másak, mint azt egyesek maguk elképzelik, de ennek újabb oka, megint csak, a tapasztalt és sokat megélt korom. A koromat illetően viszont elég gyakran füllentek. Van amikor magam sem tudom kinek mit mondtam. Ez megtréfálhatja az embert, de a legjobb a dologban, hogy senki sem néz 100-nál öregebbnek. Ki gondolná, hogy egy boszorkány ilyen sokáig élhet ilyen fiatal külsővel, nemde? A tapasztalatok elvégre azt mutatják, hogy a legöregebb boszorkányok is, legfeljebb 200-250 évesek. Hát igen, emiatt is gyengébbek, bár vannak kivételek. A kivételek viszont különlegesek esetek, melyekből talán még öt sincs. A továbbiakban várok, hogy Charlotte folytassa a beszédet. Nem várok tőle komolyabb témát. Részemről mindegy, hogy mivel óhajtja folytatni a beszélgetést.
Egy kicsit hosszabb séta után, egyik pillanatról a másikra megállok és felemelem mutató ujjamat, hogy az éppen beszélő Charlotte elhallgasson. Mutatom, hogy guggoljon le, magam is így teszek. Tekintetem nem lehet levenni egy alig tíz méterre lévő, ágak közt megbúvó lényről. Egy őz. Csendesen figyelem, ahogy legelésik, ételt keres, majd tekintete hirtelen felénk téved. Arcomon egy elégedett mosoly jelenik meg, ahogy az állat lassan közelebb lép párat. Erősen szaglászik a levegőbe, de hiába. Egy kis szellő támad, ami felőlem fúj. Így a mi szagunk erősen tompul a számára. Végül pedig közelebb merészkedik. Lassan Charlotte keze után nyúlok, és miközben le sem veszem a tekintetemet az őz sutáról. Közelebb ér. Kicsit bátortalan, de kíváncsi. Már egy karnyújtásnyira is alig van amikor Charlotte kezét lassan az állat felé nyújtom. Még egy kicsi kell, és megérintheti. Nyugodt vagyok, csak az állat és a lány apró feszültségét érzem. Végül megtörténik a pillanat és Charlotte ujjai az őzsuta orra felett egy kicsivel megérintik az állatot. Egy kicsit megijed, és elhúzza a fejét, de végül ő maga is hozzá ér a lány ujjihoz. Egyik lábával közelebb lép, és fejét teljesen a lány tenyeréhez érinti. Kedves mosolyomba büszkeség és elégedettség vegyül. Szabad kezemet magam is kinyújtom, lassan, és megérintem vele az állat nyakát. Végig simítom a hátán. A mellettem lévő lány kezéről pedig az állat nyakának alsó részére csúszik a kezem. Az eddig egy cseppet feszült lény megnyugszik ahogy mindkét kezemmel végigsimítom. Lassan közelebb is húzódom hozzá, mellé guggolok és biztatóan biccentek az ifjú lánynak is. Most már nem fog elszaladni az őz. Miután megsimogattuk, lassan elengedtem és ő szépen el is sétált. Néhány méterről még visszanézett, hegyezte a füleit, de végül elballagott. Lassan álltam fel. Kiegyenesedtem és a még mindig kétes fajtájú természetfeletti lányra pillantottam. Arcáról próbáltam leolvasni az érzelmeket. Úgy éreztem feleslegesen tenném fel a kérdést, amit akár arcomról is leolvashat: Hogy van?

Tárgy: Re: Vízesés Pént. Ápr. 04, 2014 4:33 pm

To Magnus Bane

Nagyon örülök, hogy végre van kivel beszélnem, mivel ez már nagyon rég óta nem fordult elő velem. Talán még soha nem mondott el egyszerre nekem el egy ember ennyi mindent magától, szóval ez még fokozza a jó kedvem. Most egy kicsit elterelődött a figyelmem arról, hogy a múltban milyen sok rossz dolog történt velem és végre kezdem újra megérezni a boldogság ízét. Nem igazán van mit mesélnem magamról, hisz' egyáltalán nem volt érdekes az életem, de amit tudok, azt elmondom neki. - Ohh igazából nem is tudom, hogy mit mesélhetnék magamról. Nem volt valami érdekes életem, leszámítva egy-két dolgot amit jobb ha nem tud. De ha nem haragszik akkor tegezném ls jó lenne ha TE is ezt tennéd, mert azért annyira öregek mégsem vagyunk. - Mosolygok rá bíztatóan, aztán most már tényleg el kéne kezdenem a mesémet. - Hát megtudtam, hogy a szüleim évekig titkolták előlem azt, hogy van egy húgom, így elmentem otthonról és sokáig nem is találkoztam a szüleimmel, sőt nem is találkoztam többé velük. a 18-ik szülinapomon mentem el otthonról, amúgy csak egy évet töltöttem el náluk, azelőtt nevelőotthonban éltem, ahonnan késöbb több információt tudtam meg a testvéremről Elena Gilbertől. Ő volt az oka ami miatt idejöttem, s meg is talááltam, ám még nem igazán hitte el, hogy tényleg testvérek vagyunk, ezért most időt adok neki. A szüleimmel,akik csak félig a szüleim, soha nem voltam valami jó viszonyban. Barátaim sem voltak soha, igazából azért is volt fura az, hogy végre valaki szóba áll velem. Mivel itt Mystic Fallsban nem ismer engem senki, egy-két embert leszámítva, most talán új életet kezdhetek és végre boldog lehetek. Azt hiszem ennyi rólam... - Még senkinek sem mondtam el ennyi mindent egyszerre maamról, bár nem is volt kinek. Azt nem mondtam el hogy hibrid vagyok, de előbb-utóbb úgyis megtudja majd. Most már csak arra várok, hogy még milyen meglepetéseket tartogat a számomra.

made by M.B.

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Márc. 30, 2014 12:44 pm

Jackie Hathaway

K evés várakozás után végre megkapom a választ a szavaimra. Barátságos mosolyra húzódik a szám amikor a nevéről beszél. Nem szólok közbe, türelmesen megvárom amíg mondanivalója végére ér. Közben pedig lassan elindulunk sétálni. A kellemes, meleg napsugarak áttörnek a fák lombjai között és kellemes világosságot nyújtanak az erdőben. Igazán kellemes hangulatot sugároz magából az erdő. Én, személy szerint, nem álltam volna meg benne olvasni. Egy sétával élvezni az erdő szépségét egyedül is sokkal élvezetesebb időtöltés, mint az olvasás. Olvasni otthon is lehet, ahogy magam szoktam azt tenni. Amint befejezi a lány a mondanivalóját máris válaszolok rá. Továbbra is kedvesen és barátságosan, miközben kalapomat visszatettem a fejemre és enyhén összehúzom magamat, hogy a hatalmas magasságommal ne nagyon ijesszem meg az ifjú lányt és kevésbé hozhassam zavarba. Már amennyire ez lehetséges.
- Örülök, ha jelenlétemet nem találja zavarónak és hajlandó elkísérni ezen a szép napon. Ha szabad esetleg, szerény véleményem szerint a Charlotte szép név, és illik a Kisasszonyhoz. - jegyzem meg és egy pillanatnyi hatásszünet után eleget teszek a lány kérésének - Lássuk csak. - kezdem el egy kissé nehezen, mert fogalmam sincs, hogy mit kellene elmondanom magamról - Szeretem a könyveket, legfőképpen a verses köteteket. Néha elég sok időt töltök egyedül, magányosan. De a szórakozás kedvéért a macskám tiszteletére szoktam bulikat rendezni. Egyesek a bulijaim miatt ismernek. Azt hiszem emiatt szert tehettem egy kevés hírnévre, bizonyos körökben. Illetve... - próbáltam úgy mesélni, hogy ne nagyon derüljenek ki rólam dolgok, de ha elég szemfüles és jártas a természetfeletti körökben akkor rá fog jönni arra, hogy ki vagyok pontosan. Titokzatosságom mellett igyekeztem megőrizni kedvességemet és udvariasságomat. Előttünk egy lépésnyire a talaj hirtelen besüpped, és egy jó méterrel lejebbe folytatódik. Elsőként léptem le, majd udvariasan a fiatal Charlotte felé fordultam. Kezemet nyújtottam felé, hogy segíthessek neki, amennyiben ő is úgy óhajtja. Amint túl vagyunk a kisebb akadályon és folytathatjuk a sétánkat befejezem a mondatomat.
- Illetve, régóta egyedül élek. Most a Kisasszony következik. Meséljen magáról, Charlotte. - kérem meg barátságosan miközben abban reménykedem, hogy ha a sorok között olvasok rájövök arra, hogy miféle természetfeletti ő. Hiába érzem rajta, hogy mi lehet, valahogy zavaros a dolog. Csak sejtésem, elképzelésem van és nem pedig konkrét tényem. Ez pedig egy cseppet zavaró a számomra.

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Márc. 30, 2014 9:37 am

To Magnus Bane

Először alig tudok bármit is mondani, mert tényleg nem vagyok hozzászokva az ismerkedéshez. Legtöbbször egy ismerkedés közepedte elmenekülök, vagy egyik percről a másikra eltűnök mintha ott sem lettem volna soha. Pár percig csak nézem őt és gondolkodom, hogy mit is mondhatnék neki. Egy illedelmes embernek tűnik, már ha egyáltalán ember és nem valami természetfeletti lény, bár ha ember lenne akkor megéreztem volna. Kissé megijesztett, de nem szeretnék gyáva nyuszi lenni. Az is fura, hogy egyáltalán valaki hozzám szól, szóval nem szeretném megint elkövetni azt a hibát, hogy amikor megvan a lehetőségem rá, akkor elmegyek. Most itt fogok maradni, hogy jobban megismerhessem őt, remélem, hogy talán egy barátság is kialakulhat köztünk. Ismerősnek tűnik, mintha láttam volna már valahol, de biztos, hogy csak képzelődöm. Charlotte-nak szólit, még senki sem mondta ezt nekem, a legtöbben nem is tudják, hogy ilyen nevem is van, de azt hiszem, hogy jobban hangzik mint a Jackie. Nem fogok most hegyi beszédet tartani neki, hogy miért nem használom soha ezt a nevet, mert magam sem tudom, hogy miért nem, szóval ha neki ez tetszzik akkor hívjon csak így. Megkérte, hogy sétáljunk együtt és úgy tűnik, hogy a mai napom már változatosabb lesz mint a többi, mivel legtöbbször csak annyit csinálok, hogy olvasok egész nap, vagy beleőrülök a magányba. Örülök neki, hogy elhívott és nem is mondok rá nemet, de most már tényleg itt az ideje, hogy megszólaljak, mielőtt még azt gondolná, hogy megnémultam. - Ohh Charlotte, nem sokan szoktak így hívni, a legtöbben nem is tudják, hogy ilyen nevem is van, de ha ez tetszik, akkor nekem is megfelel. Örömmel elmegyek sétálni, mert amúgyis a leggtöbb napom magányban telik szóval rámfér egy kis változás! Meséljen magáról! - Miközben beszélek lassan elindulunk, én meg csak várom, hogy milyen meglepetéseket tartogat még ez a férfi.

made by M.B.

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Márc. 23, 2014 3:01 pm

Jackie Hathaway

R eménykedtem benne, hogy nem hoztam a frászt a lányra, de soha semmiben nem lehetünk elég biztosak. A lány végül bemutatkozik nekem miközben lassú, de hosszú léptekkel megkerülöm a padot és a lányhoz közelebb állok meg. Tekintetem séta közben nem veszem le róla és oda figyelem minden egyes szavára.
- Hát persze. - felelem, majd megemelem a kalapomat és mélyen meghajolok a lány előtt - Magnus Bane. Állok szolgálatára Kisasszony. - mutatkozom be végül magam is. Lassan egyenesedem ki. Barna szemeimmel alaposan, a feltűnést nem kerülve mérem végig a lányt, aki mint maga is állította a Jackie névre hallgat. Különös név ez egy ifjú hölgynek, de a mai világ már teljesen más, mint egykoron volt. Azt hiszem, hogy talán a második nevén fogom szólítani, az valahogy szimpatikusabb. Remélem, hogy ő nem fog megharagudni miatta.
A bemutatkozást követően, miután kiegyenesedtem és a lány fölé magasodtam, a kalapot vissza tettem a fejemre, újra felveszem korábbi állóhelyzetemet; kézfejeimet magam előtt fogom össze miközben a fekete sétabotomat fogom. Egy pillanatig csak a lányt nézem és beburkolódzom a csöndbe. Mindeközben nyitott maradok és érdeklődve várom, hogy a lány mondjon valamit. Alig egy percnyi várakozás után végül magam szólalok meg.
- Remélem nem zavartam meg... - elgondolkozom egy pillanatra - Charlotte. Ha esetleg magányra vágyik hajlandó vagyok folytatni a sétámat, egyedül. Ellenkező esetben örülnék neki, ha egy ilyen bájos teremtés kísérne tovább. - hangom barátságos, és mint általában, illedelmes. Szívesebben tölteném a napot egy kedves és szép nő társaságában, mint egyedül. Olykor szüksége van az embernek a magányra, de nem mindig. Különösen én vagyok az aki szereti a társaságot. Elvégre sok természetfeletti barátom hallott már rólam. Igaz, leginkább nagyobb városokban, de a bulijaim messze földön híresek. Legalábbis sokan szólítottam már meg úgy, hogy a partijaimra hivatkoztak. Szavaim után a lány arcát fürkészem, hogy minél többet leolvashassak belőle. Biztatásul egy apró, barátságos mosolyt küldök felé és türelmesen várok a válaszra.

Tárgy: To: Magnus Bane Vas. Márc. 23, 2014 2:35 pm

To Magnus Bane

Olvasom tovább a könnyvet amíg meg nem zavarják a nyugalmamat. Egy férfi jelenik meg a hátam mögött akit eleinte észre sem veszek, aztán amikor megszólal, eléggé megijedek és majdnem elkezdek ordítani. Nem vagyok az a fajta aki fél, csak ez kissé meglepett, hogy a semmiből a hátam mögött termett aztán megszólalt. Megkérdezte, hogy jó-e a társaság. Ha jól gondolom, akkor biztosan a könyvre célzott, de nem igazán tudom most hogy mit is válaszoljak rá. Minden könyvben valami jó és rossz, ami miatt teljes lesz ez az egész. Mivel csak nem rég kezdtem el, nem igazán tudok most véleményt mondani róla, de majd a következő találkozásunkkor elmondom, hogy milyen volt. Miután megfordultam és megláttam őt, a könyvet visszatettem a táskámba, oda ahonnan elvettem. Felállok, majd odamegyek és szembefordulok vele. - Még nem igazán tudok véleményt mondani róla, pár perce kezdtem el, de majd ha befejeztem elmondom, hogy milyen volt! - Szólalok meg én is. - A nevem Jackie, Jackie Charlotte Hathaway, de csak Jack vagy Jackie! - Na igen hát a nevemből is tudok csinálni egy óriási nagy dolgot, pedig csak simán elmondhatta volna, hogy Hali én vagyok Jackie aztán kész. Ahogy végignézek rajta, egész talpraesett férfi lehet, öregebb mint én kinézetre, de mégsem egy tata. Vajon természetfeletti, vagy csak egy átlagos ember a sok közül? Még nem túl rég óta vagyok jártas ebben a természetfeletti cuccban, szóval most így simán nem tudnám megmondani, hogy milyen fajú, de előbb-utóbb biztosan kiderül. Nem vagyok jó az ismerkedésekben, talán azért nem voltak soha barátaim, ezért is várom most azt, hogy ő mondjon valamit.

made by M.B.

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Márc. 23, 2014 2:20 pm

Jackie Hathaway

A zt hiszem eljött az idő, hogy ott hagyjam a nagyvárosi életet és kissé visszavonuljak. Brooklyn igazán kellemes helynek bizonyult, de kételkedem benne, hogy egy darabig vissza akarnék oda menni. Egyedül Peru az a hely ahová szívesen visszamennék, de onnan száműztek. A másik hasonló hely Párizs, ahol néhány arisztokrata vámpír hiszi azt magáról, hogy olyan erős. Nem félek tőlük, ahogy senki mástól sem. Egyszerűen csak nincs kedvem oda visszamenni. Sokkal jobban érdekelnek a pletykák és a szóbeszédek. Rögtön két városról is tudok ami közel sem olyan nagy, mint New York, mégis felkeltette az érdeklődésemet. Sokat hallottam már az ősi vámpírokról, de magukról a Petrova hasonmásokról is. Még sohasem találkoztam velük, de előbb vagy utóbb össze kell futnom velük, ha már erre sodort a szél. Igen, ide a természetfelettiektől híres Mystic Falls-ba. A minap érkeztem a városba, de mielőtt belevetettem volna magamat a kisvárosba úgy döntöttem, hogy körbe nézek a környékén. Fehér öltözékemben a túrázás nem bizonyul túl bölcsnek, és ami azt illeti egy kicsit aggódom is, hogy koszos lesz a nadrágom vagy a zakóm, de ez nem tántorít el az elhatározásomtól. Tovább megyek és közben nem foglalkozom azzal, hogy ezúttal nem sikerül hangtalanul mozognom. Ágak reccsennek az elegáns fekete cipőm alatt. Végül megpillantok egy nőt, aki épp egy padon ülve egy könyv társaságát élvezi. Magam is szeretem a könyveket. Mi több, a sétapálcámon kívül a zakóm alatt ott lapul a régi verses könyvem melyet igazán megevett már az idő. Néhány lépésnyire a pad mögött állok meg és tekintetem végig járatom a fiatal teremtésen. Érzem rajta, hogy nem ember. Talán vérfarkas, de ahhoz ez az aura egy kicsit más. Mintha lenne benne valami vámpíri amitől nem tudom meghatározni a fajtáját. Hallottam a szóbeszédeket a hibridekről, de nem gondoltam volna, hogy akár most azonnal elsőre találok is egyet. Magam előtt összefogtam a kézfejeimet miközben sétabotom tartottam. Egyenesen álltam, így jóval magasabb vagyok a nőnél. Egy pillanatig csak figyelem, majd megszólalok.
- Kellemes a társaság? - kérdezem barátságosan, érdeklődve mély hangon. Kérdésemmel a könyvre utalok. Komoly arcomra egy apró mosoly húzódik amikor a nő megfordul és így már alaposabban is szemügyre vehetem. Remélem nem ijesztettem meg túlságosan.

Tárgy: To Magnus Bane Vas. Márc. 23, 2014 1:33 pm

To Magnus

Kissé egyedül érzem magam mivel nem sok barátom van itt Mystic Fallsban. Megszoktam már, hogy soha nem voltak barátaim, de ahogy még sok más ember, én is vágyom a változásra. Annak ellenére is, hogy nem vagyok ember, egész embereien tudok viselkedni, szóval nem feltünő, hogy egy vérszomjas hibrid vagyok. Elenának elmondtam, hogy testvérek vagyunk, és bár nem hitte el, azért reménykedem, hogy majd kialakul köztünk egy igazi testvéri kapcsolat. A külvárosban kóborlok most, hogy kicsit egyedül legyek, nem mintha a belvárosban nem lettem volna teljesen egyedül, de mindegy. Egy gyönyörű vízesésnél találom magam, ahol van egy kis padocska. Leülök oda, majd egy könyvet veszek elő a táskámból. Nagyon szeretek olvasni, főleg a romantikus és a misztikus könyveket kedvelem. Ha unatkozom mindíg lapozgatok valamit és az elfoglal egy ideig. Jó lenne ha ma történne valami érdekes. Sokan mondták, hogy Mystic Fallsban sok érdekesség történik, de velem még semmi sem történt. Egy hibrid vagyok, izgalmasnak kéne lennie az életemnek, mégis csak itt olvasok egyedül a semmi közepén egy könyvet. Lépteket hallok, faágak reccsennek a hátam mögött, és a szellő végigfúj rajtam ami eléggé rémisztő. Pár perce említettem, hogy rám férne valami izgalom, erre már kezdődik ez a rémisztő akármi. Vajon ki fog megjelenni most? Valaki, aki talán hozhat egy kis izgalmat az életembe? A reményt soha nem szabad feladni. Miközben várakozok, a fél szemem még a könyvön van, a másik meg nézelődik, hogy hátha meglát majd valami különös dolgot. Már tavasznak kéne lennie, mégis néha végigfut rajtam a hideg, de biztos, hogy velem van a baj és nem az időjárással, de ki tudja?

made by M.B.

Tárgy: Re: Vízesés Szomb. Feb. 22, 2014 4:09 pm

Jace & Heath

Mikor kimondtam a felé célzott mondatot egyből megbántam azt. Jól tudtam a válaszát magam is, nem fog itt maradni. Kerek perec megmondta, nem akar érezni, nem akar újra a régi lenni... Ez a tipikus férfi logika, egy nőért mi a francért kéne megváltozni? Hah...

Szavait próbálom érzéstelen arccal végig hallgatni de kit álltatok? Rohadtul fáj az, hogy ezt mondja... És a legviccesebb az egészben, hogy ez az egész dolog csak egy kis baleset miatt van. - tényleg csak egy kis baleset volt. még régebben mentünk piknikezni és véletlenül megvágtam magam. ő nem bírt uralkodni magán és elment - Nem szakított velem, nem mondott anno semmit csak eltűnt az életemből, mintha megszűnt volna létezni a kettőnk közti kapcsolat amit kialakítottunk. És mindig ez volt, ha bajba kerültem ő ott volt. Ő segített. Megmentett. Új életet köszönhetek neki, egy olyan életet amit a szüleim elítéltek, vadásztak a vámpírokra és azt akarták, hogy én is vadász legyek. Jó is voltam benne, de nem akartam megölni őket, főleg azért, mert akit szeretek az is vámpír. Szóval, Jace mindig ott volt ha valami van velem, aztán mindig eltűnt az életemből és nem mondott semmit. Most viszont mondott... És kár, hogy hallottam...
- Sosem foglak tudni elfelejteni Jace... - mondtam szinte alig hallhatóan mikor már alig láttam szerelmemet... Elment... Feltételezem örökre...
Éreztem, hogy kicsordult a szememből egy könnycsepp, letöröltem a kezemmel még néztem pár percig az irányába és elsuhantam onnan... Nem akartam több időt ott tölteni... Túl sok volt ez mára, és hosszú időre...

A JÁTÉKTÉR SZABAD!
//köszönöm a játékot, alig várom az újabb játékunkat //

Tárgy: Re: Vízesés Szer. Feb. 19, 2014 6:35 pm

Heather Hopewaley & Jace Weston

Talán régen lehetséges lett volna a kettőnk közti kapcsolat, hisz még akkor éreztem valamennyire, de mára nem akarok. Egyszerűen elegem lett mindenből, amely érzést kelt bennem, így az ő jelenléte is zavar, bár el kell ismerni, hogy sosem gondoltam volna, hogy életben marad, és még érzelmeket is tud belém vinni.. Azt hittem belülről már rég megszűntem létezni, és lényem már rég nem az, amely régen volt, de tévednem kellett, hisz lám lássunk csodát még mindig szeretem, de ezért nem akarok kockáztatni! Nem leszek újra gyenge, és erőtlen, azért mert érzek.. nem teszem ki magamat újból ennek! Ezt el kell fogadnia, és ezen által el kell egymást engednünk, mert nem lehettek számára az a személy, akire vágyik.. Már oly régóta érzelem mentességet vallok, és azt akarom, hogy ennek is maradjak meg, de lehetetlen, hisz ez a nő rám hoz minden eddigi múltban történő érzelmet. A jelenléte elő idézi bennem az elfeledett emlékeket, és ezen keresztül pedig az érzelmeket is; szeretetet, szerelmet, boldogságot, és még sorolhatnám hosszadalmasan. De én már hol érzek ilyent? Rég talán igen, de a mostani énem nem akar, hisz egy gyilkos vagyok, aki kegyetlenül vet véget mások életének.
-Az.. az lehetetlen.-Mondom erőtlenül ki a szavakat, amelyek egyből az eszembe jutnak, miközben a földön térdelek, és bezárva tartom a szemeimet. Mély levegőt veszek, és így nyugtatom magamat, miszerint bennem már nincs semmi hajlandóság az érzelmek iránt. Mégis miért éreznék? Mi értelme lenne, amikor annyi mindent kellett elszenvednem? Joggal tettem azt, amit, és épp ezért lettem egyúttal rideg, kegyetlen, és hűvös is. Muszáj volt ezt tennem, mert nem tűrhettem az érzelmeket, sőt magát a szenvedést, amelyet örök bélyegként megpecsételve hordtam a lelkemen. Vagyok, aki vagyok, de így kell el fogadnia; egy olyan személynek, aki nem nyújthatja már neki azt, amit annyi évvel ezelőtt. Végül felállva kinyitom a szemem, és komolyan tekintve rá nyitom szóra a szám.-Az évek telése megváltoztatott, én már nem lehettek gyenge érző lény, aki annak idején voltam.. Szeretném, ha az lehetnék, de nem, hisz sérelmeket kellett eltűrnöm az életben, és ezáltal el kell azt fogadnod, hogy nem érezhettek irányodba semmit már. Szeretném, ha igen, de nem.. csak annyit kérek, hogy felejts el.-Ezen szavaimmal fordulok el tőle, és tüdőmben tartott levegőt immár nyugodtabban fújom ki, majd pedig lassan megindulok előre, hogy ezzel hagyjam el a környéket, hisz nincs már értelme annak, hogy itt maradjak.. Most újból megteszem azt, amit annyi évvel ezelőtt is megtettem; itt hagyom.. itt kell hagynom őt..

// Köszöntem a játékot! Very Happy

Tárgy: Re: Vízesés Szomb. Feb. 15, 2014 10:14 pm

Jace & Heath

A dátumra nem tisztán emlékszek, arra viszont nagyon is, hogy nyári éjszaka volt. Ha jól emlékszek június, még ember voltam, lehetett vagy félév, hogy Jace-el ismertük egymást és együtt voltunk. Egyik éjszaka nála aludtam, és megtörtént. Életem legszebb éjszakája volt, amit a mai napig nem tudok elfelejteni. Lehet, hogy ez most kicsit furán fog hangozni, de mióta eltűnt az életemből azóta nem igazán voltam senkivel sem... Nem volt komoly kapcsolatom.. Akaratlanul is ő rá várok, pedig magam is jól tudom azt, hogy ez nonszesz amit művelek. Túl kéne lépnem rajta, de egyszerűen nem megy...

Szavai beszivárogtak az agyamba, még sem tudtam megszólalni. Jól át kell gondolnom, hogy mit mondok, mert most itt van az esélye annak, hogy vissza szerezhetem azt akire megannyi éve várok. Sokan mondták nekem, hogy ne fussak egy olyan fiú után aki nem akarja, hogy utolérjem. Kb. ez a dolog lépett érvénybe itt is. Majdnem. Jace nem csak egy átlagos srác, életem nagy szerelme és a csókjában éreztem, hogy érez még valamit irántam, és nem fogom hagyni, hogy az élet újra elvegye tőlem. Újra az enyém lesz.
Pár percig nézem ahogy távolodik tőlem majd lerogy a földre. Hirtelen meggondolásból oda suhanok elé és lenézek rá.
- Nem akarom, hogy újra eltűnj az életemből... - mondom röviden a válaszomat, de benne van ebben a rövidke kis mondatban minden mondanivalóm. Ha elég okos akkor ráeszmél azokra a fontos dolgokra mint például, hogy én még mindig szeretem őt, illetve, hogy ha újra elmegy akkor én totálisan összetörök, és nem tudom, hogy azt hogyan vészelném túl... De remélem nem is kell megtudnom, remélem velem marad.

MEGJEGYZÉS: Bocsi a késésért...

Tárgy: Re: Vízesés Kedd Jan. 28, 2014 5:33 pm

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Hogy lehettek ennyire őrült, hogy ütőlapot adok másnak, amivel kihasználhat engem? Mi történt azzal a személlyel, aki vagyok? Vagy a jelenléte ily hatással lenne rám?"

Miért nehéz elfeledni azt, aki anno voltam? Miért kell emlékeznem azokra az átkozott emberi érzelmekre? Talán ettől teljesebb értékű lesz az életem, vagy csak megakar csonkítani a sors keze, és ezzel újból padlóra küld egyúttal, hogy szenvedjek? Olyan rejtélyes jelenség az élet, de legfőbb képen az öröklét, hisz nem egy napról, vagy pedig pár évről szól, hanem az örökké valóságról, és aki ennek a birtokába jut az nehezen mond le róla, ha pedig megteszi, akkor az csak is azért lesz, mert szenved, és fáj neki a mostani élete.. Nekem is fájhatna sok minden; a múltam, a jelenem, azon emberek halála, akik egykor fontosak voltak nekem, és persze hosszú táblázati listát vezethetnék erről, de nem.. nem fogok, mert nem érné meg semmiképpen az, hogy emlékezzek. Nem fogok emlékezni, hisz azt már rég a múltba küldtem, de ez a nő most mindent kihozott belőlem. Érzelmet, emléket, és múltbeli események sorozatát. Fájó percek, múló boldogság, gyönyörű pillanatok, varázslatos élmények, szívszorító jelenetek, és kínzó órák jutnak az eszembe. Olyan rohamos ütemben jelenek meg a szemeim előtt ezek, hogy szinte el sem hiszem... annyi év után újra emlékszem. Nem, ez nem lehet.. hátrálni kezdek végül, amint elengedem őt, és abba marad ez a csók is, persze kérdését is végig hallgatom, de nem tudok a közelében maradni, egyszerűen képtelen vagyok rá, amikor olyan mértékben az agyamba kerülnek azon emlékképek, azon fájó pillanatok, amikre nem akarok emlékezni.. Az életem nem volt mindig felhőtlen, és amikor az lehetne, akkor hirtelen kiderül, hogy érzek? Ez csak valami rossz álom, vagy nem is tudom, de ideje felébrednem, de komolyan! Nem akarok emlékezni, és gondolkozni ezen az őrültségen folyton, amikor veszélyeztettem a magam köré felépített falat. Eddig olyan jól meg voltam érzéstelenül, és ezek után is meg leszek, csak maradjon ez így.. legyen minden olyan, mint régen, hisz muszáj meg maradnom egy olyan alaknak, aki érzéstelen, kegyetlen, és gonosz másokkal szemben. Érthető, hogy miért nem akarok érezni?
-Én.. én nem tudom.-Állok meg tőle vagy tíz lépésnyi távolságra.-Én nem értem már azt, hogy mit akarok.-Hangom erőtlen szinte némileg meg is remeg, de muszáj magamat összeszednem, hisz nem lehettek ennyire más, ez most nem is én vagyok.. Nem ismerek önmagamra, esküszöm!-Érzek irántad valamit.. ez tagadhatatlan, de ezt már a csókból észrevehetted.-Mondom számára közölve a tényt.-De ez az érzelem gyengévé tesz, teljesen más leszek tőle, és a régi emlékek törnek elő bennem, míg én nem akarok emlékezni.. kérlek mondj valami megoldást, vagy felejtsük el egymást..-Néhány újabb lépést teszek hátra, míg egyszer csak megállok, és erőtlenül esek térddel a földre. Szemeimet lehunyom, és eközben mély levegőket veszek. Muszáj, egyszerűen szükséges, hogy rendbe tegyem magam, mert az nem megoldás, hogy kiszolgáltatom neki magamat ennyire.. és ha felhasználja ellenem? Tisztítom a gondolataimat, és bezárt szemmel próbálok észhez térni.

Tárgy: Re: Vízesés Kedd Jan. 21, 2014 8:18 pm

Jace & Heath

A nyakláncot a kezemben tartom és úgy ölelem régi szerelmemet. Tudom, hogy mások szerint rohadtul nem normális az amit művelek, és amit érzek, de egyszerűen nem tehetek róla. Túlságosan szerettem anno - és a legnagyobb baj az az, hogy még most is szeretem. a mámorító hangját, a jó illatát, és az érintésébe bele borzongók - és az, hogy vannak érzelmeim iránta még jobban megnehezíti azt, hogy túl lépjek rajta! Vagy mi van ha nem is akarok túl lépni rajta?!

Mikor Jace vissza ölelt kicsit meglepődtem mert azt hittem, hogy elfog tolni magától, vagy újra lekiabálja a fejemet, de örömömre szolgál az, hogy ez mind nem így történt. Annyira jó érezni az érintését, illatát és ez az egész egyszerűen... annyira hihetetlen!
- Oké...! Nem akarok hiú ábrándokat kergetni, mit akarsz? Érzel még irántam valamit? - teszem fel kérdés sorozataimat és kicsit hátrébb lépek tőle. Őszintén megvallva rettegek a válaszától. Nagyon félek, hogy mit fog erre mondani, félek, hogy a válasza Nem lesz, és újra el megy. És én nem akarom újra és újra elveszíteni azt akit mindig is szerettem. Lehet, hogy már sok-sok éve történt minden, de igaz érzelmek voltak, és ez bennem nem haltak ki. A mai napig az életemet adnám érte! Csak attól félek, hogy ő nem így van ezzel...

MEGJEGYZÉS: Bocsi, hogy ilyen kis rövidke lett, próbáltam többet írni, de egyszerűen nem volt több ötletem, ihlet hiányban szenvedek :'(

Tárgy: Re: Vízesés Szer. Jan. 01, 2014 6:08 pm

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Most komolyan képes vagyok érezni, és mindent eldobni, vagy fogom magamat, és összeszedve kiállok azért, aki vagyok..?"

Az életem rengeteget változott, hisz sok mindent éltem meg, és sok mindenen mentem át. Lehet, hogy az idő változtatott, és tényleg másabb lettem, de nem mindenben, hisz a régi érzelmek, gondolatok, és emlékek hirtelen törtek elő bennem egy szempillantás alatt, amikor megjelent előttem Heather. Amikor megpillantottam őt, akkor minden megváltozott.. s szinte ezt lehetetlenek véltem mindaddig, míg el nem ragadott ez az áramlat.. ez az egész dolog, amely már-már kizárt ténynek mondható. Én, és az érzelem? Nos ez két külön fogalom, mégis ez ellenére magával ragad.. és a gond az ebben, hogy nem tudok ettől az érzéstől megszabadulni. Újra érzek szeretetet, fájdalmat, és talán szerelmet is, de én nem akarom, hogy ez így legyen. Nem akarok érezni, és aztán majd később újból szenvedni.. egyszerűen azt a korszakomat már lezártam, és pontosan azért, mert tudtam, hogy még egy fájdalomba belehalnék. Minden egyes változásom, és tettem csak ezért volt, de én mégis engedtem az érzelmeimnek, és azáltal egy sebezhető célponttá váltam, akit egyszerűen bármikor el lehet tiporni.. újra van gyenge pontom.. újra vannak érzelmeim.. Nem, és nem! Egyszerűen nem engedhettem meg azt, hogy a régi énem helyett kapjon, és ezáltal az legyek, aki anno voltam.. nem leszek újra egy érzelmes srác, hisz nem hozzám való az a jellem, és főleg azért nem akarok az lenni, mert elég volt a szenvedésből egy életre! Lehet ez gyávaság, vagy puszta félelem az érzelmektől, de szerintem megérthető ok, hogy nem akarok újra csak szenvedni.. Kaptam már elég kínzást az élettől így is, szóval.. elég volt egy életre, ha pedig újra szenvednem kéne, akkor inkább a halál.. már az is jobban megéri, minthogy újra átéljem azt, amit át kellett élnem oly sok éven át. Előbb-utóbb mindenkinek elege lesz valamiből.. nekem ebből lett elegem.. egy életre!
Kíváncsian figyelem Heather reakcióját, hisz átadtam neki egy ajándékot, aminek vagy örülni fog, vagy pedig nem, bár nem szeretném megtudni a nemes opciót inkább, ezért abban reménykedem, hogy az ajándékom tetszik neki. Figyelem őt, és várok arra, hogy mit is fog reagálni, persze nem sokáig kell várnom, hisz rögtön olyan történik, amin igazán meglepődöm. A nyakamba ugrik.. vagyis pontosítva a dolgot.. átölel! Nagyon régen csináltuk már ezt, és én azóta nem ölelgettem senkit sem. Nem szeretem az ennyire érzelmes dolgokat, de a megérzéseim, és az ösztöneim mást súgnak. Még hozzá azt, hogy jobban teszem, ha én is átölelem Heathert, és ezáltal átadom magamat az érzelmeimnek, amik szinte már elviselhetetlennek tűnnek.
Egy pár perc gondolkozás után mégis viszonozom az ölelést, de a mozdulat nem a gyors folyamathoz tartózik, inkább csak lassan, és teljesen óvatosan ölelem őt át. Fejemet a nyakába temettem, és lehelek rá ezáltal egy lágy csókot. Szinte nagyon jól esik a közelsége, de előtte ezt nem nagyon ismerném be.. hisz nem vagyok érzelmes fajta ember, aki bevallja az érzelmeit másnak, ezért inkább megtartom magamban a gondolatmenetemet, és ennyi.

Tárgy: Re: Vízesés Kedd Dec. 31, 2013 2:49 pm

Jace & Heath

Nah igen... Alapból nem vagyok olyan típus aki ellenzi a csókokat, de Jace... Ő alapból más, ha utálnám akkor is vissza csókolnám. Annyira fontos személy volt, és most is az az életemben... Kezdjük ott, hogy tőle kaptam életem első csókját - vannak nem publikus dolgok is - aztán a balesetem estéje is ott van. A szüleim tanácstalanok voltak, és inkább hagyták volna, hogy a saját lányuk meghaljon mint sem hogy szerezzenek neki vámpírvért. És Jace volt az aki adott a véréből, és átváltoztatott. Olyanná tett amilyen ő!

Még csókolóztunk pár percig aztán megszakítja ezt a "folyamatot" és kicsit hátrébb lép tőlem. Hirtelen nem tudtam, hogy mi történt, megijedtem, hogy elmegy, hogy megint eltűnik az életemből aztán mikor elővett egy kis dobozkát meglepődtem, de közben csillogott a szemem ami annak a jele - legalább is nálam - hogy boldog vagyok!
Mikor oda adta nekem a dobozkát óvatosan kinyitom és elmosolyodok mikor megláttam az ékszert. Gyönyörű nyaklánc volt, nagyon tetszett ami látszott is rajtam. Egy pillanatig nem tudtam mit tegyek, örömömbe megöleljem Jace-t, vagy csak köszönjem meg neki?! Nem! Nem érdekelnek a következmények, egyszóval nem érdekelve, hogy mi fog történni megölelem a velem szemben álló fiút és suttogva köszönöm meg neki.
Régen öleltem már őt meg, régen történt már minden. De egyszerűen annyira örülök, hogy itt van velem, hogy megcsókolt, és hogy most megöleltem, hogy nem nagyon tudok mit mondani! Egyszerűen érzem, hogy az életem újra kezd a régi lenni, érzem, hogy újra lehetek boldog. Még akkor is mikor félek boldog lenni, egész életemben mikor az életembe beengedtem a boldogságnak nevezhető valamit egy idő után az élet mindig adott egy nagy pofont. De én mindig felálltam a földről, de azok után nem akartam boldog lenni. Erre Jace megjelenik és egyik pillanatról a másikra boldog leszek!

MEGJEGYZÉS: BOCSI, HA VANNAK BENNE HELYESÍRÁSI HIBÁK, DE A KEZEMMEL - A JOBBAL - ELÉG NEHÉZ VOLT ÍRNI.

Tárgy: Re: Vízesés Hétf. Dec. 30, 2013 4:16 pm

Heather Hopewaley & Jace Weston

Annyi év után után újra szemközt állhatok Heatherrel.. és oly rengeteg idő után ismételten előtörnek belőlem a régi emlékek. 300 év után végre érezhettem a csókját, a közelségét, és az illatát.. s szinte alig hiszem el, hogy ez megtörténik itt, és most velem. De emellett persze nem feledhető el, hogy mindeddig érzelem mentességet vallottam, amit szeretnék ugyan megtartani, de jelen esetben lehetetlenség, hisz a régi emlékek, sőt érzelmek oly annyira előtörtek bennem, hogy képtelen vagyok ésszerűen cselekedni, csak az ösztöneim vezetnek, ami lehet, hogy a mai nap még a vesztemet fogják okozni, de jelen pillanatban ez nem érdekel, hisz csak az számít, hogy Heathal lehettek. S hogy jól cselekszem-e, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy jelen helyzetben ez a lehető legjobb, amit csak tehettek.
Oly sok év után megtöröm azt, amiben eddig hittem.. hisz félredobtam az érzelem mentességet, és ezáltal belesétáltam egy nagy csapdába; a saját csapdámba, amelybe a lehető legrosszabbkor léptem bele. Ugyan igaz az állítás, hogy én összezavarodtam miatta, de hogy ennyire..? Ez szinte teljes képtelenség.. hisz nem régiben, amikor még nem láttam őt semmi bajom sem volt, de most hogy találkoztam vele.. minden megváltozott. Megváltozott hirtelen a jellemem, az érzelem mentességem, és az életem.. egyszerűen minden feldőlt úgy, mint egy kártyavár, mintha az eddigi életem csak egy álomkép lett volna, és nem több, mintha az amiben eddig hittem az nem is létezett volna.. S hogy mindez megszűnjön mit tegyek? Mit csináljak most, hogy tudom, hogy nem helyes az, amit csinálok? Kezdjek el újra erőszakosan, és otromba módon viselkedni, vagy egyszerűen meneküljek el a probléma elől, mintha mi sem történt volna? Nem.. valahogy ez az egész helyzet zavaros, és hogy mikor fogok helyre jönni azt nem tudom. Egyenlőre csak annyit tehettek, hogy az ösztöneimre hallgatva teszem, amit súgnak. Más választásom szerintem úgy sincs.. hisz harcolni az ellen, ami lehetetlen.. nem lehet, sőt képtelenség! A gondolatmenetem lezártával egybekötve befejezem a csókolózást, hisz szeretnék átadni valamit Heathnak, ha már így egymásba futottunk. Kissé hátrébb lépek tőle, miközben a nadrágzsebembe nyúlva kiveszek egy kis dobozkát, amit nem sokkal később már a kezembe fogok. Igazság szerint az egyik női áldozatomnak szántam, de ő úgy is csak meghalna, míg Heath nem fog.. legalább is általam nem fog.
-Heath.. ezt szeretném neked átadni..-Mondom neki, miközben felé nyújtom a dobozkát.-Egy kis meglepetés neked! Remélem tetszik!-Mondom miközben a szemeibe nézek. A dobozban ékszer található, ami nem volt olcsó mulatság, de nekem a pénz úgy sem ér semmit.. az ékszer pedig egy nyaklánc. Szinte óvatosan figyelem őt, hisz tartok attól, hogy nem fog neki ez az egész tetszeni.. Két lehetőség van végül is, vagy tetszik neki az ajándék, és örül, vagy pedig nem, és akkor a fejemhez vágja.. Az utóbbit pedig nem nagyon szeretném átélni..

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Dec. 29, 2013 6:31 pm

Jace & Heath

- Most még is itt vagy. - mondom halkan mikor felnéz rám.
Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem furcsa, hogy ilyen közel állunk egymáshoz... Rengeteg évig kerestem őt és egyszer sem adtam fel. Sok helyen jártam, de sehol sem találtam. Aztán mikor már épp feladnám, és elengedném akkor csak megjelenik.. Úgy látszik igaz a mondás, ha keresünk valamit nagyon akkor nem találjuk meg, ha már nem kutatunk a dolgok után akkor szembesülünk azzal, hogy az orrunk előtt van.

Pár percig csak néztünk egymás szemébe aztán hirtelen egy fánál találom magam miközben Jace megcsókol... Nem foglalkozva semmivel vissza csókolom. A csókunk az első csókunkra emlékeztet, nem heves, de még is benne van minden érzelem. És lehet, hogy őrültség, de tudom, hogy Jace még szeret... Még nem lépett túl.
Az első randink... Hát igen... 1728-ban volt, csak úgy egy estén. Augusztusban történt mindez, ki mentünk a nagy öreg fához és néztük a hulló csillagokat. Gyönyörű volt minden, és nem érdekelt a szüleim "meséi" hogy este ilyenkor fenevadak járkálnak erre felé, Jace mellett biztonságban éreztem magamat. Beszélgettünk, nevettünk aztán egyszer csak megcsókolt. Jó érzés volt, és tőle kaptam életem első csókját is, ami még inkább felemelő érzés volt számomra.
Nem tudom, hogy Jace mit akar, de nekem eszem ágában sincs leállítani a csókolózást, most ebben a percben nem izgat, hogy ha csak játszik velem; hogy ha megint eltűnik az életemből. Egyszerűen semmi sem izgatott csak az a tudat, hogy 300 év után, és annyi rossz dolog után végre velem van.Már nagyon nagy szükségem volt arra, hogy lássam, főleg, hogy az életem mostanában nem valami virágzó. Úgy hogy igen; nem izgat, hogy a csók után mi fog történni!

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Dec. 29, 2013 6:08 pm

Heather Hopewaley & Jace Weston

Annyi év után újra látom őt.. annyi év után újból közel vagyunk egymáshoz, és a tekintetünk a másikét nézi. Oly sok emlék fűz hozzá, oly sok igaz, és tiszta érzelem, de mindaz már a múlté! Nem akarom, egyszerűen nem szeretném, hogy érzelmek keletkezzenek bennem, mert ha ez megtörténik, akkor sebezhetővé válok, és én nem akarok az lenni újból! Annyi éven át kibírtam mindenféle érzelem nélkül, akkor most is, és ezután is kifogom bírni! Soha nem adom fel elven játszok, így akárhányszor is kerülnék feladni képes helyzetbe mindig képes vagyok arra, hogy bírjam - tűrjem - , és ezáltal sose adjam fel. De valahogy most ez az egész helyzet más.. eddig bírtam mindenféle érzelem nélkül, de persze most, hogy belebotlottam Heatherbe ez rögtön megváltozott.. De hogy miért? Ezt valahogy nem tudom, vagy talán mégis.. Azért változtam meg, mivel régen érzelmeket éreztem iránta, és valahogy ezt sosem zártam le teljesen. Oké az igaz, hogy a mélybe vetettem, de lezárni nem zártam, és itt van a gond.. ezért akartam eltűnni a közeléből, de persze ő ezt nem engedte, és nos.. hát maradtam. De most hogyan tovább? Mit tegyek, vagy egyáltalán ilyen esetben, sőt ennyi év után mi a helyes tett? Kérdések milliói merülnek fel bennem, de persze egyikre sem adódik válasz. Miért is adódna? Túl egyszerű lenne akkor az egész, hisz rögtön választ kapnék mindenre, de ez az élet titka marad, hogy mi lesz, és mi következik..
Hallgatom a szavaimra a válaszát, ami persze nem lep meg.. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem képes rajtam túllépni! Vajon még mindig szeret? Szerelmes lenne belém? Nem az szinte teljességgel kizárt dolog, hisz annyi év telt el.. nem szerethet még most is! Elhagytam, és eltűntem, hisz egy gyáva alak voltam akkor, aki reteget, és aki nem mellesleg volt olyan ostoba, hogy szerelembe eset, amikor jól tudta, hogy egy vámpír, aki egy embernek semmit sem adhat.!
-Sajnálom, de akkor az volt a leghelyesebb tett, amit tehettem.. Ne várd tőlem azt, kérlek, hogy megbánjam a tettemet, mert úgy sem fogom. Helyes volt, és kész.-Zárom le ezzel a magam módján a témát, miközben a kezemet leszedem a nyakáról egy laza mozdulattal. Óvatosan felpillantok rá ismét, és a szemébe nézve próbálok kivenni valami fajta érzelmet, ha ez egyáltalán lehetséges.. Eközben pedig erős késztetést érzek magamban, hogy most itt, és most.. azonnal.. neki esek. Megcsókoljam úgy, mint régen.. és eközben teljességgel érezem őt magamhoz nagyon közel.
Hirtelen meggondolásból nem törődve a következményekkel cselekszem.. a legközelebbi fához suhanok Heathal, miközben neki ütközik a háta a fához, de persze ezt meg sem érezheti, hisz Vámpír.. Neki esve, és nem törődve azzal, hogy mi lesz.. csókolom meg őt, de nem úgy mint régen.. sokkal másabbul. A csók finom, lágy, és szinte mindent elárul, ha Heather veszi a lapot.. ha nem akkor nem jön rá a dologra. Végül is ha elég figyelmes észreveheti, hogy én még mindig ugyanúgy szeretem őt. Jobb kezem felcsúszik a csípőjéhez, míg a bal kezemet a nyakához helyezem, de persze egy pillanatra sem hagyom abba a csókolózást, csak legfeljebb akkor, ha ő szakítja ezt meg..

Tárgy: Re: Vízesés Vas. Dec. 29, 2013 11:40 am

Jace & Heath

Mikor ment előre néhány lépést megijedtem, hogy elfog menni, aztán még is csak felém fordult és azt mondta, hogy sajnálja... Én erre nem tudtam, hogy mit mondjak, egyszerűen csak szomorú voltam attól a ténytől, hogy túl lépett azon ami volt... Jó persze, kb. 300 évvel ezelőtt láttuk egymást, de amikor együtt voltunk, akkor igazán szerettük egymást. És engem egyszer sem érdekelt az, hogy ő vámpír, hogy nem adhat nekem családot, emberi életet. Ez engem mind nem érdekelt, csak az volt a fontos, hogy vele lehessek! És akárki bármit mond, hogy ne várjak várjak egész életemben egy emberre; de én szeretem őt. És akár egész életemben várok arra, hogy csak egy kicsit is vissza térjen az a Jace Weston akit még anno megismertem.

Mikor elkezd felém jönni kicsit felcsillan a szemem, mikor elém suhan egy kicsit megijedek, hisz váratlanul ért.
Először nem akartam rá nézni, nem akartam a szemeibe nézni mert féltem, hogy megannyi év után kitörnének belőlem az érzéseim, és én nem akarok gyenge lenni, legalább is most nem. Aztán a tervem fuccsba ment, mikor a bal kezét a nyakamra tette, persze, hogy felnéztem rá, és a szemeibe néztem. Mikor rá néztem, láttam azt akit még anno szerettem, az arca ugyan olyan volt, a tekintete felém ugyan olyan volt, és a hangja a mai napig elbűvöl ha meghallom.
- Ne menj el, ne tedd velem azt amit annyiszor megtettél; ne hagyj magamra. - mondom én is nagyon halkan miközben a szemeibe nézek. Nagyon közel álltunk egymástól, és meg akartam csókolni, de féltem, hogy hogyan reagálna, hogy újra dühös lenne rám, vagy vissza csókolna... Úgy hogy nem tettem.
300 év... És most itt állunk egymás előtt... Félek attól, hogy mit fog mondani, félek attól, hogy újra magamra hagy, de a legjobban attól félek, hogy újra elveszítem... végleg...

Tárgy: Re: Vízesés Szomb. Dec. 28, 2013 8:11 pm

Heather Hopewaley & Jace Weston

Az életem két részről szólt, és a mostaniba nem fér bele az érzelem! Nem vagyok képes újra az lenni, aki voltam. Nem akarok egy gyenge személy lenni, akit bárki megsebezhet.. mára már más vagyok, és ezt a dolgot szeretném megtartani így ahogy van! A szenvedést, a kínt, és a fájdalmat elakarom kerülni örökre, ezért lettem ilyen, amilyen, de ha ezt nem tudja elfogadni, akkor sajnálom! És hogy miért menekülök most előle? Talán azért, mert félek, hogy ismét előtör bennem az a fajta érzelem, ami régen. Félek, hogyha újra szeretni merek, akkor egyszer csak fájdalom ér majd, és én ezt nagyon nem akarom! Ezt akarnám vele megértetni, de így szóról szóra nem mondhatom ki neki, mert akkor leleplezném önmagam, és azonnal gyengévé válnék előtte.
Minden egyes kiejtett szavára figyelek, amit eddig mondott, de egyikre sem adtam választ, hisz nem akarok már igazából semmit sem mondani, hisz mindent elmondtam szinte, amit csak lehetett, nem? Akkor meg mégis mit mondjak neki még? Azt, hogy szeretem még most is? Azt, hogy ha azt akarja, akkor képes vagyok vele lenni újból? Ez nem ilyen egyszerű, pedig ha az lenne megtenném, de én megfogadtam régebben, hogy soha többé nem fogok már érezni, ezért nem akarom ezt a kapcsolatot, vagyis szerelmet.. újból. Én nem szerethettem őt!
Szavaiból szomorúságot hallok, és amikor kiáll előlem jövők rá, hogy talán még sem kéne ez elől elmenekülnöm. Annyi év után most látjuk egymást először, és én pedig most azonnal gyáván meghátrálnék? Mire vall ez a fajta jellem? Gyávaságra, félelemre, bátortalanságra.. Mégis mit várok el magamtól? Azt mondom mindig, hogy én nem vagyok gyáva, aki meghátrál, és most mégis megtenném? Ez a lehető leghülyébb dolog, amit véghez készülök vinni, s talán ez is lesz az utolsó, ha most nem állítom meg magamat azonnal!
Teszek előre néhány lépést, de hirtelen megállok.. Hiába akarnék tovább menni egyszerűen nem megy, mintha teljességgel lefagytam volna.-Én sajnálom..-Mondom ki nagy nehezen, miközben Heath felé fordulok, és rápillantok. Tökéletesen látom még a nagy távolság ellenére is!
Lassan megindulok visszafelé, miközben egy pillanatra sem veszem le róla a tekintettemet, ha ezt akarta, akkor most megkapta, mivel nem mentem el, hanem maradtam, és épp felé tartok. A lassú tempót megunva hirtelen elé suhanok, és ezáltal teljesen közel kerülök hozzá. Szinte ez a közelség minden eddig vele átélt dolgot felidéz, amit csak lehet. Bal kezemet óvatosan a nyakára helyezem, és ezzel finoman arra késztettem, hogy ne tudja levenni rólam a tekintetét, hanem végig a szemembe nézhessen.
-Kérlek!-Mondom ki a szót eléggé halkan, amit persze emberi fül nem hallana meg.-Mond meg nekem mit tegyek? Mert jelen helyzetben.. összezavartál, de nagyon.-Egy pillanatra a tekintettem a szájára siklik, de erre jelen esetben nem gondolhattok, inkább óvatosan lehajtom a fejemet, és a válaszára várok.

Tárgy: Re: Vízesés Szomb. Dec. 28, 2013 6:59 pm

Jace & Heath

Meglepődtem mikor rám kiabált... Soha nem csinálta ezt... Vagy ha még is, velem nem kiabált...
- És?? Ha ennyire nagyra tartod magad, tessék ölj meg. És akkor nem tudod mondani, hogy a teremtőm vagy! - mondom neki kissé idegesen. Mindig vágytam arra, hogy találkozzunk, de az újra találkozást valahogy nem így, nem itt képzeltem el...

Elfordul tőlem és elkezdi adni a kérdéseimre a választ; nem megyek át a másik oldalára, hogy szemtől-szemben legyünk mert azzal lehet, hogy csak még jobban felidegesíteném. Inkább csak hallgatom amiket mond, aztán majd válaszolok.
Miközben meséli, hogy miért mentett meg aztán tűnt el... ~ annyira hülye vagy, sosem tudnálak utálni, hisz szerettelek... szeretlek, és pont ezért soha nem lennék képes arra, hogy utáljalak téged! ~ - mondom magamban aztán mikor vissza fordul felém, a szemeibe nézek és úgy hallgatom tovább.
Vissza gondoltam arra a bizonyos egy évre... Imádtam őt, és ő is szeretett, éreztette velem, hogy szeret és ez annyira jól esett. A törődés, a sok foglalkozás, a titkos csókok - hisz a szüleim nem tudhattak erről a kapcsolatról semmit, mert ha megtudták volna akkor egyből végeztek volna Jace-vel, abba pedig belehaltam volna - amiket tőle kaptam.... Hiányzik mind ez. És az, mikor ki mondta, hogy hagyjam békén, lépjek túl, ő is ezt tette... Szíven ütött! Nem tudtam, hogy mit tegyek, szívem szerint nem hagynám elmenni, hisz most találkoztam vele újra, viszont egy valamiben igaza van: nincs jogom megmondani neki azt, hogy mit tegyen. Az életemet köszönhetem neki, és idősebb is nálam.
- Jó, akkor menny! Nem akadályozlak meg semmiben! - mondom neki, kicsi szomorúsággal a hangomban és elállok előle. Bármennyire is szeretném, hogy mi újra együtt legyünk, hogy ő újra szeressen... Tudom, hogy ez soha nem fog megtörténni, mert ő megváltozott. Akit én ismertem Jace Weston-t, az eltűnt.

Tárgy: Re: Vízesés Szomb. Dec. 28, 2013 6:41 pm

Heather Hopewaley & Jace Weston

Újra azt érzem, amit sok-sok évvel ezelőtt.. a kínt, a fájdalmat, és egyben azt a bizonyos szeretet érzést, hogy én még mindig szeretem őt, de ez már magában lehetetlen tény, hisz minden eddigi érzelmet kizártam mára már magamból. Épp ezért lehetetlenség az, hogy én még mindig szerelmes legyek belé. Ezekkel a gondolatokkal nyugtatom le magamat, és így ezáltal könnyebbé válik elviselni azt a tényt, hogy pár lépés megtétele után rögtön előttem terem, és ezzel megállásra késztet. Kérdően pillantok fel rá, miközben várom, hogy mégis mit szeretne pont tőlem. Azért valljuk be annyi év után érdekes, hogy pont most találkozunk, vagy kb. 300 évvel később, s még ha ez nem lenne elég, akkor még azt is el kell ismernem, hogy összezavarodtam a jelenlététől, ami valljuk be jelen esetben nem a legjobb.. - legalább is ránézve.
Nem sokára hozzá is kezd a kérdés áramlathoz, amelyeket elég szépen meg is kapok. Miért tűntem el? Miért mentettem meg, és miért ez, meg az..? Egy lépést hátrálok tőle, hogy azért annyira közel ne legyünk egymáshoz, aztán pedig egy mély levegőt véve nyugtatom le magam, hogy ne essek most rögtön neki, hogy engem mégis mi jogon von kérdőre, amikor én vagyok a teremtője! Engem senki se kérdőjelezzen meg, főleg nem az, akit én teremtettem! A saját vérem által lett az, ami, és így hálálja meg, hogy élhet? Nos igen annyi év után ilyenné váltam, egy kegyetlen lénnyé, aki nem tűri, ha a múltjában vájkálnak, és aki nem tűri, hogy bárki is kérdőre vonja őt. Ezzel persze mindjárt ő maga is szembesülni fog, mert kezd az idegeimre menni..
-Állj!-Ordítok rá, de ez voltaképpen nem is neki szól, hanem nekem, hogy ezzel is türtőztessem magamat.-Mi jogon vonsz kérdőre annyi év után? Mivel lenne jobb hallanod az igazságot? Hidd el a te érdekedben történt minden, és ne feledd a Teremtőd én vagyok! Semmi jogod nincs engem kérdőre vonod!-Mondom komolyan, miközben a szemeibe nézek, aztán pedig hátat fordítok neki, hogy ne keljen ránéznem, s talán így sikerül választ adnom neki.. hisz a kérdéseire minden bizonnyal választ akar..
-Akkoriban egy labilis vámpír voltam, akit hol magával ragadott a vér csábítása, hol pedig letéve azt bűntudatot érzett, és fájdalmat.-Kezdek bele a mondandómba, és eközben eszem ágában sincs felé fordulni.-Akkor, és ott.. igen beléd szerettem, mert egy normális lány voltál, aki megérdemelte a szeretetet, de én egy vámpír voltam.. Nem adhattam neked családot, és emberi dolgokat.. Egy évig minden jól is ment, amíg meg nem történt azaz este, és szégyelltem azt, hogy akkor így kellett látnod! Nem mertem eléd állni, ezerszer töprengtem el azon, hogy mi lenne, ha mégis megtenném, de mindig ugyanott kötöttem ki. Annál, hogy emiatt gyűlölnél! Aztán történt az a baleset később.. és nem volt szívem hagyni téged meghalni, ezért átváltoztattalak vámpírrá.-Fordulok felé végül.-És úgy látom, hogy nem panaszkodhatsz emiatt, mert igen szép az, hogy még mindig életben vagy! Ez azt jelenti, hogy szereted a vámpírságot, az életet, és megtaláltad az életedet! Nem kell a múltat feltenni a terítékre ismét! Felejtsd el! Annak már vége! És hogy miért tűntem el a vámpírrá tevésed után? Nos azért, mert nem akartam a szemedbe nézni, és mert ideje volt változtatnom az érzelmeimen!-Zárom le ezzel a mondandómat..
-Ha csak ennyit szerettél volna, akkor hagyj elmenni! Nem akarom felidézni azt, ami elmúlt! Vége..-Vágom oda kegyetlenül neki.-Felejts el! Tégy úgy, mint én, hisz én már megtettem rég, és túlléptem azon, ami elmúlt!-Teszem még hozzá röviden, aztán hátrálok néhány lépést. Nem akarok a közelében maradni, mert az számomra kínzás.. és szerintem ezek után ő is elenged engem.. remélem!

Tárgy: Re: Vízesés Pént. Dec. 27, 2013 8:01 pm

Jace & Heath

Pár percig meg sem tudok szólalni... Azért jöttem el New Orleans-ból, hogy elfelejtsem az emlékeimet, erre azok rám találnak...
- Szia... - mondom neki még mindig meglepetten.

Nem tudtam semmit sem reagálni rám, mert féltem, hogy az a közel 300 év egyszerre törne ki belőlem, abból meg semmi jó nem születne.
Nézem ahogy megy pár lépést, aztán vámpírsebességgel előtte termek.
- Örülsz, hogy élek? Mi a francért tűntél el mindig mikor megmentettél? Miért nem mondtál valamit? Miért nem adtál életjelet? Miért... Miért hagytál el..? - tettem fel a kérdéseimet neki miközben őt figyeltem. Igen, még mindig szeretem. Életemben voltam igazán szerelmes, de ő mindig magamra hagyott... Sosem tudtam rajta kiigazolódni, mert megmentett és egyedül hagyott, egyszerűen nem tudtam, hogy mit akart. És ez nagyon zavar, és zavar a mai napig is úgy hogy remélem ma válaszokat kapok rájuk. Bármennyire is fog fájni amiket mondani fog....

Tárgy: Re: Vízesés Pént. Dec. 27, 2013 7:47 pm

Heather Hopewaley & Jace Weston

Mystic Falls.. Nos igen, ez az a város, amely annyi történelmet hordoz magában. Ez az a hely ahol annyi sok minden történt, és ahol sosem áll meg az élet.. Nem messze ettől a várostól.. New Orleans-ben megismertem anno egy lányt, akivel egy teljes évig jártam is. Nos igen az akkori énem, és a mostani teljesen más. Akkor egy érzelmes srác voltam, aki képes volt szeretni, és aki érezni szeretett volna még vámpírként is, de mára ez a srác megszűnt, s helyette egy kegyetlen gyilkos lépett. Ezzel kell megbarátkoznia mindenkinek, és nem pedig azt várni, hogy újra az legyek, aki anno voltam. Az már sohasem leszek, hisz nem lehettek egy olyan valaki, akit a földbe tiporhatnak, akinek érzelmeket kell eltűrnie, és még ezzel nem is lenne gond, de a fájdalom... elviselhetetlen, és ha újra az lennék, aki régen, akkor ezt a fajta érzést újból el kéne tűrnöm, ami szinte a lehetetlennel egyenlő. Hisz elég volt a fájdalomból! Új életet kezdtem, és az lettem, aki megkeseríti mások életét. Ugye milyen jó az, amikor nem téged kínoznak meg, hanem te kínozhatsz másokat? Nem felemelő érzés, hogy hatalom van a kezedben, ami egyetlen egy embernek sem adatik meg? Ez az egyetlen egy olyan dolog, ami az életemben a lehető legjobb! Nem is kívánhattam volna jobbat, mint a vámpírság, hisz ezzel olyan esélyt kaptam az élettől, amit álmodni se mertem volna. Hatalmat, halhatatlanságot, és képességeket. Hatalmam van a halandók felett, és én döntöm el, hogy ki élhet közülük, illetve hogy ki nem. Eddig az életem során két személynek adtam meg arra a lehetőséget, hogy vámpír lehessen általam. Az egyik Heather, akibe még anno szerelmes is voltam, míg a másik személy a barátom volt, de ő mára már halott, de csak a hülyeségének köszönheti, viszont Heather-ről semmit sem tudok. Azt sem, hogy él, vagy nem él..
Veszek egy mély levegőt miközben megindulok az erdő felé. Nem régibben érkeztem meg a városba, de máris olyasmiken gondolkozom, amik aggasztóak, pedig ezeken nem kéne. Eddig sem igazán gondoltam rájuk, de most hogy beléptem a városba úgy érzem, mintha minden emlék, és érzelem rám akarna szakadni, ezért is jövők most az erdőbe, hogy hátha ráakadok egy fiatalra, vagy valami olyan áldozatra, amelyet mielőbb megölhettek. Legtöbbször ezeken az emberi áldozatokon vezettem le a feszültséget, és most is így akarok tenni, persze csak akkor, ha rá is lelek egy ilyen elkóborolt lélekre.
Ahogy egyre beljebb megyek az erdőben úgy tisztul ki egyszeriben minden. Mintha egyre tisztább terepre érnék, ami már nem is az erdő része. Lépteimet kissé gyorsabbra veszem, és ennek következtében hamarabb leszek figyelmes a vízesés hangjára, amely szinte már-már hívogatóan csábít magához. A dzsekimen lejjebb húzom a cipzárt, míg a napszemüveget levéve magamról zsebre teszem. Nem sokára meg is érkezek a szín helyre, de amint az ott lévő személy felpattan villámgyorsan, és még ráadásul meg is fordul hökkölve hátrálok meg néhány lépést.
- Na nem! - Mondom magamban, miközben az arcomra kiíródik a meglepettség látszata, ez az egész engem szerintem jobban meglepett, mint Heathert. Hirtelen, sőt zavartan pillantok a földre, aztán Heathra pillantok ismételten.
-Szép Napot!-Szólalok meg köszöntve őt.-Milyen kellemes véletlen, hogy így egymásba botlóttunk.-Mondom a szemeibe pillantva.-Öröm számomra, hogy élsz, és nincsen semmi bajod.-Teszem még hozzá gyorsan, aztán enyhén elfordulva tőle szólalok meg.-Nem akartalak megzavarni, csak épp erre sétáltam, de már itt sem vagyok.-Na igen.. a tipikus Jace Weston, aki a probléma láttán megfutamodik. Teszek előre néhány lépést, miközben érzem, hogy az érzéseim, amiket eddig a mélybe vetettem újra felélednek. Kíváncsi vagyok mindennél jobban arra, hogy most utánam jön Heath, vagy hagyja, hogy elmenjek..