Amikor a szüleim családot kezdtek alapítani, akkoriban pestis ütött ki a szülőföldjükön. El akartak onnan menekülni, és megvédeni jövőbeli családjukat ettől a végzettől.
Anyám ismert egy erős boszorkányt, Ayana-nak hívták, aki tudott egy titokzatos földről, ahol az emberek egészségesek voltak, s boldogan éltek családjaikkal. Némi különleges képességgel… az erő és a sebesség ajándékával. Nos, ez vezette ide a családom. Tudták, hogy nem maradhatnak ott, s útnak indultak felkeresni, azt a titokzatos földet.
Ott azokkal az emberekkel éltünk együtt… a vérfarkasokkal. Persze nem féltünk tőlük… nekünk ők csak a szomszédjaink voltak, akikkel néha napján találkoztunk. A családom évtizedekig békében élt mellettük, s közben a családomban több gyermek is született, beleértve engem is.
Boldogan éltünk ott. S, amikor telihold volt elrejtőztünk a falu alatti barlangokba a vérfarkasok elől. Elég félelmetes volt. Egész éjjel csak üvöltéseket és vonyításokat lehetett hallani. Aztán reggel, visszatértünk házainkba, hiszen már nem volt veszély.
S ez így ment, míg egyszer az egyik telihold alkalmával Nicklaus az egyik bátyám, s legkisebb testvérünk Henrik, kiszöktek éjszaka meglesni a vérfarkasok átváltozását, s vadászatát. Viszont ez tilos volt. S, ebbe bele is halt, mert nem vigyázott magára. Ekkor ért véget a békének a szomszédjainkkal. És ez volt az utolsó pillanat, amit a családom emberként töltött együtt.
A szüleim meg akartak bennünket védeni attól, ami Henrikkel történt, de menekülni már nem akartak… büszkeségből. Harcolni akartak ellenük, s föléjük kerekedni. Mindenben jobbnak kellett tőlük lennünk. Gyorsaság, erő, érzelmek. Ayana segítségéért könyörögtek, hogy szórjon ránk, valami varázslatot, ami megvéd minket vagy valami más… Mindig azt mondta, hogy nem teheti, mert bűnt követne el a természet ellen. De apámék nem hagyták annyiban. Tovább kérlelték őt. Végül megtalálták az utat, amivel megvédhetnek minket. A szellemektől akartak erőt gyűjteni és energiát egy erős mágiához. De Ayana nem akart részt venni ebben. Mindig a következményekről beszélt. Anyám egyedül maradt-, aki mellesleg boszorkány volt- az ő kezében volt a sorsunk. Nos, ha már itt tartunk én is boszorkány lennék, hisz anyám is az volt. De a mágia, ami megvédett minket- hívhatjuk átoknak is- elnyomta a varázserőm. Egyszerre csak az egyik lehetsz. Így ő nem változott át. Csak a testvéreim, én és apánk. Segítségül hívta a Napot és az Ősi Fehér tölgyfát a halhatatlanság eléréséhez.
Azon az estén apánk vért itatott velünk, majd szíven döfött minket kardjával. Nos, nem túlzottan volt gyengéd… Pár óra után, mint csoda, feléledtünk. És, hogy beteljesedjen az rituálé, újra ember vért kellett innunk.
- Igyál! – parancsolt rám többször is apám. Nem akartam megtenni, tudtam, hogy rossz, amit teszek. De volt bennem valami, valami vágy a vér iránt. Nem tudtam ellenállni neki. Elképesztő ízé volt. Ízletes, s tápláló. Miközben lecsurgott a torkomon, éreztem a hatalmat, ami átjárta testem.
De a boszorkánynak igaza volt. Mindez súlyos következményekkel járt. A természet úgymond visszavágott: A napfény az ellenségünk lett. Mikor bőrünket napfény érte, az megégette. De anyám megtalálta a módját, hogy ez ne így legyen. Nap gyűrűket készített, melyek megvédtek minket az égéstől. De nem csak ez volt a baj. A falu lakói tudták mi történt velünk. Tudták kik lettünk és rettegtek tőlünk. Akikkel egykor jóban voltunk, ellenünk fordultak. Ami a fehér tölgy tövében nőtt virág, az is megégetett minket, továbbá meg akadályozta az igézést. Mára már vasfűnek hívjuk. És mivel a természetnek kell egyenlőség, elrendelte, hogy a fa, mely életünket adta, az egyetlen tárgy legyen, ami elveszi azt. Mind elégettük a faluban.
De a legrosszabb következmény, amivel a szüleink nem számoltak, az éhség volt. A vér volt az, amire mindennél jobban vágytunk. Szükségünk volt rá, és nem tudtuk megállni, hogy ne táplálkozzunk szomszédjainkból. Nem tudtuk irányítani vágyainkat.
ÉS EZZEL, A RAGADOZÓ LÉNYEK MEGSZÜLETTEK.
Később, mikor Nik megölte első emberét, kiteljesedett rajta a vérfarkas énje. Ugyanis anyánk félrelépett annak idején egy olyan fajtával… S mikor ezt apánk megtudta, hátat fordított Niknek. Anyánkat megölte, s elhagyott minket. A családom többi tagja is szétszóródott. Én maradtam Nicklaussal, eltemettük anyánkat, s elbúcsúztunk tőle. Ekkor Elijah odalépett hozzánk, mert úgy döntött velünk marad.
- Egyenként fogunk összetartani. Örökkön örökké. – mondtam, s kezet nyújtottam testvéreim felé. Megegyeztünk, hogy összetartunk.


Na persze…