Heather Hopewaley & Jace Weston

"Az élet változik.. és egyszer a változás is erényé válik.."

Vágy, amely csak egyre előrébb hajt, avagy visz. Csak élvezem a pillanatát annak, amit vele tölthettek, és minden egyes percben nagyobb vágy fog el, hogy még jobban akarom magamnak őt.. őt, kit annyira szeretek. Talán őrültséget követek el az előre való lépéssel, talán hülyeség ez a hatalmas nagy hozzáfűződő érzelem, de nem érdekel.. jelenleg nem bír érdekelni. Csókunk egyre hevesebb, és mindinkább megszakíthatatlannak tűnik, de nem sokára tévednem kell, hisz megszakítja a csókot, majdan hátrébb lép tőlem. Talán túl menten a célon, avagy nem is tudom.. Hallgatom, hogy el kell mennie, amire csak eleinte bólogatok, mint aki meg sem tud szólalni, avagy éppenséggel néma, de kifejeztem azon dolgot, hogy legalább értem, azt amit mond.
-Biztos találkozunk majd.-Suttogom magam elé, amíg ő szépen elsétál, majdan én is követve a példáját elhagyom az iskola épületét, és a külterületek felé veszem az irányt, hisz ideje vacsorázni.. megölni egyes áldozatokat, akik finom vérükkel megoldják az éhség problémámat, tehát nem törődve semmivel megyek egy, avagy több áldozatért.

Játék Vége!
// Köszöntem én is a játékot! S majd szeretnék még veled játszani   

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Szerelmesnek lenni.. felemelő!"

Az érzelmek fájóak, de egyben örökre szólóak, és épp ezért tartók bizonyos érzelmektől, hisz mi van, akkor ha csak fájni fog? Mi van, akkor ha minden jóságomat elvesztem, és csak a szenvedés netovábbja marad meg nekem? Mi lesz velem.. nem akarok össze roppani, nem akarok könyörögni a földön, nem akarok újra, és újra, és újra lelkiekben elveszni.. nem akarok meghalni végleg.. belülről. Leomlani a teher nyomása miatt, súlyt érezni a hátamon, és folytonossággal üresnek lenni, sőt már-már úgy is érezhetném magam, mintha megszűnt volna a létem, ha elvesztem őt, akkor elvesztem önmagam. Ha meghal, akkor én is vele halok meg! Nem akarom, hogy fájjon semmi.. nem akarok soha sem a fájdalom közelébe kerülni!
Erősen nyomom a falhoz immár, miközben szorosan vonom őt magamhoz közel, és így csókolom. Édesen, lágyan, szeretettel teljesen, és egyben érzelmesen adom neki át azt, amit szavakba nem tudnék önteni. Szeretem őt, és erre egy egész élet is kevés, hogy kifejezem ezt neki. Lehet, hogy követtem el hibákat, de többet nem fogok vétkezni.. nem vétkezhettek! Kezeim a hátára csúsznak, és ezzel egyúttal bal kezemmel lassan simogatni is kezdem azt, míg a csókot egy pillanatra sem szakítom meg.

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Egy nőt elhallgattatni csak a csókkal lehet.."

Reménytelen helyzet, őrült gondolatok, átsuhanó szép emlékek.. fájó pontok, szörnyű pillanatok, és fájdalmas rémségek. Miért? Mégis miért kell ezt megélnem? Miért fáj oly annyira ez, s ha fáj, akkor ez miért nem tép szét? Darabokra, múló csekélységekre, foszlányokra, elfeledhető könnyedséggé? Nem akarok érezni már csak abból kifolyólag, hogy annyi szenvedést, és kínt kellett megélnem. Ha tehetném, akkor egy pillanat alatt kitörölném ezt magamból, de nem lehet, és ebben épp ez az ütközőpont. Nem akarok gyengeséget mutatni, avagy azt betudni magamnak, de képtelen vagyok.. Hallgatom a szavait, amelyekre egy szót sem felelek, hisz jelenleg képtelen vagyok rá.. nem megy.. egyszerűen nagyon nem. Látom, ahogy megindul, de én csak nyugodtan ülök a padon, és megiszom az italt, míg nem elé suhanok végül, amikor is a poharat letettem végleg a kezemből. Egy hirtelen mozdulattal nyomom neki a szemközti falnak, miközben leveszem magamról az álarcot, majdan megcsókolom őt, ezáltal elhallgattatva minden nemű szót belőle. Kezem a csípőjére csúszik, és ott áll meg, ahogy csókolózom vele.

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Az élet nem mindig szép.."

Csak csendben ülök a padon, és iszogatom az italomat, ami éppenséggel a kezembe került. Nem is értem már, hogy mit akarok.. mint mindig most is össze vagyok zavarodva teljességgel. Olyan vagyok, mint egy őrült, vagy mint egy érzelmes ifjú, akiben hirtelen minden érzelem életre kelt, ami persze lehetetlenség, vagyis nem, de akkor sem akarok érezni.. vagy már magam sem tudom! Oké szeretem őt meg minden, de közben pedig gyenge pontot is felállítok magam mellé, ami csak tönkre tesz, hisz ha bármi történik vele, akkor abba belehalok.. Nem szeretném elveszíteni azt, aki oly annyira szeretek!
-Mert nem akartam belőled egy szörnyet teremteni.. nézz rám milyen vagyok.-Mutatok magamra könnyedén, miközben megadom számára a választ.-Egyszerűen nem szeretem volna, ha olyan valaki válik belőled, ami nem emberi.-Teszem még hozzá, és megiszom a pohárból az összes italt eközben.

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Kétségek mindig is felmerülnek.."

Érezni annyi év után..? Őszintén kijelenthettem, hogy ezzel megtagadom önmagamat jelen pillanatban! Nemcsak önmagam, de azt a tényt is, hogy érzéstelenség. Azt hittem, vagy legalább is azt akartam hinni, hogy nem kell soha többé szerelmet, szeretetet, avagy fájdalmat éreznem. Ez lesz az életem legnagyobb hibája, amit elkövettem, hisz mindenki számára megnyitottam egy lehetőséget azzal, hogy gyenge pontot csináltam magamnak, ha elvesztem, ha meghal.. ha valami történik, akkor én abba belehalok, és épp ezért akartam elzárni minden egyes utat az érzelmeimtől.. Épp ezen ok miatt nem akartam érezni, mert nem csak a szerelmet, de a fájdalmat is előhoztam.. sőt magát a félelmet is, hisz mi lesz, ha már nem lehet lesz mellettem? Mit csinálok, ha meghal, és soha többé nem láthatom? Megrázom hirtelen a fejem, és közben a szavaival találom szembe magamat. Az italt rögtön a kezembe veszem, és kortyolok belőle, majd újból megtéve ezt veszek végül egy mély levegőt, és úgy nézek rá.
-Igen..-Bólintok rá a szavamra, majd megtámaszkodom az egyik padnál.-Együtt vagyunk.-Jelentem ki, míg felülök a padtetejére, majdan onnan nézve őt kortyolok az italból ismét. Elgondolkoztató, hogy hogyan tudok állandósággal a rossz dolgokra gondolni, de szerintem ez már nem is csoda.. hanem inkább elmebetegségre utaló jel, nem?

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Az élet nem csak kegyetlen lehet, hanem szép is.."

A határvonalat meghúzni nem könnyű, de tudni kell megálljt parancsolni magunknak, hisz nem lehet folyton eszeveszetten rohanni előre az ismeretlenbe. Persze jelen esetben csak arról van szó, hogy egy iskolában vagyunk, amelyben nem lehetne őrültségeket elkövetni, és épp ezért is állítom le magamat addig, amíg persze megtehettem. A vágyaim, és az érzéseim persze tiltakoznak ez ellen, de engem nem bír meghatni, amikor tisztábban vagyok vele, hogy a leghelyesebb az, hogy leálltam. Immáron állva figyelem őt egy helyből, és veszek egy mély levegőt, míg végül oda-vissza nem kezdek el járkálni.. Mondanom kellene neki valamit, de egyetlen egy épp mondat sem jut az eszembe, sőt mit mondhatnék én neki? Vagy mit kellene? Végül megszüntetve a járkálásomat megállok nem messze tőle, és úgy nézek rá, de még mindig nem tudok neki mit mondani, ezért csak szótlanul figyelem őt.. míg próbálok valami mondatféleséget kitalálni.

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Parancsolni a vágyainknak irtó nehéz.."

Őrült szenvedély, ismeretlen érzelmek, kalandvágy, élvezet, ragaszkodás, és magával rántó érzés sor az, mely jelenleg jellemez engem. Teljességgel bele is feledkezem abba, hogy jelenleg egy osztályterembe vagyunk, és oly annyira, hogy azt sem veszem észre, hogy egy padon fekszünk, ő alattam, én meg felül támasztom meg magamat felette, hogy ne nehezedjek rá, persze azon gondolat meg sem fordult a fejembe, hisz nos.. egy iskolába ezt véghez vinni nem szabad. De ettől függetlenül csókolom, és gyengéden simogatom.. egy hirtelen mozdulattal szakítom meg észhez térve a csókot, majdan lemászva róla megigazítom magamon a ruházatomat. Kifújom a tüdőmben tartott levegőt, és nagyon nagy önkontrollal állok meg mellette, és kezdem el figyelni, hisz mást nem szabad.. egyszerűen azt itt, és most jelen esetben nem lehet, ezért csak élvezem a látványt a szememmel, és ennyi.. hisz mi lenne, ha mondjuk valaki ránk nyitna? Ezért sem lenne szép azt megtenni pont itt.. a suli közepén!

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Az élet játékosan űz egy játszmát.."

Az élet nem csak a mulandóságokról szól, hanem az élvezhetőségről is, amelyet egy-egy adott pillanatban megélhetünk, vagy átélhetünk. Az élet néha-néha nehéz, hiányos, avagy átalakított, az élet néha elgondolkoztató függvény ábrázat, melyből nem lehet kijönni, de egyetlen céllal jött létre, és eme célt magunkban találjuk meg, mint egyfajta jelvény.. Óvatosan tekintünk a világra, körül határoltan, és eközben az érzelmekre hangolódunk, amelyet én elnyomni kívántam oly annyiszor, hisz azt vallottam érzelmek nélkül jobb pedig egyáltalán sem..
A padra fektettem, és úgy csókolom végig ismét a nyakát, az arcát, a homlokát, és pár puszit adok a szájára, majdan megcsókolom szenvedélyesen. Közben a kezemmel végig simítom az oldalát, és óvatosan felmászom utána megtartva magamat felette.. annyival magával ragad a pillanat heve, hogy voltaképpen észre sem veszem, hogy mégis mit művelek.. egyszerűen oly annyira elvesztem tőle a fejem, hogy semmivel sem törődök, csak azzal, hogy most vele vagyok, és ő velem van..

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Az élet nem lehet álom, hisz az a valóság.."

Az élet furfangos, játékos, és egyben könnyed játszma, amelyben sok az opció, de a döntési lehetőség legtöbbször rajtunk áll. Eldöntöttem, hogy érezni szeretnék, és épp ezért is nyitottam az irányába, de ennél többet tőlem ne várjon, mert képtelen lennék sokkal többet nyújtani.. mások felé ezt a lehetőséget nem fogom megadni, hisz egyszerűen, akkor túl gyenge, és sebezhető lennék, én pedig nagyon nem szeretnék az lenni, ezért megmaradnék a megfelelő köröknél, amely annyiból áll, hogy érzek, de csak iránta, és kész..
-Együtt élünk.. örökre.-Suttogom neki mosolyogva, majd ezt követően a padon kötök ki vele. Végig csókolom lágyan a nyakát, majd az arcát, és ezt követően ismét csókot lehelek az ajkára, amely édesen hathat.. a teljes lényemet, avagy érzelmemet bele viszem, így átjöhet, hogy komolyak a szándékaim, és egyben őszinték. Kezem lassan felsiklik a testén egészen a nyakáig, míg a másik lent marad a derekánál, és így vonom őt magamhoz sokkal közelebb, hogy érezhessem az illatát, a bőrét, és őt magát.. azt a nőt, akit oly annyira imádok.-Szeretlek, szeretlek, és szeretlek..-Mondom el jó sokszor, és így folytatom végül a csókot, és azt tervezem, hogy egy ideig ezt nem igen fogom abbahagyni..

// Nagyon próbálkozom, de nem megy ez :S xD

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Az élet kegyetlen, szép, szörnyű, és egyben varázslatos.."

Érzelmekkel együtt élni gyengeség, míg érzelmek nélkül élni pedig üresség.. Fájdalmat érezni, avagy fájdalmat elvetni.. szenvedni kínok közt, vagy teljességgel magányosan élni.. melyik a jobb? Megtartani a poklok poklát, vagy lezárva azt előhozni a teljes magányt, melyet semmi sem tölthet ki? Az éveim alatt próbáltam elnyomni a bennem kavargó érzés áradatot, mely olyan szinten emésztett fel időről időre, hogy szerencsésnek érezhettem magamat, hogy még van kedvem élni ezen a világon.. Érdekes a sors, és maga a jövő alakulása, az hogy nem csak szenvedést kapsz, de még ütköző akadályokat is, amelyek a földre löknek. Jelenleg érzek, de meddig? Hogyan fogom kibírni ezt sokáig? Most minden előtör bennem.. minden, amit eddig valaha éreztem. Ugyebár elnyomni akartam, de most utat engedtem nekik, de kérdéses, hogy épp ésszel ezt meddig fogom kibírni, avagy ha nem is, akkor az életem milyen hosszú lesz...
-Nem leszek az.. veled nem.-Nagyot nyelve suttogom végül a szavakat, és komolyan hangzanak fel. Tényleg így gondolom, de képtelen lennék mások felé is ezt mutatni.. ugyanakkor ha őt elvesztem, akkor egy hatalmas hibát követtem el most, ha ő eltűnik, avagy meghal.. a létem értelmetlenné lesz.-Szeretlek.-Suttogom, ahogy befejezem a csókot, és az ajkai előtt suttogok.-Nem akarlak sohasem elveszíteni.. soha.-Nézek mélyen a szemeibe, majd egy újabb csókot lehelek az ajkára. Egy hirtelen mozdulattal rakom le a poharat majdan megemelve Heathert suhanok az egyik padhoz vele ahová felültettem.. Kezeim a derekára csúsznak, amíg befejezve a csókot immár a nyakához hajolok, és azt puszilom végig gyengéden.. Jó persze nem egy osztályterembe terveztem, és nem is lesz itt, csak.. csak megőrjít a jelenléte, és elvesztem a közelségében az eszemet..

// Remélem megfelel, bár most ez eléggé gyenge lett :S

Heather Hopewaley & Jace Weston

"Szeretni tudni kell, de hogy a határ hol van az már kérdéses.."

Az élet attól szép, hogy folyton meggondolva magunkat váratlan dolgokat viszünk véghez, mint például én is, aki egy egyszerű döntéssel képes volt maga mögött hagyni azt, hogy ne érezzen. Így tehát engedtem azon oldalamnak, amely emberségemre utal, és pediglen ezért is leszek sebezhető, de amíg semmi sem történik addig szeretném élvezni ezt.. talán túlságosan is, de nem akarom, hogy eme érzelem, avagy pillanat egy percre is véget érjen. Talán életem legnagyobb őrültségét teszem meg jelen esetben, de úgy érzem, hogy megéri, és épp emiatt a tudat miatt engedek a csábulásnak, melynek ha nem adtam volna teret, akkor teljeséggel felemésztet volna engem. Az élet mindig hoz újdonságokat, és ez is az.. de a jó pillanatok mulandók, ezért is vonom kétségbe, hogy ez az egész idilli kapcsolatos dolog meddig maradhat meg nekem, illetve neki. Ketten annyi év után együtt lehetünk, és együtt is vagyunk.. de ez meddig lesz így?
-Az, hogy nem érzek most is megmarad.-Hangom halkan csendül fel.-Én.. csak azon érzelmemnek engedtem, hogy szerelem.. ez az amit érzek irántad, de ennél többet, kérlek, ne várj.. nem adhattok. Nem nyithattok mindenki felé.-Jegyzem meg komolyan nézve a szemeibe, és nyomatékosítom benne, hogy eszem ágában sincs érzelmeket kelteni mindenki felé.
Végül megcsókolom, és ez nem olyan csók, mint a múltkori, hanem jóval érzelmesebb, és sokkal meghittebb is egyben.. nem akarom, hogy ennek az estének vége legyen..

Jace Weston & Heather Hopewaley

"A szerelem nem csak egy érzés, hanem egy felemelő dolog, mely nem foglalható szavakba.."

Egy gyönyörű nő társaságát élvezhettem, és ez olyan szinten feldobja a kedvemet, sőt az egész napomat, hogy az kimondhatatlan. Még egyszer nem fogom elszúrni az esélyemet, hisz eme csodálatos nőt immár magam mellett tudhatom, és végkép tönkre tenném magamat, ha megint lelépnék, de ez úgy sem fog megtörténni, hisz nem hagyom magára. Itt leszek mellette, és kitartok a végsőkig. Ezen gondolatmenettel vezettem őt a tantermekig, majd az egyik ilyen helyiségbe be is lépek vele. Sohasem gondoltam volna, hogy annyi év után újra együtt leszek vele, és főleg nem azt, hogy egy báli rendezvényen töltjük majd el az időnket. Mély levegőt veszek, és arcomon egy mosoly jelenik meg, mely sejtelmesen hathat, de hát nem tagadhatom le a valómat, és egyben önmagamat.. szeretem, és ez olyan szinten kiül a vonásaimra, hogy még magam is meglepődök, hogy érzelmeket vagyok képes kimutatni neki, de hát ez is megeshet az életben.. egyszer, vagy kétszer.
-Köszönöm, de te ezerszer jobban nézel ki.-Mosolygok rá kedvesen.-Illetve.. nos azt szeretném, ha soha többé nem válnánk el egymástól.. túl sok mindenen mentünk keresztül, de most először érzem úgy, hogy az a leghelyesebb döntés, ha veled vagyok.. melletted.-Vallom be őszintén, míg őt figyelem, és mellé sétálok lassan. Megállok vele szemben, és a nyakára helyezem a kezemet, miközben látom rajta, hogy ő is szeret, és ez egyszerűen már magában boldoggá tesz.-Imádlak..-Suttogom eléggé közel lépve hozzá, és lágyan megcsókolom őt, de persze csak óvatosan, hogy az italok ne boruljanak ki. Remélem ez az egész este ilyen remekül fog telni, sőt azt akarom, hogy egész éjszaka ő legyen a társaságom.. csak Ő!