Jó volt látni, hogy ilyen jól van. Mármint felém most ezt mutatta lehet, hogy akarva, de lehet, hogy akaratlanul is.
Mikor a mosdóba lépett ő is kis mosolyra húztam ajkaimat. Kár lett volna tagadni... jó őt újra látni. A hasonmást, aki talán személyiségben is nagyon hasonlít rám.
Nagyon jól mutatott a jelmezében, bár egyáltalán nem volt az enyémmel azonos. De ez nem is baj, hisz így legalább a hasonmás"átok" is kicsit eltorzult. Legalábbis az én szememben.
Igen, én sem gondoltam volna, hogy eljövök ide, de végül is a kíváncsiságom legyőzött -főleg a te ittléted miatt, mivel talán kicsit féltettem az ember diákokat. -és jelmezbe bújtam.
Talán ezt kellett volna válaszolnom, de helyette inkább csak annyit mondtam, hogy...
- Szívesen jöttem, jó rég láttam már ezt a helyet. De én sem gondoltam volna, hogy te itt leszel. Tényleg ez ilyen összejövetelek állnak hozzád közel? - kérdeztem tőle miközben még mindig egy kicsit mosolyogtam és fejemmel az ajtó felé intettem, ami egy kis részben szigetelt ezért az ordító zene sem volt már olyan elviselhetetlen.
Na jó hazudtam... vagyis inkább csak füllentettem. Tudtam, hogy ide fog jönni, de csak ezért már mert egy ideje elég aktívan figyeltem én és a barátaim is egyaránt.
- Nos igazából csak megakarok bizonyosodni arról, hogy minden rendben van-e veled. Beilleszkedtél-e, találtál-e valami lakást. És az is nagyon érdekelne, hogy... mi is van ezzel a vérproblémával. Ugye tudod, hogy számíthatsz rám és a barátaimra?- nem köntörfalaztam azonnal megmondtam neki amit kellett, hisz úgy gondolom megérdemli az őszinteséget. Ő is nagyon őszinte volt velem anno. Még amikor egy későeste összetalálkoztunk.

Δ szószám: non lo so :S Δ

Végül is csak eljöttem. Ugyan egyedül, ami kicsit furcsa érzés. Hisz eddig mindig akadt partnerem/vagy barátnőm aki elkísért ilyen helyekre.
Damonnal már jó pár napja nem tudtam beszélni, ami aggaszt, Caroline pedig inkább otthon maradt mivel érte elég meglepetés így is a napokban. Nem akar itt is újabb megrázkódtatásokba botlani.
Engem rávett a kényszer, hogy eljöjjek. Mármint... muszájnak éreztem, amint meghallottam, hogy Tatia Petrova és az ő kis "csemetéje" is részt vesz a Mystic Falls-i rendezvényen. Igazából nem csupán a kíváncsiság, hanem az értetlenség is vezérelt. Hisz csak a minap tudtam meg, hogy a "kislány" bizony elég komolyan nyomoz utánam.  Így talán még egy kis düh is motoszkált bennem a lány iránt.
Az anyjával eddig semmi bajom sem volt. Szívből szeretnék segíteni Tatia Petrován és remélem sikerülni is fog. Mivel pontosan olyan problémái vannak amiket pár segítőkézzel nagyon, de nagyon gyorsan egyszer és mindenkorra letud győzni.
Tehát én is eljöttem. Beöltöztem, ahogy a szükség kívánta, bár nem nagyon szeretek jelmezt kapni magamra. Mivel az egyszerűség hívének tartom magamat.
Fogtam egy retro ruhát, amit még egy ilyen típusú összejövetelre vettem meg és magamra kaptam. Azután pár alapkelléket pakoltam a táskámba (főleg felhígított vért!!) és a kulcsaim után nyúltam, amit most először rögtön meg is találtam.
Gyorsan a kocsiba szálltam és már le is vezettem egykori iskolám parkolójába. A motort leállítottam, kikaptam a kulcsot és már be is léptem a party szívébe, vagyis a tornaterembe.
Az erős zene hallatán még a saját gondoldataimat sem hallottam meg. Jobbra - balra kémleltem, majd bő öt perc elteltével végre megtaláltam Tatiat. Már ha ő az. Mert ugye most már két másik hasonmás is nehezíti meg az amúgy sem unalmas életemet.
Lassan már a fülem is megbarátkozott az erős zenével, ezért kicsit magabiztosabban lépkedtem előre a tömegben. Mikor megérkeztem ősöm elé óvatosan megveregettem a vállát, hogy észre vegyen. Mikor velem szembe fordult, szám előtt tölcsérpózba tettem a kezeimet és megpróbáltam túl kiabálni a zenét.
- Szeretnék veled beszélni. Kint!- intettem a mosdó felé. Talán az egy viszonylag nyugodt hely lesz.

Δ szószám: 337 Δ