▲ made by ▲

Ez a ház egészen… tetszik! Mármint még sosem éltem kertes házba és az ötlet, hogy legyen egy kis gyep és mondjuk pár fa is a házunk előtt… nekem nagyon tetszik! Valamint még az is elnyerte a figyelmemet, hogy a ház két hálóval rendelkezik. Ez a két szoba pedig annyi helyzetre szolgálna megoldásként.  Például fogadhatnánk vendéget, kiadhatnánk egy kis plusz pénzért, valamint… számomra az is tökéletes lenne, ha csak mind a kettő a mi birokunkban állna. Tényleg bármi lehetséges!
De az egyszer biztos, hogy nem úgy gondoltam, mint ahogy Lucy. Nem. Hisz már amióta itt vagyunk, egy ágyon osztozkodunk, és én ezt imádom. Annyira jó érzés úgy elaludni, hogy közben Őt ölelem, hogy Ő ad nekem jó éjt csókot és, hogy reggel az Ő szemei keltenek.  
- Mit szólnál, ha az egyik lenne a hétköznapi, míg a másik a hétvégi hálószobánk? - kérdezem játékosan. Hisz ez is egy megoldás. Két hálószoba, ami csak a mienk: két különböző tapétával, világítással, és ággyal. Maga lenne a felüdülés, ha épp váltani szeretnénk és meguntuk a szürkehétköznapokat. Röviden… mikor, mihez kedvünk lenne.
Egyre több és több ölet jut eszembe a házzal kapcsolatban, amikor hirtelen egy mobilcsörrenésre leszek figyelmes.  Mint az pár másodperc múlva kiderül Lucyé a mobil, ami jelez. Kis mosoly csúszik, az arcomra mikor felém mutatja a telefont. Szuper! Szabad az egész délutánunk és esténk. És ha még a ház is tetszik… talán meg is ünnepelhetnénk ezt a mai napot. De ahhoz el is kéne kezdeni. Rá pillantok ismét a telefonra, de most az időt nézem. 5 perc múlva reggel 8 óra lesz. Tehát még van 25 percem, hogy beérjek.
- Nincs mit. De van egy olyan érzésem, hogy este meg majd rám fog férni egy kis kényeztetés. - felelem és egy kis féloldalas mosolyt mellékeltem hozzá. A gondolatomban csomó kis ötletmorzsa alakult ki. Egy vacsora, mozi vagy bármi, amivel csak mi ketten tölthetnénk/üthetnénk el az estét.
- Héé… veled akarok élni. Nem mással, és nem is egyedül. Csak veled! Szeretlek és veled akarok lenni. - mondtam hangomban tele érzelemmel, hogy mindezzel bizonyítsam mondataim igazságát. Majd két kezembe fogtam az arcát és lágyan megcsókoltam.
- Most viszont mennem kell, mert különben elkések. Azt meg nem akarjuk… ugye? - kérdeztem tőle, mikor épphogy elváltak ajkaink. Pusztán csak az övére leheltem, majd bár nem akartam, de elszakadtam tőle és kimásztam az ágyból. A rántottából, ami maradt ettem pár falatot gyorsan, míg magamra kaptam a munkaruhámat. Egy feketezakót és egy fehér csokornyakkendőt igazítottam magamra a tükör előtt, miközben a tükörben vissza-visszapillantottam az ágyban fekvő Szerelemre.
- Késődélután jövök. Vigyázz magadra! - dobtam neki egy puszit a levegőbe, majd kiléptem az ajtón. Irány a Grill.
Nyolc tök unalmas óra… és legszívesebben már most otthon lennék. Kíváncsi vagyok Lucy talált-e még valami csinos kis házat számunkra, vagy elég jó volt az, amit reggel néztünk meg a hirdetésben. Nekem személy szerint elnyerte a tetszésemet, bár ezt az amerikai konyha feelinget még majd rendesen meg kell szoknom.  
Kulcs a zárban, elforog, majd kattan a zár, vagyis nyitva az ajtó. Lassan nyitom teljesen ki a faajtót, majd mikor ez megtörténik be is lépek rajta.
- Megjöttem! - kiáltok be a szobába, majd rögtön leveszem a kabátomat és a kis fogasra teszem.

Elengedem azon mondatát a fülem mellett, hogy 'rajta van az ügyön'. De hisz nem is neki kell ezt megoldania. Én vagyok a férfi, majd én hozom a pénzt. Tudom ez kicsit régimódian hangzik, de én pontosan tudom milyen hely is ez a Mystic Falls. A gyerekek valami okból gyorsan növekednek, a vámpírok elszaporodtak és már az én "fajtámból" is találkoztam emberekkel. Pedig még csak egy hete dolgozok aktívan. Talán ezért is féltem Lucy-t bármilyen munkától, vagy itteni kapcsolattól. Egyenlőre. Hisz meg akarom majd tanítani. Ki akarom majd tanítani minden kis fortélyra, amivel megtudja magát védeni a vérszívóktól. És akkor majd nyugodt szívvel (najó.. azért nem teljesen) engem el mondjuk dolgozni, vagy egyszerűen vásárolni. Persze majd akkor is kicsit bennem lesz a drukk, hisz kitudja mit hoz számunkra a város és számára.
Mióta aktívan nézegettem ezeket a lapokat rájöttem, hogy talán az ideális ház nem is ezekben van meghirdetve számunkra. Lehet… hogy a mi képzeletünk, a nekünk való otthon még nem készült el. Na de építtetni… az meg nagyon drága mulatság. És az egész életemet nem akarom a Grillben eldolgozni csak azért, hogy álmaim házában éljek, álmaim nőjével. A nő már meg is van hozzá és olyan dolgot mondott az imént, amivel egyszerre lepett meg és nyűgözött le újra. Sokadára.
- Ezért szerelek annyira! - csúszik ki a számon az a rövid és apró mondat, de végül is nem bántam meg tettemet. Hisz tényleg ezért is szerettem bele. Mert olyan dolgokat mond, és olyan dolgokkal lep meg, amire a büdös életben nem számítottam volna. (És mondjuk az sem mellékes, hogy egy gyönyörű és életvidám lány..) Nahh meg ezt Cholenál nem szokhattam meg. Ő mindig arról adott tanúbizonyságot, hogy sosem leszek olyan jó, mint a férfi, akit megálmodott. Nála sosem éreztem azt, amit most Lucynál. Talán ezért is örülök, hogy az akkori helyzetem ide sodort.
Majd mikor a kis elmélkedésből visszatérek a valóságba.. csak azt veszem észre, hogy Lucy milyen gyorsan pattan ki az ágyból. Talán… mondtam valami rosszat?! Áááh ez az sz-betűs szó annyira trükkös. Már annyiszor mondtam neki, de mindig más érzelmeket vált ki belőle. Persze már én is hallottam ezt a szót, nem egyszer kaptam meg, de én mindig úgy reagálok rá ahogy. Azt hiszem, egy kis mosoly csúszik az arcomra és viszonzom a „vallomást”. De a nőknél ez is teljesen máshogy van… ahogy látom.
Már csak arra leszek figyelmes, ahogy a Szerelmem visszatér és csókokkal halmoz el. Bár nagyon élvezem, de mégis ott van a mögöttes aggódás, aminek köszönhetően azt vizslatom, hogy vajon sírt-e ebben a pár másodpercben. De nem… nem érzem a sóskönnyek sokaságát a puha arcán. Ezért a csókja végére teljesen el is felejtem az aggodalmaimat és helyette inkább a mutatóujjamat lágyan végighúzom egy kis barna, kósza hajtincsén. Mikor csókja vége fele járunk egy elégedett mosoly csúszik ajkaimra.
- Ezt mégis miért kaptam? - kérdezem elégedetten, ugyanakkor az okra nagyon nem is vagyok igazából kíváncsi. Egyszerűen örülök neki, hogy így kihasználjuk az időt, míg el nem megyek.
Majd mikor a főztömet dicséri és megkapom, hogy most már én leszek a szakács… kis aggodalom fog el. Mármint még egy milánóit sem tudok készíteni. Persze értem én, hogy csak viccel, de egy percre komolyan fontolóra vettem, hogy vajon érdemes lenne egyszer egy szakácskönyvet fognom a kezembe. Hisz kitudja… ha Lucy beteg lesz, vagy bármi akkor nekem kell majd főznöm, nekem kell majd kényeztetnem és nem ehetünk majd mindig égett rántottát.
Kezeimben lévő újságkupac tetején lévő kis magazint felkaptam, majd felnyitottam. Jobb kezemben a toll az izgatottságtól gyorsütembe jobbra és ballra pördült. Azt hiszem ezt az újságot még nem is láttam. A hirdetésekhez lapozok, majd elkezdtem elolvasni magamban a szövegeket, persze úgy, hogy közben a szájam mozog. Valamiért nekem a magamban való olvasás is csak így megy… Egy-egy hirdetés között felnézek Lucyra, aki közben tényleg megeszi a rántottámat. Ez nagyon jó érzéssel fog el. Majd pont mikor megkérdi milyen a felhozatal, akkor sikerül találnom egy egész jót.
- Kis kert, 2 hálószoba, fürdő és egy amerikai konyha. - mi a fene az, az amerikai konyha?! Teszem fel magamban a kérdést, de inkább csak tovább olvasom. Tehát.. a konyha és a nappali közt nincs fal. Eddig már-már olyan, mint egy nagy hotel. Hisz itt is alig választja el valami a kis konyharészünket a nappalinak nevezett heverőtől és az előtte álló tévétől.
Kérdőn Lucyra nézek, hogy neki mégis mi a véleménye. Hisz ő fog majd főzni és nem én.

Nem is tudom leírni azt az érzést, amikor így a karomban tarthatom. Mikor csak úgy fekszünk az ágyban és a fejét a vállamra teszi, én meg a hajának, vagy a bőrének  –sőt talán a kettőnek- az illatának egyvelegét érzem a levegőben.  
Most viszont enyhén én fúrtam bele orromat a nyakába, miközben lazábbra vettem az ölelésemet a csípőjénél.
A hangja először kicsit kómásnak tűnt… legalábbis számomra. Ezt jó jelnek veszem, hisz mostanában még nekem is feltűnt, hogy valami nincs rendben vele így esténként. Bizonyos esténként. De nem tudom, mi lehet a baja.  Persze megpróbálom megérteni mi baja is lehet, hisz rá kérdezni nem merek. Mármint biztos van csomó ilyen női dolog… nem?! Mint a ruhák, a divat, meg a havi vérzés… na akkor elvileg totál „meggárgyulnak”. Legalábbis minden férfitársam ezt vallja, aki a témában érdekelt, de én ezt sosem veszem észre Lucynál. Hogy mikor és hogy is van ez az egész. - Tudom, de valamiből fedeznünk kell a hotel árát. - harapom el a mondat végét, mikor kapok egy kis puszit a nyakamra. Egy percre teljesen libabőrös leszek, míg így a takaró alatt is, mivel annyira szeretem a csókjait, de máris józanító hatásként ér, ahogy meghallom kérdését.  Egy kisebb vigyorszerű „valami” csúszik a számra.
Ő is pontosan tudja milyen „szakács” is vagyok… - Igen, de a rántottával vigyázz… lehet kicsit odakozmált. - vallom be talán egy kicsit szomorkásan, hisz annyira a kedvére akartam tenni ezzel a reggelivel mégis sikerült magamat hoznom, aminek az lett a vége, hogy a tojásrántotta fele elégett.  
Miközben felül és törökülésbe helyezkedik mellettem, én is ezt teszem, valamint kezeimet magam előtt összekulcsolom. Kezdetben a gyönyörű szemébe nézek, és csak remélem, elmondja mi is bántja így éjszakánként. Talán megbánta, hogy eljött velem?! Vagy már honvágya van és várja is otthon valakije? De ezt úgy is elmondaná nekem… nem?! Majd mikor kitér a lakástémára.. úgy érzem, mintha egy óriás kő gurult volna le a szívemről, mint vészes súly. Hirtelen elkapom, a tekintem, hogy nehogy elmosolyodjak kérdésén. Óóó ha tudná, hogy ez a dolog engem már mióta foglalkoztat…
Eddig karba font kezeimmel most az ő kacsóit fogom meg –amikből a tálca már egy ideje kikerült- és kicsit közelebb húzom magamhoz. Egy gyengéd csókot adok gyönyörű, már-már cseresznyeszínű ajkaira, majd elhajolok tőle. Annyira édes, mikor így megszeppen!
- Mit szólnál, ha átnéznénk most pár újságot? És ha megtetszik valamelyik… - kezdek bele, miközben jobb kezem elengedi az ő balosát és lágyan megsimogatom az arcát, majd a fülét, amin ott csücsül a virágszál.
- akkor azon nyomban megvesszük majd. Azt akarom, hogy legyen egy tökéletes otthonod. Otthonunk. - feleltem lágyan, majd kezemet elvettem az arcától. Tudom ez most így totál nyálasan hangzott, de nem érdekel. Hisz… ez az igazság, amit nem akarok előle elrejteni.

Már nem is tudom mióta vagyok ébren. Mióta nézem megállás nélkül a bomladozó falat, a fejem fölött. Tényleg nem tudom...
De egyszerűen képtelen vagyok aludni. Amióta megérkeztünk Lucyval Mystic Falls-ba csak két dolog éltet. Hogy megbizonyosodjak arról ami miatt idejöttünk, illetve, hogy találjak valami rendes lakást. Már pár hete aktívan nézegetem a hirdetéseket az itteni házakról, de eddig még egyet sem találtam ami megfelelő lenne nekünk. Neki. Hisz azt akarom, hogy neki tetsszen, senki másnak. Tudom ez így most totál hülyén hangzik, de ezzel is szeretném "kárpótolni", amiért eljött velem ide, mivel ha Ő nem lenne, most én sem szántam volna magamat erre a lépésre... De itt van és ez a lényeg! Legalábbis nekem...
Kezemet a hasamra teszem és tétlenségemben az ujjaimmal dobolok, persze csak halkan, hogy a mellettem pihenő Szerelmemet nehogy felkeltessem. Annyi minden jár  a fejemben, ami nem hagy nyugodni... Idegességemben pedig nem akarok osztozkodni Lucyval. Ezért gyorsan kibújok a takaró alól, majd elegyengetem az ágyon. Ránézek az ágy másik felén alvó lányra és egy kis mosoly csúszik az arcomra. Már-már lábujjhegyen lépkedek ki a hálóból és a konyhához megyek. Nem sokára úgy is kezdődik a műszakom a Grillbe. Jó lesz bemelegítésnek ha most csinálok egy kis reggelit. Vagyis inkább megpróbálok csinálni... Előveszek egy nagy serpenyőt -vagyis inkább csak remélem, hogy azt- és két tojást. A fenébe... hogyan is kell?! Körülbelül 10 éves korom óta nem csináltam magamnak még egy rántottát sem... Felrakom a serpenyőbe beleütött tojást a tűzre, majd leszólok a portásnak, hogy szedjen egy-két virágot a kertből nekem. Majd adok neki egy kis plusz jattot, mikor kijelentkezünk... A hűtőből meg a tegnap vett narancslevet veszem el. Kitöltöm két tisztának tűnő pohárba, majd a tálcára rakom.  Ez idő alatt szinte biztos vagyok abban, hogy a tojás rendesen megsült. Lekapom a serpenyőt és kiszedem belőle a "rántottát" ami néhol kicsit sötétebb árnyalatú lett, mint amilyennek akartam, hogy legyen. Nem baj... majd ez a fele lesz az enyém, a jobbnak kinéző meg Lucyé. A tányérokat is a tálcára helyezem, utána pedig leugrom a portára a virágokért. Miután mindezzel végeztem egy kis pohár vízbe teszem a növényt, ami vagy nárcisz lehet, vagy jázmin. Ezeket mindig keverem... Lassan és lábujjhegyen térek vissza a hálószobába, ahol Lucy még mindig alszik. A tálcát leteszem az éjjeliszekrényre, majd visszamászok az ágyba. A takaró alatt átölelem a barátnőm vékony kis csípőjét, majd közelebb hajolva hozzá nyomok egy puszit az arcára. Mikor ajkam elválik a finom, illatos bőrétől, számat a füléhez emelem és halkan köszönök neki. - Jó reggelt álomszuszék! - keltettem fel enyhén rekedtes hangon, majd ismét adtam egy csókot az arcára. - Hoztam neked reggelit. - tekintetem most a tálcára siklik, amin ott vannak a virágok, a narancslé és a nem éppen a legjobban sikeredett rántotta. Remélem csak a szándékot nézi majd, meg a tenni akarást!