Tárgy: Re: emeleti erkély Csüt. Aug. 14, 2014 11:37 pm
Barbie Klaus
I will never stop loving you
Nem is tudom megmondani, hogy hanyaggyára talál ránk Mikael. Akárhová menekülhetünk, akár a világ másik végére, sosem leszünk biztonságban. És ölhetjük meg, mi a biztosíték arra, hogy nem támad fel újra és újra? Vajon valaha élhetünk békében, az elmúlt szenvedéssel teli ezer év után? Vajon egyszer lesz egy olyan nap, hogy ne kelljen aggódnunk valami miatt? Kétlem. Mindig lesz valami. Lehet az Mikael feltámadása vagy Nikkel kapcsolatban valami, soha nem lesz normális életünk. 100 évvel ezelőtt hasonló helyzetbe kerültünk. S minden, ami maradt, csak por és hamu. Emberek haltak meg itt New Orleansban akkor, mikor apánk értünk jött, s felgyújtotta a várost. Nem kegyelmezett senkinek, aki az útjába került, azt lemészárolta. És most mi tévők legyünk? Apánk visszajött a halálból, hogy megölje a testvérünket. De nem látom értelmét, miért hagyna minket életben? Sőt, ha okod adunk rá, egy szempillantás alatt végezne velünk, ha tudna. De vajon tud? Az is lehet, hogy a fehértölgyfa karó már nála van. Lehet, hogy hiába kutatjuk majd a házban, nem lesz már Niknél, mert Mikael hamarabb rátalált. Megeshet, hogy így lesz. Azonban még van remény. Még utánanézhetünk, s még kiderülhet, hogy mi vagyunk előnyben. - Meg kell próbálnunk, Elijah. Ha még van esély rá, hogy nem talált rá senki előttünk, akkor az valahol a házban kell, hogy legyen. – Ha még itt van, egy olyan helyen kell keresnünk,
amire sosem gondolnánk, ami túl átlagos rejtekhelynek, ezért nem gondolnánk rá. A következő mondatára egyszerűen nem bírok mit mondani. Igaza van, s ez mélységesen szomorú. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy eddigi életünkben mikor voltam igazán boldog, hogy mikor éreztem azt, hogy túlteng bennem az öröm. Azonban a végtelenig is elmehet a számlálás, hogy kifejezzem, hányszor éreztem reménytelennek az életünket. Halhatatlanok vagyunk, mégis remény nélkül élünk. Mi vagyunk az átkozott szó definíciói. - Ha már nála van, akkor az semmi jót nem jelent számunkra.- fejezem ki magam kétely és félelem közt. Sosem tudhatjuk, mi jár a fejében. Hogy mikor fog támadni és, hogy mi a terve. Ha a karót megszerezte, fegyvertelenül állunk szembe vele. - Ha így lenne, akkor talán… Lehet, mégis el kellene mondanunk Niknek ezt az egészet. – Ha Mikel megszerezte a karót tőle, akkor az már nagyon is tartozik rá. Valahogy meg kell értetnünk vele, hogy egy oldalon állunk. Egyikünk sincs biztonságban és akár tetszik, akár nem, mellénk kell majd, hogy álljon. Óriási hiba lenne egyedül szembenéznie apánkkal. De ki hívta vissza az életbe Mikaelt? Nem gyenge boszorkány lehetett. Bizonyára olyan boszorkány, aki ártani akar nekünk vagy egyenesen végezni szeretne mindünkkel. Az első név, ami eszembe jut, az Davina. Meg van rá az oka és a hatalma is. Bár, ez csak találgatás. Talán majd el kellene beszélnem azzal a leányzóval, hogy mit tud. Ha ráhibáztam, akkor még nem tudom, mit fogok tenni vele, de biztosan nem lennék túl boldog. Egy ilyen tette ránk szabadítja a poklot. Sót, nem csak ránk. Egy ilyen harc áldozatokat követel. És ha már boszorkányról van szó, esetleg rávehetnénk egyet, hogy csináljon egy helymeghatározó varázslatot. Segítene, ha körülbelül be tudnánk jelölni, hogy melyik területen tartózkodik Mikael. - Én megpróbálhatom kideríteni, melyik kedves boszorkánynak köszönhetjük, apánk visszajövetelét. – Amint megtudok valamit, értesítem Elijaht. Ő az egyetlen, akiben meg lehet bízni, és aki soha nem ártana nekem. Tiszta szívemből szeretem őt és akármi történjen, én mellette fogok állni. Örökkön örökké.
words: secret | note: To my brother <3 | music: Love Runs Out
Tőlem ez volt a záró. Köszönöm a játékot, nagyom imádtam. <3 Várom a folytatást.
Mikor a testvérek összedolgoznak, a hegyek arannyá változnak.
Nem tudom, hogy Klaus miként, s hogyan tartsa távol tőrünk a karókat. Egyenlőre teljesen üres a fejem ilyen téren, szerintem most vakon mennék amerre látnék a tőrök, valamint a karók után. De ehhez több segítség kell, s mi van akkor, hogy ha Mikael már megszerezte a karót? Mi van akkor, hogy ha már nála van, és nem Klausnál? Mikael nem ostoba, jól tudja, hogy ha végezni akar nevelt fiával, akkor egy eszközhöz kell fordulni, vagy pedig Estherhez, az ősboszorkányhoz, de Mikael soha nem kérne segítséget anyánktól, csupán már csak puszta önbecsületből sem. Ismerem Mikaelt, és a távozásunk, valamint a búcsúzkodásunk sem volt valami fényes, az tény. És tudom, hogy mostantól nem csak Niklaus életére fog törni, hanem az enyémére is ugyanúgy. Már csak az hiányzik, hogy a húgomra szálljon rá, de én megmondtam neki, hogy akkor azt nem fogja zsebre tenni, hogy ha csak egy újjal is hozzányúl. Én nyugodt, és idill környezetet tudok kölcsönözni, de ahhoz kompromisszumot kell mindenkinek kötnie, elvégre nem csak nekem kell alkalmazkodni. Tudom, hogy ameddig Mikaelsonok vagyunk, addig itt nem lesz béke, de talán a nyugalom, valamint a béke szikráját csak el lehet nyerni pár pillanatig, elvégre, nem szenvedhetünk örökké. Végig hallgatom kedves húgom, aki minden tőle telhetőt ki akar találni, és esze ágában sincs engem cserben hagyni. Nos, pedig ha megakarom őt óvni, akkor kénytelen leszek távol tartani őt bizonyos személyek elől. Nem akarom őt is elveszíteni, ezzel tisztában kell, hogy legyen! Ő az egyedüli olyan testvérem, aki képes megértésre, s a tisztán gondolkodásra. Ilyen téren Klaust, és Kolt gondolkozás nélkül ki lehet zárni, mert ő róluk tudom, hogy ők ketten le sem tagadhatják, hogy testvérek, már lelkileg sem. Mindketten ugyan olyanok. Nem törődnek a családdal, és minden helyzetben csak is magukra gondolnak. Ha engem megöl Mikael, félek Kolra bízni Bekaht, hiszen az olyan, mintha a halálra bíznám. Azt tudom, hogy minden áron életben kell maradnom, mert Hayley, Bekah, és a gyermek egyedül marad mindenütt. Klaus nem kegyelmezne nekik. Klaus meg tudja, hogy vagyok olyan erős mint ő, de ha meg is harap, csak újra le kell őt csapolnom, akkor pedig már nem is hatna rám a mérge. Klaus nem sebezhetetlen, ezt mindenki tudja. Egyszer már sikerült majdnem megölnöm, de csupán nem tettem meg, mert jelentett nekem valamit a család szó. Ha meg megöltem volna akkor, soha nem leltem volna rá a húgomra, és az öcsémre, Bekahra és Kolra. - Majd meglátjuk, mi lesz, Rebekah. Egyenlőre azt sem tudom, hogy hol induljak el. - Rázom meg a fejemet, amikor a korlátnak nekihelyezem két tenyeremet, s úgy tekintek ki a nagyvilágba. Amikor ránézek erre a városba, egyszerre érzem azt, hogy ez a mi városunk, s egyszerre érzem azt, hogy ez a mi börtönünk. - Bárcsak inkább rózsaszín felhőket kergetnénk. De már egy ideje koromfekete felhők elől menekülünk.- Fejezem ki magamat, s hangom rezzenéséből is ki lehetett venni, hogy tanácstalan vagyok. Minden leolvasható volt rólam, aztán pedig általában én vagyok a szótárban a komolyság, mert soha nem mutatom magamat másképpen, de most nagyon nem tudok magammal mit kezdeni. Nehezen megy most még a gondolkodás is. Mindenkire egyszerre figyelni, hogy senkinek ne essék bántódása. De ez így nehéz, nagyon nehéz. - Mi van akkor, ha már Mikael megtalálta a karót? - tettem fel végül a legrettegetteb előre érződő feltételt, ami nem kizárt, hogy már bekövetkezett. Nem hiszem, hogy a karók Klaus nyakában cafognának, tehát nem hiszem, hogy egyfolytában szemelőtt tartsa. Mikel nem ostoba, ő jól, s pontosan tudja, hogy miként kerüljön közelebb dolgokhoz, vagy vegye birtokul. - Mikael nagyon titokzatos volt. Nem tudni, ki hozta vissza a halálból, de akkor már az is egy újabb ellenség. Azt is ugyan úgy meg kell tudni, és nem csak azt, hogy Mikaellel miként végezzünk.- Említettem egy újabb megoldatlan feladatot, ami csak arra vár, hogy kiderítsük, mi is itt az igazság, és a megoldás. - Aki visszahozta, tudjuk már innen róla, hogy nem egy gyenge teremtés. És olyan valaki, akit ismerünk, elvégre ismeretlen minek tenne nekünk keresztbe, vagy Klausnak? - kérdezem, de talán ezzel már el is kezdtem kilogikázni minden egyes lehetőséget, hogy ki lehetett az a bátor, s merész, aki ellenünk szegült, és nem fél tőlünk. De, az is biztos, hogy nálunk valamivel gyengébb, vagy tudja, hogy nem tudna minket megölni, elvégre akkor maga jött volna el, és nem Mikaelt sózta volna ránk. Sok ellenségünk van, de csak pár olyan van, akik tényleg jelentősek.
Bárcsak ez ilyen könnyen menne. Bárcsak úgy lenne, hogy ha Elijah kéri a tőröket és a karót, akkor azonnal meg kapja Niktől. Jó lenne, ha ilyen könnyen menne a dolog. De a bátyám ehhez túl ravasz. Magától biztosan nem fogja odaadni. Valamiért így érzi biztonságban magát. Neki az a biztonság, hogy olyan fegyverek vannak nála, amivel megölheti a testvéreit. Őt az nyugtatja meg, ha nála vannak. Nem is tudom, hogy mikor lett ennyire paranoiás. Nem tudom, mit gondol. Ezer okot fel tudnék sorolni, hogy miért, tehetném meg, de ezek ellenére soha nem ölném őt meg. Hogy miért, az érdekes kérdés. Oly sok keserűséget okozott az én és az Elijah életében.
Tett velünk borzalmas dolgokat, de talán, ha ennyi időt töltesz valakivel, s meghal, az olyan, mintha az egyik részedet veszítenéd el. Nevezzük testvéri köteléknek vagy akárminek, de a lényeg, hogy soha nem használnám egyik testvéremen sem azt az átkozott karót, akármennyire is vagyok dühös valamelyikükre. Ezért is nem értem, miért ennyire paranoiás Niklaus. Szóval ez az oka annak, miért gondolom, hogy a karó és a tőrök megszerzése nem lesz olyan egyszerű. Még ha nagyon-nagyon nehezen sikerülne is megkapnunk tőle, amit lehetetlennek gondolok, nem úsznánk meg egy fontos kérdést. Miért kellenek ezek nekünk? Még talán a tőröket meg is tudnánk magyarázni. Egyértelmű, hogy csak azt szeretnénk, ha nem használná rajtunk, de a fehér tölgyfa karó, már nehezebb ügy. - Ez nem ilyen egyszerű, Elijah. Az az egyetlen dolog, ami képes végezni vele és gondolod, hogy csak úgy elmondaná, hogy hol van? – szerintem ez ennél sokkal bonyolultabb lesz. És természetesen, arra ne is gondoljon, hogy egyedül kell cselekednie. Én is segítek neki, nem hagyom, hogy egyedül csinálja ezt az egészet. Bármi is a terv, én ott leszek mellette mind végig, akármi is történjen. - Ha azt hiszed, hagyom, hogy egyedül csináld, tévedsz. Együtt csináljuk. Bármi áron segítek megszerezni. – Nem érdekel, ha inkább a biztonságom érdekében maradjak ki ebből. Teljesen komolyan gondolom, amit mondtam. Egyébként is, ketten többre megyünk, mint ő egyedül. - Azt hiszem, Isanak van elég gondja Nikkel. – Jobb, ha nem keveredik bele mindenki, ez így igaz. Nekünk kell megoldanunk, elvégre a mi testvérünkről van szó. Vajon, Nik számára jelent még bármit is a testvér szó? - Pontosan. Talán megpróbálhatnánk titokban megkeresni. – egyelőre ez az egyetlen dolog, ami eszembe jutott. Ha nincs itthon, körülnézhetnénk a szobájában. Nem túl biztonságos ötlet, de nem tudom, hogyan lehetne esélyünk másképpen. Bárcsak lenne valaki, aki tudná, hol van, Klauson kívül. De persze az lehetetlen. Sosem mondaná el senkinek. Túl fontosak neki azok a tárgyak, ahhoz, hogy bárkinek is a tudtára adja. - Ez beválhat. – ez egy kicsit könnyebb feladatnak tűnik. Elég csak megtalálnunk az egyik tőrt és máris jók vagyunk. Ha úgy tennénk Mikael testével, ahogyan Elijah mondta, talán egy kis bizalmat is nyerhetnénk Nik felől.
words: secret | note: To my brother <3 | music: Love Runs Out
Mikor a testvérek összedolgoznak, a hegyek arannyá változnak.
Sok dolog történt, amit nehezen lehet felemészteni lélekben. Sok rémálom, ami végül a valóság álmává vált. Mindegyikőnk megszenvedte az életet, csalódtunk a szüleinkben, szeretteinkben, szerelmeinkben, s már nehezen, de ég bízunk egymásban. Én legalábbis teljesen megbízok Rebekahban, elvégre, már csak ő maradt nekem, senki más a világon. Ő benne bízok meg, s ő az, akiért az életemet is képes vagyok feláldozni. Minden áron megfogom őt védeni, mert nem akarom, hogy őt is elveszítsem. Rebekah ártatlan, ő mindig is segített nekem, s másoknak, a többi testvérünknek is. Ő nem érdemel rosszat, hanem csak is a jót! Tudom, hogy még nem régen mennyire szeretett volna ember lenni. Az a legnagyobb szerencse, hogy a gyógyírt Katherine kapta meg, mert nem tudom mit csináltam volna, hogy ha Rebekah haldokolna, akárcsak Katherine. Az a hasonmás engem már nem érdekel, elég, hogy ha az én vérem által lesz újra vámpír, de többet a szemem elé nem akarom, hogy kerüljön! Hálát adok, hogy nem Rebekah lett a gyógyír áldozata. Beleőrültem volna a tudatba, hogy Rebekaht elfogom veszíteni. Nem érdekelt volna, hogy mennyire öregszik, én akkor is mellette álltam volna, egészen a végsőkig. De nem tudtam volna lenyelni, hogy ha a húgom, az egyetlen meghal. Miért is gondolok erre? Nem szabad. Nem fenyeget minket ilyen veszély, így jobb is, ha inkább ezt azonnal el is felejtem. Elgondolkozom, hogy vajon hogyan tudnám elvenni Niklaustól a karót, és a tőröket. De aztán, mivel nagyon nem tudok mást kitalálni, így eszembe jutott a rövidebb, de a legnehezebb út. - Ha Klaussal találkozom, kihúzom belőle, hogy hol van az utolsó tölgyfakaró, és a tőrök. Nem fogok előtte titkolózni, bár azt nem fogom vele közölni, hogy konkrétan nekem miért is kell. Nem lesz könnyű, elvégre mindketten tudjuk, hogy Klaus milyen, amikor a karókat hozza bárki is szóba. - Dőlök neki háttal a korlátnak, ahogyan megfordulok, s Rebekah arcát keresi fel tekintetem engesztelő jellemekkel. Ez nem rossz ötlet, elvégre nem ez lenne az első alkalom, amikor összekapnék Klaussal. De kit érdekel, hogy ő hogyan fog behisztizni? Engem az hidegen hagy, ideje végre komoly felnőtt módjára gondolkoznia. - Én nem félek Niklaustól, ezt te is tudod, Rebekah. Amit pedig akarok, azt mindig megszerzem.- Jegyzem meg teljes bizalommal a felől, hogy én valóban képes vagyok megszerezni a karókat az öcsémtől. Az a baj, azaz gond, hogy nagyon gyorsnak kell lennem, mert ha csak egyszer is megharap, egy napig lábadozni fogok, és kitudja, kit akarnék akkor megölni. De ezt Rebekah is tudja talán, hogy nem lesz egyszerű. - Nem akarlak téged belerángatni, mert tudom, hogy az nem lenne szép tőlem. Majd megoldom egyedül, azt hiszem. - Hajtom le erőtlenül, s behunyom óvatosan szemeimet, mintha csak elfáradtam volna. Lehet, hogy fáradt vagyok, de az is lehet, hogy talán nem tudok mihez kezdeni. Sakk-mattot kaptam Klaussal szemben, ugyanis nagyon csekély az, hogy sikerül megszereznem úgy a karókat, hogy az öcsém ne sejtse, miért kellenének. Eleinte talán azt gondolná, hogy őt akarom megölni, amit nem is csodálnék. Ott is, hogyan magyaráznám ki magam? Fogalmam sincs, hogy hová rejtette őket. - Isanak talán szólni kéne, hogy ha a házat rendezgetni, ha teheti, nézzen körbe. - Jött egy e fajta ötlet, hogy talán Isa is tudna segíteni, elvégre szeret Klaus agyára menni. De aztán eszembe jutott, hogy nem lenne túl jó ötlet. - Azaz, nem. Isabellának semmi köze sincs ehhez, így nem akarom őt is bevonni. Nem szeretném, ha még ő is megnehezítené a dolgomat.- Teszem közzé, hogy nem örülnék nagyon, hogy ha Isabella esetleg meggondolná magát, és eljárna a szája Klausnak. Jobb, ha ezt én, Rebekah tudja. Nem szeretnék olyanokat bevonni, akinek ehhez semmi köze sincs, hiszen, Isanak mi köze van hozzá? Ő csak itt dolgozik, hogyan is képzelhettem ezt? Igazából már minden eszembe jutott, itt a rossz, s egyaránt a jó is, de ugyanott kötök ki. - Ha pedig Klaus tudtára hoznám, hogy Mikael itt van, tudjuk, hogy mi fog történni. - Rázom meg a fejemet, de inkább ezt csak magamnak mondtam ridegen. Nem szeretek hangosan gondolkozni, de most annyira nem áll össze a kép, hogy most muszáj minden gondolatomat kimondanom. A tölgyfakaró biztos, hogy valahol itt lehet, elvégre a föld nem nyelte el! De ki tudja, hogy hol van. Egyáltalán kell ide a karó? - Az is elég lenne, hogy ha csak egy tőrt találnánk meg. Mikaellal összehoznék egy találkát, és azt könnyedén átszúrom rajt. Apropó, attól még nem lesz halott, viszont elég időt nyerünk azzal, hogy Klaus elé vigyük Mikaelt, és talán Klaus is belemenne abba, hogy előkerítse a karót. Nagy megtiszteltetés lenne számára, hogy ő ölheti meg Mikaelt. - Jelent meg elméletben egy villanykörte a fejem felett, kezdek megvilágosodni, hogy mit hogyan kalkuláljak úgy, hogy senkinek ne essék bántódása. Az a gond, hogy Mikael is fel van készülve minden dologra, így számítani fog arra, hogy én lépek először a felé, hogy eltegyem láb alól.
Rendben, megértettem. Nem akadékoskodom tovább, fontos vagyok neki. Ezt tudom. Viszont ő is az nekem. Ezért is nem vitatkozom most erről vele, ha pedig véletlenül megtörténne, hogy segítségre van szüksége, úgy sem fogok menekülni. De ezt inkább hagyjuk a jövőre. Vagy reményeim szerint, hagyjuk ezt örökké, mert nem akarom, hogy megtörténjen. Ezer év alatt nem is tudnám felsorolni mennyi mindent tett értem Elijah. Ha most elkezdeném, talán hetekig nem hagynám abba. Már kicsi korom óta, egészen mostanáig tettem olyan dolgokat, amit nem tudtam egyedül megoldani, amiben segítségre volt szükségem. És minden hibámnál ő állt mellettem. Ő segített rendbe hozni vagy egyszerűen ő csinálta egyedül. Mindezek miatt, néha úgy érzem, törlesztenem kell neki. Fiatalabb ként nem sokszor történt olyan, hogy neki volt szüksége az én segítségemre, csak fordítva. Néha úgy érzem, ő többet tesz értem, mint én érte. De én nem szeretném, hogy így legyen. Persze, ott van a másik bátyám, akivel hasonlóan ennyi időt töltöttem életemben. A rengeteg szörnyűsége ellenére, neki is volt pár jó pillanata velem kapcsolatban. Tett értem már olyan dolgokat, amiket én nem akartam, de az óta valahogy megértettem. Talán ez az oka, hogy még mindig Nik mellett vagyunk. Azt hiszem a remény miatt. Már réges-régen magára hagyhattuk volna Elijahval, de nem tettük. Mert mind tudjuk, hogy ő nem mindig volt ilyen. - Igen, az a legvalószínűbb, hogy nála van. – Ez teljesen biztos. Már Elijah is alátámasztotta és amúgy is. A kérdés csak az, hogy pontosan hol? Biztosan nem a világ legegyszerűbb helyén tartogatja a világon az egyetlen dolgot, ami képes végezni vele. Egy helyen, amire nem gondolnánk. - Meg kell keresnünk, Elijah. Ha nálunk lesz, Mikael nem tudja megszerezni. De hol a fenében lehet? – Klaus egész biztosan nem fogja magától elárulni. Nem olyan hülye. Egyedül csellel szerezhetjük meg, titokban. - Gondolod, hogy itt van a házban? Valahol a szobájában? – Nagyon remélem, mert ha nem, akkor sosem találjuk meg. De miért is rejtené máshova? Ha a saját házában, a saját szobájában van, akkor ott van a legnagyobb biztonságban. Szem előtt és mindig kéznél. Gondolom, a tőrökkel együtt van valahol elrejtve. - Ha megtalálnánk, szerintem jobb lesz, ha a tőröket is elvesszük, a biztonság kedvéért. – Ha még azokat is meg tudnánk szerezni, akkor teljes biztonságban lennénk. De az már talán csak álom. Elég, ha a karót megszerezzük. Ki kell találnunk valamit.
Rebekah vérig van haragudva rám, amiért felajánlottam a védelmemet. Hm. Ha tudná, hogy én hányszor védtem meg sokszor, s mennyire fontos nekem... - Ezt inkább meg sem hallottam, kedves húgom.- nyilatkozom idill hangnemben, és valóban nem állok Rebekahval le ezért vitatkozni. Elvégre, miért is tenném? Ezen akár holnap estig is elvitatkozom, de mondhatnám úgy is, hogy ezer évig is vitathatjuk, de akkor sem fogok az ilyen szavaira figyelni. Őt nem fogom elveszíteni! Rebekah az egyetlen olyan személy számomra, aki mindenkinél többet jelent nálam. Ez így volt már ezer évvel ezelőtt is, amikor emberként néztük a világot naiv szemmel. Hiába is lettem Ősi, mások szemében galád, de tudom magamról; nem vagyok kegyetlen, sem gonosz. Amikor Ősök lettünk, minden felerősödött bennünk. Lehetett akkor az a düh, a kötődések, akármi, minden felerősödött bennünk. Számomra a család iránti kötődés volt középpontban akkor, s az az érzelmi kötelék lett bennem erősebb. Ha a család szót meghallom, mindig valami meleg érzés önti el a szívemet, mely érzést követően kiejtenék egy könnycseppet szemeimből, mert
tudom, hogy ez a család soha nem lesz olyan, mint ezer évvel ezelőtt. De nem bánom. Én még annyival is beérem, hogy ha Rebekah itt van velem. Legszívesebben magamhoz kötném magam után, amit ő sem tudna szétszakítani, s el nem engedném magamtól. De ezt mind képzeletben tudom megtenni, de akkor is még is elszakad tőlem. Nagyon ragaszkodom a húgomhoz, mert ő az egyedüli olyan Mikaelson, aki pozitívan, s gyakorta realistán lát meg mindent, ami különösen jól szokott jönni a sok ramazúriknál. Végighallgatom minden egyes szavát, bár leginkább ez a karós dolog fogott meg leginkább. Én azt hiszem, hogy Klausnál van, de persze hinni csak a templomban lehet... - Ami a karót illeti, tudtommal Klausnál volt utólag, illetve nála láttam még anno. Azóta nem tudom, hogy változott -e a tölgyfakaró jelenléte. Ismerve Klaus egyéniségét, nem hiszem hogy nagyon idill lenne, hogy ha a karó másnál lenne. Addig kutatná, ameddig meg nem találná. Tehát innen is kiindulva fix, hogy nála van. Csak jó kérdés, hogy hol? - Kérdőjelezem kihangsúlyozva az utolsó szót, ami tényleg roppant módon érdekelne. Nem akarom, hogy Klausból sült hibrid legyen, így kénytelen vagyok lenyúlni a karót. - Azt tudjuk, hogy kinél van. Valahogyan pedig meg kéne szerezni Klaus tudta nélkül. Nem őt féltem, ha megtudja, hiszen mi kára lenne neki belőle? Én csak magunkat féltem. Ne feledd, még anno miért voltunk koporsóban.- Hangsúlyozom megint csak, hogy a húgom ne feledje, miért volt még anno az az egész felhajtás. Nem szeretném megint csak ugyanazt elérni, mert akkor ott leszünk ahol a part szakad.
Ha megkérdeznének arról, hogy milyen érzés a családban a ’legkisebbnek’ és az egyetlen húgnak lenni, azt mondanám, hogy szuper, tényleg. Gyermekkorunkban oda voltam a testvéreimért. Mindegyikükben volt valami, amiért felnéztem rájuk, és amiért olyan akartam lenni, mint ők. Elijah volt a figyelmes és védelmező nagytestvérem, akivel imádtam tölteni az időmet. Sosem vert át és mindig előbbre helyezte az én biztonságomat a sajátjánál, ami egyébként sosem változott. Kollal hasonló volt a helyzet. Ő mindig megnevettetett. Sajnálom, hogy mostanában nem igazán akarja tartani a kapcsolatot velünk. Néha kicsit irigylem is, amiért neki szabad élete van. Még Nik is olyan volt gyermekkorában. Egy kedves, védelmező kisfiú, aki ugyan csak a példaképem volt. Talán egyszer megtalálja az utat ahhoz a kisfiúhoz, talán majd pár évezred múlva. Az egyetlen kivétel Finn volt. Ő olyan más volt, mint mi. Sokszor volt inkább anyánkkal, nem szeretett velünk játszani. 900 évig koporsóban is volt, talán nem töltöttem vele elég időt. Nagyon jól esnek Elijah szavai, de ellenkezem vele. Tudom, hogy ő engem véd, de nem. Ha úgy érzi, hogy nincs biztonságban semmiképp sem hagyom, hogy velem foglalkozzon. Sosem tenném meg, hogy ha ő bajban lenne, én magamat menteném. De ezt ő is tudja. - Nem, Elijah.- nézek rá komolyan. – Tényleg. Ha bármi történne, eszedbe se jusson velem foglalkozni, rendben? – a végén már a komoly arcból csak egy enyhe mosoly látszott. Miattam ne történjen baja és kész. Sosem bocsájtanám meg magamnak. Valószínűleg apám miatt aggódik. Oké, a koporsós dolog is rossz, de ha apánk megszerzi az egyetlen fehér tölgyfa karót, ami maradt és azt használja, az véglegesen megöl egy ősi vámpírt. Csak remélni tudom, hogy nincs nála. De akkor hol van? - Kinél van a karó? - Mint akinek hirtelen egy ötlet eszébe jutott kaptam a fejem a bátyám felé. Ha még nincs Mikaelnél azonnal meg kell találnunk. Vissza kell nyomoznunk, hogy kinél volt utoljára. Ha viszont már megszerezte, akkor az nagyon rossz. A legbiztonságosabb az lenne, ha valahogyan elvennénk tőle, de az képtelenség. Önszántából biztosan nem adná ide, ellopni meg lehetetlen. - Valóban. – nevetem el magam, mert tényleg. Életben lenne az egész boldog család. Illetve nem egészen, mert ez a boldog család két szülőből állna, akik a gyermekeiket próbálják megölni… Milyen csodás lenne… Figyeltem, ahogy Elijah a távolba nézett és én csak hallgatóztam. A távolban gyermekek hangja hallatszik és tudom, hogy ő is halja őket, ahogy azt is tudom, mi jutott erről az eszébe. - Tudom. – mosolygok, mint akinek fülig ér a szája. Tényleg nagyon boldog vagyok attól, hogy gyermek születik a családban. Bár én is vágytam rá, mikor még volt esélyem a gyógyírért, de annak vége, a remény pedig elszállt. De mélyen magamban még mindig bármit megtennék azért, hogy újra ember legyek. - És tudod, nem is haragszom rá, amiért nem én leszek az egyetlen Mikaelson lány. – nevetek fel újra. Elijah tudja, hogy szeretem az egyetlen kishúg, a legfiatalabb szerepét. De ha cserébe kapok egy unokahúgot és úgy vesztem el a szerepem, az teljesen megéri. Mi lányok majd összetartunk.
Megértem a húgomnak a válaszait. Természetesen tiszteletet adva neki, hallgattam őt végig nyugodtan, hiszen azért vagyok a bátyja, hogy minden óhaját-sóhaját meghallgassam, és ha tehetem, akkor teljesítsem is. Tudom róla, hogy erős nő, elvégre ő is olyan ősi, akárcsak én, vagy Klaus, Kol. De számomra, az én szememben, még mindig az a lány maradt, az a gyermek, aki még anno nem tudta magát megvédeni szüleink csapásaitól. Aki segített rajta, az én voltam, és ez mai napig rögződött bennem. Kötelességemnek érzem azt, hogy Bekaht megóvjam mindentől. Itt nem csak fizikai fájdalmakra gondolok, hanem mint lelkileg. Nem akarom, hogy könnyeket lássan arcán legurulni. Láttam már őt nem egyszer könnyezni, de azokat a pillanatokat nem akarom újra, s újra átérezni, és meglátni. Ha nem muszáj, ne hulljanak azok a könnyek feleslegesen. - Már megtörtént velünk egy párszor. Nem lenne meglepő, hogy ha újra pár évszázadra tennének félre minket.- Jegyzem meg szavai után csupán csak egy félrepillantás keretében, ahogyan a városra rátekintek, mint aki átkozná ezt a várost. Valóban így van. Bár nem tudom. Sok bajt hozott már a fejünkre New Orleans, s egyben Mystic Falls is. Sok olyan dolog történt, amit legszívesebben nem éltem volna át, de nem mi válasszuk, hogy mi fog történni velünk. Néha úgy érzem, ez lett nekünk megírva. Ha nem így lenne, akkor nem itt tartanánk, elvégre mindenhogyan úgy cselekedtünk volna, hogy ez nem történik meg. Hiába nem akartuk, de minden egyes rettegésünk kiváltója megtörtént már, és ez még koránt sincs vége. - Nem tudom még mi lesz, Rebekah. Annyit biztosan tudok, hogy ameddig mi élünk, itt soha nem lesz béke. Az életnek ára van, és ezt viselnünk kell. Ha élni akarunk, vállalnunk kell az azokkal járó felelősségeket. - Mondom el erről az egészről a véleményemet, hogy talán valóban így kell tennünk. De minek az élet, hogy ha az nem boldog? Én, legalábbis személy szerint nem vagyok az. Soha nem leszek az, ameddig mi ősök létezünk. Nem arról van szó, hogy megakarok halni, mert nem akarok. Akkor nem lennék Mikaelson. Ezekkel a szavaimra meg nem
feladásra utalok, mert ez nem azt jelenti. Erre már ezer évvel ezelőtt rájöttem, hogy az örök életnek ára lesz, még sem adtam, vagy adtuk fel mindnyájan. Küzdeni kell minden egyes betevőért, tehát az életért is, még ha nem is boldogan éljük. - Akkor majd megvédelek téged magad helyett is.- Nézek rá mosolyogva félajkamra, ami csak arra utalt, hogy nem kezdek el drámázni, hogy talán Mikael meg fog ölni. Ezzel csak azt akartam mondani neki, hogy megpróbálom akkor nem megöletni magamat. De persze ez nem garancia arra, hogy nem esik bajom, legfőbb gondban pedig akár végleg meg is ölhet Mikael. Még van egy karó. Könnyedén megszerzi azt is, ha nagyon akarja. Vagy ha úgy nem, akkor Esthert fogja elővenni valahogyan, aki mára tudtommal halott. - Még szerencse, hogy Esther nincs köztünk. Már csak ő hiányozna ide...- rázom meg a fejemet, miközben visszatekintek a nyüzsgő városra. Gyerekkacajok hada önti el szinte az egész várost, erre a karneválra is rengeteg kisgyermeket hoztak. Eszembe jutott, hogy Rebekah mennyire szereti ezeket a csöppségeket. - Hayley is nemsokára majd megszüli Klaus gyermekét. Majd azzal a gyermekkel elfoglalod magad.- Szökik egy újabb őszinte mosoly fáradt, kissé még véres arcomra. Bár nem tudom, hogy mostanában Rebekah mikkel foglalja el magát. Remélem hogy nem Marcel, mert tudom, hogy még anno Marcel szemet vetett Rebekahra. De persze ezzel nem akarom fölöslegesen zaklatni, elvégre felnőtt nő már, ő irányítja az életét, amibe nem akarok beleszólni.
Elijah közelében biztonságban érzem magam. Hogyan is félhetnék, hiszen tudom, hogy vigyáz rám. Kislány koromban is sokat vigyázott rám, figyelt, hogy ne essen bajom. Mindez a mai napig nem változott. Az iránta érzett szeretetem és csodálatom is ugyan az maradt, ha nem, erősebb. - Hogyan is eshetne bajom, egy olyan báty mellett, mint te? – nézek rá csodálóan, hogy érezze, biztonságban érzem magam vele. Természetesen engem sem kell félteni túlságosan, hiszen én is épp ugyan annyira vagyok halhatatlan, mint ő, s jó magam is éppen elég erős vagyok ahhoz, hogy megvédjem magam. Persze ez alól kivétel néhány nem rég említett személy, de mindent egybevetve, még nő létemre is, én is ősi vámpír vagyok, akárcsak a testvéreim. Azért mind ezek mellett valljuk be, jó, hogy Elijah figyel rám, és meg véd. Azt hiszem, egy kishúg nem kívánhatna jobb bátyát nála. A következő szavai kicsit meg rémítenek. Nem történhet semmi baja, nem engedem, hogy bármiféle hülyeséget csináljon, amivel veszélyezteti az életét. Nem veszíthetem el őt. Bár tudom, hogy ott van Kol is, de ő sosem akart közénk tartozni. Most is valahol messze tőlünk éli az életét. - Nem történhet meg, hogy ilyesmire szükség legyen, rendben? – nyugtatom meg kicsit. Nincs szükség arra, hogy ezt megbeszéljük, mert Elijahnak nem fog történni semmi baja. Nem hagyom, hogy megtörténjen. Mikaelt esélyesebbnek tartom, de szerintem, ha nem teszünk ellen rosszat, nem lesz rá oka, hogy bántsa akármelyikünket. A másik lehetőség Nik. Nos, ő gyakran kiszámíthatatlan. Néha tesz meggondolatlan döntéseket, ha dühös, vagy sértődött. De ő sem gonosz ember, szerintem nem tőle kell a legjobban félnünk. - Ne is, de azért vigyázz magadra, kérlek! - Tudom, hogy hogyan helyes. Nem lehet Mikael csicskása, de ha meg Nik mellett áll ki, Mikaelnek nem tetszene. Szóval erre mondják, hogy pad helyzet. De nem kételkedem benne. Valahogyan biztos lesz, csak abban reménykedem, hogy nem rosszul fog végződni. Nem szeretném elveszíteni. - Én... - nem tudom, mit válaszolhatnék erre a kérésre. Nem mondom, hogy csak magamat védem, hiszen ez nem így működik. Persze, tudom, hogy ő azt szeretné, de nem biztos, hogy megtehetem. Ha rajtam múlik, én nem szeretném magára hagyni vagy valami. - Ezt nem ígérhetem meg Elijah. - Sajnálom, de... Na, jó. Nem sajnálom. Már hogy is menthetném a saját bőrömet, ha mondjuk, tegyük fel a testvéremnek veszélyben van az élete? Ilyesmit nem ígérhetek meg. Tudom, hogy azt szeretné. Tudom, hogy azt szeretné, hogy én biztonságban legyek, de egyszerűen nem menne. - Tudom Elijah. - nézek egyenesen a szemébe. - És ezért nagyon hálás is vagyok neked. De nem szeretném, ha miattam esne bajod, ezt meg kell értened. - Ez bizony így van. Vigyázhat rám, megvédhet, de ha miattam bármi baja lenne, azt nem bocsátanám meg magamnak.
A húgom sokat jelent nekem. Érte képes lennék bármit feladni, ha kell, még az örökkön örökké tett ígéretet is. Szeretem őt, és azt hiszem, bennem bízhat meg a legjobban, mert tudja, én őt soha nem tudnám bántani. Egy könnycsepp is hulljon le szelíd arcáról, aki azokért a könnyekért felel, minden egyes cseppért szenvedni fog! A húgomat megfogom védeni, kerüljön az bármi áron! Ha kell, még Niklaust is képes lennék érte otthagyni, csak hogy Rebekah boldog legyen. Mindent megakarok neki adni, boldogságot, s végre békét a Mikaelsonok közt. De így, hogy Mikael visszatért, nem látok rá esélyt sem, hogy ilyen megtörténik. Nem állok apám oldalán, mert nem akarok. Megfenyegetett engem, hogy képes bárkit bántani, ha valamit nem teljesítek neki. A gyermekről nem tud Mikael, mert soha nem árulnám el neki. Soha. Elkeseredek, amikor Rebekah hangját, s szavait hallom végig bánatosan. De nem azért, mert valami rosszat szólt volna. Nem, ő nem tehet semmiről sem! Rebekah az, aki itt tényleg nem tehet semmiről. - Ezért akartam, hogy titokban maradjon. Nem élném túl, hogy ha újra bajod esne.- Nézek rá, amikor nekidől a korlátnak akárcsak én, s a tőle lévő bal karomat felé emelem óvatosan, s ujjhegyeimmel simítom végig kedves húgom arcát. Akárhányszor csak ránézek, mindig meglátom a jóság pislákolását rajt. Rebekah bátor nő lett mára. Nemrégen még kislány volt, akinek fogalma sem volt arról, hogy idáig fog elélni. Volt egy bátyja, a legidősebbik, aki képes érte a mai napig mindent megtenni érte, ha kell, az életét is felajánlani érte bárkinek. Néha úgy érzem, nagyobb szeretetet érzek a húgom iránt, mint bármely testvérem iránt valaha is. Elemelem arcától óvatosan karomat, s ekkor ellököm magamat lassan a korláttól, és körbenézek most már bátrabban. Oda kell magamra figyelnem, hogy Rebekaht megóvjam minden bajtól, s rossztól. Ha meghalnék Mikael által, akkor Rebekah kire számíthat majd? Klausra? Ugyan! Klausban soha nem szabad megbízni. - Ha valami történne velem, kérlek, azonnal keresd fel Kolt. Benne előbb meglehet bízni, mint Klausban. - Figyelmeztetem azonnal ezzel kapcsán, hogy ha Mikael még is megölne, vagy pedig Klaus tenné meg apánk helyett, akkor Rebekah nehogy Klaushoz forduljon. Tudom, hogy megtudja magát védeni, de meg kell értenie, nem akarom, hogy baja essék. Kol pedig nyolcszáz évig volt koporsóban, ő is biztos mindenhogyan kiállna a húgunkért, biztos vagyok benne. ismerem Kolt. Ha családról van szó, azonnal ugrik, de különben meg nem. - Nem tudom még mi lesz később, de biztos, hogy nem fogom megúszni szárazon, mert nem teljesítek semmit sem Mikaelnek. De Klausnak sem, ezt vegyük figyelembe.- Jegyeztem meg a másikat odafigyelően, hogy nem csak Mikael nem fog örülni, de Klaus sem. Én nem fogok részt venni a játékukban, és azt sem fogom hagyni, hogy Rebekah is belekeveredjen véletlenül. - Megígéred nekem, hogy történjék akármi, csak magadat fogod védeni? - kérem tőle óvatos beszéddel, s aggódó leejtésekkel, hogy bármi is történjék, csak magát védje! Ha még sem így lenne, még a héten felkeresem Kolt, hogy azonnal jöjjön ide, hogy ögyeljen Bekahra, ha valami okból én már nem lennék közöttük. Remélem erre nem fog sor kerülni, mert mindent elkövetek, hogy az elkövetkező ezer évben is megóvjam a húgomat minden hiba nélkül. - Rám mindig számíthatsz, Rebekah. Ameddig élek, én mindig itt vagyok neked. Mostantól minden másképpen lesz, megígérem.- Lépek hozzá közelebb, jobb tenyeremet bal felőli arcára helyezem, ezzel kényszerítve azt, hogy nézzem rám. A húgomért képes lennék bármit megtenni. Azt akarom, hogy biztonságban legyen, s boldog legyen!
Tárgy: Re: emeleti erkély Szomb. Jún. 28, 2014 10:39 am
Elijah & Rebekah
KKicsit nosztalgiázva hat rám az 1920-as dátum. Chicagoban tartózkodtunk éppen Nikkel, sőt abban az időben még a ragadozó Stefan Salvatore is velünk volt. Egészen jól éreztük magunkat egy este. A nagy szórakozás közepette váratlanul ért minket, Mikael megjelenése. Engem pedig még váratlanabbul ért, hogy Nik tőrt szúrt a szívembe, mikor éppen menekülni készültünk. Talán úgy érezte hátráltatom, talán csak így gyorsabb volt neki, nem tudom. De 90 évre koporsóban is maradtam. Tudom miért hozta most ezt fel Elijah. Ugyan ez megtörtént velünk megint. Bár tudom, hogy Elijah nem hagyná, hogy ezt te velem, de ha ő sem számít rá, ő is tőrt kaphat. Nem kockáztatom, azt sem, hogy Elijahval baj történjen. - Tőrt szúrt a szívembe, és koporsóban tartott 90 évig, mikor megtudta, hogy Mikael velünk van Chicagoba, mert úgy érezte hátráltatom. Félelemből tette. Kitudja, mit tesz, ha dühös ránk? - Nem szabad elmondani neki. Viszont akkor ügyesnek kell lennünk. Nem is gyanakodhat. Nem szabad szóba hozni még csak hasonló dolgokat sem. A gyermek és Hayley biztonsága kissé nyugtatóan hat rám. Ebbe nem keverhetjük bele őket, hiszen semmi közük hozzá. Elmosolyodom a Kolról hallottak miatt, jó hallani felőle, már nagyon rég nem találkoztunk. - Talán jobb is neki ott, ahol van. Biztonságosabb, mint itt. - beszélek a harmadik életben lévő bátyámról. - Nem beszélek róla neki, ezt megígérem. Még csak az kéne... – Ezt megbeszéltük. Niknek nem szólunk. Egyszer úgy is rájön, de jobb, ha még egyelőre nem. E mondatom után mindketten csak gondolkoztunk. Valószínűleg ugyan azon. Hogy mit tegyünk. Elvileg azt mondják, a friss levegő jót tesz. Gondolkodni is biztos jobb idekint. Az erkélyen álltunk mindketten és bár úgy nézett ki, mintha csak bámulnánk magunk elé, ez nem egészen így volt. Elijah újra felém nézett, és várakozva tekintett rám. Remélem, nem várja, hogy valamiféle kész tervvel állok elé, csak próbálkozom. - A legjobb, ha nem állunk senki mellett. Ha Mikael megpróbálná megölni őt, nem szabad hagynunk. De ezt fordítva sem. Egyáltalán mi a terve Mikaelnek? - Eljön hozzánk és szembenéz a fiával vagy csak úgy váratlanul lecsap rá? Jó lenne, tudni mire készül. Mindig könnyebb, ha egy lépéssel előtte járunk. Őt utánozva dőlök újra a korlátnak és figyelek rá. Már nem is a távolba nézek, gondolkodva az erre járókon. Már csak a mi dolgainkon töröm a fejem, hogy mitévők legyünk. - Tudod, bár nem mondom sokszor Elijah, igazán örülök, hogy megbeszéled velem a dolgokat. Te mindig jó voltál hozzám és ez most sem változott. - De ez igazán magától értetődő. Sok mindenért hálás vagyok neki, de ezt ő is biztosan tudja, még ha nem is mondom. Nik tőrt szúrna a szívembe, Elijah viszont megbeszéli velem, s együtt agyalunk a dolgokon. Igazán jól esik. Kiskorunkban is mindig felnéztem rá, s most ennyi idő után még mindig így van.
Megértem a húgom aggódását teljes mértékben, bár biztos felmerült benne a kétség afelől, hogy én nem a családomat fogom választani. Megértem, hogy ezt feltételezi, hiszen én magam is kételkedem mindenben. Számomra a testvéreim mindent megérek, tudhatja Rebekah, hogy ő érte bárkit képes lennék megölni. Ő a húgom, még ezer év után is az marad, az egyetlen húgom, akit mindig támogatni fogok, legyen az akármi. Csak egy újjal érjen hozzá akárki, annak azonnal eltördelem a kezeit! Jobbik esetben pedig megölöm. - Ezért kell előre gondolkozni, Rebekah. - tettem hozzá minden gondolatomat összeszedve, végig gondolva, hogy miként kell cselekednünk, hogy ha Nik rájön az egész perpatvarra. - Emlékezz vissza, mi történt 1920 körül. Nik megölt téged, mert az apánk ott volt. Nem akarom, hogy ez újból megismétlődjön.- Nézem a húgomra aggódva, hiszen tudja, nagyon féltem az ő életét. Szeretem őt, és érte bármit képes lennék megtenni. A bátyja vagyok, a lelkemet is odaadnám érte az ördögnek. - Ne aggódj, Mikaelnek nem beszéltem a gyermekről. Ő biztonságban lesz, mint ahogyan Hayley is. De akik itt a legfőbb célpont, az Klaus. - Neveztem meg azt a személyt, akire az apánk vadászik, bár eléggé rideg még a gondolat is. A történelem nem ismétli meg magát, csak folytatódik. Talán soha nem lesz vége az egésznek. - Majd kitaláljuk ketten, hogy mi hogyan lesz. Kolt nem akarom most belerángatni, hiszen már csak ő hiányzik ide. Jó lelkű, meg minden, de olyan zizi néha.- Neveztem meg a másik öcsémet egy jellemzéssel, mert Kol valóban ilyen szerencsétlen. Őt nem érdekli a jövő, sem a család. Soha nem is tartozott közénk, hiába is Mikaelson. - Ez maradjon kettőnk közt. Nem szeretném, ha Klaus valami hülyeséget tenne. Ha kell, én magam szúrom le őt, és teszem félre. - Mondom el, hogy valójában mit tennék szívem szerint, de persze nem is azért, mert bosszút akarok állni amiatt, hogy velünk is ezt tette. Nem! Csak azért, hogy Klausnak még eszébe se jusson újra leszúrni minket, azt nem fogom neki megengedni! Rebekahra még ferde szemmel sem engedem, hogy nézzen, mert a húgunk nem ezt érdemli! Klaussal is el kell beszélgetnem, mert ő sem igazságos ilyen téren. Nagyon nem az, és haragszom rá emiatt. Én ismerem őt, és nem sajnálom meg a múltja miatt. Nem fogom a sebeit nyalogatni amiatt, ami volt elmúlt, másokat ne rángasson bele! A korlátnak tartom még magamat, Bekahra tekintek aki szintén agyal a dolgokon. Érdekelne, mi járhat a fejében. Szeretném, ha megosztaná velem, talán én is tudnék neki segíteni akármiben.
Mindig felkavar, ha apánkról hallok valamit. Mikor Mystic Fallsban megölték, azthittem halott is marad. Nem gondoltam, hogy ő is vissza tud jutni. Újra itt van. Újra New Orlensban. Olyan, mintha megismétlődne a történelem. Bár, kétlem, hogy újra elmenekülnénk. Nem hagytajuk megint itt ezt a helyet. Sem én, sem senki nem menne el, tudom. Itt van Hayley és a baba is. Mindjárt megszületik, nem menekülhetünk. - Tudom, Elijah. Mind érintettek vagyunk ez ügyben. – Igaz, hogy abban nincs közöm hozzá, hogy itt van, mert nem én hívtam ide, mint mondtam, az óriási hiba lenne, viszont abban van közöm hozzá, hogy miért jött. - Hiába mennénk el, ránktalálna. – Ez bizony így van. Ezer évig menekültünk előle, mégis mindig eljutott hozzánk valahogyan. Nem szólalok meg, csak végig hallgatom, amit Nikről mond. Átgondolva, igaza van Elijahnak. Ahogy megtudná, hogy Mikael itt van, koporsóba zárna minket és el is vinne. Volt már rá példa, és akár mennyire is jóban vagyunk, megteheti újra. Mikael az egyetlen, akitől életében valaha is félt, sőt rettegett. Nem szólhatunk neki, s bólintok egyet, mutatvám, hogy nem fogok szólni neki. - De akkor is ugyan így fog tenni, mikor rájön, hogy végig eltitkoltuk előle, hogy itt van. – Erre is képes. Ha rájön, hogy elárultuk őt, azonnal úgy érzi majd, hogy megint egyedül van mindenki ellen. És megint ott lyukadunk ki, ahol az előbb. Koporsóban. Sok mindent megbocsájtottam neki, de ha mégegyszer egy tőrrel jön a közelembe, azt már nem fogom. Okot pedig nem kell rá adni. Akármi is történik, rossz lesz. De nem szólok Niknek. Ha Elijah nem akarja, nem teszem. Gondolom tisztában van vele, hogy mindennek következménye van. - De ugye nem akarsz neki segíteni Nik megölésében? – Mint mondta, ha nem viselkedik, végez velünk. De mi van, ha azt kéri, álljunk mellé? Ha aztkéri, öljük őt meg? Azt nem tehetjük. Igaz, hogy apánk nem bántott minket soha, de megtenné. Kétlem, hogy ha végez Nikel, a fiával és a lányával fog együtt élni, mint egy boldog család. Nem. Talán csak idő kérdése és végezni akar majd minden életben lévő gyermekével. Igaz, hogy Kol nincs itt, rá is rátalálhat. - És mi lesz a gyermekkel? Róla nem beszélt? Őt ugye nem akarja bántani? – Gondolom, ha Elijah ennyit tud, akkor beszélt vele. Biztos másról is esett szó. Talán kettőnket nem bántja, de nem mindenki van biztonságban ebben a házban. Újra visszafordult a korláthoz és gondolkodott. Valószínűleg azon, hogy mi legyen. Én is eltűnődtem. Eltűnődtem, hogy velünk soha nem volt rossz szándéka, miért is menekültünk oly sokáig. A család miatt. Anyánk halála után megfogadtuk, hogy örökkön örökké összetartunk majd. Mondjuk, ezt sokszor megszegtük. De akkor mégis, ezért menekültünk. Ha választanom kell majd Mikael és Nik között, Niket választom. De Elijah szavai már máshogy hangoztak. Lehet, hogy eltűnődött azon, hogy Mikaelnek megbocsájtson.
Visszaemlékszem a régi emlékekre, amikor még minden teljesen más volt. Emberek voltunk, akik mindig becsületesek voltak, és soha nem tudtak volna másokat bántani. Törekedtünk mások segítségére, és arra, hogy mások is boldogan éljenek. Én legalábbis akkor még így láttam mindent. Az élet számomra szép volt, bár igaz, akkor még nem voltak mesék, hanem valós történeteket mondtam el az emberek még lefekvéskor a gyerekeknek, vagy pedig csak egy sima tábortűznél mesélték el a tegnapot, vagy még az ezelőtt történő előző hónapban, mi érte őt. S aztán egyre nyersebbek voltak ezek, és utána találták ki a meséket, ami boldog, de még sem igaz. Mára pedig ennyit változott minden. Felnőttünk, kegyetlen gyilkosok lettünk, akik a család fennmaradásáért küzdenek minden egyes pillanatban, s szinte egymás életéért küzdünk, nem is a sajátunkéért. Mindenki a másikra figyel. Ez az összetartás, ezt nevezzük családnak! - Mikael.- jegyzem meg komoly hangsúllyal, amikor Rebekah visszakérdez a közlésemre. Hallgatom ugyan, neki tiszteletet nyújtva hogy végig hallgatom óhaját sóhaját, de lenne ezzel némi kifogásom. Apánk soha nem volt gonosz ember, csak megviselte, hogy elveszítette az igazi gyermekeit, a feleségét, és az egész családját. Apánk megakarja ezt bosszulni, hogy az élete ilyenné vált. Klaust nem kellett volna bántania, akkor talán nem történik ez. Mi sem élnénk, nem lennénk vámpírok. Halottak lennénk. - Igazad van, Rebekah, viszont tudnod kell, hogy ehhez neked, nekem, Klausnak köze van. Mikael mindenhol megtalál minket, meneküljünk a világ másik felére, még akkor is! - Magyarázom, miközben legyintek párszor a kezemmel, s elgondolkozom, hogy valójában a menekülések lényegtelenné váltak mindig is. A húgomra tekintek aggódó tekintettel, de még is öntudattal, hogy nem lesz semmi gond, megoldjuk a dolgokat. Nem akarok a dolgokhoz pesszimistán hozzáállni, de nem is akarok pozitívan. Inkább kellemesen csalódok, minthogy csalódjak, ezért minden realistán kell nézni. - Klaus nem tud róla. Szeretném, ha te sem mondanád meg neki, ugyanis eddig Kol sem tudja.- Tettem hozzá másik testvérünket is a névsorhoz, hogy kik nem tudják. Kol nem akar a családba tartozni, de ő is Mikaelson, így kénytelen leszek őt is elővenni, hogy ne bújjon ki a dolgok alól. - A bátyádnak azért nem szabad tudnia hogy Mikael itt van, mert abból még nagy baj történne. Ismered Klaust, hogy milyen, amikor valami kellemetlen esemény érinti őt. Kitudja mit tenne, hm? - biccentek erre a kérdésemre, hogy Rebekah válaszoljon erre, hogy Klaus mit tenne, hogy ha megtudná, Mikael, az apánk a városban van. Lehet, hogy jelenleg a ház előtt áll, nem tudom. Kitudja, hol van? - Majd én válaszolok erre...- Javítom ki magamat, miközben magamban megválogatom kellő odafigyeléssel a szavaimat, melyekkel nemsokára Bekah tudtára hozom, miért kell ilyen téren csöndben maradni Klaus előtt. - Klaus bármire képes. Dühe levezetéséért érdekében még azt is megtenné, hogy koporsóba zárjon minket újra. A testvérünk kiszámíthatatlan, ezt te is tudod. - Magyarázom, miközben némely szónál megállok, hogy Rebekah gondolja végig, mit tenne Klaus. Csak egy kicsit képzeljen el egy pillanatot, amikor közli Klausnak, hogy Mikael itt van. Még beleképzelni sem mernék, mert ismerem őt, és az indulatait Niknek. - Mikael pedig csak Klaust akarja megölni, nem minket. Ő ezt tudtomra hozta. Bár ha nem viselkedünk, akkor velünk is végezni fog.- Próbálom apám szavait idézni, hogy a húgom megtudjon mindent, hogy mi történt abban a napban, amikor Mikaellel találkoztam. Én mindent jól megválogatok. Nem mondom Bekahnak, hogy nem állok senki oldalán. Nem engedem, hogy Klaust bántsa Mikael, de azt sem fogom hagyni, hogy ez fordítva is így történjék. Lehet, ostoba húzás ez felőlem, de Mikael soha nem volt gonosz ember. Ha akart volna, akkor már megölt volna minket is, de nem tette. És ő sem érdemli meg, hogy én, vagy Rebekah megöljük őt, hiszen apánk sem ölt meg minket. Remélem hogy ez is eszébe jut a húgunknak. nem védeni akarom ezzel Mikaelt, csupán csak igazságot keresek mindenhol ilyen téren, nem pedig igazságtalanul bánni az apánkkal. - Minket soha nem bántott. - Mondom végül ezt halkan, szinte már suttogva magam elé nézve, s magam elé mondva a szót is. Talán magamnak mondtam, talán a semmibe, talán Rebekahnak, de tudom, hogy Mikael minket soha nem bántott, egy újjal sem nyúlt hozzánk. - De hogy őszinte legyek, még magam sem tudom, mit tegyünk.- hajtom le fejemet, miközben újra nekidőlök a korlátnak, megtámasztva magamat. Bár a véleményem könnyedén megváltozhat. Csak egyszer nyúljon a húgomhoz Mikael, esküszöm, én magam tépem szét cafatokra!
Valóban kellemes az erkélyen állva szemlélni a világot. Jó, talán a világ nagy szó. Akkor csak New Orlenst. Enyhe szellő fújdogálja a fákon az ágakat, az egyikről pedig éppen most szállt el egy kis madár. Olyan furcsa egy ilyen kis élőlényre gondolni, mint ez az apró madár. Annyi minden veszi körül, amiről még csak nem is tud. Ilyenek vagyunk mi vámpírok, jobban mondva Ősi vámpírok. Mert bizony az Ősi szó az már nagy szó. Rengeteg évet megéltünk már. A legerősebb teremtmények vagyunk e világon, s ez a csöpp kis repülő állat, olyan gyenge hozzánk képest. Küzd a túlélésért nap, mint nap, mi viszont egy másodperc alatt eltörjünk egy ember nyakát, megfosztva azzal az élettől. Ritkán látom Elijahn, hogy annyira dühös valamiért, hogy bánt is másokat. Hiszen ő közülünk az erkölcsös. Ha már erőszakhoz folyamodik, ott már tényleg baj van. Természetesen nem aggódom a bátyám miatt. Mindig is meg tudta védeni magát. Magát is, és másokat is. Azokat, akiket szeret. Engem is mindig megvédett, ha olyanról volt szó. Ő mindig kiáll a családjáért. Nem is szeretnék bővebben válaszolni arra, amit a vérfolt megmagyarázására mondott. Bízom annyira benne, hogy ha valakit bántott is, az megérdemelte. Újra megnyugodtam és a távolba néztem, és bele is merülhettem volna újra a tájba, azonban Elijah a nevemet mondja. Ha valaki a nevemet mondja, akkor ott valami olyan dolog jön, amit nehéz elmondani, mert valószínűleg rossz hír. És nem is tévedtem. Láttam és hallottam is, ahogy Elijah kiejtette a száján a szavakat, csak egyszerűen nem sikerült feldolgoznom. Egy pillanatra nem is mozdulok, mintha kirázna a hideg. - Mikael? – kérdezem teljesen ledöbbenve, ismételve, amit mond, hátha csak félre értettem valamit. Képtelenség. Nem lehet itt. Újra értünk jött? Hogy végezzen velünk? Bár… igazából lehet, hogy a legjobban már csak Nik érdekli. Mindig is őt gyűlölte a legjobban. Sosem tudom elfelejteni azokat a napokat, mikor még fiatalabbak voltunk. Nik akármit tett, azt utána apánk elrontotta. Verte Niket, sosem bocsájtotta meg neki, hogy… Igazából azt, hogy nem a saját gyermeke. Bár ezt sosem értettem. Ő nem tehetett arról, hogy ez így alakult. Eszembe jut, mikor régen, ugyancsak New Orlensban talált ránk Mikael. Abban az én kezem is benne volt és mindezt az óta már nagyon sajnálom. Nem is tudom mire gondoltam, mikor Mikaelt ide hívtam. Csak a Marcel iránt érzett szerelmemre koncentráltam, semmi másra. - Elijah, nekem ehhez semmi közöm, ugye tudod? – célzok azonnal arra, hogy igen, ami volt megtörtént. De soha nem tenném még egyszer meg azt, hogy tudatom vele hol vagyunk. Óriási hiba volt. - Mikor tudtad meg, hogy itt van? Nik ugye tud róla? – Remélhetőleg tudja, hiszen valljuk be, ő a legérintettebb ebben a dologban. - Nem hagyhatjuk, hogy bántsa őt, Elijah. De tudod, hogy azt akarja majd. – Bár nem felejtem el azokat az éveket, amiket koporsóban töltöttünk miatta, a család az család. De ezt Elijah is tudja.
"A jelent csupán csak kitöltjük fantáziával; álmokkal, vágyakkal, szerelemmel, és boldogsággal."
Hallgatom a távolról ropogó trombiták zaját, léptek egyvelege, s csak elmosolyodom szelíden, oly könnyedén, hogy New Orleans valójában mennyi szép jellemet rejt önmagában. Az emberek boldogak, de valójában sokan nem tudják, hogy valójában a világ teljesen más. Nem tündérmese, nincsenek álmok, sem vágyak, hanem csak is a valóság. A valóságot, a kegyetlen jelent csupán csak kitöltjük fantáziával; álmokkal, vágyakkal, szerelemmel, és boldogsággal. Ezek nem léteznek. Tulajdonképpen minden jó az ember agyszüleménye, hogy a fájdalmakat elnyomja magában. De ez nem bűn. Néha a képzeletre is támaszkodni kell a nehéz időszakokban. Már aki megteheti. De persze, az ősök élete nem ilyen, hogy még szabad gondolkozást is hagyjanak mások. Nem is erre születtünk igazán, hogy boldogok legyünk. Mi ugyan nem kértünk életet, de még is ezt kaptuk meg. Kegyetlenek vagyunk, ölünk, gyilkolunk, s néha magunk sem tudjuk, hogy valójában mik vagyunk. Sokszor eltévedek magam tudatába, de néha jó elveszni valahol máshol. Nem vagyok kegyetlen, bár akit most félig meddig majdnem megöltem, úgy hiszem Kendra most már megtanulta a leckéket. Eléggé megkínoztam őt a kórházban, és még ezzel nem is fejeződött be, sőt; még el sem kezdtem! Megetettem vele a húsevő baktériumokat, utána pedig adtam a véremből, hogy öt perc után ne húscafatokat lássak az ágyon. De persze eltörtem a karját a nyíllal, amit először belém lőtt, s miközben táplálkoztam belőle, kitéptem a nyakát mindenestől, amikor észleltem hogy a hátam mögött Caitlyn nyilazott rám. Figyelmetlen voltam, és előbb cselekedtem, mint gondolkodtam volna. Tehát először kitéptem a nyakát, miközben elfordultam, mit sem hogy közben elengedjem. Kellemetlen érzés nyújtott Kendra számának, de azt hiszem sikerült megtanítanom neki, hogy a Mikaelsonokkal, főleg nem velem nem illik kikezdeni! Én tudok megértő lenni, s mindenbe erkölcsöt vinni, de sokszor én sem tudok megállni pár hülyeséget tettek nélkül. A hátam mögül észlelem, legalábbis hallom, hogy valaki közeledik az erkély felé. Rebekah, Klaus, Hayley, akárki lehet. Nem aggódom, hogy nem itteni lakos, hiszen csak a Mikaelsonok laknak itt, mások úgy sem mernek ide bejönni, hiszen tudják, hogy akkor ide házhoz jött a kaja. Édes, kellemes női illat tölti meg orrom minden érzékét, ahogyan a levegő mindenhová fújt. Ez a parfüm nagyon ismerős volt számomra, csak egy nő szokta használni, akit ismerek. - Rebekah...- szólalok meg hangom minden boldog egyvelegét felhasználva. Nem fordulok meg, de nagyon örültem, hogy a húgom végre itt van velem, s most nincs senki itt, aki megszakítaná kellemes beszélgetésünket. Megfordulok, amikor Rebekah is mellém kerül, olyan pózt felvéve akárcsak én, s ekkor arcára fordítom szelíd, meghitt tekintetemet. Rebekah olyan jólelkű nő. Amikor ránézek, még magam sem hiszem el, hogy ennyi év telt el azóta, mióta kislány volt. Vigyáztam rá, akárcsak kedves öcséimre, mert szerettem őket, egészen a mai napig egytől egyig mindegyiket. Az életemet is képes vagyok elajándékozni bármelyikért, értendő ezalatt Rebekah, Klaus, Kol, ő értük képes vagyok bármit megtenni, hiába is az utóbbi testvéremről már hány éve nem tudok semmit... Rebekah nagy kíváncsisággal, s kellő figyelemmel tekint le az emberek raja minden zugára, melyen újra csak elmosolyodom, s tekintetemet visszahelyezem újra az emberekre, akik karnevált rendezve vonulnak végig. Minden színben úszott, szép nap virradt ugyan ma New Orleansra, de rám nem igen. - Hogy ez? - kérdezem tőle eme mondatot, mintha mit sem tudnék, hogy mi van a pólómon. Valójában most tényleg nem ugrik be, hogy Bekah mit vett észre rajtam, ami arculatát rémültségbe árasztotta, de amikor pólóm szárához ér apró, kifinomult ujjhegyeivel, én is letekintek keze mozzanataihoz, s lám, én is észrevettem azt a nagy piros vérfoltot. - Ó, igen, abból több is van itt valamerre...- nézek körbe magamon, amikor ellököm magamat óvatosan a korláttól. - Tulajdonképpen csak meggyűlt a bajom az egyik eszementtel.- Mondom az utolsó szót egy kicsit haragosan, mintha feleslegesen pazaroltam volna el az életemet arra az elnevezésre, de még is... annyira bosszantó tud lenni, amikor valaki tudja, hogy semmi egy ősihez képest! De hát... aki vállalja a következményeket, az egye meg a maga levesét! - Idétlen vadász megunta az életét. - rázom meg a fejemet rideg módon, hangomból kilehetett venni, hogy a méregtől még a fogaim is kegyetlenebbé tették a hanglejtésemet. Ennél ugyan több badarság történt, de nem karom ezt végig elmondani, mert míg elmondom, én magam is megunom az életemet. A vadászt ugyan nem öltem meg, Kendrát, mert akkor éppen jó kedvemben lőtt rám. Remélem azóta tanult a leckéből, nincs vele kedvem külön kínlódni. Elég nekem Marcel, Klaus, és most már Mikael is. Erről jut eszembe! - Rebekah...- ejtem meg a nevét félően, mert nem tudom, miként közöljem vele a hírt, hogy apánk visszatért. Tudom, a húgom sokszor próbálkozott még emberkorunkban azzal, hogy megölje apánkat álmában, de én nem hagytam neki. És bánom. - Mikael New Orleansba van.
Hatalmas ez a ház. A bejárati ajtón belépve egy folyosóra kerülünk, ahonnan a nappali nyílik. Lent található még egy konyha és egy étkező is. Ám én nem arra megyek, hanem fel, a felső emeletre. Betekintek a gyönyörű gyerekszobába, és eltűnődöm azon, hogy hamarosan egy kis baba fogja lakni azt a kis szobát. Nem is tudom, mikor fogtam utoljára kisgyermeket a kezemben. Csak arra a finom újszülött szagra emlékszem, ami érezhető a kicsiken, és aminek olyan kellemes illata van. Nagyon várom már az unokahúgomat. Majd ha egyszer felnő, mindent elmesélek neki. Lenne mit, az biztos az 1000 évemből. Mesélek majd neki az anyukájáról, hogy milyen belevaló kis farkas lánynak ismertem meg, mesélek neki Nikről… na, bizony róla lesz mit. Mesélek neki a nagybácsikájáról Elijahról és többi testvérünkről is. Az egész történetünket hallja majd tőlem. Az erkélyhez érkezem, ahol Elijah-t pillantottam meg, csak úgy tűnődni odakint. A korlátnak dűlve állt ott, és amint megláttam, felé indultam. - Elijah. – szólítom meg mosolyogva. Örülök, ha Elijahval vagyok, hiszen valljuk be, ő a normálisabb bátyám. Az erkélyre lépek, mellé kerülök és én is a korlátnak dőlök. Szemem messzire ellát fentről. Lelátok az emberekre, akik errefelé járkálnak, rálátni arra az útra is, ahol gyakran vonul el egy karnevál, vagy csak egy sima menet. - Merre jártál? – Azt hiszem nem rég jöhetett haza, mivel ma még nem is láttam. Igaz, bevallom egy ideje nem is beszéltünk már. Folyamatosan leskelődöm, így pont megláttam messze tőlünk egy rohanó kisfiút, aki hirtelen megbotlott és elesett. Bár először azt hittem baj lesz, a fiú felállt és mint ha semmi se történt volna, futott tovább. Felnevettem a látottakon, majd a bátyámra nézve a ruháján megpillantottam egy kisebb piros foltot, és azonnal oda nyúltam. - Elijah, ez vér? – ismertem fel azonnal. – Te vérzel? – Mondjuk az lehetetlen. Egy ősi vámpírnak alig ha lehetne ártani. Akkor viszont ez nem az ő vére. - Vagy… mit csináltál? – vonom kérdőre, mint valami kisfiút, aki rosszat csinált. Persze szó sincs erről. Ismerem Elijaht, és oknélkül nem bánt senkit. Feléfordulva várom a válaszát. Ilyenkor általában az első arckifejezést várom. Az mindent elárul. Ha rossz dolog történt, ha jó… - bár jó okból nem igazán lehet véres a ruhája.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: emeleti erkély Csüt. Jún. 26, 2014 9:59 am
Elijah † Rebekah
"...türelmes embernek ne ereszd ki a haragját!"
Végre hazaértem a kórházból. Hogy őszinte legyek? Kendra nem érdemelte meg, amit tettem vele, viszont legalább megtanulta, hogy többet nem kell kikezdeni egy ősivel, főleg nem velem, aki még egy apró rossz mozdulatért is fejeket tépked le. Szokják mondani, hogy türelmes embernek ne ereszd ki a haragját. Most körülbelül nálam is így volt. Beleuntam, hogy mások felett szemet hunyok, elnézem a hülyeségeit, de nem! Én is beleunok dolgokba, s lám, Kendra barátom már meg is ízlelte milyen is a haragom, aztán pedig még nem kezdtem el semmit sem. Majd még szenvedni fog azért, miért rám nyilazott! Nem fogom megölni, mert abban én sem lelném örömömet. Nem lenne akkor kit lecsapolni élvezettel, és nem lenne kit a halál peremére vinni, és visszarántani. Kendra mivel vadász, ezért kegyetlenül gyűlöli a vámpírokat. Ha még egyet mozdul ellenem, akkor biztos, hogy őt is vámpírrá teszem, s gyűlölje csak saját magát! Annál nagyobb bosszú nincs egy vámpírvadász számára. Könyörögni fog a halálért, s én, mint kegyelmes ősi, megteszem! Az erkély korlátjának dőlök neki, hátul lábaimmal kitámasztva magamat, s élvezem, ahogyan a szellő megüti egykor még pár perccel ezelőtt véres arcomat. Igen, nem töröltem le a vért a kórházban sem, és eléggé unalmas volt már minden egyes embert igézgetni, hogy ne ijedjen meg. Egy nagy sóhajt veszek, s lehunyom a szememet, már nem nézve lent a hemzsegő népséget, csak pihenek, mintha elfáradtam volna. Nem, nem igen fáradtam el, csak nagyon hosszú volt nekem ez a nap. Legalábbis ez a hét volt számomra hosszú. Katherinenel újra csak eltöltöttem egy éjszakát. El kell ismernem, amikor Katherinenel együtt voltunk még pár hónappal ezelőtt, hiába voltunk együtt, az a kapcsolat inkább barátság extrákkal volt. Szerettem őt, olyannyira, hogy amikor visszaváltozik vámpírrá, az az én véremmel fog sikerülni. Jól tette, hogy egy Ősit keresett fel ilyen téren, hiszen ha már valaki átakar változni, nem árt tudni, hogy az a vámpír melyik ősitől származik. Katherine a rövidebb utat választotta. Ő engem választott, egy ősit, hogy ne kelljen hónapokig visszanézni, hogy ki az az ősi, akinek a vére az újdonsült vámpírban csordogál. Én szívesen segítek, bár most már nem olyan nagy szeretettel. Kezdem úgy érezni magamat, mintha az érzések, és a kikapcsolás közt lennék. Mindkettő jelen van az érzelmeimben, és a viselkedésemben. Kiválogattam azokat a dolgokat, amik nem érdekelnek, s el kell felejtenem. Itt az egyik Katherine. De persze, itt New Orleansba van ezeknél nagyobb gondok is. Marcel már mióta nincs itt? Kitudja, hogy a talpnyaló boszorkányait miként szedi össze ellenünk, legalábbis nem lepődnék meg rajt. Aztán pedig nem igen kéne neki ágaskodnia, ugyanis sok téren köszönheti az életét Klausnak, különben már kölyökkorában megölték már volna. Marcel kegyetlen, haszonleső. Semmi keresnivalója sincs itt!
"Sajnálhatnám a lépéseimet, és a tetteimet, de nem fogom, hisz alapból kegyetlen vagyok.."
Talán meg kellene bánnom a döntéseimet, azt, amit tettem, de nem.. nem fogom, hisz engem hol érdekel egy ősi vámpír érzelmi statisztikája? Érzéstelen vagyok, és még örülhet neki, hogy ennél nem voltam jóval, de jóval kegyetlenebb, pedig igazán megtehettem volna, és akkor lám a kedves ilyen Stefanból egy jóval brutálisabb személy öltötte alak lennék. Világ életemben két félen ingadoztam, vagy kedveltem az adott személyeket, vagy utáltam, de Ripperként egyik sem.. Számomra olyankor mindenki közömbös, egyszóval.. senki sem érdekel, amíg én úgy nem döntök, hogy mégis foglalkoztat az adott személy egy csipetnyit talán. Kezeim a korlátot szorongatják, ahogy hallgatom a hátamnál beszélő vámpírt, akire rá sem nézek. Tiszteletlenség? Ugyan már! Ő volt velem szemben az, hisz mit csinált? Mindent a fejemhez vágott, amit csak tudott, de hát igaza volt, hisz eddig észre sem vettem.. de lám itt van a szemem előtt. Egy szolga vagyok, és nem több, aki mindig ugrál valakinek. Egyszer Elena bábjaként élek, máskor meg Klaus rángat drótokon, bár remélem tévedek, de Elijah sikeresen elérte, hogy bizalmatlan legyek, és hogy egyes nézőpontokat átgondoljak, hisz mi van akkor, ha egyszer Klaus csak gondol egyet, és leszúr engem? Az én hűségem biztos alap, hisz senkim sem maradt, és az életem már javában jelentéktelen semmiség, csak a vér éltet.. Mélyen eltemetek magamban mindent folyton folyvást, hisz nem érezhettek egy pillanatra sem, mert akkor elgyengülnék.. megfojtanám önmagamat belülről. Minden történés után azt mondom, hogy ez még csekély semmiség, és neki sem kell a szívére venni, hisz nem érdeklem őt.. őt csak a családja élteti, mint ahogy régen engemet is, de megszűnt minden illúzió kép akkor, amikor Silas meséjét minden egyes személy elhitte; mindenki.. még a saját hőn szeretett bátyám is. -Pontosan úgy van, ahogy mondod..-Szólalok fel kegyetlen hangon.-Tőlem nem várhatsz mást, hisz mit hittél leállok veled a múltról bájologni? Ugyan már! Olyan vagy, mint Alexia, ő is ezzel jött, és az érzésekkel, de mind szánalmas.. mind nyomorult, és átkozott egyben. Csak szenvedést ad, kínt, és nyugtalanságot.. mind a mélybe lök.-Emelem meg a hangomat.-Nekem most már nem kell mást tennem, mint élnem.. szabad vagyok.-Fújom ki mélyen a tüdőmben tartott levegőt, és tovább hallgatom őt. Talán kegyetlen vagyok nagyon is, de ez még a visszafogott énem volt, és nem pedig a dühöngő kegyetlen elmebeteg. Szerintem örülhetne annak, hogy ennyit is képes voltam eltűrni. Gyűlölöm a múltamat, amikor folyton csak szenvedtem.. az nem volt élet, csak kín, és végre annyi idő után újra az vagyok, akinek lennem kell, és én szinte ezt el sem hiszem, pedig lám; ez a valóság. -Tőled semmi sem kell.. senkitől sem kell soha semmi.-Hangom érzéstelenül hat, ahogy a szemeim felcsillanva néznek egy adott célpontot lent.-Nem vagyok senkire sem rászorulva! S hogy kegyetlen legyek Klaussal is.. nos nem állok elé, hisz nem tartózom neki beszámolóval, hogy hova megyek, és hova nem..-Teszem még hozzá, majdan egy pillanatra ránézek.-Viszlát.-Mondom rögtön szavai után, majd ahogy ő eltűnik, én aközben leugrom az erkélyről, és pontosan a két lábamra érkezem a földön. Majdan elindulok beolvadva az emberek közt, hogy találjak magamnak egy ideális áldozatot, akit a mai csodálatos napon elfogyaszthatok, hisz számomra ez jelent valamit, és minden egyéb más mellékes..
Játék Vége! // Köszönöm a játékot, Elijah Az meg, hogy ez így alakult.. a két kari ellentétes szempont szerint nézi a világot, szóval kiszámítható volt xD
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: emeleti erkély Hétf. Jún. 16, 2014 11:17 am
Stefan & Elijah “Te döntésed minden...”
Nem arról van szó, hogy Stefant soha nem kedveltem. Valahol így van, valahol pedig nem. Amikor elsőre megláttam, csak az ugrott be, hogy ők is egy hasonmásnak lettek a rabjai. Nem utáltam én őket, csupán csak mindent a Mikaelsonok érdekében tettem. Engem nem érdekelt akkor, hogy ki miként éli túl, de egyeztetni akartam azzal,
hogy Elena miként maradhat életben, mert még sem voltam annyira vérszomjas. Stefan ott volt, valóban, egy ok, hogy nem utáltam őket, de nem is volt őket miért kedvelni. A bátyja rengetegszer keresztbe tett, amivel köszönhetően még nagyobb felfordulás történt. Stefan nekem köszönheti, hogy kijöhetett a sírból, amiben be volt zárva Katherinaval. Ha annyira kegyetlen akartam volna lenni, akkor Katherinat kiengedhettem volna, Stefant pedig nem. Sok mindent elkövettem, hogy dűlőre jussunk; de lám, hála jelélül pedig hazudjunk a másiknak azzal, hogy színészkedik nekem, hogy mennyire bánja a dolgokat. Több, mint ezer év birtokában állok, nem pedig majdnem kétszáz év, mint ő, azért még is csak felismerem, hogy ha valaki hazudik. Nem fogok ebbe beleszólni, mert már nem akarok. Kissé kezdett bosszantani a dolog, hogy nem ért semmit. Ez nem az én házam, hanem a Mikaelsonoké, és nem tudom neki ezerszer elmondani azt, hogy maradjon, mert akkor annak az ellenkezőjét veszi a szavamra. Ennél jobban nem tud semmi sem bosszantani, én pedig nem fogok szólni Klausnak, mert Stefannak itt a helye. - Én már nem tudok mit mondani...- szólalok meg halkan, olyan fáradtan, s leverten, mintha minden remény odavész. Kilépek az erkélyre, hogy közöljek vele pár dolgot, utána pedig elmenjek innét. Én nem akarom őt rossz útra terelni, de most már jó útra sem, hiszen nem akarja. Engem nem érdekel, hogy hány embert öl meg, hiszen én sem teszek mást. Nem erdei táplálékon vagyok, hanem embervér, még is mit csináljon egy ősi? Stefan vámpír, joga van hozzá, hogy ezt tegye, és öljön. Más már úgy sem éltet minket, csak a múlt kínja melyet vérontáson vezetünk le szívtelenül, s kegyetlenül. Már nagyon nem vagyok hajlandó, sem tudok mit mondani Stefannak, ha nem ért meg dolgokat. Én elfogadom úgy ahogy van, megmondtam neki, hogy itt maradhat. Ha nem akar, akkor menjen. Én nem tartom ide, de nem is akarom, hogy elmenjen. Azt csinál amit akar, hiszen az ő élete. Ha velünk akar maradni, vállalja a felelősségeket, ha nem, akkor keressen jobb helyet; ha talál. Felcukkolta magát a múlton, mert igaz minden. A múlt nem bűn, ha beszélünk róla, nem tudom, hogy miért csinálja ezt. - Én csak azért mondtam el, hogy tudd, soha nem voltam veled ellenséges, még akkor sem. De zárjuk le, hiszen ahogy látom, veled egy témát sem lehet váltani, mert mindenen felhúzod magad. Végül is.. érzéketlen vagy, talán nem is várhatok mást. De nem baj. Ha akarsz, akkor maradsz velünk, ha nem, akkor nem.- Rántom meg vállamat lepergően, hiszen próbálok vele foglalkozni, de ő egyszerűen... mintha a falnak beszélnék. Foglalkozni akarok vele, mert tudom, mennyi baj érte. De ha nem kell a segítség, akkor minek erőlködjek? Élje az életét magányosan, jobbat nem tudok mondani. - Döntsd el mit akarsz. Ha nem mész el, akkor nem kell Klaus elé állnod. Velünk maradhatsz. De ha elmész, kénytelen vagy elé állni. A felelősségeket vállalni kell, Stefan. Szívesen segítenék ebben is, de te egyet sem fogadsz el tőlem, így én is visszautasítom azt, amit te kérsz tőlem. - Fordulok ekkor háttal, és pár lépést teszek, hogy ott hagyjam őt, és elgondolkozzon, hogy engem nem a rossz szándék vezényel. - Örültem a találkozásnak.- Mondom végül, amikor megállok, de nem nézek vissza, s aztán eltűntem a helyszínről gyorsaságom segítségével. Minél távolabb akartam most tőle kerülni, mert nem tudok vele egyeztetni sehogy sem. Ha el akar menni, ha ennyire akar, akkor menjen! Nem akadályozom meg, hiszen az ő élete. De ha marad, az miért lenne baj? Lehet, hogy mi ketten nem fogunk akkor sem kijönni jól, mert én realistán látok mindent, ő pedig pesszimistán. De előbb vagy utóbb úgy is megegyeznénk, és a végén talán egy hullámhosszon gondolkoznánk egymással.
Én nem kérem, hogy legyünk olyan jóba, mint ő Klaussal. De azt sem akarom, hogy ellenségek legyünk. De ez az ő döntése, nem akarok beleszólni. Ha kell valami szól, ha nem, akkor nem.
Köszönöm a játékot
Hello darling, call me by my name
Stefan Salvatore
LOOK OUT!! I'M A VAMPIRE
❦ Hozzászólások száma : 887
❦ Join date : 2014. Feb. 24.
❦ Age : 177
Tárgy: Re: emeleti erkély Hétf. Jún. 16, 2014 10:42 am
Elijah & Stefan
"Minden egyes kiejtett szó hamissága valóságnak látszik.."
Minden egyes szava élesen jut el a tudatomig, mintha csak egyfajta szabályzati előírás lenne számomra, mintha minden egyes pillanatban meg kellene ennek felelnem, pedig nem, és engem már komolyan mondom, hogy kicsit sem izgat, hogy épp milyen sorrendben, avagy milyen szempont szerint váltogatja a vacak témáit. Hol Katherine, hol Elena, vagy épp a bátyám; Damon.. Hát kit érdekel, hogy milyen UV sugaras ablakot dobált meg pénzérmével? Sőt miért ecseteli nekem azon részt, amikor is megtörtént Klaus farkas énjének való kiváltása? Most komolyan, mintha nem lettem volna ott akkor, és mintha nem lettem volna szemtanúja, ahogy Klaus simán tőrt szúr Elijah kicsi szívébe. Ott voltam, láttam, és tapasztaltam, de engem már nem érdekel a szánalmas múltas rész, hisz vége, elmúlt, megtörtént, és ezen nem lehet változtatni, sőt nem is akarnék változtatást. Hallgatom őt csendben, szótlanul, bár legszívesebben a fejéhez vágnék mindent, de nem.. ennyire nem vagyok idióta, amikor is egy ősi vámpír áll előttem. Szerintem ideje lesz a békét visszaszívni, mert én vele inkább mégsem szeretném, ha azaz ára, hogy minden percben, avagy pillanatban minden egyes szavának az egyike a múlthoz kötődik. Talán azt akarja elérni, hogy emlékezzek, és egyben érezzek? Oh, ugyan! Úgy sem fogok.. ezt elfelejtheti, de azonnal! Megrázom a fejemet, és erősebben nyomom magamat az üvegajtóhoz, aminek a következtében kiráz a hidegség érzete, hisz valljuk be nem melegséget áraszt eme felületi rész, hanem inkább hideget. Veszek egy mély levegőt végül, és ránézve hallgatom az elkövetkezendő szavakat, miszerint ne bízzak senkiben sem, és ha Klausnak kedve tartja, akkor engem simán leszúr, és félre állít. Remek! Még valami nem maradt ki eme páratlanul egyedi előadásból? Még szerencse, hogy nem gondolatolvasó, mert most legalább bármit kiadhattok magamból, bár legszívesebben ordítoznék, és tárgyakat dobálnék.. na nem baj, hisz nem sokára kiélem a vágyaimat a Ripper énemmel, és egy-két emberke pedig búcsút inthet a drága életének. Köszönhetik Elijah Mikealsonnak, hogy ennyire ideges lett, Stefan Salvatore, de hát kell az ilyen esemény is.. néha-néha. Már úgy is unalmas volt az életem, és pont az hiányzott, hogy ilyen sok múltidézős részt kapjak, a legjobban pedig az kellett, hogy valaki felajánlja a segítségét, miszerint visszaadja nekem a régi egykori szenvedéssel telt életem, de hát miért is ne, hisz ez az ajánlat oly kapós, viszont sajnos nekem vissza kell utasítanom, mert nincs rá kapacitásom, hisz nem tudnám mivel megfizetni ezen szívesség árát. Istenem, vagy tán nem is létezel, de kérlek nyugtass meg, mert itt végül agybajt kapok, de rendesen.. Felsóhajtok, ahogy végül befejeződik a beszéd, és én következem a soron. Nagyon, de nagyon szeretném a gondolatköreimet vázolni neki, de nem.. megkapja, amit akar. Fejet hajtok előtte, csak hagyjon engem békén a múlttal, és minden egyéb mással.. -Kérlek, Elijah, bocsáss meg nekem.-Mondom komolyan, ahogy ellököm magamat az üvegajtó peremétől, és megindulok felé.-Sajnálom, én nem akartam bunkó lenni. Teljesen igazad van..-Mutatok körbe.-Ez a ház a tiéd, és nincs jogom úgy beszélni veled, mintha a saját lakásomon lennék.-Hajtom le a fejemet, ahogy megállok.-De nem kell aggódni, hisz a lehető leghamarabb eltűnök, hisz semmi jogom sincs itt lenni, viszont, kérlek add át Klausnak az üzenetet, hogy köszöntem, amit értem tett, és azt, hogy itt élhettem egy.. darabig. Most már járom a saját utamat. Csupán ennyit kérek, ha lehet..-Lépek hátrébb, ahogy megemelem a fejem, és ránézek.-Nem akarok elé állni, mert akkor teljességgel rosszul járnék, hisz tudod milyen, csak ad át neki, hogy leléptem, és ezért nagyon hálás lennék neked.-Mondom őszintén, és egyben komolyan. Tökéletesen színészi játékot űzök, amelyet maguk az eredeti színészek is megirigyelhetnének tőlem, de valahol mégis komolyak a szándékaim, hisz egy eredeti ősivel nem akarok ujjat húzni. -Mint ahogy említetted sohasem lehetünk barátok, és ez való igaz, mert te érzel, én meg nem..-Nézek végig az erkélyen.-De valahol mégis elismerhetted, hogy ez a béke dolog is túlontúl túlzás, nem? Sohasem kedveltél, és most, hogy ilyen vagyok még úgy sem..-Mutatok magamra.-Na mindegy.. ez a te házad, a te szabályaiddal, és nekem semmi közöm ahhoz, hogy mi zajlik itt. Ne aggódj nem fogok semmibe sem belezavarni, mert nem sokára tüzetesen összepakolok, és mentem valamerre.-Sétálok ki az erkély szélére egészen a korláthoz. -Nem akarok haragot, és mindent megbeszéltünk, amit kellett, de legközelebb, ha találkozunk, akkor kérlek ne ecseteld nekem a múltat, mert egy kicsit sem érdekel. Nagyon szépen köszönöm eme szívességet előre is.-Hajolok meg előtte egyszerűségből, és már csak a hatás látvány gyakorlása miatt is, majdan finoman átlépem a korlátot, és a legszélén állok ahonnan bármikor le is eshettek. Két kezemmel egyenlőre tartom magamat, ahogy lepillantok, és tekintettem végig siklik az embereken. Nem sokára leugrom közétek, ígérem..
Stefan & Elijah “... Ne bízz senkiben sem, még ha úgy tetszik, bennem sem! ”
Nem tudom, hogy mostanra mit tegyek. Teljesen megvagyok zavarodva. Olyan minden, mint valamilyen lidérces rémálom. Egy halál, mely egy örök rémálomba zárta a lelket. Pár napja jöttem el Mystic Fallsból, azóta nagyon megutáltam mindenkit. Haragszom a világra, és minden olyanra, ami él, és mozog. Amikor két nőre gondolok, Tatiara, akit Esther ragadott el, s Katherinara, aki könnyedén játszadozott velem; mindig sikeredett egy könnycsepp kihullani a szememből. De most nem! A szívembe most egy hatalmas nagy karó szállt, mellyel együtt a már nem dobogó szívem
megdermedt, s úgy maradt. Nem érzek most már semmit sem. Még érzek, de minden egyes fájdalommal telt gondolat sebet hagy rajtam. Mintha minden egyes vénámat egyenként vagdosnák el egy pengével. E gondolatok közepette Stefant figyeltem, aki egyszer kiment az erkélyre, és újból visszajött. Tudta; hol kell belém taposni. Két nő, kik soha nem szerettek, és nem is fognak. Az egyik azért, mert már halott, a másik pedig azért, mert... fogalmam sincs. Annyira már nem is akarom tudni, mert olyannyira belebolondultam, hogy már nem mozgat a téma. Bár eléggé felbosszantott, hogy Stefan még nekem akar valamit is elnézni... azért tisztázni kell, hogy itt aki magasabb rendű eddig, az most én, míg Klaus nincs a házban, nem pedig Stefan. Bár, ezt a múltkor meg is mondtam neki, akkor ugyan igazságtalanul, de most úgy hiszem, hogy jogosan szólok neki, hogy vegyen vissza a lendületből. Viszont Katherinas szava abszolút hidegen hagyott. Engem már nem érdekel az a nő, így nem is válaszolok arra a válaszára, minek? Feleslegesen ne raboljuk egymás idejét... Nem tudom, hogy konkrétan mit feleljek Stefan szavaira. - Tudod, hogy mi soha nem fogunk barátként nézni egymásra. Mi ketten ég, és föld vagyunk. Először is, mikor megjelentem elsőként Elena miatt, akkor sem nagyon tapsoltatok az örömtől, bár megértem. - Dőlök neki a téglafalnak könnyedén, mintha fáradt lennék. Nem vagyok az, csak olyan... kedvtelen lettem mindenre. Nézem, hogyan az üvegnek dől neki, várva, hogy mit szólok a Katherinas résznek. - Engem már nem érdekel az a lány. Nem akarom megszerezni, mert felesleges lenne.- mondom csak úgy félvállról, szinte érzések nélkül már. Szeretem a lányt, de rá kellett jönnöm, hogy soha nem lehet az enyém, akármit is teszek, még akkor sem, ha mindent elkövetek, hogy újra vámpír legyen. Akkor sem. Megoldhatnám, de már nem harcolok érte. Ő éli az ő életét, én pedig az enyémet, mi közünk van egymáshoz? Igazából a szakításunk oka az volt, hogy én mentem el, mert soha nem kérte, hogy maradjak. Éreztem, hogy nem szeret, így úgy véltem jónak, hogy ha hagyom menni. Azaz jobban mondva én hagytam ott. - Én örülök a mostani Stefannak.- tértem el egyből a témától, mert abszolút nincs kedvem arról a nőről beszélni. Nem... semmi kedvem, sem türelmem sincs hozzá. Stefannak sincs, így miért folytatnám a témát feleslegesen? Van annál fontosabb is, úgy hiszem. - Tudom, hogy a húgom megtetszett neked még anno. sajnos nem lehettem jelen, mert akkor is Mikael a sarkunkba volt, így kénytelen voltam én lenni az, aki elvonja a drága apánk figyelmét. - Emlékszem vissza, hogy akkoriban miért nem követtem az öcsémet. - És persze, akkor jött közbe, mikor Bekahval éppen jó csapat lettetek volna. Örültem volna, hogy ha a húgom téged választott volna. Illettetek volna egymáshoz, bár ma már gondolom más a véleményetek erről, nem? - kérdezem, hogy a mai napig miként is van felszínen köztük a múlt, ugyanis tudnám díjazni, hogy ha Rebekah találna egy olyan férfit, aki szereti őt. Legalább Rebekah legyen boldog a családban. Szegény húgom is, mennyi bajt osztott neki is az élet. Klaus sokszor záratta koporsóba, gyakrabban engem is, bár nem olyan sok időre, mint Kolt. Érdekes, s rideg családi háttér... - Ha jól emlékszem, van is egy közös fotótok még régebbről, nem de? - Kérdezek újból, miközben összeszűkülnek a szemeim érdeklődően. Még múltkor pakoltam a szobákban, hogy legyen valami formája az egésznek, és arra a fekete-fehér képre bukkantam rá. Akkor még Stefan nem volt itt, de a képet visszatettem a helyére oda, ahol volt. - Én azért mondtam, hogy jó társaság vagytok Klaussal, mert még régebbről is élveztétek egymás társaságát, nem igaz? - Kérdezem ezt is, hiszen tudom, hogy így volt. A képen is mindketten olyanok mint két tökfej, kivehető, hogy jó barátok voltak. A barátságra visszatérve megint csak... Stefan nem hiheti, hogy mi ketten ki fogunk valaha is jönni? Törekednék rá, de sajnos nem tudok minden felett szemet hunyni, csak mert egy egyszerű vámpír magasabb rendűnek érzi magát. Nem akarok illúzióromboló lenni, de megvannak a határok itt is. - És igen, valóban volt pár olyan húzásom, amit Klaus érdekében tettem. Kellett egy pár csepp vér a hasonmástól, így természetes, hogy mindent tűvé tettem Elenáért. Trevor ügyesen elment, csak hogy megbocsássak neki, és a drága bátyád prostija, Rosemarie. Ügyesen megoldottak mindent, így nekem nagyon nem volt túl sok dolgom. Azaz de... sokáig bújtattátok feleslegesen a hasonmást, így pénzérmével ki kellett dobnom még az UV sugarú ablakot is. A bátyád nem igen örült nekem, bár ez kölcsönös volt.- Biccentek, mintha egy régi tracspartiról beszéltem volna, de ez nem igen az volt. Sokat kellett küszködnöm az üdvöske miatt, akit Damon kincsként rejtegetett addig, ameddig maga Klaus nem jött. akkor talán nem lett volna akkora galiba, de hát mindegy, ami múlt, elmúlt. - Addig vagyok korrekt, ameddig megéri, Stefan Salvatore. Ha akarom, akkor itt mindenki szenvedne, ugyanis tehetek pár dolgot, ami pár embernek okozna némi fejfájást. - Mondom el neki, hogy ez mind tévhit, nem mindig vagyok egy angyal, aki bárkinek megbocsájt. Megbocsájtok én, csak az úgy járna, mint anno Trevor. Nem szórakozok én senkivel sem, ameddig meg nem éri. - Visszagondolok, amikor Damon idétlen módjára azt hitte, hogy megölt. Mikor még az ajtóra feltűzött egy vastagabb karó segítségével. A kis naiv, azt hitte, hogy olyan könnyű végezni egy ősivel? Hogyne...- nevetem el magamat, mikor Damon idétlenségeire gondolok. Ha olyan könnyű lenne minket megölni.. én lennék a legboldogabb ősi a világon szerintem. Bár ez nem azt jelenti, hogy megakarok halni. Ugyan! A halál a gyengéknek való. - Sok dologban megpróbáltam még akkor is segíteni, hogy elkerülhető legyen a rituálé. Ígéretet tettem akkor, hogy ha sikerül a szertartás, akkor megölöm Klaust, de nem volt olyan egyszerű. Akkor akarta felfedni, hogy a családom hol is van. Elvitt, de inkább maguk mellé rakott egy koporsóba.- Mesélem el, hogy akkor mi volt, és tudom, hogy azután következett az, hogy Stefant magával vitte Klaus. Sok dolog történt, aminek nem voltam szerencsére része a koporsó falai miatt. - Klaus okozott némi kellemetlenséget. Ezzel azt akarom mondani, hogy jobban teszed, hogy ha most is odafigyelsz minden mozdulatára. Nem tudni, hogy mikor gondolja azt, hogy téged is félretesz valamilyen oknál fogva. Bár az nem jönne össze, mert te akkor meghalnál. - Javítom ki, hogy őt nem igen lehetne félretenni, mint egy ősit. minket csak leszúrnak, élő-holtak maradunk, s ha kihúzzák, akkor újraéledünk. De ha Stefannal csinálná Klaus, akkor bizony Stefan belehalna. - Szóval jobban teszed, hogy ha odafigyelsz. Ne bízz senkiben sem, még ha úgy tetszik, bennem sem;de ez csak egy jó tanács abban, hogy ha túl akarod élni Klaus mellett. Én is minden nap rettegve ébredek, mert kitudja, mikor gondol egyet, s jön a tőrrel és félretesz, csak mert útban vagy, vagy pedig csak úgy. - Rántom meg a vállamat, miközben filózom,
hogy Klaus mikre nem képes. Ha velem, és a többiekkel megtette, akkor Stefannal miért is ne? Klaus nem hátrál meg semmiben sem, tisztában kell ezzel lennie a fiatalabbik Salvatoreénak. - Természetesen örülnék, hogy ha mi ketten jó kapcsolatot ápolnánk, s nem az ellenségeskedés jellemét képviselnénk. Ha bármi baj állna fent Klaussal, vagy akárkivel kapcsán, nekem nyugodtan szólhatsz, ugyanis én nem ölök minden rossz szóra, mint Klaus. Szerintem ilyenkor te már nem élnél, hogy ha így beszélnél Nikkel, mint velem.- tettem hozzá mosolyogva, hogy még velem jól jár, mert én nem vagyok az a vérengző állat mindenesetre, legalábbis akkor, ha nincs ok gyilkolásra.
"Béke, avagy mégsem? Barátság, avagy tán ez túlzás? Ki tudja.. meglátjuk!"
Minden eltűnt az életemből, mi egykor fontos volt nekem, hisz elkövették azt a vétket, hogy hátat fordítottak nekem, pedig az emberi énem az életét adta volna értük; az egyetlen bátyáért, a szerelméért, és a barátaiért, de ez akkor aznap, és abban a pillanatban megváltozott, amikor mindegyik egyesével vétkezett; hittek Silasnek, és csúnya módon elhagyott az, kit szeretem. Mindent odadobtam volna értük, de az, hogy ez a hasonmás is csak játszadozott; kegyetlenül fájt, de hát lássuk be, hogy legalább ő tudott választani a testvérem, és köztem. Damon kellett neki, én pedig elfeledtem. Neki sem voltam több egy szépen mulandó emléknél, és már ez az énem koránt sem lenne vele együtt, hisz köztudottan nem érzek iránta már mit sem. Kegyetlen mosoly ül ki az arcomra, ahogy megindulok kifelé, és egyből megjelenik előttem; Elijah. Mégis mit képzel magáról, hogy megállít? Ezidáig egy szót sem mondott, csak végig hallgatott, és most pedig el sem enged? Érdekes ez a helyzet, főleg úgy, hogy nem tartózom neki sem magyarázattal, sem beszámolóval, és amúgy is az életem nem rá vonatkozik, hanem magamra, akkor pedig köszönjünk el egymástól, és viszlát. Düh keletkezik bennem, pedig még egy szót sem szólt csupán elhelyezkedett előttem, de hát nem tehettek erről, amikor is mély pontot érintett, hisz a bátyámról való téma.. nagyot nyelek, ahogy végül laza beállásra váltok, és a szemeibe tekintek. Tekintettem csillanása már is jelzi, hogy kegyetlenségem határtalan, és tökéletesen mutatja az érzéstelenségemet is, ahogy az arcom is ezt sugallja. Hallgatni kezdem végül a szavait, és felsóhajtok.. Mi a francért akar minden városban legalább egy... - hagyj ne mondjam mi - megváltoztatni a régi emberi énemre? Mivel jobb az a nyomorultságos jellemem? Mivel? Jó pár percig hallgatom, ahogy ecseteli a dolgokat, hogy ez nekem így nem jó, mert szenvedek, és mert ő felajánlja az egy perces dolgot, ami fogadjunk igézés lenne, de nem.. én nem menekülök semmi elől sem. Amikor is befejezte felsóhajtok a megkönnyebbüléstől, és széles vigyor kúszik a szám sarkaiba. -Első szabály, Elijah; Ne akarj olyan valakit megváltoztatni, akinek eleve ez az eredeti énje.-Mutatok magamon végig.-Második; nem kell kikapcsolnom mindannyiszor, hisz csupán egyszer megteszem, és vége.. az emberi vér késztet erre, és élvezem a hatalmat, amit az embereken gyakorolhatok, élvezem a vér látványát, és azt hogy ihatom.-Hangom eléggé komoly, és őszinte.-Harmadik; nem így szenvedek, hanem emberként, így legalább felejtek, míg úgy színtisztán eszembe jut minden.. Eszembe jut a víz alatti idő, az, hogy Elena eldobott, és az, hogy a kisvárosban; Mystic Fallsban.. mindenki elárult. Nos mivel ki vagyok kapcsolva ezek nem érdekelnek, szóval tehát minek is kapcsolnék vissza?-Röhögök kegyetlenül fel, ahogy közelebb lépek hozzá eléggé, és a szemeibe fúrom a tekintettemet. -Soha! Jegyezd meg; sohasem fogok megváltozni, hisz ez vagyok, ez maradok, és ez leszek az idők végezetéig, hisz nem ez tesz tönkre, hanem a szánalmas emberi mivoltom. Amúgy pedig köszönöm a drága apámnak, hogy vámpír lehettek.-Mosolygok gonoszul.-Kathnek a vérét, az apám pedig lelőtt, és lám ez lettem, s tudod kinek a vérét kóstoltam meg legelőször? Az övét; megöltem a saját apámat. Ironikus, nem de?-Nevetek, ahogy visszasétálok az erkélyre, és a korlát pereménél állok meg, ahogy megtámaszkodom. -Én egyik drágalátos ősivel sem szeretnék haragot, hisz mi nem vagyunk ellenségek.. mindig is korrekt voltál, bár leszámítva volt egy-két nem tetsző húzásod, de a csatabárdot félre lehet dobni. Meg amúgy is nem érzek már, s ezáltal azok a bizonyos dolgok elfeledhetőek.-Fordítom felé a fejemet.-Figyelj.. én minden egyes tettedet, és szavadat elnézem neked, sőt még azt is, hogy udvariatlan módon nem fogadtad el a kézfogást.-Mondom komolyan.-Csak annyit várok el, hogy ne akarj megváltoztatni; jól vagyok. Klausnak pedig ez az énem kell; te tudhatnád a legjobban. Szereti a Monterrey-i gyilkost, hisz a bátyám életéért ezt kérte tőlem anno, bár már sajnálom, hogy megmentettem a testvéremet..-Jegyzem meg, ahogy eltöprengek, majd Elijah felé fordulok, és a korlátnak vetem a hátam.-A barátaid száma igen csekély, Elijah.. Szeretsz két nőt, de egyik sem szeret..-Rázom meg a fejemet.-Én megígérem, hogy nem nyúlok a farkas anyukához, sem a gyerekéhez, sőt mindenki biztonságban van tőlem, aki ebben a házban él.-Mutatok körbe a kezemmel a házon.-Halál komolyan leszögezhettem, hogy akár simán jóba is lehetünk.. esetleg barátok, de akkor, kérlek, ne akarj engem körül határolni.-Villan meg a tekintettem hirtelen, ahogy egyfajta csillanás övezi azt. -Gyilkos vagyok, kegyetlen, és gonosz, de a fivérednek tetszik az énem, és nekem is, mert szabad vagyok..-Beszélek őszintén.-Én nem utállak téged, hisz a legkorrektebb ősi vagy, de egykor a barátom volt 1920-ban Klaus, és egy szép kis záró szöveggel igézett meg.. el sem tudnád hinni mivel. Rebekahval pedig.. együtt voltam.-Közlöm egyszerűen.-Nem mondom, hogy ismerem őket, avagy titeket, mert ez nem igaz, de tudom, hogy kitől mire számítsak, és azt szeretném, ha ti is tudnátok, hogy nekem mi a jó..-Elijah elé sétálok, ahogy a vállára helyezem bizalmasan a kezem. Biztos értékelni fogja ezt a gesztust, meg a szavaimat, mert már-már olyan, mintha éreznék, de nem.. csupán eljátszom a jó fiút, és persze tartom is a szavam, hisz mindent azért, hogy ez lehessek, és ne pedig emberi barom..-Szent a béke, ősike.-Mondom nevetve, ahogy megveregetem a vállát.-Nincs harag, nincs bosszú, nincs gyűlölet, de még utálat sincs.-Engedem magam mellé a kezemet.-Nem harapok, hanem jóba leszek veled, mint ahogy Klaussal is rendben vagyok, viszont ne játssz nekem ilyen érzelmes figurát.-Lépek mellé.-Ha Katherinet megakarod szerezni, akkor erre van egy egyszerű kis trükköm.-Suttogom a füle mellett, ahogy az erkélyre nyíló üvegajtóhoz lépek, és neki dőlök Elijaht figyelve.
Stefan & Elijah “...kikapcsolt létet még az ellenségeimnek sem kívánom. ”
Stefan kezd egyre inkább megőrülni, úgy vettem észre az elmúlt pár napban. Az egyik pillanatban még örült, hogy itt lehetett, kedvesen várt az étkezőnél, most pedig hirtelen pfff; kikapcsolt valami lett belőle. Szeretnék neki segíteni, mert tudom, hogy milyen borzadály volt az élete, bár olyannyira nem rossz, mint az enyém. Én vagyok az idősebb, így nekem kell őt segítenem, ha Klaus csak arra volt
képes, hogy megtegye Stefan önző kérését. Az öcsém helyében nem tettem volna, mert ezzel csak tönkreteszi ezt a fiatalabbik Salvatoreét. Nem kellene vele foglalkoznom, de nem neki való ez a város. New Orleans kegyetlen, Mystic Falls pedig elég nyugodt hely ahhoz, hogy Stefan ne kapcsolja ki magát megint. Hallottam egy Lexi Branson nevű hölgyről, aki bizonyára segítette Stefant a nehéz időszakokban. Persze, ha egy ősi közelben van, akkor nem szükséges évekig küszködni, hogy valaki emberibb legyen, mint volt. Ha egy igézéssel ki lehet kapcsolni, akkor miért ne lehessen azt igézéssel visszakapcsolni? Én segíthetnék ebben Stefannak, de nem erőltetem olyanra, amit ő nem akar. Az erkély csempéit bámultam, azaz inkább néztem, de nem láttam, viszont figyelmesen hallgatom Stefant, aki minden bizonnyal megsebzett az idétlen bátyja miatt. Damon Salvatore... a nagyképű, arrogáns vámpír, aki mindenkinél erősebbnek hiszi magát, aztán pedig egy pöckölés, és sehol sincs az a rakás szerencsétlenség. De persze, ez egy egyéni kis rövid vélemény, nem különösen foglalkoztatnak a Salvatoreék, főleg nem az idősebbik. A hasonmásügyüket meg intézzék el ők maguk, bár Stefan jó nagy marha lesz, hogy ha még bepróbálkozik a fiatalabbik Petrovanal. Felesleges lenne, főleg nem miatta szenvedni. De azonban Stefannak akkor sem itt a helye, mert neki ez túl nagy város. Nem buzdítom, hogy menjen vissza, de nem is ragasztom ide, hogy maradjon. Mire befejezte mondanivalóját, kilépett az erkélyről, s lépései be a lakásba vezettek. Egyértelmű, hogy utána fogok menni. Én örömmel látom mostantól a házban, persze addig, ameddig nem csinál olyat, amit nem kéne, márpedig nem adok egy hetet, és biztos vagyok, hogy valami rosszba fog sántikálni. Egy Salvatore soha nem marad el a hátsóján békében, főleg nem a fiatalabbik. Egy szemvillanás előtt jelentem meg az orra előtt, nekidőlve kényelmesen vállal a falnak, miközben tenyeremet ingem zsebébe csúsztattam. Nem hagyhatom, hogy most menjen el. Szeretném felajánlani neki a segítségemet, mert én nem olyan vagyok, mint Klaus, aki csak kihasználja. Én mindent realistán próbálok meglátni, nem pedig álomvilágban élni, mint Klaus, aki úgy hiszi, mindent megtud hódítani. De ez csak a vesztünkhöz fog vezetni. A bátyjáról már nem akarok beszélni, mint ahogyan kérte. Nem szeretnék neki kedvtelenséget okozni, mert bennem semmi rossz szándék sincs. Viszont azt láttam, hogy amit a bátyjáról, és ő róla mondtam, abszolút nem esett neki jól. Sajnálom, hogy túl nyers voltam, de sajnos ez az igazság. Stefan nem is tagadja, sem leplezi, de minden áron menekül az igazság elől, mint például most is, mikor a bátyjáról beszéltem, és elment. Én Ősi vagyok, nincs mitől tartanom, miután elmondtam az én elképzeléseimet. Stefan ezzel tisztában lehetne, hogy ha itt marad, én törekedni fogok arra, hogy visszahozzam az érzéseit. Így nem maradhat, különben teljesen tönkremegy. - Tisztában vagyok vele, hogy a te életed sem volt fenékig tejfel, de tudnod kell, hogy ha minden akadálynál kikapcsolod az érzéseidet, akkor tönkreteszed magad. Ezeket a dolgokat dűlőre kell juttatni, hogy ha nincs megoldás a problémákra. Ha csak ezzel simítod el, akkor folyamatosan, megállás nélkül gyűlnek ezek a gondok. - Válaszolom neki ezeket kiegyensúlyozott hangnemben, miközben kihúzom magamat a falnál, és két lábamra nehezedve állok meg előtte, két kezeimet előre téve. - Biztos, hogy szidalmazod Alexia Bransont, - említem meg a lány nevét, akiről még hébe-hóba hallottam. - aki még egykor visszahozta az érzéseidet nagy nehezen. - Jegyzem meg, hogy milyen kemény munkával járhatott annak a lánynak, aki egy abszolút kezelhetetlen vámpírnak rángatta vissza az érzéseit. Mert Stefan nagyon nehéz eset, lássuk be. Makacs, öntelt, önfejű, nem képes elfogadni semmit sem! - Pedig aztán, ha ő nem szeretett volna téged, akkor ő könnyedén élhette volna azt az x évét, amit feled töltött azzal, hogy megmentse az életedet. De nem tette, hanem igen is melletted volt, amikor még senki sem, még a...- Emelkedett a hangom, hogy minél inkább küszködjek Stefan kegyetlenségével, de amit mondani akartam, az a testvére neve lett volna, de ígéretet tettem magamban, hogy nem hozom fel a nevét Stefan kérésére, így nem is folytattam tovább a mondatomat. Azt akartam volna mondani, hogy Alexia még akkor is Stefan mellett volt, amikor a bátyja gondmentesen élte az életét, letojva magasról az öccsét. És ebben nagyon is igazam van, bármennyire is fáj Stefannak a kegyetlen igazság! Érzéketlen, de attól még ő maga is érzi, hogy mennyire fáj az élet pofonjai, amit ő kapott a bátyja miatt. Damon egy önző volt. Stefan beleszeretett Katherinaba, és persze, hogy maga Damon se maradjon ki a buliból, le kell nyúlni a kisöcsi barátnőjét. És ugyanez folytatódott az üdvöskével, aki természetesen örömmel fogadta Damon közeledéseit. - Felejtsd el, amit mondtam...- vonom vissza suttogva, megbánva, mert nem szerettem volna tudtára hozni újból, hiszen nem az a célom, hogy újból felbőszítsem, hanem az, hogy segítsem. - Én visszahozhatom neked az érzéseidet csupán csak pár másodperc alatt, ha akarod. Valld be; tisztábban látod a világot akkor. Akkor is kedvedre tudsz utálni, gyűlölni, mintha mit sem éreznél, de mellette nem mennél tönkre, mint most. Ha pedig Klaust tehernek érzed, akkor menj el. Nem érdemes itt maradnod, hogy ha úgy érzed, mintha itt ragadtál volna. Hiszen te magad mondtad; nem kötődsz senkihez sem. Tehát Klaushoz sem.- Ajánlottam fel semmi rossz szándék nélkül azt, hogy én kihúzom a szenvedésből. Én még nem tudom, milyen lehet kikapcsolt állapotban érezni, viszont sejtem, hogy nem valami kellemes érzés. Az igazi énje, az érző, elnyomva él valahol, mely néha lép fel csupán gondolatban, melyet aztán hirtelen temet vissza a kegyetlenség. Stefan ezzel csak tönkre fog menni. Én nem fogok rá semmit sem erőltetni, viszont jól meg kell fontolnia az ajánlatomat. - Ha most nem, akkor később több évtizedbe fog kerülni ez az egész, hiszen nem hallottam olyan vámpírról, aki egész életében kikapcsolt állapotban biceg az életben. Ha most készen állsz rá, csupán akkor csak pár másodpercig tartana. Ha később, márpedig biztos, akkor több évtizedig kell téged visszaszoktatni, ezt te magad tudod a legjobban. - Próbálkozom higgadtan a dologgal, mert én készen állok rá, hogy segítsem őt, és utána nyugodtan mehessen vissza Mystic Fallsba. Ha nem Klaus, akkor saját magát fogja tönkretenni, ami nem hiányozna. Nagyon ritka, ha egy ősi felajánlja a segítségét, így azt hiszem, remélem, hogy Stefan megfontolja. Természetesen adok neki időt, de nagyon kevés esélyt látok rá, hogy elfogadja az ajánlatomat. - Ha pedig nem fogadod el, én, vagy a testvéreim, szívesen látunk itt, azt hiszem. Klaus barátja, vagy rabszolgája, de ezen minél hamarabb változtatni kell, ha jót akarsz. - határozom meg elmélyülve, hogy miként kell Stefannak cselekednie, hogy ha jót akar magának. De aztán, hiába is járatom rongyosra a szám, akkor sem fog rajt segíteni, és nem fogja elfogadni az ajánlatomat. Körülbelül fél éve ismerem őt, egész jól ahhoz, hogy kiismerjem őt még ilyen állapotában is. Mi ketten ugyan ellenségek vagyunk, már az ezelőtti pár hónapban is kiindulva, kezdve ez a fiatalabbik Petrova
üldözésével, stb, de a kikapcsolt létet még az ellenségeimnek sem kívánom.
"Kegyetlen a múlt maga, és én éppen ezért sem akarok emlékezni rá.."
Tökéletesen semmit mondó a jellemem, és egyben mégis annyira szavakba lehet önteni a viselkedésem. Hülyülök, és egyben élvezem az életet, amely megadatott számomra, és lám újra az vagyok, ki egykoron voltam. S ez sokaknak nem tetszik, hisz hát valljuk be szánalmasnak tartják a valóságot, azt hogy én ez vagyok, és lehet engem gyengének tartani, szánalmasnak, avagy lenézően kezelni, de jól tettem, amit tettem. Egyik sem élte azt át, amit én, egyik sem nyilatkozhat a nevemben.. szenvedtem épp eleget, és íme ennek véget vetettem, mert hát miért legyek emberi, ha csak egy árnykép azaz énem, és nem pedig a valóság adta természetem? Miért legyek egy felvett álarc mögé rejtőző alak, amikor ez is lehettek? Élvezek, ölök, játszom.. elveszem, amit el kell, és visszaszólok, hogy ha az szükséges, de én egyik személynek sem szólok be úgy, hogy a szeretteivel gázoljak a gyöngécske kis lelkébe.. Jah, hogy nekem nincs lelkem?! Ez már rég nem újdonság, sőt nem is lehet meglepő, hisz mindig is bennem volt az erre a hajlamra való hajladozás, avagy pártolás. Szívem kihűlve jelzi már oly régóta, hogy nem létezem, hisz meghaltam, és amikor feltámadtam ez lettem, de az a bizonyos; Alexia Branson.. nem nézett rám jó szemmel, és elvette ezt az oldalam; állati vérre állított rá, s miért? Mert azt hiszi, hogy ez nekem jobb, pedig nem, hisz szánalmas emberként, csak fájt.. fájt minden tett, mondat, avagy történés, de ennek vége, mert én végeztem azzal a nyamvadt emberi oldalammal. Miért éreztem volna tovább, ha nincs miért, avagy kiért? Miért lettem volna az tovább, ha semmi sem maradt nekem, csak a szenvedés, és a magány, mely örök időkre megbélyegezve rakta rám a rabláncát? Sírhatnék, a földre omolhatnék, de hát olyan szánalmas lenne a jelenet, hogy már röhögök ezen.. Ajkaimra gonosz mosoly költözik, ahogy csak a magam természetes módján ülök a korláton, és akár le is eshetnék, de úgy sem fogok, hisz vámpír vagyok, és van egyfajta egyensúly érzékem, amely megtart, és amely nem engedi, hogy a földön köthessek ki.. bár nem halnék meg, de ez más kérdés. -Oh, ez mily kedves.-Hangom gúnyos hanglejtésű, ahogy lepereg rólam a szavainak, avagy a mondatainak a hatása.-Nagyon nehéz lett volna elfogadni egy kézfogást, és ez nem szó volt, hanem tett.. de mindegy is. Nekem nem számít sem a társaságod, sem a békéd, sem az, hogy neked mi szent, avagy mi nem.-Jegyzem meg könnyedén, ahogy nem nézek rá, és bár lehet bunkóságnak nevezni, de nem érdekel. Az egyetlen dolog, amely megérdemli a figyelmemet az a lent sétáló emberek sokasága, hisz ez a vámpír bizonyos utalásokkal kifejezte számomra, hogy kicsit sem díjazza eme énem, és minden bizonnyal, mivel ő centrikus, sőt emberi jellemű, avagy oly annyira összetartásra vágyó, és családcentrikus egyed, ezért kicsit sem tetszhet neki, hogy a bátyja mellett egy ilyen tuskó van, mint én, de ez engem hol érdekeljen? Egyik fülemen be, a másikon meg ki, hisz az ő véleménye kicsit sem fog megváltoztatni, ha csak nem húzza ki nálam a gyufát, amit ajánlok mélységesen, hogy ne lépje meg, mert akkor tombolni fogok rendesen.. -Mi van hirtelen a múltkori után neked már nem számít ennek a városnak az élete? Mi van szerencsétlen emberekkel? Sorban meghalhatnak, bár nekem mindegy.. mind meghal; egy szálig.-Mutatok lefelé egy adott csoportos ember tömegre, majdan felemelve a kezem kört írok le, hogy világosabb, avagy jelentősebb legyen a mondandóm fogalma, hisz én nem kegyelmezek, én nem könyörülök, mert csak ölök, és meg nem állok; egy igazi ragadozó ezt teszi; a fajtám már csak ilyen, és ez sohasem fog megváltozni. Sose fogok változni senkiért sem, mert egyedül maradtam, és csak magamra számíthatok! -Ezt jó hallani, drága Elijah. Megköszönöm az ő nevében is mélységesen.-Hajolok meg lazán, hogy azért mégse esek le eme keskeny fémanyagból övezet korlátról.-Igen, egy valaki.-Bólintok rá szavaimra, ahogy a szemeibe nézek végül.-Csakis te ismerhetted, mert én a szolgája vagyok, és nem több.-Mondom rideg hangon kifejezve a mondandóm jelentőségét.-Azt teszem, amit Klaus óhajt, azt csinálom, amit őfelsége parancsol, és igazad van; nem ismerem.. kicsit sem, csupán megjegyeztem, hogy nem kell megváltoztatni, de látom már megtértél eme elképzelésedből.-Mondom komolyan, és letekintek a tömegre.-Az életem sohasem szólt többről, mint az elnyomásról, de ez nem sokáig lesz így, illetve ne aggódj tartom a szavam, amint találtam egy lakást már költöztem is el. Ahogy Elijah a bátyámról beszél, én megemelem a kezemet, és a gyűrűt nézem, amely valamelyest összeköt a vér szerinti testvéremmel. Ugyanolyan mindkettő, és sokat jelent nekem a sajátom; nem azért, mert naptól véd, hanem mert a bátyámnak is ilyen, csak neki az S helyett D betű van ott.-Én..-Hangom elhaló, ahogy felszólalok legvégül. Leengedem a jobb kezemet magam mellé, és lehajtom a fejemet is.-Ne említsd sem őt, sem mást.-Emelem meg végül a hangom, ahogy szemeim csillogni kezdenek.-Épp ez az előnyöm veled szemben; legalább én nem kötődöm senkihez!-Rázom meg a fejemet, ahogy egy kegyetlen mosollyal az arcomon tekintek az ősi vámpírra, de eközben belül majd széttép valami; akármennyire is érzéstelenség.. a bátyám, a bátyám, és ezt fájt hallani.. nagyon fájt. -Ugyan, dehogy.. én voltam a bunkó, idióta, és szánalmas alak, mert emberi voltam.-Válaszolom szavaira egyből, ahogy tartom a szemkontaktust.-Helyesbíts a szolga szóra, kérlek.-Mutatok magamra.-Hisz csak ez vagyok, s nem több.-Végül leugorva a korlátról elindulok befelé a házba, hisz úgy érzem ennek a beszélgetésnek épp itt a vége! Szóval, ha nem állít meg, akkor mentem is..
Most a Young Blood frpg oldalára tévedtél. Reméljük, hogy az oldalunk elnyeri a tetszésedet, hiszen itt biztosan nem fogsz unatkozni. Ezen a helyen tényleg csak a fantáziád szabhat határt, illetve ha valami egyedi ötlet merül fel benned a karaktereddel kapcsolatban ne habozz! Mit is rejt ez az oldal? Sok-sok izgalmat, illetve kezedbe adja Mystic Falls és New Orleans városát, hogy te alakítsd az ottani lények, emberek életét, de akár azt is mondhatnám, hogy a város életét. Ne feledd itt semmi nem az aminek látszik, mert itt minden árnyékben egy "démon" lapul, aki vagy jót akar cselekedni, vagy pedig a poklok poklát járatni veled. Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz velük és te magad alakísd a jövődet? Akkor ne habozz, itt a helyed! Ha ez se lenne elég, akkor még egy dolgot elárulok neked. Mindenegyes széllel egy újabb jövevény érkezik a városba, hogy az ott élők amúgy se unalmas életét még jobban felbolygassa. Bármiben segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan keresd fel az egyik staff tagot, hiszen szívesen segítünk neked. Minden kedves kezdőjátékost is szívesen látunk az oldalon, mivel itt nem "tévedhetsz el". Légy részese a mi kis kalandunknak! A döntés a te kezedben van... Mi szeretettel várunk téged. (;
Oldal alapítása: 2013. december 20.
Belépés
Fecsegõ-tipegõ
ahol mindig beszélhetsz...
Jelenlévõk ..
Akik a város életét színesítik.
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég
A legtöbb felhasználó (79 fő) Vas. Szept. 29, 2024 2:39 pm-kor volt itt.
Bejelentéseink
Ami az újságok címplapján is megtalálható.
❦ Oldalunk több mint fél éves fennállásának, illetve nagy időugrásának köszönhetően gyönyörű új külsőbe öltözött, ami ezúton is köszönünk Kenzynek! <3
❦ Az oldalon jelenleg semmilyen faji- illetve nemi korlátozás nincsen. Szívesen látunk mindenkit! (:
❦ Egyre több sorozatbeli, keresett karakter, illetve most már canon karakterek is keresik a megalkotójukat. Amelyik az adminok fejéből pattantak ki. Bármivel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor keresd a hirdetőt vagy pedig az adminokat.
❦ A sorozatbeli karakterek listája a sorozat adásaival folyamatosan frissül, bővül, de ha van olyan karakter, aki nálunk nincs feltüntetve és a státusza az oldalon szabad, akkor ne habozz! Mindössze jelzésképpen egy pm-et kérünk tőled! (;
❦ Továbbra sincsen megkötött szószám, illetve sorok száma sincsen meghatározva. Eddig nagyon szép hsz-ek születtek és reméljük a továbbiakban is ilyen szép olvasmányokkal lesz tele az oldal. Szóval ilyen téren abszolút szabad minden!
❦ Különböző nemi beállítottságú karakterek érkezése sincs betiltva az oldalon, valamint a felnőtt tartalmú játékoké sincs, pusztán az utóbbinál arra kérünk titeket, hogy ezt tüntessétek fel a reagok elején.
❦ Valamint, köszönjük szépen minden egyes tagunk maradását, illetve aktivitást, mert nélkületek az oldal nem működhetne. Tovább jó szórakozást kívánunk mindenkinek és sok izgalmat. (;
Újdonságok
legutolsó üzenetek
» Heart of Europe pötyögte Rebekah Mikaelson Kedd Márc. 17, 2015 5:04 pm
» Szent Johanna Gimi pötyögte Rebekah Mikaelson Vas. Márc. 15, 2015 3:35 pm
» City of Fallens pötyögte Rebekah Mikaelson Hétf. Márc. 09, 2015 2:44 pm
Kezdőlap 
Csüt. Aug. 14, 2014 11:37 pm
† Words: s.k.h. 
Az meg, hogy ez így alakult.. a két kari ellentétes szempont szerint nézi a világot, szóval kiszámítható volt xD
