ღ zene: Avoid.. | megjegyzés: Remélem tetszik a záró (; Köszöntem a játékot <3
Hinni akartam, mert azt reméltem, hogy ami rám vár jobb lesz. Reméltem, hogy az eddigi múltban történt szörnyűségek korszakának befellegzett, de ez a képzet akkor omlott össze semmivé, amikor is újabb csalódás ért. A múltban el vétett hibák, az évek lassú eltelésének korszaka, és mindeközben a fájdalom érzetének a folytonos tudata nyomasztott, de nekem mit ér holmi érzelem? Mit ér az, ha egyszer minden kártyalap úgy is összeomolva ledől? Mit ér az én átkozott életem? Játszhattok kártyákat kiterítve, elrejtve, vagy tán dobálva, de önmagamat el nem fedhettem, s mit egykor Nicolas mondott igaz. Nem vagyok én átokverte szörnyeteg, csak az élet tett ilyenné, és most, hogy boldog lehetnék, inkább tovább kínzom magam azon tudattal, hogy valaki olyannak ártsak, akinek nem kéne. Mit reméltem, hogy a nyakamba omlik, és azt mondja szeret? Egy hasonmásról beszélünk, aki kikapcsolt, mert gyenge! Egy hasonmásról, aki ugyanolyan, mint a többi.. ribancok. Megrázom a fejem, ahogy elmosolyodom, és úgy figyelem az ifjú Petrovát. -Nem veled van a baj, kedvesem.-Simítom végig a kezemet lágyan az arcán, ahogy őt nézem.-Én nem bántani akarlak, csupán egyetlen egy megoldást várok, drága.-Nyomatékosítom benne a szándékom, ahogy gondolkozóra veszi a dolgot. Úgy látszik hazugságot akar kreálni egy hazug személy előtt. Hazudni egy olyan illető előtt, aki önmagának hazudik? Nos nagy hiba! De, amint kiejti a száján a választ elmosolyodom, és értékelem azt, amit mondott, és bár ő neki sejtése sincs ezzel mit árult el nekem, de én legalább tisztán látom, ami alapvető tényező. Tatia gyenge pontja nem én leszek, hanem egyetlen egy személy. -Köszönöm a választ kielégítő.-Eldobva a fadarabot meglepő módon az ölembe kapom őt.-Gyere vár rád egy igen közeli kórház, csak hogy lásd nem vagyok olyan szívtelen.. bár azt is hozzá tehetted a listához, hogy egy ujjal sem bántottalak.-Ejtek meg egy barátságos mosolyt.-A nevem Edward.-Mondom komolyan számára, hisz Tatia a barátnője is így ismer engem, szóval hagyj higgyék, hogy ez a nevem. Végül egy határozott, és gyors suhanással a kórházban kötök ki, ahol azonnal kezelésbe is veszik Katherinet, aki ember.-Köszönöm.-Suttogom, és mintha ott sem lettem volna soha.. eltűnök.
Játék Vége!
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Nappali Szomb. Aug. 09, 2014 11:48 am
Rich & Kath
...
Úgy látszik mindenki tud arról, hogy megittam a gyógyírt. Vagy is pontosítanék; lenyomták a torkomon a gyógyírt. Már épp sikerült volna végeznem Elenával mikor bumm azon találom magam, hogy akaratlanul is, de lenyeltem a gyógyírt. Eléggé nehezen viselem az emberi életet; az öregedés, a betegségek... De a legrosszabb mind közül még is csak az, hogy gyenge vagyok és nem tudom megvédeni magamat. Bárki simán megölhetne, Klaus is majdnem megtette ma, habár lehet, hogy sikerülni fog neki, mert annyi vért vesztek... Meglepődőm azon, hogy mit vár tőlem, hogy mit mondjak el. Tatia gyenge pontjára kíváncsi... Ő mondhatni a legjobb barátnőm - furcsa, mi?! - és nem árulhatom el. Annyi idő után végre van valaki aki segít nekem és tényleg a barátomnak mondhatom. Viszont ha nem válaszolok akkor meg az a karó bennem landol, és akkor már tutira meghalok, mert túl sok vért vesztettem már így is. - Úgy látszik mostanában senki nem kedveli a hasonmásokat. - mondom cinikus hangon miközben felnézek rá, és próbálok feltűnés nélkül időt nyerni, hogy kitudjak találni valamit. Valami frappánsat amit elhisz, és nem fogom ezt a beszélgetést halottként végezni. - Hm... Én úgy tudom, hogy te vagy az. Hisz mindenkinek a szerelme, vagy akit szeret az a gyenge pontja! - mondom a férfinak olyan őszintén ahogy csak lehet. ઈ Zene : Calvin Harris - Summer ઈ Note : bocsi, hogy ilyen rövid lett ઈ Words : secret
ღ zene: Avoid.. | megjegyzés: Elnézést a késésemért!
Hit, remény, bizalom... mit érnek, ha minden elveszett mi egykoron fontos volt? Hinni akartam abban, hogy egy nap megváltoznak a tények, s az élet jobb sorsot ad nekem, de ebben akkor csalódtam, amikor meghallottam azt az egyetlen egy mondatot, mely eltűnhetne a semmiben, mely elveszhetne örökre, mely a homályba vetülhetne, de nem.. egyszerűen képtelen vagyok eltörölni magamból, amikor égetően járja át folytonossággal a lelkem, amikor hatalmas nagy csapásként csak úgy belém döf egy tőrt, és a jelenet újra a szemeim elé tárul. Kegyetlen kép sor ez, szörnyű átok, borzalmas rémkép.. Lám mit tesz az emberrel az érzelmek hada, lám hogyan is lettem én egy teher nyomása alatt, egy átok csapásának csapdájába kerülve lezárva. Reményt akartam arra, hogy az élet változik, hogy én magam boldog lehettek annyi sok évnyi kínzó szenvedés után, de mit kaptam? Újbóli gyötrelmet, melyből az egyetlen kiút, ha kitépem a saját szívemet, mely átkozottul érezni kíván. Ha tehetném elfelejteném őt, az érzést magát, és az emlékekkel járó oltári nagy teher súlyát, mely olyan szinten gyülemlik fel bennem, hogy maga a lelkem is beleszakad. Nem bírom, nem megy, nem akarom ezt.. Annyira fájnak azon képsorok, de azaz egyetlen egy mondat küldött a padlóra csupán, mely örökre véget vetett az egész boldogságomnak, mely eltörölt belőlem minden érzelmi sort, mely kiiktatta magát a lelkemet. Mondja azt valaki, hogy érdemes élni, hogy mindez csupán egy álom, s nem maga a szörnyű valóság. Bízni akartam a jövőben, mely elém tárhatott volna annyi megoldást, de mind közül is a legszörnyebbet kaptam, mely egy életben elképzelhető. Fájdalom, kín, szenvedés... -Én nem veled akarok végezni, kedvesem.-Hangom áttetszően rideg, de mégis közre játszik benne egyfajta gúnyos monológ.-Felőlem simán élhetsz, ha azt szeretnél, hisz egyetlen egy dologért jöttem csupán, amire a választ tudnod kell, hisz ismersz valakit, akit én is ismerek, és ebből kifolyólag most segítesz vele végezni.-Nevetem el magam, ahogy végig pillantok az ifjú ötszáz éves hasonmáson, aki nem mellesleg ebben az állapotban igen ramatyul néz ki, de hát mindent összevetve nem én sodortam ez eddig, hanem a hibrid, aki minden bizonnyal élvezte is a helyzetet, de nekem nem levadászni való egy szánalmas ember, aki oly sok éven át csak menekült a saját árnyéka elől is, mert az élete fontosabb volt, mintsem az, hogy szembe nézzen az ellenfelével. Mondanám, hogy sajnálom, de akkor hazudnék, ami belőlem ugyebár nem kinézhető, hisz mindig is voltam annyira udvarias, hogy az igazat adtam csupán elő, és ez most sem lesz másképp. Nem szándékozom eltitkolni egyik fajta tervemet sem, hisz úgy is győzök, hisz bármit is akarok elérni; azt elérem. -Hmm..-Kezdek el játszadozni a kezemben lévő fadarabbal.-Tudom, hogy megittad a gyógyírt.-Nézek a szemeibe, bár meg kell hagyni napszemüvegben egészen más a látó kör.-Tudom, hogy min mész át, és hogy a drága vérem mit sem érő.. amúgy is szerinted adtam volna ebből?-Mosolygok cinikusan, ahogy végig húzom a karján finoman az eszközt, mely egy pillanat alatt végezhetne immár vele; gyenge.. túl gyenge.-Amúgy is csak akkor segítek, ha szépen válaszolsz a kérdésemre.-Veszem szemügyre jobban azt, hogy hol sérült, és hogy mi a baja. Érzem a vért, de nem érzek késztetést semmire sem.. sokakkal ellentétben nekem megy az önkontroll. Nekem nem okoz gondot egy kis vér; az évek sok mindenre megtanítottak. Sok éheztetés, annyi kínzás.. egy borzalmas élet! Gyűlölöm az életem.. a múltam, de azt imádom, hogy ilyen lettem. -Ez a beszéd.-Mosolyodom el elégedetten a kérdése miatt. Végre rájött, hogy a lényegre térve hamarabb végzünk, bár kétlem, hogy elárulna nekem bármit is, de ha kell neki a feje, akkor szépen beszél.-Mélyen ajánlom, hogy az igazat mond, mert egyetlen egy hazugság, és ez a csinos fa beléd kerül.-Suttogom kegyetlen hangszínen, ha azt hitte, hogy nekem hazudni tudd, akkor tévednie kellesz.-A kérdésem tehát az, hogy Tatiának mi a gyenge pontja? Mi az, ami értékes, vagy úgy egyáltalán fontos számára? Ajánlom a helyes választ.-Bólintok rá a szavaimra, ahogy kihúzva magam letekintek rá, és várom immár a válaszát, amely feltehetőleg eredeti lesz, mert ha nem, akkor az életének is annyi ezáltal..
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Nappali Pént. Júl. 11, 2014 2:59 pm
Rich & Kath
...
Meglepődöm azon, hogy a férfi segít nekem, annak viszont örülök, hogy Klaus végre elment. Viszont pontosan tudom, hogy részéről ez a találkozás még nincs lezárva. Én pedig felfogok készülni a legközelebbi látogatására és addigra remélhetőleg újra vámpír leszek, hiszen úgy könnyebben meg tudom védeni magamat mint most, emberként. A férfire nézek amikor letesz a kanapéra és gúnyosan megrázom a fejemet. - Hmm, mostanában eléggé érdekelt személy lettem. Katherine Pierce emberként, olyan érdekes és mindenki végezni akar vele. - mondom gúnyosan mikor végig hallgattam a férfit. - Csak hogy túl élő vagyok. - mondom gúnyosan mosolyogva mikor ránézek. Nem tudom ki ő, nem ismerem. Ahogy azt sem tudom, hogy még is mit akarhat tőlem, milyen kérdése lehet amire azt hiszi, hogy én tudom a választ. Mielőtt kérdezném tőle, hogy még is mit akarhat tőlem akaratlanul elnevetem magamat. - A vámpír vért a szervezetem elutasítja a szervezetem. Szóval ha nem tudsz vezetni és nincs itt kocsid akkor esélytelen, hogy tudnál rajtam segíteni. - mondom neki a tényeket, miszerint nem tud rajtam segíteni. Mondjuk szerintem nem is nagyon akar, csak azért mondta ezt, hogy elmondjam neki a választ a kérdésére, amit remélhetőleg hamarosan fel is tesz. - Nos, mi lenne a kérdés? - kérdezem tőle egy kis szünet után. Nem tudom mit akarhat, kivel kapcsolatban, de nagyon azt hiszi, hogy tudom a választ. Ls ha nem akarok meghalni akkor ki kell találnom valami frappáns választ arra az esetre, ha az igazit nem tudnám. ઈ Zene : Calvin Harris - Summer ઈ Note : bocsi, hogy ilyen rövid lett ઈ Words : secret
ღ zene: Avoid.. | megjegyzés: Elnézést a késésért, és a minőségért :S
Sohasem voltam a legkedvesebbik személy, de ez a bizonyos Niklaus Mikaelson jóval túl tesz rajtam, hisz amiket hallottam azok koránt sem azt taglalták, hogy eme ifjú úriember mennyire illedelmes, és a többi. Veszek egy mély levegőt, miközben a nőre terelődik a figyelmem, aki egy bizonyos kérdésre igenis választ adhatna majd. Tudom nem vagyok éppenséggel a közkedvelt személyek listáján, de azokén sem szereplek, akiket utálni kellene. Na jó.. kegyetlen vagyok, kissé, avagy inkább nagyon gonosz, de amíg nem rontja el az esélyét addig semmi baja sem lesz; ezt én garantálhattom, persze ha betartja a rá eső részt, és úgy csiripel, mint a kismadár, ami valljuk be nem Katerina Petrova, avagy Katherine Pierce stílusa, de most az lesz, ha kedves neki a féltet kis élete, amely inkább lesz rémálom, mintsem valósan szép, ha el meri hallgatni előlem az adott információt, amelyért akár ölni is képes lennék. Nos tehát irány a valóság, ahogy Klausra nézek végül. -Nem problémával keresem fel önt, hanem egy jóval komolyabb dologgal majd.-Mondom komolyan, ahogy az ifjú szemeibe nézek, bár ő kétszer idősebb, mint én, de sebaj, hisz ettől még fiatalnak néz ki, és nem mondjuk ötven akárhánynak.-Azt fogom tenni, hisz szükségem van egy-két információra.-Mondom keményen megnyomva a szavakat, ahogy a hölgyeményre nézek, és tudatosítom benne, hogy csak is helyes válaszai legyenek majd. Finoman hátrébb lépek, ahogy figyelem az eseményeket, és akaratlanul is elnevetem magam, ahogy kidobja a hasonmást az ablakon, bár ezzel szegény kis élete kezd veszélyben lenni nagyon, de nagyon. Felsóhajtok végül, és továbbra is állok egy helyben, amikor is Klaus közelebb lépve hozzám egy mosollyal az arcán a vállamra teszi a kezét, mintha annyira baráti viszonyban lennénk, na mindegy is. -Meg lesz.-Mondom utána, ahogy ő eltűnik a messzi távlatok valamelyik irányába, én pedig szépen lesuhanok a nőhöz, akit felsegítek a földről, majd minden fájdalma ellenére az ölembe kapva besuhanok vele a nappaliba ahol ugyanis leültettem a kanapéjára. Elsétálok ezek után egy szép kis falábért, majd ezzel állok meg a nő előtt, ahogy elmosolyodom pimaszul.-Nos miután eltűnt Klaus.. úgy hiszem én következek, de nyugalom semmi baj.-Simítom végig a szabad kezemmel az arcát gyengéden, ahogy arra kényszerítem végül az álla alá nyúlva, hogy a két szemembe nézzen.-Válaszolsz nekem egyetlen egy kérdésre, és cserébe segítek neked a meggyógyulásba..-Suttogom lágy hangon, ahogy közelebb hajolok hozzá, de a napszemüvegemet nem igen veszem le, sőt sokkal inkább magamon tartom.-Amennyiban rosszat mondasz, vagy hazudsz úgy.. egy szép kis szúrást kapsz, amelyből ömleni kezd majdan a vér.. szóval helyes válasz legyen, de gyorsan, kedvesem.-Nevetem el magamat végül.-Megegyeztünk?-Vonom fel a szemöldökömet, ahogy mélyen a szemeibe vésem a tekintettemet.
Hello darling, call me by my name
Niklaus Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 380
❦ Join date : 2014. Feb. 26.
❦ Age : 1024
❦ Tartózkodási hely : New Orleans
❦ Job/hobbies : Don't Laugh – You Might Be Next
Tárgy: Re: Nappali Vas. Jún. 22, 2014 9:14 pm
Katherine & Rich & Klaus
- N os valójában az egóm teljes mértékben rendben van, köszöni szépen kérdésed. - kezdek bele egy gúnyos mosolyba, ahogy az előttem vérben fürdő nőre tekintek, bár jó magam is tudom, hogy ez itt még nem elég vér. - Tulajdonképpen így utólag átgondolva az egész dolgot, örülök, hogy nem a te véred kellett az áldozathoz, túl... undorító és közönséges, továbbá mélységesen silány. - mutogatok neki, továbbra is a karóval a kezemben, egészen kellemes kis játékszernek bizonyult az utóbbi egy órában és most csak még inkább annak tűnik, ahogy az őrültségtől fénylő szemem tükrében felcsillan. Egyetlen egy mozdulat és megforgatva a tenyeremben szúrom közvetlenül Katerina kulccsontja alá és egyre mélyebbre és mélyebbre tolom benne, hiszen jól tudom ez egy vámpírnak is szörnyen fájdalmas lenne, egy embernek pedig egyenesen gyötrelmes, de hát vajon kitalálta-e már, hogy ez engem eddig sem nagyon érdekelt és eztán sem nagyon fog. Apró mozdulattokkal igazítom helyére a karót, majd aztán egyetlen mozzanattal húzom ki a sebből, amiből töménytelen mennyiségben kezd el dőlni a vér, amely vörösre festi a hasonmás ruháját, amiben ma éppenséggel tetszeleg. - Tudod az összes hasonmás közül, te vagy a legpocsékabb, Katerina. - kezdek mondandómba, ahogy a válla alól tóduló vért bámulom, mely mámorító érzéssel tölt el, valósággal gyönyörű, már látom is magam előtt, hogy ez milyen szépen fog festeni az újonnan átrendezett házán, amit nem most terveztem porrá zúzni, majd egyszer a későbbiek során mikor békésen szunyókál, elég egy egy szál gyufa és máris lángok borítják el a valaha védelmező otthont. - Bizonyára borzalmas a felismerés, hogy még a kis vinnyogó Elena is többre vitte, mint te, hiszen nézz magadra. - mutatok az újonnan beszerzett sebére, amelyből szándékosan húztam ki a karót, hiszen ha benntartottam volna még magam mentem meg az életét, mert elszorítom a vér útját, így azonban tökéletes látvány tárulhat elém. - Apropó... - ragadom meg a hajánál fogva ahogy közelebb rángatom, majd felállok és így kezdem magam után vonszolni, majd egy lendülettel emelem fel a padlóról, ahol hosszú csíkban jelzik a sötét vörös színű foltok árnyaltai hogy valaki arra járt. - Nos mint mondtam eddig kiválóan szórakoztam, de ideje, hogy mutass is valami tiszteletet, ha már voltam így kegyes és nem öltelek meg. - emelem meg ismét a karót a nyakához, amit hozzá is érintek, de csak finoman, hogy megborzongjon tőle, aztán újra a földre lököm, ahol hatalmas csattanással ér véget, én pedig a szemközti falra stílusosan vérrel vésem a nevem, az ő éltető nedűjének árnyalatával. Lassú kimért mozgásommal fordulok meg, amikor is szembetalálom magam egy idegen férfival, aki beszélni kezd hozzám bár okai mérhetetlenül is indokolatlanul hatnak a jelen helyzetben, de a karóval a kezemben végig hallgatom a vámpír beszédét, mert hogy vámpír, ez tulajdonképpen már az első másodpercben megállítható mindenki számára. - Milyen kár, hogy nem érdekelnek más problémái, de ha már itt vagy, kezelésbe vehetnéd ezt a nőszemélyt. - lépek Katerina-hoz, hiszen látom ezen a férfin, hogy ismeri őt és kicsit sem a kedvesebbik arckifejezését mutatja felénk, ezáltal sikerült a legegyértelműbb dolgot leszűrnöm. Tökéletes, ennél jobb már nem is lehetne. - Ugye nem bánod, ha most magadra hagylak az úrral... - mosolyodom el cinikusan, majd felnézek a férfira, miközben ismét megragadom Katerinát, az ujjamat a friss sebbe vájom, csak hogy érezze a törődésemet, miközben megemelem. - Nem is rabolnám az időtöket sokáig, azonban azt javaslom, hívj üvegest! - rántok egyet rajta, majd egy hirtelen, erős és jól irányzott mozdulattal a nőt az ablakon keresztül a kertbe dobom, magával rántva minden apró kis üvegdarabkát, ahol az egyik fa tövében ér véget, ezek után pedig mosollyal az arcomon sétálok az üres ablak kerethez, majd egy csonkon logó üvegdarabot leszakítok és utána dobok. - Ezt itt hagytad. - fűzöm hozzá, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne jelenleg. - Remélem hamar felépülsz, majd meglátogatlak a kórházban. - nevetek hangosan és cinikusan, majd a mögöttem álló férfihoz sétálok és a vállára téve a kezem mosollyal jegyzem meg neki, hogy ne kímélje egy percig sem. - New Orleans mindenkit szívesen lát. - mosolygok, majd ellépve mellőle indulok a bejárat felé, nyilvánvalóan tudja mire értettem a dolgot, ha pedig nem, akkor nagyon ostobának kell lennie. Az ajtón kilépve friss fuvallat csapja meg az arcom, magam pedig a széllel tűnök el a semmiben, mintha soha ott sem lettem volna, egyetlen dolog mi rám emlékeztet, az aláírt kézjegyem, vérrel a falon.
/ Részemről akkor záró, köszönöm szépen a játékot és nem, még mindig nem voltam durva, sokkal rosszabb dolgokat is csináltam volna. /
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Nappali Szomb. Jún. 21, 2014 8:52 pm
Klaus & Rich & Kath
...
Ha mondani is akarnék neki valamit nem tudok, mivel levegőt is alig kapok. Oda jön hozzám és elkezdi a nyakamat szorítani. Sokáig menekültem előle és sosem voltam általa ilyen közel a halálhoz, hisz elintéztem azt, hogy ne az én hasonmás véremmel törje meg az átkot. Elena persze feláldozta magát. Nah de a hasonmásokról ennyit, van nagyobb bajom is, mintsem azzal foglalkozni, hogy minden jót a Gilbert lány kapott. Klaus szemeibe nézek, melyből jól ki lehet olvasni a gyűlöletet. De hisz ő ezt tudja. Most biztosan örül, hogy 500 év után végre elkapott és jól megkínozhat. De ne felejtsük el azt az aprócska kis tényezőt, hogy kerek 500 éven keresztül sikerült menekülnöm előle. Én megtudtam csinálni azt, hogy keresztül húztam a nagy gonosz hibrid számításaid. Igaz megtörte az átkot, de nem az én véremmel. Felnyögök a fájdalomtól mikor a nyílt sebembe beledöfi a karót és elkezdi azt lefelé húzni. Levegőt alig kapok mivel szorítja a nyakamat, és a fájdalom csak tetézi mindezt. Kínzó fájdalom, mely nem múlik el. Pokolian fájó mikor érzem ahogy húzza lefelé a karót a lábamban. Ilyenkor látszik csak Klaus igazi énje amit Caroline elől el titkol. Klaus mindig is ilyen volt, ilyen is marad, hisz az emberek nem változnak olyannyira, hogy például egy Klaus fajta embert el lehessen fogadni. Sosem lehet tudni mikor támad hátba, mikor árul el, mikor hagy faképnél. Mondhatni én is ilyen vagyok, csak én az áldozataimat nem kínzom meg, ennyi szívességet teszek nekik. Köhögök párat mikor elengedi a nyakamat, de a fájdalomtól nem nagyon tudok megszólalni. Nem is akarok. Nem nagyon számítana az, hogy én mit mondok, Klaust nem hatják meg a szavaim. Felnyögök újra mikor a másik lábamba döfi bele az újdonsült játékszerét a karót ami a szekrényemből maradt. - Értem én, 500 évnyit akarsz vissza adni. Talán megsértettem anno a férfias egódat? Nem lehetett könnyű feldolgozni, hogy elmentem, pedig épp sikerült volna minden, mindened megvolt az átok megtöréséhez. Kivéve én. - mondom neki cinikus hanglejtéssel. Még ilyenkor is, de megtartom a jellemem és megmondom a véleményem. Bosszút áll rajtam, 500 évnyit akar behajtani rajtam, de a tudat, hogy keresztül húztam a számításait. Elena is jobban tette volna ha követi a példámat, de ez már az ő szívügye. Mondani akartam Klausnak még pár dolgot, de egy ismeretlen férfit pillantok meg. Nem tudom ki ő, nem ismerős még a múltamból sem. Azon pedig, hogy ismeri Klaust meg sem lepődöm, viszont a tekintetében azt látom, hogy ismerős vagyok neki. Úgy sejtem ismeri a hasonmásokat, és mivel nem az ajtón jött be ezért természetfeletti. Látom a tekintetében a gonoszságot és azt amit oly sokszor azok szemében láttam akik kivoltak kapcsolva. Az ölés. Ölés iránti vágy. Ezt látom ennél a férfinél is. Én ott ülök a földön, fogom a lábamat, hogy elállítsam a vérzést és nézem a csevegésüket. Nem tudom miért, de az a sejtésem, hogy nekem még fájni fog ez a találkozás. ઈ Zene : James Arthur-Impossible ઈ Note : menjetek mind ketten a pokolba ઈ Words : secret
Az élet nem kegyes, hisz nem fogja eléd állva megkérdezni, hogy minden rendben van-e, nem fog megkímélni a szenvedések hadától, és nem is fogja azt mondani, hogy; "figyelj, sajnálom". Az élet ad, és egyben elvesz, örömöt nyújt, de szenvedést is okoz mindemellett. Én csak erre annyit tudok mondani, hogy magunk alakítjuk a sorsunkat, mi döntjük el, hogy merre tovább, hogy mit akarunk, és hogy min változtatunk, ha a kezünkbe vesszük az irányítási lehetőséget, akkor igen is terelődhetnek jobb helyzetbe egyes pillanatok, de ha csak ülünk, és várunk a nagy semmire, nos azzal nem érünk el egy fikarcnyi jóságot sem, hisz ki fog megszánni minket? Tán a nem létező Isten? Nem halok meg, hisz halhatatlan vagyok, s épp ezért is számolnom kell azzal, hogy eme nyomorúságos földi poklot el kell viselnem valahogyan, bár eddig még nem tudtam kifejleszteni ama technikát, hogy mit lenne érdemes meglépni annak érdekében, hogy a kárhozat eltűnjön az életemből, és ezzel szerintem nem csak én vagyok így. Hatalom, mégis miért ez tartana pont engem életben, mint minden halhatatlant? Semmit nem ér, ha nincs megfelelő eszközöd, ha nincs elég érzéked a tökéletes uralkodáshoz! Ősiek? Nos.. hosszasan sorolhatnám a nevüket, hisz vannak egy páran, de úgy gondolom nem kell részleteznem semmit sem belőlük, avagy róluk, mert mindenki tökéletesen ismeri őket. Közülük egyről ejtenék jelenleg szót; Niklausról, aki nem mellesleg New Orleansben törekedik a maga uralmának felépítésére, persze mindeddig sikertelenül. Nos ő is a hatalmat akarja a halhatatlansága által, de vajon eléri? Meg van hozzá a kellő motivációja? Ugorjunk tovább van itt; Silas, aki erős boszorkány, van itt Tessa, Esther, és Mikael, van itt kegyetlenség bőven, és mind.. oh hagyj ne részletezem. A lényeg azon van, hogy mind-mind uralmat akar, avagy épp a legkegyetlenebb címre pályázik, és ebben épp az a baj, hogy ők maguk sem képesek egyes dolgokra; mindegyikben van gyengeség. Lépteim határozottak, és az egész kisvárosban lévő lakóövezeti terepet ez tölti be csupán, mint egyetlen hangforrás. Utánam nem marad más, mint üresség, és érzéketlenség, avagy csak a tova játszadozó lágy szellő fújása, amely végig fut néhányszor a bőröm felületén. A napfény sütése kellően lehetővé tette nekem, hogy felvehessek egy napszemüveget, míg önmagamhoz kimérten egy fekete pólóból, egy farmer nadrágból, és egy fekete cipőből áll az öltözékem. Barna hajam kissé össze van borzolva, míg a szemeim élesen kutatják az egymás után jövő házak közötti házszám tábla között azt a bizonyos számot, amely Katerina Petrova, avagy más néven; Katherine Pierce lakását takarja. Meg kell hagyni tudnak nagyzolni ezek a hasonmások, hisz számukra teljesen nem is mindegy milyen körzetben laknak, és hogy milyen házban; a lényeg a kényelem.. ez az utca pedig valahogy épp erről árulkodik. Felsóhajtva közelítem meg a házat, ahogy lenne kedvem bekopogni, és szépen bemenni, de most nem vagyok az udvariasság mintapéldája, ezért kifürkészek egy ablakot, majd egy rögtönzött mozdulattal bedobom az ablaküveget egy kővel, amely olyan szépen csattan rajta, hogy eléggé hangosan felveri a környéket ezáltal. Mindeközben persze az üveg ezernyi darabra törik szét, amire egy ravasz mosoly jelenik meg az arcomon, és simán kihasználva a vámpírsebességemet beugrom végül a.. nos ez hálószoba. Könnyed, de mégis gyors szerű léptekkel indulok meg lefelé, ahogy felfigyelek a lenti hangokra. Leérve megállok egy pillanatra, és körbe tekintek. Nem sokára kiszemelek egy széket, amelyet végül megfordítva széttörök, vagyis csak a négy lábát töröm le, de na.. kell a védelem. Belépek végül lazán a nappaliba, ahogy egy férfi, és egy nő fogad a látványával. A fadarabokat ledobálom oldalra, ahogy közelebb lépek feléjük. -Nem akarom megzavarni eme csodás kínzó jelenetet.-Tekintek inkább a férfire, mintsem a nőre. Minden bizonnyal a nő; Katherine ki más is lehetne?! Míg az ifjú urasság Klaus.. nem kell nagy szám, hogy felismerjem az életkora ezren felül van, és egyben hibrid. Pár trükknek köszönhetően ezt megtudom állapítani könnyedén.-Mr. Mikaelson, kérem, ha megengedné, akkor esetleg válthatnék a hölgyeménnyel pár szót?-Nézek a hasonmásra, és eléggé élesen villan meg a tekintettem, ahogy szemügyre veszem. Tökéletes Tatia Petrova külső.. Megrázom a fejemet, és csak egy ölésre való tekintet csillan meg nálam.-Ugyanakkor a későbbiekben igényt tartanék majd önre is.. nem kell aggódni, tudom merre keressem.-Nézek Niklaus szemébe komolyan.-Szóval majd találkozunk New Orleansben, őfelsége.-Hangom kellően játékos csengésű, ahogy közel lépek a férfihez, és enyhén meghajolok tisztelet gyanánt.-Az élet annak fáj a legjobban, aki nem is sejti mi vár rá..-Mosolyodom el, ahogy suttogom a szavakat.-Minden bizonnyal még találkozunk, szóval nem kell aggódnia egy kicsit sem.. tőlem egykönnyen nem szabadul, amíg el nem intéztünk valamit.-Nézek mélyen a szemébe, ahogy hangom komoly, majdan elállok az útjából, hisz ha jól sejtem távozni készül az úrfi, míg nekem itt van Katherine Pierce, mint ama játékszer..
Hello darling, call me by my name
Niklaus Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 380
❦ Join date : 2014. Feb. 26.
❦ Age : 1024
❦ Tartózkodási hely : New Orleans
❦ Job/hobbies : Don't Laugh – You Might Be Next
Tárgy: Re: Nappali Szer. Jún. 18, 2014 12:27 am
Katherine & Klaus
" Menj a pokolba, Klaus! " Ha én életem során számolni kezdtem volna, hogy ezt a mondatot hányszor hallottam, valószínűleg újabb ezer évet töltöttem volna el felesleges nyilvántartással, aminek forrása ez az aprócska mondat, melyen mindig tökéletes gonoszul tudok mosolyogni és ez most sincsen másképpen. Szeretem ezt hallani. Tekintetem kegytelenül villan meg, ahogy mosolyom következtében két apró gödröcske csúszik arcom jobb és bal oldalán annak karakteres vonásaiba, hiszen látom rajta, hogy szenved, magamnak ez pedig kimondottan élvezetes látvány. Határozott mozdulattal kapom el a torkát és erős szorítással jutalmazom az előzőleg elhangzott mondatáért, ahogy hangosan felnevetek. - Megismételnéd kérlek, nem értettem pontosan! - pillantok rá, hiszen jól tudom, hogy ebben a helyzetben levegőt is alig kap, nem hogy még válaszolni és képes legyen nekem, így ahogy egyre inkább szaladnak a percek el mellettünk, én egyszer erősebben szorítom a nyakát, midőn a másik kezemben tartott fadarabot az ő szemei elé emelem, hogy jól láthassa. Arcom egyöntetűen torzul el, ahogy sárgán világító szemeim alatt a megduzzadt erek feszítik szét a bőrömet, szinte hallom, ahogy ahogy a régóta szunnyadó szívem pumpálja egyre erősebben a vért, ahogy rátekintek, majdan a nyílt sebébe vágom a fadarabot és erőszakos mozdulattal húzni kezdem lefelé a karóként funkcionáló fadarabot, ezzel is mélyítve a gyötrő fájdalmak között beszerzett sérülés helyét. - Először is Katerina, ha nem tűnt volna fel ez itt maga a pokol. - hangsúlyozok ki minden egyes szót, ahogy beszélni kezdek hozzá és óvatosan formálva ejtek ki mindent, mintha azok a legféltettebb kincseim volnának. - Másszor pedig.. - rántom ki az éles fadarabot a lábából, majd ismételten a szeme elé tartom. - A pokol valójában nem is olyan szörnyű hely. Mit szólnál hozzá, ha szórakoznánk egy kicsit? - nevetek rá, ahogy elengedem a nyakát, még nem kívánom megölni, ennél sokkal többet kell szenvednie ahhoz, hogy megváltásként a halálba szaladjon. - Itt van ez a fadarab, mint te is tapasztaltad eléggé éles és fájó sebet tud ejteni. Ugye? - pillantok rá, de meg sem várva válaszát a másik lábába döföm, ahonnan bugyogva csapódik ki a vér. - Nem hallom, hogy válaszoltál volna. - szólítom meg kegyetlenül, majd kihúzom a testéből az újonnan avanzsált játékeszközömet. - De tudod mit, inkább ne is mondj semmit, majd helyetted is beszélek én, tudod kedvet kaptam a festéshez, mit szólnál hozzá, ha kidekorálnánk a nappalidat egy kis.... vérrel? A te véreddel. - nézek folyamatosan a szemébe, ahol gyűlöletem, érzéketlenül gonosz mivoltom és üres pusztuló lelkem ölt egyszerre vegyülve testet és tükröződik. - Gondolj csak bele... milyen gyönyörű volna, ha a kecses nyakadnál feszülő ereket elpattintanám és azok egy csapásra terítenének itt be mindent vérrel. - húzom végig a nyakánál a szekrényének egy darabját, ahogy továbbra is tekintetemmel tüntetem ki, majd egészen közel hajolva kezdek neki suttogni. - Ne aggódj Katerina, még nem öllek meg, ennél jóval több szenvedést szántam neked!
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Nappali Hétf. Jún. 16, 2014 4:18 pm
Klaus & Kath
...
Mielőtt felfoghattam volna bármit is a nappaliban elhelyezett szekrénynek dobott. Ha így folytatjuk akkor a távozását nem fogom megélni, bár szerintem pont ez a célja. De ez engem nem is érdekel annyira per pillanat, számomra az a fontos, hogy Nadia biztonságban legyen. Sok mindent elszúrtam vele kapcsolatban, úgy hogy ideje, hogy helyre hozzam a dolgokat. És ha ehhez ez kell... Állok elébe! Az esés miatt illetve a landolás következtében a lábamba beleállt egy fa darab amit kihúzok közben pedig felszisszenek. Kezemet a sebre teszek, mivel nagyon vérzik. Eddig nem féltem annyira, de mikor oda jött hozzám egy hegyes fadarabbal bevallom elkezdtem félni, főleg, hogy a lábam eléggé vérzik és nem tudok mit tenni ellene, mivel immár nem vagyok vámpír, hogy begyógyuljon. - Menj a pokolba, Klaus! - mondom neki direkt nem adva kérdéseire választ. Így is eléggé kihúztam nála a gyufát, akkor már nem mindegy? Így is úgy is megöl, de remélem legalább a lányomat békén hagyja, hisz ő nem tett ellene semmit. Klaus engem akar megölni nem őt. ઈ Zene : James Arthur-Impossible ઈ Note : ઈ Words : secret
A hasonmásoknak van egy kimondottan idegesítő szokásuk, még pedig hogy mindig akkor beszélnek, amikor senki sem kérdezi őket és mindig olyanról, amire meg végképp nem kíváncsi senki sem. Kérdezte például most valaki ezt a nőt arról, hogy mi a véleménye az egész üggyel kapcsolatban és roppant nagy merészségre vall, hogy még szájalni próbál velem valami utasító hangnemben, de semmi probléma, hiszen kimondottan jó kedvemben vagyok, így mosolyogva fogom megtanítani, hogy mit kap az aki Klaus Mikaleson-nal szórakozni próbál és noha nem történt olyan nagy horderejű dolog, mégis szükségesnek érzem, hogy szórakozzam egy picit, hiszen ha már visszatértem ebbe a poros kisvárosban, legalább valami haszna is legyen a dolognak, miután nem szeretem az unalmas hétköznapokat. - Nocsak, nocsak.. még a végén kiderül, hogy Katerina Petrova képes érzelmekre. - sétálok fenyegetően cinikus mosolyommal közelebb. Természetesen ezt ironikusan gondoltam, hiszen ennek a nőnek saját magán kívül igazán senki sem fontos, így az álca, hogy a lányát próbálja védeni, igazán felesleges, főképpen előttem. Ha neki annyira számítana az a nő, akkor, éppenséggel nem itt ücsörögne és nem az ügyes bajos dolgait végezné, hanem minden egyes percben a lánya mellett lenne, arról nem is beszélve, hogyha valaha számított volna neki, akkor megpróbálja megkeresni őt, de nem így történt, tehát a valós történéseket és igaz gondolatokat mindenki leszűrheti saját magának, gondolom nem szükséges tovább ecsetelnem bármit is ebben a témában. Bár azt kell mondjam egy ilyen anya, talán jobb is volt annak a lánynak, hogy nem kellett egy ennyire önző és velejéig romlott személy mellett felnőnie, hiszen ha valakit tudja milyen egy pokoli anya, akkor az én vagyok, igaz Esther-t én nem is tekintem az anyámnak, miért is tenném? Örömmel töltött el minden egyes alkalom mikor a pokolra küldhettem őt is, Mikael-t is és ha esetleg úgy döntenének, hogy vissza akarnak térni, nos újra kitörő örömmel fogom intézkedni a haláluk felől, de koporsót már nem kapnak, mert nem érdemlik meg, hiszen még a bibliában sem támadtak fel ennyiszer és ezt kezd kóros lenni. De térjünk vissza az eredeti gondolatokhoz, azaz Katerina-hoz. - És még valami. - suhantam elé, majd ismét a nyakánál fogva emeltem fel a földről. - Ha azt gondolod parancsolgathatsz nekem, akkor tévedsz. - mosolyodom el cinikusan, majd egy hirtelen mozdulatsorral hajítom arrébb, egyenesen a nappaliban elhelyezett szekrényre, amely az erős becsapódástól darabokra hullik, én pedig összedörzsölöm a tenyerem, mintha csak a reggeli szemetet vittem volna ki, bár a hasonlat talán nem is olyan eltérő. - Ó, és ha annyira fontos neked a lányod, miért nem próbáljuk ki, hogy fordítva is így van-e? - nevetem el magam, ahogy közelebb sétálok ismét hozzá, majd a földről felkapok egy élesre tört fa darabot. - Hová kéred, kedvesem? Az oldaladba? A hasadba? Netán a szívedbe? - guggolok le hozzá fenyegető tekintettel, melyben az őrület csillog vadul cikázva.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Nappali Vas. Jún. 15, 2014 2:29 pm
Klaus & Kath
...
Nem tudom hogy mire készül és mit akar tőlem, azt végkép nem tudom, hogy hogy a francba jutott ide be mikor soha az életben nem hívtam ide be, de hát mindegy is. Késő már ezekkel a bajokkal foglalkozni. Már annyira sem tudom megvédeni magamat mint eddig Klaus ellen. Oda jön hozzám és a nyakamnál fogva felemel, a lábam nem éri a földet, levegőt pedig egyre nehezebben kapok. Válaszolni nem nagyon tudok neki, hisz levegőhöz is alig jutok a szorítása által. 500 évig sikerült elmenekülnöm előle, sikerült elbújnom és megvédeni magamat, most pedig egyik pillanatról a másikra szembe találom magamat vele, és védeni sem tudom magamat. Hála a drágalátos Elena Gilbertnek. Első dolgom vámpírrá válásom után, hogy kitépem a gerincét. Megbosszulom azt, hogy emberré változtatott, és így pokollá tette az amúgy sem napos életemet. Gondolataimból az ébreszt fel, hogy a kanapén találom magamat. Nem volt kellemes esés, de legalább nem a földre estem. Klaus szemeibe nézek mikor ide sétál hozzám. Megigézni nem tud, mivel verbénát iszom. Végig hallgatom az összes mondandóját, de csak egy mondatán jár az eszem, amiben megemlítette Nadiat. - Hagyd békén a lányomat! - mondom neki dühösen mindvégig a szemébe nézve. Nem mondom azt, hogy nem félek tőle, de Nadia biztonsága fontosabb az életemnél, így hát nem érdekel ha megöl, csak a lányom legyen biztonságban. Eddig rossz élete volt, azt akarom, hogy ezután boldog legyen. ઈ Zene : James Arthur-Impossible ઈ Note : hát... oké ઈ Words : secret
Lassan emelkedem fel a kanapéról, amin eddig helyet foglalva iszogattam, majd a poharat éles csattanással vágom az asztalra, mely ennek erejétől darabokra hullva hullik a földre és a szilánkok borítják be a halvány árnyalatú szőnyeget, mely szinte magába is nyeli az üveg mozaikjait. Kimért léptekkel és gonoszságtól duzzadó szembogaraimmal indulok el feléje, míg egy fenyegető mosoly húzódik az arcom vonásaiba, ahogy pillantásommal továbbra sem engem, hogy bármiféle mozgást tegyen, hiszen védtelen velem szemben, most jobban, mint eddig bármikor máskor az idők során. - Katerina, Katerina. - lépek végül egészen közel, ahogy az arcomról a fagyos mosoly eltűnik, a csendes teret pedig a szemem alatt megfeszülő erek duzzadása, a szemem vibráló sárgán való villanása és hosszúra nyúlt szemfogaim mozdulása tölti ki. - Mondanám, hogy öröm újra látni téged, de térjünk a lényegre, mert utálom a mellékes beszédet, a terelést és a fölösleges szövegelést! - egyetlen hirtelen mozdulattal ragadom meg a nyakát és emelem meg a padlóról, de csak pont annyira, hogy a lába már ne érhesse el a talajt és a szorításom erősségével egyre kevesebb és kevesebb levegőhöz juttatom. - Nos, volt egy egyességem a lányoddal, de ő úgy tűnik elfelejtette ezt betartani, viszont én sosem vagyok rest beváltani az ígéreteim, szóval köszönd neki a történéseket! - hajítom arrébb egyenesen a nappaliba, ha szerencséje van talán nem a földre esek, hanem a kanapéra, bár engem a legkevésbé sem érdekel a dolog. - Szóval leszel szíves neki egy üzenetet átadni, most még csak ezért nem öllek meg téged. - lépkedek utána, miközben mutogatok és ezzel is érzékeltetem szándékaim valóságosságát. - Az üzenet pedig úgy szól... - lépek közel hozzá és megállok mellette, ahonnan egyenesen a szemébe tudok nézni. - Niklaus Mikaelson csak egyetlen egyszer kér, utána már elvesz. Kár volt engem magatokra haragítani. - mosolyodom el gonoszul, mert bár ugyan nem terveztem, hogy őket is bevegyem a játékba, de ha már így alakult, miért is ne alakíthatnám az eseményeket a saját javamra, hiszen természetesen ez még mindig rólam és a saját jólétemről szól. Másnak itt helye nincs.
Hello darling, call me by my name
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Nappali Szer. Május 21, 2014 2:37 pm
ღ Klaus & Katherine ღ
Egy ideje már a Salvatore házban vendégeskedtem, így csak Elena hülye gönceit tudtam hordani, mert még a házból sem tehettem ki a lábamat. Persze amikor tudtam elszabadultam onnan, meguntam a négy falat, és kedvenc hasonmásommal, Tatiaval buliztam, illetve agyaltunk azon, hogy hogyan lehetnék újra vámpír, Túlélő vagyok, és ez azt jelenti, hogy nem adok fel dolgokat olyan könnyen. Ma szabad volt az egész napom, így úgy döntöttem, hogy haza megyek pár normális ruháért, illetve néhány cuccért ami elengedhetetlen, hogy ne legyen nálam. Pár ékszer, és egyéb kiegészítő. Városon keresztül mentem, hisz ott kevesebb az esélye annak, hogy megtámadnak. Bár ki tudja... Kivettem a kulcsot a táskámból, majd szép nyugodtan kinyitottam az ajtómat, átléptem a küszöböt majd bezártam magam után. A kulcsot ledobtam az asztalra majd besétáltam a nappaliba, hogy igyak valami frissítőt. És ekkor láttam meg valakit... - Klaus... - mondtam ki halkan, s meglepetten a nevét. 1) több mint 500 éve meg akar ölni és 2) hogy kerülhet ide, ha nem hívtam be?!
Hello darling, call me by my name
Niklaus Mikaelson
HEY DEAR, I'M A ORIGINAL
❦ Hozzászólások száma : 380
❦ Join date : 2014. Feb. 26.
❦ Age : 1024
❦ Tartózkodási hely : New Orleans
❦ Job/hobbies : Don't Laugh – You Might Be Next
Tárgy: Re: Nappali Kedd Május 20, 2014 6:30 pm
Katherine & Klaus
Lassú léptek zöreje veri fel a ház ürességében elhaló csendet, midőn a házba lépve a nappaliba kanyarodva veszem szemügyre ennek az otthonnak az apró részleteit. Meglepően finom ízlésre vall a berendezése, ami bizonyára nem Katerina-nak köszönhető, hiszen ő maga sohasem állna le ilyen apróságokkal foglalkozni, pedig ha tudná azon apró titkot, hogy az otthonunk sok mindent elárul személyünkről, akkor biztos foglalkozna vele. Ahogy sejtettem, nem található még itthon, így a jelenlétem nagyobb meglepetést már aligha okozhatna, főképpen miután senki nem tudja, hogy a mai napon átlépve ennek a poros kisvárosnak a határait, egyenesen idejöttem. A közelben volt egy kis elintéznivalóm, így aztán kellemest a hasznossal összekötve döntöttem úgy, hogy kicsit elbeszélgetek a kedvenc hasonmásommal és ha felelni tud néhány apró kérdésemre, akkor talán kedves leszek és nem ölöm meg...azonnal. Közelebb sétálok a szekrényhez, amin egy fotó díszeleg és amelyről szerénynek nem nevezhető arcmása mosolyog rám vissza, de mivel kimondottan zavarja az aurámat ez a fotó, így egy mozdulattal lesöpröm a földre és a darabjaita tört képkeret üvegjének hangja csapódik ki, az egyébként mélységes nyugalomban. Szemrevételezem a többi használati tárgyat is, de semmi érdekes nem köti le a figyelmem, mindaddig míg fel nem fedezem az italos pultot, ahol kiszolgálva magamat, töltök egy wiskey-t. Megragadva az italt foglalok helyet a kanapén és várakozni kezdek a hasonmásra, remélem nem tart neki sokáig, hogy hazaérkezzen, mert lenne jobb dolgom is, mint az ő lakásában ücsörögni. Sokkal szívesebben lennék most a saját városomban, hiszen akad ott is elintéznivalóm bőven, de szükségem volt valamire az itteni villámból, amit eddig csak azért nem vittem el magammal, mert itt jobbnak éreztem a biztonságát, persze ettől függetlenül, mivel a ház üresen áll, lehet, hogy megpróbáltak már mások is körbenézni. Az ellenszegülőkből én ugyanis még ezt a pofátlanságot is kinézem, de bánatukra, mindent ami fontos vagy fontos lehetne a számukra, rég eltávolítottam onnan és arról is gondoskodtam, ha valaki megpróbálna betörni egykori otthonomba, akkor az kínkeserves halállal lakoljon. Sosem lehetünk ugyanis elég felkészültek és bár ezer év paranoiáját mások görcsösségnek és elutasítandó dolognak ítélik meg, addig én magam ezt kifejezetten előnyösnek tekintem. Hogy miért? Nem fogok erről hosszú monológokat ecsetelni és még csak véletlenül sem árulnék el ilyesmit magamról, hiszen akkor túl könnyen kilehetne játszani. A gondolataimat a zár kattanása szakítja félbe, ami azt jelzi, hogy a ház tulajdonosa végre valahára megérkezett és miután nekem nem a bejárati ajtón szokásom közlekedni, talán még inkább meglepheti majd a jelenlétem, mindazzal együtt, hogy be sem hívott és mégis a legnagyobb nyugalomban iszogatok a nappalijában. Nem árt ha van egy boszorkány, aki ezeket az apró problémákat megoldja számodra, hiszen akkor sokkal szórakoztatóbbá válik a dolog. Ez a nőszemély pedig valószínűleg inkább megvárta volna, hogy rágyújtsam a házat, mintsem, hogy behívjon. Tehát meglepetés, Katerina, játék indul! - Késtél! - szólalok fel, mintha csak egy megbeszélt találkozóra jelentem volna meg és a hangom cinizmussal színezve hasítja át a köztünk lévő távolságot.
Most a Young Blood frpg oldalára tévedtél. Reméljük, hogy az oldalunk elnyeri a tetszésedet, hiszen itt biztosan nem fogsz unatkozni. Ezen a helyen tényleg csak a fantáziád szabhat határt, illetve ha valami egyedi ötlet merül fel benned a karaktereddel kapcsolatban ne habozz! Mit is rejt ez az oldal? Sok-sok izgalmat, illetve kezedbe adja Mystic Falls és New Orleans városát, hogy te alakítsd az ottani lények, emberek életét, de akár azt is mondhatnám, hogy a város életét. Ne feledd itt semmi nem az aminek látszik, mert itt minden árnyékben egy "démon" lapul, aki vagy jót akar cselekedni, vagy pedig a poklok poklát járatni veled. Elég bátor vagy ahhoz, hogy szembe nézz velük és te magad alakísd a jövődet? Akkor ne habozz, itt a helyed! Ha ez se lenne elég, akkor még egy dolgot elárulok neked. Mindenegyes széllel egy újabb jövevény érkezik a városba, hogy az ott élők amúgy se unalmas életét még jobban felbolygassa. Bármiben segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan keresd fel az egyik staff tagot, hiszen szívesen segítünk neked. Minden kedves kezdőjátékost is szívesen látunk az oldalon, mivel itt nem "tévedhetsz el". Légy részese a mi kis kalandunknak! A döntés a te kezedben van... Mi szeretettel várunk téged. (;
Oldal alapítása: 2013. december 20.
Belépés
Fecsegõ-tipegõ
ahol mindig beszélhetsz...
Jelenlévõk ..
Akik a város életét színesítik.
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (79 fő) Vas. Szept. 29, 2024 2:39 pm-kor volt itt.
Bejelentéseink
Ami az újságok címplapján is megtalálható.
❦ Oldalunk több mint fél éves fennállásának, illetve nagy időugrásának köszönhetően gyönyörű új külsőbe öltözött, ami ezúton is köszönünk Kenzynek! <3
❦ Az oldalon jelenleg semmilyen faji- illetve nemi korlátozás nincsen. Szívesen látunk mindenkit! (:
❦ Egyre több sorozatbeli, keresett karakter, illetve most már canon karakterek is keresik a megalkotójukat. Amelyik az adminok fejéből pattantak ki. Bármivel kapcsolatban kérdésed lenne, akkor keresd a hirdetőt vagy pedig az adminokat.
❦ A sorozatbeli karakterek listája a sorozat adásaival folyamatosan frissül, bővül, de ha van olyan karakter, aki nálunk nincs feltüntetve és a státusza az oldalon szabad, akkor ne habozz! Mindössze jelzésképpen egy pm-et kérünk tőled! (;
❦ Továbbra sincsen megkötött szószám, illetve sorok száma sincsen meghatározva. Eddig nagyon szép hsz-ek születtek és reméljük a továbbiakban is ilyen szép olvasmányokkal lesz tele az oldal. Szóval ilyen téren abszolút szabad minden!
❦ Különböző nemi beállítottságú karakterek érkezése sincs betiltva az oldalon, valamint a felnőtt tartalmú játékoké sincs, pusztán az utóbbinál arra kérünk titeket, hogy ezt tüntessétek fel a reagok elején.
❦ Valamint, köszönjük szépen minden egyes tagunk maradását, illetve aktivitást, mert nélkületek az oldal nem működhetne. Tovább jó szórakozást kívánunk mindenkinek és sok izgalmat. (;
3>
Újdonságok
legutolsó üzenetek
» Heart of Europe pötyögte Rebekah Mikaelson Kedd Márc. 17, 2015 5:04 pm
» Szent Johanna Gimi pötyögte Rebekah Mikaelson Vas. Márc. 15, 2015 3:35 pm
» City of Fallens pötyögte Rebekah Mikaelson Hétf. Márc. 09, 2015 2:44 pm