Magnus & Richard

A világ változik, és ezáltal mindennek más értelme lesz. A napok rövidebbeknek tűnnek, az évek elrepülnek, és mi magunk múló csekélységekké válunk, ahogy észrevesszük, hogy öregszünk. Egyesek meghalnak, mások tovább élnek az örökké valóságig, vagy talán csak egy pontos ideig élhetnek, amely talán néhány száz évet takar. Úgy érzem a világ előrehaladtával egyes értékek eltűnnek, mintha az eddigiekben sem léteztek volna sohasem. Minden új értelmet nyer, minden más szemszögből zajlik, mindenki más, és mégis oly annyira vak ez az élet maga. Az emberek azt hiszik ők uralnak mindent, és nem látnak a háttérbe ahol megannyi cselekményszál fut össze, sőt ahol maga az értelem történik. Természetfeletti lények, s tán mesébe élő csodák világa kápráztathatja el azt, aki ebbe az egészbe belekerül, de ez koránt sem egy mese, amely boldog befejezést takar. A sors maga az, mely kínzóan megjutalmaz a fájdalommal teli élettel, mely akár lehet áldás, vagy tán a halálba vezető út is. Annyi éve élek, és mégis azt kell mondjam ez eddig semmi jó sem történt; kihasználtak, kínoztak, átvertek, és elhagytak.. Nincs jutalom, nincs áldás, és nincs lehetőség egy jobb, avagy szebb életre. Hiába futsz, menekülsz, vagy könyörögsz, hisz az egyetlen jutalom az maga a szenvedés okozta kínzó esemény sor, amely mindennél fájdalmasabb. Próbáltam elrejtőzni, vagy úgy tenni, hogy egyszer minden rendbe jöhet, de nem történt így, pedig én mindennél jobban szeretem volna egy olyan jövőt, amely a boldogságot hozza, de ha nem, akkor én magam válok egy földi pokollá, és nem pediglen én fogok szenvedni! Én leszek a végzete mindenkinek, és egyúttal a veszte is; nem kellemes velem találkozni, főleg, ha vadászni támad kedvem, amely valljuk be sosem végződik jól, hisz valaki mindig meghal, de ezen nap eseménye teljesen más; most nem ez van az előtérben, hanem egy olyan dolog, aminek van is értelme. Bólintottam udvariasan Mr. Bane szavaira, ahogy megvártam, míg összeírta a listát, és csak aztán vettem át, ahogy felém nyújtotta.
-Ezt kérnie sem kell, hisz tudom a dolgom.-Mondom komolyan, ahogy figyelem őt. Mindenesetre ezekkel nem lesz gondom; simán megszerzem egy hét alatt. Általában mennek az üzletek, és minden egyéb alkudozás, amely által be kell szereznem, és amint meg vagyok jelentkezem is a boszorkány mesternél, aki mint mondta megteszi nekem a dolgot. Nincs kétségem felőle, viszont az, hogy én mit is fogok ezzel kezdeni.. igazán kérdéses dolog. Egy tőr.. és noku karó; jól hangzik, amíg nem égetni akarnak, persze leszögezném, hogy ettől nem leszek sem felsőbbrendű.. nem fogok magamtól elszállni, nem leszek oda-vissza, csupán nehezítem a támadóim helyzetét. Az ára pedig a dolognak gondolom ésszerű, és bármi is legyen az állok rendelkezésére, hisz az ígéret, az ígéret, és én tartom a szavamat akármibe is kerüljön. Figyelem, ahogy simán rám bízza a lányt, majd kis idő múlva távozóra fogta, azért egy enyhe meghajlást még kifejeztem tisztelettel felé, majd egy laza mozdulattal a nő háta mögé kerültem, és még csak most kezdődik a móka.. nem fogom könnyen megölni, előtte inkább kiderítem, hogy mit is akart, mert utálom, hogyha megzavarnak, és jelen esetben ő most ezt keservesen megfogja nekem fizetni!

Játék Vége!
// Köszöntem a játékot

Magnus & Richard

Sohasem tartóztam a jó vámpírok sorai közé, hisz nem akartam állat véren élni szánalmas módon, avagy beilleszkedni egy olyan csoportba, amely nem hozzám illő; az emberek halandóak, és ha egyet is megkedvelsz közülük, akkor előbb, vagy utóbb észhez térve azon kell kapnod magad, hogy megöregedett, avagy meghalt az adott illető, pedig te magad nem szereted volna ezt végig nézni. Egy ember élete nem természetfeletti, hanem inkább természetes. Ők uralkodnak az állatok felett, mi pedig felettük, ami jegyezzük meg egy-két esetben tényleg kedvező, s jó. Amióta vadász lettem; egy gyilkos úgy érzem sokkal többet megtettem, mint ameddig egy átlagos vadász egyed el menne voltaképpen. Hosszú éveim alatt annyi mindent eltudtam sajátítani, annyi mindent a magaménak tudhattam, míg mindeközben az élet elmúlt. Az éveim javarésze a fájdalom megélésével telt, míg a másik szakasza a kegyetlen valómat adta. Miután egy-két személy megtapasztalta az életemet, majd elmondhatná nekem, hogy milyen is ezt túlélni, persze csak akkor, ha túl is élik. A boszorkányok, a vadászok, és egyes idősebb vámpírok; kínoztak kegyetlenül, mert élvezték látni, ahogy szenvedek, és mindeközben ez nekem nagyon fájt, de csak mindaddig, míg a szervezetem meg nem szokta a vasfű okozta kínt, míg nem enyhült a karó okozta fájdalmi szúrás, és még oly hosszasan sorolhatnám. Persze a varázslat is kiemelő értékű lehet, mert az engem kicsit sem visz.. csodák csodájára, avagy sem, de rajtam azzal sem lehet kifogni. Gondolatmenetemből inkább az hoz vissza, hogy egy bizonyos személy egyre közeledik felénk, s én nem tudom eldönteni, hogy mit tegyek; öljek, avagy maradjak nyugton, hisz ugyebár társaságom van, és nem hiszem, hogy díjazná, ha éppenséggel én csak úgy megölnék valakit, de lehet, hogy tévedek.
-Köszönöm szépen a jó tanácsot, és ezt a részletes leírást öntől. Legtöbben leginkább nem javasolnak semmit sem, csak azt várják el, hogy fizessem ki az alku rám eső részét, és intézik azt, amit én diktálok, de így sokkal könnyebb dolgom van, hogy ön is ötlettel, avagy tanácsokat mond.-Nézek a szemeibe, és bár tudom, hogy az előbbiekben egy pillanatra ez nem volt meg, de csak a védelem miatt kellett. Vadász vagyok, és szükségem volt egy fegyverre az érkező ellen. Nyilván jól gondolom azt, hogy biztos elhordott finoman mindennek, de tegyük hozzá mentségem van, amit nem sokára majd ő is megtapasztalhat testközelből.-A faj; vámpír.-Mondom ki egyszerűen továbbra is tartva a tisztes távolságot, ugyanakkor a szemkontaktust. Persze az én arcomról leolvasni bármit is rejtély lenne, hisz érzéstelen vagyok.-Tíz perc se kell szerintem, és meg lesz, ami kell önnek ehhez az egészhez.-Mondom komolyan, ahogy végül feltűnik az a bizonyos természetfeletti személy a férfi háta mögött egy szép kis íj szettel, persze megjegyezendő, hogy vámpírral van dolgunk. Akaratlanul is ott köt ki a tekintettem, ahogy végül szóra nyitom a számat.-Elnézést a nem önre való figyelésemért, de a hátánál jelenleg egy bizonyos nő fegyvert szegez ránk.-Mondom viszonylag komolyan, ahogy most már megszegve a távot elkezdek közelebb lépni a férfihoz, de egyáltalán sem olyan közel, hisz nem szokásom a személyes aurájába bárkinek is belemászni.-Esetleg segíthettek önnek, hölgyem?-Vonom fel a szemöldökömet érdeklődve, majd oldalra pillantok Magnus Banere, aki rögtön leszűrheti a tekintetemből, hogy ha kell én szívesen megölöm ezt a személyt, de ha ő akar vele játszadozni, akkor akár csak nyugodtan, miközben a lány elő egy nyilat bizonytalanul. Én egy hirtelen suhanással el is kapom, és oldalra dobom.-Ezt még egyszer ne csinálja!-Mutatok a nőre komolyan, majd finoman arrébb állok.-Nos, Mr. Bane mi lesz?-Teszem fel a kérdésemet végezetül.

Magnus & Richard

A múltam azon részleg kategóriába sorolható, amely senkire sem tartózik rajtam kívül. Elég, ha én tudom, hogy mit kellett megélnem, avagy átélnem, persze annyit elmondhatok, hogy senkinek sem kívánom ugyanezt az életet, mert nem volt kellemes érezni minden egyes percben azt a megszűnhetetlenül fájóan kínzó létet, mely úgy teszi az adott személyt gyengévé rögtön, hogy azonnal kárhozat lesz minden egyes percnyi élet, avagy sors, mely eléd tárul. Nem hiába lettem vadász, nem hiába öltem, és ölök meg annyi mindenkit. Mindezt azért teszem, mert a múltam ilyenné változtatott; egy kegyetlen lénnyé, egy átkozott szörnyeteggé, akinek minden egyes gondolata a megrögzött gyilkolás. Nem tudom ezt már félredobni, ezzel már le sem állhatok, hisz amióta elkezdtem azóta ez enyhít mindent, ami bennem él; segít a magányom feldolgozásán, erősebbé tesz, és egyben hatalmat ad, bár nem mintha érdekelne, hogy uralkodhassak mások felett, sőt semmi ilyesmire nem törekszem, szóval nem akarok sem király lenni, sem pedig világuralmat nem akarok elérni, hisz semmi értelmét nem látom ennek. Mégis mit kezdenék vele? Meg amúgy is ez a fajta cselekvés, avagy elérési terv nem az én reszortom..
A kérés, amit felvázolok különös képen szokatlan, de tudom jól, vagyis csak sejtem, hogy az előttem álló boszorkány képes lesz erre, hisz nem hiába pont őt kerestem fel. Tudtam jól, hogy egy ilyen varázslat kivitelezéséhez erős boszira lesz szükségem, egy olyanra, aki egyben rafinált, de mégis találékony, és benne, mint bizonyos idősebb személybe megtalálhatóak ezen vonások. Gondolom rengeteg mágiával kapcsolatos dolog állhat a múltjában, amihez elengedhetetlen a sokféle varázslat gyakorlata, avagy megtétele is. Nem amatőr, hisz ezt már az első találkozásnál megállapítottam, és az ereje is felettébb különleges, sőt talán megjegyezhető, hogy akár felérhet Silas erejével, vagy tán jóval erősebb is nála. Veszek egy mély levegőt, ahogy a férfi szemeibe nézek, és kíváncsian várom, hogy erre az egészre mégis mit fog mondani, hisz az eshetőségnek számtalan változata megtörténhet. Vagy nem tudja véghez vinni, vagy nem lehet ilyet megcsinálni, vagy meglehet.. és a többi. Persze én nem fogok most vázolgatni, mert felesleges lenne. Nem vagyok boszorkány, és főleg nem vagyok ennek a mestere, s már ha itt tartunk, akkor nem is lennék az sohasem. Megelégszem én azzal, hogy vámpír vagyok, és hogy vannak bizonyos képességeim, ami mondjuk egy rendes embernek nincs meg. Ezenfelül pedig, ha bármi kellene boszorkányokkal üzletelek, amelyben benne van a kölcsönös megegyezési feltétel, hisz megtanultam az életem során, hogy semmi sincs ingyen.
-Ami azt illeti ez különösen jó hír, hisz lehet kivitelezni.-Jegyzem meg, ahogy immár megmozdulok, és teszek hátrébb egy lépést, ahogy körül tekintek a környéken. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha lenne itt valaki, de bizonyosan képzelődöm, avagy mindegy..-Legalább nem lehetetlent kívántam.-Mondom komolyan, ahogy is a zakóm belső zsebébe nyúlok, ahogy a romok irányába fordulok, és a férfinek háttal leszek egy pillanatra, de csak addig, míg a kezemre erősítek egy kis vadászati eszközt, mert nem vagyok én abban olyan biztos, hogy egyedül vagyunk, majdan ismét felé fordulok, és immár a szemeibe nézek.-Természetesen semmi probléma nincsen azzal, hogy más időpontra kell tennünk. Én bármikor állok az ön személyes rendelkezésére; legyen az akár a kérése, vagy csak azon kívül bármi egyéb. Szívesen végzek el bizonyos feladatokat.-Mondom felvázolva a dolgokat, miközben a bal oldalról egy faág recsegésére leszek figyelmes, viszont nem mozdulok egy tapodtat sem, sőt arcom sem árulja el, hogy tőlünk egy jóval távolabbi ponttól valaki épp erre felé tart. Nagyon is nyugodt vagyok, és kimért a helyzethez képest, ahogy teszek egy lépést a férfi felé, s ezáltal visszakerülök az eredeti helyemre, hisz nem régibben még itt álltam.
-Már csak az a kérdés, hogy milyen dolgokra lenne szüksége.-Nyitom szóra végül a számat, ahogy az óvatos lépteket is meghallom most már a távoli pontból. Tán mennyire lenne rám rossz tekintettel ez a boszorkánymester, ha én most csak úgy kinyírnám az adott illetőt, aki nem mellesleg felénk tart? Persze hozzáteszem, hogy nem jó szándékkal érkezik, hisz az óvatos lépések, és ez a kellően lassú járási stílus inkább kémkedésre, avagy épp ölésre alkalmasabb, mintsem baráti jellemre. Szóval kétségbe vonom, hogy az előttem álló Magnus Bane ehhez mit is szólna. Nyilván nem ragadná meg a magam kegyetlen modora, de mit tegyek? Úton-útfélen bajt jelentek, s csak azért, mert a saját fajtámat vadászom.. néhány vámpír erre ki van akadva.-Nyugodtan mondja el, hogy miket kell beszereznem, és máris megkapja azokat.-Tekintettemet az előttem nem messze lévő személy tekintetébe vésem, ahogy megvillan a szemeimben egy kis játékosság, hisz az, aki érkezik egyre közelebb, és közelebb előhozza belőlem azt a fajta stílust, amely az ölésre vonatkozik, persze az ölési szándékomnak nyoma sincs, de akkor is.. ez a bizonyos ismeretlen kiakasztó. Tutira veszem, hogy épp ölésre készül, ahogy egyre közeledik felénk..

Magnus & Richard

Egykoron a legnemesebb család gyermekeként tartottak számon, míg mára egy elvetemült vámpír hírében állok, aki előszeretettel végez a saját fajtájával is. S hogy miért? Nos mindenkiben megfogalmazódik a kérdés, de az indokot elég, ha csak én tudom, hisz minden egyes múltban történt dolog ellenére ez az, amelyet értékelni tudok igazán. Élek, s létezem, ölök, és kegyetlenkedem, hisz mindez bennem van, és engem nem érdekelnek a kikötött szabályok, hisz lám minden határt túllépek, viszont mégis vannak elveim, amelyeket alkalmazok az életem folyamán, hisz valljuk be, hogy kötetlenül, és fejjel rohanva a falnak nem lehet élni, hisz előbb, vagy utóbb ez az őrültség a sírba viszi majd az adott személyt. Egy vadásznak a tettei sokkal rafináltabbnak tűnnek, és kiszámíthatatlanabbnak bizonyulnak, hisz lám.. olyanokkal állnak elő, amit elképzelni sem bírna az adott illető, de a lépéseik akármennyire is tagadják előre elképzelhetőek, avagy következhetőnek vélhetőek. Ha valaki annyi évet tölt vadászással, mint én, avagy olyan kutatásokat végez, amelyeken én átestem, akkor minden bizonnyal megfejti a titkok nyitját, és minden egyes cselt ki tud kerülni. Az, hogy vadász vagyok nem jelenti azt, hogy váratlanság nem érhet, persze vannak ilyen helyzetek, mint mondjuk most, hisz a jelenlegi férfiról mit sem tudtam kideríteni azon kívül, hogy itt tartózkodik, és hogy mi a neve. A többinek hűlt helye, mintha sohasem létezett volna azelőtt, na de egy ilyen idős embernek meg kell tanulnia elrejtenie az élete múltját, hisz kiakarná, hogy kiderüljön róla egyesmás? Én biztos nem, ezért is van a nevem a homályba veszett ügyben. Azaz Edward Redway, aki a kezdetben voltam, nos.. eltűnt, hisz sokkal inkább szólítom magamat; Richard Westonnak. Bonyolult a múltam, és ezt minden bizonnyal nem is részletezném semmikép, hisz nem éri meg. Mindösszesen, csak húznám vele az időt, mert valljuk be unalmas témakör ez. Meg amúgy is jobban foglalkoztat, hogy az adott férfit megtaláltam, vagy talán ő lelt meg engem.. mindegy is.
-Előlem nem sokáig lehet rejtőzködni, kérem.-Hangom kivált kép nyugodt, és egyben ravasz csengéssel hangzik fel. Egy vadász elől bujkálni nem egyszerű, főleg egy olyan személy elől, aki ebben a szakmában vagy már száz éve mozog, ha nem több. Tekintettem alaposan szemügyre veszi őt, és kiváltságkép, avagy természetfelettien érzem a boszorkány voltát, és egyben az erejét, ahogy azt is megállapítom, hogy olyan alapvetőlegesen hány éves lehet. Persze eközben igazodom az udvarias keretekhez, hisz azért mégsem tagadom meg önmagamat, bár vannak olyanok, akik ezt nagyon nem értékelik. Ebben a mai világban minden olyan durva, és kifinomulatlan, avagy csak egyszerűen elhanyagolható kategória. Lassan már a köszönések is luxus dolognak számítanak majd, pedig én szeretem üdvözölni az éppen elém kerülő egyedeket, de bevallom, hogy minden tekintetben mindig más szemszögben jön ki a lépés. Egyszer az áldozatommal nézek farkasszemet, míg máskor egy adott személlyel. Mindig változik a stílusom attól függően, hogy épp kit vet elém az élet, bár megjegyzem sohasem kedveltem a boszorkányokat.. a múltam egyes apró részleteit szemlélgetve úgy hiszem kellően meg van rá az okom, de még mindig jobb viszonyt ápolok néhányukkal, mint mondjuk a vadász egyedekkel.. azokat aztán rühellem, és akkor az idősebb vámpírokat még meg sem említettem úgy igazán. Mindegyik, ki egykor a múltam része volt.. mára halott, de hát köszönje mindenki magának, mert csak azt kapták, amit megérdemeltek. Végül veszek egy mély levegőt, és koncentrálok arra, hogy ideje bemutatkoznom.. általában megesik, hogy én tudom az előttem álló nevét, de ő az enyémet nem.
-A nevem Richard Weston, de szólítson nyugodtan csak úgy, ahogy önnek tetszik.-Udvarias keretek közt maradok, ahogy megtartom a lépés távolságot, és nem mászom közel az adott férfihez, sőt át sem lépek a személyes aurájába. Vannak egyes dolgok, amiket az emberi énből átvesz a vámpír, és vannak olyanok, amiket eldob... nos nálam az udvariasság fő emberi vonás, bár vannak olyan bunkók, akikkel szemben néha sajnálom, hogy alkalmazom, persze ez a jelenlegi személyre nem vonatkozik, hisz kivált kép nagyon intelligens. Első benyomásra okosnak mondanám, és egyben rafináltnak, de majd hozza magától a történés, hogy milyen is valójából az, akivel oly annyira találkozott szeretem volna, és lám itt áll előttem; szemtől-szemben velem.
-Mr. Bane, ön egy igencsak találékony személy, erős boszorkány, és egyben igazán tapasztalt egyed.-Jegyzem meg, ahogy közlök egy néhány dolgot a feltalálásomból, hisz eddig valahogy így foglalnám mondatba, amit megtudtam erről a férfiről.-Voltaképpen igen.. a segítsége kellene, de mindez úgy, hogy köztünk maradjon, és természetesen nem ingyen kérem.-Mondom határozottan kijelentve, és komolyan is egyben, hisz mégis csak üzletről van szó, vagy valami ilyesmiről. Kölcsönös segítségnek is lehet hívni, avagy egyeztetésnek, de lépjünk túl ezen.-Nem fogok körvonalazni, és nem is fogok kis elődadást tartani.-Kezdek bele viszonylag a szemeibe nézve, és egyúttal nem mozdulva a helyemről.-Ezért már is a lényeget vázolom fel, ami annyiból áll, hogy szükségem lenne az ön szakértelmére, és tudására. Ön szerint kivitelezhető lenne az, hogy egy sima vámpírt ne tudjon megölni egy egyszerű fadarab?-Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, ahogy megérdeklődöm erről.-Nekem arra lenne szükségem, hogy egyetlen egy darab tárgyal tudjanak végezni velem.. mondjuk egy tőrrel, amiből nincs több száz, mint mondjuk úton-útfélen a fából.-Mutatok körbe, amely jelzi, hogy mennyi szép fa van itt a romos környék ellenére.-Cserébe hajlandó vagyok bármit megtenni. Az ár nem számít, hisz nekem semmi sem lehetetlen.-Mondom őszintén, és tekintettemet le sem veszem a férfiéról, ahogy minden egyes megformált szó halálosan komoly. Ha kell mesélek neki, ha kell megölöm azt, akit holtan szeretne látni, ha kell elé hozom azon személyt, akit kíván, és a többi. Bármi is legyen a hőn óhajtott kívánsága azonnal meg is kapja. Lehet hihetetlennek tűnik, de a véremben van az ölés, a nyomozás, és az alku betartása. Még ha ezzel el is kell árulnom egyeseket. Számomra nincs olyan, hogy lehetetlen, de a félelem sem található meg a szótáramban. Hisz köztudott, hogy engem nem visz sem a vasfű, sem a varázslat, sőt még maga a karó okozta szúrás sem fáj. Nos akkor milyen múltat éltem meg? Immár nem is oly annyira rejtélyes..!

Magnus & Richard

A szavak, a tettek, és a lépések mind-mind a saját magunk döntései alapján keletkeznek, avagy következnek be. Tőlünk függ az életünk szakaszának a sorsa, mi vagyunk azok, akik az utat választják, de hogy az út mit rejt az már egy teljesen másféle rejtély nyitja. Nem az a lényeg, hogy a jövőnek milyen rejtekei vannak elzárva, hanem az a lényeg, hogy a döntéseink alapján milyen kiválasztott ösvényt járunk be. Rosszat cselekszünk, avagy jót teszünk, ártunk, vagy ártatlanok vagyunk. Annyiféle kérdés sorozat létezik az élettel kapcsolatosan, és egyben annyi minden titok lapul mélyen valahol, hogy szinte nem érthetjük, és soha nem is fogjuk érteni, hogy mi miért történik. Az élet meglepetést ad, kínt, szenvedést, és fájdalmat, az élet elvesz, és nem jót ad. Megszüntet, és kárhozatot nyújt, áldást vársz, de mélyen jövő poklot kínál fel a szemeink elé, hisz abban leli az életörömét, hogy nehézségeket állítson elénk. Annyiszor szenvedtem, mert szenvednem kellett, és talán még most is szenvedek belül mélyen.. legmélyen valahol. A sok átok után, a megpróbáltatások mögött, a gyötrelmek soraiból kiemelkedve, és magán az életen át keresztül jutva találtam meg a számomra kedvező lehetőséget. Legtöbb vámpír azt mondaná őrültség, de szerintem nem az. Kegyetlen lettem, érzéstelen, avagy csak egyszerűen a magát megtestesítő ördög, hisz hol érdekeljen engem mások élete? Senkinek sem tartózom felelősséggel, hisz önmagamért felelek egyedül, és semmi, avagy senki másért. Legtöbben csak kikapcsolnak, mert nem bírják az életet; magát a kínt, de ebben mégis mi a megoldás nekik? Önmagukat teszik tönkre, hisz amikor visszakapcsolnak ugyanazt érzik, csak még felfokozottabban, és ebből elegük lesz, majdan megölik magukat, vagy élnek tovább, de szenvedéssel telten. Én csak azt tudom mondani, hogy minden ár ellenére az érzésekkel többet lehet érni, mint nélküle, sőt ezek lesznek azok, és persze az emlékek, amik egy idő után tovább visznek minket előre; ezek adnak erőt, és innen tudunk meríteni legyőzhetetlenséget. Egy megtört lélek szólal fel egy kegyetlen vámpírból, egy szenvedést átélt hang suttogja a megválást hozó szívtelenséget, és mégis egyben vagyok! Nem törtem meg, nem adtam fel, hisz az élet ütemét felvéve elértem a célomat.
Ujjaim óvatosan helyeződnek rá az üvegajtóra, ahogy végig húzom játékosan rajta őket. Az üveg hidegsége kiráz, de mégis egyfajta játszmát kölcsönözz. Végül elhagyom az épületet, és a nyílt terepre lépek, ahogy utamat a külterület felé veszem. Egy enyhén koptatott farmer nadrág, egy sötétbarna övvel ellátva, és egy fehér pólóval társítva mondhatja magát a ruházatomnak, ahogy mindehhez társul egy fekete zakó, mely igencsak márkás, de engem úgy általában nem nagyon foglalkoztat a divat, és a trend, amit az emberek folytonossággal követnek. Ami inkább érdekel az egy egészen más milyen tetthez, avagy eszközhöz társul, sőt a fogalom is teljesen új alakot ölt. A zakóm belső zsebébe helyezett telefon hirtelen megszólal, és én rögvest veszem is ki onnan, hisz ez egy igencsak fontos hívás a részemre.
-Nyomoztam utána, de semmi érdemleges, mintha ez egy rejtélyes férfi lenne.-Mondja eléggé komoly hanglejtéssel, bár hozzáteszem, hogy van egy-két ember, akik nekem dolgoznak, mint például a rendőrségnél ez a férfi. Legtöbbször magam járok utána pár dolognak, de ez így.. lehetetlen. Megrázom a fejemet, ahogy beérek végül az erdőbe.
-Ezt eddig is tudtam.-Mondom ki végül.-Mindegy, akit keresek azt úgy is megtalálom..-Vonok vállat.-További szép napot, ha majd kellesz hívlak.-Nyomom ki a telefont miután a magam rideg hangján elbúcsúztam, majd ezt követően kiélvezem a sétámat egy jó néhány perc elejéig, mely egészen kellemes lehetne, de lám.. mit találtam végül? Megállok szemrevételezni a terepet, ahogy régi romhalmazok sorai kerülnek a szemeim elé, mely akár rejtélyes is lehetne. Gondolom a régi Mystic Falls kívülre eső területe, bár tudnom kéne, mert nem először járok eme városban, de valahogy nem igazán foglalkoztatott eddig. Már épp egy karóért nyúlnék hirtelen a belső zsebembe, hisz érzékeim nem csalnak, hogy valaki erre jár, amikor is megérzem, hogy az illető egy ember.. na jó helyesbítsünk; boszorkány. S hogy honnan tudom? Van egy-két trükköm már csak azért is, mert lássuk csak; én, nos még szép, hogy én vagyok!
-Magnus Bane?-Kérdezem meg, ahogy minden bizonnyal az illetőnek háttal állok.-Már egy ideje keresem önt.-Jegyzem meg, ahogy finoman megfordulok végül.-Üdvözlöm.-Egy enyhe meghajlással adok tiszteletet számára, ahogy lassan megemelkedve a szemeibe nézek. Sohasem tagadtam le, hogy udvarias neveltetésben részesültem, ezáltal pedig így is viselkedek. Persze lehet meglepő, de egy magunk fajtának, aki idős, nos ez nem lehet újdonság, nem de? Amúgy is nálam jóval idősebbről beszélünk, szóval erről szerintem.. ennyit.