Katherine & Demetri

Nekem nem számítanak holmi jelentéktelen életek, hisz felőlem az hal meg, aki csak akar. Egy szempillantás alatt bárki szívét kitépem simán, és garantálom, hogy emiatt senkinek sem kell aggódnia, mert hideg vérrel megteszem határozottan, és bátran. Ha azt hiszik valakik, hogy velem lehet szórakozni, akkor tévednek, ha azt hiszik, hogy oly könnyed játszma az élet, és engem ki lehet csak úgy cselezni, akkor is tévednek, hisz velem nem könnyű. Ölök, kegyetlenkedem, gonosz vagyok, mert ez van a véremben, mert ezt nevelték belém. S ha mást várnak, akkor sajnos keserű válasszal kell szolgálnom; mást nem kapnak tőlem sohasem! Nem leszek jó fiú, jó elvekkel, és nem is fogok sohasem a kegyelem szintjén állni. Nem akárki vagyok, és Klaus is pontosan ezt a hozzá állást várja tőlem.
-A nevem?-Teszem fel a kérdést egy sejtelmes mosollyal az arcomon.-Minek az neked?-Nevettek fel, ahogy próbálok kitérni a válaszadás alól, hisz valljuk be.. mi előnyöm van abból, ha tudja a nevemet? Nekem ebből nincs hasznom!-Na jó.. legyen. Demetri vagyok.-Mutatkozom be végül, hisz szerintem ugyan mindegy, hogy ki tudja a nevem, hisz ez álnév, és semmi jelentőség teljes nincs benne.
-Nem hiszem, hogy megakarna ölni.. hisz ember vagy. Inkább hibrideket teremtene a véred által.-Nézek felé, ahogy végül megindulunk, és nem is olyan később ott is vagyunk a ház közelében. Csupán félóra séta kellett hozzá, ami szerintem nem sok.-Itt is lennénk. Ez lenne az, bár kétlem, hogy ilyenkor otthon van.-Jegyzem meg, majd elengedem a kezét.-Öröm volt a találkozás, de most mennem kell, mert van egy kis dolgom.-Mutatok el egy adott irányba.-Sok sikert, Katherine Pierce! Viszlát.-Kacsintok rá, majd egy azonnali mozdulattal elsuhanva magam mögött hagyom a helyszínt. Van egy olyan érzésem, hogy nem most láttam utoljára őt.

Játék Vége!

Katherine & Demetri

A céljaink érdekében bármire képesek vagyunk, ha kell elveszünk, vagy ha úgy adódik, akkor adunk. Önzőkké válunk, hisz mindig is a saját érdekünk lesz az, amely a szemünk előtt lebeg akármerre is sodorjon minket az élet területe. Az idő múlása, az évek eltelése, vagy csak simán a sorsunk végig nézése az, amely rádöbbent minket arra, hogy magunkon kívül semmivel, és senkivel sem éri meg foglalkozni. Igen, mindez szörnyű, kegyetlen, és maga mégis a rideg valóság, amely sohasem kínálta fel a boldogságot a tálcán. Oly sok éve már, hogy érzéstelenné tettem önmagam, hogy az életemet a kezembe véve lettem az, aki, és az, ami. Mára már nem szenvedek, nem kérdezek, hanem cselekszem határozottan, ahogy annak lennie kell. Mások sírnak, én nevettek, mások éreznek, míg én csak hátradőlve élvezek mindent, amelyet ez a fajta élet kínál fel nekem. Nem panaszkodok, mert nekem kellemes érzés megélni, hogy immár nincs gyenge pontom, hogy immár semmi sem köt le ide, hogy immár nem nyomor az életem, mely ez eddig csupán csak ez volt.
-Nyilván, ha ajánlották, akkor az.-Nézek a hölgyre, ahogy közlöm a gondolatom egy sorát, hisz mégis mit tagadjam a nyilvánvalót? Nem hiszem, hogy a szórakozás kedvéért küldték el ez eddig, szóval minden bizonnyal az lesz, amire számítania kell, persze ha nem áll le hisztizni azon kifogással, hogy; "mi van, ha nem tudja ezt megtenni?" Abban a minutumban szívinfarktus is lenne a végzetem, egyszóval maga a vesztem, amelynek nincs még itt az ideje, bár párdon... ebben én meg sem halok.-Neked csak annyi a dolgod, hogy velem tarts, és eközben mellettem maradj!-Mondom komoly hangszínen, hisz semmi haszna nem lenne abból, ha elkószálva mondjuk Klausnak menne neki pont.. bár ez nem az én dolgom. Mély levegőt véve végül megindulok, és hagyom, hogy emberi tempóban alkalmazkodva hozzá induljunk meg az adott hely felé, mely már most nem lesz oly annyira közel, mint hiszi.. remélem nem fog fájni az "emberi" lába, mert nincs kedvem cipelgetni, Miss Pierce hasonmásocskát.. Letisztáztuk? Rendben!

Katherine & Demetri

Minden egyes lépésemnek ára van, és épp ezért is gondolom át alaposan, hogy mi a helyes cselekedett, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mit teszek meg. Ez a nő nem jelent veszélyt rám nézve, és nem hiszem, hogy Klaus bármelyik hibridjébe is belefuthatna. Ha jól tudom Isabella otthon van, és a többiek őrzik a házat, vagy bánom is én, de nem kell erre járniuk, és ezzel szerintem meg van oldva egy-két dolog. Katherine hasonmás, de Klaus szemében az egyik leggyűlöltebb, hisz ötszáz évvel ezelőtt a nő elmenekült a rituálé elől. Oh, de kár.. és milyen tragikus sztori egyben, de ez engem nem hat meg! Visszatérve a valóságba nem messze Marcel egyik vámpírkája figyel, és ezzel nem lenne semmi gond, de hogy engem.. ezzel már gond van. Veszek egy mély levegőt, ahogy hallgatom a nő szavait, melyen meg sem lepődök. Ha jól hallottam, akkor számára mindig is az első a saját élete volt, ami valljuk be nem lenne rossz szemszög, de csak a gyávák menekülnek ötszáz éven át.. Megrázom a fejemet finoman, és komolyan nézek a nő szemeibe, ahogy próbálok valami frappáns válasszal előállni, de hogy ez mennyire lesz sikeres, nos azt nem tudom.
-Klaus emberei már rég elvittek volna téged.. az őfelsége elé, de ő nem fog.. viszont szeret információt gyűjteni, ami roppantul nem tetsző, és amennyiben nem akarod, hogy ellened lépjen fel annyiban oda kell rá figyelni.-Pillantok az ismeretlen személy felé végezetül, és egy olyan pillantást vettek rá, amelyben kifejezem, hogy egyetlen egy pillanat, és nem marad feje. Nos meg is lesz ennek a hatása, hisz nem sokára úgy el tűnik, mint a kis angyal. Ennél büszkébb nem is lehetnék magamra. Elmosolyodva fordulok vissza Katherine felé, aki időközben beszélni kezd arról, hogy kit is keress. Georgina? Gondolkozom el egy pillanatra, ahogy próbálok rájönni ki is lehet az. Sokan élnek New Orleansbe; emberek, boszorkányok, és a természetfelettiek.
-Talán.. ismerem.-Mondom végül komolyan, ahogy tovább gondolkozom.-Georgina Carter?-Teszem fel hirtelen a kérdést, ahogy eszembe jut egy név azon listáról, akiket a minap néztem át. Próbálom mostanában megismerni az összes New Orleansi lakost, hisz minél tájékozottabb vagyok annál hamarabb segíthettek Klausnak bármiben is kell, ugyanakkor nem árt a tájékozottság a város helyzetével kapcsolatban, hisz én magam vagyok az íjász, aki tisztítja Marcel embereit, persze ha Klaus ezt megtudja... meg is fogja, amikor is elé állok majdan.-Őt ismerem, és meg is mutathatom neked, hogy merre lakik.-Mondom ki végül egy kedves mosollyal az arcomon, ahogy Katherine mellé sétálok.-Nos leszel a partnerem egy sétára?-Nyújtom ki neki a karomat, és ha gondolja, akkor belém karolva máris indulhatunk. Remélem értékeli az udvariasságomat, mert nem mindig vagyok ilyen kitűrően kedves egyed.

Katherine & Demetri

Mivel megtörtem a kötödéses átkomat, ezért a saját felelősségemre dönthettem el, hogy mit teszek, és mit nem, persze van egyfajta határvonal, hisz Klaus szabályait be kell tartani, de van olyan dolog, amiről maga az őfelsége; Klaus Mikaelson sem tud. Nem kötelességem mindenről beszámolni, hisz mindig az adott feladathoz igazodóm, és ha el hallgatok egy-két dolgot, akkor abból nincsen probléma. Amúgy is mit érne azzal az információval, hogy Katherine New Orleansbe jött? Semmit, főleg úgy, hogy elé sem vittem a hölgyeményt, szóval ezen témakör lezárva. Veszek egy mély levegőt, ahogy a nőt nézem, és figyelmesen hallgatom a nekem szánt kérdését. Igazán átgondolandó, hogy mit tegyek.. amúgy, de hogy, hisz már eldöntöttem mit teszek, de ezt ő még nem sejti. Úgy csinálok, mint aki hosszasan gondolkozik, és töpreng ezen, miközben elég komoly ábrázatot vágok, persze legszívesebben röhögnék, de nem tehettem, avagy nem teszem.
-Nem is tudom.-Ragaszkodom az előző nézetelvemhez, ahogy vállat vonok.-Végül is mindegy, nem? Ha elmondom azonnal megkeres, és leszedi a fejed, ha nem mondom el, akkor később keres meg, és ugyancsak nem lesz fejed.-Mondom egy ravasz mosoly kíséretében.-De persze végül is.. nos szerencséd van, hisz jókedvemben vagyok, ezért most nem mondom el.-Kacsintok rá szemtelenül, és egyben ugyancsak az arcomon van ugyanaz a mosoly, ami az előbb is. Szinte levakarhatatlan ez, hisz nem tagadom, hogy szórakoztam vele egy sort, hisz már előre tudtam a választ, de ezt neki nem kell tudnia.
-Igen.-Bólintok egyet megerősítésképpen.-Segítek megkeresni a boszorkányt, és nincs mit igazán.-Mondom kötekedő stílusban, ahogy hátrébb lépek kissé, és a terepet kezdem el szemlélni.-Persze azt nem ígérhettem, hogy nem lesz kíséretünk.-Bökök oldalra a fejemmel lazán, és alig feltűnően bal oldalra, ahogy jelzem Kathnek, hogy áll ott egy bizonyos vámpír, nos igen Marcel emberei szeretnek engem követni, bár nem tudom, hogy mitől lettem ennyire felkapott, és sztár.
-Nem vagyok ember, kedvesem.-Szögezem le azonnal a tényt.-Természetfeletti vagyok..-Nézek rá komolyan, majd hirtelen elnevettem magamat, ahogy a szemeibe nézek.-Nos akkor merre?-Komolyodom el végül, ahogy felteszem a kérdést.

Katherine & Demetri

Ha csak egy mellékes vadász lennék, akkor minden bizonnyal hatalmas nagy szerencséje lenne, de azt tekintve, hogy én ennél jóval több vagyok, ezért balszerencse övezi eme ifjú hölgyeményt. Már csak azért is, mivel ember, én pedig előszeretettel fogyasztom ezen faj vérét. Hiába minden könyörgő szó, minden félelemmel kapcsolatos jelenség, hiába való kérések fogalmának jelensége, hisz ez engem koránt sem hat meg.. egy kicsit sem. A legkegyetlenebbik fajtából való vérfarkas vagyok, de immár Klaus által hibrid, és ezenfelül vadász, aki a kiszemelt prédát simán legyőzi. Megölöm azt, akit kell, félre állítom a nekem nem tetszőket, és egyben mégis ennyire kegyes maradok.. Nézzen magára a nő, aztán rám, és mondja azt, hogy kegyetlen vagyok.. csak mondja, de nem lesz igaza, mert életben hagytam, és ennek örülnie kellene szerintem.
-Nem, nem mindegy.. mert mondjuk nem mindegyik hibridje engedelmeskedik neki oly annyira. Sőt én kifejezetten nem kötődöm hozzá, az átkom meg van törve.. a kötődésnek pedig annyi, ha nem így lenne, már rég kézen fogva vezetnélek elé, nem gondolod?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm, ahogy végig nézek rajta végül.-Azt viszont nem állítom, hogy én nem engedelmeskedem neki, mert akkor hazudnék, de most ő nincs itt, és én pedig dönthettek, hogy kinyitom-e a számat, avagy sem.-Vonok vállat nem törődöm stílusban, hisz engem ez a nő nem érdekel, de mégsem tudok tőle eltávolodni.
-Nagyon is elégedett vagyok, drágám.-Hajolok hozzá közel, ahogy alig pár centire suttogom a szavakat az ajkainál.-Ha akarod segíthettek, hogy merre keresd..-Húzódom el végül a közeléből, ahogy teszek egy lépést hátrébb.-Szeretnéd, avagy ellenségednek tekintesz, gyönyörűm?-Mosolyodom el kihívóan, és egyben indulhat a keringő.. vagyis azon dologról, hogy infókat tudjak meg, hisz ha sikerül elnyernem a bizalmát kissé, és azt, hogy ne az ellenségének nézzen, akkor simán kihúzhatok belőle egy-két dolgot Mystic Fallsról, hisz onnan érkezett, nem?