2011,

Késő volt már. A lámpafény már bántott szememet, nagyjából a gondolataim pedig az agyamat. Elfáradtam, s hiába dörzsölgettem meg újra és újra percenként égő szemeimet, nem segített. Még sem hagytam abba, folytattam, egészen addig, míg bele nem pusztulok. Hiszen az én hibám, az én lelkemen szárad most minden rossz, csak is én tehetek róla. Miattam ment el, miattam áldozta fel a boldogságát.
A gardróbszekrényem ajtaja kitárva, míg én fáradtan az asztalon támaszkodva tanulmányoztam a térképet. Az öcsikém mindenhol elhintette a nyomait, fejek estek porba mindenhol, ahol csak járt. Ric-kel már jó néhány házat takarítottunk fel, vagy mikor már a takarítás is kevésnek bizonyult, a benzinhez és a gyufához nyúltunk. Rá találunk valaha? Nem is kérdéses, biztos vagyok benne, hogy igen. De vajon jó ötlet-e rátalálni? Átváltott hasfelmetsző üzemmódba, s félek, hogy itt már nincs visszaút. Már nincs benne meg azaz emberi érzés, ami eddig olyan idegesítően szentimentálissá és tündérivé tette. Valamint elviselhetetlenné, és borzalmasan emberivé. Ha nem lennék teljesen megrökönyödve a mostani stílusán, talán még büszke is lennék rá, hiszen mindig én kértem, hogy kapcsolja végre ki az érzéseit, legyen az, akinek lennie kell: vámpírnak. De ő már nem egy szimpla vámpír. Hanem egy szörnyeteg, egy olyan szörnyeteg, akitől már engem is bőven kiráz a hideg, ami azért valljuk be, nem kis szó.
Vajon Elena végre lemond róla? Szívem félrevert a gondolatra, hogy talán sosem fog tudni továbblépni. És én mindig is kevés leszek számára. Nem lehetek Stefan, bármennyire is erőlködnék, sosem lennék elég ahhoz, hogy szeressen. Legalábbis, hogy úgy szeressen, ahogy Stefant. És ez az igazán elszomorító. Tudom jól, hogy Elena szeret engem, megkockáztatom, hogy talán még szerelemmel is. De nem annyira, mint az öcsémet. Mindig csak második leszek, ahogy második voltam Katherine számára is. Igaz, hogy ma már nem érdekel Pierce, azért mégis bántó, hogy két Petrovából, kettő az öcsémbe szerelmes. Most vagy velük van a baj, és mindketten teljesen elfuseráltak, vagy én nem vagyok elég mimóza ahhoz, hogy elnyerjem a szeretetüket. Ki tudja, pedig mindenki azt hajtja, hogy a nők a rosszfiúkat szeretik. Hát én rossz fiú vagyok, aztán mégsem.
Mélyet sóhajtottam, majd bevágtam a gardrób ajtaját. Remélhetőleg nem annyira hangosan, hogy a pár ajtóval arrébb alvó Elena felébredjen. A gondolatra megcsóváltam fejem, miközben kezembe vettem az aranyló whiskey-vel megtöltött poharat, s nagyot kortyoltam belőle. Mióta Stefan elment, nem is tudnám megmondani, hányszor hajtotta fejét álomra Elena az ő szobájába. Álomra, néha csak rémálomra, hiszen sokszor halottam át a vékony falakon, ahogy nyöszörög álmába, s kéri Stefant, ne bántsa őt. Tudtam, mégsem tettem semmit, hisz mégis mit tudnék én mondani neki, ami elég lenne ahhoz, hogy végre lecsillapodjon háborgó lelke?
Kiittam utolsó kortyot is a poharamból, majd a kis villanyt lekapcsolva eldőltem az ágyon. Levetkőzéssel nem kellett bajlódnom, mivel már így is jó ideje csak egy rövidnadrág volt rajtam, amolyan alvós-otthonkás felszerelés. Ám még mielőtt lehunyhattam volna fáradt szemeimet, halottam, ahogy valaki kopog a hálószoba ajtómon. Valaki, nyilvánvaló, hogy ki az.
- Gyere be. - szólaltam meg, s felkönyököltem, hogy lássam őt.
Elsőnek, ami feltűnt, az a karjában lévő rongyos plüssmaci volt. Szemöldököm felvonva néztem rá, nem tudom, hogy ő látott e bármit is a sötétben, én azonban kiválóan láttam őt. Végignéztem rajta éhes tekintetemmel. Már régóta éhes voltam. Nem csak a testére, ezek az elmúlt két év során másodlagos fontosságúak lettek vele kapcsolatban. A szeretetére, érintésére voltam kiéhezve. Persze, ezt sosem vallottam volna be neki.
- Macival alszol? -kérdeztem sajátos, szarkasztikus hanglejtésemmel. - Hány éves vagy? Nyolc? - vigyorodtam el, miközben figyelemmel kísértem, ahogy végigsétál a szobán, és lehuppan mellém. - Mi a baj, Elena? Már nem melegítenek Stefannal való álmaid? - kérdeztem gúnyosan, pedig csak az irigység sütött belőlem, talán még ő is észrevette.
De észre sem kellett vennie. A hülye is látja, hogy hosszú ideje szerelmes vagyok belé.
Ő csak elnyomott egy fintort, miközben maciját hozzám vágta, majd ledőlt mellém az ágyra.
Istenem, bárcsak…