Mosolyogva figyelem, ahogy Lacey szemeiben lángra lobban az izgatottság. Csak úgy csillognak a szemei, mint mikor egy kisgyerek megkapja élete első nagy ajándékát. Egyszerűen nem tudok nem mosolyogni rajta. Jó látni, hogy a mágia ennyire lázba hozza és hogy az érdeklődése nem lankadt a késésem ellenére. Hogyan is lankadhatna? Lacey még csak most kezd megismerkedni a varázserejével, most fedezi fel, hogy mi az, amire képes és mi az, ami veszélyes lehet számára. Bár ő egy nagyon erős és tehetséges kis boszorkány, jó lesz, ha odafigyel magára és nem használ olyan varázslatokat, ami a természetnek nem tetszik és megbüntetheti érte.
- Ennyire izgatott vagy? – kérdezem tőle kedvesen, mosolyomat pedig kiszélesítem. Látom, hogy nem biztos magában, az izgalomtól kevésbé olyan magabiztos, mint amilyen valójában. Pedig semmi oka kételkedni magában. A legutóbb is hiba nélkül ejtette ki a varázsigét.
- Tudom, hogy mire gondolsz, nem vagy egyedül ezzel az érzéssel. Amikor én kezdtem… a temetőkben a holtakat sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint az élőket. – mosolygok rá kedvesen. Valóban tudom milyen furcsa ez az érzés, ami átjárhatja őt. A boszorkányokat furcsa kapcsolat köti a holtakhoz, főleg a halott boszorkányokhoz. Olyan, mintha a holtak támogatnák az esetlen, tapasztalatlanabb boszorkányokat, de még azokat is, akiket a jó cél vezérel. Lacey pedig nagyon szerencsésnek tudhatja magát, ha a holtak pártfogolják.
– Na, gyere, fogd meg a kezem és mondjuk együtt. – Két kezemet felé nyújtom és várom, hogy megfogja. Én már ugyan nem tudok varázsolni, azóta nem, hogy visszatértem a halálból, de talán megnyugszik ettől és gond nélkül elismétli az igét. – Nyugalom, menni fog. – küldök felé egy bíztató mosolyt. - Készen állsz? – Míg a válaszára várok, tekintetemmel az arcát kutatom, míg nem megállapodok szemeim, melyek még mindig csillognak az izgalomtól. Veszek egy mély lélegzetet és lehunyom a szemem. Tudom, hogy ő is ugyan ezt fogja tenni, hiszen ez segít a koncentrálásban. Mélyen beszívom a levegőt, egy kicsikét bent tartom, aztán lassan kieresztem. Ezt elismétlem még egyszer, mielőtt elmondanám az igét.
- Ex Spiritum In Taculum, En Terrum Incendium, Phasmatos Salves A Distum! - ejtem ki tisztán és határozottan a szavakat aztán újra elismétlem és várom, hogy Lacey is csatlakozzon hozzám. Hiszen itt most neki kell varázsolnia, nem pedig nekem. Amikor végre meghallom hangját, együtt ismétlem el vele az igét, mindezt addig, míg a gyertyák körülöttünk égni nem kezdenek. Kinyitom a szemeimet, s a kis boszorkányt kezdem el figyelni. Nézem, ahogy kiejti az ige szavait és, hogy mennyire koncentrál a siker elérésére. Jól csinálja, tehetsége van hozzá.

Temető… már megint itt vagyok. Számomra már egészen megszokott, hogy a legtöbb szabad időmet itt töltöm, vagy azért mert nyugalomra vágyom, a holtak csöndjére, vagy pedig azért, mert mindig van egy-egy kis boszorkány, akinek szüksége van a segítségemre, az útmutatásomra.  Ez utóbbi mondja el remekül, hogy most mit keresek már megint itt. Egy kis boszorkány, aki még csak most kezdi el felfedezni a benne lakozó erőt, kért fel arra, hogy segítsek neki. Én meg hát, örömmel teszem. Szívesen segítek a kezdő boszorkányoknak, elvégre, ha nem tudják mire képesek és az erejüket csak a szórakozásra használják, több kárt okozhatnak – még magukban is -, mint hasznot.
Tudom, hogy kések, hogy nem jeleztem vissza Lacey-nek, amitől ő több mint valószínűleg most kétségek közepette fagyoskodhat valamelyik kriptában, már ha közben nem gondolta meg magát és ment haza. De dolgom volt, össze kellett szednem magam. Nem olyan régen még én is a halottak sorait erősítettem és most, hogy megint élek, még vissza kell szoknom. Vissza kell találnom magamhoz, amin ez a horgony dolog sem segít túl sokat. A holtak jönnek és mennek, én pedig pokoli kínokat élek át abban a néhány másodpercben, míg átsegítem őket a túlvilágra. Nem kívánom másnak ezt az érzést. De nekem ki kell bírnom, meg kell fizetnem az árat, hogy újra a barátaimmal lehessek. S bár jobban értékelném, ha kevésbé fájna, legalább hamar túl vagyok rajta.
Fázósan húzom össze magam körül a kabátot, s átölelve saját magamat dörzsölgetem végig a karomat. Annyira lehűlt a levegő így estefelé, hogy látom magam előtt a leheletemet, hogy ahogy kifújom a levegőt. Lassan, de céltudatosan helyezem egyik lábam a másik után, ahogy haladok egyre közelebb és közelebb a találkozó ponthoz. A sötétben nagyon oda kell figyelnem, hogy semmiféle kiálló dologba, fának a gyökerébe ne botoljak el és terüljek hasra a sírok között. Pedig meg kell hagyni, szép és eléggé látványos belépő lenne. Arról nem is beszélve, hogy megérdemelném ezt a fantasztikus esést már csak azért is, mert nem írtam vissza Lacey-nek, de főleg a késés miatt.
Pár méter után, már a kripta előtt ácsorogva, körbenézek, hogy van-e itt még valaki rajtunk kívül, s meggyőződve róla, hogy a temető teljesen kihalt – már ha fogalmazhatok így egy temetővel kapcsolatban - elindultam lefelé a kripta mélyére, hogy füst szaga fogad. Olyan, mintha valaki éppen most oltott volna el egy gyertyát, vagy mécsest. Ráncolva egy kicsit az orrom, de azért lemerészkedtem, ahol már meg is pillantotta kis tanítványom.
- Ne haragudj a késésért. – húzom el a szám bűnbánóan, barna, csillogó szemeim is megbánásról árulkodnak. – Remélem azért nem ment el a kedved a gyakorlástól. – teszem hozzá, miközben könnyed mosolyt varázsolva az arcomra rápillantok, aztán körbenézek a kriptában. Kissé sötét van idelenn, ráadásul legalább két fokkal esett a hőmérséklet, mint fent. Ez megmagyarázná az előbb érzett füst szagot, ugyan is arra gondolnék, hogy Lacey talán tüzet próbált varázsolni.
- Lacey, mit szólnál hozzá, ha meggyújtanánk néhány gyertyát? – kérdezem, ahogy a kabátom zsebeibe nyúlok és előveszek két nagyobbat és négy kisebbet. – Ugye emlékszel az igére? - Sejtelmes nézés, a szám sarka pedig szinte magától görbül mosolyra. Közelebb lépdelek Lacey-hez, átadok neki három gyertyát, a másik hármat pedig én magam helyezem el körülöttünk, hogy ne is legyenek túl közel hozzánk, de még érezhessük a belőlük áradó meleget. Nem szeretnék idelenn fagyoskodni, ahogy azt sem szeretném, hogy Lacey fázzon. Szegény így is majd megfagyhatott, míg rám várt. Az viszont tetszik, hogy nem lankadt a lelkesedése és most is úgy csillog a szeme izgalmában, mint az első beszélgetésünk alkalmával, amikor felajánlottam neki, hogy taníthatom.

Időugrás után...